Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Csillagkapu 6x14 – Hatalmi harc

2009. augusztus 16. 11:00 - Llew

Kezdésnek röviden emlékeztetnek minket arra, hogy Kinsey szenátor mennyire köcsög egy alak, hisz Hammond tábornokot is megzsaroltatta, hogy jobb ráhatása legyen a Parancsnokság működésére, majd Jack Fehér Házi látogatását is megfúrta, és azon töprengett, vajon az ezredes meddig menne el, hogy megakadályozza az elnökké választását. Ezek után valaki szépen lepuskázza, és amíg a testőrök csak pislognak a napszemüvegük mögött, addig O’Neill sétál ki egy sikátorba, kezében a fegyvert rejtő táskával.

Majd arra tér vissza a bázisra, hogy társai a szenátor haláláról szóló híreket nézik a TV-ben. Minderről ő nem tud, ugyanis szabin volt. Sok ideje azonban nincs is emészteni a hallottakat, mert Hammond tábornok érkezik két katonával, akiknek az a feladata, hogy letartóztassák az ezredest, és gyanúsítottként átadják a washingtoni zsaruknak. A csapat persze nem hiszi, hogy O’Neill követte volna el a gyilkosságot, a bizonyítékok azonban arra utalnak. A lövés helyszínéül szolgáló hotel biztonsági felvételén szerepel az ezredes, és egy tanú látta, amint a tavába dobta a gyilkos fegyvert, amit meg is találtak.

Tovább
Címkék: csillagkapu
komment

Csillagkapu 6x13 - Láthatatlan invázió

2009. augusztus 15. 14:00 - the black ball

Sivatagos bolygóról érkezünk, pontosabban egy Ősöknek tulajdonított bázisról, ahonnan elloptunk egy nagy világító valamit. Első ránézésre magas emberek halogénlámpája, vagy alacsony emberek szoláriuma lehet, mindenesetre akkor kapcsolt be, amikor Jónás összetapogatta. Amíg a leletről dumálunk, Jónás észrevesz egy vörös garnélarákot tigrisfogakkal és szárnyakkal, ami lazán átrepülget a bázis falain. És persze senki más nem látja, csak ő. Itt kell megjegyeznem, hogy a CGI-s srácok nagyon be lehettek szívva, vagy meg nem értett művészek.

Hammond háromszor fésülteti át a bázist, de nyoma sincs, így megszünteti a karantént. Szerinte a CSK-1 túl sok küldetésen volt mostanában, úgyhogy kényszerpihenőt kap mindenki. O’Neill szerint talán Jónásnál most jelentkeznek a naquadria sugárzásának tünetei, de Fraiser nemrég vizsgálta, és egészségesnek tűnt. Sebaj, szünet van. Jack megint megy pecázni, megint hívja Cartert, aki megint nem ér rá, mert az őscuccal akar mulatni. Jónást bántja egy kicsit, hogy talán megőrült, úgyhogy a szerkezeten lévő jeleket kezdi vizsgálni, amíg át nem mászik a kezén egy sárgás kék százlábú. Persze ezt sem látta más.

Tovább
Címkék: csillagkapu
komment

Friday Night Lights 1x13- Little Girl, I Want To Marry You

2009. augusztus 15. 11:17 - Sigismundus

Előző részekből. Jay bizonytalan hogy jó e újrakezdeni Lylával, Smash bevallja húgának hogy kokszol, Tyra késsel a kezében kergeti el anyja bántalmazóját, Matt apja Henry két hetes eltávra hazajött.

 

Reggel a Taylorok autójában, a rádióban nem Sammy Meade szól a családfő nagy bánatára, hanem valami nőknek szóló lelki tanácsadóműsor. Mindkét szőkéje elmélyülten egy luzer csaj történetét hallgatja, Ericet idegesíti a hülye sztori, de azért egy itt hallott mondatot a csapat edzésén csak megismétel „Mindannyian irányítjátok a végzetetek” …Williams Mama otthon nagytakarítást rendez és megtalálja a dugi tűket és fiolákat. Ápolónő, egyből felismeri hogy nem heroin, hanem dopping, és Brian fiát fülön ragadva viharzik be Taylor irodájába. Az edzőt hiszi felelősnek ezért, de Eric olyan döbbent arcot vág, hogy a két felnőtt egyszerre fordul Smash felé válaszért. Neki pedig mentsége nincs…

Tovább
Címkék: fnl
komment

Halottnak a csók 1x07 - Smell of success

2009. augusztus 15. 09:29 - Csiki_

Megkésve bár, de törve nem, itt a következő Pushing-hogyvolt. Kezdek egyre nehezebben találni szavakat a bekezdésekre, mivel újból a kicsi Neddel nyitunk, aki annyira magányosnak érzi magát a mamája nélkül a bentlakásosban, hogy nekiáll éjnek évadján pitét sütni. Ennyi ebből elég is, ugrás a felnőtt Nedre, aki épp virágokat ültet a panelházak tetejére a Halott Lány méhei számára. Eközben Olive és Chuck egyre jobb barátnőkké érnek a közös cél érdekében, miszerint az enyhén túladagolt nénikéket bele kell erőszakolni a medencébe, hogy újra ússzanak! És mindeközben Chuck mini-pitéket süt, és ahogy a Pitekészítőt megcsapja a változás szele a menüt illetően, eléggé kiakad.

Ennyit a bevezetésről. Emerson békésen üldögél az irodájában, és hangosan röhögve olvassa a „Szabás/Kacagás” című műremeket (Mr Fuller, minden elismerésem), mikor legnagyobb bosszúságára bejön a dologidő, vetni kell a tarhonyát, egyszóval munka van. A telefonon értesül Anita Gray rejtélyes haláláról, miszerint az arcába robbant a tanára, Napoleon LeNez új könyve. Ezt nevezem robbanó sikernek. A férfinak nem mindennapi munkája van: azt kutatja, hogy az illatok milyen hatással vannak az agy különböző részeire. Erről írt egy könyvet is, ám a lány nem bírta kivárni, hogy az megjelenjen, elcsente az egyetlen létező példányt tanárától, és beleolvasott. Majd rövid úton felrobbant.

Tovább
komment

Friday Night Lights 3x13 - Tomorrow blues. (Évadzáró)

2009. augusztus 14. 16:00 - Sigismundus

Öt hónappal később.. akkor már tavasz van. Baseball idény kezdődik, a futball hősei megérdemelt pihenőjüket töltik. Augusztus elejéig szabadon engedi népét Eric Taylor, de előtte még bejelenti, JD McCoy lett az Év QBje, jó nyarat. Mindenki a maga párjával andalog, aztán a végzősök búcsúztatása. Tammy Taylor olvassa fel ki hová kerül. Matt Saracen, felvételt nyert a Chicagói Müvészeti Iskolába, Tim Riggins fociösztöndíjat kapott San Antonioba, Lyla Garrity évfolyammásodik, szintén San Antonio (itt kissé összenéznek a népek, igen alacsony egy suli ez hozzá), Tyra Colette-nek még nincs meg a helye, csak várólistás, de az eredményei a felvételiken mind jól sikerültek, szinte 100% egy fősuli.

Aztán igazgatónő a Tanfelügyelővel tárgyal, holnap lesz pár szerződés újratárgyalásának a napja, és Tanfelügyelő szeretné ha Tammy mint feleség nem venne részt Ericén, az érintettség okán. Tammy persze hogy részt vesz, ígéri, mint igazgató lesz ott, de ez azt jelenti, nem hosszabbítják meg férje szerződését? A Tanfelügyelő nem válaszol.

Tovább
Címkék: fnl
komment

A fiúk a klubból 5x07 - Így tovább

2009. augusztus 14. 14:00 - leeann

Brian rájött, hogy a meleg éjszakai élet királya már nem ő, hanem az új fiú. Miközben Briant letaszítják a trónról, Ben otthon szomorkodik Hunter miatt, és nem érti, hogy miért ment el a fiú. Teddy jól mulat, mert még mindig Troyt dugdossa a lakás minden pontján. Másnap a kondiban Emm elmondja a véleményét arról, hogy Ted még mindig nem dobta a fickót, persze Brian szerint mielőtt dobja, annyiszor rakja meg, ahányszor csak lehet. Az ördög és az angyal effektust éli át most Ted. Közben Lindsayt meglátogatja az anyukája, aki nem nézi jó szemmel, hogy lánya ilyen helyen lakik.

Úgy néz ki, a mamának unokázhatnékja van, mert ellentétek ide, ellentétek oda, megkéri a lányát, hogy költözzön hozzájuk Gus-szal. A kajáldában összegyűlt kis csapat először Emm kirohanását hallgathatja meg a „ha te akarsz lenni a melegpasi, akkor aszexuális eunuch vagy a képernyőn!” témakörben, majd Mel olvas egy cikket arról, hogy a konzervatívok egy 14-es kezdeményezéshez gyűjtöttek aláírást, ami a melegek eddigi jogait nyirbálja még tovább. A 14-es kezdeményezés elvenne mindent a családos melegektől. Nem lehetne közös bankszámla, egymás után járó biztosítás, közös gyerekfelügyelet, közös hitel és minden egyéb, ami a hetero pároknak jár.

Tovább
komment

Életfogytig zsaru 2x19 - 5 kvart

2009. augusztus 14. 11:00 - missparker

Megjegyzés: utálnék epizódcímet átírni, ezt tévének szabad, nekem szerintem nem. Tehát 1 US folyékony kvart = 946 ml, akinek jobban tetszik, az tekintsen rá úgy, mint

5 liter

Charlie Bodnerrel ücsörög egy autós étkezdében, Bodner megtartotta a golyót, amit Charlie oly' bájosan visszaadott neki. Egyezkednek: 1. nem lövöldözik tovább egymást. 2. Bodner teljesíti Charlie kérését - muszáj neki - megígéri, hogy utánajár, mit csinál Reese az FBI-nál. Magánélet(?) után újra meló, egy halottkém, Jonah Grant megtért páciensei közé, miután a feje és valószínűleg egy kalapács nagy sebességgel ütköztek. Charlie tanácstalanul nézegeti a porhüvelyt, valami nincs rendben vele. Seever szegény próbálkozik, iiigen, halott, ez eléggé nincs rendben. De ő halottabb. Jobban halott. Extra halott. A nyakán egy sönt nyoma, alig van vérnyom. A kollégája, Tom Santos érkezik, szerinte az ütésbe halt bele, utána kivéreztették, ellopták a vérét. Extra halott. Jonah kolléganője, Quo azon rinyál, hogy Jonah halálával több munkája lesz. Érző lény. Charlie megint másra figyel, miért van a boncteremben lecseppent gyertyaviasz az asztalon? Ráadásul a csajnak alibije sincs. Tidwell is megérkezik, ki is fordul gyorsan a teremből, nem bírja a hatást. Az ajtón keresztül közli, hogy az itteni halottkémek gyanúsítottak, tehát más megyéből hoz egy függetlent.

Nincs meg a gyilkos fegyver, Charlie máris továbblép, a parkban közmunkások dolgoznak, hátha láttak valamit. Egy emós csajjal próbálkozik, Fiera nem látott semmit, és utálta a dokit, bunkó volt vele. Tidwell az irodában küzd a kollégákkal, a halottkémek korrumpálódtak, borul az összes ügy. Meg Tidwell elméje is, ideges szerencsétlen. Zenmesterünk ajánlana pár zen-gyakorlatot, főleg légzést, az nem nehéz. A főnökember nem kér belőle, hisztizik tovább.

Tovább
komment

Battlestar Galactica 4x20 - Daybreak 2/2 (SOROZATZÁRÓ)

2009. augusztus 14. 10:00 - Freevo

Drága Olvasóim, elérkeztünk a fináléhoz. A másfél órás finálé gigahogyvoltja következik, és ezzel elbúcsúzunk a Battlestar Galacticától. Véget ér hőseink epikus utazása, és egy időre lezárulnak a hogyvoltok is. Köszönöm, hogy olvastatok, remélem, a The Plannél vagy a Dollhouse-nál még találkozunk.

Visszatérünk a háború előtti Capricára, hogy megismerjük, mi volt az a kérés, amin Adama parancsnok összezörrent a felettesével. A Tigh házaspárral alkoholizálnak egy koedukált sztriptízbárban, és Saul arról próbálja győzködni őt, hogy fogadja el a civil irodai állást, amit felkínáltak neki. Adama beadja a derekát, és isznak a nyugdíjazásra. 

Tovább
komment

Ments meg 4x12 - Keefe

2009. augusztus 13. 16:00 - zenoli

Tommy sündörög a laktanya raktárában utcai szerelésben, láthatóan még nincs szolgálatban, bár valamiben töri a fejét, az már világos. A kutya is vele van, aki amíg Tommy túr a régi kacatok között, birkatürelemmel nézi a dilis gazdit. Ő hamar meg is találja, amiért jött, Jimmy egyik régi tűzoltó kabátját, de hogy mit akar vele, az egyenlőre rejtély. Ezután a kis közjáték után elégedetten megy ki a konyhába, ahol Mikey álldogál bárgyú mosollyal az arcán, nagy az öröme, mert a váltás éppen az előbb dobta meg egy üveg whiskey-vel visszatérését ünnepelvén. Tommy-nak ez nem annyira tetszik, és szépen kéri Mikey-t, ne igyon már ő is szolgálat közben, mint mindenki más, úgy látszik most már ő az első számú lelkiismeret. Mikey persze úgy gondolja, hogy nem Tommy-nak kéne tanácsokat osztogatnia ismerve a háttértörténetét, de viseli az okoskodást, mégis ő a rangidős. Miután ezt jól megbeszélték, Tommy fekszik be az alvószobába azzal az indokkal, hogy sok a papírmunka és itt kell maradnia, gyanús ez nekem.

Mickey érkezik, aki láthatóan nagyon el van anyátlanodva, bár azt persze sosem vallaná be, mégiscsak Gavin vér van benne. Szeretné elhívni Tommy-t egy nem családi alkeszgyűlésre, de a másiknak ehhez nem igazán fűlik a foga, de ha már összefutottak, elmeséli, hogy új hulla látogatja, akinek nincs arca, de állandóan vallási irányba tereli a beszélgetést. Mickey szerint, aki ugye egy kiugrott pap lenne, ez a megnyilvánulás jel akarna lenni, ha Tommy értene a szóból. Aztán mivel láthatóan a másik nem igazán veszi az adást, inkább távozik, nem most akar hosszú és fájdalmas igazságokra rávilágítani. Lou érkezik haza, aholis a még mindig ott leledző pincérhölgy főz ismételten, és már viszi is az érkező elé a kóstolót, de Lou ellenáll a kísértésnek, és bevallja férfiasan, hogy ő ezt nem tudja tovább csinálni, bűn, meg minden, és amúgy is ott van Mike, az unokatestvér. Latrina-mert így hívják a szakácsnőt- ezen jól besértődik, és viszi is a mennyei mannát a kuka felé, hogy akkor ő majd jól kidobja. Több sem kell Lou-nak, szívja vissza mindjárt az előzőekben kifejtetteket, és megadóan vetkőzni kezd, mert ugye valamit valamiért, csak az a drága étek ne vesszen kárba. Főcím.

Tovább
Címkék: ments meg
komment

Star Trek TNG 1x19 – Coming of age - Vizsga és vizsgálat

2009. augusztus 13. 13:00 - clean lead

Csillagidő 41461.2. A Relva VII. körül kering a hajó, amely Wesley Crushert hozta ide, hogy részt vehessen a Csillagflotta felvételi vizsgáján. Most szorítani kell, mert akkor a tanulmányai miatt nem tudna tovább az Enterprise-on okoskodni. Mielőtt elindulna a megmérettetésre összefut egy barátjával, Jake-kel, aki bár megpróbált bejutni a vizsgára, az előzetes tesztek alapján nem tudott elegendő pontot összeszedni. Úgy tűnik azonban, hogy a nyugodt hátradőlés helyett a kapitány is elszámoltatásra kerül. Nagyon finom kis kettős szálon pergő események lesznek ebben a részben. Különösebb izgalmat azonban ne várjunk. Gregory Quinn admirális érkezett a fedélzetre Dexter Remmick parancsnok kíséretében. Az admirális kizárólag Picard-ral akar beszélni, mert szerinte valami nincs rendben a hajó körül ezért utasítja a kapitányt, hogy a vizsgálatok érdekében működjön együtt Remmickkel.

Mivel régi barátok az admirálissal a kapitány próbál információkat szerezni azzal kapcsolatban, hogy mi lehet a vizsgálatok oka, de elég egyszerűen elhajtják. A bolygón Wesley találkozik az ellenfeleivel, ugyanis a négy jelentkező közül csak egy mehet az Akadémiára. Első egy Oliana Mirren nevű leányzó, aki elég nyílt stílusban osztja az észt, ott van még egy vulkáni hölgyemény T’Shanik és végül egy benzite nevű fajhoz tartozó, feltehetőleg férfi, Mordock. Azt hiszem ő alapvetően valamiféle vízi lény lehet, ezért az orra környékén egy kis fém lapból gőzölög valami állandóan. Illetve még az is elképzelhető, hogy arrafelé annyira büdös minden, hogy csak így tudnak állandó ájulás nélkül életben maradni.

Tovább
Címkék: star trek tng
komment
süti beállítások módosítása