Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Gordon Ramsay - A Pokol konyhája 6x12

2010. január 23. 09:34 - Póniló

Az előző részben Van, a forrófejű texasi távozott, így öten maradtak már csak versenyben. Dave meglehetősen bosszús volt a kiszavazás során, mivel Tenille eltért a megállapodástól és Van-re voksolt Ariel helyet. Meg is kérdezi Tenille-t, miért csinált hülyét belőle Gordon előtt, de Tenille úgy tesz, mintha Dave csak álmodta volna, hogy ő is egyetértett. Kevin pedig páholyból szemléli az eseményeket és élvezi, amint az ellenfelei egymásnak esnek, és rontják a saját esélyeiket. Suzanne és Ariel meg inkább a saját dolgára koncentrál.

Másnap reggel sor kerül az első tényleg egyéni kihívásra, ezúttal elsősorban a külcsín a fontos, hiszen ma főleg a tálalás számít. Egy-egy főételt kell mindenkinek elkészítenie, ezek közül első körben kizárólag a tálalás alapján fog kettőt kiválasztani a szakértő zsűri – a Bon Appetit magazin szerkesztői. A két legszebb étel kerül majd a főszerkesztő Barbara Fairchild és Gordon elé, ők már meg is kóstolják majd ezeket. Suzanne extrém izgatott a feladattól, mert a szakmában kb. mindenki olvassa a magazint.

Az versenyzők neki is látnak a főzésnek, Kevin karibi ihletésű papajás-narancsos tengeri sügért, Ariel prosciuttóba göngyölt John Dory halat készít, Dave bárányt süt burgonya krokettel, Tenille pedig egy ázsiai ihletésű csattogóhalat süt. Suzanne viszont egyszerűre veszi a figurát, tintahal salátát készít, Dave ki is cikizi egy interjúban. A hajrában Tenille hala kettétörik így kénytelen a hibát zöldségekkel elfedni, remélve, hogy nem veszik észre a szigorú bírák.

Az elkészült ételeket a versenyzők mutatják be a kb. 10 tagú zsűrinek. Tenille halán nem látszik, hogy törött, mivel a hal sem látszik, mindent ráborított ugyanis a hal tetejére, így viszont olyan az egész, mintha összeöntötte volna a maradékokat, és berakta volna a mikróba. Suzanne salátája OK, de csak egy saláta. Kevin és Ariel halétele nagyon szép, és jól el is tudják adni a zsűrinek. Dave báránya meglepően jól néz ki, (ugye emlékszünk még a hasmenéses palacsintájára meg a brutál vörös áfonyaszószos szarvasára?), de az étel bemutatásával gondja akad. Elnevezte ugyan az ételt, de valami hosszú hippi nevet adott neki, van benne szivárvány meg Colorado... Dave többször nekifut ugyan a névnek, de a végéig sosem jut el, sebaj. Be is ismeri, hogy problémai vannak azzal, ha tömeg előtt kell beszélnie, persze a tömeg jelen esetben többnyire egy-két főt jelent, a zsűri ugyanis szépen szétoszlott a szakácsok között.

Az eredmény gyorsan megszületik, Tenille a zsűri szerint sem tudta elleplezni a hibáját, simán utolsó lett. Suzanne lett a negyedik, hát ő finoman szólva nem ért egyet az eredménnyel, hiszen az étele műalkotásnak is beillene. Hárman maradtak tehát, közülük Kevin lett az első (magától értetődik ez szerinte), a második helyen pedig egy paraszthajszállal Ariel végzett, ezzel Dave sem folytathatja tovább a versenyt. Gordon és Barbara Fairchild ezután megkóstolja a két legszebb ételt, és el vannak ragadtatva mindkettőtől. Gordon jól megdicséri Kevint, amiért a sokféle gyümölcs remekül passzol a halhoz. Arielnek is jut némi dicséret, meg merészen beválasztotta a vörös áfonyát, és milyen jól tette. Nagyon szoros tehát, végül Gordon döntetlent hirdet, így holtversenyben Ariel és Kevin nyeri a kihívást. A nyeremény egy exkluzív tengerparti fotózás a Bon Appetit magazinnál, ráadásul mindkettejük étele szerepelni fog a magazinban (kép és recept), és az esti menün is.

A vesztesek némi közmunka elvégzésével vezethetik le a feszültséget, a Pokol konyhája ugyanis örökbe fogadott egy utat, ráadásul jó forgalmasat, azt kell majd kitakarítaniuk. Tenille persze dühös, a tuti nyeremény helyet szemetet szedhet, mint egy bűnöző. Dave sem boldog, de neki inkább az a baja, hogy az egész napot Tenille közelében kell töltenie. És ekkor még nem is tudják milyen szerencsések, kapnak ugyanis a munkához király narancssárga overált is. A győztesekért egy limuzin jön, a vesztesekért meg egy rabomobil, illetve egy rabobusz, ami nem mellesleg fullextrás, van benne pár ülés, meg rács. Az örökbefogadott út elég szemetes, Tenille továbbra is duzzog, Dave emiatt készül a kocsik elé vetni magát, ráadásul még rohadt meleg is van, a hangulat a tetőfokán a veszteseknél.

Közben Ariel és Kevin élvezik a napot a magazinnál, pezsgőznek, modelt állnak, és a csodás nap után jókedvűen térnek vissza az étterembe. Ahol a távolról sem boldog ellenfeleiket találják, akik a közmunka után az éttermet takarítják éppen. Csak ront a helyzeten, hogy Ariel és Kevin jól összejárkálják a frissen kipucolt vörös szőnyeget is. Tenille emiatt a változatosság kedvéért duzzog.

A büntetés befejeztével Dave végre megszabadult Tenille-től, de a kínjai nem enyhülnek. Ezúttal azonban a fájdalma fizikai, túlerőltette ugyanis a sérült csuklóját. Kevin gyorsan megragadja az alkalmat egy kis csevelyre, és ennek keretében cseppet sem finoman arról próbálja meggyőzni Dave-et, hogy adja inkább fel, nehogy valami súlyos következménye legyen a sérülésnek. Egy interjúban elárulja, hogy Dave-et tarja az egyik legveszélyesebb ellenfelének, ezért boldog lenne, ha rá tudná venni a távozásra. Próbálkozása azonban hasztalan, Dave egyelőre marad, szerencsére nem annyira naiv, hogy bedőljön Kevinnek.

A konyha előkészítése során Dave ésszerű javaslatot tesz, mi lenne, ha a többiek azt csinálnák, ami neki nem megy, így haladhatnának jobban. Kevin ezen persze aggódni kezd, jajjaj, mi lesz velünk, ha egy emberre nem számíthatunk. Úgy dönt, hogy gyorsan az élre áll, és irányítja a többieket (meg Gordon figyelmét magára). Ki is oszt gyorsan néhány utasítást, de lelkesedését a többiek nem nagyon viszonozzák. Műszak előtt Gordon még szokás szerint lelkesít egy kicsit, természetesen tökéletes estét vár, hiszen ez már az utolsó öt. A hurráoptimizmus megvan a csapatnál, indulhat is a műszak. Dave van ma a hideg, Tenille pedig a meleg előételeknél. Dave azzal indít, hogy megkérdi, van-e valami új fogás, valami új saláta vagy más az étlapon, mire Tenille egy határozott nemmel, és némi f-fel fűszerezett idiótával válaszol. Sajna ezt Gordon is hallja, és gyorsan tisztába teszi a helyzetet: leszarja mennyire utálják egymást, a konyhában muszáj együttműködni, és csapatként dolgozni.

A kis konfliktus ellenére a műszak jól indul, de egyszerre érkeztek a vendégek, és nagyon gyorsan jönnek be a rendelések, így pedig nehéz tartani a tempót. Tenille hibázik is, elszúrja a rizottót, pedig Ariel figyelmezteti, hogy túlfőtt. Tenille nem hallgat rá, megkóstolja ugyan, de jónak találja, ezért kiadja Gordonnak. Gordon persze ránézésre látja, hogy túlfőtt, mivel pépes és alig van benne egész rizsszem. Suzanne tovább ront a helyzeten, odakozmálja a fésűkagylókat, így Gordon csak Dave tonhalait tudja kiküldeni egy négyfős asztalhoz. Tenille rizottója második nekifutásra is ugyanolyan szar, így Gordon előtt hamar nyilvánvalóvá válik, hogy valami nagyobb gond van itt, mint Tenille. Kisül ugyanis, hogy Kevin túlfőzte a rizst az előkészítés során, de becsületére váljon, hogy vállalja is a felelősséget és elviszi a balhét, ennek keretében viszonylag higgadtan tűri, hogy Gordon hosszú perceken keresztül cseszteti. Dave viszont megjegyzi – és lássuk be, jogosan – hogy azért Tenille-nek is észre kellett volna vennie, hogy valami nem stimmel a rizzsel. Ariel közben kerít rendesen megfőtt rizst, amiből Tenille már képes rendes rizottókat készíteni, a csapat így nemsokára továbbléphet a főételekre.

A dolgok azonban nem jól alakulnak a főételekkel sem, Ariel csirkéi ugyanis nyersek. Gordon ezt nem viseli jól, és egy jól irányzott rúgással föld körüli pályára állítja az egyik kukát. Suzanne a soros, a hal amit sütött a változatosság kedvéért nyers, tuti kis ivós játékot lehetne szervezni erre a nyers témára. A hal a padlón landol, Suzanne kezdheti előröl. Kevinek közben kinyílt a csipája és beszólogat Suzanne-nek, gyorsan elfelejtette a rizs incidenst. Suzanne sűrű bocsánatkérések közepette süti újra a halat, JP közben sűrű bocsánatkérésekkel menti a helyzetet az étkezőben. Szükség is van erre, mert a vendégek fele még éhezik. Suzanne javít, de Ariel megint hibázik, a bárányát mintha a kutya szájából húzták volna elő. Gordon ezúttal drasztikus módját választja a lecseszésnek, kiviszi Arielt a vendégek elé, és ott vonja felelősségre. Utána azért Kevinnek is beszól, hogy nem csak dumáljon, hanem dolgozzon is. Aztán összehívja az egész bandát, és figyelmezteti őket: vagy összedolgoztok, vagy mehettek a fenébe aludni, büdös kölkök. Ez úgy látszik segít a csapaton, és valahogy befejezik az esti műszakot. Gordon szerint viszont ezen a szinten ez nem érdem, hanem alap, nagyon csalódott, olyan volt a csapat, mint egy szarul elkészített szuflé, a dugájába dőlt. Nincs is legjobb, kollektíven bénák voltak, és ha már eddig nem ment, akkor most működjenek csapatként, és nevezzék meg együtt a két leggyengébb láncszemet.

Fenn a lakrészben Kevin szeretné gyorsan lerendezni a témát, és azt javasolja, mindenki mondjon két nevet. Suzanne kezd, Arielt és Tenille-t jelöli, majd kifejti, hogy ő ma jó volt, nincs okuk jelölni. Kevin azért lehűti kicsit és megkéri, árulja már el, mi olyan jó a nyers halban. Ariel Kevint és Tenille-t jelölné, a többiek véleményét viszont nem ismerhetjük meg. A döntés azért megszületik, Gordon Kevint kéri meg, hogy jelentse be a jelölteket. Ariel az első a nyers csirke és a bárány miatt, Suzanne pedig a második a nyers halért, meg amiatt, hogy azt hiszi, jó műszakja volt. A védőbeszédek persze most sem maradnak el, Suzanne-től negyedszerre halljuk nagyjából ugyanazt, a tökéletesre törekszem stb. Gordon érti, de ha nem csak törekedne, hanem oda is érne, az azért jobb lenne. Ariel tudja persze, hogy hibázott, de nagyon akarja ezt az egészet, és tutira jobb szakács, mint Suzanne. Gordon legszívesebben mindkettőt elzavarná, de végül csak Suzanne-t küldi haza többek között azért, mert rengeteg esélyt kapott a bizonyításra, de nem élt vele egyszer sem. Suzanne a búcsú interjúban elmondja, hogy az volt a legnagyobb hibája, hogy nem tudott másokkal együtt dolgozni, és biztos benne, hogy mindenki örül, hogy elment. Szerintem nem téved, Tenille is olyan széles vigyort villantott mikor Gordon bejelentette a döntését, hogy a Cheshire Cat is megirigyelhetné.

Tenille vigyora viszont hamar lehervad, Gordon ugyanis Suzanne távozása után felhívja a figyelmét arra, hogy ő is állhatott volna ma előtte. Gordon aztán figyelmezteti az Final Four-t, hogy szedjék össze magukat, és egyikük se számítson könnyű menetre, holnaptól ugyanis indul a rájátszás. Tenille a tőle megszokott módon „csendben” ünnepel, örül annak, hogy megúszta a mai napot. Ariel fejlődni akar, Kevin már látja a saját fején a koronát, Dave pedig azon agyal, mi lesz itt, ha egymás torkának esnek mindannyian, de azért áll elébe, hagy szóljon. Maradtak tehát négyen, három hét van vissza, nemsokára eldől minden.

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kathleen 2010.01.23. 10:44:56

Köszi a hogyvoltot! Külön jó volt, mert sajna lemaradtam erről a részről. Tenille-t kint hagytam volna szemetet szedni, azt legalább nem tudja elrontani:). Szerintem túlzás őt benn tartani, még ha kell is az intrikus a csapatba. Azért az durva, hogy alig tudnak befejezni (?) egy műszakot. Az előző évadokban legalább sikerült...

Póniló 2010.01.23. 12:46:19

@kathleen:
Tenille számomra is rejtély, az elején iszonyú béna volt, de egész jól belejött. Suzanne meg fordítva, jól kezdett és később kezdett bénázni.
Befejezték a műszakot, de nagyon sok hibával, pedig szerintem ebben a bandában nagyon jó szakácsok is vannak, fura...

Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2010.01.23. 14:21:59

azért gordon szerintem most túlreagálta a dolgokat. sokkal simábban befejézték volna a műszakot, ha nem terrorizálja őket annyira. de nyilván ez volt a dramaturgiában. a cél érdekében végsőkig élezi a helyzetet...
szerintem kevin és dave az akik a döntőre esélyesek, bár dave nem egy IQ-bajnok... :)

Tündérke21 2010.01.23. 22:21:57

Apropó, sérülés, Kevin mindkét bokáját megrándította a tűzoltópucolásnál, de úgy látszik, meggyógyult, mert régóta nincs róla említés.

Póniló 2010.01.24. 15:44:38

@Tündérke21:
igen, Kevin is sérült, de valószínűleg nem olyan súlyos,vagy annyira nem zavarja. Néha látszik, hogy furcsán jár, de ennyi.
Ami Dave-et illeti, sok olyan véleményt olvastam, hogy rájátszik a sérülésére. én személy szerint nem hiszem, de tény, hogy a sérülése átszövi ezt az évadot. Én nem nézem ki belőle, hogy rájátszana, szerintem az egyik legszerethetőbb és legőszintébb figura a fura monoton hangjával, meg a naivitásával. És ahogy Toma is írta, nem egy észlény :-)

Baaden 2010.01.24. 18:55:32

:) Hát nem egy észlény, én már a kezdetek kezdete óta szeretném látni, hogy egyszer mosolyog. És sokszor úgy néz ki mint aki nem alszik semmit. Ettől függetlenül szerintem is nagyon szerethető, abszolút szimpi.

@kathleen: Én is azon csodálkozom, hogy szinte egy befejezett este sincs. :O

Póniló 2010.01.24. 19:21:41

@Baaden:
Hát, a ma esti részben fog mosolyogni, nem is egyszer. Meg nem mosolyogni is.

nubudjaniku 2012.08.10. 20:39:56

Aki ilyen gyönyörűen kidolgozta a blokkot, azt megkérném szépen, hogy a többi évadot is csinálja meg! Előre is köszike!
süti beállítások módosítása