Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Szellemekkel suttogó 3x11 - Zsákolj, ha tudsz!

2010. november 20. 14:00 - leeann

Melinda és Delia elmennek Ned kosár meccsére, ahol elég nagy pánik tör ki, amikor egy szellem kezd sajátos tombolásba. Az élsportoló kosaras sztárt és a legszőkébb csajt a suliban halállal fenyegeti meg a kijelző, úgyhogy Mel nyomozni kezd. Kiderül, hogy a kijelzőt egy olyan lány irányította a meccs alatt, akinek nemrég halt meg a testvére. A szellem testvér Tom okozta a felfordulást, ezért Mel Ned segítségével a szomorú hugicát kérdezi ki a történtekről. A lány szerint a testvére egy gördeszkával elesett, aminek következményeként meghalt, de azon kívül, hogy Nednek tetszik a lány nem tudunk meg sokkal többet a dologról.

Másnap Mel a suliban próbál további információt szerezni, és sokkal többet tud meg, mint remélte. A szellem azt gondolja, hogy a suli álompárja miatt halt meg. Később Mel és Ned az ügyről beszélget, amit Delia nem vesz jó néven sőt jobban bírná, ha a fia nem csapna fel szellemnyomozónak. Másnap Ned próbál beszélni Lucyval, de a lány szívatásnak veszi a fiú őszinte közeledését és nem akar túl sok információt megosztani vele. Ned felsül, de este Melinda a suli „alázzuk egymást” fórumán talál egy bejegyzést, ami Kristáról szól és a denevérekhez fűződő viszonyáról. Meglepő módon a halott fiú is szerette a denevéreket, vajon mi köti még egymáshoz őket?

Tovább
komment

Friday Night Lights 4x09 - Caroll-park Lights

2010. november 19. 14:00 - Sigismundus

Feszült várakozás Dillonban több helyen is. Beckyke egy egészségügyi-eszközgyártó cégnél érdeklődik, bizonyos tesztjük mennyire ad megbízható eredményt? Mert gondban van a kislány... Vince is töpreng, egy gyorsétterembe próbál elhelyezkedni, jelentkezési lapon a kérdés, mit is írjon ide.

Végül, kap egy ígéretet, majd értesítik. Hát alighanem egy ígéretes karrierrel lett szegényebb. A Caroll parkban bandázók félrenyelik pillanatra a komlólevest. Egy fehérember jelenik meg köztük, legteljesebb nyugalommal. És egy Dallas Tinker nevű srácról érdeklődik, azt állítva hogy az edzője és a srác nem jött pár napja edzésre. Válasz helyett pár lövés hallatszik, egy sebesült földrerogy, a bámészkodó jóemberek kereket oldanak gyorsan. Nem így Eric Taylor aki végignézi a gyorsan helyszínre érkező rendőröket, mentőket, és gondolataiba merül.. Aztán reggel a rendőrségen tárgyal a nyomozókkal, kellene egy lámpa legalább abba a Caroll Parkba.

Tovább
Címkék: fnl
komment

Sötét angyal 2x02 - Levadászni

2010. november 19. 11:00 - teardrops

Eredeti epizódcím: Bag 'Em
 

Az éjszaka közepén Cindy motorberregésre ébred, mely zaj nem ám kintről jön, hanem a szoba közepe felől. Alig hisz a szemének, amikor Maxet látja meg kedvenc járgánya mellett. Cindy egy 'de-jó-hogy-nem-haltál-meg' öleléssel fogadja barátnőjét. Alig várja, hogy mindent halljon, Max egy kis manikür-pedikür-lábborotválás közepette mindent elmesél. Vagyis majdnem mindent, mert azt Cindy egymaga logikázza ki a hallottak alapján, hogy Maxből nem csak azért csináltak egy élő Logan-elleni-vírushordozót, hogy a két szerelmes ne érhessen egymáshoz, hanem azért, mert Logan a Szempár, aki a Marticore-nak elég rendesen alátett állandóan. Max először adja az értetlent, de aztán lelkére csomózza a lánynak, hogy erről a nagy felfedezésről bizony nem szólhat senkinek. Cindy optimistán látja a jövőt: minden rendben lesz, valami módon majd megtalálják a megoldást kettejük dolgára, már csak azért is, mert Max most már biztonságban van, erősebb, mint valaha és a Marticore sem árthat már, hiszen elpusztították.

Az erdőben ezalatt egy kis csapat X-akárhányas kószál, majd az égre nézve felderül az arcuk, mert meglátnak egy villódzó csillagot. Ez nem csillagászat, hanem Marticore: a dekódolt üzenetből tudják a srácok, hogy mikor és hol van a gyülekező. Útközben próbálják kitalálni mi is történik éppen velük (megtámadták a Marticore-t – de nem engedtek ki – biztos azért, mert éppen védekeztek – de később ránk is lőttek), ám végül meggyőzik magukat és egymást, hogy haza kell menniük. Reggelre el is érnek a kis hídhoz, melynek túloldalán ott áll pár fegyveres, élükön egy szúrós szemű férfi, akinél a kiskatonák lejelentkeznek. A férfi csak biccent a (nagy)katonák felé, mely már alapból gyanús, de már nincs menekvés: fegyverropogás, a többi néma csend. Végeztek velük.

Tovább
Címkék: sötét angyal
komment

Minden lében két kanál 1x18 - Leányszöktetés (Nuisance Value)

2010. november 18. 08:08 - Gabba

Ez alkalommal Spanyolhonba vet jó sorsunk és a forgatókönyv. Valahol a Costa Braván, tengerpart, pálmafák, buenos noches, flamenco és Hotel Don Juan. Ez utóbbi előcsarnokában egy pakompartos német és egy hosszúhajú francia beszélget, poharukban olasz cinzano, az asztalok között spanyol pincér. Nemzetközi a társaság, akárcsak Rejtőnél A három testőr Afrikában c. alapmű nyitójelenetében. („Négy különböző nemzetiség képviselője volt az asztalnál: egy amerikai gyalogos, egy francia őrvezető, egy angol géppuskás és egy orosz hússaláta.”) A Michel nevű francia a recepcióról telefonál Lisa Zorakin lakosztályába, szerelmes csacsogás, nyuszómuszó és társai, én is puszi, te is puszi stb. A beszélgetésnek fültanúja Mary, a barna hajú angol társalkodónő, aki figyelmezteti Lisát, hogy apja ellenzi ezt a kapcsolatot, természetesen a lány érdekében. A tüzes spanyol donna némi csapkodás után kivonul a szobából, az előcsarnokban pedig Michel elégedetten ül vissza a pakompartos Kurt mellé, és koccintanak Miss Zorakin elrablására és a félmillió dolláros váltságdíjra. Mivan? Főcím.

 

Tovább
komment

Glee 1x06 - Vitamin D

2010. november 15. 10:00 - candyperfumegirl

Willnek komoly problémái vannak a glee klubbal. Srácokból teljesen kiveszett a versenyszellem, újabban lagymatagon lötyögnek a próbákon, csak megszokásból mutatva némi életjelet. A végzetes hibát ott követte el a tanerő, hogy megosztotta diákjaival, kik lesznek az ellenfeleik a közelgő kerületi döntőn. Mivel a két félelmetes ellenfél a helyi siketek iskolája, valamint a Jane Addams Academy, ami gyakorlatilag egy női javítóintézet, a fiatalok úgy gondolták, leengedhetnek, mert álmukból felkeltve is leéneklik majd őket a színpadról, nulla erőfeszítéssel. Ez még ha igaz is, nagyon rombolja a morált, és egy előadóművész semmiképpen nem gondolkodhat így, Willnek sürgősen ki kell találnia valamit, hogy gatyába rázza elbizakodott csapatát.

Az ötletelésben Emma természetesen készségesen segít, ahogy a Will állára ragadt mustárfolt eltávolításban is, mindezt egy ártatlannak tűnő kis flörtbe csomagolva. Az egész jelenetsor nagyon cuki, na de nem a közeli asztalnál diszkréten öklendező Sue Sylvester szemszögéből, akit láthatóan csak pillanatok választanak el attól, hogy az asztalt borítsa az enyelgő párosra. Egyébként tanácsai is vannak a kollega számára, neki aztán soha nem lehet hasonló problémája a Cheerio-ival, a lányok érzik a nyomást és a felelősséget folyamatosan, ugyanis Sue havonta random kirúg közülük egyet. A jó versenyzőnek soha nem szabad leengednie szerinte, és ebben az egyben Will szavaz is neki némi igazságot, bár talán Sue pedagógiai módszere helyett ő egy humánusabbat is ki tudna ötölni.

Tovább
Címkék: glee
komment

Smallville 8x13 - Power

2010. november 15. 09:00 - Tipca

Dr. Groll, aki idén egyszer már elhozta nekünk az idegen domina királynőt, Maximát, már megint azt a bizonyost kavarja. Mr. Luthor ragaszkodik a kísérletek felgyorsításához, mivel minél előbb talpra szeretne állni, még akkor is, ha a projekt még nem áll kész emberkísérletekre. Ezt egy asszisztens szóvá is teszi, de Groll csak legyint, és beindítja a lángoló medencének tűnő szerkezetet, amelyben Lana sikoltozik a víz alatt.

A csók után Clarkra nosztalgia jött rá, ezért újranézi Lana szakítós videóját, majd kifejti az épp akkor érkező Chloénak, hogy mi van, ha Lana igazat mondott, mikor azt állította, ő csak visszafogja a hőssé válásban. Lana elment, és lám, Clark a Planetben dolgozik, és az erejét használva embereket ment. Chloe szerint ez a kettő nem feltétlenül függ össze, ezért inkább azt javasolja Clarknak, beszéljen a lánnyal.

Tovább
Címkék: smallville
komment
süti beállítások módosítása