Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VV5 - 1X05 és 1X06

2011. szeptember 18. 12:45 - Hódos Hajnalka

Hát elnézést kérek a nagyérdeműtől, ha a barátnőm nem hozza meg A Döntést, lett volna poszt tegnap is, de úgy döntött, rövidítjük az utat és ne ugassunk bele, tudja mit csinál, nyertünk húsz kilométert, amit nem zerge, hanem csigabaszta utakon tettünk meg, ez időben kereken ötven percet jelentett pluszban. Arra már nem is vesztegetek szót, mekkorát ordítottam, mikor az 1973-as kiadású térképen felfedeztem a Leninváros és Jugoszlávia neveket, a másik értékes órát a kávé-cigi-pisi szentháromsága vitte el, mindegy, megérkeztünk, itt ülök a teraszon, előttem a hegyek, lábak az asztalon, és úgy kezdtem a reggelt, hogy fejest ugrottam a medencébe, tudom, rohadjak meg. Amíg én posztot írok, a két grácia elment térképet venni, höhö. Na nézzük, mit kell pótolni, Lilu érkezik búbosbanka frizurában, ez már akkor száninak számított, mikor én nyolcadikos voltam, ami igazán odabasz, mégsem ez, hanem a Kukkernek odavetett mondat: majd megbeszéljük, ki a sztájlisztod. Bagó mondja verébnek, hogy nagyfejű, ugye.

Akik ma megküzdenek a kegyeinkért, nem mások, mint a Félelmetesen Fegyelmezett Tibor, a Magányos Manipulátor Attila és a Megdöbbentően Különc Kukker. Érkeznek is, Tibor statisztának öltözött A szakasz c. filmből, ManipulátorAttila kései depesmódosnak, Kukker meg egy testre simuló dzsörzéizében van 20 százalék lycrával, hozzá pijarcos zokni, félcipő. Félelmetesen Fegyelmezett Tibor oly mértékű vasfegyelemről tesz tanúbizonyságot, hogy még, a beszavazó első pillanatától végigüvölti-hörgi a műsort, sosem gondoltam volna, hogy leírok ilyesmit, de rosszabb, mint Fecó. Vasfegyelmet fog tartani, ő fog benn vezényelni, mert nagyon erős személyiség, ezt nyomatékosítandó, ordít, mint aki beszorult, aki nem alkalmazkodik, elejti, mint a vadat. Fúbazmeg, kemény ez a gyerek, mint a bakaszar. Attila nyugalomnak álcázott fensőbbrendűsége valahogy az SS-tiszteket idézi, a két kihívó jelmezben érkezett, ez azt jelenti, takargatnak valamit, bezzeg ő. Kukker felháborodik, neki ez az élete, mindig van nála valami kretén ruha, ez nála olyan, mint a nőknek a smink. Hát ez elég gyenge riposzt volt, nézzünk is egy állást, Attila vezet 65%-kal, mijafasz, akarom mondani mi a manó!

Kőkemény Tibor bemutatkozó kisfilmje erős mondattal indul: negyvenegy éves vagyok és katona. Mikor fegyvert fog, legyőzhetetlen. Egy Terminátor. Minden nap két szigetkört fut – bezzeg mások ott lányokat sétáltatnak, ugye – ez 10,5 km. Futás közben meg olyan, mint egy gép, egy robot. Kőkemény Tibor megköveteli otthon a rendet, hogy ezt bizonyítsa, úgy beszél a fiával, mintha a seggéből rántotta volna elő, igen, hallhatjuk a tíz fekvőtámasz vezényszót is, persze hogy a kurva kölyök engedelmeskedik, tudja, hogy nincs más választása. Amíg Tibi erőzik a KisTibivel, én azon gondolkodom, csúnya vége lett az Amerikai szépségnek is, ugye, bár az nem derül ki, Kőkemény Tibort Uramnak kell-e otthon szólítani. Dugás közben valószínűleg minimum Vezéremnek. Azért megy a Villába, hogy megtanítsa az embereknek a rendet, fegyelmet, önmegtartóztatást. Pszichésen és szellemileg is teljesen felkészült, fordítok, megnézte Rambót, a Conan, a barbárt és a Sólyom végveszélyben c. alapműveket. És a Predatort is. És ez egy misszió. Olyan fontos misszió, hogy le fog maradni a gyereke születéséről. Nem baj az, az nem olyan fontos, mint a VV5, gyereket ugye lehet bármikor csinálni, de a VV5 csak egyszer van az életben, az asszony ellesz egyedül. Szerintem parancsra fog szülni is. 

Kicsit ekézi VV Lacit, Kukker kap az alkalmon, beleugat a mondókába, ha ez a véleménye, tiszteletben tartja, de akkor is egy köcsög vagy, te farok! Attila marad az entellektüel stílusnál, hát láthatunk két megöregedni vágyó embert, akik kapuzárási pánikban szenvednek. A két kihívó felháborodik, de Lilu beléjük fojtja a szót, nézzük meg Attila kisfilmjét, mert fogy a drága műsoridő. ManipulátorAttila a négy fal között éli az életét, a munkája is ide köti, mert internetes vállalkozása van, hogy ez mit jelenthet, fogalmam sincs, leginkább arra tippelek, ő is hirdetéseket ad fel „otthon végezhető borítékolási munka, fantasztikus kereseti lehetőség” tárggyal. Gyakran használ álneveket, de ő nem szélhámos, soha nem károsított meg senkit. Ő egy játékos. Az identitásával játszik. Jaj hát neki nincsenek barátai se, ha bemegy a Villába, egy végső játék fog elkezdődni, meg egy új élet. Ezt a játékot neki találták ki, ez az ő terepe. Hát, az Éden Hotelben nem sokra vinnéd, az biztos.

Ő olyan, mint egy kutya, aki embernek képzeli magát. Na, Attila most mondott valami kurva okosat, hát hiába, a képzelt intellektus fitogtatása az Érdi Őrnél is bejött ideig-óráig. Neki a manipulálás a vérébe ivódott, úgyhogy nem lesz azzal gond, hogy a Villában nem tud minden nap más néven bemutatkozni. Pedig lefogadom, Kingának fel sem tűnne. Tibinek nem tetszik ez az egész, lenevemsenkizi Attilát, Kukker majdnem kimondja, hogy bezzeg ő magát adja, de nem, ehelyett csak annyit, ő már egyszer bemutatkozott, és nem is Attila a nagy taktikus, hanem ő, bibibí. Kukker szereti meghökkenteni az embereket, szereti, ha rá figyelnek. Mikor felölti a kretén gönceit magára, polgárpukkasztónak tartják, de ő ilyenkor szexi. Elfelejtettem, hogy VV közben nemiszunknemeszünk, így pár másodpercig fuldoklom a cigányútra szaladt szőlőtől és reménykedem, hogy nem a tüdőmben köt ki, inkább lássam viszont valamelyik orrlyukamból. Kukkernek vannak rigolyái, ki gondolta volna, a képeknek vízszintesen kell állniuk, és fűnyírás után nem lóghatnak ki kis fűszálak a szegélyre. Raulka (jézusfasza) se morzsázhat, mert apa ott terem a morzsaporszívóval és még a rendetlen kölyök ánuszába is beleporszívózik, ha kell, micsoda dolog ez! Hogy mit szólt a család? Apa bement, itt a nyugalom. Hát ezt megértem valahol. Hogy mi a cél? Ne csak Győrben mondják rá, hogy ez egy őrült pali, és most itt az alkalom, hogy lejátszhassa élete legnagyobb játékát. Hogy Alekosz hülye mondatai ennyire beivódtak, hihetetlen.

Kőkemény Tibor a kisfilm után rögtön ordítani kezd, ez nem vándorcirkusz, az egy sarokkal arrébb van! Kukker próbálja megvédeni magát, ehhez fel is pattan a székből, Magyarország szereti a vándorcirkuszokat! Lilu kíváncsi Attila véleményére, én nem, mert ki nem állhatom a céltalan okoskodó faszokat, Tibor és Gukker sem, kis vita alakul ki a kihányéves kérdésről, mert Attila azt is nagy érdemnek tartja, hogy ő 7-8 évvel fiatalabb a másik két kreténnél, az énapukámazerősebb szintű vitának a műsoridő ill. a kortesbeszédek vetnek véget. Tibor üvölt a pofánkba bele, igaz, hogy neki nincs szexipari múltja – elképzelem, röhögök – de ő egy négydanos mittoménki, atyaisten, Attila kibaszott bölcs: aki sokat ígér, keveset ad. Ő nem azért jött, hogy szórakoztasson, ő maga akar szórakozni és manipulálni. Kukkerről megjelent egy cikk, aztán el nem ítélhető módon elvesztettem a fonalat, a furcsa öltözékével akar szórakoztatni minket és ravasz is meg fondorlatos is. Hiába, a nézők Attilát akarják, A Titokzatost, akiről még a Blikk se fogja tudni kideríteni, valóban Attila-e a neve és anya szülte-e egyáltalán, vagy úgy találták, a Nagy Manipulátornak azért nem rezdül meg az arca, mert a könnyeivel küszködik, de az legalább kiderül, mégicsak van két barátja, Karcsi és Lala, Lala ne felejtse el kikötni a mosógépet, a fasz fog villanyszámlát fizetni a rohadék Elmünek, annyira nem fizet jól az internetes vállalkozás.

Az Óriási Beköltöző Showról nekem egészen más elképzeléseim voltak, Lilu pántos Piroska jelmezben dicsérgeti Balázst, milyen csinos, hálistennek nem látom, mert a kurva tévén az összes csatorna közül csak az Rtl-en dúl a hangyák háborúja, a recepciós gyereket meg nem akarom basztatni, még a végén komolyan vesz és a show végéin buzerálja itt nekem a tévét. A recepciós kissrácot amúgy szeretjük, egyelőre még ő is minket. A beköltözősó annyiból áll, hogy megjelennek az eddig beszavazott ötök, Kinga és Sehere valszeg a brazil gyantára esküsznek, különben baj lenne abban a ruhában, ManipulátorAttila arckifejezése most is olyan, mintha felszállni készülne a hetes buszra. Ő így izgul. Gondolom, így is élvez. Attilát sztárolgatják nagyon-nagyon csavaros az észjárása, a filhallásáról még nem tudunk meg semmit, egy kicsit dézsám van, annak idején Olivérről is százszor elmondták, micsoda nagy taktikus, hát láttuk. Na, húzzatok be gyorsan a Villába, mert jönnek Alekosz exei! Balázs már röhög, én is, felejthetetlen volt a május, na. A beköltözők még nem tudják, hogy csak akkor jutnak be a szobába, ha megfejtenek egy rejtvényt, na most vagy kinn alszanak pár hetet, vagy a rejtvényt kölcsönözték a „játékos feladatok ovisoknak” c. könyvből, meglátjuk az első öfiben. Új olvasók kedvéért akkor: az öfi összefoglalót jelent és MegLepke kollegina az érdemi szerző, ezt nem győzöm hangsúlyozni, ő meg nagyon hálás érte, én pláne, mert ezért legalább nem én kapom a „hülyepicsa, miért kell ilyen gügyögve beszélni” üzeneteket a blog.hu-n keresztül. Lepke a blog házi poétája és szakmai tanácsadóm, puszi, Lepi!

Az Ötök beköltözése némi meglepetést okoz, a lányok például nem visítanak, közben Lilu kommentálja az eseményeket, az is sokat elárul, ki mit néz meg a Villában először, Kinga végre elnyávogja az első úristent, e-vel, ezt Anikó után nehéz lesz megszokni, juj és a Villa sokkal jobb mint tavaly, Sehere meg nyavalyog, csomó ruhát ki kéne vasalnia. Kép el, jöjjenek a Görög Hős exei, Adele-től én kérek bocsánatot, hát itt van végre, úgy hiányzott már a Bájosan Naiv Veronika, a Mindig Pajkos Andrea és az Őrülten Epekedő Barbara. Nahhát, mi újság csajok most, hogy a Görög Hős már nincs képben? Veronika örül, hogy ebben a cipőben le tudott jönni a lépcsőn. Lilu jobban aggódott a Pajko Pónipaták miatt, röhögök, Barbinak hiányzott a Villalét meg a Villa, Alekosz meg elérte nála, hogy ő ne hiányozzon. Andi teljes erőbedobással fog küzdeni, kiteszi a szívét is, Balázs megijed, azt hittem, mást mondasz, ahhoz még nincs elég késő. Hijj, közben a Villalakók bejutottak a nappaliba, a lányok még nem döntötték el, hogy fognak zuhanyozni, javaslom, vízzel, Fecónak a wc volt az első, jaj, Gergő átkarolta Kingát! Kingának egyébként elég zavaros a tekintete, a pezsgő vágott oda, vagy talán a részletekben veszett el? Szerintem merül az akksi.

Kis heherészés után újra az exeké a szó, Veronikával kezdünk, akinek rögtön a kisfilm elején mogyis volt a lehelete, ezen még mindig tudok vinnyogva röhögni, ő egyébként Veronika, aki szerepelt a Szerelem a legfölsőbb szinteken c. műsorban és őszintén hitte, hogy elindult valami köztük Alekosszal. Aztán elmentek görögbe’ nászútra és ott teljesen új oldaláról ismerte meg, meg még azt is mondta neki Alek, hogy hat éve a Tündit szereti. Veronika olyannyira szomorú lett ettől, meg attól, hogy hiába próbált pasizni Alek után, semmi nem jött neki össze, hogy hosszú napokat töltött a Busifán gondolkodva. Mondom, gondolkodva. Össze is pakolta a kizárólag pink és a pink különböző árnyalataiban pompázó ruhatárát, anyunak kiadta az ukázt, „ha nagyon hiányzom, menj a Busifához” és beköltözik a Villába, hogy most ő csavarja el a pasik fejét és bebizonyítsa, ravasz és tud taktikázni. Busifabazmeg. Neki nem a külsőségek számítanak egy pasiban – Balázs kicsit röhög, hát, Alek után ezt gondoltuk – Gergő jóféle, Andi meg ne ugasson, hanem menjen, igyon egy kis klóros vizet, az jót fog tenni neki! És ha már itt tartunk, lássuk Bíró Andreát, a Pajkos Pónit!

PP borzasztó feldúlt és csalódott volt, hogy kiesett. Üvöltve felröhögök, mikor azt látjuk, behúzza a gurulós bőröndöt az étkezőbe, és a papa megszólal: ’miva’ már haza is gyüttél? Ami ezután következik, sokkoló. Andrea mindenekelőtt a kedvenc sorozatába temetkezett, ez pedig nem más, mint a Knight Rider. Aztán edzett, sportolt, meditált és olvasott. Kielemezte Veronikát és Barbarát, most már tudja a gyenge pontjukat. És igen, előkerül a prezentációs tábla is, ahol pontokba szedve mutogatja az érdeklődést egyáltalán nem mutató családtagoknak, hogyan készül a nagy megmérettetésre, a főkönyvi kivonatok most nem kerülnek elő, meg a részletbefagyasztó hitelkalkulátor eredményét sem tudjuk meg. Hát hogy kérdezhet ilyen állatságot Lilu? Hásszelhoff egy adonisz! Veronika se pofázzon, én szoktam gondolkodni, szivi, és ami rajtam van, az eredeti! Igen, sajnos az agya is. Andi, ha mégsem kerülne be a Villába – ami igen valószínű, hiszen Veronika vezet 60%-kal, neki 5 van – nagy karriert futhatna be a gyémántcsiszoló szakmában, ehhez mást sem kéne tennie, mint rákiabálni egy nyers kőre, hogy szavazzatok rám mostmostmostmostmost!

Barbara, akinek eddig szinte szavát sem hallottuk, megadja a kegyelemdöfést. Hát ő két hétig sírt. Azért pont ennyi ideig, mert aztán elfogyott a háztartásból a pézsé. A nővére pránával foglalkozik (he??) úgyhogy utolsó este összegyűltek a nappaliban és mindenki adott neki energiát. Meg szeretetbatyut is kapott. Hogy a pisiszexes, duplaanálos hirdetésért mit kapott, arról nagy a csönd. Nem fog színészkedni, meg megjátszani magát, és tovább keresi a szerelmet. Lilunak ma az a mániája, hogy mindenkire rá akarja Fecót hátékázni, a csajok azonban nagyon diplomatikusak és nem röhögik ki, meg nem is mondanak semmit, Barbi se, juj, hát talán Vera fog egy kicsit megjátszós lenni Barbi szerint, ezért kap egy dicséretet, szépen lavíroztál Barbi! Ezt Lilu pontosan háromszor ismétli el. Pajkos megint beindul, te maradsz, én megyek! Isten ments, suttogom magam elé, nagyot nyelek, mert még hátravan a húsz másodperces kortesbeszéd. Jaj majd elfelejtettem, Veronika kortesbeszéde egyébként meglepően összeszedett, lehet, hogy a külsőm nem, de a belsőm eredeti, egy ásásmást még küldjön mindenki. PP visítása a disznóvágások hangulatát idézi bennem, óriási a tét, most megmutathatja, hogy ő is valaki, most van itt az idő, mostmostmostmostmost! Barbi szerény, az egyszerű emberek is győzhetnek, mást nem írtam fel. Pajkos továbbra is visít, heló Villalakók újra, kit vártok be?

Gergő Veronikát, mert szerethető figura és most bebizonyíthatja, hogy neki is vannak értékei. Sehere Veronikát, Fecó igazából az édesanyját várná, aztán mond valami értelmetlenséget, amit ő poénnak szán, jó, akkor Veronikát, ha nem pofázzon ilyen sokat. Kinga. Ja, én? Ja, te. Andreát várja, mert Veronikának sok szavazata van és nem akarja, hogy PP elkeseredjen. Attila Barbarát várja, de csak akkor, ha megígéri, hogy a Villában nem fog sírni. Na csajok, mit szóltok? Andi azt, hogy hiába népszerű Veronika, neki több szavazat jutott, Veronika azt szólja, hogy „mi volt a kérdés?” felvisítok, imádom ezt a nőt, kell nekem egy ilyen! Barbi siránkozik, hogy elrontotta a kortest. A hatodik lakó Veronika, 56%-kal, a beköltözése hosszadalmas, egy ajtó nyílt ki és azt is nehezen találta meg, kommentálja Balázs, a család a Villa bejáratánál várja, a családot egy fehérre hidrogénezett hajú lófarkas lány képviseli, meg egy kölyökképű gyerek, hosszas eszmecsere valami pin kódról, de Veronikából a pink kódot is kinézem, hajigazítás, ajtó kinyit, Sehere mondatával búcsúzom, „úgy féltem, hogy a Pajkos kerül be, bazmeg! Ma első öfi, holnap jövök, pá.

Címkék: vv
488 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr_utcai_arcos 2011.09.18. 23:29:46

Csecsemő és gyermekgondozó akar lenni MIUTÁN leérettségizik.

Dr_utcai_arcos 2011.09.18. 23:30:20

ÉS zabálnak miközben pofáznak...éljen az online video.

Dr_utcai_arcos 2011.09.18. 23:31:04

VV Sittes nagyon "alfa" akar lenni.

2011.09.18. 23:31:31

@gyvy: ha már meg kell halni, csak nyugodtan, kellemesen, kényelmesen. Ágyban párnák közt.. :)
Apropó ágy, megyek szuszikálni. Jó éjt!

csak magamat képviselem 2011.09.18. 23:32:10

@prof. Perselus Piton: komolyra: egy ideig lógtam együtt fiatal és sikertelen politikus srácokkal. Némi szülői forrásból és fííínom közpénzből még ők is lazán összehozták a kokszra valót, havi 20-30 ezer értékben/fő. Ennyiből kevés jön ki, de felvezetőnek egy társasági rendezvényre pont jó.

Dr_utcai_arcos 2011.09.18. 23:33:27

azt hiszem imádni fogjuk :D!

gangesz76 2011.09.18. 23:37:10

buta tehén nézés:DDD

ez a csaj egy női Alekosz:)

suzy q 2011.09.18. 23:39:57

gergő meg annyira okoskodik, jééjzus. nem tudok aludni, gondoltam belenézek az élőbe és elunom rajta az életem és rögtön elalszom, erre basszus úgy felhúztam magam. gergő annyira gázul buta és ostoba, ezen már nevetni sem tudok, olivéér hool vaagy meg gombi.

suzy q 2011.09.18. 23:41:01

killbillnek amúgy bejön gergő

foxglove (törölt) 2011.09.18. 23:42:42

@suzy q: ebből vagy verekedés lesz kettejük között, vagy dugás

foxglove (törölt) 2011.09.18. 23:44:37

azért ez is érdekes, hogy gergő oktatja ki killbillt az etikus viselkedésből

Dr_utcai_arcos 2011.09.18. 23:45:31

@gangesz76: egy baja van,nagyon gyerek, egy iszonyatosan riadt gyerek -összeszokott társaság??miről beszél ez a Feri...

suzy q 2011.09.18. 23:46:25

@foxglove: jaja mert mikor olivér is kiosztotta évát, utána jóban lettek. bár ezután a "beszélgetés" után amit itt művelnek asszem visszaadom a diplomám, de még az érettségim is, mert vészesen esik az iq-m...

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.09.18. 23:48:42

@suzy q: Gergő egy beképzelt bunkó macsó, aki az erős nőt maga alá akarja gyűrni. Remélem, hamar kimegy!!!

gangesz76 2011.09.18. 23:48:53

@utcai_arcos: azért jól állja a sarat eddig, de ez a hét még az álarcokról szól, majd amikor levetik...akkor lesz izgalmas

Dr_utcai_arcos 2011.09.18. 23:49:01

óbaszki, ez a csaj máris vinné az ágyba VVSittest.az a nézés durva volt!

suzy q 2011.09.18. 23:49:44

ááá ez mekkora gergő hasonlatnak elmondja, "én az az ember vagyok, aki a húslevesből kieszi a kelbimbót, mert utálja. az életben is így van" erre kinga megragadta a lényeget:van egyáltalán olyan ember aki szereti a levesben a kelbimbót? áááááá

suzy q 2011.09.18. 23:53:46

@Peter_Cs: viszont killbill legalább nem műnő, mégha most álcázza is magát. elsőre jófejnek tűnik, meg ő legalább valamilyen. a többiek pont attól leszbek konformisták, mert azt hiszik mennyire nonkonformisták.öö bár ezt a szót szerintem killbillen és attilán kívül egyik sem ismeri.

JOKKA21 2011.09.18. 23:54:32

Szimpatikus nekem Mariann, nagyon domináns nő.:D

JOKKA21 2011.09.18. 23:55:18

@JOKKA21: Annamária, nem Mariann.

JOKKA21 2011.09.18. 23:56:36

Inkább ilyen Annamária féle nő legyen életem megkeserítője, mint Kinga és Sehere féle vigyél ibizára drágám műnő.:D

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.09.18. 23:57:10

@suzy q: Annamária eddig a beszavazottak közül a legjobb arc!

suzy q 2011.09.18. 23:57:13

dirty dancing megy, meeeekkora jófej a csaj!!!

JOKKA21 2011.09.19. 00:01:29

@Peter_Cs: Én is veled, tényleg eddig ő a legnormálisabb és nem buta, mint a szőke nők(bentiek).

suzy q 2011.09.19. 00:02:49

nem is lesz már amúgy normális nő, jönnek még az amzonok-tehát kurvák, és az érzékeny lelkűek-tehát kurvák. annamari sztem jóarc, nálam tuti nyert, már csak a kinézetével is. de mintha neki agya is lenne.

foxglove (törölt) 2011.09.19. 00:05:34

fecó sokkal visszafogottabb és normálisabb, mint gondoltam. pozitív meglepetés.

JOKKA21 2011.09.19. 00:06:12

@suzy q: Ma meg a plázacicák(escortok).:D

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.09.19. 00:06:32

@JOKKA21: @suzy q: Nagy valószínűséggel megvan a kedvencünk.

@suzy q: A nicked tőle van? www.youtube.com/watch?v=-tOut_EBeBI Ha így van, a nagy pozitívum!

JOKKA21 2011.09.19. 00:07:08

Az a Dya mintha CKM-ben szerepelt volna, CKM bikini teamben talán.

JOKKA21 2011.09.19. 00:08:30

@Peter_Cs: Úgy néz ki, csak nehogy a többiek párbajra küldjék elsőként.

suzy q 2011.09.19. 00:11:42

@Peter_Cs: naná, hogy tőle van, rock'n roll:)), de a joan jett-en is gondolkodtam. sztem amúgy ja, megvan az első kedvenc, killbill. és mekkora jó zenéket hozott már:))) amúgy gergőnek bejön a csaj. ez már hivatalos.

suzy q 2011.09.19. 00:13:14

@JOKKA21: ja igen, ezt kihagytam a felsorolásból. de ez az eddigiekre is igaz volt mondjuk:)

gangesz76 2011.09.19. 00:13:44

tök jók ezek a zenék

foxglove (törölt) 2011.09.19. 00:15:43

@suzy q: most majdnem megkérdeztem, hogy vajon hol tanult meg udvarolni. aztán eszembe jutott.

Dr_utcai_arcos 2011.09.19. 00:16:21

na,kimentem a slózira és az alatt mosolygósra itta magát?

Dr_utcai_arcos 2011.09.19. 00:17:18

ó,ez már ma meztelenül fog zuhanyozni!

suzy q 2011.09.19. 00:18:08

@Peter_Cs: ez alap:) de azért vannak jobb számai, főleg a runaways-szel

Dr_utcai_arcos 2011.09.19. 00:19:20

és most a 19 a 20 és a 21 éves most jól megbeszélik az ÉLET nagy dolgait.

suzy q 2011.09.19. 00:20:42

ja, és killbill az egyetlen akinek eredeti a melle,és a haja, és ez valószínűsíthető a többi beköltözőre is.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.09.19. 00:21:05

@suzy q: Lita Ford gitárszólóival és vokáljával többek között.

suzy q 2011.09.19. 00:25:39

@Peter_Cs: lehet:), de nekem joan jett az isten.

gangesz76 2011.09.19. 00:37:37

hihetetlen hogy még a levél alatt is van onlájn:) de tetszik, jó lenne ha így is maradna...

JOKKA21 2011.09.19. 00:59:52

Elnevezték Annamáriát halálnak.

Peter_C@s: Agyhalált is.:D

@suzy q: 4-5 "szépség" műnő biztos egymást fogja zrikálni.

Anselmo 2011.09.19. 01:07:42

Néztem a furacsajok-beválogatót, és ez már nem játék. Nyilvánvalóan súlyos beteg emberek, akiket a tévében mutogatnak.

Az RTL-nek is kellene legyen valamiféle felelősségtudata.

Zelefánt 2011.09.19. 01:08:33

Ha elsüllyed a Nap...
A kurvaanyád...
Menő vagy?...

JOKKA21 2011.09.19. 01:25:09

Kinga nagyon idegesítően nevet, erős ingerem lenne fejbe vágni baltával.

JOKKA21 2011.09.19. 01:26:35

Seherezádé is idegesít, a tekintete főleg.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.09.19. 01:47:11

@JOKKA21: Mindkettőtől agylobot lehet kapni!

mocskosmacska 2011.09.19. 07:56:52

@Anselmo: Nekem nem tűnnek betegnek. Az első egyszerűen csak magányos és már nem nagyon-nagyon fiatal, ezért a kutyájával kezd úgy bánni, mint a gyerekével. (mellesleg, a kutya az kutya és nem gyerek, tehát nem hiszem, hogy örül a saját ruhatárnak és kínzásnak tartom bevinni a villába 15 részeg, ordibáló-visítozó közé)
Középső csajról meg megtudhatjuk, hogy:
- sokáig alszik
- sokat van a facebookon
- anyuka tálcán hozza neki az ebédet
- este meg elmegy bulizni
Legalább megemlíthette volna, hogy mit tanul.
Semmi különleges nincsen benne, szerintem azért rángatózik, mert ő is érzi, hogy unalmas és így prból valamit tenni.
Röviden: Mi a fura egy elkeseredett vénlányban és egy elkényeztetett egyetemistában?

DexterMorgan78/Séfbácsi 2011.09.19. 08:51:46

Engem nem tud senki meggyozni arrol hogy Veronika nem Reviczky Gabor eltitkolt fia egy nemvalto mutet utan...

Müszélia 2011.09.19. 09:55:43

@foxglove: szandika egy professzor ehhez a veronikához képest.

bknn 2011.09.19. 10:34:31

ásámás lol

"Gergő Veronikát, mert szerethető figura és most bebizonyíthatja, hogy neki is vannak értékei" aú

MissX 2011.09.19. 10:57:38

jó reggelt, napot akármit!
akkor este jönnek a plázacicák. a tippelni már nem merek, de biztos, hogy a következő bekerülő sem lesz normális.

MissX 2011.09.19. 11:05:04

elkezdtem nézni a tegnapi videókat.. nekem ez a gergő egyerek egyre antipatikusabb. mintha többnek hinné magát a többitől.

dr. gernika 2011.09.19. 11:16:08

@MissX: A celebrokonok általában többnek hiszik.

bknn 2011.09.19. 11:18:12

Láttátok Gergő zuhanyzós videóját? Nem kis teljesítmény lehetett megőriznie a szüzességét 4,5 évig a böriben.

szédült nőszemély - forza 2011.09.19. 12:07:29

ahoi mindenki, az Urist'nit hozott minket a Valag vilag 5-ben.:)

@Hajni ez jó volt! drukkolok, hogy a kezdeti lendületed kitartson akkor is, mikor már hónapok óta nézed azokat az iq lájtokat:))
mától nézem, meghoztad a kedvemet:)

@Lepke: celeb lettel te is Lepi:)

Lük 2011.09.19. 16:08:11

Hol van a tegnapi "beteg emberek OPNI" nélkül rész hogyvoltja??? :S

Hódos Hajnalka 2011.09.19. 16:29:37

@Lük: türelem, őszölök, nem maradnak el a posztok, csak a dél-egy időpontot nem fogom tudni tartani. pedig szerettem volna. cserébe szaunázok este helyetted is, jó? :)

locsolóember 2011.09.19. 17:08:55

No, akkor befutottam én is.
Üdv az ismerős arcoknak.
A nemismerősöknek is.

Birsalmamag (törölt) 2011.09.19. 17:16:36

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: "Lófasz lesz itt nem poszt"!! (by Hölabög Rém)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.09.19. 17:21:31

@MissX: @Szaffimacska: Egyetértek, Gergő egy önimádó prosztó!

MissX 2011.09.19. 17:43:44

egésznapos gondolkodás után, rájöttem, hogy miért nem jelent meg nálam az új poszt. az oldal így szerepel a kedvencek közt: vv5-hogyvolt.

ez a poszt meg csak a vv címkét kapta, és szegény gépem nem találta :(

MissX 2011.09.19. 17:44:24

@Peter_Cs: és még lekezelőnek is tűnik. miért nem az okoskodó hülyepöcs kategóriában indult gergő nem is értem.

MissX 2011.09.19. 17:50:01

és most megnézem veronika villantását. ezt tegnap miért nem adták le, vagy leadták csak erről is lemaradtam?

MissX 2011.09.19. 17:53:11

"veronika, olyan a szád, mint egy kettéhajtott matrac" hihi

Norka.Borka 2011.09.19. 17:53:28

Ez a mai összefoglalóban lesz szerintem

foxglove (törölt) 2011.09.19. 18:09:28

tegnap néztem az élőt jó darabig, és csak megerősíteni tudom, amit gergőről írtatok. nem nagyon lesz rajta fogás, mert aki nem akar neki behódolni (lásd tegnap killbill) annak kőkeményen nekimegy, és addig nem nyugszik, amíg be nem töri az illetőt.

PanDaNaci 2011.09.19. 18:18:21

@locsolóember: Üdv, ismerős. Megnemis. :)

Norka.Borka 2011.09.19. 18:35:29

Postot!!!Postot!!!Postot!!! :-)

Talpig Jimmy 2011.09.19. 18:49:23

@Norka.Borka: ne sürgesd ennyire, mert elrontja :)

Norka.Borka 2011.09.19. 18:55:30

@Talpig Jimmy:
Azt hittem, már becsukott szemmel is megy neki :-)

Norka.Borka 2011.09.19. 19:26:30

Posztot!!! Posztot!!! Posztot!!!

2012.03.28. 22:17:14

Megszűnt a több évtizede fennálló munkahelyem. Kénytelen voltam valami jövedelemforrást keresni. Ekkor találtam rá a KMD holding által kínált lehetőségre, amelyet szívesen ajánlok mindenkinek a következő honlapon:

kmdholding.com/hub3p3a
süti beállítások módosítása