Bear Grylls ezúttal Utahban él túl, bár szerintem arrafelé az az igazi túlélő, aki mormonként kihúzza három feleséggel a tripla aranylagziig. Ezúttal kommandósunk nem ejtőernyővel ugrik a tájra, hanem egy világháborús szállítógépből pattan ki, miközben az egy picit leszáll, de nem áll meg, mert úgy nem lenne abban semmi izgalmas. Egy kötélen csúszik a porban a gép mögött egy ideig, mintha az Indiana Jones egyik olyan jelenetét látnánk, amit végül nem forgattak le, mert a kaszkadőrök szakszervezete nem engedélyezte. Mert túl veszélyes.
De Bearnek ez semmi, ugyan kicsit szétszakad rajta a szponzorkabát, de máris felpattan és rohanva távozik. Minta túlélni csak futva lenne érdemes. A Sziklás-hegységben egy fontos szabályt kell megtanulnunk: mindig lefelé érdemes menni, mert fent csak ritka levegő, medvék, pumák és kurva sok fa van, lejjebb pedig ott van Salt Lake City, egy rakás McDonald’s, KFC, Burger King és Wendys.
Ahhoz, hogy elég gyorsan tudjunk lefelé ereszkedni két trükköt érdemes megtanulni: egyrészt egy botra támaszkodva kitámaszthatjuk magunkat a hegynek dőlve, másrészt ott van a gyávák módszere is, vagyis, hogy minél nagyobb testfelülettel préseljük magunkat a hegyoldalhoz. Érthetőbben fogalmazva: négykézláb seggen csúszni, és közben kétségbeesve sikoltozni, hogy jaj, jaj. Bear mindkét módszert bemutatja, bár a másodiknál sikoltozás helyett azt mondja, hogy juhé.
Kiderül, hogy a pumáktól sem árt ám tartani, a Sziklás-hegységben gyakran lesből támadnak az emberre, hátulról, és a megfelelő védekezés, ha az ember megfordítva hordja a napszemüvegét. Mert akkor a hülye puma azt hiszi, hogy hátul is van szeme a prédának. Mondjuk Bear Grylls a következő képkockán már megint rendesen hordja a napszemüveget, de valószínűleg azért, mert a production designertől jobban fél, mint egy pumától. Szóba kerülnek még a fekete medvék is, akiknél se a halottnak tettetés, se a menekülés nem jön be, egy esély van csak: harcolni. Mondjuk én akkor inkább a gyors fejletépésben bíznék inkább, nem hiszem, hogy ha Jackie Chan, egy apró sárga filmszínész lenyom, akkor bármi esélyem lenne egy tízszer akkora, karmokkal felfegyverkezett fenevaddal. És Jackie Chan lenyom, az fix, láttam a Rendőrsztori 1-2-t, meg a Részeges karatemestert, nincsenek kétségeim.
A futva menekülés majdnem Bear Grylls életébe kerül a következő jelenetben, egyszerűen beleszökell egy harminc méter mély szakadékba, csak a szakadék szélén kiálló fába kapaszkodva tud visszamászni. Én is azért óvást jelentenék be, szerintem csak megrendezték ezt a drámai jelenetet, de legalábbis fura, hogy Bear az életéért kapaszkodik, az operatőr pedig csak nem segít neki, hanem az élességet állítja veszettül. Ja, ha a főszereplő meghal, de a felvétel tökéletes, biztos nem kúrja le a producer.
Újabb ereszkedés következik, ezúttal egy kanyon mélyére a vízért, és jön a klasszikus zokniszűrős jelenet, mert a hordaléktól csak meg kell tisztítani a vizet, és erre mi lenne alkalmasabb, mint egy büdös, sáros, lábszagú zokni. Mondjuk mi lenne, ha egyszer a pólóját használná erre a célra?
Bear az egyre szűkülő kanyonban ugrál, nyom pár érdekes kombót, előre-fel-fel-ugrás-gugolás, ez tényleg olyan már mint egy számítógépes játék. Titánok harca, Playstation3, expert mód. A pálya végén talál egy régi fakunyhót, ami persze tökéletesen megteszi éjszakai menedéknek. Csak még előtte elfog puszta kézzel fog egy kígyót, a beléből csali lesz, a többit meg elrakja reggelire. A csali egy fűzfavesszőből készült önműködő pecabot végére kerül, biztos le kéne írnom, hogy csinálta, de én magam sem értem. A lényeg, hogy a pecabot magától fogott halat, nem kellet csendben ücsörögnie a parton, mint a Nagy ho-ho-ho horgásznak, addig kiporszívózhatott a házban, és csipkefüggönyöket horgolhatott az ablakokra. Aztán jön a naplemente, és az hogy azért de szép itt a vadonban. Reggel pedig a fél napos kígyót süti meg, hosszan nyavalyog, hogy egyesek szerint olyan az íze, mint a csirkének, pedig dehogy. Egyébként én már ettem kígyót, és rohadt finom, olyan mint egy halízű csirke, vagy csirkeízű hal, Bear Gryllsnek nincs ízlése, vagy csak szerep szerint fanyalognia kell.
Innen már csak egy ugrás a cél, a főszörny egy sebes folyó, amin csak úgy sikerült átkelnie Bearsnek, hogy előbb egy a viskóban talált régi lasszón leereszkedik a harminc méteres kanyonba, aztán pedig ugyanezzel a lasszóba kapaszkodva hagyja hogy átsodorja a folyó egy kiugró szikla alatt. Lehet, hogy ez egy száz éve elporladt mormon ottfelejtett lasszója, de akkor nem csak Bear tök hülye, de a műsor producere is. Mert csak ne kelljen már elhinnem, hogy ez a fickó flörtölget az eutanáziával, és mindenképpen törött gerinccel az ég felé bámulva akarja végezni.
Bear még elmeséli Aron Ralston sztoriját, megtudjuk, hogy az az igazi túlélés, ha a saját kezünk is le tudjuk vágni, de akit ez a érszlet érdekel, inkább nézze meg Danny Boyle 127 óra című filmjét. És a második nap végén, hogy hogy nem friss lószart talál Bear, aminek úgy megörül, mintha egy doboz behűtött Heineken lenne. Aztán feltűnik a szar gazdája, illetve a szar gazdájának gazdája: egy cowboy, aki tudja, hol van a legközelebbi Hilton.
Interjú Bear Grylls-szel a Comment:comon
6x01: Megenni egy félig megemésztett Malacot
6x04: Megmarta egy kígyó, megette bosszúból
Facebook kommentek