Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Minden lében négy kanál 1x07 - Törvénytelenül

2009. szeptember 14. 10:00 - Sikamlós Jim DiGriz

Legutóbb ott hagytuk abba, hogy kémünk megtudta felügyelőtisztjének nevét és állását. Ezt meg is próbálja egy kicsit hasznosítani, de Bly jól reagál a cseszegetésre, rendőröket hívva az épp egy lopott kocsival érkező, fegyvereket szállító Fionára. Mike segít Fi-nek kimenekülni a szituból, aki az üzlet meghiúsulásáért szívesen megölné az ügynököt - Mike viszont úgy gondolja, ha össze tud szedni némi pénzt, esetleg jobb kapcsolatot alakíthatna ki Bly-jal, úgyhogy egyelőre nyugalomra inti őt. Annyit azért megígér neki, hogy ha a Bly-ügynek vége, megbeszélik, hogy is van most kettejük között a dolog.

El is megy tehát beszélni egy ügyféllel: Ernie egy kisboltot vezet, és sem ő, sem a környék többi kereskedője nem igazán bírja már fizetni a védelmi pénzt a területet terrorizáló bandának. Felkínál hát egy csinos összeget kémünknek, hogy oldja meg a gondot - és noha Mike nem örül, hogy első Miami-i kliense, Javier elmesélte Ernie-nek, hogy mivel foglalkozik, a pénz nagyon kell, úgyhogy meglátja, mit tehet.

Jason Bly alapos embernek tűnik: Sam friss és ígéretes kapcsolatába is beleköp, kicsit befeketítve őt Veronica előtt. Nincs mese, le kell nyugtatni valahogy, amihez pénz kell, amihez viszont ki kell találni, hogy csinálják meg a melót. Elsőnek felmérik a terepet: a banda feje egy Concha Ramirez nevű nő, mindenféle női gyengédség híján. Vaskézzel uralja a beosztottakat, jobbkezével, Diego-val. Jön hát egy őrült rabló, Mike megszemélyesítésében, és szétveri Ernie kisboltját, hogy elindítson egy kis területi vitát. Ernie nem éppen boldog, de elfogadja a tervet. A szitu felpörgetése végett hősünk még Concha két alkalmazottját is összeveri egy kicsit, és ezzel el is nyerte az asszony figyelmét.

Miközben Fi és Sam megfigyelik a bandatagokat, és Fiona kioktatja kedvenc ex-zöldsapkás amorózónkat a női lélek rejtelmeiről, Bly megjelenik Mike-nál. Az ajánlata: tiszta lap, kispolgári élet és egy biztonságiőr-állás. Mike nem megy bele, inkább felcsörgi Barry-t, a pénzmosót, hogy találkozzanak. A randin aztán megkéri őt, hogy némi pénzért és egy bármikor beváltható szívességért intézze el, hogy Bly-nak legyen egy-két off-shore cége és bankszámlája, anélkül, hogy tudna róla. Ernie eközben bosszankodik, valószínűleg nagy lőporos leszámolást várt, nem ismerve Mike munkamódszerét.

Kémünk ugyanis inkább a látványos, de kevésbé veszélytelen módszereket szereti: például kirabolja Concha négy alkalmazottját egy sikátorban, újra elmondva nekik, hogy sokkal jobb lenne, ha máshol szednének védelmi pénzt. Ők már meggyőzöttnek is tűnnek, de Concha jobbkeze, Diego lecsap Mike-ra, és elviszi őt a főnökasszonyhoz, pontosan, ahogy hősünk szerette volna. A találkozó némi veréssel kezdődik, majd konyakkal folytatódik, Concha pedig elmondja, hogy az ingatlanárak lenyomására játszik, és szívesen felbérelné az 'őrült gringo'-t is a hadjárathoz. Mivel több opció nincs, Mike igent mond.

El is mennek Diego-val pénzt begyűjteni, aki elmeséli neki a helyzetet, és az is kiderül, hogy ő nem rajong se a főnökért, se a melóért. Az örült gringo persze meg van győződve arról, hogy lehetne itt gyorsabban is dolgozni, és hogy bemutassa a módszereit, kirabol egy véletlenül arra járó ifjú hölgyet, akit Fionának hívnak. Diego persze nem örül a felhajtásnak. Közben Bly is megjelenik egy új Ford Mustanggal, amit nemrég bérelt neki az iroda, és elmondja Mike-nak, mennyi problémát okozna Nate-nek és Fionának az, hogy nem vállalja el a biztonságiőr-melót. Kémünk némi gondolkodás után azt mondja Bly-nak, hogy oké, akkor legyen.

Concha nagyon gyorsan megkedvelte Mike-ot: már meg is bízza az első komoly feladatával, mégpedig Ernie és családja megölésével. Ernie nem örül, pedig Mike csak elküldené nyaralni, hogy lezárhassa az ügyet. Vonakodva, de belegyezik, hogy bezárja a boltot, így Fiona már neki is állhat kotyvasztani egy bombát. Mikor az megvan, Mike és Diego elindulnak a bolthoz, amit (Diego meglepetésére) természetesen zárva találnak. Az őrült gringo ráadásul fegyvert fog Diego-ra, mondván, hogy Concha megbízásából meg kellene őt ölnie - de erre kiderül, hogy Diego-nak pedig Mike-ot kellene lelőnie. Az öregnek azonban nagyon elege van, úgyhogy alkut kötnek: inkább Concha házába vinné a bombát, és aztán soha többé nem találkoznak. Mike nem örül a vérontásnak, de tény, hogy beválik: a ház felrobban, a főnökasszony halott, Diego eltűnt, az őrült gringo eltűnt, a környék fellélegezhet. Ernie pedig visszakapja a pénzét, mivel Mike-nak csak átmenetileg kellett.

Kémünk egy kis bisztróban ebédel, mikor megjelenik a rendkívül vidám Jason Bly, egy dossziéban Michael Westen új életével. Zavarba is jön egy kicsit, mikor Mike bevallja, hogy igazándiból mégsem szeretné az állást, és van neki is egy dossziéja. A dossziéban pedig egy fiktív cégtörténet és egyenleg Jason és Mike közös off-shore üzletéről, és fotók Jason-ről a valójában Mike által elintézett Mustangban. Bly nem tud mit tenni: mikor Mike a kiiktatásáról szóló dossziét szeretné, egy szót nem tud szólni.

Veszíteni legalább tud: Sam boldog, mivel az ügynök bocsánatot kért Veronicától. Fi is örül, mivel eljött a nagy beszélgetés ideje róla és kémünkről - Mike azonban nem tud mit mondani. Fi megpróbálja hát megverni, de persze a bunyó vége már csók és együtt alvás - egészen addig, míg Bly meg nem jelenik egy dossziéval, majd azt átadva elballag. Viszlát, Jason Bly.

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása