Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Sötét angyal 1x10 - Ki vele (Out)

2010. május 23. 17:00 - bree-gee

Kezdő jelenetünkben Bling emlékezteti a számítógépébe elmerült Logant, hogy bizony ideje lenne a randijára indulni. Logan tiltakozik, hogy ez nem is randi, és egyébként is dolgoznia kell, le is mondja mindjárt a vacsoráját hősnőnkkel, aki biztos megértő lesz. Blink szerint nem lesz, hiszen nő. Hát, egyet kell, hogy értsek. Világmegváltó szépfiú ide vagy oda, ha egy nő főz valakinek, az illető egye is meg! Közben hősnőnk bőszen készülődik a „nem randira”. Mint ha az egyik csatorna főzőműsort látnánk: Kendra épp a vízforralás rejtelmeibe avatja be a lányt. Ez bizony étel tekintetében nem ígér sok jót, de ha szépen forralja, még akár 3, azaz három pontot is kaphat rá az igyekezetért, tehát nem kell izgulni.

 

Logan megérkezik, a lány sürög-forog, csak épp hiába. A férfi épp „Szempár üzemmódban” van, kap egy telefont egy üggyel kapcsolatban, aminek hatására már fújná is le a randit, hiszen dolog van: egy Bronck nevezető pacák vérkészleteket nyúl le és ad el külföldön. Ki is adja az ukázt: indulni kell most azonnal a reptérre körülnézni. Max nem épp így tervezte az estét, a tészta helyett ő lett leforrázva. Nulla lelkesedéssel tart Logannel, bemegy a reptérre, de sok az őr, és menekülés közben még egy sártócsába is beleesik. Mondani sem kell, ez az amúgy is rossz hangulatát tovább fokozza. A felderítés után ki is jelenti: le is út fel is út, ő ezennel befejezte, kiszáll. Logan szerint Max önzően viselkedik, Max szerint a férfi pedig tiszta megszállott. Ennyiben maradnak.

Tovább
Címkék: sötét angyal
4 komment

Survivor 16x03 - I Should Be Carried On The Chariot-Type Thing

2010. május 23. 15:00 - sixx

Nagyon hosszú a cím, de tessék nekem elhinni, hogy nagyon találó is egyben, egy iszonyatos nagy stratégiai baklövés és annak szomorú következményei miatt lesz emlékezetes ez az epizód, no meg az egyik legbrutálisabb challenge-ről, ever. Az előző részben Joel, a nagydarab gyökér úgy gondolta, hogy a játék elején kell elkezdeni a kis power-playeket, és kiszavaztatta Mary-t, aki állítólag közel került Mikey-hoz, és így veszélyes lett. Mi sem értjük, nyugi.

A táborba visszaérve természetesen jön az obligát, "ezt meg most így, hogy", az arcok általában arról árulkodnak, hogy Joel nagyszabású stratégiája csak abban az előemberre emlékeztető fejiben áll össze értelmes egésszé: minek kiszavazni egy olyan törzstagot, aki erős, míg a fanoknál legalább két gyenge, csak ballasztnak jó alak is kóricál? Mikey szerint is érdekes húzás volt, Joel meg úgy kommentálta, hogy majd kíváncsi lesz az arcára, amikor oldalról jön a baseballütő, ez az ember annyira hülye, hogy az már fáj.

Tovább
Címkék: survivor
11 komment

Csillagkapu 9x18 - Arthur leple

2010. május 23. 10:00 - the black ball

Carter egy Glastonburyből elhozott eszközt tanulmányoz bőszen, amikor Mitchell jön, hogy elhívja zselét reggelizni. Nem kell a zselé neki, mert mindjárt áttörést szenved el a készülékkel, amit Lee 6 hónapig macerált eredmény nélkül. Pont most, pont neki elkezd elektromágnesesen sugározni, de túl nagy a frekvenciasáv, így manuálisan lecsökkenti, aminek következtében mindketten eltűnnek. Illetve mégsem, mert mégis látjuk őket. Az eszköz kivetít egy képernyőt tele Ős hülyeséggel, amit a megérkező Lee-nek is megmutatunk, de az inkább átmasíroz Carteren. Jól van, baj van. Miután Mitchellnek nem sikerül felemelnie egy bögrét, elrohanunk Danielhez. Útközben Sam elmagyarázza, hogy fázison kívülre kerültek, azaz egy másik dimenzióban vannak.

Ezt nem illik összekeverni a párhuzamos világokkal, ahogy azt Pandacsöki Mitchell teszi, mert a dimenziókból összesen 11 létezik, az M-elmélet szerint legalábbis. Danielhez pedig azért mennek, mert már ő is volt fázison kívül, így elméletileg látni fogja őket. Ha látja is őket, nem szívesen teszi, mert ő is átsétál rajtuk, úgy tűnik, ő egy másik dimenzióban járt. Az öltözőben Landry Mitchellt keresi, de csak Teal’c lézeng arrafelé. Ha már ott van, elmondja, hogy hallottak egy pletykát, miszerint az Oráj híres-neves Megdöglesz-napja pár napon belül esedékes, szóval ja, itt is baj van.

Tovább
Címkék: csillagkapu
1 komment

A Kaméleon S5x01 - The Pretender 2001 (1. rész)

2010. május 22. 10:00 - missparker

Üdvözlet a sorozaton kívüli sorozatban, azaz Jarodék történetének mozis folytatásában. Én ezt a rajongók nyomán önkényesen 5 évadnak kezelem, mivel két mozifilm összesen 180 perc, ezeket is 45 perces epizódokban írom meg, hogy ne legyünk túl hosszúak. Csapjunk bele:

Fekete képernyővel és kedvenc gyerekdalunkkal nyitunk, majd egy tárgyalóba kerülünk. Cigiző, fekete diplomatáknak tart prezentációt egy másik fekete, Jarodról. Gondolom ez Mutumbo és a Triumvirátus ügyeire utal, de majd kiderül. Az előadó elmondja, hogy Jarod reggel elolvas egy könyvet a szívműtétekről, délután már tökéletes bypass-műtétet csinál, nincs az a számítógép, ami felvenné vele a versenyt. A Központ vissza akarja kapni. Az üldözőcsapatot is bemutatja pár képben: Miss Parker, apja a Központ vezetője. Jarodon túl még egy dolog érdekli, az anyja élete és halála. Tragikus lenne, ha rájönne az igazságra, pánikol a közönség egyik tagja, nem tudja még, hogy Miss már mindent tud. Sydney: pszichiáter, pótapa és tanár Jarod számára. Ha Sydney eltűnik, Jarod is. Broots: a technikai zseni, akinek zsenialitása csak arra elég, hogy egy lépéssel Jarod mögött maradhassanak. Viszont nélküle még ennyi eredmény sem lenne. A Triumvirátus emberei: Mr. Parker szorgalmasan vezeti a Központot, és ha jók az infók, Raines halott. Mr. Lyle hűséges maradt. A megfigyelőik követték Misst és Jarodot a metróig, ahol Ethan ügyködött. Hogy mi történt a robbanásban, arról csak találgatni tudnak. Pánikolós újra kérdez, igaz, hogy Jarodot elrabolták a szüleitől gyerekkorában? Fekete képernyő, a gyerekdal hallatszik újra. Jarod első munkáját újranézhetjük, pár óra alatt felépült legóból az Empire State Building. Aztán a narrátor elmondja, amit a sorozat minden egyes epizódja elején. Then one day, their Pretender ran away...

Vissza a fősodorba, robbanás utáni tájkép a metróalagútban: égő gerendák, füst. Nyögdécselés! Miss megkerült.

A lába beszorult egy gerenda alá, nem tud kimászni, egy másik gerenda tüzes guillotine-ként lóg felette. Kiáltozni kezd. A füstből Catherine alakja rajzolódik ki.

Tovább
Címkék: a kaméleon
5 komment

Szellemekkel suttogó 2x10 - Szellem a pályán

2010. május 21. 14:00 - leeann

Melinda, Jim, Delia és Ned baseball meccsen vannak. A kvartett jól szórakozik, a hazai csapat nyer, de a meccs végén furcsa dolgok történnek. Az egyik játékos rosszul lesz, a pálya reflektorai tönkremennek, és Melinda azonnal érzi, amit éreznie kell, vagyis a pálya szellem járta. A játékost elviszi a mentő, de nincs egyedül, egy baseball játékos szelleme megy vele. Kedvenc házaspárunk is a kórházba robog, hogy az asszonyka szemmel tudja tartani a szellem játékost. A váróban mindenki aggódik Justinért, de Mel a fel-felbukkanó dühös szellem miatt jobban aggódik.

Hamarosan kiderül, hogy Justinnak nincs semmi baja és rendbe jön. Persze, hogy nem találtak semmit, hisz a szellemekre nincs teszt. A szellem marha dühös lesz, amikor meglátja az edzőt, amit később Melinda helyes kis Jeep-jén vezet le. Másnap Mel elmegy a sportpályára körülnézni, amikor megtámadja őt az adogatógép. Később Melinda tovább nyomoz, amikor is összetalálkozik Justinnal. Nem mondható kellemesnek a beszélgetés, mert a szellem is a játékossal jön, és Melre támad. Az edző és két játékos érkezik megmenteni a bajba jutott szellemlátót, így nem történik komoly baj.

Tovább
Szólj hozzá!

Sogun 1x11

2010. május 21. 12:00 - Sigismundus

Blackthorne azonnal rájön, hogy akkor a nő csak csalétek, ő, és Jabu szintén csalétek, mindez Toranaga terve volt, csakis önmagáért. Európai logikája érthetően azt diktálja, a hűbérúr elárulta szolgáit, ez gyalázat.  Marikot nem nagyon érdekli ez, az ő célja szolgálni Jedo urát, ha így hát így. Csak annyit mond, hosszú még a nap, nincs vége..

Tovább
Címkék: sogun
2 komment

Gyilkos elmék 5x06 - The Eyes Have It

2010. május 20. 14:00 - hex.kelly

Szörnyűség, hogy megcsúsztam a hogyvoltolással, és ezt a készítők is tudták ám, és jófej módra összevágtak egy kis emlékeztetőt az előző két részből: Hotch és Morgan beszélgetését a helycseréről, a mindannyiunk által igazán megkedvelt Tamara Barnes nyomulásáról, Morgan és Garcia vitájáról, és a Morgan-nek ajtót nyitó slafrokos borzadálynőről.

Este van egy utcasarkon (na jó, nemcsak ott), valami piásboltból jön ki egy baseballsapis figura, megáll egy furgon mellett, kinyitja az oldalajtót, bent van egy hűtőtáska, beleszórja a boltból hozott zsákos jeget. Széthajtja a zsebes szerszámtárolót, Kivesz belőle egy kicsi fagyiskanalat, valamit ráönt, majd elteszi. Egy parkolóházba hajt, aminek tetejéről figyeli az utcán közlekedő ifjúságot. Két lány indul meg az épület felé, a gyilkos elkezd kicuccolni a kocsiból, a két lány meg halad felfelé a lépcsőn, és naná, hogy megtámadja őket a sötét alak, az egyiket gyorsan kiüti, a másikat még hagyja kicsit jajveszékelni, micsoda gavallér.

Másnap reggel akad másik gavallér is, valami parkban kávézik a deli Morgan ügynök és Tamara Barnes, aki szerint Morgan-t előléptették, ha ő van most Hotch helyett a csapat élén, pengeéles logika. Viszonylag idióta párbeszédet folytatnak arról, mennyire hálásak egymásnak, és Tamara belenget egy közös ivászatot, ha Morgan-nek nem lesz olyan sűrű a napirendje. És neki adja (egy talán gyűrött, talán műsoros papírzsepiből előbányászva) az unatkozó építőmunkások által lemészárolt egyetlen bátyja keresztmedálos láncát. Morgan hárítana, Tamara erőltetné, én meg hánynék, hol egy lavór?

Tovább
Címkék: gyilkos elmék
17 komment

Reklámőrültek 3x05 – The Fog

2010. május 20. 10:05 - wizdog

A legutóbbi epizód végén Don a füszálak között matatva próbált kapcsolatot teremteni Sally osztályfőnökével, Suzanne Farrell-lel. Pár héttel később ez össze is jön: Don és Betty egy osztályteremben várakoznak: egy rögtönzött szülői értekezletre jöttek, mert Sally összeverekedett egy osztálytársával. Megérkezik a tanárnő, a másik lány szülei viszont nem jöttek el. Don beül az egyik padba, Betty viszont  mindenórás, amit Suzanne eddig még nem vett észre. Suzanne észbe kap és felajánlja Bettynek a saját székét. Majd arról érdeklődik, történt-e Sallyvel valami különleges változás odahaza? Betty nagy nehezen elmondja, hogy meghalt az apja. Suzanne meglepődik: miért nem szóltak neki erről?

Sally úgy tűnik mesélt Gene nagypapáról, sőt többször kérdezgette a tanárnőt a polgárjogi harcos, Medgar Evers meggyilkolásáról. Betty ekkor kikérezkedik a vécére. Suzanne elmondja, hagyni kell, hogy Sally megélje a gyászát, hogy feldolgozhassa a történteket. Suzanne felajánlja, hogy egyelőre várhat a verekedés ügye. Betty hálás: „Azt akarom, hogy minden jó legyen, mikor a baba megérkezik.” – mondja Betty. „Nagyon szép nyaruk lesz.” – feleli Suzanne. Az irodában Don késve érkezik egy megbeszélésre, ahol Lane Pryce a kiadások (ceruza és papír) miatt ostorozza a dolgozókat, többek között Don és Sal legutóbbi Baltimore-i kiruccanások költségszámláira hivatkozik. ráadásul megtudta, hogy egy kisszekrénynek is lába kélt! Don nem kér ebből, és lelép. („Úgyis megkapom írásban.”)

Tovább
Szólj hozzá!

Buffy, a vámpírok réme 6x10 - Töredék

2010. május 19. 14:00 - leeann

Az előző rész másnap reggelén Dawn és Tara rájön, hogy senki nem jött haza előző éjjel. Buffy és Spike az összedőlt ház alatt próbálnak magukhoz térni a szenvedélyes szexparti után, amit Buffy nem igazán szeretne beleírni a vámpírvadász krónikáiba. Megint előveszi a fölényes szövegét és tévedésnek nevezi az együttlétüket, ami a szöszi vámpírnak nem igazán tetszik. Hamarosan mindenki hazaér, Buffy azt mondja, hogy verekedett éjszaka, azért ilyen zilált, Amy pedig elmeséli Will Bronzban végzett varázslatait, amit Tara továbbra sem támogat, és gyorsan elszalad.

Később Buffy, Anya és Xamder a boltban folytatja a nyomozást a fagyasztással és a gyémánttal kapcsolatban. Anya a kutakodás közben menyasszonyi ruhákat nézeget, Xander pedig kiakad azon, hogy Will egész éjjel kimaradt. Buffy nem ítéli el Willt a varázsfüggősége miatt, hisz ő meg Spike-függő, persze ezt a tényt nem köti a barátai orrára. Következő este is útra kel Amy és Will, a varázspáros. Amy elviszi Willt egy boszorkánymesterhez, amitől vöri eldobja majd az agyát. A fickó egy álcázott helyen él, amikor a lányok bemennek hozzá, Will, mint újhús azonnal felkelti a mester érdeklődését.

Tovább
Címkék: buffy
1 komment

Flash Forward - A jövő emlékei 1X18 - Goodbye Yellow Brick Road

2010. május 18. 10:42 - barnslig

Futnak a kemény férfiak és kemény nők az erdőben, rajtuk FBI-os póló és sok izzadtságcsepp, mit csepp, folyam, az utat sárga kövek határolják, épp mint az Ózban, csak itt a végén nem maga a varázsló várja őket, hanem egy kötélpálya, meg szögesdrót és sár. Quantico az FBI kiképzőhelyszíne, a Sárgaköves Út pedig az utolsó fizikai megmérettetés az újonc különleges ügynököknek. Itt szenved három évvel ezelőtt Janis is Demetri oldalán, miután megunta, hogy csak egy unalmas ügyvéd unalmas életét éli és jelentkezett védeni a hazát. A sok ölelgetés és poén után persze már nem olyan meglepő, hogy Szamuráj maga alá gyűrte egy menetre Barnát a sivatagban, mint eddig. A sáros Janisről a jólfésült Janis mesél egyébként a huhdeszexi Litának, két évvel az ájulások előtt, épp mikor Barna elkezdene a los angelesi irodában dolgozni. Lita nem sokat vacakol, hamar a tárgyra tér és munkát kínál - nem, nem kell választania Janisnek az FBI és eközött, sőt. Hát így kezdődött?

A jelenben Janis, Mark, Vogel, Wedeck és Vreede értekeznek a Frostnál talált fotók és tervrajz előtt. Szopottgombóc nem hiszi el, hogy a kezükre került főelmét az lőtte le, aki azelőtt fél pillanattal szintén a kezükben volt - Terroristabarbie. Mi erre Mark Benford válasza? Hogy de legalább Demetri él. Na, azzal ugye kint van a világ a vízből. Janisre bízzák a képeket, Vreedere meg a Raven River mibenlétének kiderítését. Közben Olivia épp munkába indul, de a hűtőből kivett üvegét azon nyomban le is ejti, úgy megijed a háta mögül felcsattanó hangtól. Gabriel az, a kávézós savant és Olivia múltjából idéz, mert ő is ott volt: egy Pixies koncert, ahol lila micisapkát viselt és az itala ráfröccsent az előtte állóra, aztán egy esküvő, ahol türkizkék ruha volt rajta és nagyon szomorú volt. Doktornéni halálra van rémülve és Markra hivatkozik, aki mivel az FBI-nál dolgozik, az ajtó előtt ügynök áll, akit behív és kiviteti Gabrielt. Az egészből a fickó számára a legfontosabb, hogy Mark nem lehet Olivia férje, mert Lloydnak kell lennie, erre próbálta figyelmeztetni egy csütörtöki napon őt Gabriel, de nem sikerült. Miközben doktornéni kifelé rohan Danért, az ügynökért az ajtaja előtt, Gabriel még elordibálja párszor, hogy ne vegyen Olivia ma kávét attól az embertől, aki úgy néz ki, mint Mister Proper. Nem, nem én vagyok ilyen érthetetlen, hanem Gabriel.

Tovább
Címkék: flashforward
26 komment
süti beállítások módosítása