Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Csillagkapu 4x12 – Röppálya

2009. március 08. 11:00 - Llew

Davis őrnagy és a CSK-1 három földi tagja egy kifutópályán sétálnak, arra várva, hogy Teal’c megérkezzen, és valamiféle bemutatót tartson. Hammond tábornok is megérkezik egy altábornagy társaságában. Bemutatkozás, O’Neill viccelődik, de az altábornagynak nincs humorérzéke. Teal’c is befut végre, jobban mondva egy repülővel alacsonyan elhúz a fejük felett. Davis őrnagy elmondja, hogy a repcsi az X-301-es, egy amerikai vadászgép és egy goa’uld halálsikló hibridje. Teal’c tesz még egy lassú kört, Carter technikai dolgokról halandzsázik, és mindenki nagyon örül.

Megtudjuk végre, hogy Vidrine altábornagy azért került a képbe, mert ha a tesztek alapján a repülő beválik, akkor az ő parancsnoksága alá fog kerülni. Teal’c leszáll, O’Neill meg beszáll, mert fegyver teszt következik. Carterék a parancsnokságról irányítják a gyakorlatot.  A gép spéci naqadahval, és pajzs-frekvenciamodulálóval tuningolt rakétákkal van felszerelve, amik elvileg képesek ledurrantani egy goa’uld anyahajót, ha a szükség úgy hozza. Ja, meg a repcsi a radaron láthatatlan, most is valami jeladóval követik.

Tovább
Címkék: csillagkapu
komment

Csillagkapu 4x11 - Ahová nincs visszatérés

2009. március 07. 16:30 - the black ball

A tárgyalóban Hammond egy hangüzenettel kedveskedik Jacknek. A fickó, aki küldte, bevallása szerint nem amatőr, és mindent tud Roswellről, a Kennedykről, a kólában robbanó Mentosról, a gabonakörökről, a jetiről, a Loch Ness-i szörnyről, Godzilláról, és a lista folytatódik. Persze a végén játssza ki az adut: minden tud a csillagkapuról is. Találkozni akar az ezredessel, és csak vele, ergo Hammond már küldi is a csapatot. Egy étteremben ejtjük meg a találkát, ahol Teal’c séfként olvad bele a környezetbe, Carterék meg egy furgonból figyelnek. Aztán megjelenik a Nemzetbiztonság veszedelme, a kopaszodó, 40 éves, szemüveges Martin Lloyd.

Először jól átvizsgálja Jacket egy vijjogó mobillal, aztán rá is kezd, hogy a kormány más naprendszerekbe utazgat egy csillagkapu nevű szerkezettel. O’Neill szerint egész jó sorozat lehetne belőle. Martin közli, hogy át kell mennie rajta. Nemrég rátalált a neten egy chatszobát, ahol a csillagkapuról beszéltek. (Vajon kik?) A szó pedig előidézett benne egy emléket. Nem véletlenül érdekli annyira a világűr: elvégre onnan származik. Jól van akkor, izé...kérnénk a számlát.

Tovább
Címkék: csillagkapu
komment

A Kaméleon 2x16 - Silence

2009. március 07. 10:00 - missparker

Megint gyerekkori videóval nyitunk, Jarod megmakacsolta magát, törökülésben ült egy halom kép tetején, és nem szólt semmit. Időnként felemelt egy képet, összetépte, tovább hallgatott. Sydney próbálkozott, ezerszer csinált már ilyet, legyen valaki. Nem ért el eredményt. A jelenben Misséket klasszikus Mesélő fogadja, karneváli eszközökkel foglalkozik. Jarod nála rendezte be a tükörszobáját. Órákon keresztül csak bámulta magát. Találnak egy tükörcserepekből kirakott mozaikot.

Sydney véleménye sokat sejtető, a tükör megismerésével megszületik a személyiség, a gyerek rájön, hogy különbözik az anyjától. Jarod megpróbál újjáépíteni egy összetört személyiséget, egy összetört életet. Amíg Missék Kentuckyban nézegetik a tükreit, Jarod egy Kábítószerellenes Iroda (DEA) menedékházában vigyáz egy fiatal anyára, Carlára, és az ötéves kisfiára, Nickyre. Delaware-ben, nem messze a Kék Öböltől, nagyon okosan választotta a Mesélő helyszínét.

Tovább
Címkék: a kaméleon
komment

Friday Night Lights 2x05 - Let’s Get it On

2009. március 06. 16:00 - Sigismundus

Dillon, Eric a csapat nem túl fényes állapotán problémázik, majd egy romantikus estébe kezdene. Gracie nagyszobában, Julie házon kívül, gyertyák, elkezd hát utalgatni, hogy elég idő telt-e el már a szülés óta, meg hasonlók… Tammy veszi az adást, de ő a jól sikerült éjszakát úgy tervezi hogy végre alhat egyet, férje meg kint vigyáz a kicsire. És mivel otthon vannak, nem a pályán, így is lesz..

Szerda. Mexikó, Lyla hamar a nyomára akad a kettősnek, de Jay nem örül a látogatásnak.Majd a srácok a történteket mesélik, most már Jay is röhög a rendőrős sztorin, Lyla pedig rádöbben hogy ez a két hülye csak nem változik semmit.

Tovább
Címkék: fnl
komment

A fiúk a klubból 3x12 - Az ügy súlyosbodik

2009. március 06. 14:00 - leeann

A Babylonban zajlik az élet, mint eddig is, de a sötét szobát megint úgy belakatolták, hogy még. Justin szinte követeli Briantől, hogy újra nyissa ki, de a hős most szögre akasztotta az egyenruháját, és inkább kultúráltan szórakozik a diszkóban, mint hogy kiálljon mindenki jogaiért. Ben már kulcsot adna a prosti kölyöknek, de Mikey nagyon ellenkezik ez ellen. A lányok feltűnnek Emmnél, akik most nem Gus pénzét keresik, hanem a csodás pénzmegkerülést nem értik. De van egy kis baj. Ted szőrén-szálán eltűnt napokkal ezelőtt. Emm próbál hazudni a lányoknak, de nem megy jól, mert majdnem megveszik az aggódástól.

Hunter végül a képregényboltban köt ki, ahol Rage-t fikázza, segíteni nem akar Mikeynak, és közli, hogy olyan meleg hős, mint Rage nem létezik, amikor Brian toppan be a boltba. Hunter azonnal ráreppen Brianre, aki inkább kineveti, mint komolyan veszi a kölyök nem titkolt közeledését. Amikor Emmett alszik egy kicsit, megérkezik Ted, aki reménytelenül néz ki. Emm persze fent van és kérdőre vonja a barátját, aki nagyon rosszul hazudik, így bevallja, hol volt és miből. De mielőtt Ted ígérgetni kezdi, hogy visszaadja a pénzt meg hasonlók, Emm megnyugtatja, hogy ő már visszaadta, de nem Tedért tette.

Tovább
komment

Battlestar Galactica 3x19 - Crossroads 2/1

2009. március 06. 13:02 - Freevo

A nyitó képsorokban megismerjük az arrogáns ügyésznőt, aki Baltart fogja vádolni a per során. Rögtön azzal nyit, hogy nem hajlandó a tudós bűnlajstromába venni a népirtást, mert Roslin beteg vízióin (ld. 2x13) kívül semmi bizonyíték arra, hogy köze lett volna a cylonokhoz a holokauszt előtt.

Baltarnál egy nő tesz látogatást, hogy áldja meg a gyermekét, mire az elhajtja őt a fenébe. Úgy tűnik, a rácsok mögött írt kiáltványában a tudós említést tett a cylon-féle istenről is, és azóta sorban járnak hozzá az elvakult rajongók, hogy meghallgassák az Igét. Eközben a bárban Tigh lázasan keres egy rádióállomást, hogy befogjon egy dalt, amihez Anders szurkol neki.

Tovább
komment

The Black Donnellys 1x03 - God Is a Comedian

2009. március 06. 12:00 - Sonrisa

Az epizód teljes címe: God is a comedian playing an audience afraid to laugh" - Isten egy olyan komédiás, aki egy olyan közönségnek játszik, aki fél nevetni" (Voltaire)

Ez egy "speciális" rész, eredetileg is csak online volt megtekinthető. Ugyanazon a napon vált elérhetővé a neten, amikor az 1x02 – A Stone of the Heart c. rész adásba került. A további számozást is eszerint halad majd, így lesz az évad 12+1 rész összesen.

Joey „Ice Cream” gyorsan elhadarja nekünk az eddig történteket, „Az egyetlen módja, hogy két ember megtartson egy titkot, az, ha mindketten halottak”. Ugorjunk. Kevin a kórházban gubbaszt Sean ágyánál, örömmel tudatja az öcsikével, hogy meglakoltak a tetvek, akik ezt tették vele. Tommy Isten házában próbál meg bűnbocsánatot és tiszta lelkiismeretet nyerni – a pap nem elégszik meg a 10 Miatyánkkal, a fiú menjen el feladni magát a rendőrségen. Vissza a jelenbe, a rendőr furcsán néz Joeyra, szóval akkor most Tommy tényleg nem gyilkolt meg többé senkit?

Tommy biztonságban akarta tudni a lelkét Isten előtt, ugyanakkor a testvériért bármire képes volt. Ezért először is elment Jimmyhez a börtönbe, rábeszélni őt arra, hogy menjen rehabra. Jimmynek esze ágában sincs, és különben is, nagyon is jól tudja, hogy „mészárlást” ő követte el, szóval csak ne tartson itt Tommy hegyibeszédet a tisztességről és becsületről, s végképp ne keverje bele Donnellymamát. Huey halott, Tommy simán átvehetné a környék irányítását. Nem sikerült egyezségre jutniuk. Főcím.

Tovább
komment

Életfogytig zsaru 1x07 - Polgárháború

2009. március 06. 11:00 - missparker

Charlie reggeli közben mesél Tednek: napelemekkel álmodott. Tehát, Ted tűnés bevásárolni, vegyél a narancsültetvény mellé egy napelemfarmot. Kezdődik a zsarumeló, Reese és Charlie egy benzinkút shopjába hivatalosak, Bobby kíséri őket a két, hűtőben üldögélő főbelőtt hullához. Az üvegajtón felirat is van: menjetek haza.

A napi horror megvolt, köszönjük. Az indíték rasszizmus lehet, az áldozatok irániak, a kassza hiánytalan. Épp kihallgatják a pénztáros szemtanút, amikor odakint a bámészkodók közt lövések dördülnek. Charlie erősítésért kiált. Mire Reese-zel fegyvert markolászva kilibbennek, a járőrök már mozdulatlanná fenyegették a teljes bámészsereget. Az egyik nagyeszű pórzsaru végre megtalálja a petárdák maradványait, nagyon meg is örül nekik. Már épp elülne a balhé, erre két bámész összeverekszik: 'Te voltál az!' Egy harmadik kerékkulccsal jön békésen érdeklődni, őt Bobby letartóztatja. Jöjjön némi erősítés!

Tovább
komment

Alias 5x03 - The Shed

2009. március 06. 09:00 - sixx

Mielőtt még a "kunyhó" című epizód elkezdődhetne, kis hogyvóttal indítunk, amiben Nágyja, a Vörös Szemű Zombi is megjelenik, szóval csak foglalkozunk még kicsit Arvinbácsi ivadékával is. Helyes. Isztanbulban kezdünk, ahol vegyvédelmi ruhás csávók egy laborban ügyködnek valamin, de csak addig, míg meg nem jön valami nő, aki Ramalt keresi annak örvén, hogy a fia beteg. A portás beengedi az épületbe, ezért cserébe lelövik. És hiába van csadorban, Amy Acker szemét így is megismerjük, yay. Az egerekkel kísérletező vegyvédelmisek döbbenten nézik, ahogy a csaj maszk nélkül bemegy a kis kutricájukba, lenyúl két fiola Nagyon Veszélyes Izét, majd egy harmadikat széttör, és lelép. Hűdegeci. A két csávó halálnak halálával hal.

LA, terhes Syd akkora, mint egy dömper, és a levei között egy jégkorongos magazint talál, amit Vaughnnak küldtek, és ettől szomorú lesz. Lemondja az előfizetést, szomorú zenére. Mi is szomorkodunk, mert egy egész évad gyász sok lesz az idegrendszerünknek. APO. Marshall egy török geek haverjától hallott a bevezetőben látott rablásról, és mesél róla KémFaternek, Sydnek, meg az új arcnak, Thomas Grace-nek. Ali videót is küldött az infó mellé, a cucc, amit elloptak, a 35-ös Anyag névre hallgat, orosz találmány, és mint minden számozott basz ebben a sorozatban, nagyon-nagyon rossz. A nőről meg úgy gondolja Marshall, hogy Deannek dolgozik, de nem írom le miből, mert kurvára nem érdekes - a lényeg az, hogy Prágába kell menni, mert ott majd kiderül minden.

Tovább
Címkék: alias
komment

Smallville 7x19 - Quest

2009. március 05. 17:18 - Tipca

Van egy olyan sanda gyanúm, hogy a tv2-nél a Smallville évadok végének közeledtével hatalmas bulikat csapnak, hogy egy időre megszabadulhatnak Lanától, és e bulik melléktermékeként a vágók könnyelműbben és felszabadultabban csattogtatják ollójukat. Hogy miért mondom ezt? Mert a legutóbbi évadzárón végrehajtott ámokfutás most folytatódott, és szerintem jó öt percet minimum kivágtak ebből az epizódból, pedig ez még csak a felvezető rész volt. Na de lássuk, mi verte ki a biztosítékot!

Lex hívatott egy szakit, hogy megvizsgáltassa a zürichi széfből zsákmányolt bizbaszt. A szakértő elképed, milyen zseniális munka, de azt nem tudja megmondani, mire való. Lex ezután magára marad, de csakhamar rátámad a svájci bank igazgatója, vagy mije, aki egyszer már próbálta kinyírni a kopaszt. Én legutóbb meg voltam győződve róla, hogy Lex megölte, de úgy látszik, ellazsálta a dolgot, úgy kell neki! A bankvezér gyorsan kiiktatja Lexet, aztán egy kriptoni szimbólumot vág a mellkasába. (A részt magyarul nézőknek ez a jelenet kis híján teljesen kimaradt.)

Tovább
Címkék: smallville
komment
süti beállítások módosítása