Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Sötét angyal 2x19 - A nővérem

2011. október 21. 14:00 - teardrops

Eredeti epizódcím: She Ain't Heavy
 

Már a tévében is azzal foglalkoznak, hogy hét hónapja, amióta kiderült, hogy mutánsok élnek köztünk, nőtt a bűnözés, meg a vírusok terjedése, már egy bizottságot is felállítottak a szörnyetegek ellen, kideríteni, hogy valójában mennyire szörnyetegek. Normal stemplizés közben a bizottság elnökét hallgatja és közben bőszen helyesel, míg két futár srác nem bír magával és jó ötletnek tartják, ha egy társuk tarkójára vonalkódot nyomdáznak, majd jelentik főnöküknek, hogy mi a helyzet. Arra persze nem gondolnak, hogy Normal nem normális és egyből fegyverrel támad szegény megjelölt srácra, aki megmukkanni sem tud ijedtében. Max bezzeg egyből akcióba lendül, kiforgatja a pisztolyt Mr Megvédem Az Emberiséget kezéből és csúnyán néz körbe. Alec egy pofa sörre invitál mindenkit a feszültséget oldandó, majd mikor elhúznak a közelből, Normal halkan megjegyzi Sketchy-nek, hogy milyen jó erőben van ez a lány. Aki egyébként nem kicsit kibukik, merthogy nem elég ez génmanipuláltakkal kapcsolatban tapasztalt reakció, még Logannel is hadilábon áll, hiszen ugyebár beadta neki, hogy mással jár, pedig nem, csak félti szerelme életét. Ilyen hangulatban hova máshova mehetne, mint az Űrtoronyba: Emlékszem arra, mikor először jártam itt. Hogy milyen jó érzés volt. Mint az otthon. Soha nem gondoltam volna, hogy a dolgok így összezavarodnak. Talán akkor is ez lenne, ha máshol élném az életem. De, ha jobban átgondolom, talán nem.

Los Angelesben is este van, Max vásárlásból ér haza, ahol kisfia fogadja a hírekkel, hogy mi történt az iskolában, majd a férje érkezik, hogy csókkal köszöntse. Vacsi után megy az olvasás, amikor gyerkőc elaludt már a hétvégi romantikázást tervezgetik, de az idillt most megzavarja egy kommandós csapat, amelyik rátöri az ajtót, sőt az ablakot is a párocskára. Megjelenik White, a fiúkat kiviteti a szobából, majd csodálkozva kérdezi, hogy vajh miért került ilyen messze az otthonától a kiskedvenc 452. A lány erre felhomályosítja, hogy akkor ez bizony téves hívás, ő ugyanis 453. Ames szeme kerekedik, a miénk is, sőt Ottoé is, aki nem érti a helyzetet, de White magyarázatát sem nagyon: ez egy klón?!

Max viszi a szokásos ellátmányt Nagytesónak, akit nem igazán érdekli a dolog, inkább szomorúan festegeti feketére az ablakot. Még mindig Annie-re gondol állandóan, és mivel ebben a házban minden rá emlékezteti, nem akar itt maradni, hiába erősködik Max, hogy ez az otthona. Alec mesélt neki Terminal City-ről, hogy az a terület ugyan fertőzött, de mivel a génmanipuláltak immunisok, nekik éppen jó otthonnak. Max szerint veszélyes a dolog, de Josh nem hallgat rá.

Szempárunk sem maradhat le a génmanipulált kérdésről, miközben 60 másodpercig magyaráz, White az embereit sürgeti, hogy találjanak ki valamit, mert már nagyon szeretné elkapni ezt a titokzatos fazont. Otto közben behozza 453 DNS-elemzését, ezzel vonul el White a székhez kötözött klónhoz. Próbálja kiszedni belőle, hogy vajon miért van az, hogy míg Max DNS-e tökéletes, az övé nem, illetve, hogy vajon miért nem tudja ezt a lány, hogy-hogy nem lépett kapcsolatba kiszabadítójával. KlónMax erre közli, hogy ő már kint volt, amikor a Manticore leégett, ipari kémkedés volt a feladata, a család csak álca volt. Kezdetben, aztán jött a szerelem, vagy valami ilyesmi, White pedig majdnem sírva fakad a meghatódottságtól. Nem. Viszont megígéri a lánynak, hogy újra láthatja majd férjét és annak kisfiát, ha segít elkapni 452-t. A kiindulási pont egy orvos, aki nemrég kezelte Maxet, amikor az kórházba került és nagy felhajtást kapott, vagy okozott, mindegy, a dokit viszont azóta figyelik, a feladat tehát, hogy KlónMax odamegy, kiszedi az infókat a dokiból, megtalálja Maxet és akkor szabadon távozhat. White szokásos kedves modorában előadja, hogy tudja, hogy most nem támad rá, mert félti a családját, tudja, merthogy neki is volt, amíg 452 el nem rabolta a fiát, szóval igencsak motivált az ügyben, viszont cseppet sem türelmes.

Az "egy orvos" pedig nem más, mint Sam doki, akivel éppen Logan konzultál láb-ügyben, mégpedig vígan teszi mindezt, hiszen simán emelgeti mindkét lábát. A doki próbálja kicsit lehűteni, hisz ugyan másodszor kapott vérátömlesztést génmanipulálttól, de az előzőnél már tapasztalták, hogy nem tartós a javulás. Logant viszont nem lehet letörni, mert ez most más, akkor heteket kellett várni az eredményre, most viszont azonnali a hatás.

Max érkezik motorján, mielőtt leszáll, eldobja a cigijét – vagyis akkor KlónMax érkezett meg a rendelő elé. Miközben megy befelé, szemben vele Logan éppen jön kifelé és ráköszön, majd kicsit elcsodálkozik, ugyanis a lány csak visszamorog egy flegmát, de még csak rá sem néz, megállás nélkül elmegy mellette. A lány Sam dokira meg a frászt hozza, amint hangtalanul megáll az ajtajában, de aztán belekezd az akcióba. Rögtön megtudja, hogy épp elkerülte Logan (ah, de kár), majd elkéri az aktáit, mire Sam hülyén néz rá, hiszen "ő" kérte, hogy égesse el, ne maradjon nyoma és milyen jól tette, mert a járványügy folyamatosan faggatózik. Oké, akkor kövi: fáj a hátam, de nincs pénzem, nem adnál csak sutyiban gyógyszert? Na ez beválik, mert Sam egyből megemlíti a Jam Pony-t, mint ami nem fizet eleget. Sam viszont alapos is, szerinte Max a haslövése miatt lehet rosszul, meg is nézi a hasát, de sebhely sehol, ez már gyanús lesz neki is. A lebukott KlónMax válaszul felkeni a falra és figyelmezteti, hogy húzzon a vérbe, mert különben jajneki, a megbízói ugyanis nem ilyen kedvesek. A parkolóban már lesben áll Otto és társa, hogy kövessék a lányt, aki viszont egy kanyar után eléjük áll és szétlövi a kocsit, mondván, hogy ne legyenek már ilyen feltűnőek, mert különben Max is észreveszi őket, egyébként meg üzeni a nagyfőnöknek, hogy egyedül dolgozik, uff.

Futáréknál Normal és Sketchy még mindig Max kaszkadőrmutatványa miatt van kiakadva és elkönyvelik magukban, hogy akkor bizony tuti ő a génmanipulált a csapatban, Alec ezt meghallva persze próbál terelni, de amint kiér az utcára és meglátja Maxet, rögtön figyelmezteti, hogy most nem mehet be oda, mert tuti elkapják a fickók és a tarkóját fogják csekkolni vonalkód-témában, legjobb lesz egy kis lézerkezelés, addig pedig menjen Joshuához. Szófogadó lány ez a Max, közben Alec is csomagol és indul, így nem látja, amint KlónMax éppen leparkol a sarkon, felmérve a terepet.

Josh felégeti maga mögött az összes hidat, de leginkább megszabadul az emlékektől, miközben Max még mindig próbálja visszatartani a költözéstől, mondván, hogy Terminal City-ben nem tudja megvédeni. Nagytesó pedig még mindig köti az ebet a karóhoz (haha), mert nem akar magányos farkas hős lenni, ugyanis Max csak jön, aztán meg megy, ő viszont társaságra vágyik. Búcsú.

White megkapta behívóját a McKinley Bizottság meghallgatására és nem túl boldog. Az a parancs, hogy tartsa fenn az álcáját, pedig szerinte a génmanipuláltak elfogása lenne a munkája, de erről meg nem kellene beszélnie - nincs mit tenni, a parancs az parancs. Amúgy még mindig a Szempár elfogásán fáradoznak, amikoris belibeg Otto és társa, közlik, hogy 453 szépen lerázta őket, erre viszont Ames vigyorog, mint a vadalma, tetszik neki ez a stílus, úgy tűnik, emberére akadt.

KlónMax a Jam Pony előtt várakozik, de hiába, megunja, hogy nem jön az áldozat, ezért bemegy. Ismét összefut Logannel, aki számonkéri rajta a nem fogadott hívásokat, de a lány hideg-rideg válaszaira még mindig csak csúnyán néz, lehet, hogy dereng már neki valami az 'itt-valami-nem-stimmel' részből?

Max otthon pakol, miközben elmagyarázza Cindy-nek, miért is akarja elhagyni a várost ezen az egyszeregyszépnapon: White üldözi, Logannel nem találkozhat, Joshuának már nincs szüksége rá, Cindy-t meg nem akarja veszélybe sodorni, szóval inkább elmegy valahova, ahol senki nem ismeri, ahol senkiért nem kell aggódnia; Logan meg úgyis Szempározik, ellesz nélküle.

Igen, Logan éppen Szempár adást sugároz, ám két mondat között észreveszi, amint a program jelez, baj van. Mégpedig elég nagy, White emberei bemérték.
Normal zárni készül, eközben KlónMax beoson az irodába és kinyomozza a lányok lakcímét.
Nagytesó megérkezik Terminál City-be, ahol rengetegen vannak már a génmanipuláltak, már egész otthonosan berendezkedtek és természetesen egyből befogadják Joshuát, hiszen közéjük tartozik.
Alec eközben otthon keresi Nagy- és Kistesót, de csak a térképet találja meg az 'újotthon'-hoz vezető úttal.
White emberei berontanak Logan lakásába, ahol már csak a berendezést találják, azt is tök üresen, de azért biztos, ami biztos, rombolnak és pusztítanak, Szempár távolból figyeli, ahogy életének egy újabb korszak véget ér.

Max motorra pattan, miután érzékeny búcsút vesz Cindy-től, KlónMax éppen akkor érkezik és követi. Logan Batmobiljával készül elhagyni a szektorhatárt, amikor meglátja Maxet elhúzni a közelben. Majd kis idő múlva még egyszer. Na ez már gyanús. Eközben a másik Max beéri az egyiket, de amíg az csodálkozik a hasonlóságon, lazán kilövi a kerekét, jah,  végülis az "áll csak meg, lécci", biztos nem jött volna be.

Egy elhagyott épületben táboroznak le, White telefonon értesül az akció sikeréről, indul a helyszínre, útközben ő is örömmel hívja az egyik Ismerőst, hogy megnyugtassa a Konklávét 452 foglyul ejtéséről, megígérve nekik, hogy elviszi hozzájuk, magának pedig, hogy kiszedi belőle, hova vitte a fiát. Miközben Logan lassan begurul az épülethez, Max egy oszlophoz kötözve ücsörög odabent és KlónMax szemrehányását hallgatja arról, milyen rosszat is tett anno mindenkivel, amikor megszökött, most pedig megint beleszólt a családi idilljébe, már nincs is lelkiismeret-furdalása, hogy átadja White-nak. Hm, ezek szerint eddig volt.

Logan mindezt már az egyik oszlop mögül hallgatja, majd mikor elege lesz, zajt csap, amely elvonja KlónMax figyelmét, aki elszalad. Ezalatt odamegy Maxhez, de kioldozás közben hezitál egy kicsit, vajon ő-e az igazi, mármint a valódi Max, ezalatt viszont 453 a nyakába ugrik, de ez nem a szeretet jele, ezt megerősítendő, még jól arca is rúgja. No, ez már több a soknál, Max ledobja végre láncait és jól egymásnak esik a másik énjével, megy a bunyó ezerrel, míg végül egy nem éppen tiszta ütéssel kenterbe veri tesója tízéves kiképzésbeli előnyét. Mire White odaér, fordul a kocka, szerepcserés támadás, Logan segítségével, a végeredmény, hogy KlónMax és White oszlophoz kötözve ülnek egymás mellett, Max pedig alkut ajánl: White-ot fogja kicserélni 453 családjára.

Alec befut Terminal City-be, éppen akkor, amikor génmanipulált "szörnyek" kifejtik Joshuának, hogy mindenki a saját fajtájával lóg, vagyis Alecnek itt nincs helye, de Nagytesót ez nem érdekli, lehűti társai kedélyét, hadd maradjon a srác, mire Alec rögtön Max után érdeklődik. A lány jól időzít, meg is jelenik a monitoron harmadmagával, jöttek Logannel lebonyolítani a cserét. Megjelenik a várt autó, Ottoék szállnak ki belőle, s miután letetetik velük a fegyvert, kitessékelik a Férjet és a Kisfiút a kocsiból. Mielőtt White elindulna, próbál a fiáról infót kiszedni Maxből, sikertelenül, miután pedig elhagyja félúton a másik két túszt, int Ottonak, majd hirtelen felkapja a földön lévő fegyvert, Ottoék szintén előkapnak újabbakat és ott állnak hárman Maxékkel szemben. De csak egy darabig, mert a háttérből előjönnek újabb társak, szép volt Otto. No, ez sem tart sokáig, mert újabb társak jönnek mindenhonnan, de ők a másik tábort erősítik, szép volt Alec és Josh. A túlerővel szemben White sem tud mást tenni, mint jól megfenyegeti Maxet, hogy még nincs vége.

Férj magyarázatot várna KlónMaxtől Samtől, de a lány egyenlőre nem kezd bele. Közben befut Alec, lopott néhány okmányt, amellyel elszökhetnek klónék Kanadába. Sam úgy köszöni meg, hogy ne is várjon Max köszönetet, hiszen ha ő nincs, nem kerültek volna bajba, de Alec máris adja a választ: ha Max nem rombolja le a Manticore-t, Samnek most családja sem lenne. Jó érv. Max rájön, hogy Joshua tényleg meg tudja védeni magát, sőt még őt is, ezt el is mondja neki - ha Nagytesó kutya lenne, most jól körbenyaldosná Max arcát. A lány Loganhez is odamegy, sajnálja, hogy a lakásának annyi, de a férfi közli, hogy nincs veszve minden, mert a fájlokat kimentette, de a felszereléshez sok pénz kellene. Szuper, akkor biztos szükség van egy jó tolvajra - Max mégsem menekül.

Mr Ames White a bizottsági meghallgatáson nem kíván élni a felettesei által javasolt módszerrel, azaz az ötödik kiegészítésre való hivatkozással, inkább mindent kitálal: igaz, hogy voltak titkos genetikai kísérletek, igaz az is, hogy hagyták megszökni a génmanipuláltakat, akik bizony veszélyesek, emiatt nem is tud tovább tiszta lelkiismerettel részt venni ebben a hadműveletben, itt már nem lehet hibázni, ez egy háború, amelyben nem veszíthetnek. Mármint az emberek. Később a kocsiban meg is dícsérik, hogy jól tette, amit tett, így nemzeti hőssé vált és ez a legjobb pozíció a génmanipuláltak kiírtására.

A tévén közvetített tájékoztatást a futárok is nézik, Normal szerint ilyen a jó hazafi, Max meg véget vet a zenének, munkára szólítja a bandát, bip-bip-bip. Normal meg Sketchy jó ideig csak figyelik a lányt, mielőtt odébbállnak; Cindy viszont nagyon örül barátnőjének. Max később az Űrtorony tetején összegzi az elmúlt eseményeket: Remélem, hogy a Manticore nem csinált többet belőlem, mert egy klón is bőven elég. Különösen, ha ilyen kemény balhorga van. Egy dologban igaza volt. A menekülés nem megoldás. Mert még ha minden úgy össze is van zavarodva mostanában, ez az otthonom.

Címkék: sötét angyal
1 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kekhalal21 2011.10.26. 10:00:39

Cool lett mint mindig gratulálok hozzá.
süti beállítások módosítása