Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Csillagkapu 4x16 – 2010

2009. március 22. 10:00 - Llew

A legutóbbi, számmal rendelkező címet alapul véve, nem kell nagy ész hozzá, hogy tudjuk itten mostan a jövőből fogunk csuda dolgokat látni. Kezdésnek rögtön egy újság címlapot tolnak az arcunkba, amin nagy betűkkel virít, hogy az aschenek az egész világnak öregedés elleni vakcinát ígérnek. Akkor itt a Loreal részvények nem sokat érhetnek. Az újságot egy eminens fejű fazon olvassa egy étteremben, akit az érkező Carter Édesemnek szólít. Édesem fontos ember, már benyomta a babgulyást és rohanna is, de Samnek valami nyomja a lelkét. Valami nem jött össze, pedig Édesem biztos volt benne, hogy most sikerült. Carter szerint azt mondták (valakik), hogy nem velük van a baj, csak próbálkozni kell. Édesem szomorú, mert azt hitte eddigre már két gyerekük is lesz. Nincs idő búslakodni, menni kell a terminálhoz.

Egy épület mellé sugározzák őket, miközben arról beszélgetnek, hogy talán másik véleményt is kéne kérni. Carter szerint felesleges, hisz az aschen orvoslás évszázadokkal fejlettebb. Az épület a belseje alapján olyan, mint egy reptér és a háttér zajokból ítélve ez az új indítócsarnok, ahonnan Édesem elutazik, de az évfordulós ünnepségre mindenképpen vissza jön, hisz Carter érdeme, hogy találkoztunk az aschenekkel. A vágány mellett kérjük vigyázni, szövetséges bolygókra induló féregjárat érkezik, szól a hangosbemondó, mire szerelmetes búcsú után eminensünk elindul a csillagkapuhoz.

Tovább
Címkék: csillagkapu
3 komment

Csillagkapu 4x15 - Láncreakció

2009. március 21. 16:00 - the black ball

Bejövő féregjárat, a CSK-1 az, megtámadták őket. Íriszt kinyitjuk, erre egy tucat energialövedék csinál ementálit a parancsnoki hídból. Hammondnak vissza kéne kapcsolnia az íriszt, de még vár vele. Jól tette, a csapat átér. Mindennapi esemény, nem is törődnek vele. Kivéve Hammondot, aki közli, hogy belefáradt abba, hogy embereket küldjön az ismeretlenbe, és ezzel veszélynek tegye ki őket. Úgyhogy megtiszteli a CSK-1-et azzal, hogy ők tudják meg először: azonnali hatállyal lemond a Csillagkapu-program vezetéséről. O’Neill szerint itt bűzlik valami. Nem veszi be, hogy csak azért mond le, mert hatszázadszorra is jaffák támadtak rájuk.

De Hammond tántoríthatatlan. Mindenki elbúcsúzik tőle a maga módján. Teal’c szerint a Chulakon ha egy harcos visszavonul, a többi énekel neki. Szerencsére(?) nem a Chulakon vagyunk, úgyhogy csak meghajol. Aztán megismerkedünk az új góréval, egy bizonyos Jack Bauer dandártábornokkal, aki beiktatásán a világ legszívhezszólóbb, legösztönzőbb és legszebb beszédét mondja el: „Én vagyok az új parancsnokuk. Alig várom, hogy együtt dolgozhassunk. Köszönöm.” És ezzel Köcsög tábornok megkezdi pályafutását.

Tovább
Címkék: csillagkapu
4 komment

A Kaméleon 2x18 - Stolen

2009. március 21. 10:00 - missparker

Hű, ez egy nagyon pörgős rész, vágjunk bele. Jarod orvos Sunnyvale-ben, Californiában, épp végzett az ügyével, már kipakolta a szekrényét, csak a piros füzetet hagyta benne. Ma jött meg az áthelyezése, a kolléganője még csodálkozva mutat egy újságcikket neki, képzelje, letartóztattak itt egy orvost. Az illető bevallotta, hogy megmérgezett egy adminisztrátort, de hogy szedhették ki belőle a vallomást? Dr. Jarod Pearce vigyorog, hát biztos megkóstolta a gyilkos gyógyszerét, a Panalexet.

Nem tud simán lelépni, fennforgás van, hoztak egy balesetest, elütötték, miközben őrülten futott egy telefonfülkéhez. A beteg zsebében Jarod talál egy kulcscsomót és egy zsaroló levelet. A telefonfülkénél kell várnia az utasításokat 4 órakor. Még 5 perc van, futás. A fülkében már csörög a telefon, felveszi. Aha, a rejtélyes Mr. Harper, hát így néz ki. A rabló kétmillió dollárt akar másnapra, különben megöli a gyereket. A fülkében van egy mobiltelefon, mostantól azon hívja. Jarod Patrick apja lesz, bevillan neki egy kép a saját elrablásáról. Na jó, de merre induljon ennyi infóval? A kocsikulcshoz tartozó autót a telefonfülke mellett megtalálja, nézzük, még mit lehet megtudni. Egy irattáska, egy piros baseballsapka, jogosítvány, egy Forbes-könyv George Harperről, a rejtélyes milliárdosról. A könyv szerint az utolsó ismert fotó 20 éve készült róla. Jarod próbálja összerakni az infókat, ül a kocsiban, gondolkodik, egyszercsak fegyvert fognak rá, ki a fene maga? George Harper. A fegyveres nem hiszi, mert ő Mr. Harper biztonsági főnöke. Ezt nehéz lesz kimagyarázni.

Tovább
Címkék: a kaméleon
3 komment

Friday Night Lights 2x07 - Pantherama

2009. március 20. 16:00 - Sigismundus

Reggel Dillonban, kezdődik a Toborzóidény, Brian Smash Williamsnél nem hallgat a telefon, Texas Tech, Georgia Tech, TMU és még sorolhatnánk. Julienek nincs kedve felkelni sem, nyilván Matt miatt, akinek jobban kezdődik a reggel, összetalálkozik a zuhany alól épp kiszállt Carlottával. Timnek nem kezdődik jól a nap, kénytelen végignézni Judy és Billy enyelgését, de nem sokáig, összepakol pár cuccot és lelép. Legegyszerűbb célnak a Colette ház tűnik, ahol Tyra beadja a derekát, kap 48 órát, de szexet semmit. Feltételek elfogadva.

Tammy összeismerkedik az új irodalom-újságírás tanárral, nagy gyakorlata nem lehet a srácnak, mert elsőre diáknak nézett ki. De nagyon diáklány-szívdobogtató külseje van. Eric is tart egy kiselőadást a végzősöknek, azoknak akiknek esélyük van főiskolára. Nagyon kell vigyázniuk, hivatalosan sehová sem kötelezhetik el magukat, amíg középiskolai focit játszanak. Még egy csokit sem. Ha mégis beszélgetni támad kedvük egy-egy edzővel, az Eric irodájában tegyék inkább. Aztán kezdődhet az edzés.

Tovább
Címkék: fnl
Szólj hozzá!

A fiúk a klubból 3x14 - Melyik utat választod? (ÉVADZÁRÓ)

2009. március 20. 14:00 - leeann

A Liberty Avenue elég nyomasztó lett, mivel folyamatosan rendőrök járőröznek mindenhol. Szinte rendőrállam lett Pittsburgh meleg negyedéből. Debbie, Vic és Justin az élharcosok viszont szembeszállnak a rendőrkapitány intézkedéseivel, és szórólapokat osztogatnak az utcán, amin az szerepel, hogy „Állítsuk meg Stockwellt!”. A melegeket nem nagyon rázzák fel a szórólapok, úgyhogy nehéz munka lesz felnyitni a közösség szemét. Ben és Mikey dolgozni indul, Hunter pedig iskolába, lassan igazi család lesznek. Melanie-n már látszik a terhesség, aminek örülnek a lányok, de amikor Linds elmondja, hogy vett egy takarót a babának, Mel szinte dühösen utasítja vissza az ajándékot.

Emm sincs jó formában, egyrészt ugye szakított Teddel, másrészt pedig jelenleg a lányok kanapéján lakik. Brian vett egy hiper-szuper tv-t. Oké, ez mondjuk nála nem nagy ügy, de úgy, hogy nemrég kirúgták, talán nem egy új tv a legfontosabb. Természetesen ezt Justin is megjegyzi neki, és beszámol arról, hogy a képregényben egy új gonosz született. Mikey és Ben napközben hazalógnak egy kis lopott szexre, de egy váratlan vendég zavarja meg őket. Megérkezett Hunter édesanyja, aki elvileg halott, de a jelek szerint nagyon is él. Nem csak hogy megjelent, de elmondja, hogy megélhetési gondok miatt adta intézetbe a fiút, és amióta onnan megszökött, azóta keresi.

Tovább
5 komment

The Black Donnellys 1x05 - Lies

2009. március 20. 12:00 - Sonrisa

„For a moment the lies becomes the truth” /Dosztojevszkij/ - „Egy pillanatra a hazugság igazsággá válik”

Joey emlékeztet minket az eddig történtekre, ne feledjük, egy (két?) összetört szívet hagytunk magára legutóbb. A cellájában a zsaruk megvádolják Joeyt, talá össze-vissza hazudozik, erre ő kikéri magának, ő nem ferdít semmit. Ugyebár Sean kórházban volt, épp ott járunk, amikor elhagyni készül a H betűs épületet. Tommy sürgeti, neki órája van, szerencsére Anyuci ott van, majd ő elintézi a dolgot a hazacuccolással. Kim (Tommy lenyúlt „barátnője”) cseng, de senki nem veszi fel a telefont. Anyuci közli Seannal, szeretné, ha visszamenne tanulni a suliba, ez alkalommal számíthat a segítségére. Jenny Samson ágyában töltötte az éjszakát, ezért reggel kínos másodpercekkel indulhat a napja – van valaki más az életében. De legalább az elképedt Samsont nem kábítja holmi „majd felhívlak” dumával. Ő igazat mondott.

Jimmy fél tucat üres üveg társaságában fetreng a kocsma biliárdasztalán, mikor arra eszmél, hogy nemcsak őt ütötte ki az alkohol, a földön Joey húzza a lóbőrt. A visszatérést a valóságban egy mobilcsörrenés gyorsítja meg, Louie telója az, ami a pincében maradt (ennyit nap után, most keresték először?). Sean szerencsésen hazaér, majd Tommy az ott várakozó Nickybe botlik a bejárati ajtó előtt. Fizetésnap van. Az írnek esze ágában sincs fizetni az olasznak, ezért az olasz lazán megfenyegeti az írt, ma éjfélig van időd. Az írt sem kell félteni, ő is beszól az olasznak. Főcím.

Tovább
6 komment

Életfogytig zsaru 1x09 - Akarnokság

2009. március 20. 10:00 - missparker

Charlie a konyhapulton rendszerezi a gardrób faláról leszedett infókat, Ted hülyézi: Charlie, amit teszel, az egy őrült műve, bár sokkal őrültebb lenne a szitu, ha nem őrültél volna bele abba, ami veled történt. A bizonyítékaid megfoghatatlanok, de azért Carl halála ijesztő. Nem sokkal azután, hogy veszekedett a bankrablásnál intézkedő kommandósok vezetőjével. Ahol az a sok pénz eltűnt. Charlie felszínre érdekes módszert választ az állóvíz felkavarására. Jack Reese reggel álmoskásan kiballag az újságjáért a ház elé, egy borítékot is talál. Kávé helyett tökéletes ébresztő: jól sikerült fotók a Carllal való veszekedéséről. Meló van, egy halott lányt találtak egy viadukt alatt, kezében a gitárjával. Zsaruink két bámészkodó lányra figyelnek fel, utánukmennek. Charlie két kiló saját termesztésű naranccsal férkőzik a bizalmukba, Reese kis híján lefejeli a kormányt erre.

Az áldozat neve Josy, együtt táboroztak a viadukt alatt. Ételért gitározott egy helyen napközben, néha hozott egy kis kaját. Jelentés Davisnek, megvan a halál időpontja, nem jelentették az eltűnését, ujjlenyomat negatív.

Tovább
2 komment

Battlestar Galactica 4x00 - Razor 2/1

2009. március 20. 09:00 - Freevo

Másfél óra és két hogyvolt erejéig visszaugrunk kicsit a második évadba, hogy megismerjük a Battlestar Pegasus elmondatlan történetét. Volt akkortájt egy kábé háromhónapos ugrás a sztoriban, illetve a Pegasus előtörténetét is csak néhány elejtett félmondatból tudtuk összerakni. Ezekről az időszakokról fog szólni ez a tévéfilm, amelyet a BSG harmadik és negyedik évadja közötti űr kitöltésére szántak.

A film elején Lee Adama ünnepélyesen átveszi a Pegasus parancsnokságát, miután a hajón az összes főtiszt kinyíratta magát. A beszédet rádión hallgatja, majd lenémítja egy ausztrál akcentusú nő, bár azt már soha nem fogjuk megtudni, a tizenkét kolónián pontosan hol van Ausztrália. Gyanítom, méretét tekintve egy egész bolygó lehet. A nő ezután injekciós tűvel belövi magát, és elmerül egy hullahegyektől sem mentes emlékképben.

Tovább
3 komment

Ments meg 3x8 - Karate

2009. március 19. 16:00 - zenoli

Egyből belecsapunk a lecsóba, akcióval indítunk, valami házban vagyunk, ahol Tommy és Lou nézegelődik egy üres szobában, biztos lógnak a meló elől. Egyszer csak megjelenik két számukra ismerős tűzoltó, ők a 73-asoktól jöttek, nagy az öröm, mert együtt dolgoznak mostan. A Stack nevű mesél kicsit a családról meg az öt gyerek előmeneteléről, de nincs idő igazán a pofázásra, mert szólnak is a rádión, hogy tűz van az alagsorban, tessék könnyes búcsút venni, így 73-asok lemennek oda. Lou és Tommy fenn marad, de nem sokáig élvezhetik az idillt, mert robbanás rázza meg az egész épületet, beszakadt az alagsor valamiféle gázrobbanás következtében, benn az előbb megismert két tűzoltóval. Mennek is a mieink menteni őket, valahogy Újfiú tud bekeveredni hozzájuk, de minden rájuk omlott, így bekapcsolja a riasztóját, majd kivágja fejszével magukat a falból, tiszta hős a srác. Addigra már Tommy és Lou is odaérnek, és segítik kiemelni a két sérültek, hát a Stack nevű nincs jó színben. Mentő, Újfiú fejbepaskolása dicséret gyanánt, majd főcím.

Tommy kopog be egy takaros ház ajtaján, ahol Sheila nyit ajtót. Bocsánatot jött kérni, és érdeklődni, hogy mit is csinált pontosan múltkor a közös vacsorakor. Sheila, mint aki könyvből olvassa, kamuzik egy sort, hogy hát sírtál, és inni kezdtél, és én nem tudtalak megállítani, mert nálad volt a baseballütő, és nem akartam betört fejet, mert az nem áll jól, így leléptem. Tommy tök ég, és zavarban van, mert fogalma sincs, vajon miért csinálhatta a dolgot, főleg hogy ugye nem is csinálta, és mi ezt tudjuk. Sheila-nak erre is megvan a magyarázata, alkesz vagy, és bűntudatod van, ez az oka. Végezetül Tommy azért még egyszer elnézést kér, biztos ami biztos, és távozik, de azért még visszaszól, hogy jó a segged ebben a bugyiban, Sheila meg irul-pirul.

Tovább
Címkék: ments meg
Szólj hozzá!

Odaát 2x12 – A bankrabló

2009. március 19. 14:00 - Deana W.

A héten Milwaukeeban vagyunk, ahol a várost izgalomban tartó esemény ezúttal nem igazán természetfeletti – legalábbis első ránézésre: a városi bankban 3 órája túszokat ejtett egy rejtélyes bankrabló. Egy izgatott riporternő bejelentkezéséből megtudjuk, nem sokkal korábban rövid tűzpárbaj alakult ki a helyszínen, de a rendőrök és kommandósok egyelőre a helyükön vannak. A túszok nagyjából tízen vannak… de várjunk csak, valami történik. A bank ajtaja kinyílik, a bankrabló szabadon engedi az egyik túszt. Minden fegyver rá szegeződik, de egyelőre a rendőrök nem lőnek – szerencsére, mert a mi rémült szemű bankrablónk nem más, mint Dean Winchester. És ezt így hogy?

A történet egy nappal ezelőtt kezdődött, ez is csak egy szokásos vadászatnak indult. Sam és Dean egy ékszerboltban nyomozott, FBI ügynököknek kiadva magukat. Ugyanis az egyik alkalmazott, Helena, aki kollégája szerint szinte családtagként bánt mindenkivel, egy este csak úgy spontán megőrült. Zárás után visszatért az ékszerboltba, kipakolta a vitrinekből és a széfből az összes gyémántot, majd hidegvérrel arcon lőtte az éjjeliőrt. Az egész esetnek már csak azért sincs semmi értelme, mert Helenát később holtan találták a fürdőkádjában, ahol egy hajszárító által öngyilkos lett. Sajnos a biztonsági kamera felvételeit a rendőrök lefoglalták, így azt „ügynökeink” nem tudják megkaparintani – ellenben a csinos eladó hölgyike készséggel nyújtja át Deannek a telefonszámát, ha esetleg a későbbiekben még egyszer ki szeretné hallgatni. Jaj :)

Tovább
Címkék: odaát
12 komment
süti beállítások módosítása