Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Stargate Universe 1x06 – Water

2009. november 09. 08:00 - Cicus Maximus

Új nap a Végzeten. Riley a saját vizeletüket ivó kínai bányászok esetével szórakoztatja Greert, aki őrségen áll a víztartály előtt. Pfuj. Igen, értjük, kevés a víz, de most kellett ezt? Greer is inkább úgy csinál, mintha nem hallotta volna, ami szokásos viselkedését tekintve kifejezetten visszafogott reakció.

Ráadásul kiderül, hogy a víz nem csak kevés, de megmagyarázhatatlan módon fogy is – eltűnt belőle vagy negyvenezer liter, állandó őrség mellett. Bár Eliban felmerül a gondolat, hogy talán elpárologhatott, mikor megmártóztak a napban, de nem, zárt rendszerről van szó, ráadásul az ujrafeldolgozó rendszer sem csöpög sehol, amit mostanában próbálnak gatyába rázni. A múlt hét eseményei után persze van egy ennél mindenkit jobban érdeklő kérdéskör: nevezetesen, ha a Végzet megtöltötte a hasikáját napenergiával, akkor ugyan mi a retkes búbánatért nem tárcsáznak vissza a Földre?

Hát, mint kiderül, azért, mert az aksik bizony tönkrementek párezer év alatt, és alig tudják magukat a régi érték 40%-ára feltölteni. Ez vajon azt jelenti, hogy az energiát siserehadként fogyasztó emberekkel a fedélzetén a hajó napról napra fog járni? Mindenesetre ezen az energiaszinten bizony nincs Földre tárcsázgatás, mondja Rush, úgyhogy vissza a hova tűnik a víz problémakörhöz; majd rögtön fogná is munkára Eli-t, aki amúgy az energiatárolók 40%-os megmaradt kapacitását is kiásta a Végzet számítógépéből – de a kis kocka igen népszerű, Young lestoppolja a magánprojektjéhez. Eli ugyanis rejtett közvélemény-kutatást tart a KINO-kkal az ezredesnek, egészen pontosan kémkedik a hajó népe, hangulata és véleménye után. Meg is ismerjük Franklin barátunk érdekes elméletét „akinél a víz, annál a hatalom, avagy a katonák rejtik el a vizet” témakörben. Young láthatóan ennél nagyobb halra vadászik (de vajon mire?), ezért utasítja Elit, hogy füleljen tovább, és ha már lendületben van, ugyan takarítsa el a disznóólat maga körül.  A szoba állapota, úgy tűnik, a fura ködszerű izémicsodáknak sem tetszik, mert Young távozta után lelécelnek Eli háta mögül.

A Végzet kilép a fény feletti sebességből; és hopp; lőn bolygó a kapu hatótávolságában. Gyors KINO-felülvizsgálat alapján Eli megállapítja, hogy beléptek a Hoth-rendszerbe, bár szerintem boldogan elcserélhetnék vele, mert azon legalább volt levegő. A légkör halvány utánzatával a Hoth2 is rendelkezik, az éppen csak állati ritka és mérgező. Viszont van jég, jég, és jég – vízjég – amit megfelelő összetétel esetén igen szívesen fogadna a hajó szomjas népe. Young tehát úgy dönt, itt az ideje használatba venni a talált űrruhákat.

Ezekből persze összesen kettő van használható állapotban, így az ezredes és Scott megy kirándulni, mivel ők láttak már közelebbről ilyesmit.  Ugyan Scott pedzegeti, hogy egy Kennair nevű nőn is volt már űrruha, de az ezredes sétálni akar, nincs apelláta. Kapnak egy plazmavágót is, hogy könnyebben aprítsák a jeget; valamint azt a megnyugtató információt, hogy előbb fogy el az a 8 órányi levegőjük, minthogy a Végzet itt hagyhatná őket. Young távollétük idejére megteszi TJ-t parancsnoknak, és ezt valamiért nem mulasztja el külön is kihangsúlyozni Rush felé.

Young és Scott tehát átlépnek a kapun – végre, végre megcsodálhatjuk a féreglyuk-effektet is, ideje volt már a 6. résznél járva – és szokás szerint rögtön letottyannak a tövébe a túloldalon jeget tesztelni. Szintén szokás szerint a kapu tövében ammóniás a jég, menni kell messzebb keresgélni. Pedig milyen egyszerű lett volna, ha csak átlapátolják a havat a kapun… Így viszont minél távolabb jutnak, annál kevesebb jeget tudnak visszacipelni. Szerencsére Eli átküldi nekik KINO-meghajtású szánját – fogadjunk, hogy a Vissza a jövőbe 2 gördeszkáját akarta utánozni vele eredetileg – így már semmi akadálya a jégbeszerző útnak.

Rush lelkiismeretesen fenntartja az állandó kapcsolatot az ezredessel,  gondosan újratárcsáztat minden alkalommal, amikor a kapu bezárul. Ezzel kapcsolatban felidézzük a csillagkapu-utazás alapjait, miszerint egy kapu normál esetben 38 percig tud nyitva maradni, mivel újszülöttnek és Elinak minden vicc új. Eközben Young és Scott folyamatos tesztelgetés mellett vág át a nagy havas lapályon a szemközti hegyek felé, apróbb rengések kíséretében. Találnak egy megfagyott vízesést, ami végre tiszta H2O-t tartalmaz, boldogan rádióznak vissza a hajóra; majd plazmavágóval és golyókkal bontják a jeget, ez utóbbi zseniális ötlet, hátha rájuk szakad a hegy összes lavinája

A víz továbbra is rejtélyesen fogy a tartályból, így TJ kiadja az utasítást a népek átkutatására. Greer és egy Gorman nevű fiatalember, akin mintha vörös inget láttam volna egy pillanatra, hamarosan találnak is pár kanna vizet és egy zsáknyi fejadagot Spencernél, akinek ugyan megint kijárna minimum egy puskatus ezért, de TJ inkább bezáratja, döntsön róla Young, ha visszajött. A szöszi szanitécet sokkal jobban foglalkoztatja, hogy előzőleg a folyosón találkozott valami magától mozgó ködszitálással, amely egy időre felvette az arcát is, mintha kommunikálni próbálna, majd egyszer csak eltűnt. TJ elindul, hogy beszéljen Rush-sal a dologról, Greer pedig folytatja társaival a szobák átkutatását, bár tudják: bármit is találnak az embereknél, az nem lehet összességében annyi, mint amennyi a tartályból hiányzik.

Rush, Eli és TJ lelkesen próbálják meghatározni, hogy a repkedő zizegés vajon felhő, bogárraj vagy a Nyolcadik utas: a Halál idegenjének távoli leszármazottja. Arra jutnak, hogy ugyanazokról a lényekről lehet szó, amik Scottal játszottak forgószelecskét a sivatagban; majd mikor a csapat visszatért a kapun át, homokszemcsének álcázva magukat szépen velük jöttek, és lelkes szaporodásba kezdtek, miközben lassan megszlopálják a hajó összes vízét.  TJ ugyan nem érzi őket veszélyesnek, de azért elrendeli a hajó népének a szobafogságot. És ezt nagyon jól teszi, mert nem sokkal később Gorman is összefut az akármikkel, és mivel ijedtében belelő párat a ködbe a marhája, pillanatok alatt cafatosra-véresre cakkozzák szerencsétlent.

Youngék leszállítják az első szánnyi jeget, és indulnak vissza a második adagért, bár az ezredes majdnem meggondolja magát, mert Eli elpofázza a rajban repkedő borotvapengéket és Gorman sorsát.  Miután a jégvadászok mégis távoznak fagyott vízesés irányba, Eli és Rush elvitatkoznak egy darabig azon, hogy a kis kocka megtanulhatná, hogy mikor kell befogni a száját, mert a víz most a legfontosabb. Majd összeül a kupaktanács, hogy döntsön a bogárkérdésről. Greer faragott valami lángszóró-félét (szerintem ő is látta Ripley kalandjait), és kifüstölésre szavaz; TJ megadja neki a felderítési engedélyt, de gyújtogatás nélkül.  Eli igazít valamit a KINO-k szűrőin, és így már látják, hogy az láthatatlanná vált szemcsék minden ajtónyitáskor ki-be járnak a víztartályba. Greer megtalálja a rajt, és lángszóróval ijesztgetve terelgetni kezdi őket. Mivel a hajó lakható részein nincs légzsilip, egy lezárt szellőzőrendszerű szobába zárják a felhőt, amíg kitalálnak valamit.

A jégbányászok a második adagot pakolják a szánra, amikor Scott egyszer csak átesik a talajon egy mély gleccserszakadékba. Sajnos megakad pár méter zuhanás után, pedig már örültem, hogy megszabadultunk tőle. Ráadásul be is szorul, az ezredes hiába próbálja kötéllel kihúzni. Miközben meg-megremeg a környék, a hadnagy hülyébbnél hülyébb ötletekkel áll elő, hogy szabadítsa ki magát (kilövöldözi magát a jégből, vagy kivágja plazmavágóval), de hála Istennek az ezredesnek ennél azért több esze van. A következő rengésnél megmozdulnak a szakadék falai, és a hadnagy űrruhája kiszakad.

Young kapcsolatba lép a hajóval, ismerteti a helyzetet. Rush a sziszegésből megbecsüli, hogy Scottnak maximum egy órája maradt, majd a szokásos tapintatával helyből megpróbálja meggyőzni az ezredest, hogy hagyja ott Scottot és hozza vissza a jeget (na jó, nem ennyire szó szerint, de azért egyértelmű a mondanivalója). Chloe, aki addigra már ott tördeli kezeit, mivel a méteres kebleiről ismert James hadnagy, Scott raktárbarátnője valami női együttérzésből kifolyólag riasztotta, ennek hallatán elküldi a fenébe,  majd a rókaképű megkapja ugyanezt még egyszer Youngtól, csak kicsit jobban becsomagolva. Young marad, pedig Scott is megpróbálja rábeszélni az ellenkezőjére, egészen övön aluli lelkifröccsel,  aminek az egyetlen haszna, hogy megtudjuk, immár vagy 3 hete élnek a hajón. (Remélem, eddigre már nem csak Chloe zuhanyozott).

A bogarak elég idegesen zizegnek a bezárt szobában, majd elkezdenek egyenként kiszökni az elvben légmentes rekeszfal ajtón. TJ erre azt találja ki, hogy odaáll egy fémbödön víznyi csalival az ajtóba, mert rá még nem haragszanak a jószágok, és aztán átküldi őket a bödönnel együtt a jégbolygóra, ott aztán van nekik elég víz, csak győzzék elnyalogatni. Ezalatt Scott már elájult, és Young épp állna neki meggyászolni, amikor újabb rengést követően a hadnagy egyszer csak zuhanni kezd, mert a föld(jég?)mozgás ezúttal távolabb vitte egymástól a szakadék falait Az ezredes még pont időben elkapja a kötelet, mielőtt Scott eltűnne vele együtt a mélyben, majd nagy nehezen felrángatja a pasast, aki közben kissé magához térve még segíteni is tud ebben.

Természetesen akkor érnek a kapuhoz, amikor épp a bogaras bödönt készülnek áttessékelni rajta a túloldalról, így várniuk kell, méghozzá Rush tanácsát követve mozdulatlanul. Bödön jön, bogarak kifeszítik belülről, körbezizegik a szánon fekvő Scottot, majd összeállnak egy percre arccá, ami mintha biccentene az alig magánál lévő hadnagy felé; végül elrajzanak a pusztába. A kapu bezáródik, lehet hazatárcsázni.

Ahogy Young áttolja a rögtönzött hordágyat a kapun, mindenki köréjük gyűlik. Scott megmarad, bár elég megviselt, TJ nekiáll ellátni, Chloe ismét kezet tördel, ezúttal a fiúét, Young iszogat és lesisakosodik. Az egyetlen, aki nem csatlakozik a zsibvásárhoz, az természetesen Rush, akinek tekintetéből tisztán kiolvasható, hogy az ezredes által hazatolt Scott/jég arányt kifejezetten kedvezőtlennek tartja.

Bejegyzés a KINO-naplóba: „Hajóidő szerint körülbelül 3:00-kor Gorman tizedes belehalt sérüléseibe,  melyeket egy idegen entitással való találkozás során szerzett.

21 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szmoker (Homo Trollicus) 2009.11.09. 09:07:45

1x07 elég szar lett, tipikus lelkipatkány töltelékepizód.
Ha így folytatják, ez még a második évadot sem éli meg.

Eli meg valami hihetetlenül, döbbenetesen idegesítő.

Alapvetően az összes karakter egydimenziós, kivéve Young és félig-meddig Rush.

Sajnos ez így eddig nagyon kevés.

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2009.11.09. 09:45:44

Nincs már ötlet? Koppintgatjuk a Battleastar Galactica epizódjait? Bár megfejelték némi élienekkel is hogy mégse legyen akkora koppintás.

+ hány szánnyi jeget hoztak át? Nem hiszem hogy auz eltűnt 40 000 litert pótolni fogja. De mégis van egy sanda gyanúm hogy ezután többé nem fog szóbajöni vízprobléma.

smidgen 2009.11.09. 10:16:45

azért a 1x07-ben poén volt a telekövek kontakt hibája

Cicus Maximus · http://cicmax.blogspot.com 2009.11.09. 10:18:23

@smidgen: @szmoker: Az 1x07 hogyvoltja is pár napon belül kikerül, szerintem ezt ott majd megcsámcsogjuk. Ez itt még spoiler, ha egyáltalán létezik a hogyvoltoknál ez a fogalom :D

2009.11.09. 11:25:17

Észrevételek az 1x06-hoz:

Chloe azért van a hajón, hogy vki aggódhasson mindenféle faszság miatt?

Amikor Scott beragadt a hasadékba, Young miért nem kötötte hozzá a kötelet a "légdeszkához"? Meglökte volna, ami a tehetetlenség miatt kihúzta/félbe tépte volna a szerencsétlent! :D (Elvileg a szánkóról 500 - 1000 kg teherbírást hadovált össze Eli.)

Hogy van az, hogy egyszer a zsilip ajtók légmentesen zárnak (víztartálynál a muslincák nyitáskor repkednek), máskor meg olyanok, mint a szita? Egy zsilipajtó nem tudta megfogni a rovarokat, de egy alu hordó az igen...

Egy szakértőbb orvost nem tudtak volna a hajóra kőportálni (TJ helyett/mellé), aki a pirosruhást összefoltozta volna?
(Bezzeg a 1x07-ben tudálékosok jöttek...)

Az elhunytakról ki húzgálja a strigulákat? Nehogy több legyen az áldozat, mint a bolygóról érkezett személy! :P

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2009.11.09. 12:46:39

"Nehogy több legyen az áldozat, mint a bolygóról érkezett személy! "

Ez nekem is eszembe jutott. :)

Óvatosan kell bánni a vörös ruhásokkal ha nincs utánpótlás.

klingon 2009.11.09. 12:59:12

Vegre TJ csianlt valami ertelmeset( a nok kozul egyedulikent eddig), vezetoi kvalitasok, problemamegoldas, es meg Rush se uvoltotte le a fejet. Kar hogy az ezredes nem megy le a bolygokra gyakrabban.

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2009.11.09. 13:35:30

@Prof. William: Jaja, még a végén befigyel a Voyager-effektus (amiben ugye egy Intrepid osztályú hajó standard zászlósállományának kb. a háromszorosát vesztették el a hét évad alatt...) :-)
Mondjuk a jelenlegi ütemben kb. nyolc évadot is kihúznak, de a vége felé Rush baromira egyedül lenne a hajón :D

Cicus Maximus · http://cicmax.blogspot.com 2009.11.09. 15:00:09

@ANOka: Na majd olyan nyilvántartást is csinálok :) Aztán majd jól lebuknak...

Dcsab 2009.11.09. 15:21:50

Én csak egy dolgon merengek már több rész óta. Zelenka és Rodney is ennyire tehetetlen lenne, vagy már csak az lenne a probléma, hogy a sörfejlesztő kanadai vagy cseh sört adjon-e? Annyira nem SG ez a sorozat! Még régebben a készítők azt nyilatkozták, hogy SG-s lesz, de a BSG és a Firefly hangulatét szeretnék. Hát ez eddig BSG "Zs" kategóriában.

mizrolist 2009.11.09. 16:06:24

@Cicus Maximus: nyugi, a spoiler létezik a hogyvoltnál is, és itt sem szereti a nép ;)

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2009.11.10. 11:52:14

Nem Riley volt a 28 héttel későbben kedves és megértő zombi-apuka?

jack o'neill 2009.11.11. 07:19:30

Elég necces a dolog. De, annyival még épp jobb hogy ne kaszáljam..
Rush-t és Greer-t bírom nagyjából,
Chloe-val csak az a bajom, az ilyen mé' színészkedik? Hogy ő mit keres ott, azt nem értem, lehet kell vki, akit az egyik Alfa-Marine döngethet maximum...
(Bár erre ott volt Scottnak Lt.James.)

@ANOka: "Egy zsilipajtó nem tudta megfogni a rovarokat, de egy alu hordó az igen" > Rá lehet fogni, hogy régi a hajó. Azt meg én is néztem, hogy ha a KINO-s cucc olyan erős, mint amit Eli állít, akkor Young miért nem húzta ki vele a kölköt...

Tomcs 2009.11.11. 10:58:05

lehet hogy a hordó azért fogta meg a rovarokat mert víz volt benne és amíg meg nem itták vagy nem tudni mire kellett nekik addig nyugton voltak. szerintem ezek megmagyarázható dolgok :)

egyébként kövezzetek meg de nekem tetszik a sorozat igaz teljesen más mint az eddigiek és igaz hogy mást vártunk de most hogy kezd valami elkezdődni már nagyon várom a folytatást :)

GDi 2009.11.12. 01:55:17

Picit megnyugtat hogy a Scott-Cloe féle szálak nem csak engem zavarnak.
Ez olyan Beverlyhills 90210, hogy minden epizódban egy pár (túl sok imo) jelenet elmegy arra hogy hogy a kis palacsintaképű hogy smacizik és kufircol Scottal.. :<

Viszont Young nője és a Telford bevillanás vicces volt :)

GDi 2009.11.12. 02:04:50

hopp, kicsit sok lett a 'hogy'.

A lényeg hogy én még nem irom le a sorozatot magamban, hátha még beindul. Elvégre a BSG/SG-1 is elég döcögősen kezdett (bár távolról sem ennyire).

Llew 2009.11.12. 10:30:03

@GDi: kommentben ne spoilerezz, max jelölve

Echnaton 2009.11.13. 20:09:35

Üdv mindenkinek.

Nem akarok okoskodni , de az hogy a "KINO-szánkó" mekkor súlyt bír el az sztem teljesen független attól h mit húznak vele mert saját húzó ereje nincs szóval csak annyir húzta volna amennyire az emberi erő tolta/húzta volna.
Az alu hordós dologban sztem is a hajó lepusztultsága és a hordóban szereplő viz játszhatott közre.
Ami a hozzáértésüket érinti ugye az eddigi részekben már említették h ezek az emberek nem ide valók erre a hajóra nem őket küldték volna ide ha minden jól megy és ezért sem jutnak nagyon előre mert nem ők a No.1 ezt még el is hiszem de akkor mit kerestek a bázison ha ennyire nem értenek semmihez ?
S akkor ott vannak a ős kommunikációs kövek testcserével is jöhetne egy-két zseni h kicsit rendbe szedje a hajót nem?

2009.11.13. 20:27:33

@Echnaton:
Amikor a szánkót emlegettem, mint segítséget, a rápakolt tömeg tehetetlenségére gondoltam: meglököd és surlódás hiányában "csúszik", mint csiga az olajozott taknyon. :)

(Newton n+1. törvénye...)

Echnaton 2009.11.13. 22:50:45

Igen az addig szép is lenne h menne a világba csak az a szerencsétlen rákötözött ember úgy szerepelne az eggyenletben mint ellentétes erő szóval visszafogná, persze ha hoszú a kötél s lendületet tudna venni(csak ha jól emlékszem egy kissebb gödörfélében voltak) igy a "szánkó", neked lenne igazad s vagy kiszabadulna vagy kettétépné :D de legalább lett volna egy kis gondolkodás benne.S akkor még mindig elvághatta volna a kötelet a jég vagy bármi de akkor nem lett volna ilyen drámai.
süti beállítások módosítása