Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Smallville 8x06 - Prey

2010. szeptember 10. 09:00 - Tipca

Meteormutáns gyűlés az Íziszben. Tiszta X-men fílingje van a dolognak, a srácok beszélgetnek, közben a szupererejükkel szívatják egymást. Végül az egyik csajnál elszakad a cérna, és kifakad, hogy ez a hatalom tönkreteszi az életét, és csak céltáblát csinál belőle. Egy másik gyerek, Randy, ezzel nem ért egyet, szerinte a képessége a legnagyobb ajándék, amit csak kaphatott, de Mary szerint csak azért, mert a fáklyás csőcselék őt még nem üldözte végig a városon. A gyűlésnek vége, Mary hazaindul, pontosabban csak a közeli parkolóba, a kocsijához, ám már nem ér oda, mert egy sötét idegen elkapja, és egy a REC című filmből kölcsönzött jelenet keretében berángatja őt az árnyékok közé.

Chloe és Clark szórakoznak egy kicsit, jobban mondva eredetileg úgy volt, aztán vettek két hamburgert, majd bevették magukat a Planetbe, hogy a rendőrségi rádiót hallgassák. Chloe unja is a dolgot rendesen, de Clark eltökéltnek látszik, hogy ő most akkor világmegmentősdit fog játszani. Sorban futnak is be a riasztások, ő meg ide-oda hussangat, és segít a rászorulóknak. Ez megy egészen addig, míg az Ászok klubjába csak későn ér oda. Minden romokban, véres és sikoltozó emberek mindenfelé, a kövek alól pedig egy ismerős testrészei kandikálnak ki. Davis szintén csurom vér, ráadásul arra sem emlékszik, hogy hogyan került a klubba. Clark marasztalná, vagy legalábbis kórházba küldené, azonban Davis biztosítja, hogy el tudja látni magát, így távozik. Ekkor egy újabb ismerős bukkan fel a Marsi fejvadász személyében, aki mostanában John Jones gyilkossági detektív néven fut. Clark szokás szerint magát ostorozza, amiért nem ért a helyszínre hamarabb, Jones hiába próbálja meggyőzni, hogy mindenkit nem menthet meg. Idáig jutnak, mikor Clark észreveszi, hogy az egyik rendőr éppen egy kamerás mobilt csúsztat a bizonyítékos tasakba.

Hogy, hogy nem, a tasak aztán Clark markába kerül, majd Jimmyhez. A fotós egyébként épp a város legújabb szuperhőséről gyűjt infókat, akit ő csak nemes egyszerűséggel a „jó szamaritánusnak” nevez. Clark próbálja elütni a témát, mondván, biztos csak egy városi legenda, de Jimmy hajthatatlan. A két fiú vet egy pillantást a mobil felvételére, de csak annyit látnak, hogy a szülinapi partit egy villámgyorsan mozgó, romboló erő dúlja szét, aztán csak a sikoltozás és a rázkódó kamera marad. Egyértelműnek látszik, hogy a támadó nem kifejezetten ember. Irány az Ízisz, Clark ugyanis a fejébe vette, hogy biztos Chloe csoportjából tette valaki. Na persze, mert elég valószínű, hogy a gyilkos pont egy önsegítő csoportterápiára járó kamasz lesz Metropolis és Smallville lassan több ezer meteormutánsa közül. Mindegy, úgyis csak egy pillantást tud vetni a feliratkozottak listájára, mielőtt Chloe haragos képpel kikapja azt a kezéből. A kölykök bíznak benne, és nem fogja tönkretenni ezt azzal, hogy találomra rábök egy névre a sok közül. Davisnek eddig tartott beérni a kórházba, ahol először is lemossa magáról a több liter vért, aztán ellátja a sebeket. Pontosabban csak látná, ugyanis egy árva horzsolás sincs rajta. A vér nem az övé. Ezen aztán kiakad kissé, és zokogni kezd a kórházi tusoló kövezetén.

Valamivel később Jimmy keresi fel őt, ugyanis szeretné, ha Davis magával vinné a legközelebbi műszakjába, hátha így többet is megtudhat a titokzatos jótevőről. Davis nem kimondottan örül az ajánlatnak, ezt meg is mondja Jimmynek, aki azonban felcsapja az adut: tedd meg Chloéért. Ez használ, Davis kelletlenül megmondja, hol és mikor találkozzanak. Clark átadja Jonesnak az Íziszhez feliratkozottak listáját, amit emlékezetből írt le, miután gyorsan elolvasta Chloénál. Jones óvatosságra inti Clarkot: a megszállottságnak rossz vége lehet. Ha megment valakit, annak mindig van következménye. Clark nem nagyon érti, mit akar a fejvadász, elvégre elfogadta a végzetét, embereket ment, amit Jor-El mindig is akart tőle. Jones megígéri, hogy utána néz a tiniknek, addig viszont Clarknak azt javasolja, más körmére nézzen rá. Az elmúlt hónapokban ugyanis 5 hasonló gyilkosság történt, ahol az áldozatokat jóformán széttépték és minden csontját összezúzták, és majdnem minden helyszínre egy bizonyos mentős ért ki legelőször: Davis Bloome.

Az említett sem tétlenkedik, éppen szövetmintát vesz Mary körme alól, mikor Chloe rányit a hullaházban. Mintha nem is ott lennének, ahol, beszélgetni kezdenek. Chloénak bűntudata van, amiért Mary ott járt aznap este. Már egyébként is célpontnak érezte magát, erre pont a gyűlés után gyilkolták meg. Davis vigasztalni próbálja, nem az ő hibája, ám a hatáson sokat ront, hogy egyszer csak ő is könnyekben tör ki, mert szerinte meg ő maga gyilkolászik. A beszélgetés az Íziszben folytatódik, Davis elmeséli, hogy gyerekkora óta előfordul, hogy elájul, de mostanában egyre sűrűbben. Így volt ez előző este is, ami után tetőtől talpig véresen tért magához egy olyan helyen, ahol rengetegen meghaltak. Akármilyen bizarr, Davis még ezt a vallomást is arra használja, hogy tovább fűzze Chloét, mivel hozzáteszi, hogy ezt soha, senkinek nem mondta el, a lánynak is csak azért, mert bízik benne, meg különben is, pont, pont, pont. Chloe erre a mentős nyakába borul, ő biztos benne, hogy Davis ártatlan, mert ő jó ember, és életeket ment, és ez milyen dicső dolog, a képernyő meg diszkréten csöpögni kezd.

A terápiáscsoport abban a parkolóban gyűlt össze virrasztást rendezni, ahol Maryt megölték. Chloe elmondja nekik, hogy ugyanúgy szeretné elkapni a gyilkost, mint ők is, de ehhez felelniük kéne néhány kérdésre. A kölykök kifakadnak, zsaruk jártak náluk és ők is kérdezősködtek, ami elég nagy véletlen volna, hacsak Chloe nem köpte be a csoportot. Clark ezúttal Davisre támad rá, Jones infójához még ő is összeszedett néhány gyanús körülményt, konkrétan, hogy a mentősnek egész kis gyűjteménye van az áldozatok fényképeiből. Davis visszatámad: furcsamód nem ő az egyetlen, aki jóval előbb a helyszínekre ér, mint bárki más, hanem Clark is. Clark épp utána néz Davis teszteredményeinek (amcsiban csak úgy feltolják a netre az ilyesmit, vagy eltanult egy-két fogást Chloétól?), mikor Chloe letámadja. Szerinte nem volt joga kiadni a terápiások listáját, főleg úgy, hogy neki is van ereje. Clark gyorsan lehűti a kedélyeket: megmutatja a lánynak a vizsgálat eredményét, aki ettől köpni-nyelni nem tud. Az áldozat körme alatt Davis bőre van.

Jimmy és Davis járőrbe megy (a mentősök nem minimum ketten vannak?), és csakhamar befut az első hívás. A helyszínen aztán furcsa zajok hallatszanak a sötétből, így Davis Jimmyt hátrahagyva bemegy vizsgálódni. Jimmy ezután Davis kiáltását hallja, és fittyet hányva a horror-túlélők törvényeire zseblámpát ragad, és maga is a furcsa zajok nyomába ered. Chloéék eközben lenyomozzák Davis helyzetét a mentőautóban lévő nyomkövető segítségével, és meglepve látják, hogy az megállt valahol. Ekkor befut Jimmy segélykérése is a mentők hullámsávján, úgyhogy Clark gyorsan odahussan, de addigra se Jimmynek, se Davisnek nem látja nyomát. Éppen körülnézne, mikor a csurom véres Davis tántorog elő az árnyékok közül. Clark a torkának ugrik, hol van Jimmy, te szemétláda, ám ekkor egy zöldszemű füst-árnyék bukkan fel a mentős mögött, és elrángatja őt. Az árnyék baromi gyorsan mozog, mint azt a rejtekhelyéről előbújó Jimmy is elismeri, csak hogy aztán átrepüljön a parkolón, be egy kuka mögé – egy széttépett biztonsági őr mellé. Az árny rátámad Jimmyre, mire Clark felkap egy gumiabroncsot, és hozzávágja. Bármilyen hihetetlen, ez a faszeg egyszerűségű módszer beválik, az árnyéklény összeesik, majd visszaváltozik normál kinézetébe. Randy az, Chloe csoportjából.

Másnap Clark bocsánatot kér Chloétól, amiért a háta mögött cselekedett, majd megkérdezi, hogyan bízhat meg olyan könnyen olyanokban, akiket alig ismer. Chloe elővesz egy vaskos dossziét, benne az összes meteormutánssal, akikkel kilencedik óta találkozott – szám szerint 327-tel. Ezek közül egyet sem mentett meg, csak tőlük mentett másokat, pedig néha nekik is szükségük volna rá. Mikor azt hitte Clarkról, hogy ő is meteormutáns, bármit megtett volna, hogy megvédje. Clark megosztja a lánnyal aggodalmát, hogy egyszer talán olyan emberbe fekteti a bizalmát, aki nem érdemli meg. Újabb csöpögős találkozás Chloe és Davis között, ám a történések váratlan fordulatot vesznek, mikor Chloe bejelenti, hogy az volna a legjobb, ha most egy ideig nem találkoznának. Davis rákérdez, hogy azért-e, mert bűntudata van Jimmy miatt, amire a lány azt feleli, hogy még nem, és nem szeretné, ha ez megváltozna. Clark és Jones megint együtt bandáznak, a fejvadász figyelmezteti a srácot, hogy egyre több bejelentés fut be a „szamaritánusról”, úgyhogy jó lenne, ha Clark kicsit jobban vigyázna magára és az inkognitójára. Megjön Jimmy, és mikor látja, hogy Jones rendőr, előadja neki a gyanúját, hogy előző este valószínűleg a Szamaritánus mentette meg őket. Jones biztosítja, hogy ha sikerül bizonyítékot szereznie a szuperhősről, szívesen folytatja a beszélgetést, majd jelentőségteljes pillantást vetve Clarkra távozik.

Végezetül Randyt Tess asszisztense látogatja meg a börtönben, és neki is felajánlja, amit legutóbb a tűzgyújtó csajszinak is, hogy lépjen be egy szupercsapatba. Randy nem akar, nem csapatjátékos. Különben minden korábbi gyilkosságot magára vállalt, ám az asszisztens csaj úgy tűnik, tudja, hogy nem minden áldozat lelke szárad a fiú lelkén. Hogy bebizonyítsa, rákérdez, mi történt azzal a feszülettel, ami az egyik áldozat rózsafüzérével együtt eltűnt? Vált a kép, és mi meglátjuk, hogy a feszület ott fityeg Davis mentőautójának visszapillantóján.

Címkék: smallville
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása