Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Star Trek TNG 1x19 – Coming of age - Vizsga és vizsgálat

2009. augusztus 13. 13:00 - clean lead

Csillagidő 41461.2. A Relva VII. körül kering a hajó, amely Wesley Crushert hozta ide, hogy részt vehessen a Csillagflotta felvételi vizsgáján. Most szorítani kell, mert akkor a tanulmányai miatt nem tudna tovább az Enterprise-on okoskodni. Mielőtt elindulna a megmérettetésre összefut egy barátjával, Jake-kel, aki bár megpróbált bejutni a vizsgára, az előzetes tesztek alapján nem tudott elegendő pontot összeszedni. Úgy tűnik azonban, hogy a nyugodt hátradőlés helyett a kapitány is elszámoltatásra kerül. Nagyon finom kis kettős szálon pergő események lesznek ebben a részben. Különösebb izgalmat azonban ne várjunk. Gregory Quinn admirális érkezett a fedélzetre Dexter Remmick parancsnok kíséretében. Az admirális kizárólag Picard-ral akar beszélni, mert szerinte valami nincs rendben a hajó körül ezért utasítja a kapitányt, hogy a vizsgálatok érdekében működjön együtt Remmickkel.

Mivel régi barátok az admirálissal a kapitány próbál információkat szerezni azzal kapcsolatban, hogy mi lehet a vizsgálatok oka, de elég egyszerűen elhajtják. A bolygón Wesley találkozik az ellenfeleivel, ugyanis a négy jelentkező közül csak egy mehet az Akadémiára. Első egy Oliana Mirren nevű leányzó, aki elég nyílt stílusban osztja az észt, ott van még egy vulkáni hölgyemény T’Shanik és végül egy benzite nevű fajhoz tartozó, feltehetőleg férfi, Mordock. Azt hiszem ő alapvetően valamiféle vízi lény lehet, ezért az orra környékén egy kis fém lapból gőzölög valami állandóan. Illetve még az is elképzelhető, hogy arrafelé annyira büdös minden, hogy csak így tudnak állandó ájulás nélkül életben maradni.

Miután mindenki gyanakodva végigmérte a másikat kezdődhet is a vizsga, amelyet egy sztereotip nevű ázsiai tiszt, Chang vezet. (Szerintem az amerikaiaknál sem mindenki Smith, kedves forgatókönyvírók, tessék gondolkodni.) A kötelező felvezető szövegen ugorva a vizsgázók nekilátnak a feladatok megoldásának, mindenki egy saját gépnél. Az Enterprise-on eszkalálódik a helyzet, mivel Remmick némán figyelve a híd munkáját, folyamatosan irkál valamit. Data többé, La Forge kevésbé udvariasan megkérdezi, hogy miben segíthetne, de Remmick olyan hangnemben pattintja le őket, hogy még az android is láthatóan megpróbálja felülírni a programozása ne ölj parancssorát. Geordi nyafogni kezd Rikernek, aki amúgy is ideges, hogy kihagyták a megbeszélésből, ezért rátöri az ajtót a kapitányra. Mivel Egyes azt hiszi, hogy a világ körülötte forog, rákérdez, hogy a vizsgálat miatta van-e. Picard visszatartja a röhögést és azt mondja, hogy ha tudná miről van szó, akkor sem mondhatná meg, mert parancsot kapott, ahogy Riker is és lehetőleg ezek szerint járjon el.

Egyes remeg a dühtől, hogy egy másik hímet engedtek az általa megjelölt területre és visszatérve a hídra megvívja első csatáját Remmickkel, aki közli, hogy talán most válaszolhatna néhány kérdésre. Riker beszáll a liftbe és közli, hogy más dolga van, majd eltűnik. A helyzet különösen azért égő, mert Deanna és Yar is végignézi, ahogy Remmick apró kupac hamuvá enyészik. Egy(es) - null. Természetesen nem lehet sokáig húzni az elkerülhetetlent, így nem sokára Riker már Remmickkel beszélget, aki szerint a kapitány meghamisította a naplóbejegyzéseket. Egyes javasolja, hogy ezzel kapcsolatban a kapitányt kellene kérdezgetni, Remmick visszavág azzal, hogy Egyesnek teljes mértékben együtt kell működnie vele, és ha nem teszi azzal ő is gyanús lesz. Összefoglalva: íny felvonva, szemfogak kivillannak, megfeszülő izmok, morgás, vicsorgás.

Kicsit később már Deanna van soron, akitől azt szeretné a főinkvizítor megtudni, hogy Picard mentálisan alkalmas-e a hajó irányítására. Troi szerint igen, de Remmick felhozza az esetet a Stargazer-rel, mire a tanácsadónő hűvösen csak annyit mond, hogy egy szerkezet befolyása alatt állt a kapitány. Geordi sem ússza meg, bár nem világos előttem, hogy mért nem a főgépészt kérdezi Remmick, aki ekkor még Argyle hadnagy. Nem húzom az időt, hogy milyen idióta kérdéseket tesz fel Picard-ról, a lényeg az, hogy a kapitányon nincs sapka. (Bogaras ez az ürge és ez bizony spoiler!) Ha mindez még nem lenne elég, további csapás, hogy Wesley visszatér a hajóra és a holofedélzetet választja az elmélkedésre, ahová épp Worf hadnagy érkezik a Bloodbath 213 nevű relaxációs programja lefuttatása érdekében. Amint meglátja a gyíkot menekülne, de már késő. Azt hiszem ebben a pillanatban szívesebben játszaná a fekete lovag szerepét is a Gyalog-galoppból.

Wesley nyüszögni kezd, hogy fél a pszichológiai teszttől - szó se róla, a helyében én is ezt tenném - mert nem tudja, hogy mitől fél igazán és a vizsga ezen része pedig erre fog fókuszálni. Worf elmagyarázza, hogy a róla gyűjtött adatokat elemezve ki fogják találni mi az, amitől a legjobban tart. Ezalatt Wesley idióta barátja, Jake elköt egy kompot, mivel nem tud az apja szemébe nézni, amiért elbukta a vizsgát és elszegődik egy teherhajóra. Ez rendben is van, csak lehetőleg ne a Csillagflotta tulajdonával tegye mindezt. Pláne, hogy szerencsétlen annyira tompa, hogy elront egy egyszerű feladatot és a komp energiaellátása leáll és elkezd a Relva VII. felé hullani. Szép látvány lesz, ahogy elég a légkörbe lépve, remélem lesz olyan szerelmespár akik majd kívánnak valamit, ha látják.

Remmick kárörvendően kérdezgeti, hogy miként volt lehetséges a hajóról ellopni a siklót, de mivel mindenki arrébb löki, végül befogja a száját. Sajnos sem a transzporter, sem a vonósugár nem lehet megoldás már. Picard felveszi a kapcsolatot a komppal és utasítja Jake-et, hogy irányítsa a jármű orrát a bolygó felé. Ez így elsőre kissé furcsán hangzik, de aztán a srác engedelmeskedik és megfelelő időben újraindítva a hajtóművet a légkörről visszapattan a komp, mint a gumilabda a vízről. Riker és Geordi még jobban beleszeretnek a kapitányba és mindenki ujjong. Az inkvizítor azonban továbbra is szeretné tudni Jake, hogyan lophatta el a kompot. Picard türelmesen elmagyarázza, hogy Jake képzett fiatalember, akinek sok helyre van szabad bejárása, többek között a hangárba is.

Remmick újult erővel veti bele magát a munkába és Data parancsnok-helyettest keríti sorra. Vele viszonylag egyszerű dolga lesz, mert a programozása nem teszi lehetővé a hazugságot. (Data for president!) Az android szerint az alap feltevés hibás, minthogy nincs semmi baj a hajón. Lassan a végére érünk a kérdezősködésnek, mert már nem marad ember (vagy mi), akit kérdezgetni lehetne. Worf elég zárkózottan morog vissza, míg Beverley-t a férjével támadja Remmick. Azt szeretné tudni, hogy milyen lehet együttdolgozni valakivel, aki felelős a férje haláláért. Crusher doki olyan fagyosan, hogy az inkvizítor orrszőrei jégcsappá állnak össze, közli, hogy ehhez pont annyi köze van, mint egy kóbor kutyának. Remmicknek nem hiszem, hogy nagyon karácsony-érzése lenne ez után a nap után. Pedig még a legjobb hátra van. Maga a kapitány. A naturalista bolygón nyújtott mutatványáért veszi elő, amikor is Wesleyt mentette meg a halálbüntetéstől, mert összetört néhány gazt. Ez már annyira szánalmas, hogy Picard megunja a kérdezősködést és Quinn admirálishoz indul. Az admirális megnyugtatja, hogy Remmick jelentése már nagyjából teljesen készen van és mindezt sajnos nagy szükség motiválta.

Ezalatt Wesley nagylelkűen segít Mordocknak az egyik vizsgafeladatban és ezzel eléri, hogy a vetélytársa az adott feladatban minden idők második eredményét érje el. Valószínűleg nem magyarázták el neki, hogy ez itt most nem ezért vannak itt, de sebaj, mert Mordock becsületesen közli, hogy mi történt, de Chang már tudja. Itt mindenki rendkívül udvarias. Egy kis piknik a parkban közösen? Nem? Az Enterprise-on már nem ilyen baráti a légkör, Picard duzzogva várja a jelentést, amit Remmick át is ad az admirálisnak. Az inkvizítor higgadtan közli, hogy nem talált, olyan hibát, amilyet az admirális keresett és külön felhívja a figyelmet a hajón belüli szoros összetartásra. Mielőtt távozna, megkéri a kapitányt, hogy néhány hónap múlva lejáró megbízatása után engedje meg, hogy alatta szolgálhasson. Picard némán áll, mire Remmick távozik. Talán jobb is így, az első napján úgyis bedobták volna az antianyag tárolóba.

Quinn végre felfedi a vizsgálat okát. Gyanúja szerint a Csillagflottát valami bomlasztja, de nem tudja, hogy kívülről, vagy belülről jön a fenyegetés és a bomlás jeleit sem kívánja feltárni. Hát, ennyi tájékoztatás elég is lesz, köszönjük, ennél még a Buci Maci is informatívabb. Viszont ami tény, hogy mivel tisztán került ki a vizsgálatból, Picard-t admirálissá léptetnék elő és ő vezetné az Akadémiát. Picard enyhén ostobán tekint körbe, ez igazán váratlan volt. Egy kicsit még motyog valamit arról, hogy ő nem ért a politikához, de aztán abbahagyja, mi pedig álljunk meg egy óra vidám röhögésre. Ezt azért nem kellett volna.

A bolygón ezalatt Wesley várakozik a pszichológiai felmérésre. Bevezetik egy szobába, ahol egy szék van. Ő leül. Vár. Egyszer csak robbanás hallatszik és ez elég indok arra, hogy az ifjabb Crusher bedobja magát. A vészjelző szól, de csak a gyíknak nem tűnik fel, hogy senki sincs a folyosón. Az egyik szobából segélykiáltások hallatszanak. Wesley beront és szembetalálja magát egy letört vezetékkel, amiből szinte szilárd függönyként ömlik a hidrogén gáz. Két tiszt van a szobában. Az egyik lábára rászakadt egy csődarab, a másik a sarokban pánikol és ordít, hogy most már késő, a hidrogén gáz túl nagy koncentrációban van jelen és le fogják zárni a területet. Wesley átlendül a hidrogén folyamon. (Valaki nem dohányzik véletlenül? Tüzet?) Felemeli a csődarabot és noszogatja a másik tagot, hogy ne tehénkedjen a sarokban, hanem mozduljon meg. Az ajtó kezd bezáródni, Wesley az ajtó felé húzza a sérült tisztet, míg a másik katatón módon kiabál a sarokból.

Az ajtó bezáródása előtt néhány pillanattal Wesley kihúzza a sérült tisztet, míg a másik bennragad. Chang épp ekkor érkezik, hogy elmondja, mindez a teszt része volt és most már lehet hazamenni. Ki hitte volna? A két alak arcjátéka annyira volt meggyőző, mintha egy botox-szal kezelt Britney Spears adta volna elő. Chang megnyugtatja a gyíkot, hogy átsurrant ezen a vizsgán is, amiből azt akarták leszűrni, hogy képes-e egy kritikus döntésre, pont amilyet Picard-nak kellett meghoznia Wesley apjával kapcsolatban. Megmenteni másokat, míg valaki meghal. Ezután már csak az eredményhirdetés van hátra. Mordockot választották jelöltnek, aki az első benzite az Akadémián. Na, jól van, szóval kirakat-politikai döntés. Ráadásul Wesley is marad. Összedőlt a remény kártyavára.

Az Enterprise-on a kapitány a már jól ismert pózban elmélkedik a szobájában, amikor Riker érkezik. Picard vázolja neki az admirális ajánlatát. Egyes nagyon örül és gratulál, de az öröm egy része biztos annak szól, hogy már látja magát a hajó kapitányi székében. Segítsek csomagolni? A kapitány azonban még nem döntött és sétálni megy a hajón, ami közben találkozik Jake-kel, aki megköszöni azt az apróságot, hogy megmentette az életét, mire Picard válaszul annyit mond, hogy neki ez a feladata. Ahogy a kamera az arca felé közelít, már nyilvánvaló: a döntés megszületett. Végül még megvigasztalja Wesleyt azzal, hogy neki sem sikerült elsőre a vizsga (de ha valakinek elmondja, akkor ezentúl a latrinát fogja súrolni), lesegít egy kismacskát a fáról, autogramokat osztogat és megmondja az admirálisnak, hogy nem fogadja el az ajánlatot. A záró képen Picard és Wesley már a hídon van és az Enterprise új utakra vezet minket.

Címkék: star trek tng
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Is 2009.08.13. 14:04:55

Ismét jó a hogyvolt. Emlékszem erre a részre, reméltem, hogy Wesley otthagyja a fogát, de tényleg annyira átlátszó volt a vészhelyzet, hogy pusztán intelligenciahiány miatt kirúgném a kiscsávót a francba :)

evicska 2009.08.13. 14:59:37

...lesegít egy kismacskát a fáról...
LOL
Data pedig a legjobb ebben a sorozatban, már alig várom a részeket, amik róla szólnak!!

Kahles 2009.08.13. 20:14:48

Szevasz

Köszi a hogyvolt-ot nagyon jól sikerült. Gratula a teljesítményhez. Ennek a résznek kvázi a folytatása is jó lesz ami a 25.rész lesz annak is várom a hogyvolt-ját már :P
süti beállítások módosítása