Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Harper-sziget 1x10 - Snap

2009. november 26. 13:00 - foxglove (törölt)

Halottak száma: 15 fő. A túlélők (mert most hívhatjuk őket így) megint/még mindig megpattanni készülnek, most éppen a Halászfiú hajójával. Sully a kikötőbe menet a puskával keménykedik, mire a Menyasszony rákérdez, hogy egyáltalán lőtt-e már valaha. Jóhogy, feleli a kérdezett. Három szó: Halo, Bioshock, GTA.

Közben úton van a felmentősereg a szárazföldről, akik elvileg Öcsiért jönnek, és még annál a résznél vannak lemaradva, hogy Wellington fejét kettévágta egy bálnadaraboló. Egy férfi és egy nő érkezik a helikopterrel, a későn bekapcsolódok kedvéért rövid összefoglalást hallhatunk a Gyilkosról és rémtetteiről, és újra megtudjuk, hogy Wakefieldnek már az oviban is bálnadaraboló volt a jele. A küldötteket egy seriffruhás alak fogadja, két pisztolylövéssel. Akár azt is mondhatnánk, hogy maga a Seriff lőtte le őket, ugyanis azalatt az idő alatt, amíg a Szőkék feszültéglevezettek, az oxigénpalackkal együtt eltűnt a kórházból.

Abby mindenáron meg akarja keresni az apját, mielőtt elhagyná a szigetet. A Vőlegény melléáll. ellenére a Menyasszony tiltakozásának. Na de akkor már Trish is velük tart. A Wakefield-szentélybe mennek, hogy Abby találhasson valamit, ami azt bizonyítaná, hogy nem a Seriff volt a tettes. De éppen az ellenkezőjére bukkannak, a sziget alagútrendszerének térképére, ugyan mit keresne ez a Seriffnél, ha ártatlan lenne? Na most már tuti, hogy apád a Gyilkos, Abby, állapítja meg a Menyasszony csípőből. Ezek után tulajdonképpen tényleg nincs miről beszélni, így mindhárman követik a többieket a hajóhoz.

Amit a Halászfiú és a Helyi Erő próbál beüzemelni, de csak a generátorról lehet elindítani. Halászfiú a hajón marad, a Helyi Erő a dokkon intézkedik. Hoppá, a generátoron egy oxigénpalack van. Valami nem stimmel. De még mennyire nem, a vízben ott lebeg a két küldött holtteste. Mielőtt a Helyi Erő figyelmeztetni tudná a Halászfiút, a hajó, sőt az egész kikötő felrobban (pont mint 7 évvel ezelőtt), a Halászfiúval együtt. Meglepetés! A túlélők éppen a megfelelő pillanatban érkeznek ahhoz, hogy tanúi lehessenek ennek. Sok idő nincs a hogyantovábbon tanakodni, mert a seriffruhás valaki lövöldözni kezd rájuk, különös előszeretettel az Abby-Vőlegény párosra.

A társaság a krimóban húzza meg magát. A konkrét terv egyelőre annyi, hogy keményen beisznak. Akkor egy kis létszámellenőrzés: az ifjú pár, Abby, Sully, Fekete Srác, Helyi Erő, Szőkék, Shea, Madison és az esküvőszervező hölgy. Ez bizony csak 11 fő. Plusz egyként bekéretőzik a Pultoscsaj, „nem volt hová mennem” mottóval. Rajta és a Vőlegényen kívül mindenki közellenségnek nézi Abbyt, mert a Seriff a gyilkos, pont. Ne zavarjon senkit, hogy a Seriff már az x. tuti tippük a gyilkosra, és eddig egyik sem jött be. De ott az oxigénpalack és Madison azt mondta. Szóval a leghitelesebb forrás egy pszichopata kislány, aki csak annyi tud mondani az elrablójáról, hogy egy férfi. De az is lehet, hogy nő.

Az esküvőszervező hölgy megelégeli a tétlenkedést, meg aztán látja, hogy a Pultoscsaj is épségben van. Ebből azt a téves, és rá nézve végzetesnek bizonyuló következtetést vonja le, hogy a Gyilkos nem bántja a helyieket. A Halászfiú meg a tiszteletes akkor mi volt, helló. Pedig az előbbire a Helyi Erő még rá is mutat. A nő egyszerűen kisétál az ajtón. Nem sokkal később már kötéllel fellógatva látjuk viszont, erre maga a bájos Madison hívja fel a figyelmet.

Akkor ez még egy érv, hogy innen lépni kell. Chloénak eszébe jut, hogy van még egy hajó, egy vitorlás, amit Cal bérelt. A baj az, hogy a sziget másik felén. Oda valahogy el kell jutni, és az sem garantált, hogy még megvan. Cal habozás nélkül felajánlja, hogy idehozza a vitorlást. Sullynak ez így már egyből presztízskérdés, és jelentkezik Cal mellé segítségnek. Pultoscsaj autóját fogják használni. Sully kijelenti, hogy ő vezet. A Szőkék aranyosan elbúcsúznak egymástól, Cal félig-meddig eljegyzi Chloét (végre átadja neki a gyűrűt, „megőrzésre”). Sully elirigyli a búcsúcsókjukat, és lekapja a hozzá legközelebb eső lányt, aki szerencséjére a Pultoscsaj. Ha lenne nála is gyűrű, ott helyben eljegyezné ő is. Sully rulez.

Mialatt a többiek elterelésképpen házibarkács robbanószerrel felgyújtják a Helyi Erő terepjáróját, a két fiú a Pultoscsaj autójához rohan. És ekkor Cal elfelejti, hogy Amerikában van, és rossz oldalra akar beülni. Pontosan ennyi idő kell ahhoz, hogy mellkason találja egy lövés. Ha nem látják el rögtön, elvérzik és meghal, így Sully, aki egyre jobb fej lesz, módosítja a tervet, és a rendelőbe viszi az angolt. A rendelő még oké, de orvos még mindig nincs (tényleg, hol van a doki?); így úgy fest, Sully Cal vezényletével operálni fog. NA NE.

A krimóhoz a seriff autója gördül be, a motorháztetőn egy testtel, ledobja, majd elhajt. A Gyilkos valamilyen oknál fogva visszaszolgáltatta a Halászfiút, aki ÉLETBEN VAN. Igaz, eszméletlen, de határozottan életben van, és a kezében egy szobakulcsot szorongat, méghozzá Abby szobájának kulcsait. Sikerül dekódolni az üzenetet: a Seriff/Gyilkos látni akarja Abbyt, a szállodai szobájában. A Menyasszony persze rögtön győzködni kezdi szerencsétlen Abbyt, hogy menjen és áldozza fel magát, a közösség érdekéért. Izé, mármint dehogy lesz ez feláldozás, biztos csak beszélgetni akar. Abby belátja, hogy nincs más választása, de annyira azért nem naiv, hogy fegyvertelenül állítson be.

A Candlewickben valóban a Seriff várja. Elég szarul néz ki. Első kérdése, hogy a Halászfiú jól van-e. Miután megtudja, hogy igen, megkönnyebbülten sóhajt: tehát „Ő” betartotta a szavát. „Ő” alatt értsd: Wakefield. Akkor eljött az igazság pillanata: ahogy azt sejteni lehetett, a Seriff NEM ölte meg Wakefieldet, és valaki más testét temette a sírba. Abby meg egy szavát sem hiszi, ennyi kamu után ezt valahol meg lehet érteni.

Ezalatt a krimóban Pszichokislány azt meséli a Menyasszonynak, hogy ő is füllentett egy kicsit, az elrablásával kapcsolatban. Semmi komolyat, csak éppen nem a Seriff bácsi rabolta el. Hanem egy másik bácsi. Az „új barátja”. Ez a bizonyos bácsi kérte meg arra, hogy hazudjon Abbynek, és akkor cserében viszontláthatja az apukáját. Ó, Madison. Téged itt nagyon meg fognak egyszer lincselni.

A szállóban a Seriff már nagyon szenved, nem akarja, hogy Abby lássa, ami ez után fog történni. Abbyt utoljára még szeretne választ kapni arra a kérdésre, hogy Wakefield lánya-e. A Seriff egy határozott nemmel válaszol, de Abbyn látszik, hogy ezt azért még át szeretné venni egy párszor. Hosszas magyarázkodásra viszont nincs idő. Az egyezség szerint a Seriffnek meg kell halnia, és a csapda, amit Wakefield állított neki, másodperceken belül működésbe lép. A Seriff utolsó szavai: itt mindent Wakefield irányít, és egy célja van, hogy mindenkit leszedjen. One by one. De talán van egy halvány esély arra, hogy Abby megállíthatja. Ebben a pillanatban odakint elindul egy autó, és kirántja a Seriffet az ablakon, a nyakára tekert kötéllel együtt.

És ekkor, odakint Abby végre szemtől szembe találja magát AZ IGAZI Wakefielddel, aki egyrészt sokkal, de sokkal dögösebb, mint amilyennek egy sorozatgyilkosnak lennie kéne; másrészt tiszta Sully, csak idősebb kiadásban. Pont úgy nézel ki, mint anyád, köszönti Abbyt. Állat. Daddy’s home!

Címkék: harper sziget
25 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

perzsmacska 2009.11.26. 13:32:51

Hát a szereplők hullanak, mint a legyek, de nagy csavar nincsen benne.

Millagro 2009.11.26. 14:08:56

Nem helikopterrel, hanem hidroplánnal jönnek öcsiért a parti zsaruk.
Kár, hogy eljátszották, hogy a pasi még él, az olyan klisé. Ahogy Madison hazugsága is, hiszen már az apja miatt hazudott egyszer.

jörgömös 2009.11.26. 14:15:35

A "kocsmából kitörünk" jelenet volt a sorozat mélypontja. Ennél idiótább tervet nem is tudtak volna kitalálni.

Aragorn831109 2009.11.26. 14:22:31

Most olvastam közben végig. Szerintem nem is igaz, hogy Wakfield úgy néz ki, mint Sully csak idősebb kiadásban. Ez Sullyra nézve sértő. :DDD

Egyébként meg Callum Keith Rennie igazán fiatalosan a Flash Forward 1x07-ben néz ki. Wakefiledként szinte öregapónak néz ki a FF-os szerepéhez képest. :D

perzsmacska 2009.11.26. 15:22:02

@sawyer85: Oké, tényleg korán szóltam.

perzsmacska 2009.11.26. 15:23:48

@tovaris konyec: Ezt a részt én nem értettem. Ha Molotov koktélokat dobálnak, akkor a hajómegszerző osztag miért jut el a kocsiig? Ezzel akarták wakefield figyelmét elterelni?

perzsmacska 2009.11.26. 15:25:44

Sully a legjobb. Ő nem robot, mint Abby, meg Fekete srác, meg a vőlegény, aki sóhaj nélkül bemászik egy csőbe, amiben feltehetően pszichopata gyilkos meg hullák is vannak.

perzsmacska 2009.11.26. 15:35:18

Azért kíváncsi vagyok, hogy hogy kezdődött a gyilkosság.
1. A társaság a szigetre vetődött, wakefield meg kapott az alkalom és elkezdte kinyírni őket.
2. wakefield elhatározta, hogy kinyírja a szigeten a társaságot. Ehhez oda kellett őket csalni.
Ha 2. eset áll fent: Kinek az ötlete volt, hogy a szigeten legyen az esküvő?
Én még mindig a két gyilkos teória mellett vagyok. MÁrmint, hogy van egy másik gyilkos is a társaságban, aki vagy w. segítője vagy saját szakállára dolgozik.

foxglove (törölt) 2009.11.26. 15:48:12

@Aragorn831109: pedig ez egy hatalmas bók volt részemről, de Sully (ill. Matt Barr) felé.
Jaja FFban brutálisan jól nézett ki, valamelyik recapban v. kritikában olvastam is, hogy harmincas fasziként jellemezték a karakterét, pedig hát...

jörgömös 2009.11.26. 21:36:22

@perzsmacska: gondolom ez lett volna terv, de elég szánalmas lett. Egy másodpercig sikerült is elterelni Wakefield figyelmét, és sikeresen tönkretettek egy lehetséges menekülési alternatívát.

terasz9 · http://www.teremibalazs.hu 2009.11.27. 09:20:41

Nos, frissíteni kell az elméletemet, hiszen megjelent a valódi Wakefield. Bár a lényegen sokat nem változtat, továbbra is tartom, hogy két gyilkos van, és ezek a Halászfiú-Vőlegény-Seriff(aki most cserélődik Wakefieldre) hármasból jönnek ki.

Tehát vagy a halászfiú, vagy a vőlegény a másik gyilkolászó. Előbbi felettébb gyanús ezzel az eltűnök-túlélem magánszámával, úgyhogy akkor rá tippelek.
Ráadásul valaki bespoilerezte előző résznél, hogy ő a túlélők között lesz. Mondjuk ez még nem garancia semmire.

Aragorn831109 2009.11.27. 12:16:47

Most nézem csak... Azt nem értem miért kell spoilerezni? Ha még nem láttam volna a sorozatot, akkor marha pipa lennék. Én sem lőttem még le eddig semmi fontosat, nem is áll szándékomban.

Millagro 2009.11.27. 15:27:08

@terasz9: És ha valaki ott nem olvasta a spoilert, akkor nyugodtan megteheti a tiédben, mert kedvesen megismételted.

Emanuelle 2009.11.27. 20:06:31

C.K. Rennie nagyon nagy arc.
A Californication-ben is óriási és igenis
nagggyon jó pasi.

kla 2009.11.28. 00:25:07

NE OLVASSÁTOK EL a fölöttem levő kommentet.

Alexa81, te most tényleg ennyire hülye p*csa vagy, vagy csak simán paraszt? (bocs, nem bírtam ki)

Aragorn831109 2009.11.28. 10:39:33

Valaki törölhetné a spoileres kommenteket. Gratulálok az illetékeseknek. Igazi élmény rombolók vagytok. Még jó, hogy már láttam a sorozatot... ehhh

foxglove (törölt) 2009.11.28. 12:06:18

Töröltettem. Kla kommentje így természetesen nem Emanuellere vonatkozik:) akivel csak mélyen egyetérteni lehet:)

vorti 2009.11.28. 18:27:17

Hehe, rögtön tudtam, hogy a közönségkedvenc halászfiút nem merik kinyírni, felőlem ugyan simán megtehetnék. :D

Wakefield megjelenése is hű-meg-ha, de tutira nem ő lesz ezúttal a főkolompos, az túl egyértelmű lenne.
Hogy ki lesz az, arra már tippelni sem merek, majd meglássuk... :)

Aragorn831109 2009.11.28. 20:34:40

@DON GATTO: Attól, hogy valaki közönség kedvenc még nem garancia semmire... :)

vorti 2009.11.28. 23:28:41

@Aragorn831109: Tudom én azt, nem is értettem szó szerint. :)
Egyébként én még mindig tartom magam ahhoz, hogy előbb-utóbb, de inkább utóbb, a főfőfőszereplőkből (Abby és az ifjú pár) is kicsinálnak valakit. Feltéve, hogy nem közülük kerül(nek) ki a gyilkos(ok)... :D

Aragorn831109 2009.11.29. 14:18:32

Valami tuti lesz, mert már csak 3 rész van. :D

Alexa81 2009.12.02. 13:56:08

@kla: Hülye picsa az, aki Téged arra tanított, hogy egy kommentbe ilyeneket írj.
Mivel írtam, hogy spoiler, nem lett volna kötelező elolvasni. De úgy látszik, a szövegértésed nincs éppen a toppon! Inkább ezen gondolkodj el. És képezd egy kicsit magad...
süti beállítások módosítása