Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Smallville 8x07 - Identity

2010. november 01. 09:00 - Tipca

Jimmy tovább folytatja hadjáratát, hogy leleplezze Metropolis jótevőjét, és ennek érdekében még Loist is próbálja befűzni. A riporternőt azonban nem ejtették a fejére, hülyeségnek tartja az egészet, még hogy szupergyors és szupererős hős, bah! Igaz, hogy naponta lát sokkal durvábbakat, de ha nincs bizonyíték, akkor nem is létezik. Eddig jutnak a beszélgetésben, mikor egy zsebtolvaj támad rájuk, Jimmyt gyorsan kiüti, aztán Lois kerülne sorra, ám ő nem hagyja magát. Bunyózni kezdenek, aminek következtében a lány kiesik egy arra járó kocsi elé, épp mikor Jimmy lefotózná a támadó arcát. Még jó, hogy Clark éppen arra hussan, a tolvajt felkeni a falra, Loist átviszi az utca túloldalára, és ha már ott van, azt mondja: csíííz!

Másnap Jimmy félrehívja Clarkot, aki kábé olyan arccal lépked oda hozzá, mint a suli ablakát betört kisdiák az igazgatóhoz. Jimmy azonban nem szembesítésre készül, csak megmutatja az este készült képet, amin – konkrétan semmi sem látszik. Erre a cseppet sem elhanyagolható tényre Clark fel is hívja Jimmy figyelmét, de a srác lelki szemei előtt már a Pulitzer-díj lebeg, melyet ő a kék-piros maszatot ábrázoló fényképért, Clark pedig a város szupergyors és szupererős védelmezőjéről szóló cikkért fog elnyerni. Clark hárítani próbál, Tess sosem engedne nyomdába egy ilyen elmosódott képet, ám Jimmy egy lépéssel előrébb jár, már megmutatta az anyagot a főnökasszonynak, akinek meglehetősen tetszett, amit lát.

Lois éppen egy rendőrt oszt ki, amiért kiengedték az esti rablót, mikor betoppan a szerkesztőségbe az újság legújabb riportere, az Irakot is megjárt Sebastian Kane. Loisnak ismerős valahonnan a fickó, de egyelőre nem tudja hova tenni, így enged a férfi erőteljes nyomulásának, és belemegy egy közös vacsorába. Rosszul teszi, kiderül ugyanis, hogy Kane Tessnek dolgozik, ráadásul a Black Creek bentlakásosa volt négy évig, mielőtt Tess úgy nem vélte, hasznára válhat a férfi emléklopó képessége, ezért szabadon eresztette. Kane ki akar szállni, nem akarja ellopni egy olyan jó ember emlékeit, mint Lois, azonban Tess figyelmezteti, hogy vagy megteszi, és aztán új életet kezdhet, vagy mehet újra a rács mögé a három megölt nő miatt.

Clark meglátogatja Chloét, és jóformán ráparancsol, hogy nagyon gyorsan törölje a fotóját az ura gépéről, különben irgum-burgum. Chloe csak nevet, nem érti, mire fel ez a nagy aggodalom, a képen nem látszik más, csak egy folt. Clark nem szeretné, hogy kitudódjon a titka, ám Chloe megemlíti, hogy a fénykép semmit sem fed fel Clark Kentről, ám olyasmit nyújt az embereknek, amire mostanában nagy szükségük van: egy hőst. Olivernek ott van a Zöld Íjász alteregója, itt az idő, hogy Clark is kitaláljon magának egy álnevet. Clark következő útja Tesshez vezet, akit szintén nem sikerül meggyőzni az igazáról. Bármennyire is próbálja ismételgetni, hogy a fotó elmosódott, nincs is semmiféle igazságosztó, meg különben is, Lex sosem akarná bulvárhírekkel növelni a lapszámot, Tess hajthatatlan. Sőt, alig várja, hogy Jimmy még jobban beleássa magát a sztoriba, és az elmosódott fényképhez tartozzon egy arc és egy név is.

Clark már megint hülye, most éppen megpróbálja ellopni Jimmy gépét, nem mintha a srác azóta nem csinálhatott volna több száz másolatot. Mindegy, mert pechére Lois otthon van, úgyhogy a lopásból nem lesz semmi, csak a randira készülő Lois cipzárját kell felhúznia. A páros szokás szerint csipkelődve évődik, melynek végén Lois Clark mellkasára teszi a kezét, és bejelenti, hogy ez már csak így van, ha egy fiúnak tetszik egy lány, általában randevúra hívja. Clark természetesen nem veszi a célzást. Megérkezik Kane, ám mielőtt ő és Clark kezet foghatna (és így a pasas beleshetne Clark emlékei közé), Lois jóformán kilökdösi az ajtón Clarkot.

Az egész napos kudarc után Clark úgy dönt, meghozza élete legnehezebb döntését, és megszabadul minden kék-piros ruhájától. A rajongók tömege lélegzetvisszafojtva, könnyek között, vagy éppen üdvrivalgással fogadja, amint a szakajtónyi gönc eltűnik a balfenéken, remélhetőleg végleg, de legalábbis jó időre. Jimmy érkezik, garázdálkodott kicsit a Smallville Gimi iskolalapjának oldalán, és érdekes dolgokat talált a Fáklya archívumában. Szerinte a hős Clarkékkal járhatott suliba, mert amint ők leérettségiztek, a titokzatos mentőakciók java áttevődött Metropolisba… Jimmy szava ennél a pontnál elakad, hát még amikor megpillantja Kenték családi fotóját, amiben Clark a szokásos kék farmer, piros dzseki kombóban feszít. Hoppá, te vagy az, ugye? – teszi fel a kérdést.

Clark persze tagad, aztán rögtön Chloéhoz hussan panaszkodni. Alig fejezi be azonban a sírást-rívást, befut Jimmy (mi a fene, ő is szupersebességgel jött?), és abban, hogy Clark előtte ért be az Íziszbe, újabb bizonyítékot lát Clark szuperségére. Clark és Chloe most már kórusban tagadnak, csak a hülye nem látja rajtuk, mi az igazság. Nos, Jimmy lehet, hogy kicsit lassú, de azért nem hülye, át is lát a szitán. Rögtön vágja, hogy Clarkék nem bíznak benne, ezért nincs más lehetősége, bizonyítania kell az állítását. Eltökélten távozik, a titkolózó páros pedig aggodalmas pillantásokat váltva néz utána. Irány a reptér, ahol Oliver éppen három jócsajjal készül felszállni egy jó kis bulihoz. A hangulat a tetőfokon, már senki sem józan, Oliver sem, akiről ez egyre többször mondható el, mióta megtudta, hogy Lionel ölette meg a szüleit, és Clark ezt végig tudta. Clark beszámol neki a helyzetről és a segítségét kéri, de Oliver csak a fejét ingatja, épp ideje, hogy felrázza valami kicsit Clarkot, egy címlapfotó pedig erre tökéletes lenne. Akkor talán végre vállalná a sors által rá kirótt szerepet, és hőssé válna. Oliverre is ráférne egy kis felrázás, vág vissza Clark, a Zöld Íjászt mostanában már az sem hatja meg, ha a volt nőjét egy sarokra a lakásától rabolják ki. De rendben, ha Oliver nem akar neki segíteni, legyen, de legalább Jimmyn segítsen. Akik eddig megtudták a titkát, mind holtan végezték, vagy felfordult az életük, Jimmy pedig ennél többet érdemel.

Hol máshol randiznának Lois és Kane, mint az Ászok Klubjában. Kane a háborúról mesél, de Lois gyorsan témát vált, és afelől érdeklődik, volt-e beépített riporter, mondjuk egy börtönben. Dehogy, hangzik a felelet, ki nem állhatja a börtönöket a klausztrofóbiája miatt. A fecsegésnek vége, Kane a lényegre tér, és megkérdezi, jósoltak-e már Lois tenyeréből. A nő azt feleli, nem nagyon hisz a jóslatokban, legutóbb is azt mondták neki, hogy szerelmes lesz egy olyan pasiba, aki sokat repül és harisnyát visel, de a transzvesztita pilóta azóta sem jelentkezett. Kane közelebbről is megvizsgálja Lois kezét és emlékeit, és rájön, hogy a nő látta a Black Creek-beli aktáját az ellopott pendrive-on, és tudja, hogy gyilkosságért volt ott. Gyorsan jelent Tessnek, a kristály nincs Loisnál, viszont oda az inkognitója. Mikor Tesst ez nemigen hatja meg, Kane úgy dönt, a maga kezébe veszi a dolgokat, és elintézi, hogy Lois ne mondhasson senkinek semmit. Hazafelé veszik az irányt, ám miután Kane sehogy sem tudja behívatni magát Lois lakásába, pisztolyt ragad, és úgy követeli a pendrive-ot. Eközben Tess a következő célpontra uszítja embereit: Jimmy Olsenre.

Clark fantasztikus tervet eszelt ki Jimmy átverésére: elütteti magát Chloéval, azaz nem is, mert az utolsó pillanatban Oliver megmentené, és akkor majd Jimmy azt hiszi, hogy Clark nem is a megmentő, és mindenki boldog lesz. És ez komoly. Megy az órák egyeztetése, befut Jimmy is, akit Clark hívott, hogy beszéljenek. Éppen indulna az akció, mikor megcsörren Clark mobilja. Lois az, aki időközben durva bunyóba kezdett Kane-nel. Clark gyorsan ellép Chloe kocsija elől, aztán egy „telefonálnom kell, várj meg itt” felkiáltással eltűnik egy sötét sikátorban, majd Smallville-be hussan. Egy legyintéssel felkeni Kane-t a falra (aki eközben jól megnézi magának Clark emlékeit), aztán eltűnik, mindezt azalatt, míg Lois persze pont nem néz oda. Eközben Metropolisban is zajlik az élet, Tess egyik kétajtós szekrénye elkapja Jimmyt, és már tuszkolná is a kocsiba, mikor Oliver kapcsol, hogy ez nincs is benne a tervben. Előkapja hát a drótkilövő puskáját, majd az utca fölött átlendülve kék bőrcuccában, piros köpenyben, félrerúgja a gazt, és megmenti Jimmyt.

Végszóra fut be Clark, Jimmy csak vigyorog, úgysem veszi be, hogy eltűnik a hős, és felbukkan Clark, ám ekkor a másik a tetőre mutat, ahol még mindig ott áll Oliver a spéci szerkójában. Jimmy elképed, Clark pedig meglepve és elgondolkodva hallgatja az utca népét, akik lelkendezve, boldogan és fennhangon áradoznak az álarcos hősről. Nem tán irigységet láttunk megcsillanni a szemében? A cikk végül mégis megjelent, ráadásul a címlapon, és az egész város erről beszél. Jimmy bocsánatot kér Clarktól a sok csesztetés miatt, de Clarknak is be kell látnia, okkal gyanúsította őt, hiszen Clark mindig ott van, ha segítség kell, rá mindig lehet számítani.

Előkerül Lois is, aki csak azért nem árulta el Clarknak, hogy egy pszichopatával készül vacsorázni, hogy megvédje őt. Hát nem aranyos? Most viszont új életcélt tűzött ki maga elé: ha kutya kutyát eszik is, meg fogja tudni, ki a város új jótevője, és ő készíti el vele az első exkluzív interjút. Clark arcáról lerí, hogy visszasírja azokat az időket, mikor még csak Jimmy koslatott utána. Clark meglátogatja Olivert a repülőjén, mielőtt az újra útra kelne. A kölcsönös hátba veregetést követően mindketten színt vallanak. Clark rájött, hogy az embereknek reményt adni jó dolog, és beteljesíti a sorsát, Oliver pedig arra döbbent rá, hogy jó dolog embereket menteni, úgyhogy a partiállatnak vége, Zöld Íjász visszatért, most is épp Európába tart, hogy összeszedje a többieket. Clark azért még ad neki egy baráti jó tanácsot: a piros köpenyt felejtse el, nevetségesen fest.

Chloe is látogatóba megy, csak ő Kane-hez. Megemlíti, hogy ő is a Black Creekben volt, és tudja, hogy a férfi érintéssel képes emlékeket elszipkázni. Rákérdez, mennyit látott Clark múltjából, mire Kane vérszemet kap: a Clarkhoz hasonlóakat kéne bezárni, nem az őféléket. Ennyi elég is a mostanában szuperkompjúterként nyomuló Chloénak, komótosan kezdi levenni a kesztyűjét, közben pedig mesél a fickónak a számítógép azon érdekes tulajdonságáról, hogy ha túl sok adatot tölt le, egész egyszerűen összeomlik, és minden elvész. Márpedig az emberi agy olyan, mint egy számítógép. Azzal megragadja Kane karját, akibe rögtön áramolni kezd az utóbbi néhány hét tetemes információi, hiszen Chloe azóta gyakorlatilag a fél internetet kívülről fújja. A hatás nem is marad el, Kane szeme felizzik, aztán kihuny, a gépek sípolni kezdenek, nővérek és orvosok rontanak be a szobába, közben pedig Chloe észrevétlenül távozik. Mi lett veled, te lány?

Címkék: smallville
3 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vorti 2010.11.01. 17:36:31

Egyik kedvenc részem az évadból, végre Jimmy is aktivizálta magát, nem csak a háttérben nyavalygott, ami Oliverre is igaz.
Bár ami a nagy gyanuelterelő-akciót illeti, Flash pl. hitlelesebb alakíást nyújtott volna, ha már egy szupergyors maszatról beszélünk. Jimmy helyében ez édeskevés lett volna nekem. :)
A BrainyChloe meg a transzi pilótás jelenet is toplistás. :D

Tipca 2010.11.03. 11:49:44

@Vorticon Guard (ex DON GATTO): Naja, de azért még Metropolisban sem hemzsegnek annyira az álarcos hősök, hogy egy kék-piros ruhás megmentő láttán Jimmy ne a maszatra gondoljon. :)

Chloe meg elég durván meglepett itt a végén...

nevar 2010.11.17. 16:50:27

Nekem is ez az egyik kedvenc részem :)
A "ha már ott van, azt mondja: csíííz!" dumádnál olyan röhögőgörcsöt kaptam, h csak percek múlva tudtam tovább olvasni!
Kösz :)
süti beállítások módosítása