Azért is imádjuk a Lostot, mert a készítők képesek egy olyan zseniális évadnyitóra, mint amilyen az ötödiké volt, még egy púpozott lapáttal rátenni, megmutatva, hogy a lendületnek nem feltétlenül kell elfogynia, sőt. A Jughead az egyik legfaszább epizódja az évadnak, amiben két szálon futnak a cselekmények, így a hogyvoltot is kettéosztjuk, mert így egyszerűbb a dolog. Nekünk mindenképpen.

A nem szigetes szál: egzotikus (értsd: nem fehérek lakta) országban vagyunk, az ilyenkor megszokott zsivajjal és kártyázó öregemberekkel, meg csirkékkel és színes lepleket áruló helyi erőkkel. Dezmond szalad a tömegen át, mint Morvai Krisztina egy körülmetélt vibrátor elől, orvost keres, mert baj van. A baj egy gyermekben manifesztálódik, ugyanis Penny terhes, és ennek a folyománya a szülés. Penny vérzik, nagyon aggódunk, mert ha meghal, nagyon megverjük Damon Lindelofot (Cuse valahogy szimpatikusabb). Nem hal meg, csak hosszasan kiabál, majd szül egy kisfiút, akit Charlie-nak neveznek el hirtelen felindulásból - vagy id. Widmore, vagy a drogos zenész emlékére.

Ugrunk a jelenbe, a hajó egyre csak megy a sötétben, és Dez megmutatja a gyereknek, hogy a horizonton van egy sziget, egy nagyon fura sziget, amit régen nem látott már, így azonnal rávágjuk, hogy jaja, A Szigetről van szó, de nemis, hanem Nagy-Britanniáról, ahonnal Dezmond elmenekült, mert összetörte anyu szívét, az apósjelölt meg majdnem a tökeit. A gyerek egy életre megtanulja, hogy nagyon gazdag ember nagyon szexis lányát nem lehet csak úgy megszerezni, és sok Dickenst fog olvasni majd jellemerősítőként. Dez megígéri Penny-nek, hogy csak elmegy Oxfordba, megkeresi Faraday muterját, és lelép, ennyi, Widmore meg bekaphassa. Penny szerint ez nem annyira jó ötlet, látszik az arcán.

Londonban vagyunk, Dez kikötött, és indul anyavadászatra, Penny továbbra sem örül a dolognak, mert fél, hogy Widmore valahogy beleköp a levesbe, meg eleve, milyen az már, hogy Dez csak most emlékszik arra, ami 3 éve történt? Eddig miért nem jutott eszébe? Penny, majd nézd meg a The Constant című epizódot. Dez azzal megy útjára, hogy soha többé nem megy vissza a szigetre, mi csak bólogatunk, na persze. Oxford, az egyetem ódon falai, Dez nagyon stílusosan öltözködve nyomoz, de feleslegesen, mert a titkárságon semmiféle Faraday-nek nincs nyoma. Fura ez, hiszen Dez saját maga találkozott a hippifrizurás Daniellel a múltban. Úgy van vele, hogy az adatokat törölhették, de a labort az nemigen, így megy megkeresni, és rá is talál, benne mindenféle cuccal, amit már vagy húsz éve nem használhatott senki. Dez egy ideig elvan odabent, de rátalál valami gondnok, és segít összerakni a részleteket, őrült volt aki itt kísérletezett, azért titkolóznak. Dez egy képet is talál, amin egy szőkecsaj mellett áll Faraday, a nőt még nem láttuk. Az infó: a csaj Faraday kísérleti alanya volt, Faraday meg időutazásos kísérleteket végzett, mert hát őrült volt. És a csajon is kísérletezett, nahát.

Londoni külvárosi ház, elég lepukkant környéken, itt lakik a csaj, akin kísérletezett Faraday, és akit Dez most meglátogat. Kérem szépen, a hölgy pontosan olyan szindrómákkal bír mint Minkowski a hajón, meg amit Dez is megtapasztalt, csak ugye Deznek lett konstansa (Penny), így ő rendbejött, a csaj meg nem, így az agya ide-oda utazgat az idősíkok között, néha háromévesen ébred fel, egyébként meg kómában van. Mindezt a tesója meséli el, aki nagyon nem örül annak, hogy Faraday nevét hallja, mert a kis tróger lelépett Teresa mellől, és elment Los Angelesbe. A csajt meg így hagyta. És már régen meghalt volna, ha Mr. Widmore nem gondoskodna róla. Hogyaztakurva. Ja, és még annyit, mondja Abigail, a tesó, hogy Widmore nagyon rendes volt Daniellel is, hiszen finanszírozta a kutatásait, és felelősnek érezte magát Teresa állapota miatt. Dez álla a padlóig zuhan.

Deznek nincs más választása, mint rárúgni az ajtót Widmore-ra, idefigyelj, te mocskos állat, azonnal mondd el nekem, hol lakik Faraday anyja, de ha hazudsz, a gigádat kitépem. Elmondom, de egyet ígérj meg: a lányomat megvéded mindenáron. Az asszony Los Angelesben van, menj el hozzá. Ha nem az ingás öregasszony az, megeszem a nem létező kalapomat. Dez visszamegy a hajóra, és először hazudik Penny-nek, aztán bevallja: el kell menniük Los Angelesbe, beszélni az öregasszonnyal.

A szigetes szál: Miles, Faraday, Sárlott és két noname, hamarosan csúnya véget érő statiszta az erdőben kóringyál, és éppen a patakot keresik, mert Szójer, (New Bossman) azt mondta, hogy ott találkoznak, ha már nem lőnek rájuk az ádörök égő nyíllal. Így haladnak a sásban, és Sárlott egyre szarabbul van, a fejfájás nem múlik az istennek sem, Faraday meg nagyon furán néz rá, mint aki pontosan tudja, hogy mi fog történni a vörös rébékkel. "Kettőslátásod-e van?" - kérdezi, és ez nem olyan gyakori probléma, mint a meghűlés, szóval a csaj is rájön, hogy a kis szakállas geek valamit csak sejt. Miles a folyópartra érve meglát egy drótot kifeszítve két fa között, de mire annyit szólna a két statisztának, hogy "a fizetést a kék lakókocsiban adják, tessék számlát hozni", robban egy akna (gondolom a vietnámi filmek elengedhetetlen kelléke, a Claymore), és máris hárman maradnak. A bokorból meg előront pár ellen, és fegyvert fog rájuk. A vezetőjük egy nagyon fura hajfonatot viselő csitri, aki kimért brit akcentussal érdeklődik, hogy ki a főnök. Miles nem veszett meg, így Faraday-re mutat menten, az a kisfickó, ing van rajta és nyakkendő, szerinted véletlenül?

Az ellen egyenruhában van, de elég szedett-vedett társulat, van aki íjjal van csak felszerelkezve. A kissé ideges tinilány arról érdeklődik Faraday-nál, hogy helló, a parton húsz nyijkhajra lőttünk tüzes istennyilát, hol vannak a többiek? Miles pikírten megjegyzi hogy talán az aknáitok felrobbantották őket, mire a csaj csak a vállát vonogatja, mi ugyan nem aknásítottuk el a vidéket, ti voltatok. Nahát, akkor most itt ki kicsoda, és ami a fő kérdés: kinek hiszi a másikat? Faraday összevonja a szemöldökét, ez nála a gondolkodás jele. Lokkbácsiék a múlt rész végén foglyokat ejtettek, akik így nappali fényben tökre úgy vannak öltözve, mint a Miles féle brigádot vegzáló kiscsaj, katonai egyenruha, de valami nem stimmel a dologgal. Lokkbácsi próbálja kikérdezni őket, a fegyvert felismerve először az idősávot akarná belőni, de Szójer New Bossmant játszik, és kissé eltereli a beszélgetést, míg Juliska, a Racionális Hang rájuk nem szól, hiogy bazmeg, tényleg most kell "kinek nagyobb a pöcse"-versenyt játszani? Szójer erre gyakorlatias javaslatot tesz, és egy-egy golyóval intézné el a "mi legyen a túszokkal" kérdést, ezek szerint we are not in Geneva anymore, Toto. A két rab latinul kezd el társalogni, de hah, Juliska, mint gyakorlott ádör, érti a nyelvet, és amellett, hogy megfejti a titkosnak szánt dumát rámutat, hogy ezek ádörök.

Faraday-ék a dzsungelen keresztül menetelnek, amikor Miles kissé ideges lesz, mert friss sírokon lépdelnek, négy amerikai katona fekszik a meseerdő aljnövényzete alatt, hármat lelőttek, a negyedik meg sugárbetegségben halt meg, helló. Miles tényleg tud kommunikálni a halottakkal, nem mintha ebben a sorozatban bármin is csodálkoznék. Mielőtt bővebb infót kapnánk, mondjuk az évszámra vonatkozóan, a csitri bandavezér jelez, hogy megjöttek: s lőn, egy tábor látszik egy tisztáson, katonai sátrak mindenfelé, az egyikből kilép a vezetőjük, Richard Alpert, Az Ember, Aki Nem Öregszik Soha De A Szemét Sem Festi. Bemutatkozik neki és azt kérdezi, hogy igaz, a bombáért jöttetek? Hoppácsak.

Faraday, Miles és Sárlott egy sátorba kerül, ahol Faraday öszerakja a részleteket: ezek az ádörök, a szigeten az amerikai hadsereg bombakísérleteket végzett, mégpedig hidrogénbombával. Azt kell csak elhitetni Richardékkal, hogy ők tudják hatástalanítani a bombát, aztán húzni az időt addig, míg nem ugranak időben egyet, és kalap. Mindehez kellett az egyenruha, meg a halottak, akikről Miles beszélt. Az ideges tinicsajt Ellie-nek hívják, kezd a szőr felállni a karomon, mert hirtelen az akcentus és a haj is ismerős, de ezzel várjunk még kicsit. Alpert azt akarja, hogy Faraday a többiekről (mármint a hadsereg katonáiról) meséljen neki, ez nem lesz eccerű, mert Faraday ezt nem tudta kisakkozni, de a bombás sztorit előadja: tudom, hogy van egy bomba, és azt is, hogy szivárog/ereszt, én meg tudom oldani a problémát. Alpert hitetlen kicsit, de Faraday meggyőzi: ott az a vörös, a Sárlott, na én őtet szeretem. És nem tennék semmi olyat, amivel veszélyeztetném az életét. Alpert beveszi a dolgot, és Elllie gondjaira bízza őket, irány hatástalanítani a Jughead nevű hidrogénbombát.

Lokkbácsiék az erdőben, mennek a patakpartra, találkozni a többiekkel. Útközben kiderül, hogy feleslegesen, mert az egyik rab elkotyogja, hogy amikor támadtak, a csökkent értelmű Szójer annyira hangosan üvöltötte, hogy "mindenki a patakpartra!", hogy nem lehetett nem meghallani, és már régen elkapták/megölték a társaikat. Juliska ekkor tört latinsággal kezd társalogni a rabbal, és mondja neki, hogy vigyél a vezetőtökhöz, akinek Nincs Kifestve A Szeme És Soha Nem Öregszik, Pedig. Az ember megdöbben, hogy ez a jónő honnan tud Alpertről, és első döbbenetében elkezd útbaigazítást adni, de a másik rab - akire éppen senki nem figyel - egy mozdulattal kitekeri a nyakát, majd elinal. Szójer lelőné, de Lokkbácsi nem tüzel, mert "az én népem tagja", mondja. Eh.

Faraday Ellie vezetésével eljut a bombához, ami egy állványra felfüggesztve lóg, úgy, ahogy azt a 18 fős katonai különítmény felállította. Richard elmeséli Faraday-nek, hogy ők szóltak a katonáknak, hogy ezt nem kéne, meg minden, de azok nem hallgattak rájuk. Ezért lett hiríg a dologból, de ez most nem annyira fontos, mert Faraday rájön, hogy a bomba ereszt, és valamit sürgősen tenni kell vele, de egyben arra is, hogy mivel 50 év múlva a sziget még mindig áll, így a bomba nem robbant fel, tehát amit ő itt most mond, az meg fog történni. Mindezt elmeséli Ellie-nek, és kéri, hogy szimplán öntésék betonba, mert ez tényleg annyi egy trópusi meseszigeten, hogy ott a betonkeverő a bambuszligetben, kivontatjuk a jegesmedvékkel, oszt jónapot.

A bunkó pöcs rab, aki az imént kitekerte a haverja nyakát közben visszaér a táborba, és izgága fasz módjára viselkedik, de csak addig, míg Alpert le nem nyugtatja. Lokkbácsi meg persze a nyomait követve elért hozzájuk, és elindul Richarddal beszélni, hiszen régi haverok. Juliska és Szójer ezen kiakad, de az öreg kopasz hajthatatlan és lelép, kaptok tíz perc előnyt, veti oda. és megy előre rendületlenül, biztos van valami gomb arrafelé, és elvonási tünetei vannak. Az epizód beszólása is itt körül hangzik el: "Milyen idős ez az Alpert, Juliska?" "Nagyon idős." Muhaha. Lokkbácsi simán besétál a táborba, és odaszól Alpertnek: én vagyok a vezetőtök, Richard, John Locke a nevem, és Jacob mondta, hogy kövessetek. Nem rossz belépő. Az idegbeteg pöcs erre lelőné, de Richard rászól: "Nyugi van, Widmore!" Charles Widmore. Aztakurva.

Lokkbácsi és Alpert társalognak kicsit, amiben az öreg elmeséli az időutazás legfontosabb ismérveit, és átadja neki az iránytűt, hogy majd azt neki a jövőben visszaadhassa. Ezen egy kicsit elgondolkodunk. Aztán kiderül, hogy 1954-ben vagyunk, két évvel Lokkbácsi születése előtt, így a kopasz megkéri, hogy menjen majd el hozzá, ha egy mód van rá. Közben Faraday helyzete normalizálódik, mert megjönnek Szójerék, és Ellie leteszi a fegyvert, hiszen túlerő ellen nem szabad emberkedni. Alpert még mindig sokkban van a sok infótól, pedig neki aztán tudnia kell a sziget képességeről szerintem. Lokkbácsi azt kérdezi tőle, hogyan juthat ki a szigetről, mert neki küldetése van, amikor flesselünk egyet, és mindenki eltűnik, csak hőseink maradnak két csoportban - a táborban és a bombánál. És Sárlott orrán-száján dőlni kezd a vér, majd öszerogy, látszólag holtan. Hoppácsak. Még egy dolog: ha az ifjú Ellie nem az előző részben látott öregasszony, Eloise Hawking, akkor nagyon ideges leszek.