Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Médium 1x09 - Szimbólumok

2011. augusztus 04. 13:00 - pukkpapa (törölt)

Egy nagyon jó rész következik, méghozzá Ariel központú, ez már csak jót jelent. Az eheti álomban egy mese közepébe csöppenünk: egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy szegény kislány, Sarah (ne zavarjon, hogy úgy néz ki, mint Ariel), akit fogva tartott egy gonosz ogre. Főzésre és takarításra kényszerítette, és nem engedte, hogy Sarah hazamehessen igazi otthonába, pedig ott még szivárvány is volt és kedves kis sárkányok. A kislány végül úgy döntött, megpróbál elszökni, pedig a gonosz ogre előre megígérte neki, hogy ha egyszer megteszi, utánamegy, és ha egyszer utánamegy… Nem tudjuk meg, mi történik, mert az álom véget ér, csakhogy Allison helyett most Ariel riad fel anyuért sikítozva.

Másnap reggel Ariel hevesen mesélné anyunak az álmát, de az nem ér rá figyelni, lefoglalják a napi teendők megszervezése. Ariel hisztizni kezd, kiabál és örök időkre lemond a családjáról. Allison betereli a gyerekeket a kocsiba, Ariel továbbra is durca. Allison látja ezt, ezért a suli előtt még egyszer elmondja, hogy az álmok legtöbbször nem jelentenek semmit, csak úgy érezzük. És még csak bele sem vörösödik a feje, pedig ilyet hazudni azért nem semmi. Ariel megnyugszik és bepattan az iskolai buszba, ma kirándulni mennek a múzeumba. Út közben azonban észrevesz egy nagy plakátot, rajta egy nagy sárkánnyal, ami pont olyan, mint amit az álmában látott. Ariel nem szórakozik, mikor az osztály leszáll a buszról, elszökik közülük és a plakát felé rohan.

Plakát, sárkány, Ariel úgy érzi, ez egy nagyon fontos nyom. Észreveszi, hogy a plakát közelében áll egy ház, pont olyan ez is, mint álmában. Amíg összerakosgatja, amit lát, egy bicajos srác felé jön és majdnem elcsapja. A gyerek megáll és megkérdezi Arielt, miért nincs suliban? Ööö… egy kislányt keres, Sarah-t, aki itt lakik. Sarah a húgom, mondja a srác. Ariel meglepődik, visszamegy a múzeumhoz, ahol tanárokat, gyerekeket, zsarukat és egy idegroncs anyukát talál, akik mind őt keresték. Arielt felfedezik, Allison rohan, hogy jól megölelgesse aztán meg leszidja: hol a fenében volt? Ariel sír, sajnálja, de jó oka volt, hogy lelépjen. Allisont őszintén érdekelné.

Ariel megmutatja az anyjának a plakátot, a házat és elmeséli, hogy itt lakott Sarah. Beszélt a bátyjával, aki azt mondta, hogy Sarah már két éve halott. Ariel nem érti, mi történik, Allison viszont kezd aggódni. Este felhívja Devalost, aki erre személyesen ellátogat a DuBois házba, Scanlont is hozza. Kiderül, évekkel ezelőtt volt egy ügyük, amiben egy pedofil férfi elrabolt egy Sarah nevű kislányt. A pasit lecsukták, Sarah azóta se került elő. De miért érdekli ez Allisont - kérdi Devalos. Csak volt egy furcsa álma. Joe rázza a fejét, később kifakad, utálja, hogy ha az egyik gyerekének rémálma van, ahelyett, hogy megölgetné, hívnia kell a rendőrséget és mindenféle idegent. Allison szerint ez nem fair, ő mindent megtesz, hogy megóvja a lányait, és amíg azt mondja, hogy ő álmodott, nincs baj.

Ariel aznap este anyuékkal alszik, vagyis aludna, ha nem valami zajra ébredne a konyhában. Kimegy a nappaliba, valaki tévét néz. Nem, nem Bridgette az, hanem Sarah. Sarah az álmából. A kislány el van ájulva, milyen szép háza van Arielnek, ha neki lenne ennyi kajája, és ha neki lenne ennyi játéka, és ha neki lenne ennyi ruhája… ezt meg ezt el is viszi. Ariel bepipul, Sarahnak nincs joga elvinni a cuccait! Sarah nagyot néz, mi az, hogy nincs joga? Segítséget kért Arieltől, aki nem tett érte semmit, ez pedig azt jelenti, hogy Sarah-nak mindenre van joga, amit csak akar, azzal fojtogatni kezdi Arielt. Ariel felriad, Allison megnyugtatja, csak rosszat álmodott. Elmeséli, hogy Sarah már meghalt, de nem tud nyugodni, mert egyszer régen egy csúnya bácsi elrabolta őt, de ez a bácsi már börtönben van. Ariel szerint Sarah még nem ment el, segítséget kér.

Allison másnap Devalosnál toporog, biztos, hogy Sarah halott? Nos, az ő maradványai nem kerültek elő, de másik két gyereké igen. Allison felkapja a fejét, akkor lehet, hogy még életben van! Elmegy meglátogatni a pedofil fickót, aki készségesen elmondja, hogy miután elrabolta Sarah-t, a rendőrség üldözni kezdte, ezért elvitte a sivatagba és megölte. Allison azonban látja, hogy a férfi hazudik: a sivatagban a kislány nem halt meg, a pedofil fickó odaadta őt valakinek. Allison visszamegy az ügyészségre és mesél, de Devalos nem hisz neki, szerinte ennek semmi értelme. Allison szerint van: a kislányt, mint ajándékot adhatta oda valakinek, egy személynek, aki még a szabadságánál is fontosabb. Csörög a telefon, az iskola az, Ariel sikoltozva ébredt fel a könyvtárban álmából. Allison bemegy, Ariel elmeséli, hogy megint Sarah volt, nem akarja békén hagyni őt.

Este. Allison nyomozgat, Joe nézi, Ariel betoppan: nem mer elaludni. Észreveszi, mit nézeget az anyja: egy cikket Sarah-ról, amin egy fotó is van a tárgyaláson. Ariel meglepődik, a képen rajta van az ogre is. Megmutatja: nem a pedofil pasi az, hanem aki az első sorban ül. Ügyészség, Scanlon elmondja, hogy a fickó neve Henry, a pedofil srác öccse. Megbetegedett, azóta kicsit lassabb másoknál, van egy nagy sebhely az arcán. Henry azonban lenyomozhatatlan, nem fizet adót, nincs jogsija. Az egyetlen pedig, aki látta, hogy néz ki, az ugye Allison az álmában. Na igen, van itt egy kis gond… Allison színt vall, nem ő álmodott.

Erdőszéli házikó, Henry otthon üldögél, méghozzá Sarah-val, aki jó szokásához híven az ablakból bámul kifelé. Henry-nek le kell ugrania a boltba, de addig be kell zárni a kislányt a szekrénybe, nehogy elszökjön. Sarah sír, nem akar a szerkénybe menni, Henry engesztelésül vesz neki cukorkát, jó lesz? A kislány megköszöni és sírva bevonul a szerkénybe, ez azért durva. Henry lemegy a helyi kisboltba, cukrot válogat, közben hívják a telefonhoz: a bátyja az a börtönből. Ó, képzeld, bratyó, nyertem öt dollárt a kaparós sorsjegyen (és mennyibe került, öt dollárba?)! A tesó nem ér rá csevegni, rossz hírei vannak: Henry-nek meg kell válnia Sarah-tól, mert a rendőrség oda tart és el akarja venni tőle. Börtönbe zárnák őt, amit pedig nem tudna elviselni. Henry megdöbben, nem akar egyedül maradni. Kis győzködés, végül belemegy, ha már az ígéret szép szó.

Scanlon eközben kihallgatja Arielt, Allison felügyeli őket. Scanlon leír pár hasznos infót aztán elmegy, Allison pedig megdicséri Arielt, milyen ügyes volt és megnyugtatja, hogy ha majd felnő, a rémálmai megszűnhetnek. Joe eközben a teraszon üldögél, magába roskadva iszogat. Allison kimegy hozzá, Joe pedig elmagyarázza, hogy nem dühös, csak szomorú. A lánya eddig még nem tudta, hogy léteznek valódi szörnyetegek, akik csak úgy elvisznek valakit és megölnek, most viszont már igen, ez pedig elég lelombozó egy szülő számára. Allisonnak bűntudata van, Ariel közben lefekszik aludni, és megint álmodik. Sarah már nem abban reménykedik, hogy megszökik és sikerül hazatérnie, hanem hogy talál egy pisztolyt, amivel aztán szétloccsanthatja a gonosz ogre agyát.

Allison és Scanlon másnap meglátogatják Springville-t, a helyet, ahova a pedofil fószer feltűnően sokat telefonál, ráadásul Ariel is erdőről mesélt az álmában, az meg itt van. Bemennek a kisboltba, az eladó kicsit habozik, aztán elmondja, hogy Henry-nek minden héten befut ide egy hívás. Még egy kis tétovázás, jelvényvillogatás, aztán azt is elmondja, hol lakik a fickó: a kastély utcában. Scanlon és Allison rohannak, Henry eközben Sarah megölésére készül, előveszi a pisztolyát. Odahívja Sally-t, mire Scanlon bekopog. Henry kétségbeesik, betuszkolja Sarah-t a szekrénybe, de az csak sír, ezért kénytelen kivenni. Sarah megígéri, hogy csöndben lesz, ha kint maradhat. Henry lemegy és beszél Scanlonnal. A nyomozó szeretné átvizsgálni a házat, Henry viszont rögtön visszakozik. Allisont közben felhívja Ariel, hogy elmondja, megint álmodott tegnap.

Ariel elmeséli, hogy az álmában Sarah-nak pisztolya volt és lelőtte az ogrét. Sarah közben az emeleten sírdogál, és lám, észreveszi Henry pisztolyát, ami az asztalon maradt. Megfogja, odalép az ablakhoz, mikor Allison felvisít: pisztolya van??! Mindenki fedezékbe vetődik, Sarah pedig lő. Sikerül fejbe találnia Henry-t. Allison és Scanlon felrohannak és biztonságba helyezik a kislányt.

Másnap Ariel Allisont ébresztgeti, megint álmodott az éjszaka. Igen, és miről? Arról, hogy ő, anyu, apu és a húgai boldogan élnek ebben a szép nagy házban egészen addig, míg meg nem halnak. Allison mosolyog, ez pont úgy hangzik, mint egy igazi tündérmese. Joe felébred, TÜNDÉRMESEEE???!!!! Felveszi az ogre-pózt és ráveti magát a lányokra. Aranyos családi birkózás veszi kezdetét, aminek Bridgette is beugrik a közepébe, na ez az, amikor az írók normális lezárást firkantottak végre egy alapból tök jó epizódnak. Lehet, hogy ezután már ráéreznek a dologra?

Címkék: médium
2 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doris78 2011.08.26. 09:08:36

Izgalmas rész volt, jó rész volt. :-)A sínek túloldalán-t várom - az volt az első rész a sorozatból, amit láttam anno :-)
süti beállítások módosítása