Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Merlin kalandjai 1x04 - A mérgezett kehely

2010. október 18. 13:00 - Annácska5

Nimueh ismét varázsol, valamiért nagyon haragudhat Utherre és Camelotra. Ám ezúttal a kis madáritatószerű kútjában most Merlint nézi, miközben hangosan mond egy varázsigét. Egy kehelybe egy virágszirmot tesz, és még valami mást is, és végül az ifjú varázsló nevét mondja.

Kék és piros katonák közelítenek egymás felé Uther tróntermében, merciai Bayard jött. A két királyság békét akar kötni, ám a Bayard kíséretéhez tartozó szolgálók között ott mosolyog Nimueh, és Merlint bámulja. Ez nem jelent túl sok jót. Hamarosan be is mutatkoznak egymásnak, Nimueh Caraként mutatkozik be, és Merlin szeme megakad a nőn, aki Bayard lakosztályába igyekszik, és kicseréli a király egyik kelyhét arra, amit ő megbűvölt az epizód elején.

Az esti lakomán ezúttal Merlin is részt vesz, Artúr átnyújtja neki a cameloti szolgák hivatalos köpenyét, de az olyan mókásan néz ki, hogy még Gwen sem bírja ki nevetés nélkül. Miközben a két király aláírja a szerződést, Merlin Gwennel Nimuehról beszél, és Gwen kicsit féltékeny lesz, és el is vonul. Bayard két kelyhet ad a békekötés ajándékaként, egyet Uthernek, és egyet Artúrnak, ám az a mérgezett. Nimueh tovább szövi tervét, Merlinhez szalad, hogy azt hazudja, Bayard akarja megmérgezni Artúrt. A fiú rohan is, hogy megmentse gazdáját, persze az urak miért hinnének egy szolgálónak, így Merlin maga iszik a kehelyből, Uther parancsára. Mindesetre az nagyon bájos, ahogy Artúr ezalatt kétszer is szolgálója védelmére kel, sőt, azt is felajánlja, hogy ő maga issza meg a kehely tartalmát. A fiú csak pillanatok múlva ájul el, mikor mindenki azt hiszi tévedett. Bayardot elfogják, Gaius és Artúr a gyógyító szállására viszik Merlint.

Gaius gyorsan felfedezi a virágszirmot a kehely alján, így megtalálja az ellenszert is. Ugyanennek a virágnak kell a levele hozzá, ám az csak Balor erdeiben, egy barlangban nő, amit egy sárkánygyík őriz, aminek a mérge egy pillanat alatt megöl bárkit. Artúrt nem érdeklik a veszélyek, azonnal indulna a gyógyírért, mert nem tudná végignézni Merlin gyötrelmes halálát. Merlinért valóban szinte mindenki aggódik, hiszen Morgana is elengedi Gwent, hogy a fiúval legyen. Csak Uther tiltja meg fiának az utazást, bár őt is meg lehet érteni, félti a fiát, aki egyben a trónörökös is. Artúr már feladná, ám ekkor Morgana jelenik meg az ajtajában, és meggyőzi. Artúrra nagyon lelkesítően hat, amikor felteszi a kérdést, hogy vajon Camelot milyen királyt szeretne, olyat, aki oly nemeslelkű, hogy képes kockáztatni az életét egy szolgálóért, vagy olyat, aki csak apja parancsainak engedelmeskedik.

Úgy tűnik Nimuehnek pontosan ez volt a terve, mert gonoszan mosolyogva nézi a madáritatójában a Camelotból kilovagló Artúr képét. Eközben Merlinben tombol a láz, és lázálmában varázsigéket mormol. Az állapota gyorsan romlik, már kiütései is vannak, miközben azoknak csak az utolsó stádiumban kellene megjelenniük. Gaius rájön, hogy a virágot még meg is bájolták, ezért erősödött fel a hatása, így Gwen rájön, hogy nem Bayard mérgezhette meg a kelyhet. Gaius már Nimuehra gyanakszik, ezért Gwent azért küldi, hogy megkeresse a Cara nevű szolgálólányt, de ő már rég eltűnt.

Másnap Uther tombol dühében, mikor megtudja, hogy Artúr mégis elhagyta a palotát, és Morganát sem kíméli. Gaius fejében teljesen összeáll a kép, Nimueh Merlint akarta megmérgezni, és Artúr éppen csapdába sétál. Ez valóban így van, mert az erdőben a sárkánygyík már támadásra készen lesi a herceget. Artúr női sírásra lesz figyelmes, Nimueh az, ám ez is csak a csapda része, hogy a sárkánygyíkhoz közelebb csalja, ám a herceg könnyedén legyőzi a szörnyet. Nimueh felajánlja a kíséretét Artúrnak, de ebben is csak valami fondorlat lehet.

A nő elvezeti a virágig Artúrt, ám ott leomlasztja alatta a sziklát varázslattal, egy pókot is küldd, hogy megölje őt, ám Artúr azt is legyőzi, majd otthagyja meghalni a herceget, mert nem az Artúr Pendragon sorsa, hogy Nimueh keze által vesszen el. Artúr tehát ott marad a sötét, pókoktól hemzsegő barlangban, élet és halál között. Merlin mintha ezt látná és tudná, varázsolni kezd álmában. Kezében egy világító gömb jelenik meg, ami Artúrnál is megjelenik, és bevilágítja neki a barlangot. Merlin Artúrhoz beszél, nem akarja, hogy a herceg kockáztassa érte az életét, hiszen már a pókok is jönnek, de Artúr mégis szed a virág leveleiből, majd a gömb kivezeti őt a barlangból.

Mikor Artúr visszatér Camelotba, már katonák várják, és letartóztatják. Uther dühe még nem csillapodott, fogdába zárja fiát, és a virágot sem hajlandó átadni Gaiusnak. Gwen lelopózik a börtönbe, ételt visz Artúrnak, amit a herceg nem fogad el, de belerejti a virágot. A lány kis híján lelepleződik, mert az a szolgálólány, akit valóban leküldtek az étellel, akkor jelenik meg, amikor még ő ott van.

Gwen megérkezik a virággal Gaiushoz, ám a gyógyító aggódik, hogy lehet, mágiát kell használni az ellenszerhez is, ezért elküldi a lányt vízért, míg ő az ellenszerre igét mormol. Több titkot rejteget az öreg, mint azt gondolnánk. A visszatérő Gwen segítségével megitatja Merlinnel az ellenszert, de a fiú légzése leáll. Mindketten azt hiszik, hogy Merlin meghalt, mindketten magukat hibáztatják, ám Merlin magához tér, és arról, hogy jól van, csípős nyelve is tanúskodik. Gaius és Gwen is örül, a lány olyannyira, hogy megcsókolja Merlint.

Gaius végre Uther elé járul, és elmondja neki, hogy Nimueh volt, aki megmérgezte a kelyhet, többek között, háborút akart szítani Mercia és Camelot között. Azonban valami sötét titok lehet még Nimueh körül, hiszen Gaius azt kérdezi a királytól, hogy vajon el kellene-e árulni a nőről az igazságot Artúrnak.

Miközben a távozó Bayardot figyelik, Artúr elárulja Morganának, hogy valaki segített neki, és egy irányító fényt küldött neki. Miután Morgana elment, Uther kezd beszélgetni fiával, kikérdezi Nimuehról, majd ismét elmondja Artúrnak, hogy mennyire büszke rá. Ezután Artúr meglátogatja Merlint, próbálja gúny és gorombaság mögé rejteni aggodalmát, de látszik rajta, hogy az egészet nem is gondolja komolyan. Végül ő is köszönetet mondd Merlinnek, amiért ő is megmentette az életét.

Címkék: merlin
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása