Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VV4 - 4X109

2011. április 05. 15:35 - Hódos Hajnalka

Nem szeretem a hétfői öfiket, mert feszt igazmondó hintázás van, ráadásul, mióta Lilu kiejtette a száján, hogy dzsungel hét lesz, a dölájonszlípsztunájtot dúdolgatom, kellett ez? Hát igen, van élet azon túl is, hogy a győzött az igazság, és a nő, Aki Magát Adja kiejtette az őszintétlen némbert. A dzsungel hét egyébként a Celeb vagyok, ments ki innen! c. műsor mintájára alapul. A Lakók újra kiköltöznek a kertbe, vödörből fürdenek, legnagyobb luxuscikkük a szappan lesz, csak rizst és babot kapnak enni, bátorságpróbán nyerhetnek más ételt maguknak. Őszintén remélem, hogy a szemceruza, a lapos hajkefe és a szemhéjpúder is luxuscikknek minősül. Hogy a hajzselé és az édes bébépezsgő az, a kufárkodás hete óta tudjuk. Lilu bemutatja a bátorságkereket, ami nagy és színes, ezt kell majd forgatni. S-nek köszönhetően meg is tekinthetjük, íme:

A Villában reggeltől nyomott volt a hangulat. Különösen Éva feszült. Nyugtatja magát, Anikó asszisztál. Ha Gigi 4-5 hónap nem tudta megmutatni magát, negyven perc édeskevés. Anikó csak egyet tanácsol, ésszel! Sokkal nagyobbat tud ütni, mint te. A takarítóshow az semmi! Éva szalad, és elrinyálja Alekosznak, mit mondott Anikó. A nyakkendők barátja szerint nem bölcs dolog belevonni ebbe a napraforgót. Nem is, Éva Alekoszra meg saját magára hallgat. A szerelmespár hím tagjában (a tájékozatlanabbak kedvéért Jerzsi) van feszültség, sok sérelem felgyülemlett benne Évával kapcsolatban. Rohadtul igazságtalannak érezné, ha nem Gigi jönne vissza. Gigi szerint a néző dolga, hogy őt pozitívnak vagy unalmasnak látják. A néző dönti el azt is, hogy Éva izgalmas vagy egy ócska pontpontpont. A nappaliban kupaktanácsot tartanak, Laci szerint elég volt már a veszekedésből, a rikácsolásból, az ordibálásból. Ha eltűnne az Éva, nem lenne veszekedés? Akkor is azt mondtad, mikor az Olivér kiment, hogy akkor következik a kánaán, és nem úgy lett! Egy ilyen figura, mint az Éva, sokkal látványosabb, mint Gigi. Gigi egy jó csaj, van belőle millió. Laci próbál Gigi védelmére kelni, ehhez igen parádés a ha nyolc lába lenne meg négy keze hasonlat, Alekosz visszakérdez, mitől nézhető a Gigi? Laci sorolja, táncol, mosolyog, belső és külső szépséget tud adni, őszinte, kimutatja az érzelmeit. Nem mutatja ki! Nem csókolózik Jerzsivel se! Bécinek nézői szemmel nem jön be Éva. Attól, hogy ilyen haja van, és? Lehet, hogy kopaszon szebb lenne! Anikó a semleges. Neki jó az is, ha Éva jön vissza, az is, ha Gigi, ez egy egyéni játék, neki csak jó, ha valaki kiesik, őt nem érdekli. Mindegy, úgymond, és erről eszembe jut, mit mondott a férjem volt főnöke, mikor mindegyeztem. Hajnikám, neked mindegy, hogy baszni megyek hozzátok, vagy baszok menni hozzátok?

Készülnek a kortársbeszédek. Alekosz meglehetősen hosszan és számomra baromi unalmas módon azzal idegesíti boglyafejű lelki társát, bele fogja mondani a szövegbe, Éva belehízott az alakjába és ezzel példát mutat a duci lányoknak, akiknek kell egy példakép. Éva először azzal fenyegetőzik, ha ezt Alekosz megteszi, és kiesik, visszamászik a kupolán és fejbe vágja, aztán beéváztatja magát, menj már a picsába a teltkarcsúságoddal, ez nem a duci-show bazmeg! Küldjék vissza, hogy bebizonyítsa, le tud fogyni. Ő itt szeretné látványosan visszanyerni azt az alakját, amilyen akkor volt, mikor ő ide bejött! Nem vagyok duci! Jó, akkor Alekosz azt mondja, vissza kell jönnie, mert puhította, két-három hét és összejöhet, amire vágyik. Ne a finisbe’ ragadjanak el tőlem! Jerzsi és Gigi a nyugiszobában, Gigi kivételesen nincs nyakig betakarózva a fehér takaróval. Jerzsi szerint az embereket megindítják az érzelmek. Minden hiányozni fog neki, a részletes felsoroláshoz késésben vagyok. Gigi nagyon sok jót adott neki, neki tudott először megnyílni. Hüpp.

Alekosz, Jerzsi külön bejáratú kommunikációs trénere eligazítást tart a nyugiszobában. Elegáns párbaj lesz. Itt röhögtem fel először. Még Lilu is megjegyezte, hogy sok minden lehetett mondani a párbajra, de azt, hogy elegáns, semmiképpen. Exkluzív lesz, úgyhogy Jerzsi pucolkodjon ki. Sötét ing és nyakkendő. Vedd elegánsra a figurát. A lányok is azok lesznek. Láthattuk. Nyakkendőben jobban jönnek a szavak, sokkal céltudatosabb lesz. Milyen lesz a beállásod? Jerzsi mutatja. Gesztikulálj sokat. Ha billegsz, imbolyogsz, kifutsz a képből. Ja és ne mozgassa a fejét, mondja ezt Alekosz, akinek a feje kutyafasza az ezerkettes zsiga kalaptartójára állított bólogatós kutyáéhoz képest. Ha vége, öt másodpercig nézel a kamerába és nem ülsz le rögtön! Dramaturgiailag jó legyen. Jó? Jó. Megbeszéltük. Te vagy a legjobb tanár! Remélem, estig nem fog a feledés homályába kerülni!

A párbajra indulók elvonulhatnak valakivel. Gigi még nem beszélt Bécivel a párbajról, őt választja. Éva nem fog meglepetést okozni, Alekoszt. Béci idegesebb, mintha az ő párbaja lenne. Gigi attól az egytől tart, tudja, milyen lesz az Éva és nagyon ki kell nyitnia a száját. Azért hallják az én hangomat is, ne csak az övét. Béci fel-alá járkál, idegesen mormog. Az Évának lejárt az ideje, nem szabad, nem hiszem, hogy erre kíváncsiak az emberek! Tanácsokat ad a húgának. Figyeljen a műsorvezetőre, nézzen a kamerába, kacsintgasson, csábítsa el a halálosan szerelmes fiúkat a tévéképernyő előtt. Gigi meg fogja mondani, hogy Évával nem lehet együtt élni, megbántja a másikat, gusztustalan, kezelhetetlen. Míg ezt felmondja Bécinek, a melleit igazgatja. Később a mellén a ruhát. Neki mondjuk legalább volt annyi esze és ízlése, hogy lepattintotta magáról a melltartó pántját. Megmondom, hogy kívülről tiptop, ki van sminkelve, közben mindene dzsuvás, rohad, gusztustalan, retek!

A nyugiszobában Éva és Alekosz. Nem baj, hogy Évának karikás a szeme, Béci barátnőjének dupla akkora karikák vannak a szeme alatt. Úristen, azt néztem én is! Aztán meg vannak lepődve, hogy Gigi Bécit választotta. Le is szűrik a következtetést, ennyit számít neki a Jerzsi. Évikém, kár nyálas pézsével türűgetni a szemed, szar volt az már akkor, mikor rád kenték. Milyen szerelmespár az ilyen? Semmilyen, nem szerelmesek! Alekosz biztos a nőjétől búcsúzna, ha is itt lenne, meg az öccse is. Az öcsém majd jön utánam, azt’ kész. Miután kirosszmájúskodták magukat, szó kerül azért a párbajról is. Éva attól fél, hogy beparázik. Abból meríts erőt, hogy hazai pályán vagy! Ő még egyszer sem volt, sokkolni fogja! Pontosan ő lesz az, aki le fog blokkolni, nem te! Te már tudod ott uralni a teret! Alekosz rendelkezik a saját jövőjéről. Hát ha kiesel, kinn majd úgyis találkozunk! Ha megyek párbajozni, azon legyél ott. Kívülről kísérd figyelemmel az én dolgaimat. Mi van, ha kiesel? Akkor hisztirohamot kapok ott. Elkezdek bömbölni! Mi lesz itt benn? Sanyarú sors vár rád, az biztos! Ígérj meg nekem valamit: ha kiesek, eszed ágába ne jusson megbízni az Anikóba! Még a gondolatát is vesd el! Nehogy az legyen, hogy azért húzna hozzád, hogy elmenjen a döntőig! Hangosan röhögök. Hallottam már egy-két párbeszédet életemben, de ilyet, amiben két ekkora önzőség csap össze, ez igen! Férfi munka.

Mi történt a párbaj alatt a Villában? Laci kiakad a sunyizáson. Alekosz mentegeti Évát, jó, a Gigi is mondott azért kemény dolgokat! Laci kikel magából, ő ismeri Éva elmúlt tíz évét, és tudod mit? Építsetek betonfalakat, sőt, nyerjétek is meg a játékot! Alekosz álmélkodik, jó, hát mikor láttuk ilyennek a Gigit? Ő volt a kezdeményező! Igen, a kocsmai verekedés is mindig úgy szokott kitörni, hogy ő visszaütött. Helló-belló! Helló-helló! Jön a Szörnyella. Alekosz nem kommunikációképes. Egyszerűen nem jön ki szó belőle! Innentől kezdve egy tapodtat nem fogok elmozdulni mellőled, akármi lesz! Alekosz nagyon büszke Évára, mert képvisel valamit, kitartóan kiáll mellette és most is hozta! Bebizonyosodott, hogy győzött az igazság. Most szeretném leszögezni, ha Laci egy balhé, konfliktus, vagy párbaj után még egyszer kimondja, hogy holnaptól edzünk, akkor világgá megyek. Anikónak most nincs célja, eddig az hajtotta, hogy Gigit legyőzze, mert mindenben jobbnak gondolta, mint saját magát. Féltékeny is volt rá. A Nagy Kettes megegyezik, Bécire fognak rakni, mert most kell összezárni és az erősebbeket kell kiejteni. Nézd, az Anikót, kihez somfordált! Azt hiszi, a Jerzsire fogom rakni, suttogja A Nő, Aki Mindig Őszinte. A fijjug szaunáznak, a jelenetet záró két mondatért volt érdemes megnézni az öfit. Laci. Csatát lehet nyerni, tesó, de a háborúnak nincs vége. És Jerzsi tudja überelni, aszongyahogy: a lényeg a lényeg, a folyó folyik tovább. Hát ha ez kell, én is tudok ilyet. Úgy még sose vót, hogy valahogy ne lett vóna.

Igazmondó hintával és Éva-Béci balhéval zárunk. Mi a véleményed Gigi párbajozásáról, kérdi a palintázó Évát Jerzsi. Nagyon kemény volt, nem hagyott szóhoz jutni! (emlékeztetőül mindenkinek: HADDMONGYAMMÁEEEEL!) Ha a Gigi úgy viselkedik, ahogy itt benn a Villában, hogy egy úgymond tiszta lelkű, normális lány, amit a nézők elvártak volna, megvert volna! Olyan erős ellenfél volt, be voltam tőle szarva! Laci? A sunyi dolog, tudom. Hogy gondolod, hogy élő adásban lesunyizol? Én nem voltam idáig ellened, de innentől kezdve kerüljük egymást! Laci Évával szeretne kimenni párbajozni és majd ott kiteríti a kártyáit. Lehet, hogy Éva megveri, de mindenki tudni fogja, amit én ott el akarok mondani! Lehet, hogy sunyi vagyok, de a hitről, a becsületről, áááááááááá, az emberi gondolkodásokról fogalmad sincs! Na itt tör ki a balhé, mert Béci közbeszól. Szerinte Éva azóta mondja, hogy Laci sunyi, mióta ő mondta, hogy … Én beszélek! Én beszélek! Aztán egyszerre beszélnek. Béci azt hányja Éva szemére, még ő mondja, hogy más a háta mögött beszél, mikor Éva és Alekosz folyamatosan mások háta mögött beszélnek, meg kifelé a kameráknak. Lenagymanipulátorozza Alekoszt. Te meg miért nem most teríted ki a kártyáidat, sipít Éva Lacinak. A Gigi a kiesését a viselkedésének köszönheti! Nem ilyen volt öt hónapig, a nézők észrevették. Nem tehetek róla, hogy kiejtettem, basszus, ez egy ilyen játék! Nem vagyok elszállva magamtól, sőt! Ki mondta, hogy tehetsz róla, kérdi Béci?

Jó, de Béci most gonoszan néz. Nem mondtad, csak rá van írva az arcodra a gyűlölet. Az van, hogy én eddig is gyűlöltelek. Szerinted miért rakom rád a jeleket, mert szeretlek? Te egy kezelhetetlen ember vagy! Téged is sokan nem szeretnek, Bécikém! Ez a lila kendő azt szimbolizálja, hogy két hetet még minimum ki kell, hogy bírjál velem! Éva kérdez Lacitól, megint balhéba torkollik. Laci úgy építette fel Gigit a párbajra, hogy ugyanazokkal az eszközökkel harcoljon, mint Éva. Nem lehet erre a párbajra kiküldeni egy nyuszit. Béci védi Gigit, ne orientálják már arra, hogy Gigi nem nyilvánult meg, a mély konfliktusokban kikelt magából. Éva szerint nincs min idegeskedni, Béla ne idegeskedjen. Béla azért ideges, mert rühell Évával együtt élni. Amikor egy kortyot iszol….Te ugyanannyit iszol! Igen, de én tudok viselkedni! Ezzel nem tudsz kiejteni, hogy az alkohollal jössz! Ne haragudj, de Jerzsi annyira felidegesített, hogy muszáj volt leköpnöm! Imádom, mikor ilyen a Béci, ezzel veszíti a szavazatokat! Állandóan kijön belőled a gusztustalan éned. Béci vállalja. Végül csak nem Béci, hanem Éva lesz ideges, ez onnan tudható, hogy elkezdi azt ordítani, te miről beszélsz? Végül feláll, királynői elvonulást tervez, de szétfolyt sminkkel, az idegtől rángatózó szájjal ez egy embernek sikerülne, Helen Mirren-nek. Nem tudjuk, hol van eldugva a demizson kulcsa, de az öfi két perces pezsgőkunyerálással ér véget, a lényege, azt öntsd át légyszi, neked nem kell annyi, nekem ez az egy pohár van.

Köszönöm a képeket S-nek!

Címkék: vv4
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. gernika 2011.04.06. 15:38:10

@vitek: @genevieve: @Szerénke.: @TapOut: Kösziköszi, légszív és légpuszik, még alig hiszem el. :) Hétfőn kell először mennem, addig még henyélek itt. :P

sogeking 2011.04.06. 15:38:56

@Szerénke.: csak poén volt, nehogy lankadjon a figyelmetek:)

rianna 2011.04.06. 15:39:11

@bukott madonna két nagy didivel: szerintem érthető, én is beleéltem magam egy darabig, de már unom az egészet, csak a társaság miatt járok ide :)

@gernika: nagyon jól hangzik. Én kb. hasonlóról csúsztam le a héten:)

bukott madonna két nagy didivel 2011.04.06. 15:40:10

@sogeking:

de dög vagy! :)))
nálam le is halt a rendszer, ahogy megpróbáltam szaladni, hogy stipi-stopizzak....

Szerénke. 2011.04.06. 15:40:33

@gernika: Na, az jó. Legalább lelkiekben felkészülsz.:)
@sogeking: Ez de mocsok volt.:D

bukott madonna két nagy didivel 2011.04.06. 15:41:14

@rianna:

én is miattatok járok ide, ezért off-olok sokszor :)
félek is, hogy Hajni eccer berág :D

Ayesha (törölt) 2011.04.06. 15:41:43

@rianna: nyugi, Lábak, én hetente csúszok le ilyenekről és ehhez hasonló finomságokról.:(

Szerénke. 2011.04.06. 15:44:31

@Ayesha: Nézd a szép oldalát, legalább van már papírod, nekem az sincs. Holnap meg matek zh és úgy gyűlölöm a valószínűség számítást... Nem visz rá a lélek..:S

sogeking 2011.04.06. 15:45:26

@Szerénke.: pedig az pókerezésnél még hasznodra válhat:)

Ayesha (törölt) 2011.04.06. 15:47:22

@Szerénke.: papír?:D:D:D haha. Szép, kamillaillatú, és hasznos, ha a fiziológiás szükségeimre gondolok.

Szerénke. 2011.04.06. 15:47:49

@sogeking: Utálom a pókert is.:DDD
Holnap meg kelhetek hajnalba, hogy megírjam ezt a vackot...:S Aztán utána munkába... Na jó, nem sírok tovább. Inkább szidjuk valamelyiket.:D

Szerénke. 2011.04.06. 15:48:49

@Ayesha: Mindegy, ne vitázz!:D Meglátod, kapni fogsz munkát és visszasírod ezt az időt.:D

Ayesha (törölt) 2011.04.06. 15:51:52

@Szerénke.: na azt kétlem, hogy visszasírnám. Ez az életem legkeményebb és legfosadékabb időszaka.:)

Matekból én se voltam egy nagy lumen, bájdövéj.

Szerénke. 2011.04.06. 15:53:48

@Ayesha: Akkor, erre nem tudok okosat mondani.:S Biztos azért kell ennyit várnod, mert ha kapsz, akkor annyira jó helyet fogsz kapni.
Matek, néha szeretem, néha nem. Olyan se veled, se nélküled kapcsolatban vagyunk.:D De inkább már én is dolgoznék, bármit (na azt azért nem) csak ne kelljen kötelezően tanulni.:D

Ayesha (törölt) 2011.04.06. 15:55:09

@Szerénke.: a legviccesebb az, hogy van olyan, amikor már majdnem bármit elvállalnék, olyan munkát is, amit nem is szívesen csinálnék. Csak oda sem vesznek fel:D:D:D

Szerénke. 2011.04.06. 15:56:22

@Ayesha: Ne emészd magad, Barátnőm is így szívott több, mint egy évig, aztán mikor már nem is remélte szinte az ölébe hullott.:)

rianna 2011.04.06. 15:56:34

@Szerénke.: nem akarlak elkeseríteni, de a papír manapság nem sokat számít. Mindenkinek van már :)

Ayesha (törölt) 2011.04.06. 15:57:22

@Szerénke.: jééézus. Én 5 hónapnál tartok és nem szívesen gondolok bele, hogy ez még olyan rohadt sokáig fog tartani...

valószínűségszámításnál a lehető legnagyobb modorosság LOTTÓSZELVÉNYES példát a feladatsorba építeni:D

Szerénke. 2011.04.06. 16:00:28

@rianna: Én építőmérnökit nyomom, azt szeretik. Már ha meglesz, persze.:D
@Ayesha: Azt nem mondtam, hogy ennyit kell várnod, de eljön a Te időd is.:D
Azt órán vettük, meg is mondom, hogy az esélye, hogy megnyerd 43.942.268.:D De ha akarod gyakorlásképp kiszámolom a 6-os lottót.:DD

sogeking 2011.04.06. 16:01:19

@Szerénke.: és annak mekkora az esélye, hogy a kihúzott 5 szám pont egymás mellett van? :D

Szerénke. 2011.04.06. 16:02:57

@sogeking: Azt nem csináltuk meg órán, azt nem tudom. De elgondolkodok rajta, hátha megy és akkor már a remény is él bennem, hogy nem lesz karó a zh-m.:D

osgood 2011.04.06. 16:04:55

@bukott madonna két nagy didivel: Hajrá, drukkolok, ha már így ledrágáztál :)))

dr. gernika 2011.04.06. 16:08:21

@rianna: De nem neked mondták, hogy meghirdetnek egy normálisabbat is és add be arra? Ne haragudj, ha nem, annyian keresünk itt állást, hogy néha már keverednek az emberek.

@Szerénke.: Lélekben már kész vagyok, csak meggyógyulnom kell addig. :)

@hullámpapír: Kösziiiii. :)
@Ayesha: Az én életemben is ez az egyik legnagyobb mélyrepülés, minden téren. De ne add fel, neked is össze fog jönni nemsoká.

Szerénke. 2011.04.06. 16:11:43

@sogeking: Ha a számításaim pontosak és a jármű eléri a 88 mph-es sebességet...
Ja, izé nem erre gondoltam, szóval ha a számításaim pontosak, akkor hogy olyan eset legyen, hogy mind az 5 szám egymás mellett van annak az esélye: 0,0000019571.
@gernika: Az is meglesz, sok mézes tea meg hasonló. Ja, meg fokhagyma, a legjobb!:D

Ayesha (törölt) 2011.04.06. 16:11:56

@gernika: Nekem karrier, ezáltal anyagi téren mélyrepcsi. Sőt, inkább zuhanórepülés. De legalább a szerelmi életem rendben van, azért minden nap elrebegek valami hálafohászfélét a legfölsőbb szintekre.

Hódos Hajnalka 2011.04.06. 16:12:58

Didisnek üzenem, hogy még három perc, kezdje el az ujjgyakorlatokat :DDD

Ayesha (törölt) 2011.04.06. 16:13:04

@Szerénke.: a hatos, a skandináv és lehetőleg valami kaparós sorsjegyet is.:))

osgood 2011.04.06. 16:14:46

@Hódos Hajnalka: mindenki más meg viigyáázzzz!

sogeking 2011.04.06. 16:14:51

@Hódos Hajnalka: úgyis az ötödikre hajt, ahhoz annyira nem kell:)

Szerénke. 2011.04.06. 16:16:00

@Ayesha: Hatos azt mindjárt írom, meg a skandit. A kaparósra kellenek ilyen paraméterek.:D
@sogeking: Én elbizonytalanodtam, de lehet.:D

sogeking 2011.04.06. 16:16:24

van új poszt (most tényleg!) :D

osgood 2011.04.06. 16:16:25

@sogeking: ááá, tegnap elkapta a gépszíj a harmadikkal, azóta az ötödik egy f#&kilences...

sogeking 2011.04.06. 16:17:43

@Szerénke.: ha a 86-ot osztottad el a 43 millió akármennyivel, akkor jó:)

genevieve 2011.04.06. 16:19:07

@Szerénke.:
egyrészt van új poszt:-)

másrészt utána néztem a filmeknek és kiderült, hogy van valami izénk amivel fel lehet venni a filmeket a tévéből (a lányom ért hozzá), fel is van véve kb. 5 audrey film, viszont abból az izéből nem lehet kimásolni:-(

rianna 2011.04.06. 16:19:18

@gernika: de igen, de itt más cégről van szó. Kb. 3 hete voltam interjún, és azt mondták, hogy 2 hét múlva szólnak, de lehet, hogy felhívnak közben ezt-azt még tisztázni. Na, azóta semmi... Leginkább a pontosító hívások elmaradása miatt hiszem, hogy már nincs értelme reménykedni.
A normálisabb állást még nem hirdették meg, mindennap aggódva csekkolom a neten. Még hívni is fogom őket, mert az internshipet sem a saját honlapukon találtam.

Na de, a mai nap a tiedeké a dicsfény:D Este készülj irsaival, átmegyünk hozzád:))

Szerénke. 2011.04.06. 16:19:22

@Ayesha:
Hatos: 8.145.059,99999
Hetes:6.724.520
Ha jól tudom pont a hetesen a legkevesebb a megnyerhető összeg is.:D

Szerénke. 2011.04.06. 16:21:16

@Ayesha: Mennyit kell kaparni, a mennyiből meg ilyenek.:D
@sogeking: Ez biztos? Hát most nagyon császárnak érzem magam.:D
@genevieve: Kár.:( Sebaj, majd megszerzem. Most mondjuk totál rákattantam a Büszkeség és Balítéletre.:D
Olvasom.

csicserierika 2011.04.06. 16:28:13

@lac64: nagyjából igaz.
Zsófikának valójában nem sikerült bent barátra szert tenni (villa barátságra gondolok) , szerintem Anikóval is csak összecsapódtak és ez lett a vége.
Alek alapvetően nyitott volt mindenki felé, így Anival is, csak a sok műbalhé miatt nem bízik benne. Ani csak azért tűri el Aleket mert érzi, hogy erős soha sem volt felhőtlen a viszonyuk.

genevieve 2011.04.06. 16:28:19

csak nálam tünt el a új poszt a hogyvoltról???

sogeking 2011.04.06. 16:31:04

@Szerénke.: igen, biztos, ügyi vagy.
@genevieve: hol van, hol nincs:)

Szerénke. 2011.04.06. 16:32:03

@genevieve: Nem, nálam is.
@sogeking: Köszi, megvan a halvány reménysugaram.:) Erre inni kell, vizet.:D

rianna 2011.04.06. 16:32:24

@genevieve: nálam először a kommentek, de azok visszajöttek, aztán megint láttam őket, de most a poszt is:D Lehet, hogy Hajni várja Madonnát

2011.04.06. 16:32:50

@genevieve: a posztot látom, de a hozzászólások mindig eltűnnek, én meg folyton elsőzni akarok emiatt :)

2011.04.06. 16:33:28

@rianna: jaj tényleg, Madonna. akkor nem akarok elsőzni :)

csicserierika 2011.04.06. 16:33:48

@gernika: én is gratulálok.
Nem találom az ominózus jelentet amit ígértem.
Ja, és mikortól nem fogsz ráérni itt kommentelgetni ? (vagyis mikor kezdesz?)

genevieve 2011.04.06. 16:36:33

na most megint nincsenek kommentek:-)

valaki nagyon vicces kedvében van

2011.04.06. 16:39:10

@Szerénke.: "Most mondjuk totál rákattantam a Büszkeség és Balítéletre"

Ennek nagyon örülök! Ajánlani tudom a könyvből készült BBC sorozatot is (Colin Firth játssza Darcyt), remek, mint általában a BBC sorozatok. Pedig a könyv elolvasása után néztem meg, de semmi hiányérzetem nem volt. Sőt!

genevieve 2011.04.06. 16:40:39

@beebeer: a colin firth-es film az etalon és MMKK:-DDD

sogeking 2011.04.06. 16:42:10

na mindjárt átmegyek a Tudoros posztba kommentelni, úgyis bánatosak, hogy itt több komment van:)

dr. gernika 2011.04.06. 16:44:23

@Szerénke.: Útényleg, valamelyik nap fokhagymával csapattam magam, és tényleg jobban lettem másnapra. :D Este bevetem megint. :)
@Ayesha: Nálam is zuhanó, ha nem lett volna lekötve egy kis tartalékom, meg a szülők nem tömködtek volna minket kétoldalról, már rég repültünk volna az albiból. Ahhoz képest ez az első hónap, hogy csúszunk kicsit a bérlettel. Sajna az embernek is gázos ez a hónap a melóban, szóval nem túl vidám jelenleg a kapcsolat sem, de bízok benne, hogy innentől meglódul minden. Eddig tényleg úgy éreztem, hogy egyik szar dolog rántja magával a másikat. :(

@Hódos Hajnalka: @frea: Köszi :)

@rianna: Nálam is sorozatban maradtak el be-és visszahívások, ez valami iszonyatosan demoralizáló.
Tyűha, nincs itthon más pia, csak az ember whiskyje, az jó? :D

... no csekkolom az új posztot...

genevieve 2011.04.06. 16:45:18

@sogeking: télen megvettem könyvben a 1-2 részt potom 500-500 forintért, nagyon rákattantam, most lehet meg kéne néznem?:-)

Szerénke. 2011.04.06. 16:45:26

@beebeer: Most a filmhez jutottam és az is nagyon bejött (bár még a BBC-t sokan dicsérik), de majd azt is szívesen megnézném. Colin már eleve pozitívum. A könyvet meg készültem megvenni, de hiába rendeltem meg a neten, mindig visszadob.:S
@genevieve: Nekem csak Keira hiányzik.:) Nagyon kedvelem.

Szerénke. 2011.04.06. 16:46:38

@gernika: Az a természetben előforduló legerősebb antibiotikum, ótvar büdös lesz tőle az ember, de nagyon jó. Mondjuk én bírom az ízét is, volt olyan, hogy nagyon beteg voltam, csináltam melegszendvicset és legalább 6 gerezdet pucoltam rá.:D

sogeking 2011.04.06. 16:47:02

@genevieve: vagy legalább menjünk át kommentelni :D

Szerénke. 2011.04.06. 16:47:30

@sogeking: Én azt nem szoktam nézni, oda azért nem írok. De láttam Hajni posztol True blood-ot is, azt már láttam, végig.:D

genevieve 2011.04.06. 16:48:26

@Szerénke.: nem tudom ki az eredeti filmben a főhősnő, de jobb mint keira:-)

sogeking 2011.04.06. 16:50:56

@Szerénke.: én se nézem:) csak úgy poénból akartam

foxglove (törölt) 2011.04.06. 16:51:00

A VV oldalon cikkben nyilatkozhatnak Éva családtagjai a szörnyű pletykákról. Ezt mégis hogy? Eszem megáll.

rianna 2011.04.06. 16:53:46

@beebeer: általában megutálom a filmet, ha az eredeti könyv olvasása előtt látom. A büszkeség és balítélet az egyetlen, ahol a film is hozza a könyv színvonalát.
Vane gy újabb is Keira Knightley-val, de az gyengécske.

Szerénke. 2011.04.06. 16:53:58

@genevieve: Na, ha Te mondod, akkor megkukkantom.:D
@sogeking: Szegények, aztán ott is szétoffoljuk őket.:D
@foxglove: Mert éljen az egyenlő elbírálás.:D

genevieve 2011.04.06. 16:54:19

@sogeking: megtettem:-)

szerintem azóta is csak pislognak, hogy ki a franc lehetek?:-D

rianna 2011.04.06. 16:55:22

@sogeking: menjünk át, amíg úgy is várunk:)

sogeking 2011.04.06. 16:55:24

Alek volt tegnap bátorságpróbán? Azt hiszem visszanézem a tegnapit

Szerénke. 2011.04.06. 16:59:17

@sogeking: De az a mai öfiben lesz.

csicserierika 2011.04.06. 16:59:19

elolvastam az új posztot és megint eltűnt . Lehettem volna első.

Szerénke. 2011.04.06. 17:00:38

@csicserierika: Már rég nem, csak a kommentek sem látszanak.

csicserierika 2011.04.06. 17:01:22

Lelövök egy poént, ne olvassa aki nem akarja:
Hajni rájött, hogy Éva ordításánál, csak az idegesítőbb amikor suttog :)

sogeking 2011.04.06. 17:02:11

@rianna: @genevieve: remélem nem ijednek meg a sok komment láttán:)

Szerénke. 2011.04.06. 17:04:02

@csicserierika: Beszart az egész.:D Akkor én most elmegyegetek, aztán majd az öfi után jövök. Addigra talán a blogmotor is megjavul.:)
Hogy Évát idézzem. Na Hello-bello-hello!

genevieve 2011.04.06. 17:04:18

@sogeking: hát, ha ott kezdünk el offolni és szidjuk évát:-DDD

sogeking 2011.04.06. 17:05:32

@genevieve: a sok alatt az eddigi párat értem, azt azért ne :D

foxglove (törölt) 2011.04.06. 17:05:35

Komolyan mondom, ezt a cikket tanítani kéne, órákig tudnám elemezni.
A "szőke szépségnél" kezdeném, de feltétlenül megemlíteném a "valótlan cikk" kihangsúlyozását a szerző részéről. A zárszó az ütős címlap vs. érző emberek témakörről, hát mindjárt elmorzsolok egy könnycseppet.

zoxó 2011.04.06. 17:06:08

Én nem látok semmit. Hova kell menni?????

Albino Vernyul 2011.04.06. 17:06:36

@foxglove: Persze mikor Gigiro irtak ossze mindent, dorzsoltek a tenyeruket, Eva apja meg be is szallt a rintyulesbe.. Na ilyen a masik oldalon lenni..

dr. gernika 2011.04.06. 17:07:23

@csicserierika: Hétfőn délután kell bemennem megbeszélni a részleteket, szerintem kedden kezdek.
@beebeer: Bizony, az a sorozat a könyv tökéletes adaptációja, PLUSZ Colin Firth! :D
@Szerénke.: Na ettől most megéheztem, lehet én is mindjárt csinálok, bár a 6 gerezd kicsit túlzás. :D

Én nem látom az új posztot. :(

Albino Vernyul 2011.04.06. 17:08:18

@csicserierika: Aninak nem mubalhei vannak, O azt mind ateli.. Mubalhet Alek/Eva gyart a musoridoert...:)

foxglove (törölt) 2011.04.06. 17:14:57

@Albino "kalazsnyikov" vernyul: pontosan, ő is adta alájuk a lovat a hülye nyilatkozataival, hogy a lánya veszélyben van a villában, mert a Ráczok megfenyegették, hát a pofám leszakadna a helyében.

rianna 2011.04.06. 17:17:12

@gernika: @zoxó: a poszt csak a beavatottaknak látszik:D
Én is lépek, csáp, ahogy zé szokta volt mondani:)

csicserierika 2011.04.06. 17:36:44

@Albino "kalazsnyikov" vernyul: nem vitatkozom, mert elfogult vagy, és le fogod biggyeszteni a szádat és tájszólásban fogsz írni, amit nem preferálnék :)
karazsnyikov ? utána néztél ?

csicserierika 2011.04.06. 17:38:20

@Szerénke.: kula bácsi is így köszön a SouthParkban :)

csicserierika 2011.04.06. 17:39:11

nekem megint eltűnt az új poszt, pedig már 77 hsz volt. ???

sogeking 2011.04.06. 17:41:46

@csicserierika: viszont így hamar meglesz az ezer:)

Zelefánt 2011.04.06. 17:41:51

@csicserierika:
Akkor mégsem hallucináltam, valami nem igazán gömbölyű odaát.

Albino Vernyul 2011.04.06. 17:44:36

@csicserierika: Nem tudok tajszolasul, es vegulis igy is ki lehet csusszanni egy vitabol, ha nem tudsz erveket felvonultatni a velemenyem ellen..;))
Vissza kene keresni streamen, de valahogy most nincs kedvem.. De lehet, hogy megnezem, csak elo kene hivni agyam rejtet zugabol, hogy melyik katonai napon hangzott el.. Talan a masodikon Eva/Aniko orseg idejen..

sogeking 2011.04.06. 17:50:37

@Zelefánt: és kinek?

régen KMK blogon volt hasonló, ott sem látszottak a kommentek, persze közben ott voltak. (nem tudom mi lett a megoldása, ha lett)

Zelefánt 2011.04.06. 17:57:22

@sogeking:
Nem tudom, Te mit látsz, de én már magát a posztot sem.
Afelelőtlennek, annak.

sogeking 2011.04.06. 18:00:10

@Zelefánt: én most látom, de ha eltűnik, és írok egy kommentet, akkor újra látszik.

2011.04.06. 18:18:07

@Szerénke.: :) Mondanám, hogy nyisd ki az ablakot, fénypost küld. :)
Mérföldekkel jobb a sorozat, pedig Matthew MacFadyen-t bírom nagyon, de azért Darcy az Colin Firth marad nekem mindig.

2011.04.06. 18:20:11

@rianna: igen, de a BBC sorozatokról általában jó véleménnyel vagyok, biztos sokba is kerülhetnek, különben miért ezeket a szar olasz sorozatokat nyomná folyamatosan a közszolgálati?.

nowo 2011.04.06. 22:14:27

@kén-e egy nick?:
Gigi 17 évesen nem vehetett volna részt az erotika parádén,sem,mint látogató,sem,mint hostess.Törvénybeütköző ugyanis.
Akinek ilyen múltja van,az miért játszotta meg magát hosszú hónapokon keresztül a villában?Miért mondta,hogy a jövőbeni főiskolás tervei miatt nem akar a kamera előtt ezt-azt bevállalni?
Szandika,Zsuzsi legalább vállalták magukat.
Egy ilyenfajta fojtogatós,akasztgatós,véres video,meg a ... pólóban való virítás szerinted belefér egy jövőbeni pedagógus imidzsébe?Mert ha igen,akkor legyen a te gyereked tanítója.
Az enyémé inkább nem!!!
süti beállítások módosítása