Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

CSI: A helyszínelők 9x18 - Álarc mögött (200. epizód)

2009. augusztus 10. 12:44 - zaphodbb

Szédülő szőke nőt látunk, aki pankrációt nézne egy klubban, ha épp nem lenne rohadtul rosszul. Kibotorkál az utcára, ahol hiába integet az autóknak, senki sem áll meg neki. Egy hídon áll, mikor feltűnik egy pankrátor-maszkos, halálfejes fickó. A nő a legnagyobb hülyeséget teszi, leszalad a híd alá. Klasszikus horrorfilmes jelenet: nő szalad, sötét, kihalt minden, a halálfejes meg itt feltűnik, ott feltűnik, majd szép nyugodtan, sétálva elkapja a nőt és eltöri a nyakát.

Langston, Brass és Catherine érkezik a helyszínre, Langston az első pillantásra közli, hogy az eltört nyakú nő az ő egyik diákja volt, bűnügyi patológiát tanult az egyetemen. Ugrunk 4 hónappal korábbra, amikor is Langston egy kávézóban közli  a hullánkkal, aki Silvia, hogy nem lesz tovább a konzulense a szakdolgozatában, mert csatlakozik a helyszínelőkhöz. Silvia nem boldog, cserbenhagyásnak érzi a dolgot. Langston biztosítja róla, hogy bármikor hívhatja, ha kérdése van. Vissza a jelenbe, Catherine és Langston Silvia holttestét vizsgálják, nincs erőszakra utaló jel. Silvia kezében egy darab bőrt találnak. Wendy-hez kerül a bőrdarab, Hodgest is ott eszi a fene, okoskodik, hogy miből származhat, de Wendy nem kér a segítségéből, finoman kipaterolja.

A boncteremben a doki magyarázza, hogy a nyaktörés vezetett a halálhoz és hogy toxikológián van a csaj vére. Langston meg van győződve róla, hogy negatív lesz az eredmény, amiből mi előre tudjuk, hogy tuti pozitív lesz, már csak azért is, mert láttuk, hogy Silvia be volt lőve. Riley érkezik Langstonhoz Silvia híváslistájával, egy Dan Forester nevű fickó vagy hatszor hívta a halála előtt pár órával. Langston ismeri és már megy is Foresterhez, aki egy bárban dolgozik.

Forester azt mondja, hogy együtt élnek Silviával és hogy a tegnap estét nem együtt töltötték, mert Silvia elment kutatni, mint mostanában olyan sokszor. Összevesztek, úgy ment el a csaj, ezért hívogatta egész este. Langston közli vele, hogy Silvia meghalt, Forester semmit se tud semmiről, se a kutatásról, se másról. Nagyon nincs kiborulva azért. Langston elmegy Silvia irodájába, ahol marha nagy dúlást talál, a helyet felforgatták. A kupac alatt megtalálja a saját könyvét, amit Silviának dedikált. Van benne egy fénykép egy legyilkolt lányról. Visszaugrunk megint az időben, a kávéházban Langston és Silvia újra találkozik. Silvia pár megoldatlan gyilkosság fotóját kéri el Langstontól, a kutatásához. Azt már nem mondja el, hogy mi után kutat.

A jelenben vagyunk ismét, tizenegy legyilkolt nő képét nézzük a laborban Catherine-nel és Langstonnal. A Délnyugati Vadász fedőnevű sorozatgyilkos munkái mind, latin lányokat gyilkolt sorra, nem kapták el. Langston szerint Silvia is az ő számlájára írható, mert bár nem latina, de túl közel kerülhetett a gyilkos leleplezéséhez, aki ezért levadászta. A bőrdarabhoz térünk vissza, amit Silvia szorongatott halálában. Nem tudtak róla ujjlenyomatot venni, mert keverednek rajta a nyomok. Viszont minden áldozat vérében csattanó maszlag nyomait találták, ami erősebb mint az LSD, és bizony Silvia vérében is volt belőle. Langston beindul, megy a drogosztályra kideríteni, hol lehet beszerezni manapság csattanó maszlagot.

Brass és Nick érkeznek egy maszlagárushoz, akihez nem jutnak be kopogással. Visítást hallanak bentről, verik az ajtót tovább, végül csak ajtót nyit egy öregasszony, aki beengedi őket. Buli van odabent, dobolás, vuduzás, elszállt emberek tánca tíz négyzetméteren. Közben kutya ugatja meg Nickéket, az emberek ugrálnak, révülnek, visítoznak, bevillantják nekünk ugyanazt a randa, vörös ördögi maszkot, amit Silvia is látott, mikor be volt lőve, mielőtt még kitörték volna a nyakát.

A rendőrségen  a fővudust kérdezi ki Brass és Nick. A faszi annyit mond a nő és a bőrdarab fényképére is, hogy "muerta", azaz halott. Hát ebből se sokat szedtek ki. Greghez ugrunk, aki Langstonnak mutatja a térfigyelő kamerák felvételeit azokról a helyekről, ahol Silviát fel lehet ismerni.  Látszik, hogy  honnan jön ki, úgyhogy Langston és Nick már ott is van a pankrátor klubban. Halálfejes maszkban gyűrik egymást a férfiemberek a ringben, van ebben valami nagyon homo. Nick és Langston elszörnyedve nézik. A ring körül egy vörös fejű pali buzdítja a népet, hogy ordítsanak jobban.

Langstonék kibővülnek Brass-szel és az este egyik főszereplőjét kérdezik ki, aki volt már büntetve, ezzel remekül lehet zsarolni, hogy beszéljen. Látta Silviát két hete, rajongónak adta ki magát. Egy másik pankrátort is kikérdeznek, ennek is van szép kis bűnlajstroma, tőle DNS mintát akarnak venni, de végül nem ad nekik. Egy harmadik is sorra kerül, vén róka már, az ő speciális mozdulata pont egy nyakszorítós fajta. De vele sem jutnak semmire.

Utolsónak még látjuk, amint a vörös fejjel üvöltöző tömeg buzdítós faszit is kihallgatják. Ő is pankrátor volt és ő is volt büntetve, a feleségét verte szarrá, de végül ejtették a vádakat. Felismeri a csajt, kérdezősködött a pankrátorokról, azt mondta magáról, hogy nagy rajongó és cikket akar írni róluk. DNS-t ő se akar adni, mert szerinte a DNS alapján hamisan vádolják meg az embereket. Langston Hodgesnál: a bőrdarabot nézegetik, megtudjuk, hogy minimum ötven éves és valószínűleg pankrátor-maszkból való.

Langston és Riley maszkokat néz sorra bazi nagy képernyőkön és próbálják valahova beilleszteni a kis bőrdarabjukat. Az egyik maszkba pontosan beleillik, már ugrunk is a pankráció terembe, ahol a maszk gazdája, aki Fantasmo, elmondja, hogy tényleg ötven éves az eredeti maszkja, de azt nem használja, csak másolatokat. Ő is benne volt már pár balhéban, az egyik gyilkossági kísérletként van számon tartva, de ő is, mint a többiek, felmenti magát, szerinte nem csinált soha semmi rosszat. Hajlandó DNS mintát is adni, pedig az ő egyedi mozdulata pont olyan, mint amivel kitörték Silvia nyakát.

Wendy talál a bőrdarabon egyezést, így, hogy Fantasmo DNS-ét ki tudta vonni a többi közül. Egy régebbi feleségverőt dob ki a gép, aki nem más, mint a vörös fejű porondmester. Hoppá. A pankráció klub öltözőjében Fantasmo nézegeti az eredeti maszkját, amit megtalált a porondmester táskájában. A porondmester is bejön az öltözőbe, Fantasmo számon kéri rajta, hogy mit keres nála a maszkja és közli, hogy összerakta a képet, mert annyira betegen bámulta a csajt, ahogy a többit is más városokban. A porondmester tagad, de Fantasmo nem hisz neki és ki akarja rakni a szűrét a társulatból.

A porondmester eloldalog, Fantasmo meg belép a pankrátorok szolijába, aztán csak egy kezet látunk, aki megengedi a zuhanyokból a vizet. Majd mikor Fantasmo kilép a szoliból, ott várja a porondmester pisztollyal. Kétszer bele is lő, de Fantasmo annyira fasza gyerek, hogy két mellkas lövéssel is majdnem megfojtja a faszit. De végül nem nyerhet, egy harmadik lövés leteríti. Miközben a porondmester takarítja az arcát, feltűnik Brass és Langston, amire a gyilkosunk elszalad. Egy kis kergetőzés után egy ajtó az útját állja, Brass beéri és térdre kényszeríti.

A porondmester a kihallgatáson még mindig tagad, pedig már világos, hogy mind a tizenegy nőt, no meg Silviát, ő ölte meg. Szerinte nem ő volt, hanem Oggun, aki az erőszak és a puszta erő istene. Ő próbálta megállítani, de Oggun erősebb volt nála. Langston erre ráugrik a porondmesterre, hogy minimum megfojtsa, Brass alig tudja leszedni róla. Langston kint folytatja a tombolást, nagyon szétver valamit a folyosón, hatalmas csörömpöléssel. Miután lehiggad, visszaemlékszik, ahogy Silvia az utolsó találkozásukkor azt mondja,  hogy szaván fogja és majd hívja és ettől még jobban beborul.

A sötét laborban vagyunk, Langston leül az irodájában és kirakja Silvia képét az asztalra a csaj szakdogája fölé, amit azokról a sorozatgyilkosokról írt, akik nem ússzák meg tetteiket. A kétszázadik epizód alkalmából azt hittem rendhagyó részt kapunk, annyira más volt a felvezetés, de végül a nyomába sem ért a századik epizódnak, amit Tarantino rendezett, ahol Nicket elásták és élve zabálták a hangyák. Ha csak visszagondolok rá, kiráz a hideg, ez a rész viszont nem fog sokáig megmaradni a fejemben szerintem.

Címkék: csi lv
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

.makepeace 2009.08.10. 16:17:12

Teljesen egyetértek veled.Méltatlan a sorozathoz,hogy ez volt a 200.rész.Unalmas és érdektelen volt.Pont mint a House 100.része.
Azért köszi a hv-t!!!

Sol 2009.08.10. 16:52:26

Nekem nagyon tetszett, hangulatos volt.
Bár az igaz hogy a vége tényleg lapos volt.

KiWiSaGe 2009.08.11. 11:16:57

Tényleg volt egyfajta nyomasztó hangulata, de ez nem feledteti, hogy unalmas volt és csak arról szolt, hogy Langstonnak milyen szar míg a többiek alig szerepeltek. Nem volt túl emlékezetes

Ditti82 2009.08.11. 21:43:00

Na igen, a 100. az örökre emlékezetes marad. :) A vége nagyon laposra sikerült, pedig az elején azt hittem, ütősebb rész lesz. :S

fishbone973 2009.08.17. 07:56:22

üdv,
a Tarantínós dupla epizód az 5. évfolyam utolsó (két) része, ami a 116-117. rész.

fishbone973 2009.08.17. 07:57:12

a 100. epizód tartalma:
"Egy asszonyt, akin rendőrök hajtottak át, két mérfölddel feljebb találják meg az úton. Nem sokkal később Robbins megállapítja, hogy a nő valójában nem nőnemű."

fishbone973 2009.08.17. 17:56:56

@zaphodbb:
igazán nincs mit.
már régóta figyellek, amúgy nagyon jók a zanzáid!
BTW, a 9x14. epizódnál nyaraltál? én nem láttam, ezért örültem volna..

zaphodbb · http://gyermekszoba.blog.hu 2009.08.17. 23:30:50

@fishbone973: én nyaralás alatt is írtam ezerrel, meg is volt sértődve a család:) itt a 9x14, csak kimaradt a tagekből véletlenül: hogyvolt.blog.hu/2009/07/13/csi_a_helyszinelok_9x14_igazsagosztas_elvetelt_otlet_1
süti beállítások módosítása