Cromwell továbbra is igyekszik erőteljesen Cleves-i Anna irányába terelgetni Őfelségét, és e projekt keretében már Holbein mesterrel tárgyal a hölgy lefestésének ügyében. Hogy biztos legyen a siker, finoman arra is utal, hogy nem bánná, ha a művész a lehető legideálisabban ábrázolná a nőt. Óh, a régi szép idők, amikor még fotoshop sem kellett a csaláshoz! Közvetlenül a megbeszélés után Cromwell a feje fölötti kis fekete felhő kíséretében elindul, hogy tájékoztassa a többieket a fokozódó nemzetközi helyzetről. Úgy fest, hogy a francia király szövetségre lépett a császárral, flotta készülődik támadásra, és még a követeket is visszarendelték, pedig nem szavazott senki állampolgárságról.

A mindig gondterhelt Brandon homloka, ha lehet, még tovább ráncolódik, miközben a megkezdett védelmi előkészületekről beszél. Henrik a tőle megszokott arcrángások közepette hallgatja a kedvezőtlen híreket, majd közli, hogy ily nehéz időkben neki magának kell kezébe vennie az irányítást, és személyesen megy majd a katonákat bátorítani, illetve az ellenséget riogatni. Utóbbi sikerében nem kételkedünk, elég lesz egy Henrik-féle szolidan vérfagyasztó szemvillanás, hogy az egész hadsereg holtan essen össze. Thomas és Francis tovább szövögeti a terveket Pole kiiktatására, Edward „Snakeface” Seymour pedig Charlest környékezné meg, de az lekoptatja. Henrik hamar meg is kapja Anna portréját, hozzá egy rövid beszámolót Cromwelltől, aki a tőle telhető legbizakodóbb mosollyal ecseteli, milyen szépeket mondott a nőkhöz nem értő Sir John a leány jelleméről. Ezután azt is tudatja a mérsékelt lelkesedést mutató királlyal, hogy Angliát mindenki utálja, mint a kakit, ezért jól jönne némi támogatás a Protestáns Ligától, amit Annán keresztül el is nyerhetnének. Henrik nagyokat sóhajt.

Anna bátyja tovább szívatja a nála dekkoló két öreg követet, közölve, hogy amennyiben uruk a húga kezét akarja, mutasson némi tiszteletet, és jöjjön el érte maga. Mellesleg odaveti, hogy a lány már elígérkezett valakinek, úgyhogy nem is biztos, hogy szabad a kacsója. Sir John a vérnyomáscsökkentőjéért nyúl. Eközben otthon Charles kedvezőnek tűnő híreket olvas fel, miszerint a birodalmi flottának esze ágában sincs Anglia ellen fordulni, csupán Spanyolországba tartanak vakációzni. Henrik azért nem hagyja abba a sóhajtozást, majd’ elfújja szegény haverját. Hogy meggyőződjön a veszély elmúltáról, cseppet elbeszélget Chapuysszal, aki elfelejtett hazamenni, és megtudja tőle, hogy a franciák és a spanyolok már rég nincsenek jóban, nem kell parázni. Őfelsége erre megint előveszi a keresztapa nézést, és nyomatékosan közli a követtel, hogy nem szereti, ha szórakoznak vele. Miután utóbbi távozott, kicsit még hisztizik magában.

Sir Johnék közvetítik Cleves hercegének Henrik újabb ajánlatát, ami igen kedvező, mivel a király nem kér hozományt, sőt, még fizet is, csak ne szarozzanak vele tovább. A bátyus mindjárt engedékenyebb hangnemre vált, az idős komikus páros végre lazíthat egy kicsit. Thomas és Francis Pole nyomára akad, és már húznak is utána, közben Brandon Vámpír Edwardhoz megy békülni. Elbeszélgetnek az új házasságról, és arról, hogy milyen kellemetlen lenne Cromwellnek, ha mégsem jönne össze. Cselszövő mosolyváltás, koccintás, egyebek. Mária és Chapuys szintén a jövendő frigyről értekezik (csak szerintem lennének ideális pár?), a lányból előbukkanó Bloody Mary azt kívánja, bárcsak jól elsüllyedne az új menyasszony hajója.

Brandon Calais-be megy szemügyre venni Annát, aki még mindig nem látszik a fekete fátyoltól, így a férfi tovább latolgathatja, hogy vajon mennyire rusnya a csaj egy tízes skálán, miközben megtanítja a király által kedvelt kártyajátékra. Nem mulasztja el megemlíteni, hogy Henriknek kissé érdekes a természete, hátha Anna még időben kapcsol, és menekülőre fogja. Tom és Francis egy távoli bordélyházban keresik a szent Pole atyát, de helyette egy másik papot találnak félreérthetetlen helyzetben. Francis azonban nem adja fel, és ha már úgyis ott vannak…tudjátok. Charles beszámol Henriknek, hogy Annának még mindig nincs arca, viszont jól kártyázik. Őfelsége már nem bírja a várakozást, nagyon vágyik a „szeretetre”, de közben igencsak aggódik, hogy nem lesz kedvére való a nász.

A próféta szól belőle, mert mikor Rochesterben végre meglátja a menyasszonyt teljes valójában (Joss Stone alakítja roppant aranyosan), láthatóan végigfut a hátán a hideg, majd olyan erőltetett udvariassággal beszél vele, hogy mi érezzük rosszul magunkat. Nem is húzza sokáig a dolgot, zaklatottan elrohan. Szegény Anna magát hibáztatja, amiért Henrik úgy nézett rá, mint Pistike a tökfőzelékre, amit szülinapi torta helyett tettek elé. Cromwell arcáról is lefagy a mosoly, mikor beront Henrik letudni a szokásos napi üvöltözést, aminek témája ezúttal az, hogy ő nem ilyen lovat akart, és ezt szó szerint kell érteni, Anna ugyanis szerinte ezen állathoz hasonlatos. Tüdeje csak úgy tágul, miközben azt fejtegeti, mennyire becsapták, mikor azt mondták, helyes a nő, Cromwell pedig hiába próbálja a felelősséget diszkréten Sir John felé terelgetni, nem úszhatja meg. Brandonék elégedetten nézik, ahogy Őfelsége magából kikelve ütögeti a szerencsétlent, aki kénytelen emlékeztetni a királyt, hogy a politikai helyzet úgy kívánja, hogy vigye a nőt, különben megnézheti magát. Henrik rezignáltan rogy a trónra.

Anna hamarosan megérkezik az udvarba, ahol vőlegénye rosszul leplezett undorral fogadja, majd bemutatja lányainak, Savanyú Máriának, és Huncut Erzsébetnek. A hivatalos teendők letudását követően Henrik tovább puffog Charlesnak, kijelentve, hogy találni fog valami kiutat ebből a csapdából. Brandon közben csendben fúrogatja Cromwellt, mondván, hogy ez az egész az ő ötlete volt. Eljő az esküvő napja, Henrik csinosan felöltözik, majd falhoz csapja Cromwellt, és a képébe ordít, szóval csak a szokásos. A ceremónia elég feszültre sikeredik, a király úgy lépdel, mint aki a bitó alá tart, Anna is elég ideges. Végül csak túlesnek a dolgon, majd megpecsételik a boldog napot egy esti kártyapartival. Mással nem, mert bár hosszas közös plafonbámulás után Henrik egy darabig nyúlkál Anna felé (olyan arccal, mintha csak egy bájos meztelen csigát kéne fogdosnia), de aztán feladja. No sex.

Persze Cromwellel is közli, hogy a csaj undi, és szerinte nem is szűz, érezte a melle mozgásán. Edward és Charles az éj leple alatt szövetkezik, amit utóbbi elhidegült neje nem néz jó szemmel. Cromwell felkeresi Annát és közli, hogy nem ártana gyorsan teherbe esni, ha jót akar magának (és neki). A királyné azonban figyelt biológia órán, és biztos benne, hogy a babához több kéne annál, amit ők Henrikkel csinálni szoktak az ágyban, azaz a semminél. Ő Henrik bűzölgő fekélyétől van rosszul, a király meg tőle, úgy, ahogy van. Cromwell kénytelen tudomásul venni a kínos fejleményeket. Lady Bryon is a gyerekkérdéssel piszkálja a királynét, majd hamar rájön, hogy Anna még szűz. Utóbbi felteszi a zavarba ejtő kérdést, hogy Henrik vajon őt is meg fogja-e ölni, ha nem működik a házasság.

Még Anna ezen tépelődik, férjura – aki a jogi kiskapuk nagy barátja – már gyártja az elméletet, ami kimenthetné a félresikerült szituációból. Szerinte érvényes szerződés volt a királyné, és előző vőlegény-jelöltje között, és kéri embereit, hogy találjanak erre bizonyítékot. Rich javasolja Cromwellnek, hogy kapja össze magát, mintha az nem tudná, mekkora trutymóban van. Az idő rohamosan telik, a politikai helyzet rendeződik, Henriknek így eggyel több oka van, hogy az elsietett házasság értelmetlenségén agyaljon. Brandon folyamatosan emlékezteti, hogy Cromwell intézte az egészet, nehogy Henrik a végén még meghagyja az életét. Anna magához hívatja Máriát, és elmeséli, hogy az unokatesója, Philip szívesen megismerné. Mária fintorog a lutheránus fiú gondolatára, majd beleegyezik a randiba, de csak hogy szálljon már le róla az utált „mostohaanya”.

Cromwellhez a fia ugrik be, most, hogy közel a vég, ideje emlékeztetni a nézőket, hogy a miniszter családos ember. Ráadásul érkezik a kisunoka, a helyzet egyre drámaibb. A fiú aggódik apjáért, aki nem neheztel Henrikre, csupán azokra, akik áskálódnak ellene. Ha már itt tartunk, ugrunk is Brandonra, aki elhinti Francisnak, hogy a király elég depi, valahogy fel kéne rázni. Egy extrém nő megfelelne a célra, Francisnek van is ötlete. Felkeresi régi spanját, Madame Norfolkot, aki nemesi származású fattyú gyermekeket pátyolgat, köztük a nem kicsit ribancos tinilányt, Catherine Howardot. Utóbbin rögtön megakad Francis fél szeme, ő kell a királynak, nem pszichológus. Ezzel Brandon is egyetért, talán még az impotens Edwardban is megmozdul valami.

Mária megismerkedik Philippel, és kicsit kezd felengedni a helyes fiú láttán. Később kihallgatja, ahogy a pasi róla áradozik Annának, és örül, de nagyon. Az esti buliban már mosolyogva kerülgetik egymást, táncra is sor kerül. Természetesen a kis Catherine is jelen van már az eseményen, és Henriknek nem kell hosszú idő, hogy kiszúrja. Félre is vonulnak, a lány pedig nem szívbajos, elkezdi csini lábainak mutogatásával hergelni Őfelségét. A trükk bejön, Henrik máris vidámabb. Eközben Mária is remekül érzi magát Philippel, már a csókon is túl vannak. Mária majd’ elrepül a boldogságtól, lassan el is felejti, hogy az udvarlója nem katolikus. Henrik elmondja Cromwellnek, hogy földet kíván adományozni Catherine kisasszonynak, és tovább bizonygatja, hogy Isten előtt nem törvényes Annával való házassága. Kicsit közelebb megy hozzá, mire Cromwell frászt kap, pedig ezúttal furcsa mód dicsérni kívánja Őfelsége. Nem értjük, ez most miről jutott eszébe, de biztosítja, hogy még mindig ő a legjobb embere, és a vállát veregeti.

Cromwell vigyorogva távozik, ami Brandonnak nem tetszik, ezért gyorsan szalad Henrikhez sározni a férfit. Ezúttal arra hívja fel a király figyelmét, hogy Cromwell a francia követ szerint a két ország szövetségének útjában áll. Henrik elgondolkozik. Később Francis elviszi Catherinehez, hogy kicsit lazíthasson, kezdődhet a szexuális feltámadás! Szegény Anna közben csak üldögél otthon magányosan. Gardiner is csatlakozik Brandonék éjjeli összeesküvéséhez, ami olyan sikeresnek bizonyul, hogy a frissen nagypapává vált Cromwellt a saját maga által összehívott gyűlésről hurcolják el, egyenesen a böribe. Mária is rossz híreket kap, Henrik ugyanis hazaküldte Philipet, így búcsút mondhat a rövid románcnak. Cromwell villámgyorsan a bíróság előtt találja magát, a vád többek között zendülés szítása és eretnekek támogatása. Feltételezzük, hogy már kész az ítélet is.

Gardiner drámai szónoklatot ad elő arról, hogyan esküdött meg Cromwell, hogy a király ellen fog fordulni, amennyiben az a reformok útjába áll. Közben Edward Richet faggatja, milyen a kapcsolata a vádlottal, utóbbi persze már nem szereti annyira régi haverját. Henrik kimérten társalog Annával az ebédlőasztalnál, majd tájékoztatja, hogy úgy döntött, elküldi egy vidéki kastélyba alkotói szabadságra, elvégre van mit kipihenni. Az a sok munka, és házasélet bizony megviseli az ember lányát! Edward hozza a jó hírt, miszerint lehetséges a frigy érvénytelenítése, csak még kéne bizonyíték is arra, hogy Cromwell tudott a házasság akadályairól és Henrik aggályairól, mégis erőltette. Cromwell hajlandó is megírni a levelet, amiben beszámol a királlyal folytatott beszélgetésekről, amelyek során Henrik többször is hangot adott a nő iránti ellenszenvének, meg szüzességével kapcsolatos kételyeinek.

Cromwell irományát Catherine olvassa fel Henriknek két menet közt, és jól mulatnak, amíg a kegyelemért könyörgő sorokhoz nem érnek. Sajnos ezek sem hatnak a királyra, ha fejezésről van szó, ő nem rendez kívánságműsort. Az összeesküvők örömmel tervezgetik a másnapi bulit, aminek keretében Cromwellt igen megalázóan fogják kivégezni, ráadásul Francisék még le is itatják a hóhért, hogy teljes legyen az élvezet. Edward benéz Annához, hogy közölje, érvénytelen a Henrikkel kötött házassága, de a király azért ad neki némi fájdalomdíjat, és a jövőben szívesen tekint úgy rá, mint kedves kishúgára. Anna tartja magát, de Edward távozása után azért cseppet megzuhan.

Eljön a kivégzés napja, Cromwell megtartja a kötelező utolsó beszédet, de a nép nem túl együtt érző. Szépeket mond a királyról – aki közben Catherinnel kirándul -, pityeregve bánja bűneit, olyan szívszaggatóan, hogy megsajnáljuk, akármennyit kavarta a drekket korábban. Kéri a még erősen aznapos, rossz mozgáskoordinációjú hóhért, hogy ha egy mód van rá, gyorsan, és fájdalommentesen csapja le a fejét, de jól sejtjük, hogy ez a kívánsága nem fog teljesülni. És tényleg, az állami ítéletvégrehajtó szanaszét kaszabolja a nyomorultat, még valaki meg nem kegyelmez, és ki nem kapja a kezéből a bárdot, hogy megadja a kegyelemcsapást. E durva jelenet után még láthatjuk/hallhatjuk, ahogy a szigorú tekintetű Henriket a meztelen Catherine szólongatja kísérteties hangon.