Hogy volt?

VV4 - 4X41

2011. január 25. 10:00 - Hódos Hajnalka

Utoljára jó tizenöt évvel ezelőtt, az SZTK várótermében, a székeken láttam ilyen anyagot, mint amit Lilu viselt tegnap kabátka gyanánt, ott arany kárpitos szegekkel próbálták esztétikussá tenni a látványt, a stúdióban mély dekoltázzsal, egyik helyen sem sikerült. A közös vonás az a hisztérikus roham volt, aminek matiné változatát tegnap Szandi adta elő, én sokkal hitelesebb voltam és nem kijutni akartam, ellenkezőleg, be a fogak nagy megmentőjéhez, és azt ordítoztam, hogy szarok rá hogy egészséges, húzza ki, nem bírom tovább. A Hatok a nyugiszobában gyűlnek, Laci ismerteti a stratégáit. Kivégzünk mindenkit egyesével. Béci attól fél, hogy Jerzsi megtörik, ne törj meg! Gondolkodási időt kérek, egy éjszaka! Inkább felétek hajlok, de át kell gondolnom a dolgokat. Anikó értetlenkedik, de hát élő adásban kihirdettük, hogy hatan vagyunk! Jerzsi össze van zavarodva. A Nagy Négyes is elemez, Éva szerint ők abban különböznek, hogy nem egy ember ellen szövetkeznek. Alekosz közbevág, mi természetes szelekció útján jöttünk össze. Mind a hatan rám rakják, nyíg Éva. Ha ezt megcsinálják, olyan sms-eket fognak kapni, hüledezik Alekosz, majd gondolkodóba esik. E-4 a nyitás. Az igazi helyes lépés helyett lépnek egy böszmét, ami pediglen…. F6. Behunyom a szemem és elképzelem, hogy egy napos, virágokkal borított réten sétálok.

Laci tovább folytatja az elemzést. Alekosz gyáva, ez kiderült a kiválasztáskor. Ne te csináld Zsófi, vannak embereid. Az legyen az agyában reggel, délben és este, hogy féljen. Úgy ébredjen fel reggel, hogy úristen, megyek a Zsófival párbajozni! Kikészíteni agyban, ez a pszichológiai hadviselés lényege! Olivér nem hiszi, hogy például Laci rajongói eltapsolnak 315 Ft-ot Zsófira. Szandika még három napot hajlandó itt lenni. Három nap. Aztán ahogy a Gina meg a Zsuzsi kiment, ő is úgy fog kimenni. Erre neki nincs beépítve az idegrendszere, kiköltözik az emelvényre. És mit csinálsz ott, megfagysz? Akár.

A következő képen négyen fogják le Szandikát, és a levegőbe emelve próbálják visszacipelni a Villába, a lány artikulálatlan hangon ordít, aztán Oli szaladgál vele, ölben viszi valahova, Éva remegve sír a háló ajtajában. A következő kép a kertben dohányzó Szandika, a többiek köré gyűlnek, a kazalfejű segít neki sírni, ugye megígéred, hogy nem csinálsz többet ilyet? Jól van, nyugi van most már, feleli Szandika. Aztán Laci ül az ágya mellett, Szandika elmondja neki, hogy ezt hosszú távon nem bírja. Én nem akarok harcolni, ezt a légkört nem fogom tudni elviselni. Laci vigasztalásul közli, hogy neki is elege van. Lilu szerint Szandika kisírta magát és ő megérti. Én viszont nem értem, mi történt valójában. Mit nem fog többé csinálni? Az összeesküvés elméleteket izgatottan várom a kommentekben.

Reggel Zsófi egy szót sem akar a párbajról hallani és Béci, ezt ne. Nem hiányzik, hogy ezt ilyen szinten folytassák és ne szólítsák Harcosnak, kimegy tekerni. Béci szerint nem fog visszajönni, ha így áll a dolgokhoz. Laci szerint Zsófi összerogyott. Ez a sztori még megy négy hónapig. Vagy felkészítjük magunkat idegileg… Ugyanúgy, mint az Ildikó, feladta. Hiába edz naponta kétszer, agyban kell eldönteni, nem testben. A háborúban vannak kényszerű veszteségek, de attól még a háború folytatódik, bölcselkedik Laci. A magát halálra szobabicikliző Zsófit Béci próbálja meggyőzni: ki akarunk állni érted. Úgy, hogy naponta háromszor mondjátok, hogy Harcos? Ki a faszom hívott téged Harcosnak? De ne hívják úgy. Biztatlak, hogy visszagyere bazmeg! De Zsófit akkor se hívják se Harcosnak, se Győztesnek. Majd ő edz meg jógázik meg minden túró és ilyen helyre vissza se vágyik. Hát bazmeg, ez arról szól, hogy együtt legyünk! Zsófi, nagyon gyerekként viselkedsz, sajnálom, hogy nem állhatunk ki melletted. Laci azt látja, hogy leszarja az egészet és nem is akar visszajönni. Zsófit még mindig ne szólítsák Harcosnak. Béci belátja, hogy a vita megmarad ezen a szinten, mondhatnám azt is, hogy Zsófikával olyan beszélgetni, mint sajtreszelővel rejszolni, enyhén szórakoztató, de leginkább fájdalmas. Béci a fürdőbe vonul, Gigi utána megy, ne legyél már idegbeteg! Béci nem az. Gigi is úgy köszönt reggel Zsófinak, hogy szia Győztes, ha nem, nem. Béci idegesen válaszolgat, Gigi nem azért jött be, hogy felidegesítse. Akkor menjél ki. Giginek akkor a faszát bele mindenkibe mosmár. Béci egymagában dünnyög, mindenki sipákol, hogy haza akar menni, akkor én is úgy fogok viselkedni mindenkivel!

Éva már kora reggel idegbeteg, a kis patkány (Zuzu Petals) kiküldte őt a fürdőből, mert egyedül akar zuhanyozni! A Hatok gyűlnek és nem sejtik, hogy nemsokára csak Ötök. Jerzsi rosszul érzi magát, neki a szíve diktál. Azért, mert összeálltunk, de ez így hiteltelen. Gigi megérti, jó, te jóba vagy velük, neked azért nehéz. Anikó szerint akkor az lenne a megoldás, hogy hagyjuk ezt az egészet a francba. Jerzsi neharaguggyatokozik, jaj, dehogyis, ugyan kéhlek! Gigi tiszteletben tartja Jerzsi döntését, de miért nem a megalakuláskor mondta? Anikó nagyon meglepődött és gyáva embernek tartja, mikor elmúlt a veszély, kifarolt. Jerzsi megkönnyebbülten visszatér a Villába, én pártatlan vagyok felkiáltással. Hogyhogy semleges lettél, kérdi Gombi. Közelebb áll hozzám az Alekosz, mint a Zsófi. Legyünk barátok, miközben az Anikóra tettük kétszer a jelet, mi van?! Szandika jajistenem sóhajjal Jerzsi nyakába borul, de veletek se vagyok, vigyorog Jerzsi. És mit szóltak? Laci, Béci és Gigi megértették. Megmondtam Anikónak, hogy ez unnaturális. De pont olyan emberekkel legyek, akik rám rakták a jelet? Leköptem volna magam a tükörben. Szandika olyan mély tiszteletet érez Jerzsi iránt, hogy úgy a helyén van a szíve, hogy mások megirigyelhetnék. Béci hite óriási, ez az Ötös bírja, és ez fix, a Jerzsi nem volt eddig fix. Olivér is lelkes, mi is négyen vagyunk, és ha ők is magukra raknak, az Alek fog dönteni és akkor viszem a Bécit! Hihi, de rám is rakhatnak, akkor viszem az Anikót vagy a Gigit, okoskodik Éva. Fú, most az Anikóra van nagyon berágva.

Szerencsétlenségünkre újra megnézhetjük az Alekosz monológot, mert elkészültek a paródiák. A nézők szavazata alapján Szandikával együtt nézheti meg a pályaműveket. Alekosz röviden vázolja neki, mit fognak látni. Az első produkció felejthető, nekem a második sem tetszik, Szandikának leszakad az állkapcsa és a szívéhez kapkod. A harmadik alkotás hatalmas. Alekoszból jó érzéseket váltott ki, büszke rá és nagyon megtisztelő dolog. A többiek kíváncsiskodnak, Alekosz, hadd meséljem el én! Éva, te úgy voltál megcsinálva!! EKKORA karikák voltak a szemed alá csinálva, fested magad, cigi a szádba meg így vonaglasz… Éva elviharzik. Miért vagy pipa? Aggyámátüzet! Az, hogy szerelem? Nem, azt leszarom. A karika, amiről nem tehetek. De hát az nem is karika, hanem táska! Nem rád haragszom, magamra, hogy mi a fasznak jöttem ide? Ha így nézek ki?! Anyámék is megmondták, hogy mindenki rajtam fog röhögni! Mikor húsz éves lányok vesznek közül én meg egy vén kurva vagyok. Remélem, mindenki felemelte a táblácskát, tíz pont! Szandika szívrohamot kapna, ha neki röfiorrot csinálnának, úgyhogy Évának igaza van. Most mi a baj? A külső zavar, magam zavar. Az, hogy hogy nézek ki. A karikánál nincs rosszabb. Alekosz vigasztalni próbálja, ő ért a nőkhöz. Ezen kiröhögöm magam, hosszú időbe telik. Hát azért figyeltem fel rád, mert egy klassz csaj vagy! Hirtelen eszembe jut, hogy Lacit a háborús veszteségek szöveg után alig láttuk, biztos vagyok benne, hogy már csapdákat állított fel a kertben, fogpiszkálóból fegyvert kovácsolt, a takarítószerekből bombát gyártott, nemsokára megjelenik szakadt, izzadt trikóban és Marion Cobrettinek kell szólítani, uram, irgalmazz!

A képeket a valóvilág.hu oldalról válogatjuk. 

Címkék: vv4
1990 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

christaylor 2011.01.26. 12:01:39

@gidabiga: ugye? :D én is mindig elgondolkodom ezen, hogy mindig Encit hiányolja, aztán mikor arra kerül a sor, hogy kommunikálhatnak, akkor meg mindig ezzel a szöveggel jön.

zaharah 2011.01.26. 12:02:35

@canzone:
majd vesznek fürdősót, amcsi módra, az úgyis olcsóbb...

gidabiga 2011.01.26. 12:03:47

mi ez a villadella?
lemaradtam valamiről? :D

zaharah 2011.01.26. 12:05:28

vagy F6, ha más nem

christaylor 2011.01.26. 12:05:32

@gidabiga: le. :) meg lett szavazva, hogy ez a megszorítások hete, mindenki magának vesz mindent játékpénzből, aminek a neve villadella lett.

Friedmann Juci 2011.01.26. 12:07:53

@gidabiga: azért villadella, mert még nem éreztük magunkat eléggé kínosan. ez az elnevezés segít.

Patria 2011.01.26. 12:08:11

még ilyet, nincs poszt, Hajni henyél, aztán majd megint háromkor kiteszik a posztot 11 órás időponttal.
Ráadásul az Éva szenny is beette magát.

zaharah 2011.01.26. 12:08:19

@gidabiga:
ezen a héten csóróság lesz, be kell osztaniuk a pénzükt (villadella).
Szegény jErzsi ehet megint pácsót! :D

zaharah 2011.01.26. 12:11:41

Ezen a pácsón megint röhögök 5 perce. Nekem ez lesz a vv4 legjobb, legmaradandóbb momentuma.
JErzsi for prezident!
nyílván, mert akkora ESZE VAN!

zaharah 2011.01.26. 12:14:30

tényleg! kinek mi a námbör ván momentum, vagy el/beszólás eddig?

Kóczy · http://koczy.wordpress.com 2011.01.26. 12:14:53

A tegnapi összefoglalón kicsit meglepődtem. Semmi hangos anyázás, semmi hiszti, már azt hittem, rossz műsort nézek. :)

christaylor 2011.01.26. 12:15:49

@zaharah: békün, vén kurva vagyok :)

Mme Chauchat 2011.01.26. 12:17:05

@Kóczy: elfogyott a készlet az anyázásbó. Felírták a táblára, maj jön

rianna 2011.01.26. 12:18:02

@zaharah: én az el/beszólások felét mindig elfelejtem. Általában azt a felét, amiből épp idézni szeretnék. :)

Mme Chauchat 2011.01.26. 12:19:16

@csudri82: Halihó!!!Mi az, ma délelőttös voltál...?!?

jörgömös 2011.01.26. 12:20:29

@zaharah: nem emlékszem hogy kinek mondta Jerzy a pácsót, de annak se esett le hogy miről beszél Jerzy.

King of Shadows · http://disszociatividentitaszavar.blog.hu/ 2011.01.26. 12:22:34

@zaharah: Vagy előre gondolkodott, és később erre akar hivatkozni, ha elfogy a fizetőeszköze. Azt fogja mondani, reszelős hangon, hogy "Ide a villadellával, vagy elrúglak, mint egy a kólásüveget!".

King of Shadows · http://disszociatividentitaszavar.blog.hu/ 2011.01.26. 12:23:46

@King of Shadows: "A" nélkül. "... vagy elrúglak, mint egy kólásüveget!"

zaharah 2011.01.26. 12:24:29

@jörgömös:
persze, hogy nem. szerintem Évának panaszkodott a kaja miatt.

Kóczy · http://koczy.wordpress.com 2011.01.26. 12:24:52

@Mme Chauchat: Ja, abban én is biztos vagyok, hogy ez a békés hangulat olyan nagyon sokáig nem tart.

christaylor 2011.01.26. 12:26:04

Nem tudok tovább várni! Biztos, hogy akkor kerül ki az új poszt, ahogy elmentem úszni. Kábé 5 perc múlva becsukódik mögöttem az ajtó és lesz vv4x42.

Hannibal22 2011.01.26. 12:29:28

@christaylor: @canzone: Bébikék,drága nyuszómuszómanólánykák édescukorbogaraim,hogy vannak a cicák?

@Mme Chauchat: hazarepülsz,Kedves?

fran7 2011.01.26. 12:29:28

@christaylor: Szerintem Hajni meg van sértődve, hogy nincs kétezer komment. Addig vár míg az meg nem lesz. Vagy esetleg van más dolga is.

Kaviárevő felsőezer 2011.01.26. 12:31:25

@hannibal22-73: jól vannak, szívem, itt vannak körülöttem, nagyon hiányzol nekik...csak nekik :)

christaylor 2011.01.26. 12:32:08

@hannibal22-73: a cicák jól vannak, csak nagyon hiányolnak kicsikém :) de épp elmentem úszni, majd este leszek, kivéve, ha nem, mert olyan lesz a fórum, mint tegnap. :(

Mme Chauchat 2011.01.26. 12:33:59

@hannibal22-73: Érted bárhonnan, bárhova. Itt vok.Nem rád haragszom, magamra, hogy mi a fasznak jöttem ide? Ha így nézek ki?! Anyámék is megmondták, hogy mindenki rajtam fog röhögni! Mikor húsz éves lányok vesznek közül én meg egy vén kurva vagyok

Hannibal22 2011.01.26. 12:36:26

@christaylor: Bár már elmentél ,de milyen volt tegnap a fórum??@canzone: Jó érzékkel lépsz F6-ra:)

Hannibal22 2011.01.26. 12:37:37

@Mme Chauchat: Plasztikával úgy megcsinálják mint a szar,drága!

Mme Chauchat 2011.01.26. 12:38:57

@hannibal22-73: mi, új tarsolyokat varrnak a szemem alá?!

Hannibal22 2011.01.26. 12:39:51

@Mme Chauchat: baszod,erre nem tudok mit írni:)))

ügyes-bájos 2011.01.26. 12:39:53

Elnézve a videóanyagot, biztos, hogy
a. volt ott valaki
b. volt ott valami

Az a. verziót erősíti,hogy nem hiába beszélnek "valakiről", akik egyesek még sosem láttak. Igaz, számomra ez a nehezebben hihető magyarázat.

A b. opció két allehetőségre oszlik:

-ezt a valamit Szandi készítette, hagyta ott (nem tartom elképzelhetetlennek, hogy öngyis segédeszközt készített pl. ruhaneműkből)

-kintről került be.
Emlékeztek a BB-re, amikor kintről teniszlasztikat dobáltak be, feliratokkal? Én igen, úgy tűnik más is.
December 23-án néztem az éjjeli online-t (közben készítettem a Karácsonyi ajándékot), akkor mesélte Gigi a hálóban, hogy a labdára rá volt írva Jerzy meleg pornós múltjáról néhány infó és indítványozta, hogy ez után csak "próbababának" hívják.
Ekkor átkapcsoltak a konyhában, ahol Oli éppen azt elemezte valakinek, hogy csak szerkesztő dobhatta be a teniszlabdát, mert...és ekkor véget ért a közvetítés.
Ennek alapján nem tartom lehetetlennek, hogy Szandi kapott egy lasztit (tudták a szerkek, hogy kint lébecol), bármilyen üzenettel.

Kaviárevő felsőezer 2011.01.26. 12:42:15

@Trevlovics: szeretlekimádlak, drága nyuszim, manófiúm, hogy vagy, hiányoztál, aludni sem tudok nélküled

Hannibal22 2011.01.26. 12:42:30

@Mme Chauchat: imádok benned mindent,hallod:) Ezen még fel fogok röhögni párszor!

flanker 2011.01.26. 12:42:32

@canzone:
nagyon hiányzol nekik...csak nekik :)
Ez naon jól esett a májamnak! :-)

@Trevlovics:
Én is figyelek ám!
Úgyhogy mindenki csak óvatosan, mielőtt valakinek Baja esik!

vörös áfonya 2011.01.26. 12:45:08

@ügyes-bájos: És vajon milyen szöveget kaphatott a lasztin?De ott a kupolán át tudja bárki is dobni?

ügyes-bájos 2011.01.26. 12:47:04

@vörös áfonya:
- csúnya
-buta
-csúnyabuta
-rendőrségi eljárás folyik ellene

Trevlovics 2011.01.26. 12:48:12

@ügyes-bájos: érdekes, de teniszlabdára a videóból szerintem semmi nem utal. maximum egy bazi nagy emberméretű strandlabdára, a tekintetek betájolásából. viszont aki azt berúgta oda, az be ne jusson valahogy, mert az még szerintem a kamerákat is le tudná rúgni.

iinside 2011.01.26. 12:48:16

@ügyes-bájos: szerintem a laszti konteó nem állja meg a helyét
mert az Oli fejmagasságban nézett vissza, meg a Béci is nagyjából úgy nézett mikor elindult kifelé a képből, miközben a Szandit vitték befelé
vagy akkor jó nagy labda lehetett

ügyes-bájos 2011.01.26. 12:48:37

@vörös áfonya:
Sztem simán be lehet dobni, nyilván többször is lehet próbálkozni, mint a vurstliban:)

vörös áfonya 2011.01.26. 12:49:46

@iinside: Vagy a labdácska belefúródott a falba,szemmagasságban:)

ügyes-bájos 2011.01.26. 12:49:48

@Trevlovics: @iinside:
Igen ez is igaz... De hogy dobálnak be hozzájuk, az tuti

zaharah 2011.01.26. 12:50:11

@jörgömös:
nagyon köszi a linket
xD
tévedtem, nem Évának, olivérnek mondja.
nitrites pácsó forevör

Hannibal22 2011.01.26. 12:51:47

@canzone: Hallod,mire célzott chris? Volt valami durvus itt tegnap? Kicsit visszaolvastam,de azon kívül,hogy nem nagyon képviseltétek magatokat,semmi különöset nem láttam

Trevlovics 2011.01.26. 12:52:10

@ügyes-bájos: akkor meg lehet, hogy nem is üzenet, egyszerűen fejbedobták szandukát és az átállított egy kapcsolót az agyában.

gidabiga 2011.01.26. 12:55:20

@zaharah:

de csak emiatt a blog miatt :D

@hannibal22-73:

csupa off :D

vagy hiányoztál neki :D

ügyes-bájos 2011.01.26. 12:56:38

@Trevlovics:
esetleg szimplán tönkrement a frizkó...

vörös áfonya 2011.01.26. 12:57:38

Aztán lehet,hogy nem teniszlabda volt,de valamit mégiscsak valaki bedobott?
Amúgy Olivér fején látszik,hogy valaki néz,az tuti és nem szépen,mint ahogy Encimanóananászra nézne.

Hannibal22 2011.01.26. 12:59:14

@gidabiga: Akkor csak az utóbbi lehet,köszi:)

Kaviárevő felsőezer 2011.01.26. 12:59:51

@hannibal22-73: hallod, akkora off volt itt tegnap, hogy mi kettesben a nyugiban megdumáltuk, hogy ez igazságtalanság, sőt, zavarban éreztük magunkat a s.ggbedugásos témától, hisz mégiscsak kislányok vagyunk, sőt, a kézilabdameccs sem érdekelt minket :)

ügyes-bájos 2011.01.26. 13:00:49

@vörös áfonya:
még az is lehet, hogy a riportszobában láttak mozgolódást, abban nehezek hiszek, hogy enlábán valaki ott kóricált volna a villaréten

Kaviárevő felsőezer 2011.01.26. 13:01:02

@flanker: tudtam :) de láttam ám az esti háremedet :)

iinside 2011.01.26. 13:02:57

a nagy kérdés számomra mégis az: mi a toszért mutatta ezt meg a zertéel, ki tudták volna úgy vágni az összefoglalóból, hogy nyoma sem marad,
helyette öt perc Alekosz monológgal, ahogy sakklépéseket dünnyög magában, vakon lejátszva egy partit
hacsak nem ez, a hírverés, hogy beszéljünk róla

gidabiga 2011.01.26. 13:05:00

@canzone:

szégyellem is magam, hogy részt vettem a nagy offban, de jólesett :D
de ugye azért nem teszed rám a jelet? :D

ügyes-bájos 2011.01.26. 13:05:16

@iinside:
mert nem tudják garantálni, hogy a lakók bármikor, főleg az élőadásban ne utaljanak erre,a villaszinten, elég súlyos eseményre

flanker 2011.01.26. 13:05:51

@canzone:
Nem kell féltékenykedni a hárememre. Van sok móka és kacagás, nem sírunk, amikor nevetni is lehet!
Különben meg akkora szívem van, mint Szandika mellei együttvéve (csak hogy ne legyek off), van még benne hely...

vörös áfonya 2011.01.26. 13:07:36

@ügyes-bájos: Milyen élő adásban?MILYEN ÉLŐ ADÁSBAN?:)

Hannibal22 2011.01.26. 13:07:37

@canzone: Aha,az öreg katona naturalista stílusa zavart titeket. hallodhülyevagy imádom,hogy becsuktátok a szemeteket:)

gidabiga 2011.01.26. 13:08:23

@iinside:

a nézettség :)
a videót sokan megnézték többször, tegnap többen ültek a tévé elé, hátha lesz folytatás.
de a tegnapi leszedált társaságot elnézve, ma nem lesz nagyobb a nézettség.

ügyes-bájos 2011.01.26. 13:08:50

@vörös áfonya:
párbaj, kiválasztás,anyámtyúkja

Kaviárevő felsőezer 2011.01.26. 13:11:25

@gidabiga: téged szeretlek, imádlak, mindenben számíthatsz rám :)
@flanker: messze elkerült a féltékenység érzése, jót szórakoztam rajtatok :)
@hannibal22-73: hallodhülyevagy, persze hogy az volt zavaró :)

vörös áfonya 2011.01.26. 13:11:44

@ügyes-bájos: Arra írtam,hogy sosincs élő adás.

Trevlovics 2011.01.26. 13:12:44

@iinside: az egyszerű szerintem, ha láttad a tegnapi összefoglalót. nagyon kis langy volt, mindenki elvolt mindenkivel, teljesen érthetetlen lett volna, hogy a nagy nekibuzdulás és hadviselés után miért lett hirtelen ilyen kedélyes és belassult mindenki. hát azért, mert cirkusz volt. nyilván a teljesen valamiért nem lehetett megmutatni, de jelezni kellett, hogy oka van a visszafogásnak.

Augur 2011.01.26. 13:13:38

@canzone: én is zavartalak tegnap?:(( mert sírok, ha igen.

Vamp-ír 2011.01.26. 13:14:20

Szandikának az volt a problémája, hogy megígérték neki, kivasalják a haját, oszt 11 perc után sem tették meg!
Egyszer ezt túlélte, másodszor már nem akarta! Nu!

Kaviárevő felsőezer 2011.01.26. 13:14:22

@iinside: @Trevlovics: egész jó nyomon vagytok, de gondolkodjatok még egy kicsit, és meglesz a végső megoldás

vörös áfonya 2011.01.26. 13:15:02

@Trevlovics: A tegnapi összefoglaló teljesen Macskafogós lett,mikor a végén a macskák boldogok és szedegetik a virágokat teljes egyetértésben:)

vörös áfonya 2011.01.26. 13:16:01

@ügyes-bájos: Elnézést,nem vagyok elég egyértelmű.A netes élő adást mondom,aminek elvileg kéne mennie minden nap 17-19-ig és éjféltől reggel 10-ig.

jörgömös 2011.01.26. 13:17:09

@vörös áfonya: persze
a. kaptak egy vödör nyugtatót
b. balhé előtti eseményekből volt összevágva a műsor

iinside 2011.01.26. 13:17:45

@Trevlovics: na ez nekem is feltűnt, hogy előzőleg felállt mindkét hadsereg, élen a tábornokokkal, lobogtak a zászlók, végsőkig elszánt harcosok sorakoztak fel a vezérek mögé....
erre tegnap tök semmitmondó langyi beszélgetések, mindenki lájkol mindenkit...
nem jön ez sehogy sem össze

ügyes-bájos 2011.01.26. 13:17:52

@vörös áfonya:
igen, de azt tudják kontrollálni, az estenkénti élő adást a retken, pedig nehezen. bááár, van ötletem:)

Kaviárevő felsőezer 2011.01.26. 13:17:59

@Augur: nem emlékszem már, hogy ki mit írt, csak a téma volt gáz, nem is olvastam tovább. mindenkit szeretek, gyertek a keblemre :)

csudri82 2011.01.26. 13:19:22

@Mme Chauchat: Nyugalom Drága, csak ebédelni voltam.

Szóval, azt mondtad beszélgetni akarsz a másik blogról, itt vagyok, hajrá. :)

Augur 2011.01.26. 13:19:29

@canzone: köszike! menjünk az új poszthoz együtt.

gidabiga 2011.01.26. 13:20:57

én szombaton előreláthatólag sem tévé, sem netközelben nem leszek :(
de azért majd csak túlélem valahogy :)

gidabiga 2011.01.26. 13:27:18

@Városi Farkas:

porhintés.
az ilyen pszichológus meg, ha ezt komolyan gondolja és nem pénzért, adja vissza a diplomáját.
ha a véleménye megvásárolható, akkor is.

Mme Chauchat 2011.01.26. 13:28:43

@csudri82: jah, gondútam. Mi volt? Csak nem hal? V. pácsó? Vagy békűn? Ja, most az új blog-ötletem az egy hapsi-kiveséző, ekéző, kötelezően off-topicos lenne

Mme Chauchat 2011.01.26. 13:32:04

@hannibal22-73: >>Kicsit visszaolvastam,>> speciel az volt, h hiányoltalak, meg vallottam mint mindig.

Mme Chauchat 2011.01.26. 13:37:34

@csudri82: gyere az újra. meddig vagy? remélem nem skippelsz megint, holnapig

csudri82 2011.01.26. 13:39:24

@Mme Chauchat: Olyat már csinált Friedmann Juci. :)

Hannibal22 2011.01.26. 13:43:22

@Mme Chauchat: Időközben elolvastam mindent,meghatódtam! Szeretlek!

Szeretném a füledbe suttogni:

www.youtube.com/watch?v=s-Q87doHJlA&feature=related

Mme Chauchat 2011.01.26. 18:12:44

@hannibal22-73: Köszönöm, köszönöm...hhhh
"Ismersz engem, kit szemed megviselt,
lehetetlen, hogy ne szeressél, kedves!"
www.youtube.com/watch?v=1gTGmbA40ZQ