Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Kés/alatt 3x09 – Hannah Tedesco

2009. május 06. 13:00 - Madmoazell

Szerk. megj.: Elnézést kérek, hogy eddig nem volt hogyvolt, szakdolgoztam (mentségemre szolgál, hogy a Kés/alattból is). Mostantól újult erővel folytköv.

Az, hogy mi történt eddig, majd szépen lassan kiderül, lássuk előtte napibetegünket, vagyis az anyukáját, Allie-t, aki egy másik hölgyeménnyel, Illanával együtt járul Christian és Quentin elé. A lányaikról van szó – az egyikőjük ugyebár Hannah, aki csúnya balesetet szenvedett a vidámparkban, és leszakadt az arca. Illana lánya, Lisa cukorbeteg, kilenc hónapja kómában fekszik, és mivel már nem valószínű, hogy felgyógyul, anyukája Hannah-nak adományozza az arcát. Quentin meglepődik, Christian pedig aggódik, hogy az arcátültetés csak egy elméleti eljárás, de Allie hajthatatlan. Dokijaink végül belemennek, bár etikailag nem nagyon tetszik nekik a dolog.

Sean nemrég felkarolt egy tanúvédelmi programos anyát és fiát, akikről legutóbb kiderült, hogy nem őket védik, hanem tőlük másokat. McNamara elég depisnek tűnik, és amint Nikki kitámolyog a reggeli kávéért a konyhába, kérdőre vonja. A nő persze tagad, hogy önvédelem volt, nem előre eltervezett gyilok, Sean meg újra belemegy a tervezgetésbe a közös jövőjükről.

Quentin huncutkodik, éppen egy újságírónővel csacsog telefonon a Tedesco-lány történetéről, amit persze csak majd jót tesz a biznisznek. Még akkor is ők járnak jól, ha a betegnek konyec, mert rá lehet fogni a rossz immun-rendszerére. Meg a nyuszira. Christian morog, de nincs sok ideje, mert új beteg érkezik, Mrs. Eubanks. A hölggyel a férje nem akar lefeküdni, ellenben előszeretettel elégíti kifelé Kimber életnagyságú gumibabáját, meg persze magát is vele. Mrs. Eubanks minden vágya, hogy Christian Kimber-formára alakítsa át a cicijét, a popsiját, meg hát a nunust is, mert ugye az a lényege az egésznek. Dr. Troy kézenfekvő ötlettel áll elő – ki kell dobni a babát, amikor Mr. Eubanks nincs otthon. Asszonyka tántoríthatatlan, de a műtét elmarad.

Sean és Nikki Austinnal piknikel egy parkban, baseballozás, bor, takaró a fűben, teljes az idill. Egyszercsak feltűnik egy gyanús fószer a fa mellett, aztán már nincs ott, de mikor Sean elmegy a mosdóba kimosni az összeborozott takarót, megint felbukkan. Aztán kiderül, hogy csak az eset kollektív benézése forog fenn, a csávó azt hitte, hogy Sean ÚGY néz rá, mint aki le akarja cuppantani. A míting eredménye egy kis csihipuhi lesz, majd Sean összepakolja az egész családot, és hazavonul. Közben Illana felkészül, hogy lekapcsolják a lányát a lélegeztetőgépről, de érthető módon nehezen viseli az egész dolgot. Quentin teljesen fel van pörögve, Christiannek gyanús is lesz, de azt mondja, csak izgatott. A műtét megkezdődik.

Quentinnel viszont valami tényleg nincs rendben, izzad, mint egy ló, közben Christian Seant hallucinálja a helyébe. Végre elkezdik leválasztani a lány arcát, de Costa csak izzad, csak izzad, és az az ötlet se tetszik neki, hogy Dr. Troy egy harmadik orvost is bevonna az egész éjszakán át tartó procedúrába. Seanék közben kattognak otthon, hogy mi a fene történt a parkban. Kiderül a mosdós sztori, meg hogy az csak tévedés volt, és Sean csak jót akart, de Nikki rögtön nekiáll kombinálni, hogy ez az egész borzalom mindig így kezdődik, aztán kijelenti, hogy le kell lépniük, itt már túl veszélyes. A Gyengelelkű kitalálja, hogy belép a tanúvédelmi programba, és szépen elmegy velük.

Christian hullafáradtan ér haza, és legnagyobb meglepetésére két Kimbert is talál a lakásban. Az egyik Colleen Eubanks, kipofozva, cici fel, dögös frizu, váó. Christian inkább elborzad a váó helyett, pláne, amikor Colleen Kimber instruálására nekiáll vonaglani. Ez már neki is sok, kirúgja a nőt, Kimbert meg jól letolja, hogy abba kéne hagyni a babák árulását, meg a filmezést is. Az ukáz kiadva, vagy esküvő, vagy a pornó. Sean nagyban csomagol, amikor váratlan vendég érkezik, Christian. Nem azért jött persze, hogy segítsen a pakolásban, hanem hogy megkérje drága barátját, hogy segítsen már neki végigcsinálni az arcműtétet, mert Quentinnel bajok vannak – végig be volt állva az első műtét alatt a kokótól. Sean belemegy, de csak mert egy fiatal lányról van szó. Costa kiakad, nekiáll hisztizni, aztán csak hajlandó bevonulni a műtőbe asszisztálni.

Hannah arca „cserélődik”, úgy néz ki, szükség volt Seanra, mert tényleg nehéznek bizonyul a műtét. Liz is visszatért ám, az operáció után megy a körbeörömködés, McNamarának láthatóan hiányzott a környezet. Christian szeretné, ha maradna, Quentinből kezd már csöppet elege lenni… Kicsivel később már otthon kopogtatnak Troyék ajtaján. Colleen jött Kimberrel találkozni. Christian nagy franc, le akarja csekkolni, mit tanult a hölgyike, ha már ennyire akart hasonlítani az eredetire. Mrs. Eubanks persze nagyon élvezi… Este Sean azt beszéli Nikkivel, hogyan fogja megpróbálni eladni a házat. Sagamore is ott van, ő ugye a tanúvédelem főnöke. Próbálja lebeszélni dokinkat a költözésről, de amikor ez nem működik, kijelenti, hogy első lépésként az ujjlenyomatot fogják eltüntetni, ott és azonnal. Sean kiakad, pláne, mikor kiderül, hogy nem sebészkedhet többé, és az igazi családjával se tarthatja a kapcsolatot. Úgy tűnik, a nagy mehetnéknek lőttek.

Hannah szépen gyógyulgat, már lassan lekerül a kötés is. Allie nagyon meg van hatva. Illana-t máshogyan viselte meg a történés, de boldog ő is. Közben Sean meglátogatja Juliát, hogy elköszönjön tőle. Persze ezt nem mondja el, csak édes kis semmiségekről csacsognak egymással. Amikor ex-asszony rákérdez, hogy megy-e a következő héten Annie előadására, zavartan igent válaszol. Kimber ezalatt Christiannél tesz látogatást, de nagy kegyesen nem tolja le Colleen miatt. Inkább abbahagyja a pornót, hogy Mrs. Troy lehessen, és olyan nagyon motivált, hogy még egy szerződést is benyújt. Tényleg leáll, ha Mr. Troy nem hűtlenkedik többet – kivéve az hármas mókát, az jöhet. Christian ellágyul, hihetetlen.

Nikki otthon pakolászik, amikor váratlan vendég érkezik hozzá is. A csávó a parkból, úgy néz ki, tényleg nem csak egy cuppantást akart. Elkezdi rángatni, és Sean pont akkor érkezik haza, amikor már majdnem eldördül egy lövés. Vagyis valójában nem. Nikki ugyanis lelépett, mi pedig már sose tudjuk meg, mi is történt. Más időben más helyen. Tudjátok. Na mindegy. Amúgy pedig baj van, Christian telefonál, kiderült, hogy Hannah szervezete nem bírja az új bőrt, újra meg kell operálni. Most először zene nélkül folyik a műtét, de legalább a lány túléli…
 

Címkék: kés/alatt
4 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

akyyy 2009.05.06. 14:22:04

Nem lehetne egységes címkézést alkalmazni? Minek minden egyes hogyvoltnak más más cimkét adni epizódonként? House-t se lehet normálisan meglelni sosem:(

Madmoazell 2009.05.06. 15:35:14

@akyyy: ne haragudj, de nem igazán értem, mi a problémád. Minden Kés/alatt hogyvolt kés/alatt címkével fut, mint ahogy az összes House is house taggel. Ez meg így a logikus (tudod, blog, címkék, satöbbi), mert különben hogy a túróba találnád meg azt, ami neked kell a rakás hogyvolt között.
Akkor most mi is a gond?

akyyy 2009.05.06. 19:06:32

hogyvolt.blog.hu/tags/doktor_house


van drhouse is
és még sok sorozatnak van így a cimkéje.

és azért rítam ide, mert nem lelem a legújabb Housét, nem konrétan a kés/alatt volt a cél:)

timcsi84 2009.05.07. 11:46:49

@akyyy: Azt hiszem még nincs új House hogyvolt azért nem találod.Az utolsó a Szerencsés 13 volt.
süti beállítások módosítása