Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Négy esküvő 2x08 - A bulis meg a piás

2011. december 07. 07:32 - sixx

A legfrissebb négyesből kettőt már megismertünk, Csilla zsidó, Tina roma lagzit nyomott múlt héten, egyik sem volt különösen érdekes, de majd most, hiszen egy 400 fős vajdasági és egy szerényebb extrém esküvő van soron, ne is húzzuk az időt marhaságokkal. Herminával kezdünk, a meglehetősen egyszerű, vajdasági gyógytornásszal, akit a köves út mellett vesz fel a lelkesen körbeforgó operatőr. Az igent annak idején ijedtében mondta ki, még szerencse. hogy nem az volt a kérdés, hogy eljössz-e velem Budapestre, megdönteni az államhatalmat, mert ki tudja, most hol tartanánk.

Hermina és vőlegénye nagyon vicces és szerethető együtt, üvölt róluk az, ami eddig egyik párról sem: jól érzik magukat, és kurvára szeretik egymást. Az esküvő előkészületeibe is bepillantunk, a környezet elég lepukkant a vakolatlan házakkal és döngölt padlójú sátorral, a főzés nagyüzemben folyik a 400 vendégnek, akik majd sörpadokon ülnek órákon át, nálam nagyjából itt dőlne el a részvétel kérdése. A VM-ek délután négykor érkeznek, a faluban traktorok tobzódnak minden útkereszteződésben, itt nem érdemes részegen kóringyálni, az tuti. Tina jó hangulatú esküvőre számít, mindezt sajnos nagyon közelről mondja, így hajnalban ez sokkoló élmény, én speciel nem szoktam hozzá a férfiarcú nők látványához.

DoktorCsilla, a bennfentes, elmagyarázza a többieknek, hogy a helyszínen látható körtánc már reggel tíz óta tart, és hajnal négyig nem is lesz vége, mert ez már csak ilyen népség, ez a vajdasági magyar. Az egyik faszin már csatakos a nejloning, ezt is doktorCsilla szúrja ki, gondolom a negyven fok meg a pálinka dolgozik a Fékon logó alatt rendesen. Doloresz inkább spurira gyanakszik, onnan a lelkesedés, teszi hozzá, persze csak vicceskedve. Hermina házának udvarán vagyunk mellesleg, én akkor sem rendeznék esküvőt a saját házamban, ha fizetne érte valaki. A VM-ek beköszönnek az ifjú párnak, Hermina már az esküvői ruhában van, csillogós, strasszos, királylányos, derül ki Csilla monológjából, akinek nem tetszik a ruha, savanyú a szőlő, mi? A felsőrész átlátszó, amiben nem lehet az Isten házába menni, feddi meg a feslett gyógytornászt doktorCsilla, nagyon helyes, ideje már, hogy valaki helyre tegye ezeket.

Az udvaron egy bazinagy katonai sátrat húztak fel a nép fölé, ez persze nem tetszik doktorCsillának, miért is tetszene, ez a nő savanyúbb, mint ez a japán cukorka, pedig ennél jobban eddig még semmi nem rántotta össze a számat. Tina azt jegyzi meg, hogy itt nem a dekor a lényeg, ebben van valami, a sátor meglehetősen puritán, de máris többen táncolnak benne, mint a manusgádzsi esküvőjén összesen. Dér Heni énekesceleb érkezik, az eddig visszafogott Doloresz feléled és elkezd pálinkázni izomból. A nő kezén látható karmok látványától már soha nem lesznek nyugodt éjszakáim, azt látom, és akkor még a mosolyról s a kopaszodó fejtetőről nem is beszéltem. DoktorCsilla elájult a celebtől, együtt pálinkáztam a Fővárosi Művésszel, ráadásul a tévében, baszki.

A főzőasszonyok (az esküvőkutató Doloresz mondta) tyukicákat (ezt is) főznek akkora kondérban, amibe doktorCsillát simén bele lehetne hajtogatni, de persze megint van, ami nem stimmel a hortobágyi House-nak, minek megmutatni a főzést, fúj, ott rotyog a cucc, broáf. Esküszöm, csak egy kibaszott bot, meg egy pár Nike hiányzik neki. A narrátor sem segít, állatokat vizionál a kondér fölé, amik belerepülnek és az ízt fokozzák, na kösz. Doloresz a kamerába meglepő visszafogottsággal, de kissé galuskásan nyilatkozik, tán részeg? Na, megyünk esküdni, ideje volt már. Bon Jovi húzza a talpalávalót, szédült szájgitár szaggatja szanaszét szapora szentségeléssel szédített szeánszunkat. A polgári ceremónia helyszíne kicsi, a 400 főnek esélye sincs beférni, Tina kismama egy közeli padra rogy le az ájulás előtt. Hermina arca csillog az izzadságtól, lehet vagy hatvan fok abban a ruhában. Igen? Igen.

A VM-ek átmennek a templomba, ahol Doloresz egy laposüvegből vedel pálinkát, rá is gyújtana, de hát templomban csak nem divat az ilyesmi. DoktorCsilla leszarja a templomi szertartást, neki az anyakönyvvezető számít, végül is, az a hivatalos, ha azt letudta, lehet bohóckodni. A pap olyan lassan beszél, az a csoda, hogy Hermináék nem alszanak el az oltáér előtt térdepelve. Doloresz a széksorokban egyre jobban érzi magát, és közli Tinával, hogy röhögjön csak nyugodtan, a templomban azt is lehet. Meg pálinkázni is. Csak cigizni nem. Na, vége ennek is, konfettieső, rizsszórás, miazmás, Doloresz mindezt egyre akadozóbb nyelvvel kommentálja a a kamerába, ha lehet, szeretném látni a vágatlan Doloresz monológok című szalagot, tanulságos lenne.

Vissza a buli helyszínére, a krepp-papírba öltöztetett Dér Heni, aki Hermina unokatesója megpáleszoztatja a menyasszonyt is, ha ez így folytatódik, itt este tízre józan ember nem lesz. Mindenki táncol az udvaron, a leültetett Astrák és Passátok társaságában, körtánc van, sejtésem szerint reggel óta tart, és nem lesz vége, csak ha elfogy a pálinka. A VM-ek nagyon élvezik a dolgot, magyar nótákra embert Doloresz így táncolni még nem látott, mint a helyieket, Tina is kitesz magáért, doktorCsilla meg visszavesz a savanyújóskaságból és kicsit feloldódik. Jön a kaja, tyúkleves maceszgombóccal, doktorCsilla ekkorra már úgy be van állva, hogy egy fél sertést is bevágna, Doloresz továbbra is a pálinkában hisz és azzal fenyegeti a násznépet, hogy később borozni is fog. Egy mondat az örökkévalóságnak: "Nagyon tetszett, hogy le lettem pálinkával a Dér Heni által itatva."

Tina halálosan unja Doloreszt, aki már a falig hányásról regél a pörkölt előtt. DoktorCsilla kap külön sülteket, mert a pörkölt nem kóser neki (szó szerint), Doloresz el is lopja a fasírtot és egy megszeppent helyi legénynek mutogatja őket, golyó, bazdmeg, vágod? Imádom a golyókat, hallod? Jézusom. Na, van torta is emeletes, lilás-rózsaszínes-habos-fehéres-tűzijátékos, ahogy kell. Passzol a dekorhoz, mondja Doloresz a kamerába bandzsítva, az íze persze nem jó doktorCsilla szerint, ezen nem csodálkozunk. Na, vonatozás kezdődik, elöl a vőlegény mezítláb, a kezében egy pár büdös nejlonzoknival, végül is, ha már vonatozás, mondjunk all-in-t, gondolhatja. A buli kezd elszabadulni az udvaron, Hermina is keményen tolja, rikoltozás, körtánc, Doloresz vedel, ez egy kibaszott jó hangulatú esküvő lehetett, komolyan. 12 pontot meg is kap a mulatság, tíz a kaja, egy a hangulat, egy meg a helyszín.

Na, jön Doloresz esküvője, amit extrémnek harangoz be az inzert, meglátjuk. Az első sokk akkor éri az embert, amikor Doloreszt meglátja egy átértelmezett autószerelő-kezeslábasban, alatta sárga felsőben, a fején kendő, alatta iszonytató smink, fülében akkora karika, mint egy biciklikerék. A kameraman körbefordul és nem remeg meg a keze a röhögéstől. A párjával a neten ismerkedett meg 60 levélváltás segítségével, az első randin, ha jól értettem, már össze is melegedtek. Viktor nőiesen hozza ki a Doloreszben rejlő erőt. A VM-ek fél négykor érkeznek az eddigi legcikibb szponzorautóval, aminek már az oldalára is rá van írva a neve, hátha nem elég a logó az azonosításhoz ugye. Tina ugyanabban a ruhában érkezik, mint amiben a múlt héten is láthattuk, csak most pornósszandált húzott hozzá.

Az esküvő helyszíne az esztergomi Bazilika, lenyűgöző helyszín, az tuti. A kamerába kissé karikás szemekkel nyilatkozó Hermina libabőrös is lett a látványtól, doktorCsilla meg zsidósága ellenére is bement, szóval érezze magát Doloresz megtisztelve. A menyasszony saját tervezésű, testre simuló fekete-ezüst ruhában érkezik, oldalán a színben passzoló frakkban pompázó kopasz vőlegénnyel. DoktorCsilla ledagadtdisznózza Doloreszt és a fekete szín miatt pampog. A Bazilika hangosítását nem oldották meg túl jól, Tina inkább a freskókat nézegeti, mert nem hall semmit a papból. Herminának tetszett a szertartés, doktorCsilla nem nyilvánul meg, de hát ő mondta, hogy zsidó, gondolom ezért. Igen? Igen. Na, menjünk inni.

A helyszín valami étterem, Hermina fotózza a bevonulást, mint egyszeri magyar labdarúgó a Liverpool stadionját és játékosait a BL-meccs előtti bemelegítés alatt. A dekoráció Tina szerint olyan, mint amilyen az ifjú pár, de doktorCsilla több feketére számított. Hermina egyre csak kattintgat, de annak örül, hogy nem volt fekete szín sehol. Tyúklevessel nyitunk, ha egyszer lesz esküvőm, zöldborsóleves lesz az első fogás, isten az atyám. A levessel nincs baja senkinek, a főétel már komolyabb gondokat okoz, mert doktorCsilla nem tudja, mi az, ami disznóból van, Tina szerint elég lenne ránézni a húsokra, de mindegy. Igen ám, de a sajttal-sonkával töltött pulykamellben nem biztos, hogy olyan sonka van, ami megfelel doktorCsillának. Ez a vekengés egészen addig tart, míg Hermina meg nem kérdezi, mit nem ehet doktorCsilla - az a lesújtó pillantás, amit erre kap, képért kiált, tessék.

DoktorCsilla a kamerába azt mondja, éhes volt és ilyenkor leszarja, mit kap, nahát. Közben a főasztalnál már cipőből isszák a pezsgőt, amit soha nem értettem, mármint a cipő részét, pedig nem egy filmben ez a bulizás netovábbja. Jó, itt csalnak, mert a cipőbe poharat tett valaki, ügyes. A zenekar belevág az estébe, mindenki ropja, csak doktorCsillát nem kérik fel egyszer sem, nahát, micsoda meglepetés. Kacsatánc is van, a nyolcvanas évek telefonált, hogy kéri a vissza a hangulatot. Tina ebből kimarad, mert fosnak tartja, igaza van. Görög körtánc is van, amibe Hermina is beszáll, aki összevéve jól érezte magát. A következő műsorszám az Everybody is shufflin' vagy mi a fasz, amit az Aranypartban játszottak a zenei szerkesztők naponta hatszor, erre csápolás kezdődik.

Egyszer csak jön egy mikrobusz és pár pasi elrabolja Doloreszt, amit őszintén szólva nem sokan vesznek észre, mert a buli ekkorra bepunnyad. Doloresz valami kocsmában táncol pár vállalkozó kedvű haverral, a násznép meg unatkozik, de ezen a visszatérő menyasszony sem segít. Van sztárfellépőnk, a Csillag születik harmonikása, Szabó Ádám, akit én abban a műsorban nagyon megszerettem, és sajnáltam, hogy nem nyerte meg az egészet. Harmina lefotózza, biztos, ami zicher alapon. Na jó, jöjjön a torta. Fekete-ezüst ez is, mint a menyasszonyi ruha volt, Hermina szerint a kókusszal ő most nem tudott dűlőre jutni. Na, pontozzunk, tíz a kaja, egy a ruha, egy a hangulat, az 12.

A nyertes Hermina bulija lett, fölényesen, és megérdemelten, mehetnek Kenyába. Jövő héten indul az utolsó kör, mi is jövünk.

Címkék: négy esküvő
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Neon Fu 2011.12.07. 08:25:49

:DD
Annyira jót röhögtem ezen a leíráson, hogy kedvet kaptam megnézni ezt a vackot, este meg is fogom tenni, bár tartok tőle, hogy maga a műsor nem lesz ennyire vicces..

mildi 2011.12.07. 09:01:27

@Meta Flóra: de, az. :) oké, sixx-szel nem versenyezhet a narrátor, ettől függetlenül megéri nézni, garantált kikapcsolódás.

Flankerr 2011.12.07. 09:46:42

"Tyúklevessel nyitunk, ha egyszer lesz esküvőm, zöldborsóleves lesz az első fogás, isten az atyám."
Ezt a mondatot nagyon köszönöm, a Húslevesmérgezésben Szenvedő Magyar Férfiak Szolidaritási Szövetsége nevében is.

belekotyogok 2011.12.07. 09:49:43

@Meta Flóra: hidd el, vicces az is, egymást ekéző arák, kiapadhatatlan mókaforrás :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.12.07. 09:55:17

Sziasztok!

Ismét támadt pár gondolatom:

1, Ki nem állhatom a húslevest, nálam az nem lesz:)
2, Úgy érzem, h van esélyem férjhez menni, ha Doloreszt is elvette valaki:P
3, Azt a ruhát én lecibáltam volna róla (Doloresz), mert vmi borzalom olyat felvenni esküvőre...Meg legyünk már tisztába vele, hogy mi áll jól, meg mi nem, ez visszamenőleg igaz Tinára is!
4, Hermina egy nagyon szép, kedves lány. Nagyon szimpatikus. És az ő ruhája szép volt! Hozzáteszem, hogy a ballagásomat sem, és semmi ilyesmit sem engedtem itthon tartani, hát még az esküvőmet:D
5, Hermina csak 4!!!! ponttal verte Tina esküvőjét (116-112)! Nem kötözködésképpen. Viszont az volt a legfelszabadultabb esküvő, én is erre adtam volna a legtöbb pontot:D
6, @Meta Flóra: nézd meg, érdemes, mert a műsor készítői is sajnos? viccnek fogják fel:D

frikazojd · http://kocs.ma 2011.12.07. 11:57:36

A mi izenk mindjart lesz, augusztusban, meg kuzdok a frankfurtilevesert. Az ellenerv az, hogy "de azt nem mindenki szereti". Es tobb honapja gyakorlom, mar mindent megprobaltam, de csak nem birom felfogni, miert kene, hogy engem halvanyan is erdekeljen, ki mit szeret.

Mosómedve! 2011.12.07. 12:34:56

Hermina ruhája nekem nem tetszett, bár lehet túl konzervatív vagyok, de egy menyasszonynak nem tudok elképzelni félig átlátszó ruhát, pláne nem templomban parádézni. (de ugyanígy vagyok a mell és egyéb villantós m.ruhákkal is)
Abban viszont 100%-ig egyetértek Csillával (vagy ki mondta), hogy minek úgy templomban házasodni, ha életében nem tette be oda a lábát korábban, én is képmutatónak tartom az ilyen parádézást, csak azért mert az olyan szép...

A húslevessel nekem nincs bajom, igazából más levest el se tudnék képzelni esküvőre,persze annyira nem is ástam még bele magam a témába.

Viszont ha jobban belegondolok, lesznek bőven idősebbek is egy esküvőn, nem rakhatok eléjük brokkoli krém levest, amiről lehet nem is hallott, és engem azért valamilyen szinten érdekel, hogy a vendégeim jól érezzék magukat, ha már megtiszteltek a jelenlétükkel az esküvőnkön :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.12.07. 12:42:23

Egy ilyen bazári műsort valakik néznek? És ebből a csatorna megél?
Sajnálatos.

ganxta77 2011.12.07. 13:00:41

@frikazojd: raguleves a megoldás

posztírónak meg üzenem: a Vajdaságban hamarabb száradnak ki a kutak, mint hogy a pálinka elfogyjon.

ErrorFlynn 2011.12.07. 13:26:12

nem vagyok benne biztos, de sztem Hermináék esküvője kapta eddig a legtöbb pontot a műsor történetében, még a vendégarák sem tudtak tartósan savanyúak maradni. és hát birkapörkölt!

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.12.07. 14:13:24

@bestmuffin: azzal teljesen egyetértek, hogy miért akar valaki egyházi esküvőt, ha máskor be nem teszi a lábát. A ruha nem templomba való, ez így igaz! Nekem attól függetlenül tetszett:)

@frikazojd: a frankfurti levest valóban nem mindenki szereti, de ezért megoldás, ha több fajta van!:)

lucc.gizi 2011.12.07. 14:26:05

Sixx, egyszerűen imádom, ahogy írsz ezekről a magasröptű műsorokról. Sorról-sorra visítva röhögök, köszi!!!

sorica123 (törölt) 2011.12.07. 17:49:51

@belekotyogok: ha túljut az ember azon, hogy milyen kurva fárasztóak...:)) Vagy ha ezt olvassa, ahogy én is teszem (nincs humorom bekapcsolni a tévét, ez meg legalább vicces, bár magánvélemény).
Amúgy tényleg mintha valami filmkaraktereket válogattak volna össze, élen Csillával, aki soha nem _úgy_ bunkó, csak épp mindenkihez van egy méla undorral elejtett rossz szava. A kajás résznél mondjuk én tuti letoltam volna (nincs diplomáciai érzékem), hogy az ég áldja meg, ha elérakom a csülköt, akkor hogy' kiakadt volna. Szóval ennél a csajnál ha vki bunkó akkor azért bunkó, ha meg nem, akkor azért.
Az egy elem, amit nem értettem, hogy Hermina fején ugyan mi a brant férfias? Komolyan nem esett le végig.
@ColT: az emberek szeretik azt hinni, hogy bazári majom csak a tévében van:)
@bestmuffin: többféle levest kell adni nekik. Húsleves lehetaz egyik, és valami más olyan, amit általában szeretni szoktak az emberek és megeszi a vegetariánus vagy más spéci étrendű ember is. Mondjuk én szeertem a húslevest és nem unom, de értem, hogy itt egyértelműen arról van szó, hogy lagzin csak az bír lenni...

Gyevi bíró 2011.12.07. 17:58:26

@sorica123: Valakit félre tetszik... keverni: Tina vót a férfias, nem Hermina. No de ilyen is köll.
Szóval ez is megvót. De ez a rész legalább tetszett nékem, és az a parasztlagzi! Mecsoda egy mulatság vót! Az ilyenekre ám szívesen járok el én is. Az meg hogy mi van a kondérba, nem mindegy? Úgysem adnak olyat, amit nem kéne.
Öszvefoglalva ez a csapat vót a legnormálisabb, ilyet szívesen tekintek meg utólag is akár.

papa razzia 2011.12.08. 12:44:52

Ha megnézzük a végeredményt kitűnik, hogy a legtöbb pontokat kategóriák ként Hermina és Csilla kapta. Hermina nyert az étel és a hangulat, Csilla a ruha és a helyszín kategóriákban. Pedig a Csilla ruháját sokan egyszerűnek mondták. A kevesebb néha több. A hangulat meg azért érdekes mert Dolores az első részben 18 pontot adott Csilláék bulijára, tehát Tina és Hermina kb. 7-8 pontot adhatott. Szerintem Ők vagy nem akarták magukat jól érezni vagy megzavarta Őket, hogy ez az első esküvő és lámpalázuk volta sok kamerától. Szerintem Hermináék megérdemelten győztek mindent egybevéve. Remélem azért a többi menyasszonynak és szép emlék marad a nagy nap és ne egy ilyen lehúzó és negatív műsor alapján legyenek megítélve az esküvők. Az meg hogy ki, hogy nyilatkozik és mit, hogy pontozz a szerkesztő elég ügyesen rakja bele a műsorba. Ha valakit bunkónak akar feltüntetni akkor csak a negatív hozzászólásait a kedvesnek akkor meg csak a pozitív hozzászólásit rakja be a kész anyagba.

papa razzia 2011.12.08. 12:50:13

@papa razzia: Helyesbítek a helyszínt Tináék nyerték.

papa razzia 2011.12.08. 12:52:59

A@papa razzia: a helyesbítésemet ezúton visszavonom!!!! Bocsi

sélli_ 2011.12.08. 16:55:40

Én csíptem Doloreszt... eddig. Nem vagyok vallásos, sőt, de azért a műanyag flakonból pálinkát iszom a templomban és hőbörgök mint egy idióta állat - kicsit nekem sok volt. Nem hiszem el, hogy nem lehet normálisan viselkedni. Ha nem bírja pálinka nélkül ne menjen be...

A sátras lagzi mindent vitt! Reszpekt! :)
süti beállítások módosítása