Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Tudorok 4x01

2010. szeptember 23. 09:00 - Hoppancs

London, 1540. A szitáló esőnek nyoma sincs, helyette az izzadó Chapuysban gyönyörködhetünk, aki épp helyzetjelentést ír. Ennek tanúsága szerint Henrik tombol, egymást érik a kivégzések, az sem számít már, hogy ki milyen vallású, ha nem tetszik a pofája. Azt mondják, a király már el is vette új kedvesét, a gyermekien huncut Katát, mely hír igaz voltáról hamarosan meg is győződhetünk. Az udvarban számos új arcot fedezhetünk fel, köztük Őfelsége új személyi asszisztensét, a sorozatgyilkos-arcú Culpeppert, Marillacot, a francia követet, valamint Surrey grófját, aki nem mellékesen a királyné nagybátyja. Kata geil rózsatakaró alatt várja urát, Henrik ennek örül, majd hamarosan nyilvánosan is bemutatja új asszonyát. Elmondja, hogy nagyon sokat vár a friss házasságtól, gyerekeket, világbékét, ilyesmiket. Kata szendén mosolyog.

A király helyett a nála egy fokkal kevésbé rozzant Brandon táncoltatja meg a menyecskét, közben Henrik Marillackal vált néhány szót. A követ Mária számára ajánlana francia férjet, de Őfelsége témát vált, és Katával kezd hencegni. A te királyodnak nincs ilyen, ugye? Az új asszony új udvarhölgyekkel csacsog, akik be vannak sózva, mint South Park leányai Paris Hilton érkezésekor. Lady Rochford, a régi motoros, a háttérből szemléli a műsort, majd levelet ad át úrnőjének. Írója Joan Bulmer, egy barátnő, aki hallotta, milyen jól megy mostanában Katának, és szívesen osztozna az örömben, meg a vele járó javakban. A kiskirályné nem lelkesedik az ötletért. Lord Surrey mókás sztorit mesél Brandonnak az állatokat előszeretettel égető francia uralkodóról, majd megjegyzi, hogy Henrik körül sok a gonosz ember, ott vannak például azok a seggfej Seymourok. Nem baj, ő majd rendet tesz.

Charles – akit otthagyott az asszony – jól leplezi lelkesedését, amikor Henrik Katáról és az új életéről áradozik, és bejelenti, hogy be fogja mutatni a lányt a népnek is, a jó Surreyt pedig pohárnoknak teszi meg. A királyné eközben mézesmázos stílusban mutatkozik be Máriának, aki jól láthatóan küzd a hányingerrel „mostohaanyja” kis monológja alatt. Amint végzett a kiscsaj, extra módon felcsúszott szemöldökkel adja elő többszörösen moderált véleményét, miszerint szolgálni fogja Katát. Sütizni azonban nem marad, mert khm, rossz a gyomra. A kellemetlenségek ezzel még nem érnek véget, jön ugyanis az egyre pofoznivalóbb fejű Rochford, és bejelenti Joant, a váratlan, ámde nem kívánt vendéget.

A régi haver letudja a rövid, csajos jópofizást, majd zsarolásnak beillő, nyájas mosollyal ígéri meg, hogy nem fog beszélni Kata korábbi kalandjairól, pláne, ha megteszi őt udvarhölgynek. Így első látásra őt is szívesen fejbe rúgnám, annyira szimpatikus. Henrik kénytelen egy kicsit foglalkozni a politikával is, mert francia provokáció zajlik, és ez ellen tenni kell. Kiadja a parancsot az egy emberként izzadó tanács előtt, miszerint Surrey és Thmas Seymour mehet Calaisba rendet tenni. A rózsaszirom dobálásba belefeledkezett Katához Culpepper néz be Henrik üzijével, ami szerint várat kap a királytól, méghozzá nem is kicsit. Culpepper átadja a további ajándékokat is, közben nagyon méregeti a kiskirálynét. Kata elpanaszolja, hogy mindenki bámulja őt, mire – a feltehetőleg duzzadó gatyájú – Culpepper megnyugtatja, hogy majd hozzászokik.

Úgy tűnik, a mézeshetek még nem értek véget, Henrik önfeledten élvezi kis felesége erotikus bábelőadását, bár egy kicsit már fárad. Hogy lássuk, nem puhult el teljesen, a szokásosnál durvább és megalázóbb kivégzést rendel Kata egyik ifjú rokonának, aki kocsmai verekedés során követett el halált okozó testi sértést. A kegyetlen bánásmódot azzal indokolja, hogy a fiú szégyent hozott nemes családjára, úgyhogy könyöröghet az anyja kegyelemért, csak azért is meg lesz kínozva. Hüllőképű Edward nejét Surrey látogatja meg, és az urát keresi eredménytelenül. Azért szívesen megismerné a nőt is, mert hallotta, hogy mekkora ribanc.Henrik bemutatja Katának a cukiságos kis Edwardot és Erzsébetet, akik jobban fogadják az új anyut, mint szigorú nővérük. Idősebb Edwardhoz beugrik a neje, és Surreyről kérdezi, akivel Ed szerint jó lenne üzletelni, csak sajna rühelli a Seymourokat.

Henrik és Kata Berkshire-be megy vendégségbe, ahol a változatosság kedvéért nagy mulatság van, ami alatt Culpepper vészjóslóan stíröli az ifjú feleséget. Utóbbi az ágyban elpanaszolja urának, hogy Mária nem tiszteli őt, mire Henrik megnyugtatja, hogy majd fogja. Kata megkönnyebbül, és már mászna is Őfelségére, neki azonban nehéz napja volt, ezért otthagyja. Helyette Joan ugrik be mellé, és ismét a múltat emlegeti, benne éjjel a lányok szobájába szökő fiúkákkal, meg a kiskirályné egykori nagy szerelmével. Kiderül, hogy házasságot is terveztek, ajaj… Joan megesküszik, hogy ezt nem mondja el senkinek, majd kicsit simogatja barátnőjét, de semmi komoly, a leszbi jelenet elmarad.

Culpepper a konyhában Katáról áradozik, meg arról, hogy szereti elképzelni meztelenül, mely előadástól valószínűleg többeknek is erekciója támad a jelenlévők közül. Rich emlékezteti, hogy az a csini kis test bizony a királyé, de Culpepper nem nyugszik. Hogy mennyire nem, azt reggel láthatjuk, amikor haverjaival kilovagol, és jól megerőszakol egy szerencsétlen asszonyt, aki naiv módon bevallotta, hogy egyedül van otthon. Miután levezette a felgyülemlett feszültséget, vidáman fürdik a többiekkel, ám jön a férj, és kérdőre vonja. Mivel a férfi a megvesztegetésre sem reagál, a pszichopata keresztüldöfi kardjával. Ettől azért a barátainak is arcára fagy a mosoly.

Kata és az udvarhölgyek infantilisen viháncolnak egy pocsolyában, aminek látványa annyira felvidítja Henriket, hogy meg is kegyelmez pár elítéltnek. A franciák Máriának szánt házassági ajánlatát viszont elutasítja, inkább folytatja a tengerparti védelem megerősítését, mely ötletre az egész tanács nagyon bólogat. A Seymour tesók azért nagyot néznek, amikor azt is kijelenti, hogy Jane egykori birtokai mind új nejét illetik, és mostantól teljes értékű királynénak kell tekinteni. Éjjel aztán végre elered az eső, aminek hatására Kata kiugrik az ágyból, és lenge ruházatban szalad le, hogy táncoljon egyet benne. Az előadást Henrik és Culpepper is végignézi, utóbbi kissé eszelős tekintettel.

Címkék: tudorok
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sin' Dorei (törölt) 2010.09.23. 11:01:07

???
Már rég vége van az utolsó évadnak is...

Bandibacsi34 2010.09.23. 11:18:21

Azt hittem félbehagyták, de gondolom el kellene jutni a végére, amikor jó Henrik király jó kövéren és piásan számolja a pénzt, majd meghal szívrohamban.
Addig még jó pár fejet porba hullat "Anglia Sztálinja".

Hoppancs · http://www.cseppetsembolcs.blog.hu 2010.09.23. 13:05:38

@Sin' Dorei: Most megy az HBO-n, és még párszor meg is fogják ismételni. De nem kötelező olvasni a hogyvoltot.

Póniló 2010.09.23. 13:06:48

@Sin' Dorei:
Amerikában lehet, de speciel itthon az HBO most adja az utolsó évadot...
@atlagjancsiba:
én minden rész elején hálát rebegek, amiért nem csináltak Jonathan-Rhys Meyersből hájpacnit :-)
Hoppancs, köszi a Hv-t, remek mint mindig :-)

nemrozsa 2010.09.23. 13:14:34

@Sin' Dorei: az HBO-n még csak most megy, két rész van vissza az utolsó évadból. Én nem láttam máshol.
A HV-nak meg külön örülök, még egészen frissek az élmények, úgyhogy jó volt olvasni. Köszi

Hoppancs · http://www.cseppetsembolcs.blog.hu 2010.09.23. 13:29:36

Aki nem bánja, hogy írok hv-t, annak szívesen!:)
süti beállítások módosítása