Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Csillagkapu 8x03 - Zárlat

2009. december 12. 15:30 - the black ball

A bázison Carter és egy orosz éppen azt figyeli, hogyan szlalomoznak a ruszkik a Nemzetközi Űrállomással Anubisz flottájának maradványai között. Közben megjön Daniel is, aki lefordítja, hogyan szidja a felmenőiket a ruszki a sok törmelékért. Ekkor azonban megszűnik az adás, és látjuk, ahogy egy homályos, lebegő valami beszivárog az űrállomásba. Ugrunk egy hónapot és benézünk Jackhez, aki végtelenül örül az előléptetésének, ami a dandártábornoki rang mellett az asztalnyi papírmunkát hozta a konyhára. Benyit hozzá egy Alekszej Vaszelov nevű orosz ezredes, aki eldarálja, hogy Jack bácsi, Jack bácsi, jaj úgy örülök, hogy találkoztunk, és hogy majd együtt fogunk játszani.

Persze azért jött, hogy a megüresedett helyet átvehesse a CSK-1-ben, és O’Neill már röhög a székben. Az orosz 10 percen át sorolja a kitüntetéseit, de Jack addig a kapu közelébe sem engedi, amíg nem végzi el a kötelező kiképzést, úgyhogy daszvidanyja. Teal’c bejelenti, hogy kedden beköltözhet a saját lakásába, szombaton meg lakásavató lesz. Beugrik Jack is, aki örömmel közli, hogy megoldotta az első krízishelyzetet a parancsnoksága alatt: a konyhára nem a megszokott krumplit hozták, amiből nem lehet olyan jó krumplipürét csinálni, ezért megváltoztatta a menüt, így sült krumpli lesz.

Carter hallott az oroszról, aki mellesleg a legjobb orosz katona, és ugye Oroszország akarja betuszkolni a CSK-1-be, hiába van saját csapatuk. De nincs előírás arra, hogy 4 fősnek kell lennie egy csapatnak. Alekszej átvedlik katonai ruhába, közben látjuk, hogy a karja tele van furcsa sebes kiütésekkel, de láthatóan nem zavarja. Daniel meglátogatja, és közli, hogy ne vegye személyesnek O’Neill döntését, csak nem szeret engedni a külső nyomásnak. Ekkor azonban az orosz összeesik. Fraiser utódja, dr. Brightman elmondja, hogy Alekszej nem emlékszik, hogy került ide, Oroszországban volt utoljára. A doki szerint a sebeit és a magas fehérvérsejtszámot valamilyen fertőzés okozhatja. Mindenkit be kell gyűjteni, aki érintkezett vele.

Daniel éppen egy másik csapattal megy Földön kívülre, amikor lekapcsolódik előtte a kapu, és Jack közli, hogy iszkoljon a gyengélkedőbe. Erre Daniel elkap egy katonát, fegyvert fog rá, és követeli, hogy engedjék át a kapun. Leszed két másik katonát, Teal’c rálő zattel, de az hatástalan, így Jacknek vállba kell lőnie. A doki szerint Daniel ugyanazt kapta el, mint Vaszelov, csak nála amnézia helyett az elmezavar jött elő. Jack átirányítja a csapatokat a sokadik Alfa-bázisra, és karantén alá helyezi a hegyet. Teal’c elbeszélget Vaszelovval. A chulaki szerint nem az orosz hibája, ami Daniellel történt. Ugyan még nem jöttek elő az emlékei, álmában villanásokat lát, ahogy járkál a bázison, beszélget, de mindezt úgy, mintha nem is ő irányítaná a testét.

A doki kideríti, hogy a Nemzetközi Űrállomáson lévő fickó egy héttel a kapcsolatfelvételünk után meghalt. Ugyanezeket a tüneteket mutatta, de a környezetében senki más nem kapta el a fertőzést, csak Vaszelov, amikor meglátogatta. Teal’c szerint ehhez tegyük hozzá Alekszej álmait, és rájöhetünk, hogy valószínűleg egy idegen életforma ugrál testből testbe. Daniel magához tér, és kicsit ki van akadva, hogy golyó ütötte sebbel ébredt. Teal’c megkérdi, hogy emlékszik-e az esetre, de Danielt inkább az érdekli, hogy ki lőtte meg. Jack körbenéz, és szerinte inkább maradjunk az előző kérdésnél. Daniel csak arra emlékszik, hogy Vaszelov összeesik, aztán itt ébredt.

Elmondjuk neki, hogy szerintünk egy idegen életforma van a bázison, erre Danielnek beugrik egy emlék, amint egy ismerős valaki szemszögéből éli át, ahogy lelövi az egyik katonát: Anubisz az. Mivel Anubisz félig felemelkedett, csak az őt összetartó pajzsa semmisült meg az űrben. Mivel nem használhat tápos erőket (az ősök eltörölnék), addig keringett az egyik ronccsal, amíg át nem tudott lebegni az Űrállomásra. Ha meg csak simán próbálna ellebegni, akkor jó sokára érne haza. Brightman elmondja Jacknek, hogy maximum egy-két hétig bírja még Vaszelov, aztán konyec. Ezt Vaszelov is érzi, ezért megkéri Danielt, hogy a karantén feloldása után jutasson el egy levelet a húgához. Aztán orosz közmondásokat cserélnek, és arra jutnak, hogy ne adja fel a reményt. Daniel ezután ismét emlékszik, látja, hogy Anubis egy Evans nevű hadnagyba megy át.

Jack mindenkit átvizsgáltatott Brightmannel a bázison, és Evans nem mutatott tüneteket, de ő sem emlékszik, mi történt korábban vele. Teal’c hoz friss infót, miszerint egy McCaffrey nevű fickó nem jelentkezett kivizsgálásra. Elkezdjük átfésülni a bázist, de McCaffrey egy lépéssel előrébb jár, és utat lő magának a vezérlőig. Itt érjük utol, Jack lezateli, aztán Anubisz átlebeg a falon. Később Daniel közli Jackkel, hogy mivel nem tudjuk megölni vagy elkapni Anubiszt, az ősökkel kell elintéztetnünk. Ha elérjük, hogy használja az erejét, az ősök elvégzik a piszkos munkát, és megehetjük azt az új sült krumplit.

A terv a következő: a bázist felosztjuk három zónára (vége láthatjuk, hogy is néz ki a Parancsnokság egésze), a kaput áramtalanítjuk, így a vezérlőből nem lehet elérni. Mindkettő a kettes zónában van. Újraindítani csak az egyes zónából lehet, de a zónák közötti folyosókat lezárjuk. Ezeket viszont csak a hármas zónából lehet kinyitni. Az orvosi készleteket és az élelmet elosztjuk, és még O’Neill sem mehet át egyik zónából a másikba, amíg véget nem ér a zárlat. Jack és Teal’c a kettes, Carter és Daniel a hármas zónában lesz. Eltelik egy hét, Anubisznak semmi nyoma, azért az elnök feloldatja a zárlatot. Teal’c szerint hülyeség volt azt hinni, hogy örökké fent lehet tartani. Jack persze megtagadja a parancsot, és határozatlan ideig fenntartja a karantént.

Anubisz kétségbeesetten bolyong a bázison, aztán átváltunk Carterre, aki lezatel két őrt, kinyitja a folyosókat, és visszakapcsolja a kaput. Daniel odaszól Teal’cnek, hogy Anubisz elkapta Samet, és feléjük tart. De Jack még előtte lezateli, aztán farkasszemet néz Anubisszal, aki átmegy belé. Utána az egyik őrnaggyal együtt élesíti az önmegsemmisítést, aztán lelövi. Vaszelov most unja meg a semmittevést, és felpattan az ágyból. Carter leállítja a visszaszámlálást, miután egész könnyen meggyőzi Teal’cet, hogy már nem fertőzött.

Azonban távolról aktiválják a kaput, Carter megpróbálja felülírni a tárcsázást. Jack bemegy az indítócsarnokba, de még indulás előtt Vaszelov ráugrik, és elveszi a fegyverét. Vaszelov feláldozza magát a tábornokért, Anubisz visszaszáll belé, és távozik a kapun át. Csakhogy Carter még előtte átírta a címet, egy bizonyos KS7-535-ös bolygóra küldte, ahol Jack szerint biztos elkélne neki egy pár kesztyű. Zárásként pedig láthatjuk, ahogy Anubisz Vaszelov szomorú arccal térdel egy tárcsázó nélküli, fagyos bolygón.

Címkék: csillagkapu
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása