Követve a Viasat 6 műsorrendjét, belevágunk az utóbbi évek egyik legsikeresebb amerikai kábelsorozatába. Aki szereti a Sötét zsaruk-, X akták-, Lost-, Indiana Jones-féle sorozatokra hajazó tartalmakat, az valószínűleg ebben sem fog csalódni. A Viasat két részre vágta a másfél órás pilot epizódot, lássuk tehát mi is az első rész első felét. Söröket bekészíteni, extra hosszú hogyvolt következik.

Myka Bering titkosügynökkel nyitunk, aki éppen terepszemlét tart a washingtoni Természettudományi Múzeumban. A múzeum igazgatójával még egyszer körbejárják az épület összes helyiségét, valami közelgő fontos esemény biztosítása alkalmából. Gyors vágás után megismerkedünk másik főszereplőnkkel is, Pete Lattimerrel, akit éppen egy Kelly nevű szőkeség vár vissza az ágyba, közben elmélyülten nézegeti a csávó elől hagyott jelvényét. Tudom már, mi a foglalkozásod, fogadja a fürdőszobából érkező deltás baltaarcút, tűzoltó. (Szerintem meg lovasrendőr, majd meglátjuk, melyikünknek lesz igaza). Pete ráhagyja, és inkább egy gyors reggeli numerával vág elébe a további faggatózásnak. Jól indul a nap.

A múzeumban az igazgató bemutatja Mykának Gordon Letanikot, aki éppen az egyik kiállítási tárgyat tisztogatja, egy vicsorgó kőfejet. Megtudjuk, hogy ez egy azték szobor, az isteneknek feláldozott szűz lányok vérének felfogására használták. Hármasban még megbeszélik a kiállítási tárgyak elhelyezését, az ügynök és az igazgató továbbmegy, Gordon visszatér a szoborhoz, és tisztítás közben felsérti az egyik ujját. Vissza Lattimer kérójába, a szőke már elhúzta csíkot, Pete öltözködik, fehér ing, sötét öltöny, nyakkendő, pisztoly: titkosügynök lesz ő is, tehát majdnem eltaláltam, Kellynek viszont nem jár pont. Az asztalon meghívó, aznap estére szól a Természettudományi Múzeum új kiállítására, amit maga az elnök fog megnyitni.

Leszáll az este, gyülekeznek a meghívottak a múzeumban, halkan szól a Pisztrángötös, Kelly pezsgőt kínál körbe a vendégeknek, az egyik poharat Gordon ragadja fel és üríti ki egy hajtásra, véres ujjnyomot hagyva rajta. Utána megáll az azték szobor előtt, egy darabig bezombult fejjel nézi, majd indul az előcsarnokba. Myka cirkál éber szemekkel, fülesen folyamatosan egyeztet a többi ügynökkel, ujjatlan estélyi ruhája elöl-hátul mélyen kivágott, ebben hova tudja elrejteni a stukkert? Észreveszi a belépő Pete-et, pár szót váltanak, de a csávó nincs elragadtatva attól, hogy Myka főnökösdit játszik. Valami nem stimmel itt, érzem, mondja Lattimer, de Myka leinti: na parázz, minden takkra meg van szervezve és otthagyja.

Pedig nem ártana kicsit aggódni, mert Gordon szeme egyre jobban vérbe borul, ráadásul időközben valami szakállas fickónak is sikerül behatolnia egy oldalajtón az épületbe. Nincs meghívóm, de van sokkolóm, közli az őrrel, akit vagy 10 méterről elkábít a kütyüvel. (Milyen cucc lehet ez?) Pete rossz előérzetét követve eljut az azték szoborhoz, és döbbenten látja, hogy azon két oldalt keskeny vérpatak csordogál. Húbazmeg kiáltással felragadja, persze pont ekkor kering arra Kelly: Hát te micsinálsz itten, Pete? – Dolgozom. – Miért, tűz van? – Hogyne, drágám, szerelem tüze ég fiatal szívemben, idéz az ügynök egy kis közép-európai ország költőjétől, majd gyorsan elrohan a szoborfejjel. Az oldalfolyosón azonban leejti, a fej elgurul, egyenesen a szakállas behatoló lába elé.

Eközben az előcsarnokban felcsendül a „Hail to the Chief”, az ismert köszöntő dallamra belép az elnök és a First Lady. (A háttérben valami oknál fogva azonban a maláj zászló látható, nem az amerikai csillagos-sávos, erről majd meg kellene kérdezni a díszlettervezőt.) ZombiGordon kést ránt: meg kell ölnöm Frank Drebint, motyogja, de Myka szerencsére időben észreveszi. A szoknya alól előkapja a harisnyakötőjére erősített tokból a stukkert, majd némi közelharc után földre viszi a merénylőt. (Igazán jó rejtekhely, bár az első randin alaposan meglepődnék, ha ott egy ilyenbe akadna a kezem.) Az oldalfolyosón Lattimer is pisztolyt szegez, ő a szakállas fószerre, az azonban nem ijed meg tőle. Tegye el a stukkert, Pete, és figyeljen, mondja a szakállas, és a szobrot beteszi valami lila trutymós tartályba. A fejből erős fénysugár formájában pár másodperc alatt látványosan távoznak a gonosz erők, ezzel egyidejűleg látjuk, hogy Gordon szeme is kitisztul, majd öntudatlanságba esik. A zűrzavart kihasználva a szakállas lelép a szoborral.

A nap végén Lattimer főnökének, Dickinsonnak meséli el a történteket, a főnök persze nem hiszi el a vérző szoborról, lila trutymóról szóló mesét, inkább hazaküldi pihenni. A lakásba lépve azonban újabb meglepetés fogadja Pete-et, egy ismeretlen feka nő személyében. (Zseniális párbeszéd: Frederick vagyok. – Milyen Frederick? – Mrs. Frederick.) A nő a kormánynak dolgozik, természetesen szigorúan titkos nemzetbiztonsági ügyekben, és izgalmas munkát ajánl Pete-nek, végtelen csodákat ígérve. Pete beugratásnak tartja a dolgot, de a nő lehűti: Úgy nézek ki, mint egy vicces beugratás?, kérdezi, és hát tényleg nem úgy néz ki. Legyen másnap délben a megadott koordinátákkal jelölt helyen, de ne vigyen sok csomagot, búcsúzik végül a zavart Lattimertől.

Másnap délben barátunk már Dél-Dakotában, a Badlands holdbéli tájat idéző elhagyatott dombvidékén kanyarog, követve a fekete SUV GPS-ének navigálását. Nagy nehezen megtalálja a célt, egy baromi nagy rozsdás épületet a semmi közepén, közel és távol az egyetlen élőlény egy szomorú tehén. Ennyit a végtelen csodákról, dühöng Lattimer, ám ekkor az égből hangos sivítással levágódik egy (amerikai) focilabda. És ezt meg így hogy?, kérdezzük hősünkkel együtt jogosan. Váratlanul (na persze) egy másik autó érkezik, benne a csinos Myka. Hát te?, és te?, kérdezgetik egymást, majd kiderül, hogy Mrs. Frederick járt mindkettőjüknél. A rozsdás ajtó váratlanul kinyílik, de a meglepetés nem szemből, hanem a hátuk mögül érkezik, a szakállas múzeumi behatoló köszön rájuk: Elnézést a késésért, de be kellett fejeznem a halat. (WTF?) Maga lopta el a szobrot, a múzeum tulajdonát, ordít Pete. Dehogy, itt van bent, biztos helyen, nyugtatja az ismeretlen. A múzeum az állam tulajdona, ahogy ez a raktár és én is, tehát semmi probléma. Majd bemutatkozik: Dr. Arthur Nielsen vagyok, de hívjanak csak Artie-nak. Van valami igazolványa?, kérdi a racionális Myka. Dehogy van, mi itt nagyon komolyan vesszük a titkos részt, közli Artie, és én ennél a mondatnál éreztem azt, hogy meg vagyok véve. Maga dobta a labdát?, kérdi a sportrajongó Pete. Igen, de akkor még nem volt itt senki, kicsit sokáig tart, amíg körberepül. (WTF??) Na, jöjjenek be, sütöttem egy kis sütit.

Keskeny folyosón haladnak végig, és több biztonsági akadály után egy föld alatti szobába érkeznek, aminek az erkélyéről egy hatalmas raktárra látnak rá, ami kb. kétszer akkora lehet, mint Darth Vader vezérhajója. Isten hozta önöket a 13-as számú raktárban, vigyorog Artie. Örülhetnek, hogy magukat választották erre a bizalmas munkára, aminek során titokzatos tárgyakat kell begyűjteni és védelmezni. Myka dühös: én túl értékes vagyok, hogy raktárosként vesztegessem itt a tehetségemet, telefonálni akarok. Itt bent nincs térerő, közli Artie. Myka kirohan a raktárból, és tárcsázza Dickinsont, aki értetlenül áll az ügynökök áthelyezése előtt. A parancs kódja érvényes, de utána kell járnom, hogy mi történt pontosan, mondja Mykának, de addig is végezzék lelkiismeretesen az új munkájukat. Közben Artie is kijön a csinos ügynök után, és közli vele: Ne vegye büntetésnek ezt a helyet, nem Denver miatt helyezték át ide (miért, mi történt Denverben?), hanem a precízsége és a különleges megfigyelőképessége miatt. Na, menjünk vissza, körbevezetem magukat.

Artie egy elektromos járgányba ülteti az ügynököket, amit az emberi testhő hajt úgy, hogy fogni kell a fémkorlátot. Thomas Edison építette, hogy bebizonyítsa elméletét Henry Fordnak, de Ford úgy döntött, inkább a robbanómotort fogja alkalmazni az autóknál. Artie főbb vonalakban felvázolja a feladatukat: minden olyan tárgyat fel kell kutatni és itt elraktározni, aminek a működését jelenlegi tudásunk alapján nem ismerjük, de esetleg veszélyt okozhat. Közben elhaladnak egy repülőgép előtt is, amiről megtudjuk, hogy ez a 22-es számú gyakorlógép, ami évekkel korábban a Bermuda-háromszögben tűnt el, de aztán sikerült előkeríteni. Bár a háromszög azóta is folyamatosan igyekszik visszaszerezni, teszi hozzá Artie. Pete a sztorikat hallva egyre lelkesebb, Myka viszont egyáltalán nem.

A polcokon rengeteg ismeretlen eredetű tárgy, de mindegyik precízen felcímkézve és katalogizálva. Miközben szemlélődve sétálgatnak Pete egyszer csak észreveszi, hogy egy kanna került a kezébe, pedig ő nem is nyúlt érte. Igen, ez a kanna lenyűgöző, mondja Artie, de gyorsan tegyük bele a semlegesítőbe. Előkerít egy nagyobb tartályt, benne a már korábban látott lila trutymóval. Közben arról magyaráz, hogy a kannával vigyázni kell, mit kíván az ember, miközben fogja. Ugyan már, ez marhaság, vág közbe Myka, megragadva a kannát, majd én kívánok valamit. Ne!, kiáltja Artie, de már késő: a kanna megrezzen, és egy takaros görény bújik ki belőle. Az áthelyezését kívánta, ugye?, kérdezi Artie. Hát, mi tagadás, mismásolna Myka, de Artie már folytatja is. Ezen a helyen a lehetetlen kívánságokból görény lesz, senki sem tudja, miért és hogyan. Amikor az első évemet töltöttem itt, az egész hely tele volt görénnyel, teszi még hozzá vigasztalóan. Végül aztán belehelyezi az edényt a semlegesítő tartályba, körben a polcok kicsit rázkódni kezdenek, és a semlegesítő fényes sugarat lövellve hatástalanítja a kannát. A nagy izgalomban azonban egyikük sem veszi észre, hogy az egyik polcról leesik egy pénztárcára hasonlító lelet, egyenesen Myka táskájába. Na, mára ennyi elég is, most indulniuk kell Leena házába, adja ki az ukázt Artie, innen 10 mérföld, holnap reggel ott találkozunk. Miután távoznak, a kamera ráközelít a leesett tárgy nyilvántartási cédulájára: Tárgy: tárca, Tulajdonság: Kharon-féle szállítás; Nyilvántartásba véve: 1926. november 3, Tulajdonos: Eric Weiss, más néven Harry Houdini; Különös gondossággal kezelendő!

A két ügynök elindul a SUV-val, követve az Artie által lediktált irányt, kalitkában viszik magukkal a görényt is. Áthaladnak a közeli városon, ami a térképen sincs rajta, és a „település vége” táblán is ez olvasható: Ön most elhagyja ezt a névtelen és be nem jegyzett települést. Némi nehézség után megtalálják a keresett panziót, Leena, egy fiatal lány maga fogadja őket: napi háromszori étkezés, de tévé nincs a szobákban, csak rádió, és telefon is csak egy van, a földszinti hallban. (Hát, ennél lehet, hogy még a Bates Hotel is komfortosabb.) Myka sem túl lelkes, szobájából újra próbálja Dickinsont hívni mobilon, de nincs térerő. Miközben táskájából elővesz egy fényképet, amin kettesben látható a fiújával, nem veszi észre, hogy a földre esik a Houdini-féle tárca. Szomorúan nézegeti a fényképet, és a háta mögött lassan megképződik a képen látható fiú képe: szia nyuszikám, hallja Myka, mire rémülten összerezzen.

Este a raktárban, Mrs. Frederick hívja Artie-t, minden rendben? Nos, igen, de a lány nem túl lelkes, vallja be Artie. Vigyáznunk kell, mert Dickinson vissza akarja szerezni őket, mondja a nő, majd hozzáteszi: a sorsuk az én kezemben van. (WTF??) A beszélgetés után Artie leül a számítógép elé (a billentyűzete olyan, mint a ’30-as évekből származó írógépeké) és valami anyagot tölt le a Seever City rendőrség archívumából. Este a panzióban, Myka és Pete beszélget családról, munkáról, majd Pete közli: nagyon jól csináltad azt a denveri dolgot, jobban, mint ahogy a szabályzat előírta (de mi a franc történt Denverben??)

Másnap reggel megérkezik Artie, és eligazítja az ügynököket. Seever Citybe kell menniük, ahol egy Cody Thomas nevű éltanuló, aki végzős egyetemista, váratlanul bepörgött és összeverte a barátnőjét. Tuti, hogy valami minket érdeklő lelet van a háttérben, szerezzék meg, hatástalanítsák, és hozzák a raktárba. Nem lesz nehéz dolguk, folytatja, a cucc kb. akkora, mint egy kenyértartó..., de lehet, hogy nagyobb. Csak merítsék bele a tartályba és kész..., de ha túl nagy, akkor öntsék rá a trutyit. És már végeztek is..., bár a trutymó valami oknál fogva nem mindig működik. Ezen megnyugtató szavak után átad egy videóhívót (Philo Farnsworth találmánya 1929-ből), és a film elején látott nagy hatótávolságú elektromos sokkolót, ami törli a rövidtávú memóriát (Nikola Tesla találmánya szintén a húszas évekből). Akkor hát munkára fel, hozzák el a leletet és közben ne ölessék meg magukat!, búcsúzik Artie.