Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Csillag születik - Döntő

2011. június 06. 16:10 - Hódos Hajnalka

Újra teljesült egy álom, László Attiláé legalábbis, új Kiscsillag született. Sosem tagadtam, hogy a CSISZ mindig is a mostohagyerekem volt, de a Döntőt nem hagyhatom szó, vagyis hogyvót nélkül. Legutóbb azt ígértem, Gomesen kívül megszeretek még valakit, megtörtént, Vivaldi alatt, Szabó Ádámnak hívják és igen, küldtem rá sms-t is. A döntő egy halálosan unalmas közös produkcióval kezdődik, amit a koreográfia ment meg, legalábbis számomra kizárólag ezért volt nézhető, Gomes csajoskodott is. Az igazi sokk ez után következik, megjelenik Nóra és Sanyi, szűzmáriaidösanyám. Nóra egy olyan, a fél vállát szabadon hagyó lepelszerű tunikában, mintha valami csoda folytán megmenekült volna a keresztényüldözés korai időszakában az arénából, ahol vagy csoportos erőszakot tettek volna rajta, vagy vérengző tigrisek szabdalták volna szét, a magasszárú tornacsuka hab a tortán, na Oroszlán Szonja sem járt jobban, őt angyalnak öltöztették. Nyeremények, és belecsapunk. A kiscsillagok két produkciót adnak elő, az elsőt sztárvendégek kíséretében, remélem, az Appril Project-hez nem a Medveczky Ilona jön, mert akkor a Döntőből se lesz hogyvolt, az biztos.

Kézdivásárhely büszkesége az első fellépő, Attila kiborult az előző műsor után, sírt és felhívta az apukáját vigaszért. Sokat kellett pumpálni az önbizalmát, hogy elhiggye, azért van itt, mert jó. Balázs Fecó a sztárvendég, Hazafelé, egymással szemben, zongorán. A szám a könyökömön jön ki, Sitke is, de Balázs Fecót szeretem. Tudom, tudom, hogy bennem van a hiba és én semminek nem tudok örülni, de alig vártam, hogy vége legyen, pedig nem volt rossz. Juci szerint sem, sőt, ő el van ájulva és jajszívemezik. Megható volt. Szirtes Tamás szerint olyan volt, mint egy időutazás, egy örökifjú és egy ifjú Balázs Fecót láthattunk a színpadon. Várjávárjávárjá’, nézzük meg, Szonja könnycseppet hullatott! Imádtalak! Cupp! Fáy Miklós egy darab halhatatlanságot tapasztalt meg. Igen, Balázs Fecó is úgy érezte, hogy a fiatal önmagát látja, már akkor azt érezte, mikor először meglátta Attilát a műsorban. Sanyi meg lelki szemeivel a több százezer nagymamát látta, aki elhajította a gombolyagot, hogy letöröljék a kövér könnycseppeket, de itt is van Attila, aki örül, hogy végre egy profi énekessel énekelhetett és a kántorról nem ejt egy szót sem, ettől hiányérzetem is támad.

A következő az Appril Project, a koreográfus ébresztgeti a kölyköket, tudom, hogy nehéz, gyertek, gyertek. A csapat hat hete a teremben alszik, mindent félretettek és nem akarnak felébredni ebből az álomból. A Rippel fivérekkel együtt lépnek fel, kivételesen felfogtam és megértettem a történetet, egy cirkusz szereplőit láthatjuk, a jelmezek nagyon tetszenek, és tök olyan az egész, mintha a tesók is a csapathoz tartoznának. Hijj, ugyanezt mondja Fáy is! Meg azt, hogy ez egy érett csapattá vált. Szonja régen volt cirkuszban, az idejét se tudja, mikor. Én sem, már gyerekként sem szerettem, és én nem irigyeltem a lányokat sem, hogy emelgették őket. Szirtes Tamás lelkes, mint általában, egyszerűen egy élmény volt, nagyszerű volt! Sanyi megint mond hülyeséget, mintha muszáj lenne, aszongya, pszichedelikus világ, óbazmeg. A Rippel testvérek szavazásra buzdítanak és jó volt együtt dolgozni, mert profik a kölykök, Nóra stílezésre buzdít, aztán vegzálja Sanyit, hogy most már nekik is be kéne mutatni valami emelést, de Sanyi nem akar ölre menni Palkóval. Kicsi szünet, magyarul negyed órás reklámblokk, Rudolf Péter a mindÉgtévéextrás reklámban megvolt?

Teca következik, előtte Nóra megszavaz minden hozzátartozónak tíz pontot, engem kifelejtett. Teca barátja nagyon büszke, Tecát meg nem érdekelte, mennyire nézett ki hülyén, mikor ugrott egy nagyot, amikor megtudta, hogy bekerült a döntőbe. Sztárvendég az Edda, sírok, és megfogadom, addig nem nyugszom, míg meg nem tudom, hol veszi Pataky Attila ezeket az ingeket, esküszöm. Akkor innen üzenném Slamónak, hogy jó egészséget és imádtam, amit a No zenekarral is csinált, puszi. Hát az Álmodtam egy világot magamnak c. számból sikerült egy romantikus giccset csinálni, Koncz Zsuzsa stílusában, más kérdés, hogy ebből a számból ugyanúgy ki lehet nőni, mint Dosztojevszkijből, nem úgy, mint az Egek felé kiáltottam, az Ahogy élsz, vagy a Kínoz egy ének c. számokból. Teca haja egyébként nagyon szép, az ilyen sűrű hajat érdemes növeszteni. Fáy szerint, ha Attila kinyitja a száját, abból hang jön ki, Tecából is. Szirtes Tamás megörvendeztet az Attila karcos érzékenysége szófordulattal, és hát Tecára körülbelül ugyanúgy illik a törékeny jelző, mint rám. Juci egyszerűen élvezte és köszöni, Szonja megkérdezi Tecát, gondoltad volna, hogy egyszer az Eddával? Hülye kérdés, haladjunk is tovább. Pataky Attila azt hitte Tecáról, hogy esendő, de nem, meg fog felelni, az életben is. Meggyőződése, hogy Teca a színpadok keresett sztárja lesz, mert szükség van ezekre a finomságokra a smirglis hétköznapokban.

Következik Ádám, kisfilmet láthatunk, a családja körében nézi az előző adást, apu nagyon büszke, puszik, idill, cserösnye. Most kell megmutatni igazán. Fél perc múlva olyan vagyok, mint Juci. Imádom! Imádom ezt a gyereket, imádom a Monti csárdást, és legfőképpen a 100 tagú cigányzenekart imádom, most meg együtt imádhatom ezt az egészet, éljen, éljen, bravó! Nagyon-nagyon tetszett, és igen, itt küldtem el az sms-t. Szirtes Tamás háromszor kiált fel, pompás! Fáy szereti látni a koncentrációt az arcán, és gratulál a nyaktörő produkcióhoz, Szonja lelkendezik, fú és mindezt úgy, hogy háttal állt, jaj, Szonja, nem a Gazsi bazsevált baszki, hanem a 100 tagú cigányzenekar! Egyébként igen, a Monti csárdás csak haladóknak és nehéz volt szemkontaktus nélkül. Ádám még mindig meg van illetődve. Persze, mert a világ legjobb zenészeivel játszott együtt. És hogy! Úristen, majdnem tettem egy szmájlit nagy rajongásomban, pedig az egyik ökölszabály, amit tartok, hogy azt posztban tilos.

A nagyon rövid szünet után következik a Gringo Star, a dalt már játsszák a rádiók, nem véletlenül nem hallgatok, ez egyébként egy Geszti Péter formáció, a refrén azt, hogy csak legyen télen-nyáron nyár. Geszti felhívhatna és elmondaná, hogy van az, hogy ő nem öregszik és fontosnak tartom megjegyezni, hogy egy Vágó Réka csukában tolta, tessenek rákeresni a hölgyre, látnak majd csudát, én mondom, szia Réka! Az együttesben szerepel két csaj, egyformák, mint két tojás, Váczi Eszter hanggal megáldva, nekem arról az enervált gitározásról a kárászi úttörőtábor jutott eszembe, de én egy cinikus dög vagyok. A produkció után percekig Geszti fényezését hallgathatjuk, aztán nagyon-nagyon rövid szünet.

Sanyi a műsor végére megtanult összefüggő, kerek mondatokban beszélni, menni fog ez a műsorvezetés, én mondom! László Attila bölcselkedik mind a 14 életévével, hát igen, a jó az mindig hamar eltelik és megköszöni Éliás Juniornak a tanítást. Nóra megjegyzi, azért a kántorról se feledkezzünk meg, ne ám, persze, de az inkább zongorázni tanította. László Attila legszebb pillanatai, ha ilyen lesz még, tökön szúrom magam a szerencsebambusszal, amit anyutól kaptam szülinapomra. Zene nélkül mit érek én, teszi fel a költői kérdést László Attila, és nekem ez a kisgyerek most tetszik először igazán. Meg is hatódok, na nem produkció miatt, hanem eszembe jut az Öcsi, milyen aranyos kisgyerek volt, mikor megismertem, hogy vigyáztunk rá Horvátországban, időre haza kellett jönnie, és velünk itta meg az első sörét, tőlünk kapta az első Tankcsapda lemezt, most meg egy vén ló és már nem lehetne vele olyat se játszani, hogy vízzel megtöltött lufikkal dobáljuk fejbe egymást. Szóval Attiláról ez jutott eszembe, elnézést, ma ilyen csapongós vagyok, biztos a front, Attila egyébként önmagához képest felszabadult, táncol és vigyorog. A T. zsűri is el van ájulva, Szirtes szerint ma volt a legjobb, Juci szerint olyan, mintha az ifjúságából emelték volna át, mégis a jövő embere, hiszen egy kiskamasz, blablaba, úgyhogy tanulj és maradj ilyen! Fáy szerint ne hallgasson rájuk, a zsűri úgyis mindig hülyeségeket beszél, foglalkozzon csak Máté Péterrel! Sanyi szerint is belakta a színpadot, aztán műizgulnak Nórával, meglesz-e Fáytól az a rohadt tíz pont, nem, kilences. Ja, ez azért fontos, mert Attilánk bevallottam neki szeretett volna megfelelni titkon egész idő alatt. Jaj és azt is mondta, hogy most már tudja, mit fog mesélni az unokáknak, én meg erre felnevettem és azt mondtam, édes gyerekem! A másik fontos dolog, hogy ezekben a pillanatokban kezdett komolyan foglalkoztatni, van-e Ördög Nórán melltartó.

Apprilék sajnálni fogják, ha véget ér, mer’ az álom, és most egy összefoglaló produkcióval állnak a színpadra. A zene tetszik, szeretem ezeket a súlyos, nehéz zenéket, és most nem is unatkoztam. Elismerésem a csapatnak egyébként, a koreográfusnak pláne, még a végén eljutok oda, hogy megnéznék egy AP önálló estet. Szirtes Tamás szerint fantasztikus volt, és ez a koreográfiai lelemény, hogy három percbe sűrítették ezt a három hónapot, na hát ez aztán! Itt jut eszembe K. Tanár Úr, akiről a vv4 egyik posztjában már megemlékeztem, az irodalomtanárom volt, és közel sem ennyire lelkendezős, mint Szirtes. Ő volt, aki egyszer úgy jellemezte a dolgozatomat, Hódos, ez egy érzelmi magömlés. Hát kritikának kritika volt az is, az enyém meg róla az, ha ő nincs, én se ez vagyok. Fáy azt várta, hogy átrepülik a színpadot, Juci megkapta a slusszpoént, amit várt, Szonja komolykodik, ez a fegyelem, kitartás, pontosság, szorgalom kell ehhez a pályához és megköszöni Szabó Tominak, aki a koreográfus. Tomi, én is gratulálok. Sanyi jobb lenne, ha befogná a száját, mert mond egy irtó szar poént, ha az országban is ilyen összefogás lenne a legfölsőbb szinteken, a gazdasági válság sem húzódna el ilyen sokáig, jézusfasza. Köszönjük a vonósoknak is, negyven pont, örömbódottá, srácok, elképesztőek vagytok!

Teca köszöni az énektanárnak és az volt a legszebb pillanat, mikor Szonja elmondta neki, hogy az előadása után mindenki állva tapsolt, ha erre gondol, még mindig könnybe lábad a szeme. A legfontosabb, amit a CSISZ-nek köszönhet, hogy úgy érezheti magát, mint egy látó, aztán belecsap a billentyűkbe és légynapszemcsiben elénekli az I Will Survive c. számot, ami, akár meglepő akár nem, nekem nagyon tetszik és sosem unom meg. Na jó, néha igen. Tecának erős hangja van és amikor hallgatom, megint rádöbbenek, mennyire kell a tapasztalat, mennyire meg kell érni ahhoz, hogy valamit ne csak elénekeljünk, hanem ki is tudjuk fejezni mindazt, mit akarunk elénekelni. Aztán az is eszembe jut, vannak nóták, amiket soha, semmilyen körülmények között nem szabadna másnak előadni, mondjuk ilyen Barbra Streisand-tól a Woman In Love, meg Janis Joplin-tól a Cry Baby és eddig csak egyetlen kivételt tudok ez alól, George Michael bármikor elénekelheti a Somebody To Love c. számot, mert azon a bizonyos emlékkoncerten is csak neki sikerült az összes előadó közül. Hálistennek, az Adjon az ég c. számot nem hallottam még mástól, és mindent el fogok követni, hogy ez ne is következzen be. Hát Teca egy diszkókirálynő lett Szonja szerint, nagyon jót tett neki a verseny és sokan példát vehetnek róla. Fáynak kétszer is elakadt a szava Tecától, hát nem ma volt, de nem felejti el ezt neki. Juci szerint Teca egy példakép, mert sokan gondoljuk, hiányzik nekünk valami, ami nélkül nem lehetünk boldogok, és bebizonyítja, hogy ez nem így van. A zene az utad, és alkalmas vagy rá, mondja Szirtes Tamás, Teca 36 pontot kap és szavazásra buzdít, mert örülne nagyon az első helynek!

Ádám nagyon örül, hogy ötévesen ott járt a padláson. Most egy kicsit máshol is lesz szerep, nemcsak az ujjaival fog izé, jól van, tudom. A legemlékezetesebb pillanat Fáy tíz pontja volt. Tényleg nemcsak az ujjaival, a szájával is, mert énekel. Lagymatag dalocska szombat esti balatonfüredi borozáshoz a móló melletti vendéglátóipari egységben, de Ádámtól még ezt is szeretem, a hangszínét már nem annyira, de fiatal még. Juci hasonló véleményen van, mint én, Ádám a példája annak, ha valakit megszeretünk, attól bármit megeszünk. Ő is és Fáy is arra intik, találja meg az egyensúlyt a show és a zene között, nem néztek ezek ValóVilágot, akkor Szandikától tudnák, hogy ezt úgy kell mondani, a balansztot. És külön köszönik, hogy megismertette az emberekkel és velük a harmonikát. 39 pont, Nóra kíváncsi, hányan kezdenek Ádám határására harmonikán tanulni. Ádám próbált újságot hozni, muszáj volt az is megmutatni, hogy énekelni is tud. A zsűri röviden értékel, a lényeg, hogy a szavazókon most a világ szeme, Nóra hihetetlenül jó hírt hoz, megjelent a Beatrice együttes új lemeze, vidámság és rákenroll, Feróék elő is adják a címadó dalt, kimondottan érdekes egy ska mint rákenroll, de űdógok. Sajnos nem tudok a dalra figyelni, mert a háttérben plüssállatnak öltözött emberek csinálnak sokmindent, egy nyúl pogózik, és percekig nem tudom eldönteni, a papagáj és a csirke vajon dugnak vagy verekednek-e? Ja, a dal központi mondanivalója: húzzák meg a botom. Nóra hozzáfűznivalója a dalhoz, hogy a kockásfülű nyúlnak miért nem babos a füle, köszönjük.

Hát nincs más hátra, fogadjuk nagy szeretettel a négy résztvevőt, gyertekgyertekgyertek, aztán Nóra szövegel hosszú percekig a semmiről, a néző meg, aki nyert valamit, az istennek nem veszi fel a kurva telefont, minek szavaz az ilyen? Most akkor várjuk a közjegyzőt, jön is a borítékkal, Sanyi nem tudja eldönteni, hogy ez most hálás vagy hálátlan feladat. Hát drámai feszkót együtt sem tudtak kelteni, az már biztos. László Attila! Aranykonfetti, gondolom, a szomszéd stúdióban ezeket söpörték össze, miután Alekosz kiválasztotta magának Veronikát, Attila nem hiszi el, jaj pedig még egy Sony Music lemezszerződése is van a nyereményeken felül. Koccintsunk, de te csak kölyökpezsgővel! Jöhet a család és elkezdődhet az ünneplés, én búcsúzom és bocsánat a kihagyott posztokért, volt itt minden, mint a búcsúban.

A képeket az rtlklub.hu oldalról válogattam, köszi.

Címkék: csisz
70 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hódos Hajnalka 2011.06.06. 16:43:49

eddig 17 hibát számoltam össze, ha valaki többet is, meghívom egy sörre.

Emanuelle 2011.06.06. 16:54:40

Csak engem zavart, hogy Teca egészen más dallammal (nem hamisan, más dallammal) énekelte az Edda számot?
Tudom, hogy ez manapság divat, de nagyon idegesítő. Én a zeneszerző helyében biztos begurulnék.

Emanuelle 2011.06.06. 17:01:30

Somebody to Live?? Bakker Hajni, imádlak, de tudodazémosmá..

Hódos Hajnalka 2011.06.06. 17:05:36

@Emanuelle: :))) már kijavítottam. és az energált? na? azt észre se vetted?

Zelefánt 2011.06.06. 17:47:42

Ez lenne az új poszt?!...
És hol van ebben Tajgetosz?...
Ááááhhh...

Zelefánt 2011.06.06. 17:57:14

Valamii ván...De nem a zigázi...

Varbaro 2011.06.06. 18:05:36

szerintem mind a négyen megérdemelték volna a győzelmet, a cikkíró kicsit Szabó Ádám fan-nak tűnik az írásból, ami nem baj, mert énis úgy vártam vagy ő vagy az Appril Project nyerhet ( aztán persze mégsem).

A lagymatag számról amit Ádám énekelt/harmonikázótt, azzal nyert egy norvég gyerek 2 éve euroviziós dalfesztiválon, mondjuk ettől még a szám nekem sem tetszik, de szerintem kifejezetten jó hangja volt Ádámnak, szép mély stb, és még hamis sem volt.

Nem úgy, mint László Atilla első közös produkciója Balázs Fecóval, mert az elég ramaty volt. Tecának meg nem állt jól az Edda dal, kicsit leénekelték ott.

Appril Project számai mind látványosak voltak, a döntőben az első-közös produckióban viszont kb. semmit sem csináltak csak körbe ugrálták a Rippel fivéreket.

zsanka · http://csombor.blog.hu 2011.06.06. 19:10:55

az AP első produkciója csak szerintem volt inkább alíz csodaországban, mint cirkusz?

Akármi Áron 2011.06.06. 19:24:57

@Hódos Hajnalka: Hajni, szarunk a hibára, pláne ennyi mennyiségnél,
Amúgy pedig én már tartom is a tízes táblát,még szép, Nóra pedig szavaztassa Palkónak:-DDD
Imádtam Gomest, sokszor lúdbőröztem, Ádám egy csoda volt, mint a Appril is kuriózum volt sok melóval benne.
A nagyhajú kisgyerek nem volt rossz, de a döntősök közül pont őt nem gondoltam csillagnak, még zsenge, kiforratlan, de kétségkívül van hangja.
Megvolt, vége lett, így van rendjén.
Várjuk majd az életszagúbb,mifajtánk posztot.DDD

janeausten 2011.06.06. 19:30:24

Örülök, hogy írtál erről hogyvoltot, kíváncsi voltam a véleményedre!
Ízlések és pofonok, persze, különböznek,én úgy gondolom, hogy olyannak (vagy olyanoknak)kellett volna megnyerni, akik KÉSZ előadók, akik képesek, ha kell akár egész estét megtölteni. Nos, sem a Teca, sem az Attila nem ilyen,15-14 évesek, tehetségesek, tiszta hangúak, de még nagyon sokat kellene tanulniuk, erősödniük, a szakmában is, lélekben is. Nagyon örültem volna, ha az Appril nyeri, új műfajt teremtettek és zseniálisak, vagy ha az Ádám, mert virtuóz egy kevésbé felkapott hangszeren és igazi showman, és ők készen vannak. Aztán meg sosem értem, hogy miért kell ezt is énekesnek nyerni, amikor énekes tehetségkutatóból több van mint elég amúgy is. De mindezek mellett az húzott fel legjobban, amikor a szavazókat buzdíthatták, és az addig hamvasan ártatlan, gyermeki tisztaságáért (is) szeretett Attila elmondott valami olyasmit, hogy azok szavazzanak rá, akik ki akarják ezzel fejezni a Trianon miatt szétszakított ország összetartozását.... no, most, aki ezt a mondatot betanította ennek a gyereknek, az igen okos ember lehetett, meg nagy magyar, meg minden, de hogy az én szememben elkövetett egy durva karaktergyilkosságot, az is biztos... Viszont a kis srác megnyerte ezt a versenyt. Hát, igen. Nekem meg rosszkedvem lett, nem értem, ez miért kellett, a csatorna akarta bizonyítani, milyen érzékeny a nemzeti ügyre, vagy mi volt ez? Szerintetek?

Zelefánt 2011.06.06. 19:44:28

@janeausten:
Piros gomb, névrokonod könyvét elővenni, a rossz érzésekre pedig ott van az Irsai Olivér...

janeausten 2011.06.06. 19:53:24

@Zelefánt: az ötlet jó! csak az a baj, hogy majdnem kívülről tudom a regényeit...))) de tényleg, főleg a Büszkeség és balítéletet, szerintem folytatni tudnám, ha valaki idézne belőle...))))

Irsai Olivér meg nincs itthon. Pedig (off a hv-n) a mai nap után járna nekem. Háztűz, csőtörés, haláleset, vihar... volt néhány olyan megrázkódtatás megint, ami elég lenne máskor egy évre.

Horizont 2011.06.06. 20:01:48

Bevallom, hol néztem hol nem néztem a műsort. De Hajni mint mindig most is pótolt mindent, sőt:)
Én azon akadtam ki, hogy a két műsorvezető hogyan öltözött fel. Nem is értem. Esetleg valamilyen ünnepi hangulatot sugározhattak volna. Tornacipő, hm...Nem is kapcsoltam, hogy ez a döntő. Nem attól az, hogy millió lószart szórnak a fejükre arany színben:((((
Amíg nézői sms-esk döntenek addig nem is lesz reális. Mert a nézők a dalos kedvű versenyzőket értékelik, nem is értem miért?? Ha tehetség, rátermettség, hangulatkeltés, unikum szempontjából nézzük, hát Szabó Ádám vitte a prímet.Ez nem "csillagképző" műsor lenne, hanem csillag született!!:) És Szabó Ádám az!A tánccsoport szorosan mögötte áll, fantasztikus új színt hoztak.Reméljük mind a kettőnek lesz "utóélete" . Drukkolok nekik!

empatia 13 2011.06.06. 20:23:30

Egy tehetséges gyereket, nevelni kell,és taníttatni, nem bedobni félig gyerekként celeb világba,ahol bedarálják pillanatok alatt.Sajnálom,hogy ezt a szülei nem látták át, neki, amikor kocsmákban énekeltették,, és mindenféle tehetségkutatókon indították a kamaszt. Az lesz a csoda, ha Attilából,majdan jó énekes, és/ vagy magával harmóniában élő ember lesz.. Már most kevés esélye van rá. Már nagyobb egy számmal a mellénye,az arca, mint kellene, nem beszélve a Családjáról! Kívánom, hogy ne legyen igazam!
Mellesleg a harmonikás, és a táncegyüttes eredeti, és kész produkcióval jöttek. Attila nem tehet róla, de "Ő még csak most 14!",bár tudjuk, ez is múló állapot. Néha meg hamiskás.

Zelefánt 2011.06.06. 20:28:42

Na, szegény fejünkkel...
Néhány napja (majdnem) itt ment a vita
erről, és már itt is van...
MTV1: "Nápolyt látni és..."

Zwekedly 2011.06.06. 20:32:41

@Horizont:

Teljesen igazad van, Szabó Ádámnak kellett volna nyernie. A László Attila nevű kislány azért nyert, mert ő kijátszhatta a Trianon-kártyát, erre aztán dőltek az sms-ek.

Zelefánt 2011.06.06. 20:32:42

@janeausten:
Nem az a vége, hogy:

...és férjhez ment hozzá?...

Vagy az egy másik?...

fülécske 2011.06.06. 20:33:08

A műsort nem láttam, de a hogyvót szokás szerint mindent vitt. :) Köszi Hajni!

Emanuelle 2011.06.06. 20:42:38

@Zwekedly: A kötögető nagymamákról ne feledkezzünk meg, akik párás tekintettel szavaztak a legkisebb királyfira. Szegénykém, felkapják, aztán majd leejtik.
Jómagam Szabó Ádámnak drukkoltam, kellett már egy jó harmonikás, aki túl tudott lépni a Mittudoménmilyen Márión vagy kin.

rianna 2011.06.06. 20:50:08

@Zelefánt: erről beszéltél a múltkor? Ernyei milyen fiatal:) És Bujtor is...

Ittvagytok, zemberek? a másik poszt kihalt

janeausten 2011.06.06. 21:01:09

@Zelefánt: Igen, és az, hogy "mindig meleg hálát éreztek Gardinerék iránt, akik lehetővé tették egybekelésüket"....))))

funfun 2011.06.06. 21:03:30

Szabó Ádám a nyertes! Én az elődöntőt szoktam nézni, hogy röhöghessek az önkritika nélküli seggarcokon. Viszont mikor Ádám játszott, már akkor fogadni mertem volna, ő lesz a győztes. Mondjuk, vesztettem volna, belátom, mert Trianon mindent vitt. Viszont Ádám minden produkcióját megnéztem a youtube-on. Várom a cd-jét ennek a gyereknek. Szabó Ádámban benne van a varázslat, a művészet, a produkciói belülről jöttek. Ebből a gyerekből még lesz valami. Kívánom neki. A román gyerek meg még nagyon gyerek, inkább foglalkozna azzal, szőrösödik-e már a töke. Lesz belőle egy Kutasiárpi Attila.

catsndogs 2011.06.06. 21:46:09

László Attila aranyos, cuki, szépen énekel, de semmi több. Egy funkciója biztosan lesz: Orbán Vikcsit és sleppjét kísérgetni. Például Trianon-hepajon. Ádám is frankó magyar gyerek, rengeteg munkája van abban, amit csinál, ízig-vérig MŰVÉSZ. Ezek a "tehetségkutatók" a dilettáns, érzelmi alapon döntő nézők sms-re költött millióira építenek. Majd az idő, és az értő közönség eldönti, hogy ki az Igazi. Hajrá Ádám!!!

apolka11 2011.06.06. 21:46:21

@funfun: melyik volt itt román?

paaj 2011.06.06. 21:47:26

Most mocsok leszek. Az erdélyi kölyöknek kellett nyerni. Ha csak bejön és hallgat akkor is.
Messze a legrosszabb volt a döntőben. Nem hamis de semmi hangja nincs.
Egy zsenit találtak a sorozatban, Ádámot. Elképesztő mit tud a harmonikával és milyen hihetetlenül érzi a zenét.
A tánccsoport vérprofi volt. Azt gondolom sokat fogunk még hallani róluk.
És hát Teca...jó hangja van de szerintem többször is rosszul választott dalt. Neki még a döntőig sem szabadott volna eljutnia.

okossan 2011.06.06. 22:14:20

Hódos Hajnalkának kocsútdijjat. Sztem hihetetlenül szórakoztató

kamionsofőr voltam

Hódos Hajnalka 2011.06.06. 22:30:21

Köszönöm mindenkinek, örülök, hogy tetszett.

kitikati 2011.06.06. 22:36:33

Ördög Nóra tényleg nem tudta, hogy milyen napon volt a döntő, vagy csak alákérdezett a gyereknek, hogy kifejthesse egy bővített mondatban trianont?

kitikati 2011.06.06. 22:38:23

@Hódos Hajnalka: Hajni nem útszéli, útonálló vendéglő!!! (copyright: Béci)

Hódos Hajnalka 2011.06.06. 22:42:35

@buppi: ne fikázz, sztem ez az egyik legfaszább posztom :)

kitikati 2011.06.06. 22:52:36

@Hódos Hajnalka: Távol álljon tőlem. Csak eszembe jutott, egyébként észre sem vettem volna annakidején az öfiben, ha te nem szúrod ki és nem írod bele

Hódos Hajnalka 2011.06.06. 22:57:22

@buppi: :) tudom én... csak vicceltem.

2011.06.06. 23:24:48

Ádám gyerek nem rossz, de az a döntős szóló produkció erősen átlagosra sikerült, vaguis döntőhöz képest gyenge. Túlságosan szerepelni akar, jópofizik meg minden. Az ellenszenves volt. Inkább csendben harmonikázna, azt akár meg is venném cd-n, ha valami normális zene sikeredik.
Overall sajnálom, hogy egyik sem fogott meg olyan erősen, a 2 gyerek nem volt rossz főleg a srác de semmi különleges. Talán 2-3 év múlva, ha túléli.

gitáros 2011.06.06. 23:49:51

Tetszik, ahogy a harmonikás srác mindenkit megvett a gagyival... :)
Az Apprilt viszont kicsit sajnálom, magasan ők (és persze Gomes) voltak a legérettebbek az egész mezőnyben.

Zelefánt 2011.06.06. 23:54:32

@rianna:
Igen, igen...
Ha tökéletes Bujtor-alakítást szeretnél látni -- sok van, csak azokat elhomályosítja a rettenetes Csöpi-sorozat --, akkor a BÚÉK c. filmet ajánlom...
Az az egész hetvenes évek jelképe, azt hiszem...

Ébresztő magyar, elég volt, ne tűrd a diktatúrát! 2011.06.06. 23:56:06

Nekem tetszett a srác, de itt megint a nemzeti , a magyar , a külhoni magyar,az egység a nemzeti, a kopasz Eddás, a magyar, a nemzeti, a ....stb nyert.

Magyarország meg van félemlítve!

De elég volt, itt az idő!

Hódos Hajnalka 2011.06.07. 00:01:28

@Zelefánt: Alekosz19-ben vagyunk, gyere.

@Orbán takarodj!!: neked meg nyugi.

Zelefánt 2011.06.07. 00:03:18

@janeausten:
Szerinted/szerintetek melyik a legszebb zárómondat az irodalomban?...

(A legszebb nyitómondatot, azt hiszem Thomas Mann nyerte a "Mélységes mély a múltnak kútja" kezdetű "József és testvérei"-vel...
A második talán Dickens lett a "Pickwick Club" kezdetével...
Vagy nem?...)

Pszt! 2011.06.07. 00:38:23

Egy havertól hallottam a döntő legfrappánsabb összegzését:

Má megin' egy román nyert! :D

Hαjdu Péter 2011.06.07. 01:44:55

a Pongó mikor esett ki?

Hódos Hajnalka 2011.06.07. 02:24:45

@Gidro: jól van gyerekem, ennek majd holnap fuss újra neki, mert értem én a te hatalmas önérzetedet, csak fel nem foghatom és ha nem fostam/hánytam volna ma egész nap, mint a lakodalmas kutya, akkor még türelmes is lennék, de a lázam nem akar lemenni a boga faszáér se, úgyhogy most erre fogom, hogy egy geci vagyok, anna gavaldát meg ne túl sokat olvassál, mert nem olyan jó, mint ahogy behergelték mostanában.
üdv,
a negyedcsetnik

Hódos Hajnalka 2011.06.07. 02:34:34

És miheztartás' végett, holnap döglenék kicsit tovább, mert megtehetem, és ha egy románozást és trianonozást meglátok, bárkitől, baszom ki úgy innen a faszba, hogy a lába nem éri a földet.
Remélem, értettük egymást, mindenkinek jóccaka.

Gidro · http://www.kulturpajta.blog.hu 2011.06.07. 02:36:06

@Hódos Hajnalka: Alapvetően nem neked lett címezve a dolog, csak most úgy éreztem, hogy egyet felveszem a kesztyűt, mivel a szesszió közepén kinek van kedve tanulni, mikor inkább netezhet:P? Anna Galvadára meg rágúgliztam, semmit nem adott ki, dehát bizonyára én vagyok elmaradva a világ fősodrától. De végülis jobb így, maradok annyiban, hogy jó, hogy Attila nyert, és én Ádámnak drukkoltam. A beugatós részt mellőzzük - bár magunk közt mondva fennatartom, mert miért ne erősítsünk sztereotípiákat, mikor úgyis azon nevelkedik az emberiség nagy része;).

Hódos Hajnalka 2011.06.07. 02:43:40

@Gidro: én nem szoktam vitázni, én megnyilatkozom.
privát üzenetben elküldhetsz anyámba, arra majd válaszolok is.

Gidro · http://www.kulturpajta.blog.hu 2011.06.07. 03:14:05

A nyilatkozás nekem is a legfőbb információközlő műfajom:P. De alapvetően te ma rosszul voltál - aludj - míg én történetfilozófiát kell tanuljak, ami nulla alvással jár, szóval... Egyezzünk meg; magadra vettél valamit, amit nem neked címeztem. Mondjuk, ha magadra vetted, akkor neked is, bár nővel nem illik így beszélni, mégha Hobbesszel és Kanttal tele is van az ember legnemesebb szerve:P. Szóval minden szép, minden jó, csak vizsga lenne kevesebb, sör meg több.

gabesz68 2011.06.07. 07:17:42

"és mindent el fogok követni, hogy ez ne is következzen be"

www.youtube.com/watch?v=TxGAf-g8Jho

hát erről lecsúsztál... kövezz meg érte de nekem Pókától is tetszett...

Babilen Tatarszkij 2011.06.07. 07:33:55

Én csak annyit, halkan, hogy Ördög Nóra lábai miatt bírtam végignézni a műsort. Az a fehér cipő állati jól állt neki. Erősen opponálom Hajnalka álláspontját és az irigység savanyú bűzét érzem lengedezni a légben.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.06.07. 07:37:36

@nesze nektek két harmad...:
szenvedj csak. De közben ballagj már innen a retkes picsába szart keverni, jó?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.06.07. 07:44:17

@Babilen Tatarszkij: én ugyan nem láttam a döntőt, de a fenti kép alapján inkább előnytelen Nóra lábainak az a dorkós szerkó, mint szekszis.
Nem tudom, miért szeretnek kísérletezni Nórával, de szinte mindig olyan eredmény jön ki, mintha koraérett, széparcú gyerekszínészként (aki akár fiú, akár lány is lehet a jelmez alatt)az Én és a kisöcsém főpróbájára készülne.

A műsorhoz és a poszthoz: én is táncosok győzelmének örültem volna.

Babilen Tatarszkij 2011.06.07. 07:49:26

@pushpang: A fenti kép előnytelen, magyar nők milliói szeretnének olyan vádlikat villantani lapostalpú cipőben :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.06.07. 08:06:47

@Babilen Tatarszkij: na megnéztem közben a döntőről vmi filmet, hát ne haragudj, de Nórának csenevész kisgyereklábszára van abban a cipőben.
Persze ettől még tetszhet neked. :)

Viszont a lapostalpú lábbeli tényleg veszélyes, sokkal több nőnek áll rosszul, mint azt gondolják.

Herlock Sholmes 2011.06.07. 08:11:21

Hajni, igaz a hír, hogy benne vagy a VV5-ben?
Ha igaz, akkor az elefántos alsógatyámat sürgősen juttasd vissza, sokan ismerik, nem szeretnék égni.

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.06.07. 08:23:59

Slamo tavaly koncertezett session zenészekkel. Régi Eddát és No számokat játszottak. Baromi jó koncert volt, kb. 30-an voltunk, mert a marketing még nem megy nekik. Kértem is tőle autogramot, hozzátéve, hogy 1980 óta vártam erre a pillanatra. :))))

f.m.j. 2011.06.07. 09:08:52

a harmónikás fiúnak kellett volna nyerni...
utána a táncosok, aztán a mátépítörös kisgyerek, aztán a leány
igaz, csak az utolsó adást néztem, az első blokkot :)

f.m.j. 2011.06.07. 09:11:16

@Hódos Hajnalka: szeretem az írásaidat,
egy kis észrevétel: nem tudnád egy kicsit tagolni? (bár ha ez a hogyvolt-os stílus, akkor nem szóltam,-annyira sokat azért nem olvasom, mostanában a Trónok harcát- ill. ez a védjegyed, az más :):))

f.m.j. 2011.06.07. 09:11:58

az ill. után kihagytam a "ha"-t

a-kis-herceg 2011.06.07. 09:21:36

@f.m.j.: a határontúliak beszavazták...

a zerdélyiek nyomulósak és gátlástalanok...

nehéz életük volt... érthető

lowpitseegashpar 2011.06.07. 09:47:54

OFF: @nesze nektek két harmad...:
elmagyaráznám neked, hogy egy adott választási rendszerben hogyan lehet ún. határon túli választókerületeket létrehozni, de nem szeretem a reménytelen küldetéseket

ON: csak ezt az utolsó öf-t olvastam, nem láttam egy részt sem a műsorból, de nagyon úgy tűnik, kifulladóban van ez a tehetségkutatós műfaj

mama ottmarad 2011.06.07. 11:14:43

Nagy rispect Hajni, ezt a gondot is levetted a vállamról. Ahogy Alekoszt, CSISZ-t se kellett néznem :)
A selejtezőben megszerettem Szabó Ádámot (tanuljuk meg a nevét), a harmonikást. Kedvelem e hangszer hangját, és értő művelőit. Orosz Zoltán, David Yengibarian ... pl.
Meglepett a csisz végeredménye, de be kell látni, hogy egyrészt a határon belüliek kiábrándultak már a szavazósdiból, és üzletpolitikailag mindenképpen a per pillanat legeladhatóbbnak (aki a legtöbb sms bevételt hozza) kellett nyernie, valamint ő képviseli leginkább >a legkisebből lesz a legjobb< üzenetet, ami már a jövőben kiírandó tehetségkutatókra való felkészítés. Úgymond. Ha László Attila szorgalmasan tanul, megélhet majd belőle.
Az útszéli vendéglős linkért külön lájkollak :)
Gyógyujjá

Möff CAT a Torcsvúdos gyerek 2011.06.07. 17:09:29

Királynőm!

Felségedhez méltó összefoglaló volt ez, csakúgy, mint minden alkalommal, a műsor maga tizedannyit nem ér, mint a fentebb olvasható szösszenet!

Alázatos tisztelettel:

a Krónikás

PS: De azér' ám várjuk ám kú'vára má' a Való5Világot, merhogy abban van kuttúra, meg inteligecija, meg ijesmik, meg aban maj lessznek megin okos meg szép lányokk meg fijjug!

szkeptikus antiszeptikus 2011.06.08. 02:52:06

sziasztok, én csak azért regisztráltam itt, hogy megmondjam, nekem a malackarajos poszt nagyon-nagyon tetszik ám! most pedig eszek egy kis 5-6 órája 25 fokos sushit, nyammi!

szkeptikus antiszeptikus 2011.06.08. 02:55:47

@KancsiPista: mármint a kamionos jobbra-balraindexelős szódáspohárbafingós poszt, az simán mehet életrajzi alfejezetnek!

Horvátországi kajálós-autós-rakijás sztori nincs esetleg, Főnökasszony? :)

szkeptikus antiszeptikus 2011.06.08. 03:04:07

@Hódos Hajnalka: melyik kategben indulsz a VV5-ben? Femme fatale lesz? húbazmegháromóravan
süti beállítások módosítása