Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Csillagkapu 8x10 – Végjáték

2010. január 03. 14:00 - Llew

Walter úgy tesz, mintha dolgozna, pedig láthatóan nyugi van. Ezt az érkező technikus kolléga kijelentése is megerősíti, miszerint utálja az éjszakai műszakot, mert soha nem történik semmi. Egy nappali kapudiagnosztika biztosan veszettül izgalmas. A kijelentésre Walter nagy komolyan előadja, hogy bármelyik pillanatban érkezhet egy támadás alatt lévő csapat, majd mindketten jelentőségteljesen nézni kezdik a kaput. Persze semmi nem történik, így aztán elindulnak kávézni. Az ismeretlen arról faggatja a szemüveges tárcsázóhangot, hogy nem érzett-e még késztetést ilyenkor egy másik bolygó meglátogatására. Hát, nem. Persze ő sem, csak kérdezte. Hirtelen villan valami a hátuk mögött, és mire félve megfordulnak, volt kapu, nincs kapu.

Reggel valami oknál fogva a civil Daniel hallgatja ki a technikusokat. Volt-e a kapu aktivitás? Valaki közel ment-e, és zsebre rakta? Bármi szokatlan? Aztán meg poénkodik azon, hogy kávézni mertek. Később is nagyon humoros hangulatba van. Miközben Jackkel az üres csarnokot nézik, megjegyzi, hogy nem lenne annak a helyében, aki ezt elmondja az elnöknek. A biztonsági felvétel szerint egy asgard sugár vitte el a kaput, aminek sok értelme nincs. Hacsak nem Baal volt, aki megörökölte Anubisztól annak lopott asgard technológiáit. O’Neill kiosztja a feladatot. Carter és Daniel tudja meg mi történt, ő meg megy és telefonál.

Tovább
Címkék: csillagkapu
1 komment

Csillagkapu 8x09 - Áldozatok

2010. január 03. 12:00 - the black ball

Daniel magyarázza Jacknek, hogy Teal’c és Bra’tac úgy vélik, hogy a sok jaffa disznót győz elven kell leszámolni a rendszerurakkal. Azonban így is ott vannak a cool harcosok, akiket nem lehet észhez téríteni. Szóval ha valaha is sikerülne a jaffáknak legyőzni a rendszerurakat, az annyira epic lenne, hogy egy évadon át tartana. De Ishta nem igazán akar várni, mert Moloc még mindig megöleti a jaffalányokat. Fel akar lázadni Moloc ellen, amint lehet, ezért ment oda Teal’c és Bra’tac, hogy felnyissák a szemét. Jack eszméletlenül örül a röpke a felzárkóztatónak, pedig csak azt kérdezte Danieltől, hogy mi újság.

Bra’tacék megjönnek, és Teal’c kissé morcos, mert állítólag az árulta el, akiben a legjobban bízott. Nem Ishta, hanem Rya’c. Azt vette a fejébe, hogy ő biza szerelmes, és meg fog házasodni. Teal’c egy kis pingpongozással vezeti le a feszültséget, amit Jack szenved meg. Az esküvő már három nap múlva esedékes, ráadásul Rya’c nem konzultált az apjával, és Ishta szerint is folytatni kell a tradíciókat. Teal’c szerint viszont Rya’cnek fogalma sincs az igaz szerelemről, én meg gyorsan megnézem a dvd-t, hogy tényleg Csillagkaput nézek-e.

Tovább
Címkék: csillagkapu
2 komment

Ments meg 5x15 - Beavatás

2010. január 03. 10:00 - zenoli

Kezdő jelenetünkben Tommy-t látjuk, amint éppen fel-alá járkál izgatottan, és közben kortyolja a reggeli kávét, vagy valamit, ami annak néz ki, láthatóan vár valakire. A várakozás tárgya Sheila lenne, aki érkezik is lóhalálában, és örvendezik a nagy napnak, ami Damien első munkanapja amúgy. Mennek hátra a konyhába, ahol már ott az összes tűzoltó, és természetesen az ünnepelt is tortával elbarikádozva, kezdődhet a mulatság. Sheila fotózza az eseményeket ezerrel, kellenek a képek az albumba biztosan, majd mindenkihez szívhez szóló beszédet intéz, aminek a lényege az, hogy tessen vigyázni a gyerekre, haja szála se görbüljön, mert különben baj lesz. Természetesen ajándék is dukál a nagy eseményre, Damien megkapja az apja bevetési kabátját, ez persze Sheila szemébe egyből könnyet is csal, ám hogy ne legyen a dologból igazi sírva vigadás, inkább még pár kép erejéig mosolyog mindenki anyu kedvéért.

Végül Sheila el, de még ad a pici fiának egy jó nagy nyálas csókot búcsúzóul, ami persze mindenkinek iszonyatosan tetszik. Aztán miután az anyaoroszlán végleg távozik, Lou bejelenti, hogy na most kezdődhet az igazi buli, és ezzel a lendülettel elkezdi dobálni a tortadarabokat mindenfelé, a többiek pedig lelkesen követik. A legutolsó Damien, akit az a megtiszteltetés ér, hogy a legnagyobb szeletet ő hajíthatja el, s ő eleget is tesz ebbéli kötelezettségének. Miután ilyen szépen összemocskolták a helyet, áll is fel mindenki, hogy ideje menni, menne persze Damien is, de nem úgy van az, valakinek fel is kell takarítani a kuplerájt, és a mocsoktalanító persze ki más is lehetne, mint az Újfiú. Tommy sem kíméli a megnyúlt arcú Damien-t, mert még a kupacot jól megöntözi egy kis ragadós üdítővel, oszt indulhat a nagytakkerolás valóban. Főcím.

Damien szívatása tovább folytatódik, most éppen egy úgynevezett univerzális csőcsatolót kellene megkeresni a pincében, ami természetesen nem is létezik, de azért csak dolgozzon rajta a gyerek. A többiek persze szarrá röhögik magukat, hogy végre megint van kin élősködni, amíg Needles arra nem megy összevont szemöldökkel. Láthatóan nincs éppen napfényes kedvében, ugyanis még mindig őt szorongatják a múltkori - rákos kisfiú elkötötte a tűzoltóautót - sztori miatt, ő pedig ezt a megtiszteltetést szeretné továbbpasszolni lehetőleg Tommy-nak, aki erről még mit sem tud.

Tovább
Címkék: ments meg
Szólj hozzá!

A Kaméleon 4x08 - Rules of Engagement

2010. január 02. 10:00 - missparker

Broots rátalált Jarodra, Illinois államban futárkodik a UPS-nél, egyértelmű, hogy futni kell utána. Miss kiadja a parancsot, szóljanak Szépfiúnak. Tovább nem parancsolgat, mert Apu rácsörög, most azonnal akar vele találkozni. Miss újra a szokásos kérdéssel szembesül: a kétes karriert válassza vagy az elmebeteg családját? Ezt nincs ideje végiggondolni, mert a még mindig istenhívő Raines szólal meg a háta mögött, egy imakártyát hozott neki. Nincs érzéke az ajándékozáshoz, ez kb. olyan, mintha egy prostinak adott volna liliomcsokrot. Sydney és Broots kapja a nemes feladatot, hogy időt nyerjenek Missnek Lyle-nál. Persze nem tudják, miért.

Jarod valóban Illionisban van, megint a gyerekkori szokásokat tanulja. A kisváros utcáit járva egy kissrác ismerteti a fogtündérrel, távirányítós autóval. Később egy kertben családi vitát figyel, két pasassal veszekszik a kishúguk. Cam és Billy Larsen olyasmire készülnek, ami Sarahnak nagyon nem tetszik, de nem tudja visszatartani őket, így rohan telefonálni. A nyilvános telefon nem működik, Jarod felajánlja a mobilját. Sarah a 911-en bejelenti, hogy a két bátyja fegyverekkel a helyi kórházba tart. A mobilt már nincs kinek visszaadnia, Jarod eltűnt. A kórház előtt áll a bál, túszejtés, seriffek nyüzsögnek, két fickó elfoglalta a kórtermet, ahol az apjuk fekszik nagybetegen. A sok ideges ember közt csak egy magabiztos alak lézeng. Jarod Jackson különleges ügynök, a Chicago-i FBI iroda legjobb túsztárgyalója sötét öltönyben, igazolványát lobogtatva, ellentmondást nem tűrve közli a főseriffel, hogy ez mostantól az ő ügye. A helyiek vonakodva látják el infóval, kötekednek, 'oldja meg, maga a szakember'. Jarod a veszekedésben hallottakból összerakja a sztorit: a két srácot valamilyen sérelem érte a kórház részéről, az apjukért aggódnak.

Seriffek meggyőzve, Jarod munkához lát, a kórterem ajtaján bekiabálva kezdeményez kommunikációt a Larsen-fiúkkal. 41.342 dollárt és 17 centet követelnek. Ennek semmi értelme.

Tovább
Címkék: a kaméleon
6 komment

Szellemekkel suttogó 1x12 - A halhatatlan komédiás

2010. január 01. 14:00 - leeann

Andrea, Melinda és Jim egy Stand-up comedy-nek helyet adó pinceklubba mennek mulatni este, ahol Andrea is szeretne fellépni, mint lelkes amatőr. Andrea előtt még van egy fellépő, akinél egy kis technikai probléma lép fel, sőt technikailag egy baljós szellem a hibás minden fennakadásért. Melinda azonnal lebeszéli barátnőjét a fellépésről. Másnap Melinda és Andrea már üzleti ügyben beszél a klubtulajjal, mert hamarosan bezár a hely, és a tulaj próbálja eladni a régiségeket. Francie a tulaj azt is tudni véli, hogy a hétfői napon, amikor a klub zárva van, szellemek szervezik meg a saját fellépési napjukat.

Tehát Melinda és Andrea amióta a pinceklub dolgaival foglalkoznak, azóta furábbnál furább eseményeknek lesznek szemtanúi, ami arra utal, hogy melléjük szegődött egy vicces szellem a Komédiás Barlang nevű pinceklubból. Melinda meglátogatja a klubbot az ominózus hétfői napon, ahol tényleg saját bulit tart közel 20 halott komikus. Melinda megtudja tőlük, hogy akit keres az Marty Golden. A fiú lelki válságban volt és egy nap egyszerűen csak eltűnt. Később Melinda meghallgatja a fiút cd-ről, és úgy tűnik a közönség szerette őt. A hangfelvétel elő is hívta Marty szellemét, aki eddig nem volt tisztában azzal, hogy halott.

Tovább
Szólj hozzá!

Gordon Ramsay - A pokol konyhája 6x09

2010. január 01. 11:59 - Póniló

Múlt héten könnyes búcsút vettünk Amandától. A lányok ettől dugába dőltek, de nem Amanda hiányzik nekik ennyire, hanem Suzanne-t nyilvánították nem kívánatos személynek. Nehezen elviselhető már ez a nyavalygás, vagy Suzanne menjen vagy a másik három, de valami történjen. Mindenesetre ezennel bojkottot hirdetek a Suzanne-nel kapcsolatos nyafi részekre.

Másnap Gordon Franciaországban szerzett tapasztalatiról mesél a még megmaradt versenyzőknek, szerinte minden szakácsnak meg kellene ismernie legalább a francia konyhaművészet alapjait. Ennek örömére ma francia nap lesz, és a kihívást is a gallok ihlették, francia klasszikust kell készíteni, palacsintát, 4-4 darabot csapatonként, reggelire, ebédre, vacsira, és bónusznak egy desszertnek valót. JP tolja be a palacsintasütő korongot, csevegnek egy kicsit franciául Gordonnal, amitől Van falra mászna legszívesebben. Gordon azért megmutatja, hogy készül a palacsinta, kiteszünk egy kanál tésztát a forró lapra, szétkenjük, megtöltjük, összehajtjuk, voilá.

Tovább
5 komment
süti beállítások módosítása