Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VV4 - 4x108

2011. április 04. 12:35 - Hódos Hajnalka

És még azt hittem, sokat látott ember vagyok. Hát tegnap este bebizonyosodott, nem. További alázatra kényszerít, hogy mindig kiröhögtem a mamát, mikor láttam, beszélget a Luszeszítá meg az Eszmeralda szereplőivel, na jó, én is ragadtattam már el magam és kiabáltam kétségbeesetten a tévének, hogy „vigyázz Gandalf, csap a farkával a szörny!”, de a tegnap este minden várakozásomat felülmúlta, és igen, volt olyan pillanat, mikor eltakartam a szemem. Néha elrebegtem egy atyaúristent, egyszer pedig odaszóltam Szandinak, fogd már be azt a nagy pofádat, mert kitépem a felvarrt hajad! Azt sem tudom, hol kezdjem. A stúdióban Lilu és Balázs, valamint a zenekar és a Nyári lányok, akiknek üzenem szeretettel, hogy annyi más szép szakma van, amiben ki lehet teljesedni. Rögtön megtudhatjuk az állást, 49-51 és akkor jöjjön, aminek jönnie kell, elsősorban ez:

Béci születésnapjára ébredünk, a szokásos csipás énekelgetés és ásítozós vigyorgás. Jó volt így felébredni. Béci ajándékokat is kap, először nem értettem a tortán a fél lábára megnyomorodott kéményseprőt, aztán kiderült, hogy az egy táncos. A torta jajdeszéééép! A Lakók rendkívül kreatív ajándékokkal lepték meg Bécit, Évától és Alekosztól csokit és egy üveg alkoholt kapott, Gigitől fényképalbumot. Lacitól egy 16 kg-os súlyt. Jerzsitől pólót, amit Béci aláírása díszít, ezt Béci sem értette, én meg sem próbálkozom már ilyenekkel öt héttel a műsor vége előtt. Anikótól is pólót kapott, azt hálistennek nem mutatták, gondolom, nem egy napraforgó van rajta szivárvány alatt. Fú, köszönöm szépen! Tósztot is mond, mindenkinek megköszöni, hogy megtűrik és elviselik úgy, amilyen. Azt Béci nem árulja el, mit kívánt, mikor elfújta a gyertyákat, de Adrival kapcsolatos.

Kedves Béci ezután a riportszobába siet, Adri várja. A Lakók vigyorognak, Gigi faszozva óbégat, Alekosz közelebb megy, hátha átmennek a nyugiba és akkor közelebbről is meg tudja nézni Adri seggét. Elhangzik az Adri lassan beköltözhet a Villába mondat is. Jerzsi bevallja Giginek, hogy irigykedik, vágyik rá, hogy megéljen ő is ilyen dolgokat. A hálóban sír, hiányzik valami az életéből. Egy család. Béci és Adri évődnek, Adri fényképalbumot hoz neki ajándékba, amit saját kezűleg varrt. Laci unottan ül a kertben, Alekosz belekezd egy hosszú sagába arról, mi nem igénylünk látogatókat! Erre a kis időre már minek! Éva megtestesíti neki a barátot, a barátnőt, a szeretőt, a párkapcsolatot, az ellenséget. Minden egy személyben. Kiélek benne mindent. Ha látogatóra van szükségem, meglátogatom az Évát. Pótolja a hiányt. Béciék szűkre szabott ideje lejár, na Rácz Úr! Volt valami? Úristen, feleségül kell vennem ezt a nőt! Alekosz harmincezerért vállalja a zenélést.

Hip-hop táncverseny, már előre érzem, hogy fájdalmas lesz. Ejha, gettóbuksza! Anikó felszívja magát, mert Alekosz napraforgózza, és ő nem kezdi a táncot. Akkor Alekosz kezdi. Eszébe jutottak a kilencvenes évek videoklipjei. Ezekből az emlékekből sikerült összehozni a késő októberi napsütésre előmerészkedő, chemotoxszal lefújt poloska lassított felvételű haláltusáját. Nagyon a lábában érzi a bugit, mert beáll Gigihez is táncolni, Anikó duzzogva rángatja a vállára a pólót. Laci nem a kilencvenes évekből, hanem újra rajzfilmekből veszi a saját koreográfiáját, Béci döntése alapján ő lesz a Gettókirály. Lilunak is nagyon tetszett, micsoda kis őrült fiú ez! Alekosz újra kezdi a napraforgózást, Anikó kiakad. Hol a napraforgó? Ha itt lenne, most megcsókolnálak. Én meg jól pofán vágnálak. Ha tovább baszogatsz, elveszem a pálinkát és kiöntöm! Nem tudod, mert már nincs. Akkor menj arrébb, és ott idd meg. Dühös vagyok. Mit csináljak? Semmit. Leszédülök a fotelból, mikor elhangzik a nem vagyunk olyan viszonyban, hogy becézgessen. A kefírezésnél még úgy tűnt, igen. Meg a medence szélén. De hát ilyek a nők, ugye.

Hogyan készültek az amazonok a párbajra? Éva Alekosszal beszél, Gigi Lacival. Alekosz szerint kár lenne lebecsülni Gigit, mert alamuszi, sunyi, elrejtette az adu ászait. Ciki, nevetséges, idejét múlt dolgokkal fog jönni. Azt fogja felhozni, hogy vulgáris vagyok, meg az alkoholt! Alekosz röhög, hát zárassa be a vendéglátó egységeket! Mindenki iszik alkoholt! Aztán Jerzsit sajnálják. Alig várja, hogy kimenjen és megszabaduljon ettől a hülyétől! Ha ez az ország szerelmespárja, akkor ez az ország szégyenkezhet! Éva azon gondolkodik, mi lehet még Gigi tarsolyában. Majd azt mondja, hogy mániákus szabályszegő vagyok, erre azt fogom mondani, hogy a szabályok azért vannak, hogy megszegjük őket! És a Gigi arra húz, amerről a pénz fúj! A dollárjel ott volt a bőröndjén, fú, ezt is fogom mondani! Alekosz figyelmezeteti Évát: senkik vagyunk. Attól vagyunk valakik, hogy minket ilyen szinten tálalnak. Ő azt hitte, itt tesz le valamit, és innentől kijár neki a sztárság. Gigi nagyon oda akarja rakni magát, ha nem is jön vissza, lássák az emberek ilyennek is. Laci bölcselkedik, Gigi már savba érkezik a stúdióba, az emberek iszapbirkózást várnak! Ha most kapálózol meg ugrálsz mint egy őrült, akkor veszíteni fogsz. Inkább legyen díva.

A lányok arról dönthettek, kivel akarnak aludni. Alekosz akadozó nyelvvel próbálja rávenni Évát arra, töltsék együtt az éjszakát. Nem akarsz velem aludni a búcsúestén? Hozzunk össze valamit! Valami lájtosat, valami könnyűt! Jó, igyad a pálinkádat! Juj de büdös a szád Alekosz, ilyen hülye cefreszag! Hagyjad már a seggemet! Tudom, hogy izgat. Izgatott leszel az ütésektől? Nem. Összebüdösözöd a hajam! A saturészeg Alekosz rákezd, „hogyan tudnék élni nélküled”, engem nem izgat, ha ütnek, de hatalmas megkönnyebbülést éreznék, ha most üthetnék. Őt. Úristen, Alekosz, iszonyat büdös a pofád! Jerzsi és Gigi a nyugiszobában töltik az éjszakát, Alekosz megpróbál egyezkedni velük, hozzanak össze egy négyest. Gigi köszöni, nem kér belőle. A nyugiszobában masszírozás, nem olajjal, testápolóval. A hálóban Alekosz Éván fekszik. Mit csinálsz? Mit csinálsz? Azt szeretném, ha egy búcsú ölelést adnál! Jaj, gyere, te, na jól van, Alek! Milyen füstös a hajad! Na, bejött a napraforgó, megyek, pattan föl Alekosz. Tudod, miért iszok ilyen italt? Én igen, mert a pálinka már elfogyott, konyak nem is volt, gondolom. Mert szinkronban akartam lenni a pizsamáddal. Mit szólsz? Eldobom a kontyom. Most mosod le a sminked? Igen. Olyan csodálatosak a nők, mikor mossák le a sminkjeiket! Valami eredetiséget fölfedezek bennük mindig! Hogy Alekosznak nem jött össze semmi, azt már megszokhattuk, a nagyobb meglepetés, hogy Jerzsiéknek sem. Gigi máshol van. Félig otthon, félig a párbajon, félig már visszajött. Nem baj, a férfiak a lelkesedést is díjazzák, tudhattuk meg Balázstól.

A szavazás még mindig 49-51, engem az érdekel jobban, mire gondolhatott Lilu, mikor azt mondta, a báj és a dögösség csap össze? Mégsem Gigi és Éva párbajoznak? Kapcsoljuk a VasVellát, Gigi nagyon izgatott, azt sem tudja, mire számítson, de nagyon szeretné már átélni ezt az élményt. Jerzsi is nagyon izgul, nagyon szeretné, ha Gigi visszajönne. Béciben furcsa érzések kavarognak, de ha nem jön vissza, az a kezdet és nem a vég! Alekoszban egy órája tudatosult, lehet, hogy Éva nem tér vissza. Hát az egy érdekes dolog volna, nem szeretné elveszíteni Évát. Egymás támaszai vagyunk. Kisfilm Gigi és Éva kapcsolatáról. Éva nem érzi őszintének Gigit, megjátssza magát. Bezzeg belőle mindent láthattak és a bejátszás alatt Béci leefkázta! Giginek óriási bizonyíték lenne, ha visszajönne, igazolást adnának, hogy amit ő képvisel az nemtom. Éva, két perc, gegv. Örülök neki, hogy megismerhettelek benneteket. Ha visszajövök, tovább foglak boldogítani benneteket! Anikó, kapd össze magad, ne dramatizáld túl a dolgokat! Alekosz, vi-gyázz! Benned hihetetlen barátra találtam, vissza akarok jönni hozzád! Ne hagyd, hogy a Béla vagy bárki terrorizáljon! Éva legszebb pillanatai.

A céltudatos Éva a stúdióban! Valaki peckelje ki Szandika száját. Kábítsátok el! Megszokhatatlan érzés, jaj, itt a húgom, Ádám! Szandi, cssst, ülj le! Ennek a párbajnak tulajdonít legnagyobb jelentőséget és ő tökös csaj. Kapcsoljuk a Villát, Gigi, kettő perc, úgy, hogy lehet, nem mész vissza, gegv! Alekosznak köszöni a meghitt beszélgetéseket, furcsa fazonnak tartja, ennek ellenére nagyon tiszteli. Örülök, hogy betekintést nyerhettem a világodba. Anikó karkötőjét egy hete levágta magáról, mert úgy gondolta, amiért csinálta, értékét vesztette. Odaadja neki és azt szeretné, ha kinn megint rá tenné. Lacit imádja, papamaci, fater helyett fater volt. Ne változzon meg, maximum legyen tökösebb. Jerzsi tudja, hogy utál búcsúzni, köszöni, hogy összejöhetett vele, a meghitt pillanatokat, a többit nem értettem a Gigi szájában locsogó nyáltól és az artikulálatlan, hadaró beszéd miatt. Béci ne keseredjen el, ha úgy lesz, ahogy nem kéne. Kitartás. Vele van, erőssé fogja tenni. Te fogod megnyerni, bízok benned! Gigi legjobb pillanatai, Gigi a stúdióban. Izgatott vagyok, nem gondoltam, hogy ekkora élmény! Balázs azonnal rákérdez a kiborulására. Úgy jöttem ide, mint testvérpár. Ez egy függőségi viszony, rá is gondolok, hiszen ő hozzám tartozik! Valaki elhúzott, valaki belehúzott, az állás 45-55!

Sorra vesszük a Villalakókat, kivel milyen a lányok kapcsolata. Laci. Éva szerint nem volt túl vidám, Laci felépített maga köré egy falat. Sunyinak tartom. Gigi megpróbálja védelmezni Lacit, nem hallok egy szót sem, mert Éva és a közönség ordít, mint aki beszorult. A takarításra van az egész kiélezve! Azért jöttem be, hogy jól érezzem magam! Giginek csillagos ötös a viszonya Lacival, Éva kiabál, hát persze, mert ő sem magát adja, mint te! Éva akkor adja saját magát, amikor be van rúgva, óbégat vissza Gigi. Éva ordibál, annyit hallok csak, és nem kapunk annyi alkoholt… Amennyit te szeretnél, süvölt vissza Gigi. Sőn, jó lesz ez, gyerekek! Anikó kapcsolata Gigivel az elején elindult, aztán megszakadt. Mindketten nagyon erős karakterek vagyunk (a közönség hangos fújozásba és röhögésbe kezd). Gigi, miben látod a saját erőd? Határozott és erős nő vagyok. Éva? A három lépés távolságot megtartjuk. Anikónak van egy olyan énje, amire nem tudok haragudni. A Bécivel való kapcsolat megint eszement üvöltözésbe torkollik. Mi az, Gigi, amiről lemaradtunk? Nyilván olyan erkölcstelen dolgokat nem fogok csinálni, mint Éva, amikor iszik. A közönség röhög, ordít, fújoz. Éva pláne. Gigi túlordítja. Ha valaki telibe köp valakit és diszkriminatív …. Nem, nem vagyok fogalomzavarban! HADD MONDJAM VÉGIG! Éva úgy üvölt, ha lenne ablak, már megrepedt volna. Na, erről beszéltem, mutat rá Gigi. Tudtam, hogy ezzel jössz! Négy-öt hónapos dolgokkal jössz! Éva tiszta emberi kapcsolatnak nevezi Alekosszal való viszonyát. Sokszor neki sem mond el olyan dolgokat, amik benne vannak. Mély ütés lenne számára, ha elveszítene, de feltalálná magát. Giginek valami vonal a kapcsolata Alekosszal.

És most, csak nekünk, tévénézőknek megmutatják arccal együtt az állást! Meglepődöm. Ma mondjuk nem először. A stúdióban senki nem láthatja! Jaj, Balázs, a telefonok meg a zinternett korában, ugyanmá’! 45-55% Gigi áll 55%-on! Miért pont Jerzsi az, akivel Évának a legdurvább konfliktusai vannak? Idegesít a megjelenésével, a beszólásaival. Idegesít a gyerek, Lilu! Gigi, te erről mit gondolsz? Minket meg idegesít Éva! Mikor rákérdeznek, Gigi bevallja, elrabolták a szívét. Ez egy őszinte érzés. Éva grimasszal, röhögéssel és egy hatalmas pfffff-fel válaszol, a közönség hasonlóan reagál. Gigi saját magának tett ígéretet, mikor megfogadta, hogy nem fog pasizni és szexuális kapcsolatot létesíteni a Villában, mert neki fontos, hogy bele tudjon nézni az édesanyja szemébe. Szerintem Évának ez már megszűnt. Lilu huhúzik és elképedt fejet vág, a közönség hőzöng. Mire gondoltál a háromszáz eurós dologgal kapcsolatban? Tudom, ha kimegyek, milyen munkáim vannak és lesznek. Az exvévések után kapcsoljuk a Vellát, kortesbeszédek. Alekosz úgy tesz, mintha háborogna a lelke, de nyugalmat erőltetne magára. Elég hiteles. A délutáni beszéd aktualitását vesztette. Éva nem árul zsákbamacskát. Nyilvánvaló számomra, hogy Gigi zsákbamacskát árul. Ezek után már nem kérdés, kinek van keresnivalója itt. Ha Éva jön vissza, összezárok vele, olyan falat húzunk fel, ami áthatolhatatlan. Jerzsi nehéz helyzetben van. Reméli, hogy számítanak az emberi értékek. Önzetlenség, júszívűség, szeretet. Gigi segített neki, bízott benne, segített, támogatott. Életvidám, mosolygós, Gigi egy értékes ember! A kortársbeszédek után 48-52 az állás.

Ki kit vár vissza? Nagy meglepetés nincs, Évát Alekosz és Anikó várja. Nincs több idő, eldőlt a dolog! A szavazást lezárom! Ki mit érez? Éva majd’ összefossa magát. Abban reménykedem, hogy engem küldenek vissza a nézők. Gigi úgy érzi, ő meg vissza. Kire van nagyobb szüksége? Lássuk a fantomképeket! 49-51, Éva! Éva felugrik, artikulálatlan hangokat hallat, majd nemes egyszerűséggel leveti magát a földre és hempereg. Balázs felsegíti, Éva hisztérikusan zihál és üvölt. Köszönöm nektek emberek! Tessék megnyugodni, ez csak egy játék! Na gyere Gigi! Nagyon kemény volt a párbaj, valami ilyesmire számított. Csodálkozik, azt hitte, ha Éva nyer, 5-10 százalékkal veri. A Villa óriási önismereti dolog volt, olyanokat érez a családja iránt, hogy most is küszködik a könnyeivel. Igen, Jerzsivel ez szerelem. Nagyon sok dolog történik majd a külvilágban, ezt te is tapasztalni fogod, én ahhoz sok-sok erőt kívánok neked, jó? És remélem, hogy jól fogsz visszagondolni erre a játékra! Vigyázz magadra kinn, nem lesz könnyű! A legjobb pillanatok után Gigi Jerzsitől búcsúzik. Nincs semmi baj, erősítsétek egymást Bécivel, szeretlek benneteket! Lilu Éva agyvérzésig fokozódó hisztérikus rohamát extatikus állapotnak nevezi, Éva óbégat, győzött az igazság és megköszöni az Ő szavazóinak. Úgy tudja, hogy nem is ő vezetett végig! Aztán helló-bellóval belép a Vellába, Alekosz a nyakába borul, Béciék döbbentek.

Köszönöm S-nek a képeket! :))

Címkék: vv4
1288 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_most_ 2011.04.05. 10:45:55

@Albino "kalazsnyikov" vernyul: Ja, igen Anikó mondott már sok mindent, de nem lepődnék meg, ha két nap múlva már szerelmes lenne Jerzybe :)

vitek 2011.04.05. 10:47:47

@Ari11: ket dolog:

1. Eva tudatosan, rosszindulatuan hazudik. A konkret esetben azert hogy felrevezesse Anikot. Ez nem ugyanaz mint konfliktuskerulonek lenni, es ezert nem mondani ki nehany dolgot hangosan a szemedbe.

2. Hogyan egyeztetheto ossze ez a viselkedes szerinted az "oszinte vagyok" felkialtassal?

_most_ 2011.04.05. 10:51:52

@vitek: Lol, ha Éva kibeszél valakit, akkor rossz indulatúan hazudik, ha másvalaki, akkor csak konfliktuskerülő.
Örülök, hogy nem vagy elfogult.

Albino Vernyul 2011.04.05. 10:56:02

@Ari11: Persze, de Eva ezt extremen csinalja.. 2 percen belul Anionak kepes eloadni, hogy milyen jo szive van, meg a tobbi, fordul egyet, es mar Alakosznak kigyozza, napraforgozza.. Ha a 10. szomszed dumal rolad, az mas, mintha egy "baratnak" hitt valaki..

bigél 2011.04.05. 10:57:26

@lami83: szerintem ebben az esetben nem annyira a kibeszélésről volt szó, hanem arról, hogy megígért valamit szemtől-szemben Anikónak, aztán Alekosszal gyakorlatilag megbeszélik, hogy átejtik (Éva mégsem tartja magát az ígéretéhez). Őszinteség rulez.
Amúgy nekem személy szerint semmi bajom az ilyen taktikákkal, erre való ez a játék, de akkor ne állítsuk már piedesztálra, mint az őszinteség mintapéldányát.

vitek 2011.04.05. 11:01:52

@lami83: megint kiforgatod a szavaimat. Nem azt mondtam, hogyha UGYANAZT Eva csinalja akkor az ilyen, ha meg mas akkor olyan, hanem azt hogy Eva MAST csinal. Tenyleg nem latod a kulonbseget a konfliktuskerules es a rosszindulatu hazugsag kozott? vagy ha igen, tenyleg ugy gondolod hogy Evara inkabb az elobbi jellemzo es nem az utobbi?

bigél 2011.04.05. 11:04:19

A másik pedig, hogy gyakran vetik bizonyos játékosok szemére, hogy nem mutatnak semmit, vagy pedig - lásd Gigi esete - mást mutat a párbajon, mint amit a házban. Ebből aztán levonják a következtetést, hogy nem önmagukat adják. Nem ismerem személyesen egyik játékost sem, úgyhogy fogalmam nincs ki milyen valójában, ki mennyit taktikázik és mikor. De! Úgy gondolom, hogy az emberek jelentős része nem egysíkú, különböző helyzetekben egészen másképp viselkedik, pl. éles helyzetek az akár még nyugodtabb, konfliktuskerülőbb emberekből is előhozhatják az "állatot".
Érdekes példa volt az, amit tegnap este hozott fel valaki, hogy Gigi egy táncos kolléganője szerint tök rendetlen, így hiteltelen, hogy bent mindig takarít.
Rögtön eszembe jutott a saját példám, lakásom vs. munkahelyem. :)

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.04.05. 11:04:33

Nem akarok veled vitázni, de ez a barát szöveg, háááát egy ilyen játékban egyiksem tekinti a másikat igazi barátnak. Verseny, sok pénzért persze, hogy savazzák egymást. Szerintem havi fizetést is kapnak, abban is lehetnek extrák, ha csinál valamelyik valamit amit az RTL érdekesnek tart. Ezekről nekünk fogalmunk nincs, mit miért tesznek néha. Mit kérnek, tőlük a riport szobában.
Ezért nem bántom egyiket sem, mert sereg dolog manipulálva van. Még ők sem mondják el ha kijönnek. A nagy szerelemért Jerzsivel, is lehet, hogy hozott + pénzt. Ez az ő dolguk, és ők tudják mit miért csinálnak. Mi meg itt pszicho mókuskódunk : )) Ez a célja RTL nek, meg is kapja, forog a neve rendesen.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.04.05. 11:05:51

Azért azt megnézem, ha az RTL úgy látja, hogy Évának ki kell esnie, akkor a kisfilmekben berakják az ilyen intrikáit:

"AZNEMISÚGYVOLT!!!!" :D

frea 2011.04.05. 11:06:21

Gyöngyszem a Faceról:Szavazzatok Évára, aki megmutatta, milyen egy nő a való életben!

Trevlovics 2011.04.05. 11:11:09

@Gee Halen: igenmerfelidegesítettaizé tudood?

frea 2011.04.05. 11:11:31

Éva után vágyakozók, ne féljetek, jön az utánpótlás!Iszik, köp, üvölt, hempereg, ápolatlan, de kis szerencsével fiatalabb, mint a prototipus.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.04.05. 11:12:52

@frea:

A feleségem eddig sunyi módon rejtegette a való énjét. Hazamegyek, és ráüvöltök, hogy "VIGYÁZZ!"

bigél 2011.04.05. 11:13:08

@frea: hát igen, lehetne mutogatni, mint az elsárkányosodás (amit annyira szeretnek mondogatni a férfiak) folyamatában egészen előrehaladt egyedet. Pedig még nem is házas. :)
Amúgy engem egészen megdöbbent ez a nő és mély önkritikára késztet. Sajnos egyszer-kétszer az életben volt már kitörésem nekem is (na jó, nem nagyközönség és kamerák előtt, hanem otthon édes kettesben), nem mondom, hogy megközelítettem a mestert, de azért ott voltam a pályán. Már utána szégyelltem a dolgot, de így kívülről látni, hogy milyen is ez ... Húzós!

frea 2011.04.05. 11:20:15

@Gee Halen: Jól teszed, légy résen!Milyen ügyesen álcázta magát eddig!

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.04.05. 11:21:25

@frea: Örülök, hogy innentől az őszinteség szobra lesz majd. Büszke leszek rá.

frea 2011.04.05. 11:28:35

@bigél: Hazudik, aki azt mondja, sosem szakadt el a cérnája. Általában akkor üvölt az ember, ha tehetetlen, ha nincs igaza, és nincs észérve.Aztán illik magunkban kiértékelni a szitut, konzekvenciát levonni, és tanulni az esetből, és másképp kezelni a dolgokat. Teljesen rendben van, ezt hívják fejlődésnek. Baj csak ott van, ahol elintézik egy ilyen vagyokkal.

frea 2011.04.05. 11:29:23

@Gee Halen: Ezt szerintem el is várná..

Trevlovics 2011.04.05. 11:30:25

@frea: és ott tetőzik, ahol erre még pozitív (legalábbis általa vélten) megerősítést is kap

Albino Vernyul 2011.04.05. 11:31:03

@lami83: Mikor mondja, komolyan gondolja...:) Ha az erzelmeiben megbantjak, akkor egybol reagal, pl. Evat is face to face legyokerezte, mikor beszolt neki.. Csak az a hibaja, hogy alapvetoen konfliktus kerulo, ami nem baj, csak nem ebben a mertekben.. Igy nem viseli el a folyamatos feszultseget (harag tartas), inkabb ujra nyit.. Ha meg pozitiv inplzusokat kap, akkor azt hiszi, a masik is az O ertekei szerint viszonyul hozza, meg a korabbi tapasztalatai elenere is.. Ezert tudta manipulalni/megvezetni Oli, most meg Eva/Alekosz..
Arra meg varhatsz, hogy Jerzybe beleszerelmsedik, jeleneg olyan gatat epitettek fel benne, a Napraforgozassal, hogy ha Laci terden allva kerne meg a kezet, akkor is elszaladna, csak nehogy ezt is raverjek...:)

bigél 2011.04.05. 11:44:28

@frea: így van. De ettől függetlenül érdekes (és tulképp hasznos) látni, hogy én is tudok/tudtam ilyen (majdnem ilyen) lenni.

Érdekes módon Anikóban is felfedezek néha olyan vonásokat, amik nagyon jellemzőek rám (csak most már nem mutatom ki), amit az igazságtalanság és a tehetetlenség elegye hoz ki belőlem.
Korábban én is gyakran elsírtam magam, sajnos ez akár suliban, munkahelyen is megtörtént, ma már csak belül emésztem magam, de ez sem jobb.

frea 2011.04.05. 11:45:46

@Trevlovics: Alkalmad nincs egy ilyennel értelmesen beszélni. Leüvölti a fejedet, inkább elkerülik. Ezt persze erőnek hiszi, és tovább tombol. Egy emberrel nem üvöltött, az Olivérrel, igaz, az üvöltött vele olyan gusztustalan módon, mint ő szokott másokkal. Ott megrettent az erősebb kutyától, és lapított, mint sz.r a fűben. Könnyes szemmel csak annyit rebegett:így nem beszélünk egy emberrel!El lehetne hallgattatni, de ahhoz egy hasonló mentalitású, erősebb mocsok kéne.

bigél 2011.04.05. 11:51:38

@Albino "kalazsnyikov" vernyul:
A nyitás önmagában véve nem problémás, sőt. Azt pedig majd megtanulja, hogy azért ilyen helyzetekben nem árt fenntartásokkal kezelni a dolgokat, nem kell rögtön készpénznek venni mindent, de azért meg kell adni a lehetőséget. Fiatal még, van ideje erre. Persze a játék szempontjából jobb lenne, ha már most tudná, de éppen ez a bája.

Én kicsit irigylem is a naivitását.

(Már ha tényleg ilyen és nem vagyunk mindannyian jól átejtve. De ezt senkinél nem tudhatjuk.)

frea 2011.04.05. 12:02:56

@bigél: Ha tisztázod a dolgokat, akár csak magadban is, nem fog bántani. Sokszor gyávaságból nem lépünk, és ártunk magunknak. Imádom az állatokat, de minden hírnél, ami a kínzásukról szólt kirohantam a szobából, vagy becsuktam az újságot. A dolog persze bántott tovább, és létezett tőlem függetlenül. Rájöttem, ha homokba dugom a fejem, és nem teszek semmit, semmivel nem vagyok jobb a közönyösök ezreivel. Azóta felvettem a kapcsolatot az állatmentőkkel, sokszor vagyok szomorú attól, amit "emberek" művelnek hű társaikkal, de igyekszem minél többet segíteni, és a tőlem telhetőt megtenni.A szőnyeg alá seprés semmit nem old meg, szembe kell nézni a dolgokkal.

az én rózsám vasutas 2011.04.05. 12:03:25

Eltűntek a te kit választanál gyerekeid anyjának Gigit vagy Évát típusú bejegyzések. Egyfelöl érthető, most hogy szabad a topmodell veszélyes kockáztatni, mi van ha igent mond? Viszont sajnálatos is, mert komoly érv volt Gigi mellett, jókat lehetett rajta röhögni.

fran7 2011.04.05. 12:08:59

@Bánatos halszemű mamlasz Löwy Húgó: Azért szerencsére a valós életben nincs ilyen választás, vagy ha van, akkor irány a valamelyik olajfurótorony, mintsem bármelyiket válasszad.

Albino Vernyul 2011.04.05. 12:09:50

@Ari11: Az RTL-es szerzodesekrol nincs adat, szoval ebbe nem tudunk belemenni..
Fogj egy ilyen tipusu csajt, kisvarosbol, olyan csaladi hatterel, s barati korrel, ami neki van, dobd be egy ilyen kornyezetbe, az ordas capak koze, es ezt fogod latni, amit latsz.. Ez tenyleg azt hitte, hogy ott bent lehetnek baratsagok.. Mar felfogta, hogy nem igazan, de az alap szocializacioja meg mindig mast diktal..

az én rózsám vasutas 2011.04.05. 12:18:18

Az egyik éjjeli videón Éva és Alek megegyezett, legközelebb Bécire rakják a jelet. Éva ezt most szemrebbenés nélkül meg is teheti, Alek se beszél szakmai kérdésekben feleslegesen a levegőbe. Ha lejátszuk a jelrakást elméletben, holtverseny után a védett Éva fog dönteni kit küld párbajra. Benne van erősen, hogy Ráczland újabb sms áradatra kényszerül. Abban is reménykedhetünk 51:49-es állásnál érkeznek a stúdióba.

dr. gernika 2011.04.05. 12:18:53

@Albino "kalazsnyikov" vernyul: Mondjuk azt, hogy Gigi elfordult tőle, annak köszönheti, hogy rámozdult Bécire, nem? Nem néztem akkoriban, csak az összefoglalóban láttam, mennyire kiborult ettől, de gondolhatta volna...

Albino Vernyul 2011.04.05. 12:21:01

@bigél: Folyamatosan nem lehet jatszani a "hulyet"..:) Streamet nezve, meg jobban kijonek ezek a vonasai.. A sajat kornyezeteben valoszinuleg kilog az atlag eletviteluek sorabol, de ott bent a villaban, ordas gladiatorok is vannak, hozzajuk ovodas.. Mint Tordas a falusiak kozul, csak Aniko mas modon..;)

az én rózsám vasutas 2011.04.05. 12:23:17

@fran7: Nekem mindkettő kéne. Jó ha van legalább egy Gigi itthon a konyhában, Éva meg remekül lerendezné a vitás kérdéseket a szomszédokkal. De a másik négyet is tudnám alkalmazni. Alekot az Isten is közös képviselőnek teremtette.

Albino Vernyul 2011.04.05. 12:25:03

@Bánatos halszemű mamlasz Löwy Húgó: Igen, hogy kivigye Anikot, es Bela Eva elol eltakaritsa.. Elotte Anikoval ugy egyeztek meg, hogy Jerezyre rakja, de most nem szol neki, hogy nem..

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.04.05. 12:29:39

@Albino "kalazsnyikov" vernyul:
Az RTL Mindent tudott Éváról a Bár című sorozatból mindent, érted !!Még a különlegesen nehéz stílusát is. Még is őt vitték be. Gigi ről is mindent tudott, a legapróbb részletekig. Meg is egyezhettek vele, hogy napi szinten felhoznak az újságok mindent. Simán bele is ment. Aláírta a szerződést, most meg megy a nagy fenyegetés, közben meg pörög a médiában, reggeltől estig. Eddig nem voltak testvérpárok a vv-ék ben.Őket személyesen ismerték az RTL nél. Naná ,hogy bele ment Gigi, valóban kellett a pénz a családnak. Jól tette, de most ne csináljatok már szentet belőle. Annyira boldog, elég csak ránézni, hogy élvezi a riportokat, a média figyelmét. Pörög, forog, erre vágyott.

Albino Vernyul 2011.04.05. 12:32:22

@gernika: Nem.. Beittak, akkor vallott szerelmet Belanak.. Aztan nem folytatodott a dolog... Mikor a Zsofi kieses, es Olis affer volt, akkor senki nem tudta ki mit csinal, jel rakasok is voltak, aztan szepen bemeveredtek a blokkok...

fran7 2011.04.05. 12:32:35

@Bánatos halszemű mamlasz Löwy Húgó: Ízlések és pofonok különböznek. De így jó.

az én rózsám vasutas 2011.04.05. 12:38:48

@Ari11: Nem sokáig fog pörögni, készül perek ezreire. Pedig várja vissza a modellszakma, a tánciskola és 16ezer forintnyi vetőmag a szoba sarkában. A bíróságra járás sok párizsi 300eurós fehérnemű bemutatót (ez nagyon tetszik) fog lemondásra kényszeríteni.

lac64 2011.04.05. 12:39:01

@gernika: A "rámozdulásból" nem volt probléma. Ani kicsit beivott, szerelmet vallott Bécinek, aki finoman lekoptatta. Másnap már Ani is szégyelte magát miatta.
Konfliktusuk Zsófi párbaja előtt lett, amikor Zsófi meghülyült, emiatt az akkor 5-ös tagjai be-beszóltak egymásnak, Ani meg Olivérrel kezdett emiatt jóban lenni (Olivér vigasztalta állandóan). Ezután kapta az ominózus pénzfeldobásos jelet (Gigi pénzfeldobással döntött elmondása szerint Ani és Éva között)

Ayesha (törölt) 2011.04.05. 12:39:29

Sziasztok kommentlakók:)

Bélátok tegnap rémisztő hatással volt a bioritmusomra.
Nem ez az első eset, hogy azt gondolom, félnék tőle IRL...

dr. gernika 2011.04.05. 12:39:30

@Albino "kalazsnyikov" vernyul: De nem a szerelemvallás után rakott rá Gigi? Mert ez így érthető lenne, amúgy nem.

az én rózsám vasutas 2011.04.05. 12:40:06

@fran7: Nem tehetek róla. Nekem az olajmunkások nem jönnek be.

Peter Blau 2011.04.05. 12:48:13

Laci meg a Béci, két idétlen pukkancs :-D Főleg Laci, a nagy kommandós, milyen mérges kis pukkancs kisfiú ahogy gyűlölködik és fenyegetőzik :-D Ezek nem felnőtt emberek :-D

frea 2011.04.05. 12:51:57

@Ayesha: Szia!Én az Olivertől, Évától, Szandrától és az Alkoholosztól félnék. Ezek üvöltöttek, részegen csesztettek, és oltári szemétségeket mondtak. De ki mondta neked, hogy Béci szent, semmin nem fog kiborulni, mindennek tapsikolni fog, és mindent köteles eltűrni?

dr. gernika 2011.04.05. 12:53:17

@lac64: Hm. Nem lehet, hogy Gigi azért mégiscsak elkezdett tartani attól, hogy bekavarhat, vagy nem tetszett neki, hogy foglalt pasikhoz közeledik, és ezt elfojtotta, de azért rárakott?
Mert ahhoz képest, hogy nem volt belőle probléma, azóta is felemlegetik neki időről időre.

ZSófi hogy hülyült meg?

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.04.05. 12:55:44

@Bánatos halszemű mamlasz Löwy Húgó:
Na végre valaki aki érti ezt az egész szart.
Megcsinálta az RTL- így, ez van. Lehet nézni, szórakozni rajta. Mint én, csak legalább tudja már mindenki, hogy ez nem egy valóság show. Az nem így nézne ki, gondolok itt arra, hogy este is bámulhatjuk a nagy semmit : )).
Ez egy szórakoztató műsor. Mindenki havi fizetést kap. Azért gondolták Gigit áll szentnek a nézők, mert még egy gyerek, és nem sikerült túl jól a játéka.Meg lehetett érezni,hogy neki ez a feladata. Ahogy Éva sem lehet ekkora kretén, az de nem ennyire, ez a szerepe.Ennyi és nem több.

Ayesha (törölt) 2011.04.05. 12:56:22

@frea: egyáltalán nem mondtam olyant, hogy mindent tűrjön, satöbbi.
Látsz valahol ilyen megszólalást tőlem? Pusztán közöltem a véleményemet.
Én a kiabálóktól kevésbé rémülök meg, mint a szemmel verőktől. (amelyik kutya ugat, tudod) Szóval aki gyűlöl és meg szeretne félemlíteni, hasonló módszerrel célt érhet.:)

@Peter Blau: Laci szót sem érdemel számomra...viszont kétségtelen, hogy nem illik ő ide, majmot csinál magából, ahogyan valamelyik barátja (sporttársa) nyilatkozta róla.

Ayesha (törölt) 2011.04.05. 12:57:19

@gernika: Zsófi még az anyukája pocakjában elkezdte a folyamatot.:)

Albino Vernyul 2011.04.05. 12:59:27

@Ari11: Persze hogy tudnak majdnem mindent.. Csaladi, parkapcsolati, anyagi hatter, pszichologiai profil, stb.. Es mindegyiknek volt celja, hogy bement.. De abba biztos vagyok, hogy ilyen tipusu lejarato kampanyokba nem egyeztek bele, ami Gigi ellen is ment.. Amugy nem csinalunk belole szentet, de ha csak a mocskolodas megy erdemtelenul, akkor azert szolni illik..

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.04.05. 13:03:45

Legalább 2-millió ember ezt nézi, miközben az Alkotmányunkból kiakarják hagyni, a lakhatási, és munkához való jogot.Ezen nem vitázik senki, de a villán igen : ) . Pontosan meg volt beszélve Gigivel, hogy mindent megfognak írni. Nem is akarok erről többet itt írni. Mindenki azt hisz amit akar.

Ayesha (törölt) 2011.04.05. 13:05:22

@Ari11: mivel megvonták tőlem a munkához való jogomat, ezzel a baromsággal (is)próbálom levezetni a feszültséget.:D

Trevlovics 2011.04.05. 13:06:56

@Ari11: ez nagyon komoly! :D most ugye arra akarsz utalni, hogy azok az emberek, akik amúgy alkotmánytervezetet olvasgatnának, helyette nézik a vv-t? :)

dr. gernika 2011.04.05. 13:10:49

@Ayesha: Ez nyilvánvaló, de most arra a konfliktusra gondoltam, ami nekem kimaradt. :)

@Trevlovics: :D

Albino Vernyul 2011.04.05. 13:17:14

@gernika: Joban voltak Anikoval, es a parbaja elott nagyjabol ket nappal mezakkant.. Valoszinuleg abbol jott, hogy Anikonak par dologban mas elkepzelesei voltak, mint Belanak, ebbol beszologatasok lettek, ilyenkor jott az Ani besertodik projekt, erre Oli ratelepedett, hogy megbontsa oket, es vigasztalta, ez meg exkalalodott meg tobb veszekedesse, arulozassa, megbeszeltek, hogy egyutt alszank, de Zsofi bekuldte a cuccait a pihi szobabol szo nelkul, mikor ment megbeszelni, hogy mi van, meg kidobta, aztan azthiszem ugy volt, hogy O mondja a kortes beszedet, Zsofi lecserelte, ilyenkor mindig zakkanas, Oli meg ott termett patyolgatni.. Ebbol lett a romanc, mikor Oli elvesztette a kontrollt, es Oli futasa hazaig.. Nyaaa roviden ennyi..

rianna 2011.04.05. 13:19:25

sziasztok,
Nekem 3 nap kimaradt, elég sok időbe tellett, míg minden kommentet visszaolvastam :)
Egyedül Éva hendergőzését néztem meg, hát, az i-re mindenképp feltette a pontot :D

frea 2011.04.05. 13:20:01

@Ayesha: Van aki üvölt, van aki nem. Az érzés ugyanaz, a megoldás más. Az üvöltők szemét figyeld, és ugyanazt látod bennük, mint a Béciében.

lac64 2011.04.05. 13:23:04

@gernika: Nem hinném, előtte már Ani faggatta Gigit Béciről, gyakorlatilag röhögött rajta. Gigi indoka az volt, hogy Ani és Ő eltávolodtak egymástól. Pont a kiválasztás előtt volt egy lelkizős beszélgetésük (Ani ott mesélte el, hogy hogy érez Olival kapcsolatban), Gigi szerint ha erre korábban sor kerül, akkor nem teszi Anira a jelét.
A Ráczkok-Ani közötti ügy igazából Zsófi párbaja miatt lett. Zsófi miatt álltak össze a hatok - illetve Jerzsi kilépésével az ötök. Zsófi hirtelen már nem nyerni akart, hanem hazamenni. Ezt a többiek nem értették, ezért Zsófi elég bunkó módon többek között Bécivel, Lacival és többször Anival is összevitatkozott. A viták után Ani általában kicsit megkattant, ilyenkor Oli vigasztalta, ezt látva Béci a következő vitán már beszólt Aninak, hogy miért nem áll át a négyekhez.
Zsófi meghülyülése alatt azt értem, hogy egyik nap még provokálta Alekot, hogy kapja meg a jelet, előadta, hogy Ő a nagy harcos és győzni fog, utána pedig haza akart menni, és összevitatkozott azokkal, akik őt támogatták, és nem értették, hogy akkor most mi van. Kicsit hasonlított a helyzet a Szandis kiválasztáshoz.

dr. gernika 2011.04.05. 13:31:35

@lac64: Tényleg kísértetiesen hasonlít minden hazavágyó-harcoshoz.
Igazán nekem most is akkor lettek komoly balsejtelmeim, mikor Gigi ott sóhajtozott a nyugiban, hogy ha most visszaszavaznák, az mekkora megerősítés lenne, és lökést adna neki a végéig. Ezt mindig a vesztesek mondták eddig...

Albino Vernyul 2011.04.05. 13:31:51

@lac64: Ja, nagyjabol csak osszerakjuk...:)

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.04.05. 13:34:04

@Trevlovics:
Nem olvasgatják az alkotmánytervezetet,de fel sem figyelnek ennek megvitatására.
Hogy képzeled, hogy lehetne cigányozni, meg ilyen kemény konfliktusokat hagyni.
De mindenki gondol amit akar, írtam már.
Olyan szavazások mennek az RTL- en, hogy csak kapkodja az ember a fejét, senki nem indít semmilyen vizsgálatot. Még egyszer leírom, ez egy szórakoztató műsor, és messze nem a valóság. Törvényes keretek közt, szerződéssel. Perek sem lesznek, lefogadom : )))

Trevlovics 2011.04.05. 13:38:15

@Ari11: volt szó róla, hogy lennének?

dr. gernika 2011.04.05. 13:38:34

@Ari11: Hogyne figyelnénk fel, véleményem is van, de ez nem egy politikai blog.
Még csak az hiányozna, hogy azon is veszekedjünk itt, mikor Éva kontra Ráczék témában is nagyszerűen össze lehet kapni.

_most_ 2011.04.05. 13:38:40

@Albino "kalazsnyikov" vernyul: Szerintem ez inkább így történt: Anikó megalakította a hatost Zsófi mellett. Majd miután Jerzy kilépett, és Zsófi feladta, látta ez nem lesz így jó. Ezért elkezdte megbontani a négyest, először Olivérre szállt rá, majd jött Szandi.

fran7 2011.04.05. 13:42:34

@Ari11: Azért a médián is múlik. Két-három hónapja direkt figyeltem a két ker tv híradóját. A retek a 20. perc után beszélt róla mínuszos hírként a tv2-őt nem is érdekelte, hogy új alkotmánya lehet az országnak. Attól függetlenül, hogy mit gondolnak róla, erről beszélni kellett volna.
Azért kiváncsi lennék arra, hogy ombudsmanó, mit szól valójában a valóságshowkhoz.

kékdelfin 2011.04.05. 13:43:49

@rianna: Csak, hogy tudjátok honnan vette Éva a vasárnapi "hempergését"
www.youtube.com/watch?v=9Vrjp2P0GlE&feature=related
5:40-nél nézzétek. Bár az egész videó érdekes. Persze, aki nem járatos triatlonban... (éva biztos járatos;)
Na, meg még egy
www.youtube.com/watch?v=4RjTbM_bmzA
De, ha beírjátok a keresőbe, hogy blazeman rolling, egész sok találatot kaptok. És ez egy egész elterjedt dolog, még a női világbajnok is így ért célba tavaly.

csicserierika 2011.04.05. 13:53:50

@TapOut: köszi, ez is ült, de semmi vicces nem volt benne. Nem benned a hiba nyugi, te megtetted amit tehettél.
Gigi meg nyalja meg a humorgömböt, hátha akkor jobb lesz :)

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.04.05. 13:54:45

@fran7: Ezt gondolom én is.
@gernika: Neked természetesen van,de nagyon sok embernek nincs.

vitek 2011.04.05. 13:57:31

Na errol az Anikora valo jelrakasrol azt gondolom, hogy halmozottan kijott hogy mi a baj Gigivel, mi az amin surgosen valtoztatnia kene.
En igy latom a dolgot:

Aniko valoban furcsan viselkedett azokban a napokban, ne felejtsuk el hogy o volt az aki korabban beszolt Olivernek hogy neki mindenki csak behodol, illetve o volt az aki nagy harcosan verte az asztalt hogy alakitsak meg a hatokat, aztan fogta magat es elkezdett Oliverrel logni, hat nem csodalom hogy kiutotte a biztositekot a tobbieknel. Giginek ez nem tetszett, ezert Anikora akarta rakni a jelet, csakugy mint Bela. Csakhogy kozvetlenul a kivalasztas elott elkezdtek lelkizni Anikoval, es akkor Gigi kezdte jobban megerteni hogy mi tortent Anikoval (hogy Oliver ment oda hozza mikor kiborult es emiatt kozel kerult hozza). Ezert elbizonytalanodott a valasztasaban, viszont Beci miatt megis Anikora tette: nem tudta, hogyan vallalja fel a batyja elott, hogy megsem Anikora teszi. Ugyanakkor konfliktuskerulesebol adodoan keptelen volt elmondani Anikonak, hogy ot mennyire zavarta az amit Aniko tett es hogy emiatt ra fogja tenni a jelet. Igy a leheto legrosszabb megoldast valasztotta, es elkezdett ermefeldobasrol hadovalni, amin Aniko (teljesen jogosan) kiborult.

Magyaran a batyjanak valo behodolas es a konfliktuskerules miatt olyan helyzetbe kerult, ahol ugy nezett ki hogy o sunyi modon bantja a masikat. Azt gondolom, hogy nem szandekosan tette mindezt, de ez nem menti fel az alol hogy a masik fellel nem bant szepen. Ebbol kene tanulnia szerintem, a konfliktusait a jovoben jobban felvallalnia, es a batyjanak nem alamenni.

MÁRIA TERÉZIA 2011.04.05. 13:57:36

@genevieve:

nem, nem Alekoszt csak szigorúan tévén keresztül szeretném az életemben szerepeltetni, amúgy sajnálom mert igazából képtelen arra, hogy nem színészi, hanem igazi kapcsolatban legyen nővel, szóval kifele, vagy a saját macsó lelkének produkál folyton, de képtelen valós emberként a nőkhöz viszonyulni, hát ezért nincs nője szegénykémnek... neki színház a világ, beleértve magát is.

Félek, a mennyasszonykeresős műsor, ha megvalósul ízléstelen lesz...

lac64 2011.04.05. 13:58:18

@lami83: Nem Ani szállt rá Olivérre, hanem Olivér Anikóra. Nem tudom Olivér mit akart elérni, de gyakorlatilag egyazon időben kényszerítette ki Szandiból és Anikóból is azt a vallomást, hogy őt szeretik. A szilentes parti éjszakai közvetítésén lehetett látni, hogy Olivér végigkergeti a spicces Anikót a villán, és szó szerint kikényszeríti Anikó vallomását. Olivér sokszor kiugorhatott volna ebből a szituációból de nem tette. Emlékezz arra például, hogy a kiválasztás előtt mondta Aninak, hogy vége, kiválasztás után, amikor Ani rosszul lett, akkor meg mindenkit kizavart a szobából, hogy ő egyedül fogja megvigasztalni. Ha én szakítani akarok, akkor nem így intézem a dolgaimat.

Albino Vernyul 2011.04.05. 14:01:54

@lami83: Persze biztos igazad van, csak nem ugy volt..:)

lac64 2011.04.05. 14:09:57

@gernika: Zsófi viselkedése párbaj előtt. Az is látszik, ha Ani kritizálni mert valamit, akkor kapta a megjegyzést, hogy át lehet állni a másik csapatba.

valovilag.hu/video/116363

_most_ 2011.04.05. 14:13:29

@lac64: @Albino "kalazsnyikov" vernyul: Lehet nincs igazam, csak ne állítsuk már be úgy Anikót, hogy ő soha semmiben nem hibás.

rianna 2011.04.05. 14:17:26

@Kékdelfin: ha tényleg innen vette az ötletet, akkor még szánalmasabb, mint ahogy eredetileg gondoltam. Egy emberfeletii teljesítmény nem hasonlítható össze egy Éva-kaliberű akárkivel, a helyzettel, stb.

dr. gernika 2011.04.05. 14:17:26

@vitek: Oké köszi neked is, így már tiszta.
@Ari11: De ezt ne abból szűrd le, hogy mi a hogyvolt blogban a VV-ről kommentelgetünk és nem az alkotmányozásról. Gondolod, hogy nagyon sok ember, akinek amúgy is mindegy, milyen alkotmány lesz, hirtelen elkezdene politizálni, ha nem lenne VV?

vitek 2011.04.05. 14:17:58

@lami83: na ja, abban peldaul egeszen biztosan hibas hogy egyaltalan nem lehet ra szamitani. Egyik nap ezt mondja, masik nap azt, hogy csak ket peldat mondjak, egyszer utalja Olivert egyszer szerelmes bele, egyszer Eva egy eletkeptelen gyoker, masnap mar a bizalmas baratnoje, na ne. Sok jo megerzese van, de maga sem tudja hogy mit akar, szerintem ezert is van az hogy jatszik masok erzeseivel (tobbszor volt ugye mar szo arrol hogy a parkapcsolatok, illetve azok tiszteletben tartasa nem az eros oldala).

vitek 2011.04.05. 14:20:54

@gernika: ja de egyebkent az igaz amit irtal, tenyleg mondott olyat Gigi hogy zavarja hogy Aniko ramozdult Becire, foleg hogy joban van Adrival. Csak ebbol nem lett olyan nagy ugy, az igazi tores a kapcsolatukban az az ominozus hatos-felbomlas es jelrakas volt.

Albino Vernyul 2011.04.05. 14:24:05

@lac64: Amugy itt a video.. Ugy indul a dolog, hogy Olink a furdoben epp kiadta Aniko utjat, de azert meg egy jo kis olelgetesbe belehuzta, gongggg, kimentek jelpakolaszasra, mar akkor zakk volt..

www.valovilag.hu/video/117349

De azert erdemes figyelni.. Aniko ott marad a kanapen, Oli elhivja, felall, mogotte ott van Alekosz.. Vagas, Aniko felkapja a kabatot, visszaszol, hogy ratok sohasem raktam volna, eleri az ajtot, Alekosz mar az ajto kivul alldogal.. Mar megint sikerult valamit kivagni.. A viszaszolas alapjan egy Aniko/Bela vitat.. Aztan jon az osszeomlas, es Oli hirtelen Eni-t mond Ani helyett..:)

kékdelfin 2011.04.05. 14:28:02

@rianna: dehogy vette innen, csak poénkodtam. éváról sokmindent el tudok képzelni, még akár jó dolgokat is;), de, hogy tudja, hogy mi az a blazeman rolling, na azt nem!:)

dr. gernika 2011.04.05. 14:30:46

@lac64: Hű de kis hüpi volt ez a csaj, hát nem hiányzik ő sem. A párbaját láttam, nem tudtam neki szurkolni, annyira irritált, hogy nincs más fegyvere, mint a pillogás meg a vállvonogatás.

dr. gernika 2011.04.05. 14:32:22

@vitek: Megnyugodtam, Gigi ismeretében szerintem ez evidens.

Albino Vernyul 2011.04.05. 14:35:21

@lami83: De hibas, abban, hogy nem gondolkodik sok esetben.. Mint ahogy most is, hogy eszebe se jut, hogy Eva atveri, Alekosz meg jatszik vele.. Anno az se esett le neki, hogy Oli is csak babukent hasznalta.. Csak kesobb mondogatta, hogy Oli szarba hagyta.. Most meg mar ha Oli szoba kerul, jegcsapok kepzodnek a kornyezeteben..

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.04.05. 14:41:46

@gernika: Te, mondtam már, hogy mindenkinek meg van a szabad elképzelése .
Nem nem beszélne mindenki az Alkotmányról, de ez így nagyon jól el van terelve, hogy aki kevésbé ért, vagy akar érteni hozzá, az ne is figyeljen. Mert balhé van a villában. A szavazáson, én is tök ideg voltam, annyira drukkoltam.
Nem akarok erről írni már, aki érti, érti, aki nem az az ő dolga.

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.04.05. 14:45:45

Ja úgy is az a fontos, hogy Alekosz mit mondott Évának. Vagy Éva másról. Béci egy angyal. Az hogy a beszédjét sem érteni,mert úgy dünnyög, kit érdekel.
Laci egy agresszív állat, aki kiéli a kisebbségi érzését, Haza, Becsület, Életemet adtam érte. Ja azt még mindig itt alszik, meg teli pofával ásít a villába. : ))

fran7 2011.04.05. 14:50:49

@Ari11: Sokkal bonyolultabb dolog ez ennél a VV sikere nem biztos, hogy jót tesz az alkotmányozásnak. Nem egyértelműen jó annak, aki csinálná,sem annak, aki akadályozza. Pedig most egy nagyon jó alkalom van az alkotmányozásra.

lac64 2011.04.05. 14:52:08

@lami83: Nem állítom, hogy soha nem hibás. A szilentes estéről a videó:

valovilag.hu/video/117285

Ha én nem akarok egy lánytól semmit, akkor nem úgy viselkedek, ahogy Oli

vitek 2011.04.05. 14:59:47

@Ari11: sok igazsag van abban amit mondasz. Engem az (is) zavar ebben az egeszben, hogy milyen dolgokra nevelik a nepet. Most nyilvan nem szo szerint ertendo, tehat nem azt mondom hogy a kovetkezo orszaggyulesi valasztasokon urnazaras elott 1 oraval megmutatjak az allast, mint a VVben a kepeket, de azert van annak nepbutito hatasa hogy ilyen szinten manipulaljak az embereket. Karaktergyilkossag, szekertabor logika, szovegkornyezetbol valo kiragadas, es meg sorolhatnam mi minden lelheto fel itt.

krumplicukor 2011.04.05. 15:23:23

@lac64: Az Oli - Anikó valamiben, mert igazából meg nem tudnám mondani, h mi volt köztük, leginkább csak valami bezártság okozta izé, benne voltak mindketten, én sose tudtam se az egyikre, se a másikra kenni a dolgot. Ami szvsz most is elég jól látszik abból, hogy Oli fúj Anikóra, Anikó meg fúj Olira. Hát, így szokott ez lenni kérem.

rianna 2011.04.05. 15:31:57

@Kékdelfin: remélem, vannak ennél jobb poénjaid is:)

bigél 2011.04.05. 16:18:47

@Ari11:
személy szerint engem foglalkoztat, nem kis fő- és egyéb fájást okozva. Néha úgy füstölgök magamban, hogy egy kocsis (vagy akár Éva) is megirigyelhetné.

bigél 2011.04.05. 16:24:27

@krumplicukor: amit mutattak és lac64 is arra hivatkozott, abból azért tényleg az látszott, hogy Olivér eléggé rájátszott erre, tényleg "kikényszerítette" a dolgokat.

bigél 2011.04.05. 16:26:03

@Albino "kalazsnyikov" vernyul: valszeg igazad van, de muszáj volt megjegyeznem, hogy amennyiben mégis, akkor "én ezt megmondtam"-ozhassak

krumplicukor 2011.04.05. 17:32:21

@bigél: A kulcs ebben a mondatban, az "amit mutattak". Akkoriban még volt egész normálisan stream (én pl. baromi jót szórakoztam az elhíresült silent discón, amit élőben nézhettünk végig és nemcsak a vágott verziót), és azért úgy kicsit más volt a leányzó fekvése. Ők pedig nyilván az egészre emlékeznek, nemcsak a 40 perces öfökre, szóval emiatt is van az, h adott esetben általunk kevésbé érthetően reagálnak a dolgokra. Szóval benne voltak mindketten ebben rendesen, még ha mostanság ezt igyekszik mindkettő elfelejteni ;)

bigél 2011.04.05. 18:45:36

@krumplicukor: értem. Én az online adást nem igazán nézem, egyszer próbáltam, pont egy HV-on felbuzdulva, de nem jött össze.
süti beállítások módosítása