Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Csillagkapu 4x03 - Fejlesztések

2009. február 07. 15:30 - the black ball

Az első szépnek mondható tok’ra néni jön hozzánk látogatóba egy szép nagy dobozzal. Anise-nek hívják, jelentése: „nemes erő”. Itt van Teal’c is, jelentése simán „erő”. Daniel is itt van, jelentése: „Isten a bírám”. Sőt Jack is itt van, jelentése: „Mi van a dobozban?” Miután mindenki jót nevetett a neves poénon (egy fenét), Anise előkap három karvédőt. Ezeket egy Atoniek nevű faj fejlesztette ki, akik még a goa’uld előtt kihaltak. Mire jó? Nos, a viselőjét emberfeletti erővel és gyorsasággal ruházza fel. Anise szerint minden más képességüket is fejleszti. Mivel a kukacok miatt ők nem használhatják (Teal’c se, pedig mekkora vadállat lehetne belőle), ezért hozott csak hármat.

Hammond szerint előtte meg kéne jobban vizsgálni a karvédőket, erre Anise bepöccen, és jól megfenyeget minket, hogy ha nem bízunk benne, akkor majd más emberek próbálja ki. A gazdatest, Freya elnézést kér a kukac miatt. Mindegy, belemegyünk. O’Neill az első szerencsés, kap egy tok’ra bioérzékelőt, aztán a karvédőt. Anise szerint időbe telik, amíg hatni kezd, szóval addig lófrálhat a bázison. Nincs is pihentetőbb egy kis boksznál, ami hirtelen nagyon jól megy Jacknek. Azt hiszi, hogy ő itt a Keanu Reeves, aztán villámgyorsan elhajol Teal’c ütései elől. Aztán egy akkorát bemos a szegény chulakinak, hogy Han Soloként belesüpped a betonba.

Anise ad Jacknek egy fém golyót, hogy nyomja össze. Ez megméri az erejét. Eszerint ötször erősebb egy átlagembernél. O’Neill szerint akkor nem nőtt nagyot. Ráadásul egyre többi csokit zabál, hogy legyen elég energiája. Anise szerint jöhet a többi kísérleti nyúl is.

Miután Carterre és Danielre is rákerült a karvédő, Jack meglátogatja az utóbbit. Röpke 5 másodperc alatt kiolvas egy könyvet. Daniel ezt nem hagyhatja, megpróbálja ő is, de semmi. Sebaj, majd Jack felolvas neki. Carter elkezd látni a sötétben, Fraiser meg nem bízik Anise-ben. Jack olyan erős lett időközben, hogy az erőmérő golyót is széttöri. Daniel végre tud gyorsolvasni, és így megfejti, mi van a karvédőkre írva. Kapaszkodni: „A nagy erővel nagy felelősség jár.” Ó baszki, ki engedte be Peter Parkert?

Fraiser le akarja állíttatni a kísérletet, mert túl sok az adrenalin a vérükben és megemelkedett a testhőmérsékletük. Ráadásul szerinte mindezt egy vírus okozza. Anise nem tagadja, szerinte így működik a karvédő. Fraiser szerint amíg nem tudnak többet erről a vírusról, addig vegyék le a karvédőket. Persze mindenki ellenzi, de Hammond parancsba adja. Igen ám, csakhogy a karvédők nem akarnak lejönni. Hová lett a szupererő? Később O’Neill kibelez egy bokszzsákot, és szerinte használni kéne a karvédőket a kukacokkal szemben. Carter minden hogyvoltíró álmát éli át azzal, hogy 2 óra alatt legépelt ezer oldalnyi szöveget.

Jack kifejti a kukacölő terveit Hammondnak is, aki persze nem engedélyezi. Távozáskor Jack ad egy pacsit a jó öreg Siler őrmesternek, aki így egy emelettel lejjebb végzi. Kétségkívül ez a rész legviccesebb jelenete. És persze jár érte a szobafogság. Este a csapat mérhetetlen éhséget érez egy talicskányi szaftos steakre, úgyhogy kiruccannak a városba kajálni. Carter figyelmeztet, hogy éppen most szegtek meg egy közvetlen parancsot. Daniel szerint már korábban is előfordult. Igen, de akkor a Földért tették. Jack szerint Föld vagy steak, nincs különbség. A vacsorát egy alkalmi kocsmai verekedéssel zárjuk, amiért Danielt valaki illetlen módon lenyápicozta.

A bázison Fraiser magyaráz: a viselkedésük a magas hormonszint miatt ilyen. Ráadásul több szervük is károsodott. Nem embereknek lett kitalálva a karvédő. (Szóval nem humanoid az Atoniek.) Anise pont most kap értesítést a tok’ra nagytanácstól, hogy Apófisz egy újfajta anyahajót épít. Ezzel végérvényesen átveheti az uralmat a galaxis felett. Szóval használni kéne a CSK-1 képességeit, hogy elpusztítsák. Hammond szerint végig ez volt a tok’rák terve, ezért hozták ide a karvédőket. Anise szerint nem volt más választásuk, az új hajó túl nagy fenyegetés. A részleteket felrakta a gépekre. Carter már nézi is. Nos igen, szép nagy darab.

Hammond Teal’ctől kér tanácsot, aki egyetért, hogy nem szabad megépülnie. Mivel a többiek beszámíthatatlanok, Teal’c egyedül megy. Végül is nincs még úgy 20 másik CSK egység... Jackék szintén akcióba lendülnek. A kapun átjutni gyerekjáték, benyugtatózzák a személyzetet, ajtókat lezárják, aztán nyomás. Odaát arrébb lökdösik a jaffa helyőrséget, aztán irány a hajó. Éppen pár tégla naquadah-t cipelnek valahova, Carter szerint ez jó sok generátor működtetéséhez elegendő. Daniel megszerzi.

A hajó hajtóművét goa’uld energiapajzsok védik, de mivel olyan gyorsak vagyunk, szépen átdiffundálunk rajta, aztán plasztikozunk. 15 perc alatt kell kiérniük, nos, nem mintha számítana. Daniel bepakolja a naquadah-téglákat, egyet meg hozzávág egy jaffához, bár ezt a jelenetet törölték. Azonban egyre nehezebbnek érzi, végül összeesik, és lejön róla a karvédő. Otthon már mondja is Anise, hogy mielőtt átmentek a kapun, a bioérzékelő azt jelezte, hogy antitestek keletkeztek a szervezetükben a vírus ellen. Szóval a karvédők le fognak esni. Most már tudjuk, miért haltak ki az atoniekok. (Jó, talán mégis humanoidok.)

Odaát feltűnik pár jaffa, és már küldik is a dzsaffakrít ezerrel, de ekkor feltűnik Teal’c is, és lezatolja őket. Kiviszi Danielt, a többiek meg feltartják a többi jaffát. Közben riadóztatnak, újabb pajzsok aktiválódnak, az egyiken fenn is akad Carter, aztán leesik a karvédő. Jack bullet time-ban visszarohan, de ő is felkenődik, aztán heverésznek ájultan egy keveset. Magukhoz térnek, aztán robban a C4, ami kihat a pajzsgenerátorra is, úgyhogy futás. Lövöldöznek a jaffák, aztán leköti a figyelmüket a hajó robbanása, ami kissé átalakítja a tájat úgy alapjaiban. Persze időben hazaérünk, mindenki bocsánatot kér, de Anise még így is reméli, hogy majd egyszer újra együtt dolgozhatunk. Nem is kell rá sokáig várni...

Címkék: csillagkapu
15 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pcdevil · http://twitter.com/pcdevil 2009.02.07. 18:56:51

"Az első szépnek mondható tok’ra néni" - Szépnek szép, de olyan hülye és unszimpatikus..:D

"akik még a goa’uld előtt kihaltak", "Mivel a kukacok miatt ők nem használhatják" - Ez kicsit furcsa így együtt. Ha kukacok elött kihaltak, hogy az istenbe tudták megcsinálni, hogy kukacok ne használhassák? (vagy lehet a "miért" jobb kérdés)

"Kétségkívül ez a rész legviccesebb jelenete" - Nekem Daniel "haJacktudgyorsanolvasniakkorénis" jelenete jobban bejött, ez olyan klissészagú volt:) De izlések, és pofonok;) (leginkább pofonok)

"de ekkor feltűnik Teal’c is, és lezatolja őket" - Ennél a jelenetnél jöttem rá, hogy Apophis nagy bajban lehet a jaffái miatt. Ott álltak ketten, egyiket lelövik oldalról, erre a másik tesz két lépést előre, lő egyet, de meg sem nézi, hogy mi lőtte le a társát oldalról, és már kapja is a zatot. Ha ilyenek vannak beosztva a szuperhajójához, akkor máshova milyenek jutottak?:D

a hogyvolt ismét jó volt, köszi, jót szórakoztam rajta:))

Cicus Maximus · http://cicmax.blogspot.com 2009.02.07. 20:01:32

@pcdevil: Azért nem tudják használni a kukacosok, mert a kukac amolyan szuperaktív immunrendszerként működik, a karvédő meg vírust bocsát a szervezetbe, hogy működjön. Végül az emberi immunrendszer is legyőzte, a kukacosokról kb 5 perc mulva potyogott volna le szerintem...
Amugy nekem is az egyik kedvenc részem, jó volt olvasni.
A Jack-in-the-box meg eredetiben egy nagyon vicces áthallás, ugy látom magyarul nem jött át, kár érte... bár így hirtelen nem tudom, hogy lehetett volna fordítani.

Gabba 2009.02.08. 13:05:38

@Cicus Maximus:
"Sőt Jack is itt van, jelentése: „Mi van a dobozban?"

Nekem egyből átjött, vihogtam is hangosan.

the black ball 2009.02.08. 18:01:26

@Cicus Maximus: azt megemlítettem a hogyvoltban is.
"Miután mindenki jót nevetett a neves poénon"
Habár lehettem volna pontosabb.

Amúgy meg a tok'ráknál még kell lennie pár karvédőnek, ha "csak" hármat hozott Anise. Nem tudom, mit siránkozott a végén, hogy otthagyták.

@pcdevil: csak a chulaki jaffák nem hülyék. :]

korxi 2009.02.08. 18:28:12

"Daniel bepakolja a naquadah-téglákat, egyet meg hozzávág egy jaffához, bár ezt a jelenetet törölték."
Ezt nem értem. Ezt a jelenetet kivágták a tévés epizódból? Miért? Féltek hogy a butább nézők kipróbálják?

the black ball 2009.02.08. 19:05:21

@korxi: valószínűleg túl hosszú lett volna az epizód, mivel a 4x05-ben meg benne van a jelenet (visszaemlékezésben).

Gondolom nem külön forgatták hozzá.

Llew 2009.02.09. 10:05:29

"Carter minden hogyvoltíró álmát éli át azzal, hogy 2 óra alatt legépelt ezer oldalnyi szöveget."
Ezt nagyon eltaláltad.:)

Más részben is előfordult már, hogy az esemény horizont átlátszó volt? Lásd 6., 8. kép. Vagy csak hátulról lehet rajta átnézni?

korxi 2009.02.09. 17:54:02

@Llew: Van még olyan rész ahol átlátszó, de ott is valóban csak hátulról.
Ez amúgy kurva jó kérdés. Szerintem fizikai képtelenség - még a CSK univerzumban is - hogy a kapun így át lehessen látni hátulról. Ehhez ugyanis az kell, hogy a kapu túlodalán levő dolgokról a nyitva levő kapun keresztül fény érkezzen az ember szemébe. De ilyenkor a fénynek, mint minden másnak, nem a féreglyukba kellene mennie?
Erről szívesen megkérdezném Cartert vagy Mekkéjt.

the black ball 2009.02.09. 18:45:37

@korxi: biztos nem képtelenség, csak hülyék vagyunk hozzá. De pár dolog:
A kapu mögötti "eseményhorizont" nem vezet a féregjáratba. Éppen ezért csak az egyik irányból tudsz belemenni (persze csak ha élni szeretnél továbbra is). Ugyanez van akkor is, amikor a tárcsázott, túloldali kapuba ugrál be valaki. Tudtommal akkor azonnal megsemmisül.
Viszont ha hátulról át lehet látni, tehát a fény áthalad, akkor fénysebességgel mozogva talán egy tárgy is átmenne rajta. Elölről meg bármi átmegy bárhogyan, mert ugye ott a féregjárat.

Ja igen, a féregjárat elnyeli a fényt elölről. Hátul meg nincs féregjárat, így nem nyeli el semmi, ergo áthaladhat az eseményhorizonton a szemeinkig. Csak kiokoskodtam. Persze nem vagyok fizikus. :]

korxi 2009.02.09. 20:25:34

@the black ball: Ezen én is gondolkodtam, hogy mi van akkor ha valaki "hátulról" megy bele egy nyitott kapuba/féregjáratba. Lehet hogy semmi, még csak vizes sem lesz. Mivel ez sztem nem ugyanaz a szituáció, mintha valaki egy bejövő féregjáratba próbálna belegyalogolni(forgalommal szembemenni).Azt tudjuk hogy a féregjárat fizikai tárgyak számára egyirányú, tehát ilyenkor szerintem sem tud mást csinálni, mint azonnal megsemmisülni.
De amúgy én sem vagyok fizikus, pláne nem elméleti-asztro:)

Llew 2009.02.10. 08:23:22

@the black ball:
De ha hátul állsz akkor az elölről érkező fénysugarakat kéne látnod, viszont azok a járatba mennek elvileg, ezért nem szabadna átlátnod.
Mondjuk szerintem az indulási oldalról a fény nem megy át a kapun, mert akkor azt is megtehetnék, hogy egy nagy lámpával (olyan Batman jeles méretővel) belevilágítanak az induló oldalon és akkor sosem érkeznének sötét csarnokokba.
@korxi:
A nyitott kapuba hátulról belemenni szerintem szintén azonnal halálos, vagy egyszerűen csak lehetetlen. Ha átlehetne rajta menni gond nélkül, akkor a jaffáknak elég lenne a kapu mögé állni, és hátba lőni az illetéktelen behatolókat.

the black ball 2009.02.10. 17:24:18

@Llew: Ja igaz, rosszul néztem. Hm. Lehet, hogy tényleg nem megy át a fény, mert az alapból részecskékből áll (meg nincs se vége, se eleje), szóval a kapu meg se próbál hozzányúlni. És akkor átlátunk.

korxi 2009.02.10. 18:01:03

@Llew: "Ha átlehetne rajta menni gond nélkül, akkor a jaffáknak elég lenne a kapu mögé állni, és hátba lőni az illetéktelen behatolókat."
Hűha. Ha ez így lenne,akkor az egész SGC-nek annyi taktikai érzéke sem lenne, mint egy szakaszvezetőnek. Ez esetben ugyanis a mi inditócsarnokunknak sem a végén, hanem a közepe táján kellett volna elhelyezni a kaput, és ha hívatlanul jön valaki, a katonákat meg a gépfegyvert is mögötte kellenne elhelyezni, nem pedig előtte.
Maradjunk inkább abban hogy nem lehet áthatolni rajta.
süti beállítások módosítása