Új nap a Végzeten. Riley a saját vizeletüket ivó kínai bányászok esetével szórakoztatja Greert, aki őrségen áll a víztartály előtt. Pfuj. Igen, értjük, kevés a víz, de most kellett ezt? Greer is inkább úgy csinál, mintha nem hallotta volna, ami szokásos viselkedését tekintve kifejezetten visszafogott reakció.

Ráadásul kiderül, hogy a víz nem csak kevés, de megmagyarázhatatlan módon fogy is – eltűnt belőle vagy negyvenezer liter, állandó őrség mellett. Bár Eliban felmerül a gondolat, hogy talán elpárologhatott, mikor megmártóztak a napban, de nem, zárt rendszerről van szó, ráadásul az ujrafeldolgozó rendszer sem csöpög sehol, amit mostanában próbálnak gatyába rázni. A múlt hét eseményei után persze van egy ennél mindenkit jobban érdeklő kérdéskör: nevezetesen, ha a Végzet megtöltötte a hasikáját napenergiával, akkor ugyan mi a retkes búbánatért nem tárcsáznak vissza a Földre?

Hát, mint kiderül, azért, mert az aksik bizony tönkrementek párezer év alatt, és alig tudják magukat a régi érték 40%-ára feltölteni. Ez vajon azt jelenti, hogy az energiát siserehadként fogyasztó emberekkel a fedélzetén a hajó napról napra fog járni? Mindenesetre ezen az energiaszinten bizony nincs Földre tárcsázgatás, mondja Rush, úgyhogy vissza a hova tűnik a víz problémakörhöz; majd rögtön fogná is munkára Eli-t, aki amúgy az energiatárolók 40%-os megmaradt kapacitását is kiásta a Végzet számítógépéből – de a kis kocka igen népszerű, Young lestoppolja a magánprojektjéhez. Eli ugyanis rejtett közvélemény-kutatást tart a KINO-kkal az ezredesnek, egészen pontosan kémkedik a hajó népe, hangulata és véleménye után. Meg is ismerjük Franklin barátunk érdekes elméletét „akinél a víz, annál a hatalom, avagy a katonák rejtik el a vizet” témakörben. Young láthatóan ennél nagyobb halra vadászik (de vajon mire?), ezért utasítja Elit, hogy füleljen tovább, és ha már lendületben van, ugyan takarítsa el a disznóólat maga körül.  A szoba állapota, úgy tűnik, a fura ködszerű izémicsodáknak sem tetszik, mert Young távozta után lelécelnek Eli háta mögül.

A Végzet kilép a fény feletti sebességből; és hopp; lőn bolygó a kapu hatótávolságában. Gyors KINO-felülvizsgálat alapján Eli megállapítja, hogy beléptek a Hoth-rendszerbe, bár szerintem boldogan elcserélhetnék vele, mert azon legalább volt levegő. A légkör halvány utánzatával a Hoth2 is rendelkezik, az éppen csak állati ritka és mérgező. Viszont van jég, jég, és jég – vízjég – amit megfelelő összetétel esetén igen szívesen fogadna a hajó szomjas népe. Young tehát úgy dönt, itt az ideje használatba venni a talált űrruhákat.

Ezekből persze összesen kettő van használható állapotban, így az ezredes és Scott megy kirándulni, mivel ők láttak már közelebbről ilyesmit.  Ugyan Scott pedzegeti, hogy egy Kennair nevű nőn is volt már űrruha, de az ezredes sétálni akar, nincs apelláta. Kapnak egy plazmavágót is, hogy könnyebben aprítsák a jeget; valamint azt a megnyugtató információt, hogy előbb fogy el az a 8 órányi levegőjük, minthogy a Végzet itt hagyhatná őket. Young távollétük idejére megteszi TJ-t parancsnoknak, és ezt valamiért nem mulasztja el külön is kihangsúlyozni Rush felé.

Young és Scott tehát átlépnek a kapun – végre, végre megcsodálhatjuk a féreglyuk-effektet is, ideje volt már a 6. résznél járva – és szokás szerint rögtön letottyannak a tövébe a túloldalon jeget tesztelni. Szintén szokás szerint a kapu tövében ammóniás a jég, menni kell messzebb keresgélni. Pedig milyen egyszerű lett volna, ha csak átlapátolják a havat a kapun… Így viszont minél távolabb jutnak, annál kevesebb jeget tudnak visszacipelni. Szerencsére Eli átküldi nekik KINO-meghajtású szánját – fogadjunk, hogy a Vissza a jövőbe 2 gördeszkáját akarta utánozni vele eredetileg – így már semmi akadálya a jégbeszerző útnak.

Rush lelkiismeretesen fenntartja az állandó kapcsolatot az ezredessel,  gondosan újratárcsáztat minden alkalommal, amikor a kapu bezárul. Ezzel kapcsolatban felidézzük a csillagkapu-utazás alapjait, miszerint egy kapu normál esetben 38 percig tud nyitva maradni, mivel újszülöttnek és Elinak minden vicc új. Eközben Young és Scott folyamatos tesztelgetés mellett vág át a nagy havas lapályon a szemközti hegyek felé, apróbb rengések kíséretében. Találnak egy megfagyott vízesést, ami végre tiszta H₂O-t tartalmaz, boldogan rádióznak vissza a hajóra; majd plazmavágóval és golyókkal bontják a jeget, ez utóbbi zseniális ötlet, hátha rájuk szakad a hegy összes lavinája

A víz továbbra is rejtélyesen fogy a tartályból, így TJ kiadja az utasítást a népek átkutatására. Greer és egy Gorman nevű fiatalember, akin mintha vörös inget láttam volna egy pillanatra, hamarosan találnak is pár kanna vizet és egy zsáknyi fejadagot Spencernél, akinek ugyan megint kijárna minimum egy puskatus ezért, de TJ inkább bezáratja, döntsön róla Young, ha visszajött. A szöszi szanitécet sokkal jobban foglalkoztatja, hogy előzőleg a folyosón találkozott valami magától mozgó ködszitálással, amely egy időre felvette az arcát is, mintha kommunikálni próbálna, majd egyszer csak eltűnt. TJ elindul, hogy beszéljen Rush-sal a dologról, Greer pedig folytatja társaival a szobák átkutatását, bár tudják: bármit is találnak az embereknél, az nem lehet összességében annyi, mint amennyi a tartályból hiányzik.

Rush, Eli és TJ lelkesen próbálják meghatározni, hogy a repkedő zizegés vajon felhő, bogárraj vagy a Nyolcadik utas: a Halál idegenjének távoli leszármazottja. Arra jutnak, hogy ugyanazokról a lényekről lehet szó, amik Scottal játszottak forgószelecskét a sivatagban; majd mikor a csapat visszatért a kapun át, homokszemcsének álcázva magukat szépen velük jöttek, és lelkes szaporodásba kezdtek, miközben lassan megszlopálják a hajó összes vízét.  TJ ugyan nem érzi őket veszélyesnek, de azért elrendeli a hajó népének a szobafogságot. És ezt nagyon jól teszi, mert nem sokkal később Gorman is összefut az akármikkel, és mivel ijedtében belelő párat a ködbe a marhája, pillanatok alatt cafatosra-véresre cakkozzák szerencsétlent.

Youngék leszállítják az első szánnyi jeget, és indulnak vissza a második adagért, bár az ezredes majdnem meggondolja magát, mert Eli elpofázza a rajban repkedő borotvapengéket és Gorman sorsát.  Miután a jégvadászok mégis távoznak fagyott vízesés irányba, Eli és Rush elvitatkoznak egy darabig azon, hogy a kis kocka megtanulhatná, hogy mikor kell befogni a száját, mert a víz most a legfontosabb. Majd összeül a kupaktanács, hogy döntsön a bogárkérdésről. Greer faragott valami lángszóró-félét (szerintem ő is látta Ripley kalandjait), és kifüstölésre szavaz; TJ megadja neki a felderítési engedélyt, de gyújtogatás nélkül.  Eli igazít valamit a KINO-k szűrőin, és így már látják, hogy az láthatatlanná vált szemcsék minden ajtónyitáskor ki-be járnak a víztartályba. Greer megtalálja a rajt, és lángszóróval ijesztgetve terelgetni kezdi őket. Mivel a hajó lakható részein nincs légzsilip, egy lezárt szellőzőrendszerű szobába zárják a felhőt, amíg kitalálnak valamit.

A jégbányászok a második adagot pakolják a szánra, amikor Scott egyszer csak átesik a talajon egy mély gleccserszakadékba. Sajnos megakad pár méter zuhanás után, pedig már örültem, hogy megszabadultunk tőle. Ráadásul be is szorul, az ezredes hiába próbálja kötéllel kihúzni. Miközben meg-megremeg a környék, a hadnagy hülyébbnél hülyébb ötletekkel áll elő, hogy szabadítsa ki magát (kilövöldözi magát a jégből, vagy kivágja plazmavágóval), de hála Istennek az ezredesnek ennél azért több esze van. A következő rengésnél megmozdulnak a szakadék falai, és a hadnagy űrruhája kiszakad.

Young kapcsolatba lép a hajóval, ismerteti a helyzetet. Rush a sziszegésből megbecsüli, hogy Scottnak maximum egy órája maradt, majd a szokásos tapintatával helyből megpróbálja meggyőzni az ezredest, hogy hagyja ott Scottot és hozza vissza a jeget (na jó, nem ennyire szó szerint, de azért egyértelmű a mondanivalója). Chloe, aki addigra már ott tördeli kezeit, mivel a méteres kebleiről ismert James hadnagy, Scott raktárbarátnője valami női együttérzésből kifolyólag riasztotta, ennek hallatán elküldi a fenébe,  majd a rókaképű megkapja ugyanezt még egyszer Youngtól, csak kicsit jobban becsomagolva. Young marad, pedig Scott is megpróbálja rábeszélni az ellenkezőjére, egészen övön aluli lelkifröccsel,  aminek az egyetlen haszna, hogy megtudjuk, immár vagy 3 hete élnek a hajón. (Remélem, eddigre már nem csak Chloe zuhanyozott).

A bogarak elég idegesen zizegnek a bezárt szobában, majd elkezdenek egyenként kiszökni az elvben légmentes rekeszfal ajtón. TJ erre azt találja ki, hogy odaáll egy fémbödön víznyi csalival az ajtóba, mert rá még nem haragszanak a jószágok, és aztán átküldi őket a bödönnel együtt a jégbolygóra, ott aztán van nekik elég víz, csak győzzék elnyalogatni. Ezalatt Scott már elájult, és Young épp állna neki meggyászolni, amikor újabb rengést követően a hadnagy egyszer csak zuhanni kezd, mert a föld(jég?)mozgás ezúttal távolabb vitte egymástól a szakadék falait Az ezredes még pont időben elkapja a kötelet, mielőtt Scott eltűnne vele együtt a mélyben, majd nagy nehezen felrángatja a pasast, aki közben kissé magához térve még segíteni is tud ebben.

Természetesen akkor érnek a kapuhoz, amikor épp a bogaras bödönt készülnek áttessékelni rajta a túloldalról, így várniuk kell, méghozzá Rush tanácsát követve mozdulatlanul. Bödön jön, bogarak kifeszítik belülről, körbezizegik a szánon fekvő Scottot, majd összeállnak egy percre arccá, ami mintha biccentene az alig magánál lévő hadnagy felé; végül elrajzanak a pusztába. A kapu bezáródik, lehet hazatárcsázni.

Ahogy Young áttolja a rögtönzött hordágyat a kapun, mindenki köréjük gyűlik. Scott megmarad, bár elég megviselt, TJ nekiáll ellátni, Chloe ismét kezet tördel, ezúttal a fiúét, Young iszogat és lesisakosodik. Az egyetlen, aki nem csatlakozik a zsibvásárhoz, az természetesen Rush, akinek tekintetéből tisztán kiolvasható, hogy az ezredes által hazatolt Scott/jég arányt kifejezetten kedvezőtlennek tartja.

Bejegyzés a KINO-naplóba: „Hajóidő szerint körülbelül 3:00-kor Gorman tizedes belehalt sérüléseibe,  melyeket egy idegen entitással való találkozás során szerzett.”