Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Gordon Ramsay - A Pokol konyhája 6x11

2010. január 13. 09:15 - Póniló

Miután múlt héten két fősre fogyatkozott a piros csapat várható volt, hogy valami történni fog. Történik is, reggel mindenki csomagot talál a nappaliban. Nem, nem a Télapó nézte el a naptárat, hanem eljött a pillanat, ami a Survivorben a merge, itt a Pokol Konyháján pedig a fekete kabátok ideje, innentől csak egy csapat van, és egyéni játék – persze a konyhában azért az együttműködés kötelező.

Miután mindenki kiörülte magát, és feketébe öltözött irány a konyha, ahol Gordon éppen főz. Dave magán kívül is van, hogy Gordon reggelit készít nekik, ha ma meghalna, már akkor is megérte élni. A hat megmaradt versenyző gyorsan belapátolja Gordon bélszínjét, biztos nagyon finom. Persze ez csak a kezdete valaminek, hiszen kihívás jön megint. A jelszó kóstolj és főzz, vagyis pusztán a látvány és a kóstolás alapján kell reprodukálni egy ételt. És ugye fekete kabát, tehát ez egy egyéni kihívás. Illetve csak majdnem, Gordon ugyanis két fős csapatokat formál: Van és Ariel, Tenille és Kevin, végül Suzanne és Dave. Tenille elégedett a párjával, be is üvölti ezt a képünkbe, bár lenne rajta egy mute gomb. Ariel nem Van-t választotta volna ha rajta múlik, és Dave sem olyan boldog már, mint pár perce volt. Suzanne meg már akkor húzta a száját, amikor megtudta, hogy párokban fognak dolgozni. A verseny lényege, hogy a Gordon által készített ételt – mely egyébként az étterme egyik főfogása – kell megalkotni mindhárom párnak 30 perc alatt, ehhez minden érzékszerv használható. Az nyer, akinek az étele leginkább hasonlít az eredetihez.

Gordon egy halételt készített, méghozzá rombuszhalból, legalábbis így véli mindhárom csapat. Szintén egyezik a vélemény abban, hogy a hal mellé tintahal dukál, a püré kérdésében azonban már nincs ilyen egyetértés. Dave és Kevin csapata a paszternákra szavazott, Tenille ugyan azt sem tudja mi az, de lenyűgözte, hogy Kevin tudja. Ellenben Van és Ariel a zellergyökérre esküszik. A szósz esetében még ekkora egység sincs, Arielék csillaggyümölcsre, Tenille-ék grapefruitra, Suzanne-ék pedig hosszas tanakodás után maracujára voksolnak. Az alapanyagok azonosítása után az étel elkészítése már könnyen megy, leszámítva azt, hogy Van pár perccel az idő lejárta előtt pofára ejti a halat, így újra kell sütniük. Ennek ellenére mindhárom csapat elkészül időben.

Most már Gordonon a sor, hogy kóstoljon és bíráljon. Kiderül, hogy a rombuszhalat és a köretet – tárkonyos tintahal, turbolya – mindhárom csapat eltalálta. A pürével viszont mindenki mellélőtt, az ugyanis valójában fehér hagymából készült. Kevin és Tenille ráadásul még nagyobbat is hibázott, a tintahalat ugyan elkészítették, de elfelejtették felszolgálni, így természetesen nem is nyerhetnek. A másik két csapat között a verseny nagyon szoros, külsöre is nagyon hasonlóak az ételek, gyakorlatilag az egyetlen különbség a szósz. Amit csak Suzanne és Dave talált el, maracuja volt a vinegrette-ben így az ő ételük állt legközelebb az eredetihez. Suzanne nem állja meg, hogy ne hangoztassa a királyságát, Dave ugyan egy sshhh-vel próbálja csitítani, de késő már. Ettől persze még ők nyertek, a nyereményük egy ebéd Gordon hollywoodi éttermében, ahol a 4. évad győztesével, Christinával is találkozhatnak. A veszteseknek a konyhát kell előkészíteniük az esti műszakra, valamint JP segítségével romantikus hangulatot kell teremteniük az étkezőben, mivel ma párok estéje lesz a Pokol konyháján.

Van nem túl jó vesztes, puffog egy sort, JP-t pedig egy „lelkes” Bonjour-ral köszönti. Majd előbújik belőle az ötéves, és a „két szerelmes pár” című örökzöld eléneklésével gúnyolódik egy kicsit Dave és Suzanne „randiján”. Tenille is elég harapós, ő csak abban jó, hogy ételt tegyen az asztalra, de nem érti, hogy a rózsáktól és a gőzölt terítőktől hogyan lesz az étel jobb. Kevin és Ariel szerencsére csöndben maradnak.

Közben Dave és Suzanne limóba pattan Gordonnal, és egy rövid beszélgetés után megérkeznek a West Hollywood Hotelbe, itt van ugyanis Gordon étterme. Körbejárnak, megnézik a hatalmas konyhát, és találkoznak Christinával. Suzanne jól elcseveg a korábbi győztessel (Te is olyan minden lében kanál voltál, púp mindenki hátán? Még szép, hehehe!), Dave viszont halálra unja magát, az arca megér egy tanulmányt, a háta közepére sem kívánja Suzanne társaságát (’nem volt rossz nap, leszámítva Suzanne-t’). Miután megebédeltek, Dave örömmel tér vissza a Pokol konyhájára, de ott meglehetősen hűvös fogadtatásban részesítik őket a vesztesek. Tenille azonban mesterien oldja a feszültséget azzal, hogy megkéri a sapkást, hogy vágjon már fel egy kevés mogyoróhagymát.

 

Ugye mar párok estéje lesz, ami a romantikus dekor mellett azzal is jár, hogy az asztaloknál, a vendégek előtt is fognak ételeket készíteni, konkrétan salátát és kétszemélyes steak-et. A húsok tényleg méretesek, van vagy egy kiló darabja, pont olyanok, amilyenekről Alex oroszlán álmodozott a Madagaszkárban. Indul a műszak, az első akadály Suzanne előtt áll ma, ő van ugyanis az előételeknél. Magabiztos ugyan, de nem sokat kell várni arra, hogy elbaltázza. Már megint az a rohadt matek, csak két tortellinit készít három helyett. Ennek Kevin is issza a levét – ő van az asztaloknál az étkezőben – ugyanis addig nem szolgálhat fel ő sem, amíg Suzanne el nem készül. Így kénytelen újrakezdeni a salátát, és jópofizni a vendégekkel ahelyett, hogy etetné őket. A csevely jól megy neki, ami még számára is meglepés, a vendégek elvannak, Suzanne-nek meg van ideje javítani.

Van a halrészleget kapta megint, és újfent nem megy neki jól, Gordon figyelmezteti is, hogy sasként fogja figyelni, és ha elszúrja lecsap rá, mint gyöngytyúk a takonyra. Van igyekszik, talán túlzottan is, ami oda vezet, hogy só helyett némi verejtékkel ízesít, nyami. Eddig kellett várnunk arra, hogy Gordon üvöltözzön egy sort, bár érthető módon nem rajong azért, hogy Van-kivonattal javítsák fel az ételeket. A káosz kezd eluralkodni, egyirányú utca lett a konyha, a rendelések jönnek be, ki viszont nem megy semmi. Tenille aggodalmaskodik, majd úgy dönt, hogy átveszi az irányítást. Jól is teszi, némi kommunikáció, egy segítő kéz, és a helyzet máris javul. Gordon meglepődik, mi is, Tenille meg nagy dicséretben részesül az irányításért és a tökéletesre sült bárányért is. Örül ennek nagyon, megértjük, csak venne vissza néhány száz decibelt.

Mikor épp helyreállna a rend Van a szokásos hibát követi el, nyers laposhal. Gordon kiakad, de már annyira, hogy kiabálás helyett magzati pózba kucorodik, és dörmög magában. Mikor magához tér elbeszélget Van-nel a kamrában, és finoman a tudomására hozza, hogy még egy nyers laposhal, és úgy kivágja innen, hogy lába sem éri a földet. Gordon épp végzett Van-nel, de jön Ariel, és elégeti a salátát. Gordon ettől besokall, fogja Scott-ot és lelép, egyszerűen kisétál az étteremből. A megmaradt hat szakács csak bambán néz, hogy most akkor mi van. Tenille megint aggódik, ezúttal azon, hogy Gordon bezárja az egész kócerájt, és hazazavarja mindannyiukat. Inkább megint átveszi az irányítást, Dave pedig beugrik segíteni Arielnek a köreteknél, így hála kettejüknek, lassan beindul a konyha. Kevin közben a kiadónál szorgoskodik, de vissza kell mennie az étkezőbe, így Suzanne-re marad a kiadó, vagyis az ellenőrzés és a tálalás. Ő azonban nem tud, vagy nem akar tálalni, így inkább Van-re bízza a nemes feladatot. Van nem sokat tököl, kitálalja a halat, Suzanne azonban kiküldeni sem hajlandó, ő ugyan nem adja a nevét az ételekhez. Kifacsart logikája szerint Gordon kivonulása csak egy teszt (amiben lehet, hogy igaza van), de szerinte ebben a helyzetben az a legjobb megoldás, ha inkább semmit nem csinál, nehogy elszúrja. Hát, ez nagyszerű terv mondhatom, pont ezt várná el az ember valakitől, aki főszakács akar lenni pár héten belül.

Gordon, miután kisírta magát Scott vállán (vagy miután megittak valahol egy sört) visszatér, hogy kirúgja Ariel-t, Van-t és Suzanne-t. Van a hálóban természetesen továbbra is nyafog, illetve már kiabál, sőt teljesen magán kívül van, ne kezelje már őt Gordon úgy, mint egy ribancot, hiszen ő egy férfi. Inkább leszarja ezt az egészet, és elhúz. Persze csak a szája nagy, marad a fenekén, miután lehiggad közli, hogy ő ugyan nem adja fel. A konyhában helyzet van, maradtak ugye hárman, Tenille, Dave és Kevin, akik gond nélkül befejezik a műszakot. Gordon külön kiemeli Tenille-t, meg a fantasztikus steak-jeit, aki nem is hiszi el, hogy Gordon így megveregette a vállát.

Gordon csalódottságát fejezi ki a katasztrofális műszak miatt, de biztosítja a három talpon maradt szakácsot, hogy ez nem az ő hibájuk, és nincs az az isten, hogy közülük távozzon ma valaki. Hármójukra bízza, hogy jelöljenek kettőt a fenti háromból kiesésére. Tenille persze Suzanne-t választaná, mert nagyon kiakadt azon, hogy Suzanne nem vállalta a tálalást, és nem adta a nevét a kiküldendő ételhez. A két fiú is egyetért vele, így az első jelöltben pillanatok alatt megállapodnak. Dave Suzanne mellett Van-t tartja a leggyengébbnek, de taktikai okokból inkább Ariel-t nevezné Van helyett. Kevin és Tenille is mellé áll, gyors döntés.

Suzanne tehát az első jelölt a fentiek miatt és Ariel a második az égett saláta okán. Gordon Tenille-hez fordul, hogy egyetért-e, a válasz természetesen nem, szerinte inkább Van-nek kéne ott állnia Ariel helyett. Dave bosszús, nem kicsit. Gordonnak vegyes érzései vannak a jelöltekről, végül úgy dönt, mindhármat előrehívja.

Ariel elmondja, hogy ő maga is csalódott, de tudja, hogy többre képes. Suzanne a csodás ízérzékét hangsúlyozza már megint, és a problémát abban látja, hogy túl ideges. Gordon figyelmezteti, hogy kapja össze magát, mert nem elég hogy mélyponton van, de sajnos úgy néz ki, van még lejjebb is. Van elmondja, hogy a legjobbra törekedett de lefagyott, ráadásul elege van abból, hogy mindig jelölik. Gordon ezek után először Arielre bök, de csak hogy visszaküldje a sorba. A maradék két jelöltből Gordon a halsütésben távolról sem "Vantasztikus" Van-t küldi haza, de azért biztosítja arról, hogy tud ő főzni, és ne adja fel. Van pedig reméli, hogy egyszer eljut oda, ahova Gordon. Ezután Gordon megköszöni Tenille-nek, hogy kiszúrta Van bénaságát, és jelölte. Dave még bosszúsabb. Öten maradtak, nagyon kevés van már hátra, game on.

10 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kathleen 2010.01.13. 13:47:57

Köszi a hogyvoltot!
Arra azért kíváncsi lennék, hogy mi lett a többi nyertessel! Lehet róluk tudni valamit?

lalikirály 2010.01.13. 15:52:38

@kathleen:
Szerintem most valamelyik kínai gyorsétterem hátsó részlegén szeletelik az élő macskákat...
:D:D:D:D

Baaden 2010.01.13. 15:52:54

Jó lett ismét az összefoglaló! Tenille már majdnem szimpatikus lett, amikor a műsor végén visszatért régi önmagához és bemondta annak az ellentétét amibe korábban ő is beleegyezett. Hát ez van, sose fogom így megszeretni...

@kathleen: én szoktam néha nyomozgatni utánuk - bár angolul nem igazán tudok -, wikipédián tuti fenn vannak saját honlappal együtt.

kathleen 2010.01.13. 16:11:13

A fenébe....utána akartam nézni, erre elspoilereztem saját magamnak:) Ügyes vagyok!
@Baaden: pont a wikipédián néztem. Mindegyik nyertesnek van egy-egy zsíros állása valamelyik nagyobb étteremben.

Baaden 2010.01.13. 16:25:59

@kathleen: Sőt blogjuk is van. :) Bár abból én sajnos nem sokat értek.

kathleen 2010.01.13. 16:29:14

@Baaden: nahát, azt nem is vettem észre.

Jó rész volt ez a vasárnapi, kezd visszatérni a pörgősség.

Petta 2010.01.13. 21:09:57

Hmmm.. az a zeller nem gumó véletlenül? Vagy leminősült gyökérré? :)))

Póniló 2010.01.14. 09:52:02

@Petta:
valoszinuleg igazad van, bar nekem egykutya :-) Root in english, automatikusan gyokeret irtam, de szerintem ugy is forditottak. Ez persze engem nem ment fel :-)

@Baaden:
Tenille-tol tenyleg nem volt szep huzas, hogy megvaltoztatta a velemenyet, de azert Dave otlete sem elegans, hogy kuldjuk inkabb az erosebbet a vagohidra. Engem meg is lepett, inkabb Kevintol vartam volna ilyen otletet. Persze ugyes vagasokkal mindent meg lehet oldani.

@kathleen:
erdekes dolgokat tud meg az ember, ha nyomoz egy kicsit a nyertesek utan. Eleve ugye a felajanlott munkak csak egy evre szolnak, meg pl. Danny vegul csak sous chef lett, habar allitolag annyira nem banja.

Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2010.01.21. 16:02:58

@Póniló: egy évre garantálják nekik a nyert munkát. aztán vagy beválnak, vagy nem, az már rajtuk múlik. mégsem igérhetnek nekik nyugdíjas állást!:))

az első nyertes michael wray járt talán a legjobban, mikor a nyeremény helyett azt választotta, hogy londonba megy ramsey mellé tanulni. azóta neki egy sikeres étterme van LA-ben...

Póniló 2010.01.22. 09:49:11

@Bombadil Toma:
persze hogy nem, igaziból még az egy év is iszonyú sok szerintem, főleg úgy, hogy gyakorlatilag nem a tulajdonos vagy a menedzsment választ, hanem valamilyen szinten egy kívülálló. Mondjuk ha nem is válik be annyira az ember, azért egy évig valószínűleg kompenzál a felhajtás meg a reklám. De lehet, hogy tévedek :-)
süti beállítások módosítása