Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Veronica Mars 2x20 – Look who’s stalking

2009. február 01. 16:00 - foxglove (törölt)

Közvetlenül az évadzáró előtti finisben vagyunk, és erre ez a rész azzal indul, hogy Veronica chlamydiás. Wtf? Veronica sem érti, hogy ez hogyan történhetett; az Animal Planeten gondolom arról nem volt szó, hogyan kapható el egy nemi úton terjedő betegség egy monogám kapcsolatban. Vagy lehet, hogy mégsem volt olyan monogám ez a kapcsolat Duncannel? Mindenesetre ezek után érthető, hogy Veronica a szokásosnál is kevesebb toleranciát hajlandó mutatni a folyosón turbékoló Wallace és Jackie felé; sőt általában az egész végzős bál felé. Nála jobban csak Mac utálja a bált, még mindig nem bocsátotta meg teljesen, hogy Veronica eladta őt Buttersnek. Ekkor, mintegy isteni kinyilatkoztatásként érkezik a rádióból Clemmons igazgató hangja: a bál lefújva.

Veronicát persze sokkal jobban izgatja, hogy Duncannek volt-e valakije, és erre a kérdésre csak egyvalaki tudhatja a választ: Logan. Veronica sejti, hogy ez egy nagyon kínos beszélgetés lesz, de végül is pozitívan kell csalódnia minden tekintetben. Duncannek Veronicán és Megen kívül állítólag senkivel nem volt testi kapcsolata, sőt, Logan nagylelkűen még az Alterna-Promra, a Neptune Grandben megrendezett saját végzős pótbáljára is meghívja, Jackievel és Wallaceszal együtt. Feltéve, ha megígérik, hogy nem nyúlnak az ezüsthöz.

Tovább
Címkék: veronica mars
komment

Dr. Csont - Emlékeztető

2009. február 01. 14:00 - Llew

Holnaptól hosszú idő után idehaza is tovább folytatódik a Dr. Csont, leánykori nevén Bones című sorozat. Mivel az első évadról nincsen hogyvolt, ezért az újonnan bekapcsolódóknak, illetve azoknak, akik már nem emlékeznek, hogy mi is ez az egész, összefoglalva az alábbiakról van szó:

Főszereplőnek itt van nekünk egyszer a Jeffersonian Intézet zseniális antropológusa, az ízig-vérig racionális tudós, – nem mellesleg sikeres bestseller író – Dr. Temperance „Bones” Brennan, aki bár munkájában felülmúlhatatlan, szociális érintkezés terén finoman szólva kihívásokkal küzd. Másik főhősünk a vallásos, ösztöneire hallgató exkatona Seeley Booth, az FBI különleges ügynöke, aki Bones szakértelmére támaszkodva olyan speciális bűnügyekben nyomoz, amiknél a CSI-s okostojások már feladták, és amiknél a kiinduló pontot rendszerint egy csontváz, de legalábbis erősen bomlásnak indult, azonosítatlan holttest jelenti.

Segítségükre vannak még Dr. Brennan Jeffersonian beli munkatársai, az összesküvés-elmélet mániás rovar- és trutymó szakértő Dr. Jack Hodgins, az antropológus gyakornok Dr. Zack Addy, és a csapat egyetlen normális tagja, egyben Bones egyetlen barátnője és kalauza az emberek világában, a rajzoló Angela Montenegro. Van még egy átívelő szálunk, mely szerint Dr. Brennan szülei gyerek korában eltűntek. Az első évadott ott fejeztük be, hogy egy a Jeffersonian raktárában lévő, régóta azonosításra váró holttestről kiderül, hogy az édesanyjáé, akit meggyilkoltak. Megtudja, hogy szülei bűnözők voltak, a valódi neve, pedig Joy Keenan. Találkozik rég látott bátyjával, és amikor már mindezekkel megbékélni látszik, kap egy hívást az apjától, hogy ne keresse őt, mert bajba kerülhet.

Címkék: dr. csont
komment

Csillagkapu 4x02 - A másik oldal

2009. február 01. 11:00 - Llew

A parancsnokságon nagy az izgalom, mert másfél órán belül ez már az ötödik nem várt, bejövő féregjárat. Jack most ért vissza, még civilben van és éppen Cartert cseszegeti, aki az előző világ megmentések óta még el sem hagyta a bázist, pedig az ezredes parancsba adta neki, hogy éljen egy kicsit. Rádióadás is érkezik, miszerint az Euronda bázis egy nagyerejű ellenség támadása alatt áll és segítséget kérnek. A számítógép szerint a korábbi kapcsolódások alkalmával három becsapódás is történt az íriszen. Az három halottat jelent.

A tárgyalóban a rádióadást elemzik. Teal’c szerint ez akár egy újabb kukac trükk is lehet. Daniel viszont úgy gondolja ez nem valószínű, hiszen a rokonainknak hívták magukat. Újabb járat nyílik. A rádió kommunikációt idő közben megoldották, így kapcsolatba lépnek Alarral Euronda kormányfőjével. Az átküldött képek szerint nem goa’uld. Hamar túllép három embere halálán és szeretne személyesen tárgyalni. Elmondása szerint ellenségeikkel sokáig békében éltek a bolygón. A támadásokat az erőterekkel és fejlett fegyverrendszerekkel védett földalatti bázisukon élték túl eddig. Most azonban gyengülnek az erőtereik, ezért az ellenséges bombázások egyre sikeresebbek. A csillagkaput egy frissen ásott alagútban találták. Egy újabb támadás miatt a kapcsolat megszakad, de előtte Alar még átküldi a koordinátáikat.

Tovább
Címkék: csillagkapu
komment

Csillagkapu 4x01 - Kis győzelmek

2009. január 31. 15:30 - the black ball

Ruszki tengeralattjáró-szitkommal kezdjük az új évadot, amelyben két, mindenre elszánt orosz - adrenalinnal az erekben és lepénnyel a gatyákban - találkozik a legóbogarak Hegylakójával. A túlélő ízeltlábú barátkozva ráugrik a szemüveges, orosz mókamesterre, szájvízzel kínálja, de csak az arca olvad le. Aztán jön a Benny Hill főcíme. A bázison Daniel vakbélműtéte egy hét után is sikeresnek mondható, és az új kaput is mostanra üzemelik be. Bejövő féregjárat. Hazajön a CSK-1. Mindenki tudja, hogy egyszerre három főszereplőt épeszű ember nem ír ki egy sorozatból. Ó, és mellesleg Teal’c szert tett egy hidrogénezett pinaszakállra. Még nem röhögjük ki.

Itthon Carter egy halott replikátorkockát tanulmányoz, Jack meg ismét elhívja horgászni. Végül újra egyedül megy el. A folyosón aztán Carter ismét utána rohan. A déjà vu azonban máshogy végződik, most Davis őrnagy miatt ugrik a pecázás. Közli, hogy segélykérést fogtak egy orosz tengeralattjáróról, a Feketerigóról, miszerint egy hatalmas technopók megtámadta őket. O’Neill szerint atomot neki, de a Pentagon élő egyedeket akar, hogy tanulmányozhassák őket. Az asgardok nem bírtak velük, de semmi gond, Amerika politikusai megoldják. Ha már asgardok: Thor érkezik a kapun át, jó bőrben van, működött a sztázis. Viszont a világukat ismét fenyegetik a bogarak, és olyanok segítsége kell nekik, akik finoman szólva hülyébbek náluk. Jack szerint a legjobb helyre jött.

Tovább
Címkék: csillagkapu
komment

A Kaméleon 2x11 - Gigolo Jarod

2009. január 31. 10:00 - missparker

Hölgyeim, a cím nem szójáték, Jarod valóban hivatásos nőcsábásznak állt, ez előrevetíti, milyen jól fogunk szórakozni. Az első képsorok gyerekkori videóról szólnak. Az ebédje mellől Jarod lenyúlta a 3 fogpiszkálót, Sydney észrevette, minek az neked? Titokban egy kis házat épített belőlük, jobban mondva otthont. Nem is igazán tudta, milyen egy otthon, olyanra csinálta, amilyenre emlékezett.

Vissza a jelenbe, Missék egy motelszobába törnek be, tele van tervezői ruhákkal, vagy húszezer dollár értékben. Sydney elemez: egyéniség, erő, kiszínezi magát, mint az udvarlók az állatvilágban. Ez találó lehet, egyetlen könyv van a szobában, a Káma Szutra egyik kiadása, és hagyott egy címet is.

Jarod egy detroiti hotel tetőteraszán egy gazdag hölgynek teszi a szépet, csak egy órát kér tőle. Másnap a főnökétől, a város madámjától aranyórát kap, a hölgy elégedett volt a szolgáltatással, pedig Jarod csak meghallgatta. Jarod azt kéri, hogy egy bizonyos Cynthia Sloan közelébe juthasson. A madám gondolkodik, az a nő nehéz eset, mit gondolsz Jarod, el tudsz játszani valaki mást?

Tovább
Címkék: a kaméleon
komment

Battlestar Galactica 3x14 - The Woman King

2009. január 30. 15:00 - Freevo

Különleges nap a mai, hiszen végre betekinthetünk mindenki titkos favoritja, Helo életébe, ami felér azzal, mintha egy órán keresztül Kim Bauert lennénk kénytelenek nézni a 24-ben, de pumák helyett legalább bolygóközi rasszisták lesznek az ellenfeleink. 

Helót, miután a Raptorba már pofátlanság lenne visszaküldeni, első tiszt meg nem lehet, mióta Tigh kijózanodott, kinevezték a Galacticán létrehozott menekülttábor, bizonyos Dogsville polgármesterének. A lágerben sokan betegeskednek, ráadásul a Saggitaron kolónia egykori lakói köszönik, de nem kérnek a gyógyszerekből, ők biztos a homeopátiás kezelésben hisznek, és bolygóügylieg MLM-rendszerben terjesztik a gyógyító aloe verát.

Tovább
komment

A fiúk a klubból 3x07 - Tetteid következménye

2009. január 30. 14:00 - leeann

Brian elég egykedvűen könnyített magán, Ted pedig elég egykedvűen áll a tárgyalásán a bíró előtt, csak mind a kettő máshogyan egykedvű. Brian csak unja a pasit, aki szopja, Teddy pedig meg van zuhanva, ahogy hallgatja Mel és az ügyész viaskodását a feje fölött. Justin sincs túl jól, pedig Ethan folyamatosan arról áradozik, hogy milyen remek volt a koncerten. Justin elmondja, hogy látta őt a sráccal, de Ethan ismét kibeszéli magát a slamasztikából és közli, hogy csak szöszinek játszik, és csak őt szereti. Közben Deb is sokkot kap, kétszer is egy percen belül.

Deb először az újságban látja meg, hogy Teddyt letartóztatták, majd mikor egy idegen férfi akar kiszállni a zuhany alól, megáll benne az ütő. Kiderül, hogy az idegen Vic barátja. Később Brian Stockwell rendőrfőnökkel és a sleppjével értekezik, akik a kampány részeként ki akarják csinálni Tedet, hogy család-barát várossá tegyék Pittsburgh-öt. Michael a kajáldában ábrándozik arról, hogy Ben és ő szexelnek, mostanában ugyanis a prof igen elfoglalt. Persze az ábrándban az is szerepel, amit Ben nemrég a képébe vágott, vagyis hogy egy pozitívval könnyebb lehetne.

Tovább
komment

Twin Peaks 2x21 - Miss Twin Peaks

2009. január 30. 12:00 - Médiageci

Earle nincs a kunyhóban, megbilincselte a foglyait, Leót és Briggs őrnagyot. Leo tér először magához, és nagy nehezen el is ér egy kulcsot, ami ugyan az ő bilincseihez nem jó, de az éppen ébredező, szertől még kába őrnagyot ki tudja szabadítani. Azzal bocsátja útra, hogy mentse meg Shellyt. Az őrnagy zombiszerűen botladozva elindul. Earle kicsit később ér haza, látja, hogy Briggs megszökött, de kivételesen nem bünteti meg Leót. „Egy új játékot eszelt ki.” Az arca elé tart egy zsákot, aztán elveszi, ekkor fehér arccal, fekete fogakkal és vöröses szemekkel elég ijesztően nevet.

Norma pitékkel támogatja a szépségversenyt, és szurkol a két beosztottjának, Shellynek és Annie-nek, hogy az egyikük nyerjen. Céloz arra is, hogy meg kell becsülni a szépséget, és ez a nap talán feledteti az egész várossal Laura elvesztését. Shelly emlékezteti Normát, hogy ez egyben a húszadik évfordulója az ő szépségkirálynővé választásának, ezt persze nem beszólásnak szánja, hozzá is teszi, hogy még ma is nyerhetne, ha nem lenne zsűritag. Jót nevetnek azon, hogy Shelly ilyen bókokkal próbálja Norma voksát megszerezni.

Tovább
Címkék: twin peaks
komment

Életfogytig zsaru 1x02 - Kettétépve

2009. január 30. 11:00 - missparker

Charlie és Ted reggeliznek a hangárméretű konyhában. Charlie kávékortyolgatás közben is a börtönélményeire gondol, Ted zökkenti ki: vegyen egy kocsit, ne ő fuvarozza munkába. Charlie finoman emlékezteti, hogy már vett egyet, de Ted kilapította a traktorral. Oké, megy busszal, de ahhoz is ki kell vinni. Az aktuális cica is előkerül Charlie ágyából, firtatja a bútorok hiányát, felajánlja a motorját, csak magára kap valamit. Valóban, Charlie fehér inge ugyan jól mutat a feketebőrű lánykán, de kevés lesz motorozáshoz. Ted beszól, hozzá sem kötődsz? Nem bizony. Munka van, egy fiatal lányt holtan találtak egy szállodában. Charlie még a liftben cukkolja Reese-t, ő is volt kislány, biztosan álmodott nagy lagziról, oltárról. Hagyd már abba. Az áldozat - Ana - tegnap ment férjhez, itt a hotelben, a takarítók találtak rá. Szépen le van takarva, valaki törődött vele hogyan néz ki holtában. Ismerték egymást. A nászajándékba kapott pénz ottmaradt, nem rablás. Charlie a vőlegény cipőjében rátalál annak tárcájára, kocsikulcsára, tehát nem ment messzire.

 

A helyzet más miatt is érdekes: Charlie nyomozóként, Bobby járőrként van jelen. Charlie figyel arra, hogy minden utasítást Reese adjon ki, kerüli a közvetlen kommunikációt Bobbyval. Kis keresés után megtalálják a nyakig véres, síró vőlegényt, Jake-et a teraszon, tequilásüveggel a kezében. Pár mondatnyi lelkizés után elfutna, Charlie-val a medencében kötnek ki. Egyenlőek az erőviszonyok, még ha Jake-nek nem is úgy tűnt. Lőni nem lehet, Reese egy sokkolóbotot küld utánuk a vízbe, a sokezer volt kiüti mindkettejüket. Kollegiális hozzáállás.

Tovább
komment

Firefly 1x09 - Ariel

2009. január 30. 09:00 - aribeth

Kedves utasaink, egy időre magunk mögött hagyjuk a vadiúj vadnyugatot, és bemerészkedünk az ultramodern, high-tech központi bolygók területére, ahol a kerítés kolbászból, a háztetők mézeskalácsból készültek, az egy négyzetkilométerre jutó szövetségi tisztek aránya pedig messze meghaladja az egészséges szintet. A Serenity úticélja az Ariel bolygó, ahol Inarának részt kell vennie a luxusprosti céh által előírt éves felülvizsgálaton. A nép a konyhában dőzsölve tervezgeti, mihez kezdenek majd a nagyfaluban, egészen addig, amíg a szőrös szívű kapitányuk le nem szögezi, hogy Inarán kívül senki sem teheti ki a lábát a hajóról. Jayne a fegyverkészletét tisztogatja nagy szeretettel és bő nyállal, és fütyül Simon kifakadására, aki csak öklendezés nélkül szeretné elfogyasztani az ebédjét. River csöndesen nézegeti őket, majd suttyomban magához vesz egy konyhakést, és se szó, se beszéd felhasítja a melák mellkasát. Jayne reflexből kioszt egy maflást, a többiek ledöbbenve állnak felettük.

Mialatt Simon összevarrja a sebet, Jayne a méregtől füstölögve követeli Maltől, hogy most már tényleg szabaduljanak meg a két idiótától. Úgyis az Arielre tartanak, használják ki a lehetőséget, és adják át őket a Szövetségnek. Szó sem lehet róla. Jayne köti az ebet a karóhoz, mire Mal előszedi a legelvetemültebb „ne szórakozz velem” arckifejezését, és közli, hogy ez az ő hajója, a testvérek ide tartoznak, kuss. Jayne puffogva kivonul. A kapitány Simont is helyre teszi: abban állapodtak meg, hogy féken tartja Rivert, hát tartsa magát ehhez, különben irgumburgum. Ugye, romlik a lány állapota?

Tovább
Címkék: firefly
komment
süti beállítások módosítása