Hogy volt?

Tűzvonalban 3x15 - Idegenek az éjszakában

2009. április 27. 16:58 - kiricsiz

A promó jobb volt, mint maga az epizód. Mondjuk úgy, hogy ez a rész is kicsit átvezető jellegű volt, viszont legalább feldobták egy kis akcióval, lövöldözéssel, ami jó pont. Rossz pont, hogy tele volt nagyon gyermeteg megoldásokkal. Megint azt éreztük, amit már többször mondtunk, hogy a cselekményt túl erőltetett fordulatokkal próbálják előre rugdosni.

Anita a cellájában. Felkel, illetve inkább magához tér, és odavánszorog az ajtóhoz hallgatózni. Odakint egy vigyázóember unatkozik, épp most érkezik meg hozzá Mészáros. Kinyitják az ajtót, Anita gyorsan visszafekszik az ágyra, és úgy tesz, mintha aludna. Így legalább ki tudja hallgatni, hogy a két csávó arról beszélget, hogy ki fogják szedni a veséjét. Mészáros nem rossz, de a másik fickóról nehezen hihető, hogy nehézfiú, inkább úgy játszik, mint egy megszeppent egyetemista.

Pircsi és Móricz a klinikán, Móricz a zsörtölődő papát, Pircsi meg a határozott mamát alakítja. Bejelentkeznek, nemsokára megjelenik Jana Kovács is, aki a protekciós vendégeknek kijáró kitüntetett figyelemben részesíti őket. Az viszont teljesen fölösleges kamu, hogy Pircsi Kávási professzor nagybátyja. Az ilyeneken lehet lebukni.

Otyó unatkozik az őrsön, úgy látszik, bejárogat, nem tud enélkül élni. Ilcsik odamegy hozzá, és megkérdezi tőle, hogy ha valaki "orvosokkal, egészségüggyel kapcsolatos balhéban van benne", akkor melyik kocsmába jár. Na, itt kezdődik a hülyeség szerintem ebben az epizódban. Nem vagyok rendőr, de nem hiszem, hogy van egy külön kocsmájuk az egészségügyi balhékban résztvevő állampolgároknak. Maximum olyan, hogy az ápolók és boncmesterek melyik kocsmába járnak ki a klinikáról, de ehhez meg nem kell ilyen hülyén fogalmazni. Otyó először mártírkodik egy kicsit, hogy "szükségetek van egy mozgássérültre?", meg ilyenek, aztán kiböki, hogy nézzenek szét a Nyeldeklőben, oda sok doki jár, sőt, még a tulaj is az volt.

Mészáros viszont túl sokat gondolkodik. Igen hamar eszébe jutott, hogy simán lehet, hogy lehallgatják a kórházat, át kell kutatni. Így Bordásék lépéselőnye nagyon gyorsan elenyészett.

Móricz eközben James Bondot játszik, mászkál a kórházban, lenyúl egy fehér köpenyt, majd orvosnak álcázva bejut Szvetlanához. Lefényképezni pont nem tudja, mert bejön egy ápoló a szobába.

Johnnyék járőröznek, amikor rájuk talál Joshi, és egyből beszélni akar Johnnyval. Kihúzza belőle, hogy hogy hívják Sanyi haverját, akit elkaptak a múltkor ("Nemérdekes Feri. Ritka hülye neve van.") Gondolom, Joshi is kezelésbe veszi a csávót, ami vicces lesz, meg valószínűleg jó durva is, meg ugye nem is nagyon sajnáljuk, hiszen meg is érdemli a tüzesvas próbát, aki ennek a Sanyinak a haverja, de végeredményben Joshi csak az idejét vesztegeti a dologgal, tök rossz nyom.

Pindroch megkezdte a titkos akciót a kocsmában. (Ezzel az erővel mindannyian egy kicsit NBH-sok vagyunk.) Összeismerledett egy csávóval, aki ápolóként üzemel a klinikán. De nem a magánklinikán, hanem ott, ahol a lövöldözés volt a múltkor. Mielőtt az ápoló teljesen elázna, Pindroch a múltkori lövöldözésre tereli a szót, hogy mi volt, meg kik voltak. Ezt persze kihallgatja a kocsmáros, és titokban értesíti Mészárosékat. A dolog persze elég valószerűtlen. Mit foglalkozna azzal egy kocsmáros, hogy az idióta részeg vendégei miről gagyognak öt sör után. Ráadásul nyilván, hogy két ápoló a lövöldözésről beszél, miért ne beszélne. Na, mindenestre ez a forgatókönyvírók szerint van annyira gyanús, hogy riasszák a gengsztereket, akik ki is szállnak a helyszínre és azt az idióta kérdést szögezik Pindrochnak, hogy miért érdekli a lövöldözés... De mégis, mit vártak, kit fognak találni? Egyértelmű, hogy vagy a rendőrség, vagy egy részeg érdeklődik, mindkét esetben hülyeség odamenni kérdezősködni. Ilyen csak a legrosszabb gengszterfilmekben van. Mészárosék egyébként rendőrnek mondják magukat, és fizetnek is Ilcsiknek egy sört, aki van olyan hülye, hogy iszik is belőle.

Pircsi bemegy Janához, aki összevissza pakolászik, talán a lehallgatókat kezdte el keresni, mindenesetre elég ideges, és már kifejezetten bunkó Pircsivel, aki pedig elvileg protekciós, meg Kávási prof. Pircsi egy újságírónőt játszik, aki interjút akar készíteni Janával. Jana nagy nehezen belemegy, ennek talán az az értelme, hogy addig Móricz nyugodtan tevékenykedhessen.

Kálmán bá megint Bordásnál házal a Papás ötletével. Kálmán elmondja, hogy milyen nagy a szar a kerületben, és hogy ezt akarja kisöpörni a Papával. A baj az, hogy ezt kihallgatja Miklós. Egyébként nem értem, hogy Kálmán mit akar Papától, hiszen a Papa meg a szekrényes bandával volt összefüggésben még az előző szériában, és az se sokkal jobb, mint a dílerek. Aztán Otyó megkérdezi Kálmánt, hogy nem kell-e segíteni valamit, mert eléggé unatkozik, erre Kálmán beavatja őt a Papa-ügybe, de azt is elmondja neki, amit Bordáséknak eddig nem, hogy már találkozott is a Papával.

Ilcsik visszamegy az őrsre, éppen Bordással tárgyalják az eseményeket. Pindroch azt kamuzta egyébként Mészárosnak, hogy gyógyszerlopás, meg ilyesmi miatt kirúgták. És ettől a kamutól most azt várja, hogy ez elég ahhoz, hogy beszervezzék a nagy szervkereskedelembe. Közben befut Móricz is a titkos akcióból, és azt kezdik el elemezgetni, hogy Szvetlana vajon Anita veséjére vár-e. Elég rossz úton járnak, amikor azt gondolják, hogy Szvetlana már hónapok óta vesére vár. Persze ők azt nem tudhatják, hogy miért késlekednek Szvetlána megműtésével. De mivel valahol csak dokumentálni kell a titkos műtéteket, ezért végül is arra jutnak, hogy meg kell hekkelni Jana laptopját. Bordás el is megy Bokroshoz, hogy engedélyt kérjen erre.

Hogy tovább bonyolódjanak a dolgok, bejön szimatolni Zsigmond is. Móriczból semmi értelmeset nem tud kihúzni, viszont kiszúrja Miklóst, aki pont jó besúgónak látszik. És az is. Az öltözőben kapja el Zsigmond Miklóst, és elhúzza előtte a mézesmadzagot, áthelyezést egy sokkal jobb helyre, ha dalolni kezd, hogy mi folyik az őrsön. Miklós pedig újra besúgónak áll, szóval most kiderült, hogy mégiscsak rossz fej. Persze lehet, hogy csak Bordással akar kicseszni a múltkori miatt, de szerintem inkább az áthelyezésért cserébe árulkodik Vidocq-nak. Egyébként Miklós csak a Papa-ügyet mondja el Vidocq-nak, hogy Kálmán le akar paktálni a Papával. De Zsigmond erre meglepő fordulattal azt mondja, hogy rég nem kapott ilyen jó hírt. Persze nem tudjuk, hogy ezt hogyan érti. Úgy, hogy örül annak, hogy megtisztul a kerület (emellett a verzió mellett szólna az a megjegyzés, hogy "a rendőrség malmára hajtja a vizet", és talán a Vidocq elnevezés is nagyon halványan erre utalhat - az igazi Vidocq bűnözőből lett besúgó, majd rendőr, és munkatársai között is sok korábbi bűnöző volt). Vagy úgy érti ezt Zsigmond, hogy most végre ráhúzhatja Bordásra a vizes lepedőt? Ja, és persze Móricz kiszúrja, hogy Miklós köpött, és persze Miklós kapásból tagad.

Móricz békülni próbál Julival. De elég hülye ez a csaj. Ilyen fölényeskedő idióta picsát, aki egyáltalán nem érti a helyzetet, ráadásul így szakít. Kár is a szót rá vesztegetni. Habár persze nem feltétlenül az a célja, hogy szakítson, hanem, hogy Móriczra ráijesszen, meg manipulálgassa, de akkor is ostoba, mert ez egy fegyveres testület, ahol ők főnök-beosztott viszonyban vannak, és pont. Ráadásul pont az iménti jelenet demonstrálja kitűnően, hogy miért problémás egy főnök-beosztott viszony, hiszen itt hisztizik a hp a saját főnökével a munkahelyen, meló helyett, mellett, közben.

Bordás Bokrosnál. Most tudja meg Bokros, hogy már bepoloskázták a klinikát. Persze ezt a részét okosan csinálták, mert csak akkor aktiválták, amikor megjött az engedély. Aztán Bokros lenyomja a szokásos szöveget, hogy jó lenne, ha nem hibáznának, mert akkor ellenlábasaik a rendőrségen belül fogást tudnak találni a KMCS-n, és akkor mindenki bukik, Bokros is, Bordás is. Ja, és az vicces, hogy a plutónium-ügy "már nem téma". A rendőrségen belül tényleg ez megy. Egyébként az tetszik, hogy Bordás erre nem kezd el hisztizni, mint az előző szériában tette volna, hanem nyel egyet, és megpróbál túllépni az igazságtalanságon. Bordás hekkert kér Bokrostól, aki Havas tanár urat (Bárdy György) ajánlja. Ezt mondjuk nem nagyon értem, hiszen kevés hacker van 80-on felül, de majd meglátjuk, mi sül ki ebből.

Pangás a Dühösben, de aztán kiderül, hogy Gyula a Papát várja. De ennél többet nem tudunk meg. Mondjuk annyit igen, hogy Papa persze ismeri Ricsit, és meg is mondja, hogy piti szlovák bűnöző.

Mészárosék elkezdték mészárolni a poloskákat. Ilcsik meg ég, amiért ilyen nyilvánvaló helyre (telefonba) rejtette a poloskát. Habár tökmindegy, mert módszeresen keresték, és a többit is megtalálták. Bordás úgy határoz, hogy nem lépnek, hanem várnak, hátha hibáznak Janáék.

Közben Janáék is törik a fejüket. Most éppen azon tanakodik Jana, hogy a fickó a kocsmában nem rendőr volt-e. Erre mondja neki Mészáros, hogy már ráállított két embert, azok majd kiderítik. Jana Kovács viszont megint a radikális megoldások híve, azt akarja, hogy egyszerűen nyírják ki Ilcsiket.

Ilcsik elhívja sörözni Julit elvileg csajozási szándékkal, de valójában nem. És most jön az a rész, amit baromira nem értek. Ilcsik és Juli furikázik össze-vissza, egyszercsak rájuk tapad egy dzsip. Természetesen Mészáros embereinek dzsipje. Kérdések: 1. honnan tudták, hogy melyik Ilcsik kocsija? 2. honnan tudták, hogy arra fog menni? 3. a Nyeldeklőből anno biztos nem kocsival ment az őrsre, mert megivott x korsó sört, tehát a kocsit nem ismerhették.

Közben Jana inkább visszavonja az előző tervét, és most éppen úgy gondolja, hogy nem kell kinyírni Ilcsiket. Mészáros így azt az utasítást adja embereinek, hogy ijesszenek rá a fickóra, hogy kiderüljön, hogyan reagál.

Kálmán megkapja az infót Gyulától, és be is megy Bordásnak jelenteni, hogy ki ez a Ricsi. Na, ugye, hogy mégis hasznos, hogy Gyula ismeri Papát.

A lényeg, hogy Ilcsik valójában nem randizni hívta Julit, hanem át akarja csábítani az NBH-hoz. Viszont ekkor feltűnik mögöttük Mészáros két embere, és Ilcsikék ki is szúrják őket, ahogy kell. Aztán csókolózást színlelve előveszik fegyvereiket, majd megfordulnak tüzelésre készen, de eredetileg nem az a céljuk, hogy lőjenek. Ilcsik el is kiáltja magát, hogy rendőrség (amit szintén nem értek, hiszen nem tudhatta, hogy meg akarják ölni, és elvileg nem is akarták, csak ráijeszteni, akkor meg miért kiabálja azt, hogy rendőrség? így lebukhatna), de a két gengszter is már elővette a pisztolyt, és egyből tüzelnek is, amikor Ilcsik rájuk kiált, így megpecsételték sorsukat, Ilcsik és Juli simán leteríti a két seggfejt. Juli össze is omlik egy kicsit, mert először ölt embert. Bordás és Bokros gyorsan intézkednek, a sajtónak azt fogják mondani, hogy csak maffialeszámolás volt, védeni kell Ilcsik seggét. Ilcsik és Bordás további terve viszont az, hogy Ilcsik kérdőre vonja "Szekerest", hogy ez meg mi volt. Abban reménykednek, hogy Szekeres ezek után nem gondolja azt, hogy Ilcsik rendőr lenne.

Jana és Mészáros tévét néznek, és az hatalmas jelenet, ahogy Garamvölgyi lendületesen nyomja a rizsát, ami valójában kamu, de ezt még a szóvivő sem tudja. Van ebben valami nagyon durva utalás: honnan tudhatjuk, hogy mikor vernek át minket, mi végül is csak a rendőrségi szóvivőkön keresztül tudjuk, hogy "mi történt". Mármint a valóságos ügyekben, nem a filmben. A szóvivők meg azt mondják, amit mondanak nekik.

 

Jana mindenestre kiadja a parancsot Mészárosnak, hogy járjon utána, mi is van ezzel az Ilcsikkel (ezt a nevet persze nem tudják). Aztán jön egy nehezen hihető fejtegetés arról, hogy Mészárosék átvizsgálták az összes környező épületet, hogy megfigyelik-e őket valahonnan vizuálisan. Jana másik fontos döntése, hogy Anitát a tanyán műtik meg, ami nem jó hír Bordáséknak, ugyanis így kevesebb az esélye, hogy rajtakapják a szervkereskedőket. Főleg, ha meg sem figyelik az épületet, hiszen csak akkor láthatnák, hogy mindenki elhúz valahová.

Ja, és el is felejtettem megjegyezni, hogy Mészáros személyében végre egy gengszter gengszter tűnt fel a sorozatban, nem idéz Li Taj-pót, nem hallgat Wagnert, és így tovább. Ennek örülünk.

Címkék: tűzvonalban
16 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

csalint 2009.04.27. 17:24:10

Azért a "Profilból hasonlítasz Mátyás királyra" duma sírvaröhögős volt... Utalva erre:
www.youtube.com/watch?v=_8L0V4mOB6E

Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2009.04.27. 17:47:29

az mondjuk tök logikus, hogy joshi a sanyi és a haverja vonalon indul el, hiszen ő nem tud a szervkereskedő vonalról, bordás nem mondta el neki. viszont ott kinéz majd némi moszados hirig:))

ez az epizód is több sebből vérzett logikailag, ettől függetlenül élvezhető, jó rész volt szerintem...

Renáta_ 2009.04.27. 18:36:46

"Az viszont teljesen fölösleges kamu, hogy Pircsi Kávási professzor nagybátyja."

Izé. Nem fordítva?? :))

"Van ebben valami nagyon durva utalás: honnan tudhatjuk, hogy mikor vernek át minket, mi végül is csak a rendőrségi szóvivőkön keresztül tudjuk, hogy "mi történt"."

Ezen filóztam többek közt én is a hétvégén. Eddig sem hittem el mindent a rendőrségi hírekből, de most már meg pláne :)

Amúgy szerintem meg jó rész volt. Na, mindegy.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.04.27. 18:41:38

"1. honnan tudták, hogy melyik Ilcsik kocsija? 2. honnan tudták, hogy arra fog menni?"

A Nyeldeklő előtt várták, hogy felbukkanjon, hisz az az egyetlen kapcsolatuk Ilcsikkel, és hát felbukkant, csak kocsival, és nem állt meg, tehát követni kezdték. Nincs ebben semmi logikátlan szerintem...

@csalint: Igen megint kaptunk egy adagot a sorozatra oly jellemző "célozgassunk a színészek magánéletére" poénokból :-)

dupi 2009.04.27. 19:04:16

én is a mátyás királyt és a nyeldeklő előtt várták-ot akartam jelezni, de megint lemaradtam :)

Borcsika 2009.04.27. 19:06:58

én spec. elaludtam rajta a 6. percnél. A zuram azt mondta. Őt is marhára érdekelhette, ha volt ideje figyelni, hogy meddig bírom. Pedig még a gyerek se volt itthon. egyre unalmasabb

szs. · http://martinluther.blog.hu 2009.04.27. 19:57:34

Én azt bírom, hogy ezek a Jana Kovácsék olyan jól válogatják az áldozataikat, hogy először egy magas kapcsolatokkal rendelkező rendőrnő lányát vesézik ki, aztán meg a következő jelöltjüknek nem csak a barátja rendőr, hanem az apja is valami überbrutál titkoskiképzőügynökakárki. Nem csoda, hogy le akarnak állni.
Szvetlánát meg miért kellett volna lefényképezni?

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2009.04.27. 20:08:49

@Renáta_: "Az viszont teljesen fölösleges kamu, hogy Pircsi Kávási professzor nagybátyja. Az ilyeneken lehet lebukni."

Ezért lehet rajta lebukni! Látod, te is rögtön gyanakodtál. :-D

kiricsiz 2009.04.27. 20:31:03

@Fedor:
"A Nyeldeklő előtt várták, hogy felbukkanjon, hisz az az egyetlen kapcsolatuk Ilcsikkel, és hát felbukkant, csak kocsival, és nem állt meg, tehát követni kezdték. Nincs ebben semmi logikátlan szerintem..."

elképzelhető, de nekem így is sántít.

@szs.: baszki, ezt akartam én is beleírni a posztba, csak kimaradt. hogy ezek a janáék aztán marha jól válogatják ki az áldozataikat. ráadásul anitáról tudták is, hogy rendőr a barátja, és akkor már azt is tudták (asszem), hogy a másik lány muterja rendőr.


@vadász2: :D

na, mostmár így hagyom.

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2009.04.27. 20:41:53

@csalint: Ez hol is volt?

"az hatalmas jelenet, ahogy Garamvölgyi lendületesen nyomja a rizsát, ami valójában kamu, de ezt még a szóvivő sem tudja."

Lehet, hogy ezért kellett a szóvivő úrnak megválni a posztjától?

csalint 2009.04.27. 21:18:26

@vadász2:
23:38-kor... Bordás és Norbert jól elszórakozik rajta :)

balfék 2009.04.29. 13:39:43

Szerintem egy konspirációnál biztos beavatják a hivatkozott személyt (Kávási pro.) sőt még biztos, engedélyt is kérnek tőle, mert különben tuti a bukta.

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2009.04.30. 20:47:56

@balfék: Bordás személyesen telefonált oda neki, hogy ugyan már ajánlja be Pircsiéket a klinikára