Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Terminátor 2x12 - Kísért a jövő

2010. június 11. 15:45 - Hoppancs

Ezúttal három szálon fut a történetünk, aminek során megismerhetjük a Connorék babérjaira törő Fields családot, valamint Derek és Jesse megismerkedésének romantikus történetét. Utóbbira 2027-ben kerül sor, amikor a gépek csúnya eszközhöz folyamodnak a már egyébként is meggyötört emberi faj leigázásának céljából. Biofegyverrel lőnek egy bunkerre, aminek eredménye egy halálos vírus elterjedése, amit 200-ból egy ember él túl. Ezt a szerencsést (?) kellene minél előbb megtalálni, mely feladatra Derek vállalkozik. Az sem tartja vissza, hogy a küldetése szinte biztosan káros lesz az egészségére. El is indul, hogy kétes hatékonyságú védőfelszerelésben átkutassa a helyszínt, de hullákon kívül nem sok mindent talál. Kint összetalálkozik a szintén szépen felfegyverzett Jessevel, aki közli, hogy jelet kaptak a bunkerből, tehát biztos, hogy valaki még él odabent. Közösen visszamennek, és az egyik ajtó mögött rá is lelnek az életben maradt lányra.

A jelenbéli események is Derekkel kezdődnek, aki egy sérült, állapotos nőt kénytelen ápolni, folyamatosan be-bevillanó jövőemlékek közepette. Mikor rátalál az asszonyra, annak kamasz lánya először nem fogadja túl szívélyesen, de mikor meghallja, hogy a férfit Sarah küldte, azonnal megenyhül. Amíg a hátba lőtt anyát vizsgálgatják, a lány elmeséli Dereknek, hogyan is keveredtek a terminátor-bizniszbe. Itt ugrunk a harmadik szálra, ahol magával Sarahval is találkozhatunk, aki egy átlagos, kisebb vitákkal tarkított napon ront be a Fields családhoz adoptált fémlánya kíséretében, közölve, hogy segíteni akar. Szerencsétlen Fieldsék köpni, nyelni nem tudnak, pedig nem is sejtik, hogy a java még hátra van. Ők is szerepeltek ugyanis a „véres listán”, és jelenleg is egy barátságtalan robotember jár a nyomukban. Persze mikor Sarah feltárja a valós helyzetet, David, a családfő őrültnek nyilvánítja, de a nő ezen már rég nem sértődik meg. A tények azok tények, hamarosan úgyis mindenki saját szemével látja majd a frankót.

David hívná a zsarukat, de Cameron még időben rendet tesz, így mind kocsiba pattannak. A cyborg beléjük hajt, így kénytelenek gyalog menekülni tovább, amíg Cameron megkísérli lerendezni az ellenfelet. Visszatérünk a jelenbe, ahol Lauren Fields elmondja Dereknek, hogy a fémrém egy motelben talált rájuk, és hirtelen nagyon meleg lett a helyzet, úgyhogy hívták Saraht, ahogy korábban megbeszélték. Dereknek gyanús az ügy, úgyhogy rákérdez, hogyan történhetett mindez. Lauren elárulja, hogy ő a hibás, ugyanis felhívta a család egyik barátját, Rogert, mert kicsit normálisnak akarta érezni magát. Ugrunk hat hónappal ezelőttre, mikor a rémült família hazaérkezik az első nagy kaland után, de még mindig nem bírják mire vélni a történteket. Sarah már unja a tudatlanságot, és diszkréten érdeklődik, van-e valami közük a számítógépekhez, ugyanis az még nem derült ki, pontosan mit, azaz kit akar az ellenség.

A szülők normálisnak vallják magukat, az apa egyszerű bankár, az anya született feleség, Lauren meg főállású tinilány. A fémek azonban ritkán tévednek, így esélyes, hogy valaki nem bontotta ki az igazság minden részletét. Még Sarah csapdaépítéshez keres hozzávalókat, Lauren beavatja, hogy David egy Sym Dyne Cybernetics nevű vállalattal dolgozott együtt nemrégiben, csak „elfelejtette” megemlíteni. A leleplezés persze veszekedést indukál a kis családban, ugyanis Anne nem tudott az ura titkos ügyeiről, és Lauren is csak azért jött rá, mert szabadidejében az apja emailjeit olvasgatja. Sarah közben nagyban szerel, el is készül a szerkezet, ami arra hivatott, hogy egy jól irányzott áramütéssel kiiktassa a robotot két egész percre, mikor az a bejárati ajtó kilincséhez ér. Nem biztos, hogy működik, de ha igen, akkor a rövid kikapcsolódás alatt el lehet távolítani a gép chipjét.

Miután végzett a munkával, Sarah és Anne lelkizik egy sort, majd Lauren szól, hogy valaki jön. Roger az, a „jóbarát”, aki egész véletlenül akkor ugrott be látogatóba, mikor úgy volt, hogy David nem lesz otthon. Bizony, nem kell Doktor House-nak lenni ahhoz, hogy pillanatok alatt rájöjjünk, ő és Anne szeretők. Ezzel párhuzamosan Derek is rádöbben a jelenben, hogy Lauren az anyját akarta fedezni, mikor magára vállalta a telefont, ugyanis valójában Anne volt az, aki felhívta Rogert, és magukra szabadította a T-888-ast. Anne Lauren rövid távolléte alatt kiönti a lelkét Dereknek, majd kezd egyre rosszabbul lenni.

Félévvel korábban, a házasok tovább veszekednek, amibe mostmár a fölényeskedő Roger is bekapcsolódik. Ő csak mosolyog az egész robotos sztorin, és nagyon meg akarja mondani, kinek mit kéne tennie, mikor félbeszakítja a csukott ablakon berobbanó Cameron, aki úgy tűnik, lement alfába, és egy ideig nem lesz használható. Nyomában a T-888, akit David próbál megállítani azzal, hogy önfeláldozóan elé megy, de a gép veszélytelenként azonosítja, és határozott mozdulattal félrelöki. Egyértelmű, hogy valaki másért jött, így Sarah sokadszor kénytelen szembesülni a ténnyel, hogy még mindig titkolnak előle valamit. Anne végre bevallja, hogy terhes Rogertől, úgyhogy meg is van a célpont.

Jelenbéli Anne bűnbánóan hörög, Laurennek pedig leesik, hogy Derek ismeri a még meg nem született kishúgát, azaz ő is a jövőből érkezett. És valóban, a férfi tudja, hogy a Sydney nevű kislány lesz a túlélő, akit Jessevel megtalálnak. Mivel a vérében van az ellenszer a vírus ellen, sok embert fog majd a jövőben megmenteni, köztük Dereket és Jesset is, akik a védőöltözet ellenére természetesen szintén megfertőződnek. Anne örömmel hallja, milyen fontos lesz a babája, majd meg is szüli, vet rá pillantást, végül meghal. Láthatjuk, ahogy 2027-ben Lauren a bázison beadja az ellenszert a közösen szenvedő (közben szerelmesedő) Dereknek és Jessenek, majd megköszöni, hogy megmentették a húgát. Ismét napjainkban Derek felhívja Saraht, aki közben lenyomta a T-888-ast, és elmondja, hogy megkérte Laurent, tartson velük. Mikor azonban visszaér Anne letakart holttestéhez, a lány már eltűnt a babával együtt.

Címkék: terminátor
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gabba 2010.06.11. 23:55:34

Ez elég kemény rész volt, ráadásul a három idősík sem esett le nekem elsőre.

Cameronnak azért megint volt egy jó dumája, amikor hátulról leüti a Laurenre rátaláló Rogert:
"Is he human?" - "Yes, of course!" - "My mistake"

báró Csekonics 2010.06.13. 16:42:08

@Gabba: ezek a kis 'gegek' nagyon bejöttek nekem is az egész sorozatban.
Kedvencem az a rész, amikor a hasára fordítja Ellison ügynököt, mint a teknőcöt és nagyon büszke magára. :-))))

Gabba 2010.06.13. 17:37:53

@báró Csekonics: úgy ám, Pinokkina a legjobb karakter a soriban.
süti beállítások módosítása