Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Csillagkapu 8x16 – Leszámolás 1. rész

2010. január 24. 11:00 - Llew

Egy teltak érkezik a goa’uld béketárgyalásos űrállomáshoz, ahol egy ismeretlen csaj adja elő a főnöke, Baal feltételeit a Rendszerurak szövetségéből megmaradt Yu Nagyúrnak, meg két ki tudja ki kukacnak. Az ajánlat elég gáláns, ha elismerik Baalt a goa’uld birodalom legfőbb góréjának, akkor a jövőben is kormányozhatják jelenlegi területeiket. Egy jaffa susmog valamit a követtel, majd két kull bevezeti Cartert. A múltbéli együttműködések kapcsán Yut faggatják, aki maga is kíváncsi a magyarázatra, de csak egy pengét kap a hasába. Carter ugyanis RepliCarter, aki tölcsért kardot csinált a kezéből, a’la Cini néni T1000-es, és csúnya belezést ígérő tekintettel indul a soron következőhöz, miközben a replikátor hajó közeledik.

Az igazi Carter, Daniel, Teal’c és Bra’tac társaságában van valahol egy saját ha’tak fedélzetén. Rak’norra várnak, aki késik. Carter javasolja, hogy talán meg kéne fontolni az akciót, mire Teal’c emlékezteti, hogy ez nem egy CSKP bevetés, hanem egy nem gondolkozós jaffa küldetés, ahol a földiek csak megfigyelők. Nagyszabású lázadó hadművelet van folyamatban, hogy meggyengítsék a Rendszerurakat. Nekik Amateraszut kell elintézni. Megvannak az ellenség kódjai, így harc esetén leereszthetik azok pajzsát. Ez meglepő módon tényleg úgy hangzik, mint egy terv.

Tovább
Címkék: csillagkapu
2 komment

Csillagkapu 8x15 - Joe polgártárs

2010. január 23. 14:00 - the black ball

Mivel a rész amolyan összeollózott filler, normál hogyvolt helyett "hogylehetettvolna" íródott Joe polgártárs közreműködésével. Nem, nem lesz több ilyen.

Jack ismét szatyrokkal érkezik haza, de most Kinsey helyett Carterrel cseveghet. Jack megosztja vele telefonon a világhírű omlettjének receptjét, ami nem másból áll, mint tojásból. Persze van egy titkos összetevő, ami Sam szerint a sör, de ezt nem tudják megvitatni részletesebben, mert egy kopaszodó, 40-es férfi fegyvert fog Jackre, és idegesen közli a nézőkkel, hogy a tábornok tönkre tette az életét. Naná, hogy nem oldjuk még fel a konfliktust, nem, először flashbackelünk egy 7 évvel ezelőtti garázsvásárra. A kopaszodó 40-es úgy látszik, már ekkor is kopaszodó 40-es volt. Az asszonnyal jöttek vásárolni valami bóvlit, hogy letudják a karácsonyi ajándékokat.

Átlagemberünk, Joe, talál is egy példányt az Amazing Avengerből, aztán átorientálódik egy fekete kavicshoz, amit megérintve összeflesseli magát ott mindenki előtt, és felvillan előtte a Csillagkapu 1. évadának fináléja. Tyű – mondja Joe, és gyors megveszi, mert minek fizessen 30 dolcsit az első évadért, amikor megkaphatja kettőért is kavicspackban. Kiderül, hogy Joe egy borbély, és saját boltja is van, a Stylin’ Joe (idehaza Józsi MacNyír néven futna). Megkérdeztük Joe-t, hogy mit gondolt 7 évvel ezelőtt: „Nagyon örültem, hogy 2 dollárért megszerezhettem a Csillagkapu 1. évadát. Nem is tűnt gyanúsnak, hogy kavicspackban adják, elvégre manapság rohamosan fejlődik a technika. Ráadásul így könnyen elfér a polcon, és nem kell kidobni a MacGuyver-díszdobozt. Ekkor még nem is sejtettem az igazságot…”

Tovább
Címkék: csillagkapu
10 komment

Szellemekkel suttogó 1x15 - Melinda első szelleme

2010. január 23. 10:00 - leeann

Melinda és Andrea egy iskolai előadáson vannak, ahol egy kislány szellem rója fel a szellemlátónak, hogy nem segített neki. Mel nem igazán tudja, hogy ki a kislány, de a közelgő szülinapja jobban aggasztja, mint a szellem kislány. Másnap a boltban Andreát a kalapos szellem figyeli, amit a lány érez is, Mel pedig a kislány szellemet látja újra, ami egy emlékképet hoz elő a gyerekkorából. Este sem bír aludni, és a kislány újabb feltűnése egyértelművé teszi az emlékképet. A halott kislány Sarah Applewhite, és Melinda osztálytársa volt.

A kislány nagyon beteg volt és meghalt. Melinda látta a rémült kislányt a tanteremben, és senki nem hitte el neki, hogy ő látja Saraht. Természetesen mindenki úgy vélte, hogy Mel sokkot kapott a hírtől, és gyerekként ezt úgy dolgozza fel, hogy odaképzeli az osztálytársát. Most, hogy Mel már emlékszik a kislányra, reggelre tiszta fejjel tud gondolkodni, és rájön, hogy az egyetlen dolog, amit tehet, hogy megkeresi a kislányt. Sarah elég félénk volt, így Mel pontosan tudja, hogy olyan helyen fog kísérteni, amit ismer. Melnek haza kell menni ahhoz, hogy kikutyulja ezt a múlt dolgot, ugyanis nem csak Sarah tartozik a múlthoz, hanem Melinda rideg viszonya az anyjával is a múltban gyökeredzik.

Tovább
Szólj hozzá!

Gordon Ramsay - A Pokol konyhája 6x12

2010. január 23. 09:34 - Póniló

Az előző részben Van, a forrófejű texasi távozott, így öten maradtak már csak versenyben. Dave meglehetősen bosszús volt a kiszavazás során, mivel Tenille eltért a megállapodástól és Van-re voksolt Ariel helyet. Meg is kérdezi Tenille-t, miért csinált hülyét belőle Gordon előtt, de Tenille úgy tesz, mintha Dave csak álmodta volna, hogy ő is egyetértett. Kevin pedig páholyból szemléli az eseményeket és élvezi, amint az ellenfelei egymásnak esnek, és rontják a saját esélyeiket. Suzanne és Ariel meg inkább a saját dolgára koncentrál.

Másnap reggel sor kerül az első tényleg egyéni kihívásra, ezúttal elsősorban a külcsín a fontos, hiszen ma főleg a tálalás számít. Egy-egy főételt kell mindenkinek elkészítenie, ezek közül első körben kizárólag a tálalás alapján fog kettőt kiválasztani a szakértő zsűri – a Bon Appetit magazin szerkesztői. A két legszebb étel kerül majd a főszerkesztő Barbara Fairchild és Gordon elé, ők már meg is kóstolják majd ezeket. Suzanne extrém izgatott a feladattól, mert a szakmában kb. mindenki olvassa a magazint.

Tovább
8 komment

Gyilkos elmék 4x11 - Normal

2010. január 22. 14:30 - hex.kelly

Orange County, California, forgalomleső helikopterből jelentik a rádióban, hogy mi újság az utakon. Egy családi házban Norman köti a nyakkendőjét, szőke felesége mellé lép, és azt mondja, nem késhet a saját partijáról, ő most elindul, Norman menjen utána, ha elkészült. Még fikázza egy kört a férje kisautós nyakkendőjét, aztán távozik. Norman kis ecsettel leporol pár kisautót a polcon. Aztán az ajándékdobozt beteszi a terepjárójába, zakóját vállfára akasztja, és elindul. Egy szőke nő egy Mercedes-ből rádudál, majd megelőzi, a következő lámpánál Norman mellé gurul, és jelez, hogy eressze le az ablakot. A nő épp telefonál, majd mikor észreveszi, leereszti az ablakot, mond neki valamit, és elhajt. Norman lefagyva bámul kifelé a kocsiból, biztos el lett küldve a vérbe. Norman gyorsít, előzget, és az anyósülésen heverő dobozra pillantgat. A zene kezd félelmetes lenni, ahogy kocsijával a Mercedes mellé ér, ennek nem lesz jó vége. És tényleg nem, mert Norman egy puskát tart a kezében, és lő. A Mercedes a szélső sávba sodródik, nekiütközik valami tereptárgynak (talán hordó vagy tartály), megemelkedik, repül a magasba, majd feje tetejére fordulva landol.

Tovább
Címkék: gyilkos elmék
43 komment

Reklámőrültek 2x13 – Gondolatok vészhelyzetben

2010. január 22. 12:11 - wizdog

Betty idegesen tekinget körbe a nőgyógyászánál. Az egyik falon egy hímzett képecske, rajta egy őz és a suta. Szarvas nincs a képen. Bejön a doktor, sálban, elnézést kér a hideg miatt: a felesége elvitte a radiátort. Betty nem fázik (biztos az északi származás teszi.) Közli a nővel, hogy a vérzés oka nem a lovaglás, hanem hogy ismét gyereket vár. „Semmi kimerítő tevékenység” - utasítja az orvos. „Erre vannak a férjek.” „Nekem most nem lehet gyerekem” - mondja Betty. Az orvos teljesen zavarba jön az abortusz gondolatától. „Garantálom, hogy amint elmondja a férjének, és a barátainak, elmúlik az aggodalma.” A doktor azért „szeretné megvizsgálni” ezért elmegy a radiátorért. Ám Betty ezt nem várja meg, hanem lelép.

Az irodában Ken átad Harrynek egy bevételi előrejelzést, amit Cooper kért be tőle. Harry kiszúrja, hogy a Clearasil hiányzik a listáról. A Don távollétében cincogó egerek azon tanakodnak, hogy vajon Don eltűnésének köze van-e ahhoz, hogy vizsgálgatják őket. A fiúk találgatnak: Harry szerint (Pete elmondása alapján) Don az űripari lehetőségeket próbálja megcsípni. Peggy nem tud semmit. Paul egyből aggódni kezd, hogy Don saját céget alapít, Harry egy keleti parti székhelyről álmodozik, Ken pedig egy nyitott tetejű kocsiról. Harry fél, hogy „a Kennedy beszéd” miatt műsorváltozás lesz, ami reklámbevétel-kiesést jelenthet. Kinsey undorodva a túlzottan anyagias szemlélettől, elindul kifelé, a többiek is követik.

Tovább
11 komment

Ments meg 5x17 - Leszbik

2010. január 21. 16:00 - zenoli

Nagy az izgalom tűzoltóink háza táján, ma van a Dancing with the Star döntője, amit ugye itthon Szombat esti láz néven vittek sikerre Stóhl Buciék, ha jól tudom. Mindenesetre tűkön ülnek a srácok, mert persze fogadást kötöttek a kedvencekre, jól jönne az extra pénz mindenkinek. Needles érkezik, és nem érti igazából, mi ez az össznépi körömrágás, ezért inkább savanyú arccal közli, hogy ő bizony marad a jól bevált, tökös focinál, de ha a többieknek elvitte a cica a golyóit, nézzék csak a táncikálást. Majd hirtelen megpillant egy számára érdekesnek tűnő szereplőt, aki miatt kilövi a focival kapcsolatos terveit a holdba, inkább beül ő is izgulni a pór nép közé. Főcím.

Este van, már nagyban folyik a Sean megsegítésére rendezett koncert, Mikey együttese szolgáltatja a talpalávalót, ami nem mindegyik tűzoltónak nyeri el a tetszését, Lou ki is jelenti, hogy eddig mindig arra törekedett, hogy vakká igya magát, ma inkább süketté szeretné, ennyire bírja a zenebonát. Ja és amúgy meg is házasodik, jelenti be csak úgy mellesleg, ami hír hallatán kisebb népünnepély indul, folyik az ital, áll a bál. Közben Sean igyekszik udvarolni minden nőnek, aki mozog, és azokból ma amúgy sincs hiány, tele van a bár szebbnél szebb lánykákkal, de valahogy egyik sem gerjed a kukira. Franco szerint legfeljebb biszex csajok vannak itt, hiszen Carla is az, mert ugye ő még mindig ezzel nyugtatja magát. Mrs. Needles is befut, és nem is totojázik sokat, nagyjából 5 percen belül egy másik lány szájában van tűzoltóink nagy örömére, mert a mozi ingyen van.

Tovább
Címkék: ments meg
5 komment

Gyilkos számok 3x17 - Egy óra

2010. január 21. 09:03 - Hoppancs

Bicajos kisfiú szórja a napi postát, egy fekete autó pedig diszkréten követi, benne napszemüveges fazonok. Az idilli képet kettétöri egy másik kocsi, amint bevágódik a srác és kísérete közé. A belőle kipattanó fickók nem viccelnek, gépfegyverrel ártalmatlanná teszik a jármű utasait, majd felkapják a gyereket és elhajtanak. Ez bizony emberrablás, akárhogy is nézzük. Úgy tűnik, Don ebből most kimarad, ő ugyanis terápián van, egyelőre még nem tárul fel az e mögött rejlő ok, de reméljük, hogy megéri kivárni. A kevésbé szerencsések már a helyszínen mérik fel a szitut, ami egy halott és egy sérült testőr, valamint a kiscsávó hűlt helye.

Fontos információ, hogy a kis Jo apja Che Lobo Santiago, a nagyhatalmú lemezcég tulajdonos, ezért hordta ki az újságokat testőri felügyelettel. Mondjuk sokra nem ment vele. A papának van pár zavaros ügye, többek között a korábban is említett mexicali bandával, szóval nem az a jóságos télapó típus. Hamarosan megcsörren a megboldogult testőr mobilja, Colby pedig már riasztja is Megant, hogy próbálja meg bemérni a hívást. A robotszerű bűnözőhang tulajdonosa természetesen a apával akar beszélni, majd rövid, lényegre törő követeléssel áll elő:3,2 misi a marokba, vagy a kis Jónak annyi. Don eközben kollégáiról kénytelen beszélni a terapeutának, akik viszont ők keresik eredménytelenül. Arra már rájöttek, hogy az elkövető egy Webline nevű szolgáltatást használt, amit úgy lehet lenyomozni, ha kiderítik, milyen szervereken ment keresztül a hívás.

Tovább
Címkék: gyilkos számok
Szólj hozzá!

Buffy, a vámpírok réme 5x15 - Szerettelek

2010. január 20. 14:00 - leeann

Buffy még mindig azon agyal, hogy miért ő Spike álmai nője, de erre egyelőre nincs meg a válasz. Joyce már egészen jól van, randira készülődik, amit a lányok apró kis élcelődéssel, de örömmel fogadnak el. Szóval Buffy agyal, Joyce jól van, Anya pedig az internettel ismerkedik, sőt, lassan már komoly pénzmánia uralkodik el rajta. Tulajdonképpen érkezik a városba egy lány, aki egyelőre azért említésre méltó, mert emberről emberre járva keres egy Warren nevűt.

A csapat este bulizni megy, és semmilyen buli nem buli, ha nem tűnik fel egy pasi, aki Buffy életében valamilyen szerepet tölt be. Ez a pasi most éppen Ben, aki egyből benne van egy kis incselkedésben a vadásszal. Természetesen a bulin is feltűnik a fura kislány, és továbbra is Warrent keresi. Warren létezik, és menekül az őt üldöző fura kislány ellen. Mialatt Willowt és Xandert elbűvöli a fura lány, egy nagyon szőke fej tűnik fel a vadász közelében. Természetesen Buffy a tűnj innen kifejezést ismételgeti, Spike meg hidegebb, mint valaha.

Tovább
Címkék: buffy
Szólj hozzá!

Dr. Csont 3x03 – Nyeregben

2010. január 19. 13:00 - Llew

Kis srácok kempingeznek az erdőben, mikor egyikük egy oszlásnak indult hullára bukkan. Cam már sötétben vizsgálja a lyukas homlokú, krémes orrú, és összekötözött kezű holttestet. A megtaláló gyerekből használható információ helyett csak a hányás jött ki, aminek a szaga jobban zavarja Brennant, mint az bomló tetemé. Utóbbi ráadásul még túl húsos neki, így azt feltételezi, Cam csak próbálja őket egy ügyre állítani Booth-szal. Azonban a levágott lábfejek szakmailag is indokolják a jelenlétét. Ahhoz képest, hogy a környéket ellepték a helyszínelők, meg nagy reflektorokat égetnek, Booth csak ekkor veszi észre a holttest mellől induló vérnyomokat, amik az avarba rejtett lábfejekhez vezetnek.

Az áldozat négy napja halhatott meg, a homloksérülés pedig valamilyen pengétől származik. A jelek szerint a csonkítás és a kéz összekötözés a halál beállta után történt. Hodgins érkezik az ügyhöz kicsit sem kapcsolódó hírrel, hogy Angelát hipnotizálni fogják, hogy eszébe jusson a férje neve, mert a Birimbau gúnynév nem kimondottan egy forró nyom. A betoppanó Booth szerint azonban az ilyesmiből sok minden kiderülhet, mire Brennan megjegyzi, hogy az a braziloknál kis furulyát jelent, majd nem érti a többiek min mosolyognak. Az ujjlenyomat alapján az áldozat Ed Milner, Marylandből. A fehér trutyi az orráról lovaknak készült napozókrém, a gyomrában pedig kukorica, zab és melasz van. Ez sem kimondottan hétköznapi, de az igazán bizarr az, hogy a fogai és az álkapcsa zabla használatának jeleit mutatják. Erről és az Ed névről Hodginsnak beugrik egy mondóka, ami Mr. Edre, a beszélő lóra utal, és amit Brennanen kívül mindenki ismer.

Tovább
Címkék: dr. csont
21 komment
süti beállítások módosítása