Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VV4 - 4X140

2011. május 06. 18:55 - Hódos Hajnalka

Ez az utolsó előtti előtti előtti poszt, furi, de még nem kezdek nosztalgiázni. Majd holnap. Igen, el fogok érzékenyülni. Azt is holnap. De most nézzük, mit akart Ági szájába adni Jerzsi. Jaj, de aranyosak vagytok, csiripelnek a Villaleányzók, a fiúk tálcákkal sorakoznak az ágy mellett. Ági nem szokott reggelizni, de most fog. Meg kell, hogy etesselek, tehát valamit a szádba kell, hogy adjak. Jerzsi, Balázs egyszer már kérdezte tőled, most én is megkérdezem: ki az a Freud? Kuncogás. Tejszínhabot kérsz rá? A szőlőre? Van, aki úgy szereti. Igen, én is ismerek olyat, aki kristálycukorral gyalázza meg az epret. És képes megenni előlem az utolsót. Hihihi, most meg azt mondta, csak a csücskét, nincs ehhez még korán? Ági siránkozik, Jerzsi állandóan zavarba hozza.

Az ágyban elköltött reggeli után Jerzsi és Anett együtt zuhanyoznak, az a bikini de gáz, istenem. Jerzsinek nagyon tetszik Ági. Igen, nagyon fiatalos, nyolc évet simán letagadhatna. Kéne egy ilyen barátnő, mint Anett. Jerzsi belekezd a nem akarok kapcsolatot monológba, Ági benyit, miért nem szólt Anett, hogy jöjjön zuhanyozni? Féltékeny vagy? Te magadból indulsz ki, odavagy érte és engem cseszegettek! Jerzsi vigyorog, mint a tejbetök, neki ez tetszik, folytassák csak a lányok! Jerzsi nem szokott olyan lányokkal flörtölni, akiknek van pasija, ezt megbeszéli Ágival is, a konyhában. Fú, hát Ági erre most felkészül. Nem volt sok egyik pillanat sem? Nem, nem volt sok, de Jerzsi ne nézzen így rá és ne is röhögjön, akármit mond, Jerzsi kineveti. Nem rajtad nevetek, hanem veled. Hú, ez de jó volt, vannak nagyon jó megnyilvánulásaid! Ági mindig nagyon határozott, erős kemény nőnek tűnik, ezek a visszajelzések, és most rájött, hogy ez nem minden esetben van így. Előjött az érzékenyebb énje. Pár nap alatt megismerte Jerzsit, aki olyan értékeket hordoz, ami a mai világban nagyon ritka és ez jó. Fú, ez Jerzsinek nagyon jól esett. Akkor menjünk is ki. A kertben mindenki jégkrémet eszik, Ági betámadja Anettet, mindig kettesben van Alekosszal, de bezzeg ő Jerzsivel nem szekálja őket. Alekosz magával vonszolja Anettet, aki olyan gusztustalanul eszi a jégkrémet, hogy ilyet még nem láttam, és fogadást kötnek, ma este Jerzsi megcsókolja Ágit. Sőt. Lehet, hogy ők ketten is fognak. Biztos, hogy nem. Soha ne mondd, hogy soha. És még azt hittem, a tegnapi nap volt a mélypont. Nem, ez az.

Feladattal folytatjuk, az ex-villalakók adjanak tanácsot a finalistáknak. Anett azért néz így Alekoszra, mert az haragudni fog rá. Nagy nehezen kinyögi, hogy a finálén Évának fog szurkolni, mert közelebb került hozzá ez alatt a két nap alatt, mint Alekosz. Csodálkozik, miért nem esik rosszul neki, hogy ezt mondta, fordított helyzetben neki rosszul esne. Alekosznak csak az esik egy kicsit rosszul, hogy Anett nem volt kitartó. De az volt, Éva és ő egyenrangúak voltak a szemében. Milo Évával beszélget, versenyhelyzet lesz, Évának maximálisan oda kell tennie magát! Föl kell venni a kesztyűt, mert három nagyon erős karakter fog összecsapni. Éva bólogat, most oda fogja magát tenni. A talajgyakorlat tehát szinte biztos. És valami ocsmány színű ruhát is sejtek. Nyilván nem fogja Alekoszt piszkálni, de nem lehet rá tekintettel. Mindkét fiútól egyformán tart, Alekosztól azért, mert esélyesnek tartja a győzelemre, Jerzsitől pedig azért, mert ő lehet a nevető harmadik. Tapsikolva örül, mikor Milo elmondja neki, ez a két nap megerősítette abban, hogy végre nyerjen csaj. Háromszor leírtam, hogy nyersen, atyaisten.

Nem, Alekosz nem fog izgulni, miért izgulna? Kérdez Anettől. Ez most párbaj, finálé vagy döntő? Nem mindegy. Anett nem érti, miért kekeckedik vele Alekosz, Alekosz bizonygatja, hogy ennek óriási jelentősége van, mert úgy kell felkészülni. Nem egymás ellen fogtok harcolni, hanem saját magatokért. Alekosz kifigurázza Anettet, az meg otthagyja a francba, kiül a kertbe és lebunkóparasztozza Évának. Pont azt csinálta, amit tanácsoltam, hogy ne csinálja. És nem értette, hogy mit akarok! Alekosz nem is érti, ő csak egy egyszerű kérdést kérdezett. Megkérdi Milótól is. Ez egy párbaj, döntő, vagy finálé? Gyűrje össze ezt a hármat és mindig a szituációnak megfelelően viselkedjen. Újabb feladat, el kell játszani a finálét. Az exek a műsorvezetők, záporoznak a kérdések. Igen, Jerzsi akkor is itt ülne, ha nem lett volna kapcsolata Gigivel és igen, ez egy igaz szerelem volt. Igen, egy kicsit el volt nyomva. Éva nem változtatna semmi, de pár dolgot megbánt. Megbánta, hogy megbántotta a másik embert. Alekosz, mi az amit szeretsz Évában? Kell valaki mellé, aki a háttérből segít neki. Én az ilyenben örömöm lelem. Igen, mindkettejük részéről kialakult valami több, de van, aki bevallja, van, aki tagadja.

Éva azonnal közbeszól, ő sose volt szerelmes Alekoszba, aztán ebből kialakul egy vita, aminek az a lényege, ha ez így van, miért sértődött meg tegnap este a konyhában, mikor Alekosz nem fogta meg a fenekét. Éva megpróbálta elcsábítani, mert ez volt a feladat és egyébként is, Alekosz ezt a nézést próbálta belőle kicsikarni fél évig. Közösen összeszámolják, Alekosz hány nőt környékezett meg a játék ideje alatt, 20-30 között, ebben a manikűröslányok és a történelem tanárnő is benne van. Ha nőkről van szó, napraforgó vagyok, vallja be Alekosz. Miben jobb Éva a két fiúnál? Alekosznak vannak még rejtett tartalékai, Jerzsi az utóbbi egy hónapban mutatta meg magát, ő az összes jó és rossz tulajdonságát megmutatta és a játéknak az a neve, hogy a ValóVilág. Jerzsi szerint ő mutatott az embereknek egy példát, hogyan lehet nulláról száz százalékig eljutni. Jerzsi Évától tart jobban, Éva Alekosztól, Alekosz Jerzsitől, mert ő a rizikófaktor, megint Dzseziúrfinak szólítja és a kezét simogatja beszéd közben, mint egy vén kéjenc. Hihihi, vissza kell költöznötök a Villába egy évre! Villa ajtó, nyílj ki!

Anett éktelen visításával kezdődik az utolsó jelenet, a nézők megszavazták, hogy Ági és Jerzsi négyszemközt lehetnek a nyugiszobában addig, amíg csak szeretnének. Kitör a zsibongás, a lányok visítanak, alap, Alekosz rögtön tanácsokat ad Jerzsinek, menjél rá, menjél rá! A zsibvásár kutyafasza ehhez képest. Ági pironkodik, Jerzsi szerint meg rohadt idegesítő, ahogy a többiek hozzá állnak a dolgokhoz. Rosszindulatúak vagytok! Éva óbégat, miért lenne ő rosszindulatú, Anett költői kérdése, miért beszéljük rá őket? Alekosz odalép Ágicához, öltsön harisnyakötőt. Gyere, így jó leszel, fél perc alatt kicsomagollak, mondja Jerzsi Áginak és kikoslatnak a nyugiba. Jerzsi a földön ül, Ági az ágyon, szorosan keresztbe font karral. Jerzsi nyugodjon meg. Jerzsi nyugodt. Jó, mégsem az. Ági sem, zavarban is van meg lelkifurdalása is van. Aztán belekezd egy számomra követhetetlen mondókába, nem tudja, tudott-e itt pluszt adni Jerzsinek és hasonló a lelkük. Jerzsi tudja kezelni a helyzetet. Úgy jött be a Villába, hogy szereti az idősebb lányokat. Kezdem magam a klimax határán érezni. Ezt használta fel az Alekosz vagy az Éva. Amíg ezek nyűglődnek a nyugiban, a többiek megbeszélik, mind a kettő hibás, egymás alá adták a lovat. Aztán Ági fejéből kipattan az ötlet, szívassák meg őket. Ági levetkőzik, kikapcsolod a melltartómat? Végül megoldja egyedül. Becsavarja magát abba a takaróba, amivel néhány napja még Gigi takarózott és átszalad a Villába. Alekosztól óvszert kér, nem ad, mert nem akarja megbontani. Tizenkét darab van, az tizenkét nő. Ági viháncolva szalad vissza, Milo és Anett nem vették be, mert tudják, hogy ő milyen, de Alekosz és Éva bevették, hihi.

Mikor Jerzsi száját elhagyja, hogy neki Ágica a lelki társa, hozzávágom a cigarettás dobozt a tévéhez. Jerzsi nem érti, miért értik félre. Aztakurva, hogy a szart köll passzírozni már második napja, miért, miért nem lehetett jó ez az utolsó hét? Jerzsi a futópadon liheg, Alekosz élénken érdeklődik, nem akar összehozni valamit az Ágival? Alibi szimpátia van és nem akar párkapcsolatot. Nem akar senkivel kezdeni, túlreagálták az egészet. Mi lesz, ha bejön a barátja és megver? Jerzsi tiszteletben tartja Ágit, a kapcsolatát és nem célja, hogy ágyba vigye. Jól van, ha Jerzsi leveszi a kezét Ágiról, akkor Alekosz megpróbálkozik. Jerzsi röhög, ez mikor számított? Öcsém, te is akkorát fejlődtél ez alatt az öt hónap alatt! Hajrá Alekosz! Alekosz betámadja Ágit, szeretné az utolsó est nagy részét a társaságában tölteni. Ági eltakarja a száját és felröhög.

Köszi, S. :)

Címkék: vv4
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rianna 2011.05.06. 19:59:24

sziasztok,
megint tömény unalom, de örülök, hogy látlak titeket:)

csikarcsi 2011.05.06. 20:01:43

Drága Hajni! Már most hiányzol. Mit fogok én ezek után olvasni?. Remélem az "Alekosz feleséget keres"-ről nem írsz, mert előre elkap a hányinger. Nagyon szeretném, ha olvashatnék még sokat Tőled. Csak azért búcsúzom, mert - láthattad - nem vagyok nagy hozzászóló, de mindig elolvastam, és folytak a könnyeim a röhögéstől. Sok-sok puszi Neked és a többi szorgalmasnak!!! Csikarcsi

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.05.06. 20:01:58

"Ez női színű." - mondja Éva az autóra.

A műsort csak itt követők kedvéért mondom, az autó FEHÉR.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.05.06. 20:07:36

Hajni, jellemezd kérlek Alekosz kenyérfogyasztási szokását!

Hódos Hajnalka 2011.05.06. 20:08:18

@csikarcsi: :) köszönöm szépen.

de, írok róla :)))
és megígérem, hogy írni fogok. máshogy is :) neked is sok puszi :)

frea 2011.05.06. 20:10:43

Alkoholosz reckíroz.

sirokkó 2011.05.06. 20:13:44

utálattal gondolok arra,hogy esetleg Alek fog abban a fotelban ülni,miután felvette a menyasszonyok után járó +110 millát is!!!!NEEEEM!!!

sirokkó 2011.05.06. 20:14:24

elírtam!BOCS.10 mill

frea 2011.05.06. 20:15:50

Olyan szép, tiszta kis lakás...

sirokkó 2011.05.06. 20:20:56

Alek mellett az is maradna és a szőnyegre se léphetne senki:DDD

frea 2011.05.06. 20:21:47

Már a magas labdát se csapja le senki!Szép!

frea 2011.05.06. 20:23:21

@sirokkó: Az biztos. Ott ő sem feküdne cipővel az ágyon.

frea 2011.05.06. 20:25:09

Mi ez a gyászos hangulat?

Hódos Hajnalka 2011.05.06. 20:25:39

@frea: A Kazal már összehajazta.

frea 2011.05.06. 20:27:45

@Hódos Hajnalka: Erre gondoltam én is. Meddig maradna ilyen kis rendezett?

sirokkó 2011.05.06. 20:27:53

mind átérezzük a helyzet súlyát:)))Nagy döntés előtt áll Magyarország!

frea 2011.05.06. 20:29:50

Azért elmondtam volna nekik, hogy Béciék már lemeózták a kéglit.

frea 2011.05.06. 20:32:01

@sirokkó: Ennyire azért senki ne zuhanjon maga mellé!

rianna 2011.05.06. 20:35:23

éva jó sokat hízott, a műsor elején fele akkora arca volt (szó szerint:))

Ayesha (törölt) 2011.05.06. 20:40:31

@rianna: szerintem azért a sok túlzás. Sokat Golán hízott amíg bent volt, talán 12 kilót? Éván max 5 kg plusz lehet ahogy én látom...

rianna 2011.05.06. 20:40:35

aki egymás után 3 kommentet ír, az szerintem érdemel valamilyen jutalmat..:)

rianna 2011.05.06. 20:42:59

@Ayesha: azért az is elég elég sok, látszik a nyakán, a combjain...

Ayesha (törölt) 2011.05.06. 20:44:55

@rianna: de azért nem olyan nehéz leadni mint mondjuk duplaannyit...

rianna 2011.05.06. 20:49:47

@Ayesha: nem olyan biztos az, nekem csak 3-4 kilót kellene leadnom, de nagyon ragaszkodnak hozzám:)

MegLepke 2011.05.06. 20:52:59

@rianna: igen, a jutalom pedig: de jó, hogy itt vagy rianKa, úúúúúgy hiányoztál!!!:) (télleg rég láttalak)

Kekeckokec 2011.05.06. 21:06:27

Nem nézem ezt a szart, nincs tévém, de mivel jót szórakoztam, hát olvastalak, amikor csak tudtam. Magam részéről élveztem, és engedtessék meg, de a legjobban a Zöld takony felemlítése tetszett. Legalább kicsit nosztalgiáztam.
Köszi, Hajni.

Ayesha (törölt) 2011.05.06. 21:13:00

@rianna: szerintem 3-4 kiló az max egy hónap, nem? feltéve hogy az emberlánya rászánja magát a fogyásra:)

penelope garcia 2011.05.06. 21:17:02

Csak félve merem megkérdezni, hogy ez a három illető, akik bementek, ők valakicsodák? Vv-sek voltak valaha? És nyertek? Bocs, de hv most van először, tehát most követem először az eseményeket.

És Jerzy nem gondolja, hogy nem okos dolog összegabalyodni egy másik csajjal, így a végén? Nagyon nem kéne ebbe belemelegednie. Árt az imidzsének.

Ayesha (törölt) 2011.05.06. 21:19:54

@penelope garcia: inkább Milóval barátkozzon. ;)

jóvan, nem bántom, na:))) ő zavar engem a legkevésbé perpillanat.

penelope garcia 2011.05.06. 21:23:36

@Ayesha:

Ja, mert te nem Jerzynek drukkolsz. Én meg igen. :)

Ayesha (törölt) 2011.05.06. 21:25:35

@penelope garcia: azért nem fogok a Dunának menni ha ő nyer:)Ügyes volt ezzel a rossz-sorsú-gyermek kártyával, rengetegen zárták a szívükbe. (talán nem is annyira ő, hanem a tesója volt ügyes...)

Townsend 2011.05.06. 21:25:52

@frea: Nem az a fájdalmas, hogy összehajazza, hanem hogy esetleg mint a sajátjával teheti.

Townsend 2011.05.06. 21:28:15

@Ayesha: Én biztos, hogy többször elmegyek úszni, hogy lehűtsem magam, ha éva nyer vagy alek.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.05.06. 21:33:08

@penelope garcia: VV3-as játékosok, köztük a VV3 győztese:
Ágica (Szögeczki Ágnes)
Anett (Béres Anett)
Milo (Đukin Milovan) - a VV3 győztese

Ayesha (törölt) 2011.05.06. 21:35:41

véres anett, haha.

A gagyi szóvicceimet félretéve, ez a két nő olyan szinten ostobenkó baltaarcú liba, hogy juj.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.05.06. 21:42:48

@Ayesha: Aranyosak, egy kis életet vittek ebbe a fáradt társaságba! Évával is hamar megtalálták a közös hangot, főleg Anett került Évával egy hullámhosszra!

oscar dirlewanger 2011.05.06. 21:42:51

lengyel magyar két jó barát, együtt issza meg a borát!!hajrá jerzy!!nehogy már a két véglény közül nyerjen valamelyik!!!!

penelope garcia 2011.05.06. 21:43:04

@Townsend:

Nehéz lenne az én szívem is, ha látnám az értékrendem teljes megcsúfolását.
Alek és Éva nap mint nap tapossa sárba a legalapvetőbb emberi normákat.

penelope garcia 2011.05.06. 21:43:54

@Ayesha:

Á, Éva mellett pont megférnek.

penelope garcia 2011.05.06. 21:44:47

@Peter_Cs:

Mama! Ne kínozz! Könyörgöm.

rianna 2011.05.06. 21:45:59

úgy látom nem ment el az előbbi, szóval mégegyszer:
@MegLepke: köszi Lepkince, hát igen, megérdemelt jutalom:D

@Ayesha: ezt akár hamarabb is le lehet adni, csakhogy én célirányosan akarok fogyni.
Amúgy az ostobenkó baltaarcú résszel tökéletesen egyetértek :) Remélem, sogeking sem sértődik meg:D

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.05.06. 21:47:45

@penelope garcia: A három szőke kaphatna egy közös magazinműsort a csatornától.

penelope garcia 2011.05.06. 21:50:40

@Peter_Cs:

Igen. És neked kötelező lenne nézned. :P

rianna 2011.05.06. 21:52:54

@Peter_Cs: Kelly Bundynak is volt egy ilyen műsora:D Ott arról beszéltek a csajok, hogy ők milyen szuperek és a XY milyen elviselhetetlen némber. Ez a forgatókönyv tökéletesen alkalmazható lenne a 3 gráciára is:))

Ayesha (törölt) 2011.05.06. 21:54:05

@Peter_Cs: Jézusom Petikém, te úgy látszik, értelmes nővel még sose is beszélgettél:))))) Anett egy beszédhibás,irritáló kis picsa, Ágica meg b---tlan és sose felejtem el neki Villont.

Ayesha (törölt) 2011.05.06. 21:55:47

@rianna: Lábak, célirányos fogyás??? én úgy tudom, az nem létezik. Nekem mindig azt mondták, h felejtsem el a "csak a fenekemről meg a combomról akarok fogyni" témákat, mert helyi fogyás NINCS.

Townsend 2011.05.06. 21:57:35

@penelope garcia: Amíg ugrik valaki, addig Petics nyomja.

Townsend 2011.05.06. 22:02:24

@Ayesha: Nekem az a kedvencem, amikor a vékony és a vastag lábra ugyanazt ajánlják. Persze, ha nem használ, akkor tényleg mindegy.

Townsend 2011.05.06. 22:03:32

Ki tud foxglove elveszett macskájáról?

Townsend 2011.05.06. 22:12:39

@penelope garcia: Ez ellen egyetlen orvosság van: nem (lenne) szabad nézni. Tudom, hogy már késő.

BarBwire 2011.05.06. 22:13:22

Jaj már majdnem vége? Mi lesz velünk az írásaid nélkül?

Ayesha (törölt) 2011.05.06. 22:14:23

@Townsend: mármint tornagyakorlatra gondolsz?:)

Ayesha (törölt) 2011.05.06. 22:18:42

Hajni nem akarom hogy ne írjál többet:(

rianna 2011.05.06. 22:18:52

@Ayesha: én erről nem hallottam. Ne keseríts el:)

Townsend 2011.05.06. 22:20:19

@Ayesha: Igen. Gondolom, az elmélet az, hogy ha vékony, akkor edzéssel, izmosítani, vastagítani lehet. Ha vastag, akkor meg jön a varázsszó: zsírégetés.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.05.06. 22:21:15

Ez a VV4 követendő férfimintából is eléggé szűkmarkúan mért a játékosok+vendégek mezőnyből. Két vállalhatót találtam, ők is vendégek voltak ebben: Nagy Feró (vagány, érző szívű rocker) és Milo (úriember). A többiek sajnos vállalhatatlanok.

Ayesha (törölt) 2011.05.06. 22:25:02

@rianna: babám, pedig ez az igazság...nem fogsz csak egy helyről fogyni.

Townsend 2011.05.06. 22:31:59

@Ayesha: A tekercseléses, izzasztásos, méregtelenítéses faszoskodás is csak időlegesen hat, szép lassan visszaszivárog a víz. Az ilyen kezelés legtöbbet a kozmetikusnak használ, amikor költi a pénzedet.

rianna 2011.05.06. 22:35:14

@Ayesha: :(((( ok, és ha, teszemazt, hasizomgyakorlatokat csinálok, akkor nem fogok onnan fogyni?:)

Townsend 2011.05.06. 22:40:00

@rianna: Bocs, hogy beleugatok. De ha valaki úgy izmosodik, hogy nem fogy, akkor jön a "mislenbaba" effekt. A háj alatt megnő az izom és attól még vastagabbnak fog tűnni. Persze a háj. A testalkat genetikusan meghatározott.

Ayesha (törölt) 2011.05.06. 22:40:28

@Townsend: áhh tudom én:) tudom:) ráadásul nem zsírt éget ez a marhaság, hanem egyszerűen víz távozik, merthogy izzad az ember. Mozogni kell, meg normálisan - egészségesen, satöbbi - falni, oszt jóvan.

Ayesha (törölt) 2011.05.06. 22:41:12

@rianna: olvasd el ezt

www.tozo.hu/vbjournal.php?do=article&articleid=263

főleg a cikk eleje ad választ a kérdésedre!

fran7 2011.05.06. 22:42:11

Mi volt az öfiben? Elküldessem-e ezt a részt Jim bácsival?
Konteo1254/b: Mi van, ha a titokzatos erő, ami bevitte Jerzsyt a műsorba, amikor újraszámolták a szavazatokat. Ugyanaz az erő közölte Bécivel, hogy hívja ki Jerzsyt és essen ki. Majd elintézi, hogy nyerje meg a VV-t. Mi van, ha ez a titokzatos erő a retek headquarterjéhez közel álló erő?

Townsend 2011.05.06. 22:43:36

@Ayesha: Ja, és főleg alázattal beletörődni abba, amin nem tudunk változtatni. Az a tapasztalatom, hogy minél drágább egy csodaszer, kezelés, stb. annál gyanúsabb.

Ayesha (törölt) 2011.05.06. 22:45:14

@Townsend: én már beletörődtem sok mindenbe, bár nehezményezem, hogy nem örökölhettem nagyapám magas termetét, kék szemét, meg még messziről sem hasonlítok az isteni Scarlettre.:))))
Az ilyen csodaszalonoktól meg már rosszul vagyok, sose jártam ilyen helyekre, még amikor megengedhettem volna magamnak, akkor se.

penelope garcia 2011.05.06. 22:48:55

@Townsend:

Azt akarod, hogy ne álljak vele szóba?
De mikor olyan vicces. :)

fran7 2011.05.06. 22:51:01

@Ayesha: Scarlett se szép nő igazán csak nagyon vonzó. Tehát nem csak a szépség számít.

Townsend 2011.05.06. 22:51:49

@Ayesha: Érdekelne, hogy aki ilyen kezeléseket végez és nagy átéléssel, szinte szent áhítattal nyilatkozik az elérhető eredményekről, tényleg hisz-e benne. Mondjuk a papokról sem vagyok meggyőződve, hogy mind hisznek.

Townsend 2011.05.06. 22:53:16

@penelope garcia: Á, dehogy. Csak aszittem, felhúzod magad miatta.

Ayesha (törölt) 2011.05.06. 22:56:29

@fran7: nem ő a világ legszebb nője, de szerintem baromi jó csaj, női szemmel is. Az alakja is tetszik, meg az arca is.

fran7 2011.05.06. 23:01:17

@Ayesha: A poén benne az, hogy nézed, s tudod ezt róla, hogy nem ő a legszebb, s közben egyetlen nála szebb nő sincs. S közben valószínűleg még okos is.

Ayesha (törölt) 2011.05.06. 23:03:51

@fran7: meg hogy alapvetően utálnám a helyében hogy olyan rohadt fehér bőröm van, és mégis...
(ez az egy amit nem irigylek tőle, a bőrszíne)

Trevlovics 2011.05.07. 00:01:09

a mait azt nagyon nem láttam, nagyon megéri megnézni?

és tényleg utolsó előtti poszt? húha, mindjárt vége lesz...
hétfőn egyébként nem lesz még adás a vasárnapi eseményekkel?

Trevlovics 2011.05.07. 00:04:59

dzseziúrfi és vén kéjences kézsimogatásról leland gaunt neve ugrott be :)

Trevlovics 2011.05.07. 00:07:31

@Trevlovics: hallod, te se tudsz olvasni!

az én rózsám vasutas 2011.05.07. 00:12:50

Kitartónak kell lenni, az megéri hosszútávon. Nem nézitek az onlinet, lemaradtatok Jerzy zsinórtangás felszolgálásról.
A Blikk előrejelzése majdnem pontos. Jerzy valóban vezet, de Éva a második. A mai cordia bemutató döntően folyásolta be az eredményt. Alek képéről sütött, hogy nagy szüksége nincs rá, ezzel vesztett vagy 50%-ot. Éva ölni is tudna érte, de ezt tudtuk róla, így csak 4%-ot javult. A nap nyertese Jerzy, akinek részvényei ugrottak, mint picsa. Ezt így kell csinálni. Megállni a szoba közepén és sóhajtozni:
Még soha életemben nem láttam ilyen szép
- lakást
- ágyat
- mosdót
- klotyópapírtartót
- tuját
- lcdsen vagy hogy villogó falat
- rezsót
- kilátást
- sámlit.

Megható volt, azt nem tudom mennyire, egy picsában nincs semmi megható. De Alek taktikai nulla, és ha Éva nem tartja be ígéretét Jerzynek komoly esélyei vannak.

kén-e egy nick? 2011.05.07. 00:30:54

"hozzávágom a cigarettás dobozt a tévéhez"

Nem mondtam még, hogy a dohányzás káros, és hogy szoKjál le?

_most_ 2011.05.07. 00:36:11

online: gipszlenyomatot kell készíteni valamelyik testrészről, most éppen Alekosz hasát gipszeli Jerzy. Éva úgy tűnik hisztizett kicsit megint az alakja miatt, mérges Alekoszra, valószínűleg beszólt valamit.

kén-e egy nick? 2011.05.07. 00:40:45

@MegLepke:
@csikarcsi:

Valamit úgyis írni fog, mert az a fixa ideája, hogy tud.

Ja, Ágica egyébként teljesen dugható nő.

Csak mit csináljon vele az ember dugás előtt meg dugás után?
Mert az, hogy hülyeségeket beszél, nem gond, a gyerekek is azt szoktak.

De mi van, ha én is beszélgetni szeretnék?

(Ja igen, a régi vicc:
Mi a nő?
A pinának az a része, amivel dugás után beszélgetni kell.)

Tordas 2011.05.07. 02:47:31

Icipici Alekinnyó showról lesz hv? Az napiszar lesz, vagy csak hetente?

Albino Vernyul 2011.05.07. 03:49:04

@Tordas: Napi musor lesz, szoval szerintem Hajni naponta fog irni...

pocokpocok 2011.05.07. 07:21:08

www.youtube.com/watch?v=y7wx05qGlI8&feature=related
jó reggelt:)
kérjük fel hajnit, közvetítse a balekosz showt is!!!

frea 2011.05.07. 07:35:24

@pocokpocok: Szia!Azt hiszem, már írta, hogy ír erről a izéről is.

lobster thermidor 2011.05.07. 07:39:13

Alekosz ha megnyerné a lakást, akkor csodálná a kilátást a városra az erkélyről.
Na ami kilátás ott van a városra, azt érdemli pont ez a csököttagyú.

dr. gernika 2011.05.07. 07:46:03

Újfent nem vesztettem semmit, sebből a részből kb 5 percet láttam, a tegnapiból semmit. Azért a finálét majd megnézem.

frea 2011.05.07. 07:56:22

Éjszaka krahácsoltam, volt időm böngészni.Ennyi okos , fair embert!Kinek a szavai Éváról?Sajnos őt látásból ismerem.Az a típus, akit nem zavar, ha a férfinak barátnője van, rámászik.Bárkin átgázol, hazudik is.Évát nem szeretem.Nagyon álszent, sunyi.Az első napon megkérdi Alkoholoszt, végez e majd a villában önkielégítést?Persze nem ezekkel a szavakkal, sokkal primitívebben.A szerelmes lányok rémálma.Anikót látva Éva Gigivel fortyog.Inkább Évát kéne kiközösíteni, ő a kakukktojás.Paranoiás."Nagyon okos lány!Még be se költözött mindenki, hogy lenne kiszavazás!"A divatbemutatón is úgy rángatta magát, azt hittem, görcs állt bele.Éva símán összejönne Jerzyvel, spiccesen milyen táncot lejt neki!Éva és Gigi kezdetben örülnek egymásnak, teljesen más az értékrendjük.

frea 2011.05.07. 08:33:31

Ok, és jön a csattanó:Évát azért szeretem, mert mindig úgy viselkedik, ahogy kell. Az előbbiek után ez egyenes, logikus következtetés, nem?

locsolóember 2011.05.07. 08:53:29

@lobster thermidor:
Idéznék Hajnitól az új postból:
"Ha itt lakna, az lenne a legfontosabb, hogy ki tudjon állni az erkélyre, és minden reggel úgy ébredne fel, hogy látná Budapest ezen részét."
Nahát.

lobster thermidor 2011.05.07. 11:12:37

@locsolóember:

Budapest azon része a nyócker. Oda vágyik mindenki, aki a szép kilátást szeretné élvezni.:)

locsolóember 2011.05.07. 11:42:32

@lobster thermidor:
A nyócker "elit" része. Tudod, a Corvin-sétány, és csatolmányai.
Hülye ez a 3 madár, hogy oda akar költözni mindenképp.
Fikázni csak pontosan, szépen.

lobster thermidor 2011.05.07. 11:48:46

@locsolóember:

Én abszolúte tudom, hogy hol van a Corvin-sétány. Annak ellenére hogy Budán élek, nagyjából a lakás helyét is be tudom tájolni.

MÁRIA TERÉZIA 2011.05.08. 11:02:03

@lami83:

Alekosz folyamatosan ott szól be Évának ahol fáj,

mekkora bunkónak kell lennie ahhoz, hogy az utolsó vacsora első falatjánál emlékezteti Évát arra, hogy le akar fogyni, és ne panaszkodjon, hogy kövér, ha ezt megeszi!

A vacsora Éva utolsó kívánsága volt a villában, mindegyiküknek lehetett utolsó kívánsága. Valószínűleg a titokszobában titkos feladatba adták Évának, hogy kérje azt Jerzyitől, hogy egy szál tangában főzzön. Hogy az rtl-es Jerzy-munkatársak (és barátok) még egy kicsit élvezkedhessenek Jerzy fenekében. Annyira átlátszó, hogy fáj.

De a lényeg az, hogy leülnek enni (egyébként az elmondás alapján egy nagyon alacsony kalóriájú főleg zöldségből és halból álló kaját), és az a fkalap Alekosz nevű rémálom nem engedte meg Évának, hogy nyugodtan egyen, hanem elkezdett az elhízásáról beszélni. Ezen akadt ki Éva, joggal. Ez sokadszorra fordul elő, mindennap ezzel kínozza Évát.

Kiderült, hogy Alek nem tudta a retardált szó jelentését mikor használta! Most bevallotta. És hogy a jelentést, csak később tudta meg Évától.

Nagy szerencséje ennek az Alek gyereknek, hogy soha nem fogok vele találkozni az életben, mert leütném, mint a... hagyjuk is. Egy ostoba rémalak. Az, hogy Éva kibírta ezt a szörnyeteget, nagy önfegyelemre vall, igaz meghunyászkodásra is.

Nyerjen Éva.

Jerzy szimpatikus, de az önmagában nem elég, hogy elvigye a fődíjat. Nagyon bírnám, ha Éva nyerné meg! És persze utána menjen pszichoterápiára vagy 10 évre.
süti beállítások módosítása