Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Alekosz - 1 X 14

2011. május 24. 14:15 - Hódos Hajnalka

Fel sem teszem a kérdést, hogy Pajkos Póni tegnapi klotyós jelenete a legalja-e, mert a VV4 és az Alekosz feleséget keres c. műsor megtanított arra, mikor már úgy érzem, láttam és hallottam mindent, jön egy újabb bumm a fejbe. Már csak azt kéne kitalálnom, hogyan pihenem ki ezeket a hónapokat szellemileg, jóvan, nem nyavalygok, tudom, hogy erre nem kíváncsi senki, nézzük, hogyvót. Magdi és Barbi a randiról hazafelé összevesznek a kisbuszban, mint két kofa, egyik jobban károg, mint a másik. Barbi biztos lehet abban, hogy Magdi minden lehetőséget ki fog használni, Barbi visszavág, reggel még össze akartál pakolni, most meg, hogy te mehetsz a buszba, hogy kinyílt a csipája. Magdi idvezült vigyorral érkezik meg a Villába, mikor Póni meghallja, hogy együtt töltheti Alekosszal az éjszakát, úgy döfködi a tojásos nokedlit a villával, mintha Magdi lenne az. Veronika is elképed, hát még akkor, mikor Magdi elmeséli neki, hol voltak és luxusjacht és még titanikoztak is! Az ám! Barbi meg infarktust kapott, undorítóan beszólt, meg látszott rajta, hogy féltékeny. Köntös, papucs, Magdi átslattyog a buszba, Veronika és Barbi a fürdőben beszélgetnek.

Talán nem is olyan rossz Barbi szempontjából, hogy nem ő buszozgat, mert Alekosz annyira fáradt, hogy nem lehet mit kezdeni vele. Gondoljon csak bele Veronika, a VV után…. Veronika nem tud belegondolni, mert a vécén trónoló Póni, kezében toálett papírt szorongatva belevisít a beszélgetésbe, Barbi, te azt gondolod, ha egyszer lefekszel Alekosszal, akkor sínen vagy? Barbi és Veronika kiakadnak, ki beszélt itt erről, úristen! Nem, visítja Andi, én mondom, hogy úristen és akkor is elmondja a véleményét! A bekamerázott vécén. Kár, hogy nem tampont cserélt, az látványosabb lett volna. A vitának Veronika vet véget, tudod mit, Andi? Szerintem inkább vécézzél!

Reggel Alekosz és Magdi reggeliznek, persze, hogyne érezte volna Magdi, mikor Alekosz odabújt hozzá! És a tegnapi randi neki összességében nagyon jó volt, nem tud kiemelni belőle semmit. Alekosznak a golfautó tetszett a legjobban. Jó volt vezetni, olyan puha. A Villában nagy az aggodalom, hol van már a Magdi? Andi szerint biztos főz valamit Alekosznak, ő húslevest főzne, mert ő legalább tud. Veronika sóhajtozik, Andi ganézza a BNM-t, aztán nekilát kannával locsolni. Andi, te a medencéből locsolod a növényeket? Igen, onnan, nem hiszek a szememnek én se, Barbi is szalad a kertbe, de hát az a víz klóros, nem érzed, mikor fürdesz benne? Van benne klór! Hol? A medencében! Pajkos morog, mint a bóhás kutya, fogja magát, akkor basszátok meg, kiönti a műfűre a maradék vizet és belecsobban a medencébe pancsikálni. Veronika bénultan áll, úristen ez a nő olyan sötét, hogy még ilyet nem is látott! Van ilyen nő? Pajkos pajkosan pacsál és beleiszik a medencébe.

Érkezik Magdi, Veronika érdeklődik, volt-e több a csóknál. Mi a több? Hát a tapi. Magdi megnyugtatja, szex nem volt, Alekosz itt nem fog szexelni. Attól tartok, ha visszanézi ezt a műsort, egy ideig egyáltalán nem fog. Ma este luvnyatakarodó, Alekosz elég gyűrött fejjel és fáradtan kérdezgeti, a lányok kit küldenének el ma este. Andi Barbit, Veronika Andit. Magdi Barbit. Barbi Magdit, aztán mindenki egyszerre kezd beszélni, amiből nem értek egy kukkot se, Alekosz arcán egy pillanatra felfedezni vélem a menekülj arckifejezést, tökéletesen megértem. Ha most kellene egy nevet mondani, ő Barbarát küldené el, ezért szeretné fogadni a rezidenciában, és ott majd elválik. Barbi, miután kibőgte magát, megy is, saját bevallása szerint úgy, mintha a saját kivégzésére menne. A megbeszélés tárgya a rajongás és a szerelem közti különbség. Alekosz úgy érzi, ez a fajta szeretet túl sok és bizonytalan Barbiban. Barbi őszintén sajnálja, aztán hazamegy és bőg órákon keresztül. Mondjuk, megsajnáltam a kiscsajt, na. Andi persze nem érti, lehet, hogy ő van rosszul összerakva. Veronika Barbi védelmére kel, neked nem esne rosszul, aztán együtt sír Barbival, mi lesz vele, ha elmegy, mit csinál ezzel a víziszörnnyel?

Jön Olivér, körbenéz és a tragédiát látja. A csajok feszültek és be vannak szarva, pedig Olivér úgy gondolta, este buliznak egyet Szandival és Jerzsivel. Lilu a fotószobában azt kérdezi, mi szól az egyes lányok mellett és ellen. Barbi azért igen, mert kinek ne lenne jó, ha valakiért ennyire odavannak? És azért nem, mert nem szexi, nem buja, inkább aranyos, kedves. Ha egy nőnek olyan szilárd elképzelései vannak, mint Pajkosról, az jó, korrekt elszámolásokat lehet így végezni. Az viszont, ami őt Pajkos Pónivá teszi, hosszú távon sok. Lehet, hogy nem is póni, hanem egy csikó. Vagy ló. Lehet, hogy Magdi megolvad Alekosz mellett, mint a fagylalt, de kérdés, hogy ezt hosszú távon fenn tudja-e tartani. Veronika egy klassz csaj, egy jó nő. Egyáltalán nem buta, sőt, intelligens. Nem, az Alekoszt nem zavarja, hogy nem tud főzni, majd megtanul, de nem tudja, szereti-e a rendet. Kezdetét veszi a szívceremónia, Alekosz bizonytalanabb, mint valaha. Tetszik neki, hogy a csajok harcolnak és féltékenyek. Mindegyikőjüket akarja, ezt definiálja is, ez a kutyaszorító. Mindenkihez van egy kérdése, lényegében az, oszt ha kimegyünk a Villából és beköltözünk a kocsmába, mert a lakást kiadjuk, mit gondoltál anyukám, és rájössz, hogy egy unalmas, rendmániás, kényszercselekvő faszkalap vagyok, akkor is szeretni fogsz-e, babám? A csajok mindegyikének az a válasza, hogy hápersze. Sőt, Magdi doromboló cica lesz. Ja, mikor én újra szűz.

Váratlan fordulat! Ezt a kulcsot most…..most nem adja senkinek, mert időre van szüksége. Jöjjenek most a vendégek. Olivér hozza a cimbiket, Alekosz kiadja az ukázt, vegyüljenek, puhatolózzanak, aztán számoljanak be neki. Hölgyeim, Uraim, a placcra! Szandika Veronikát faggatja, az ilyen csajoknak a kigyúrt kannibálok szoktak tetszeni, tényleg bejön neki Alekosz, vagy csak azért mert nincs zene meg a bezártság? Veronika nyafog, nem gondolta volna, hogy meg fog benne mozdulni valami, aztán tessék. Még nyafog egy csomót, alig érteni, hagyjuk is. Olivérnek nem azt látja Barbi szemén, hogy szereti Alekoszt, hanem fogadj örökbe tekintetet lát, főleg az utóbbi napokban, és a Gazdit keresünk c. műsor jut róla eszébe. Jerzsinek Pajkos jut, Andi sértett, mert vele csúnya játékot játszanak és ő nem hagyja, hogy tapossák, örül, hogy él. Mindent egy lapra tett fel, mert kíváncsi, hogy Alekosz-e az a férfi, akivel le tudja élni az életét. Magdi a közelében jár annak, hogy szerelmes legyen, de még nem meri mondani, mert nem akar összetörni. A régi cimbik megbeszélik a történteket, ebből egy szót nem hallunk, mielőtt elmennek, Jerzsi győzködi Alekoszt, hogy az érzéseire hallgasson.

Újra kezdődik a szívceremónia, Alekosz a jó tulajdonságokat vette sorra és azok maradnak, akik több strigulát szereztek. Az első lányban, aki kulcsot kap, sokáig bizonytalan volt, talán azért, mert a többiek furcsának találják. Barbara. Barbi sokkot kap az örömtől, én is, mikor Alekosz azt mondja neki, bölcsen szóltál! Magdiról csak rosszat hall, ő a vezérlő tábornok asszony. Veronika a határozott és céltudatos lány, aki tudja mit akar és az érzései vezetik. Pajkos meg az, aki ma pofára esett. Andrea, sajnálom, de téged nem kell félteni, te vagy a legkeményebb. Te voltál az én kicsi pónim. Nyihaha.

Köszi, S.

Címkék: alek
644 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hurri Kán 2011.05.24. 22:58:02

@ladyandhenk:
Á, fogalmad se nincsen neked, a valóság ennél sokkal durvább! :D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.05.24. 22:58:56

Na, holnap kelni kell, tehát megyek!

Jó éjt mindenkinek! Hajnalka, neked különösképpen!

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.05.24. 22:59:36

@gyvy: ez csak a korkülönbség miatt lehet! Tudod, én fiatal, te meg...:P

Hurri Kán 2011.05.24. 22:59:54

@ladyandhenk:
Jóéjt!
Vázlaton gondolkozni, el kellene kezdeni lassan összeállítani a könyv anyagát :PPP

Albino Vernyul 2011.05.24. 23:14:59

Fuu, mi van itt.. Szegeny nyuszi, csak betakarja magat a fuleivel, es remeg..;)

Hurri Kán 2011.05.24. 23:19:26

@Albino Vernyul:
Ennyire ijesztőek vagyunk? :DDD

Hódos Hajnalka 2011.05.24. 23:19:45

@Albino Vernyul: hadd tomboljon mindenki, még öt nap.
(szegény nyuszit azé' nem féltem annyira :D)

Hódos Hajnalka 2011.05.24. 23:21:04

@gyvy: dugujjmáelafaszomba (ld. haggymongyammáááel) esetleg most én szeretnék túltengeni a saját posztomban, nem jutott még eszembe?
de hát sehol senki, veled meg nem beszélek :D

Ayesha (törölt) 2011.05.24. 23:22:06

én közben nosztalgiaposztokat nézegetek a daily kakin.

Ayesha (törölt) 2011.05.24. 23:37:15

na megyek én is megpróbálok aludni...
jó8

Hurri Kán 2011.05.24. 23:41:50

Tiéd a pálya, Hajni :DDD

Albino Vernyul 2011.05.24. 23:45:39

@gyvy: Ennyi felajzott asszonyszemely mar veszelyes... Nagyon veszelyes..:)

Hurri Kán 2011.05.24. 23:47:31

@Albino Vernyul:
Az...úgyhogy mingyár kilépek és visszajövök egy másik nickkel nehogy baj legyen :D :D :D

mayday66 2011.05.25. 02:20:50

Könyörgöm, lőjetek ki egy másik dimenzióba! Csak egyenesen és gyorsan: ki akarok törni eme kaviár/pezsgő/epermentes reggelit nélkülöző, sekélyes életemből, sőt akár a bolygóról; ki eme "intim intíííím és fölsőőbb szférából".

Ayesha (törölt) 2011.05.25. 08:08:54

szerintem rajta kívül vannak még haszontalan szócikkek. de én nem szavaztam.

Hurri Kán 2011.05.25. 08:34:32

Úgy döntöttem, írok az M.L.E.-ről is egy szócikket a Wikibe :D

Ayesha (törölt) 2011.05.25. 08:37:09

@gyvy: háde nem elfér ott?:) írjad:)majd valamelyik tudományos okostóni beleköt:)))
éppmost néztem h pl a pléjmétek is fent vannak, jaaaa hogy nekik van csöcsük. az máááás, akkor már wikire valók:))))

Hurri Kán 2011.05.25. 08:39:12

@Ayesha:
Háde nem? Holnap, vagy hétvégén ha lesz egy kis idő, meg ihlet, esküszöm megírom :D

Ayesha (törölt) 2011.05.25. 08:41:40

off egy picit, de muszáj közölnöm hogy utálom azt a kifejezést hogy
EREDMÉNYORIENTÁLT.
SIKERORIENTÁLT
PROAKTÍV

Av-ban volt valami érdekes, megnézzem, vagy annyira nem volt nagy szám?

Hurri Kán 2011.05.25. 08:44:03

@Ayesha:
Ezek olyan szép szavak....valódi bullshit-kollekció :D

Ayesha (törölt) 2011.05.25. 08:45:41

@gyvy: nem beszélve a "dinamikusan fejlődő"-ről.:)))))

Hurri Kán 2011.05.25. 08:47:01

@Ayesha:
elkötelezett, motivált, sikerorientált ?

Ayesha (törölt) 2011.05.25. 08:49:42

@gyvy: igen, meg TERHELHETŐ.meg agilis.
:D:D:D
és vannak olyanok,amiket nem értek és magyarázatra szorulnak. Mi az, hogy rendszerszemléletű?

Hurri Kán 2011.05.25. 08:51:38

Ejj...hősünknek van még hová fejlődnie következetesség terén:
www.nlcafe.hu/tv_sztarok/20110525/alekosz_megbuntette_hazudos_baratnojet/

Hurri Kán 2011.05.25. 08:57:51

@Ayesha:
Meg... Ennek a fele se tréfa :D :D :D

Ayesha (törölt) 2011.05.25. 08:59:38

Lehet, hogy úgy gondolta, nagyobb büntetés, ha elviszi a családhoz.

Hurri Kán 2011.05.25. 09:03:40

Korán van még, várom, hogy üssön a KV. Utána megvizsgálom a probléma minden vetületét.
Lehet, hogy erről is írok egy szócikket a Wikire :D

Ayesha (törölt) 2011.05.25. 09:08:37

@gyvy: milyen jó kis melód lehet, ahol nyugodtan törheted a fejed az élet értékesebb dolgain...:)))

Hurri Kán 2011.05.25. 09:10:36

@Ayesha:
Nem akarok hangosan keseregni, de mostanában az a veszély nem fenyeget, hogy a melótól fáradok el, ha érted ;-)

Ayesha (törölt) 2011.05.25. 09:12:25

@gyvy: értem...én se kesergésnek szánom ám, ha itt világgá anyázom a dolgot, csak néha jó lehet a teljesen ismeretlenek hozzászólása, meglátása.

Hurri Kán 2011.05.25. 09:17:48

@Ayesha:
Persze hogy jó, ez igaz... Azt megfigyeltem egyébként, (magamat is beleértve természetesen) hogy más dolgában mindenki tök okos, bármiről legyen szó, ha meg a sajátját kéne intézni, egyik nagyobb hülyeséget csinálj a másik után :)

Ayesha (törölt) 2011.05.25. 09:19:31

@gyvy: igen, ez így van:) magánéleti dolgokban régebben én is kurva nagy expertnek éreztem magam, aztán közben ott vergődtem a foskilences pasimmal.Most már ez a területem rendben van, viszont a "karrier"...

Hurri Kán 2011.05.25. 09:22:58

@Ayesha:
Nem lehet azt úgy, hogy az élet minden területe egyidejűleg rendben legyen :)))
Nem tudom miért, lehet, túlzottan elkényelmesednénk, de én sem nagyon emlékszem, h nekem lett volna olyan :D legalábbis huzamosabb ideig :)

Ayesha (törölt) 2011.05.25. 09:27:11

@gyvy: egy darabig volt nekem olyan, pl tavaly ilyenkor.

Hurri Kán 2011.05.25. 09:30:46

@Ayesha:
Nyugtass meg, h mostanra elmúlt :DDD

Csak hogy helyre legyen állva a világ rendje és nehogy megdőljön a teóriám :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.05.25. 09:31:14

@gyvy: jó reggelt!

Sok okos ember azt mondta, h egyszer fent, egyszer lent! Ebben hiszek, mindig jön a rossz után jó is, csak kinek rövidebb idő kell, kinek hosszabb!

Amúgy is mindig látni kell a jót is, ugyanis mindig van vmi jó a rosszban is, csak észre kell venni!

H reggel milyen okos vagyok:)

Hurri Kán 2011.05.25. 09:34:55

@ladyandhenk:
Azt!

Öööö... hát nagyjából igen :)

Meg kell állapítsam most már, hogy nem csak reggel :)

Hurri Kán 2011.05.25. 09:42:34

@ladyandhenk:
"H reggel milyen okos vagyok:) "

erre reagáltam, h nem csak reggel... és még én vagyok értetlen... ejjj... :D

avanivi 2011.05.25. 09:53:19

Most van ídőm, pótoltam at elmúlt napokat, hát nem semmi.
Szeretném, ha megmagyaráznátok nekem öreganyának, mi különbség escort és a kurva közt?

Hurri Kán 2011.05.25. 09:54:45

@avanivi:
Kb. olyasmi, hogy a szart talapzatra helyezed, és azt mondod rá hogy kisplasztika :D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.05.25. 09:55:46

@gyvy: jaaaaaaaaaaaaaaaaa, megkövetlek!

Azt hittem, h a beköszönésre reagáltál:)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.05.25. 09:57:29

@avanivi: annyi a különbség, az escort a pl gazdag üzletembert elkíséri rendezvényekre, parádézik vele, stb. Aztán magáévá is teheti, de nem alap. Persze azért plusz lóvé jár!

Ayesha (törölt) 2011.05.25. 09:58:04

@avanivi: szerintem a kettő ugyanaz, csak az escorttal jómódú bizniszmenek villognak, meg több foga van, mint Beatrixnak.

Hurri Kán 2011.05.25. 09:58:56

@ladyandhenk:
Arra is... megláttam a nickedet és felordítottam :P

avanivi 2011.05.25. 09:59:24

@gyvy: Röhögök, haláli jóóó:))))

csicserierika 2011.05.25. 10:05:24

kíváncsi vagyok, hogy a Cordiába elvisz-e valakit? Akkor lesz igazán nagy a szerelem :)
Remélem nem Magdi anyus viszi .

Hurri Kán 2011.05.25. 10:06:23

@ladyandhenk:
Természetesen :)))

@csicserierika:
Szerintem csúzlival fogja fellőni a teraszra az arajelölteket.
Aki ezt a próbát is kiállja, az méltó rá :D

avanivi 2011.05.25. 10:13:52

@oázis: @ladyandhenk: @Ayesha:
Tehát annyi, mint a rib@nc és a rib@nc között. Köszi.
A Magdi most szarban lehet, hogy róla mikor derül ki ,hogy ő is egy nagy R escort!

csicserierika 2011.05.25. 10:19:05

@gyvy: azt biztos, hogy vállalnák, csak után, hogy rakja ki őket? Na, akkor lesz jó majd a parittya:)

Hurri Kán 2011.05.25. 10:21:44

@csicserierika:
Föl lehet vinni a csúzlit a teraszra is :)))

csicserierika 2011.05.25. 10:33:57

@gyvy: a szomszédok biztos bele egyeznének, még segítenének is .

mézescsók 2011.05.25. 10:56:47

Én meg itt olvasgattam a hv-kat és a kommenteket nagy jámboran, de közben nem mondta egyikőtök sem, hogy ezek a csajok rondák! Szentül meg voltam győződve róla, hogy ha nem is világszépék, de legalább kinéznek valahogy. Az utolsó képen az a két fehér ruhás még talán elmegy, bár a formájuk khm..., de a barnák!!!
Kéretik kicsit pontosabban informálni a tájékozatlanokat a még hátralévő pár napban, ha lehet!

Hurri Kán 2011.05.25. 11:16:10

@mézescsók:
Tessék gyakrabban, és főleg figyelmesen olvasni, akkor sok minden világos lesz! :)

Ayesha (törölt) 2011.05.25. 11:18:36

olvasta vki Kingtől a Carrie-t? kurvajó.

@mézescsók: mire számítottál, hogy a Miss Universe döntősei lesznek ott?:)))))

avanivi 2011.05.25. 11:45:55

@mézescsók: Oli, aki minden részben zabált,vagy döglött az ágyon válogatta a nőket,kizárólag hirdetési oldalakról, hogy most legyen min csodálkozni,amikor kiderül,hogy jaaaj escort kqrvák. A nők akik most nagyon akarják,a "félisten, félgörög, nőfaló Hellén Hőst" nem nézték a vv-t,fogalmuk sincs a "féltökü", fülszexet bemutató baromról,aki a vv alatt öt hónapig csak b@szni akart,most ennyi hivatásos között pedig mindent csak azt nem.
A magam részéről remélema Magdi anyust fogja megtartani,azt érdemli.

avanivi 2011.05.25. 11:54:47

@mézescsók: A két fehér ruhás közül a Magdi anyus a nagydarab ,a másikat tegnap zavarta haza.
A kék ruhás a "tapadós vietnámi papucs" a másik 19 éves naiva,még nem volt ideje kialakulni,most keresi magát.

csicserierika 2011.05.25. 11:56:41

azért nem kell túldramatizálni. ez egy só, amint vége a görög útnak, akkor kezdődik csak az élet Aleknak, csak most még keresett egy kis zsebpénzt a főnyeremény mellé.
Amúgy a két legelfogadhatóbb kinézetű kint várja a valós életben, hogy lecsapjon rá .

Hurri Kán 2011.05.25. 11:58:12

@csicserierika:
De most komolyan, így női szemmel, van valami vonzó ebben a balfaszban???
Eddig akár hány nőismerősömet kérdeztem, mind azt mondta, h bottal se piszkálná :D

csicserierika 2011.05.25. 12:06:49

@gyvy: nem hagyom magam kompromittálni :)
SSKK nem adom ki magam :)

Hurri Kán 2011.05.25. 12:08:17

@csicserierika:
Értem én, ez is egyfajta válasz :P

tornapipő 2011.05.25. 12:08:32

ezek a lányok átlagosak, meg alkesz is. nem tom ti hogy néztek ki... biztos itt mindenki marha szép meg okos... meg sosem volt K és escort...

Ayesha (törölt) 2011.05.25. 12:09:25

@tornapipő: nem voltam soha sem K meg E, de az utóbbi időben megfordult a fejemben, hogy próbálkozni kéne ezzel a pályával:D

tornapipő 2011.05.25. 12:09:57

mindenki fikáz mindenkit... olyan unalmas már...

tornapipő 2011.05.25. 12:10:44

@Ayesha: én se de a mostani világban nem nagy dráma minden második nő az megélhetési K

tornapipő 2011.05.25. 12:12:12

itt még a személyi asszisztens és titkárnő alatt futó hirdetések is K-t keresnek...

Hurri Kán 2011.05.25. 12:12:44

@Ayesha:
Természetesen. Próbáld meg, különben sose tudod meg, milyen :DDD

@tornapipő:
nem is mindenkit. Eddig egymást nem fikáztuk, de a kedvedért elkezdhetjük délután :DDD

avanivi 2011.05.25. 12:30:09

@gyvy: Ebben a beképzelt ,ostoba fajankóban,semmi, de semmi nincs ami vonzó lenne.Nem fordult elő olyan, ha néztem,hogy mosolyogni tudtam volna rajta.Szánalmas ürge,de valami meggátol abban, hogy szánni tudjam.@tornapipő: nem voltam soha K escort,most már nem is leszek. Ezek a lányok bizony kinézetre/1,2/
jobbmint az átlag, de sajna defektesek.

mézescsók 2011.05.25. 12:48:57

@gyvy: Az öfiket nem nézem, a hv-kat mindennap és figyelmesen olvasom. Élvezem a szópárbajaitokat.

@Ayesha: Nem. Viszont a Vv-ben Alekosz mindig azon sopánkodott, hogy neki eddig csak ronda csajai voltak, ezért bamba módon azt hittem, hogy Olivér kegyes lesz hozzá vagy megpróbál az lenni. Különben valszeg átlagnők, de a hv utolsó képe nagyon ütős!

@avanivi: Mivel az Alekosz-shownak nevezett rettenet elején a csajok mind úgy nyilatkoztak, hogy imádják a pasit és megérintette őket a "személyisége" (!!!), gondoltam, csak bele-bele pillantottak a Vv-be! Ha belenéztek volna, akkor sejthették volna, hogy mire számíthatnak a pasastól.
Egyébként szeneslapáttal tudnám pofánverni azt, aki görög hősnek, szexkiborgnak, nőfalónak, csődörnek becézgette ezt a balféket és ez Lilu volt szerintem Balázzsal karöltve, bár ez utóbbi legalább röhögött rajta.
Hát győzzön Magdi anyus, nekem mindegy, csak ne az a picsogós barna, vagy az a másik a lógó szájával. Bár tudod mit: amelyik a fiúkának szép, hát az nekem százszorszép. Nem nekem kell pózolnom vele addig a 2-3 napig, amíg a műsor befejezése után az egy életre szóló halálos szerelem tartani fog.

@tornapipő: Ne általánosíts. Attól, hogy egy nő nem K és nem escortos, még nem biztos, hogy szép és marha okos vagy annak tartja magát, de nem is állított itt ilyesmit magáról senki. Viszont ezek a csajok finoman szólva alulmúlják az átlagot. Az én ízlésemhez képest, ami persze nem etalon.
Az utolsó kép megrendítő volt, ahogy így együtt láthattam a választékot. És nem tudsz meggyőzni az ellenkezőjéről.

Ja, és hogy ne csak a mostani választékot vesézzem ki: Szandi sem mutatott jobban. Nem szedett fel ez a nő még pár kilót?

csicserierika 2011.05.25. 12:52:23

@avanivi: sz..r lehet, hogy mégis mindig vele foglalkozol.
Engem senki nem tudna rávenni, hogy számomra érdektelen, unalmas pasival foglalkozzak, még csak így is, ahogy mi tesszük.

ez üres? 2011.05.25. 13:00:32

Azon gondolkoztam, hogy az unokáink már nem tudnak egy jóizűt kurvanyázni, de az escortanyád meg olyan snassz!Minden jót elvesznek tőlünk!

kitikati 2011.05.25. 13:21:55

Lehet, hogy nagyon prózai vagyok, de a cordiás lakásnak már ő a tulajdonosa ugye? Vajon fizeti a közös költséget? Nem lehet kis összeg, vajon mit szól a többi lakó a nemfizető tulajdonostárshoz?

Hurri Kán 2011.05.25. 13:31:34

@avanivi:
Szánni azt én sem tudom, elvégre szabadon választva, saját elhatározásából csinál bohócot magából...

Akármi Áron 2011.05.25. 13:35:10

@gyvy: a múzeális értékű "tört" fehér szinezetű alsó gatyó, nem benne, amikor rajta van:DDD Vágyölő:-)

Akármi Áron 2011.05.25. 13:41:50

@gyvy: bocs lemaradt a lényeg, ...na az tetszik ebben az Adoniszban, odavagyok érte. Meg vissza is:-)

Hurri Kán 2011.05.25. 13:42:16

@Akármi Áron:
Aki fülszex közben is fehér átlétátrikót visel, az sem lehet komoly ember :D

Akármi Áron 2011.05.25. 13:46:12

@gyvy: de azért valljuk be az "átlétátrikója" is egy csoda, s jól áll neki:DDD
Na most tegye fel a kezét, akinek ilyen jól ÁLL, mint emberkénknek:-))))))))))

ez üres? 2011.05.25. 13:47:29

@avanivi: Ne már Magdi anyus?!!!!!!Képzeld el, amikor a gyereke megfogja a kisvasutját?!Ugy kivágja anyástól, hogy csuda!Meg hát Neki is van vaskos multja, meg Alektól legalább 15-tel több kilója.És ha ráordit erre a szerencsétlenre,még az a kis potenciája is odalesz.Anyus igy is nyert, nem kell külföldre utazgatni dógozniLesz vendégköre itthon, annyit mutogatta magát!

Hurri Kán 2011.05.25. 13:49:20

@Akármi Áron:
Bár nem vagyok buzi, de azt mondom, Bruce Willisen elfogadható... :D

Akármi Áron 2011.05.25. 13:52:11

@gyvy: Hú, de misoda különbség Idesanyám:DDDD

Norcsesz 2011.05.25. 14:14:32

@gyvy: Bruce Willis jó pasi. Alekosz nem nagyon. Nagyon nem :) Ebből látszik, nem mindegy, hogy kin van az az atléta :)

Hurri Kán 2011.05.25. 14:18:08

@Norcsesz:
Így van. Ezért kérdeztem, hogy tik csajok milyennek lássátok eSZt a görögöt...

Mer saját nőismerőseim közül eddig senki nem mondott rá jót, tehát valami hiba lehet a készülékében! :)

avanivi 2011.05.25. 14:26:06

@csicserierika: gyvy kérdezett valamit,és én válaszoltam neki.

Norcsesz 2011.05.25. 14:43:10

@gyvy: Van benne valami szánalmasan vicces, ami független attól a szörnyű atléta trikótól :)))

Hurri Kán 2011.05.25. 14:45:31

@Norcsesz:
:)
Én ezekkel a luvnyákkal is hasonlóképpen vagyok, az egy dolog, hogy hogyan néznek ki, az erősen szubjektív dolog, de egyikben sem vélek semmi pici pluszt felfedezni, amitől mint nő vonzóak tudnának lenni :)

Norcsesz 2011.05.25. 14:50:59

@gyvy: Női szemmel nézve talán még érdekesebb a luvnyák kérdése...
Ha egy nő szép, akkor én - nő létemre - is megnézem. Mert a szépet jó nézni :)
De ezekben tényleg nincs semmi érdekes, még tulajdonságaikban sem. Legalább értelmesek lennének, vagy viccesek, vagy valami. De nem.
Felmerül a kérdés, hogy ha ezek voltak a legjobbak, akkor milyenek voltak azok, akik a válogatáson kiestek... :)))

Hurri Kán 2011.05.25. 14:57:19

@Norcsesz:
Bele se nem merek gondolni, milyen lehetett a többi :D

Norcsesz 2011.05.25. 14:58:57

@gyvy: Igaz, koncentráljunk ezekre, az is éppen elég menthális teher :)))

ruzs54 2011.05.25. 15:19:33

@gyvy: a fülsexről jutott szembe a következő vicc:a fiú élete első eksönje előtt hallgatja az apja oktatását.-Fiam mindig oda dugd ahová nem engedi!találkozik a csajjal,megtörténik a dolog.másnap kérdezi az apja.-Na fiam ,milyen volt?-hát édesapám,dugtam a markába engedte,dugtam a szájába engedte,dugtam a nunijába engedte.Dugtam volna a szemébe,nem engedte.Ki is basztam mind a kettőt.
süti beállítások módosítása