Random sivatagos-szabadjaffás bolygón járunk, ahol egy hírnök vadul meséli a homoknak az Oráj akaratát, amikor jönnek a jaffák, és fegyvert fognak rá. Megmondják neki, hogy büdös a szája, menjen innen, és a hamis istenéből sem kérnek. A szemét meg nézesse meg, mert a szürkehályog nem játék. A hírnök megsértődik, és járvány helyett elrepíti a jaffákat nagyon messze, aztán a kapu körül felhúz egy erőteret. Odahaza nem tervezett aktiválás, csak szöveg jön, az is kukacul. A többiek kosaraznak, Teal’c és Vala aláz, Mitchellt többször látni a hátán, mint a lábán, Daniel meg csak van. Az üzenet egy Nerus nevű kukactól jött, Baál egyik talpnyalójától. Egy dagadt zabagép, ennek ellenére egy zseni a goa’uldok között. Nem is ez a lényeg, hanem az, hogy van egy melója a számunkra.
Vala szerint nem szabad ide beengedni, pedig csupa jó dolgot mondott rólunk. Amióta elkalapáltuk Anubiszt, bekerültünk az intergalaktikus spílerek közé, szóval már nyomatják is a Tau'ris bögréket. Valami fontos katonai információja van, szóval beengedjük. Nem túloztak itten, Nerus bizony el tudna bújni a kondában. Gyorsan visszanézünk a hírnökhöz, mert úgyis mindenkit az érdekel most: megvan, megvan, löki a dumát a homoknak, a jaffák meg lövik botfegyverrel az erőterét, ami tágul. Kb ennyi, gyerünk vissza. Nerus megdicséri a magnélküli szőlőnket, aztán átvált emberi hangra. Mint az kiderül így pár év után, igazából nem is muszáj a kukacoknak torz hangon beszélni. (Azok a beképzelt tok’rák, ej-ej)