Hogy volt?

Tűzvonalban 03x18 - Bizalmi állásban

2009. május 18. 12:46 - kiricsiz

Pircsi a boldogságtól repesve jön ki a lakásából, de Mészáros emberei már lesben állnak, úgyhogy nem sokáig repeshet. El is kapják, habár Pircsi visít, mint a pengős malac. "A szervkereskedő banda, aki csak rendőröket kap el"-témába már bele sem megyek.

Ja, és kiderült, hogy tényleg tök hülyeségeket vágtak be a múlt rész végén. Ez viszont elég nagy baki.

Anita új őrt kapott egy melák ogre személyében, a csaj új taktikával próbálkozik, egyébként becsülöm az életösztönéért, meg a kitartásáért. Felajánlja szexuális szolgáltatásait a csávónak, aki először nem akar belemenni, de lassú víz partot mos.

Mándoki meg hívogatja Janát továbbra is, aki viszont próbálja húzni az időt, naná, hogy nem akar fizetni. Közben bejön Mészáros is, és most kirajzolódik, hogy Balikó milyen kamut hintett el magáról. Tehát ő a helyi maffiafőnök, és nagyon zavarja, hogy emberek tűnnek el a területén, mivel a rendőrség az ő köreit gyanúsítja. Mármint így tudja Mészáros. Aztán Bordásék is stratégiai megbeszélést folytatnak az őrsön. Megint egy zavaró baki. Azon filóznak, hogy Mészárosnak lehet-e köze Jana Kovácshoz, vagy nem. De hát könyörgöm, lefényképezték, ahogy a klinikánál ki-be mászkál! Mégis mit gondolnak, hogy miért volt ott? Arról az apróságról nem is beszélve, hogy ha a klinikát megfigyelnék (mint egy normál nyomozásnál minimum), akkor már rég egyértelmű lenne, hogy Mészáros ott dolgozik. Az is furcsa, hogy a rövid életű lehallgatókészülékek Mészáros hangját nem rögzítették, kizárólag Mándokiét és Janáét, pedig Mészáros is az irodában kapta az utasításokat. Jeladót is elhelyezhettek volna Mészáros kocsiján, akkor már Anitát is rég megtalálhatták volna a tanyán. Szóval megint a szokásos következetlenségek és butaságok. És akkor filózhatnak azon Bordásék, hogy rebbent-e Mészáros szeme, amikor kiejtette Ilcsik a "szervkereskedelem" szót... Baromság. És elmélkedhetnek továbbra is azon, mint az elmúlt öt részben folyamatosan, hogy akkor most van-e bizonyíték, vagy nincs? Nagyon unalmas.

Közben Miklós és Móricz kezdik észrevenni Pircsi eltűnését, merthogy Pircsi ígért Miklósnak egy könyvet, de nem hozza. Hosszú meg leadja a drótot Ilcsiknek, hogy Lovászt kinyírták. Ilcsik először Szekeresre gyanakszik, egyelőre föl sem merül bennük, hogy Joshi papa alkotott. (A szendvicses poén viszont jó.) Viszont ezek szerint Ilcsikék kurvára nem szúrták ki, hogy Joshi egész végig a nyomukban volt, ami megintcsak hitelteleníti az egész KMCS-t.

Jana csőbe húzza szerencsétlen lúzer Mándokit. Megmondja neki, hogy hova dobja a széfnek a kulcsát (annak a széfnek, amibe az anyagot rakja majd Mándoki). Innentől már csak lesben kell állni a postaládáknál, és elkapni a naiv Mándokit. "Bizalom kérdése az egész."

Az e részre jutó 'hétköznapi bűnügy' megint egy családon belüli erőszak. Egy kisfiút talál Kálmán bá, aki nem akar megszólalni. Csak rajzolni hajlandó. Később Edit is bejön pesztrálni a gyereket, nem túl érdekes szál, de hát kell ilyen is.

Pircsi magához tér a kórházban, egy ágyhoz kötözve, őrjöng egy picit, de aztán jön Jana, és bead neki egy szurit. Még cinikusan be is szól neki, hogy na mi van, befejezte a ciKket?

Mészáros elhívja Ilcsiket és Johnnyt az esti partyra. Mivel Bordásék is ott akarnak lenni, megpróbálják lenyomozni, hogy ki szervezi ezt a bulit. Elkezdik sorban felhívogatni a partyszervízeket, aztán végre talált, süllyedt. Így hát újabb álruhás akció következik, a KMCS most pincérnek fogja kiadni magát. Csak éppen az a bökkenő, hogy a csapat nagy részét már Jana ilyen-olyan módon látta. Úgyhogy csavarnak egyet a dolgon, majd azt kamuzzák, hogy már akkor is Ilcsik, akarom mondani Balikó állt a dolgok mögött, amikor bombariadó ürügyén kémkedtek, meg amikor Julcsi Olgának adta ki magát.

Megérkezik Zsigmond is az őrsre, előveszi Kálmánt, aki elmondja, hogy ő még ahhoz a generációhoz tartozik, akiknek még fontos a betyárbecsület, meg hogy ő nem árulja el a Papát, akivel alkut kötött. Erre Zsigmond mégse rúgja ki a KMB-st, hanem engedi tovább dolgozni, sőt, még a razziát is visszavonja, ami azon az építkezésen lett volna, ami a Papa érdekeltségi körébe tartozik. Még mindig nem tudom eldönteni, hogy akkor jó fej-e Vidocq, vagy nem.

Anita megvezeti a hülye őrt. Azt mondja neki, hogy meg szeretné tudni, mi lett Petrával, cserébe meg az őr megdughatja, vagy egyéb választható szolgáltatás.

Közben előkerül a kissrác muterja. A kissrácon előzőleg verésnyomokat találtak, úgyhogy gyanítható, hogy családon belüli erőszakról van szó, csakhogy itt nincs apa, csak az anyja neveli a gyereket. A muter persze nem ismeri be rögtön, hogy ő veri a srácot, Kálmán viszont kelepcébe csalja a csajt, elkezdi nyomni a vakert, hogy őt is verték gyerekkorában, és így tovább, úgyhogy a mama egyszercsak elszólja magát.

Bordásék sikeresen álcázzák magukat pincérnek. Ez a Jana olyan szinten ellenszenves, hogy az ember már várja, mikor veri pofán valaki, ellenszenvesebb, mint Herceg. És ő az egyik legjobb Gonosz is a sorozat történetében, habár Maleket is bírtam anno. Ez nem kis részben köszönhető a színésznő teljesítményének. (És az is vicces, hogy egy miniszter úr is megjelenik a partyn.) Annyi kis gubanc van mindössze, hogy az énekes csaj ismeri Bordást, de aztán szólnak neki, hogy nem ismeri. Szerencsétlen Mándokit eközben elkapták Mészárosék, leviszik a gépházba megkötözve, ahogy azt ilyenkor kell. Aztán lassan megérkeznek Ilcsikék is, Julcsival és Johnnyval (Julcsi játsza Balikó kurváját). Átmennek egy különhelyiségbe tárgyalni Janával, és ez a jelenet megint nem tetszik nekem.

A rész legnagyobb poénja: Kálmán dumálás, meg kotorászás közben egy poloskát talál az őrsön. Ahogy a régi szép időkben már megszokhattuk. Persze kétség nem lehet, ki rakta föl, hiszen bevágják Joshit, ahogy hallgatózik. Mondjuk az kérdés, hogy mikor rakta föl, és hogyan.

Szóval vissza a hajóra. Na, hát itt van ugye a kerület ura, Balikó, aki kurvára nem örül, hogy a területén emberek tűnnek el, annyira kemény gyerek, hogy lazán lelőtte két emberét Mészárosnak, befenyítette a múltkor Mészárost magát is, soroljuk? És most leül Janával szemben, aki felvételi vizsgát tart, és számonkér, diktál, okoskodik, fölényeskedik. Röhejes. Képzeljük már el, hogy a Papa, Demsa, vagy más keresztapa mit szólna egy ilyen idióta csajhoz, aki nem tudja, merre hány méter, és hogy ki az úr a háznál. Persze, oké, Balikónak valamilyen szinten alkalmazkodnia kell a helyzethez, hiszen részesedést akar, és nem bunkózhat a bolond Janával, mert akkor az befeszül, és nem lesz az üzletből semmi. De akkor is. Nem hiszem, hogy bármelyik főgengszter hagyná így eluralkodni Janát, aki úgy viselkedik, mint egy morcos osztályfőnöknéni a rosszcsont nebulókkal, akik berúgták labdával az osztályterem ablakát. És még próbáknak is aláveti "a kerület urát". Nevetséges. Ezt a jelenetet is meg lehetett volna írni hitelesebben, ha máshogy nem, van millió filmbeli előkép, hogyan tárgyalnak a gengszterek.

Na, tehát Balikónak bizonyítania kell, méghozzá azzal, hogy lelövi Mándokit. Ilcsik rövid hezitálás után, gondolom, az ügy érdekében, úgy dönt, hogy lő. (Nyanya: "Nem leszünk ám jóban, ha ennyit kérdezősködik." Tanárnénis hülyeség. Az a gond, hogy nincs igazán letisztázva, hogy Balikó hogyan viselkedjen. A sztori szerint ő egy nagymenő gengszter, aki diktál. De a dialógusok, meg a rendezés szerint viszont úgy fest, hogy ő csak egy bérgyilkos, aki épp melóért kuncsorog a főnökasszonynál, meg Mészárosnál, és mielőtt fölfogadnák, még levizsgáztatják. Ez egy nagyon hülye baki.) Ilcsik Mándoki fejéhez nyomja a pisztolyt, de az üresen kattan, nem volt töltve. Jana jó kis próbának vetette alá Ilcsiket. Bordásék meg lelépnek, otthagyják az egész hajót, merthogy ha ittmaradnak, akkor elborul az agyuk. Viszont így már kiderült, hogy Janából simán kitelik a szervkereskedelem, ráadásul nem is tagadta, hogy ebben utazik. Szóval valami minimális bizonyíték legalább van a csaj ellen, merthogy egészen idáig azon rinyáltak minden egyes részben, hogy nincs bizonyíték.

Anita várja a melákot, aki megszerezte a kért infót, és most szeretné behajtani a szolgáltatás árát. A fickó elkezdi ölelgetni Anitát, aki meg gyorsan megszerzi a fickó fegyverét, és a múltkori hibából tanulva, egyből lő. A csávó elterül, Anita most végre tényleg meg tud szökni. Azt nem mutatják, hogy a rácson hogy megy ki, tegyük föl, hogy azt is ellövi. Kiszalad az épületből az útra, és elkezd szaladni valamerre. Persze teljesen le van gyengülve. Az őrsön eközben kezdenek rájönni, hogy Pircsi tényleg eltűnt, mivel a szomszédasszony betelefonál. (Na ez viszont egy apró, de okos forgatókönyvi húzás. Mondjuk Pircsit úgyis hamar elkezdték volna keresni, mert másnap meló, meg Otyó is kereste volna, de: a néni azért telefonált be az őrsre, mert Pircsi reggel megígérte, hogy hoz neki mittudoménmit a boltból.)

 

Egyébként a múltkor meg Kálloy Molnár Pétert láttam az utcán, úgyhogy mégsem ásták el olyan jól.

Címkék: tűzvonalban
17 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.05.18. 13:16:23

Ezt a Pircsi dolgot nem értem. Most vagy lebukott, és tudják, hogy rendőr, és nem újságíró (Jana meg csak szívatta a beszólással a cikkről), de akkor nagy marhák, hogy pont őt kapják el, vagy nem tudják, de akkor meg honnan volt meg nekik, hogy hol lakik valójában? Az igazi címét adta volna meg az álruhás akció keretében?

Dr. jegeket_bérleteket 2009.05.18. 13:18:50

Mándoki ennyire lúzer hogy lehetett már...!

makepeace 2009.05.18. 13:28:59

Anitából lassan sorozatgyilkos lesz!

hottentotta 2009.05.18. 13:52:13

Köszi a hogyvoltot.

Érdeklődve várom a folytatást, de tényleg sok a bosszantó kisebb-nagyobb baki.

BTW, a recepciós csajt nem tudja valaki, hogy híjják a klinikán? :o)

Renáta_ 2009.05.18. 16:28:25

Amúgy nekem nem volt egyértelmű, hogy végülis Juli Balikó kurvája volt-e, végülis Balikó, mint unokahúgát mutatta be. Mondjuk az unokahúg előtt hosszasan gondolkodott, hogy mit is mondjon...

@Fedor: A Pircsi témát az Indexen is kitárgyaltuk. Valóban nem logikus, hogy a saját lakótelepi címét adja meg, mikor nagyvilági dámát játszik.

Los Alamuszi 2009.05.18. 17:01:55

A hímnemű kartácsok nem kaptak a legérzékenyebb szervükhöz, mikor Anita kekcuális célzattal jó nagy reccsentéssel beleharapott a répába? Ha már kekcuális demonstráció, lehetett volna valamivel vágykeltőbb, nem? ;-)))

Meg nem teljesen világos, milyen céllal lett Mándoki a hajóra cipelve? Hogy kb. 2000%-kal megnöveljék az esélyt, hogy valaki észreveszi amikor fel vagy már le cibálnak egy szemmel láthatólag nem partyvendéget? Nem lett volna egyszerűbb a tanyára vinni, a többi közé, aztán az Ilcsikkel való smúzolás után Ilcseket OTT próbára tenni (és ott aztán nem mentette volna meg senki a lövéstől, amit itt a hajón ugye megint csak nem gondolhattak komolyan, hiszen a pisztolyon 0db hangtompító, ellenben sok-sok fültanú volt...

Jana meg ezerszeres lúzer: a nagyon szupi vállalkozása nem csak mindenféle rendőrrokonokat rabol el az egyszerűség kedvéért (szegény zsaruknak ne kelljen nagyon messze keresgélniük, meg, ha már ennyire szarok, akkor legyen nekik motiváció), hanem azért is, mert egyetlen dokira, Mándokira alapul a biznisz, aki ha kiesik, Anitát máris nem lehet időben szétkapni.

Ja, és az sem túl profi, hogy eddig csak maguknak loptak donort, de Anitát majd jól szétszórják darabonként a világban: mije van Janának? Magánrepcsi flottája, hogy időben oda tudja reptetni a küönböző városokba az itt kivett szerveket? (mert ugye pár órán belül a kivett szervnek be is kell lennie már operálva, nem tartható el a végtelenségig)
És az ilyen illegális klinikáknak van valami nemzetközi szövetsége, ahol készséggel megosztanak egymással minden infót: mi kéne épp, mi van raktáron feleslegben?

kamarti 2009.05.18. 17:20:02

lehet, hogy csak jóindulatú feltételezés tőlem, de Johnny arcán mintha átsuhant volna, hogy ha nem ők, talán Joshi a hunyó Lovász-ügyben. Forgatókönyvileg megalapozott lenne a dolog: az egyáltalán nem feltűnő kék autót ismeri, az apósjelölt infókat kért tőle privatin, nem titkolt céllal - vártam, hogy lesz valami erre utaló megmozdulása ebben a részben. Mert így tényleg elég vicces, hogy nem szúrták ki a 2 méterrel szorosan mögöttük haladó autót...

a van-e köszi Mészárosnak a klinikához?-szenvedésen meg tényleg már én is felnyögtem, nem sorolom fel újra az okokat, mind benne a hv-ben.

a hogy tárgyal egy gengszter?-jelenettel kapcsolatos kifogásokkal is egyetértek, az volt az érzésem, hogy először azt döntötték el, el kell hangoznia Jana szájából az "azt hinném, rendőr" szavaknak és utána írták elé a párbeszédet... pedig se vicces, se szellemes, se semmilyen nem volt ez a szitu
és számomra indokolatlan és zavaró volt a pucoljunk a hajóról dolog is

és igen, igen igen: EGRI MÁRTA, ő "a színésznő"

kamarti 2009.05.18. 17:21:43

na persze nem köszi, hanem köze...

Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2009.05.18. 17:45:22

aszem a posztban minden hiba benne volt. ez sajnos kezd egyre szánalmasabb lenni a forgtókönyv hiánya miatt.
még két észrevétel: todom hogy költségvetés meg minden, de nem lehetett volna egy jobb helyszínt találni egy nagystílúnek szánt fogadára, mint egy ilyen gagyi falambériás, szocreál hajót??? már a múltkori kaszinó is szánalmas volt, egy szűk kis lebúj...
a másik, kezd idegesítő lenni bordás teszetoszasága. ha most bementek volna a gépházba, és kiszabadítják mándokit, simán beszélt volna, és lebukott volna az egész társaság, ehelyett fülüket-farkukat behúzva iszkoltak a hajóról. mi van???!!

bbandi 2009.05.18. 18:32:54

Én egyet nem értek még: Mikor Anita semlegesít egy őrt, miért nem veszi el a telefonját?? Annyi dolga lenne, h felhívja Johnnyt, hogy itt vagyok mérjetek be.

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2009.05.18. 20:02:48

@hottentotta: "BTW, a recepciós csajt nem tudja valaki, hogy híjják a klinikán? :o)"

Csatlakozom! ;-)

Los Alamuszi 2009.05.18. 20:36:46

@bbandi:
biztos nem tudja fejből Johnny számát ;-) Meg a rendőrségét sem.
Én azt nem értem (ismét a lúzer Jana banda), hogy egy foglyot, aki már kinyírta egy emberüket és majdnem megszökött, miért nem őriznek szigorúbban? Bilincselik az ágyhoz vagy két ember megy be hozzá egyszerre, vagy, ha egy, akkor a másik kint biztosít, stb. stb.
Sőt, Pircsit jól láthatóan leszedálták, meg megkötözték, ehhez képest ugye a problémás moszatos ;-) foglyot simán hagyják szabadon.

dr. gernika 2009.05.18. 21:51:37

Nem emlékeztem még pár napja, hogy mi volt az a nagy butaság, amit Mike mondott a rész elején - hát ez, amit itt is írtak: hogy nincs bizonyíték Szerekes/Mészáros és Jana kapcsolatára. És a többiek még bólogattak is rá szorgalmasan!
Ez volt a rész legdurvább bakija, fej-fej mellett Pircsi elrablásával a privát címéről.
Én is úgy érzem, hogy túl óvatosak, teszetoszák, megfutamodnak, mikor akciózhatnának is. Bordás mintha minden vakmerőségét elvesztette volna.

h492019 2009.05.18. 22:55:38

@gernika: "Bordás mintha minden vakmerőségét elvesztette volna."

régebben meg általában pont ezt kritizáltuk talán... hogy gyakorlatilag túl hamar odacsapnak és a rendőrség nem is ilyen... nem de?

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2009.05.19. 08:36:00

A tárgyalásnál megfogalmazott gondolatokkal egyet értek. Ennél - meg a korábbi kikötősnél - sejlett fel hogy milyet gengszter-filmet akartak volna belőle csinálni, ha nem kellene folyton a magyar rögvalósághoz kötniük magukat (ne tegyék! Ez nem a Szomszédok. Annak az az értéke, hogy pontosan rekonstruálja utólag is nekünk a 90-es éveket, ennek a sorozatnak az izgalom és az elrugaszkodás jelentené a kiutat).

A másik pedig a karakterek elmosódása. Az hogy Ilcsik nem teljesen illeszkedik a felvett szerepébe. Na bumm, nem jó, de ráfogjuk, hogy ő nem maffiózó. Viszont engem sokkal jobban zavar Dzsoni szerepe. Az első évadban egy vicces töltelékemberke volt. Az meg is felelt neki. De mióta őt is középre helyezték, sem a színész, sem a forgatókönyvírók nem tudnak vele igazán mit kezdeni. Próbálják valamennyire visszarángatni a régi szerepet, de ez az új szerep meg lötyög rajta... Teljesen amorffá lett.

És a rögvalóság mellett nagy hátránya a soroztatnak, hogy folyton ugyanazokat az embereket kell használniuk. Így viszont egyre több lesz a baki, következetlenség, a karakterek elmosódnak. Annyi jó magyar színész van, tessék őket is használni ;-) Egy-egy karaktert persze lehet továbbvinni a következő évadra, de az, hogy az őrs állományát vonszolják évadról-évadra, már a 3. évadban egyáltalán nem "vicces".

gyurmalány 2009.05.19. 10:25:41

ugye egri márta ment el a pánikban bánsági ildikóval vibrátort venni? vagy rosszul emlékszem?