Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Dexter 2x07 - That Night, A Forest Grew

2008. december 28. 12:43 - mg_b

Emlékszünk még az első évadra, amikor Dexter zavarba jött, ha ágyba kellett bújnia Ritával? Folyton csak nyavalygott, hogy nem erőssége a szex, a kis generális sem nagyon ugrál, meg egyáltalán. Hát, az a Dexter már a múlté, ahogy a Ritával való kapcsolata is. Fülledt erotikával nyitunk, Dexter Lejlával hempereg az ágyban, nem is egyszer mindent belead, miközben Rita otthon próbálja túltenni magát a szakításon. Anyja egy rinocérosz együttérzésével próbál segíteni ebben, ki az ágyból, hülye tyúk, hogy nézel ki, mit fognak szólni a gyerekek?!

Dexter önmagára találásával egy időben a Mészáros utáni nyomozás új fordulatot vesz, amikor a kapitányságra megérkezik egy harminckét oldalas levél magától a sorozatgyilkostól, és persze mindenki rászabadul. Dexter kajánul figyeli a homályos idézeteket fejtegető kollégáit: ő maga küldte a levelet, hogy összezavarja a népet, és végre kézbe vegye a dolgok irányítását. Ez annyira jól sikerül, hogy napokra hátráltatja a nyomozást, a zsaruk egymás után állítják fel a teóriákat, milyen személyiség lehet a levélíró, de persze minden elméletre van a levélben cáfolat is, szóval ez holtvágány.

Tovább
Címkék: dexter
7 komment

Csillagkapu 3x13 - Az elkárhozott ördög

2008. december 28. 10:00 - the black ball

Ott hagytuk abba, hogy Apófisz lett az új góré a pokolban, de persze majd az ördögnek is lesz ehhez pár hozzáfűznivalója. Szóval kedvenc halhatatlan kukacunk azt tervezi, hogy általunk fog újra hatalomra törni. Daniel gyorsan közbevág, hogy Amaunetnek annyi, ráadásul Teal’c a ludas. Apropó Teal’c. Elkobozzák Danieltől a csudajó walkie-talkie-t, aztán Apófisz átszól a chulakinak, hogy hű de meg fogja majd jól kínozni, irgum-burgum. Azt a nagyon ronda, izomfejű valakit teszi meg első harcosának. Visszakerülünk a cellába. A tehénarcú Martouf nagyra van vele, hogy ő előre megmondta, hogy Sokar feléleszti majd Apófiszt. Hűha, hogy oda ne rohanjunk...

Apófisz alapsereget toboroz, mindenki jól otthagyja a francba, csak pár hülye marad (300, persze nem spártai egyik sem). Sokarral közlik, hogy az idegen hajó meglógott. Sokar szerint kémek voltak, úgyhogy két nap múlva már támadni is akarja a rendszerurakat. Hm. Apófisz szert tesz arra az emlékeztető-tollra, és ki is próbálja Carteren. Kap egy hallucinogén szert, ami Sokar vére néven fut. A jó öreg koccintós. Sam ismét az anyja halálának emlékébe csöppen. Jacob vigasztalja. Megtudjuk, hogy Carter bátyja Jacobot okolta, de Cartertől azt akarja apuci, hogy bocsásson meg neki. Csakhogy már rég megtette. Meg aztán olyanokat is mond, hogy haldoklik. Meghal, ha Sam nem adja meg az írisz kódját. Persze Carter rájön, hogy Apófisz szórakozik vele. Nem jött be.

Tovább
Címkék: csillagkapu
2 komment

A Kaméleon 2x06 - Past Sim

2008. december 27. 10:00 - missparker

Ez a rész szerintem az évad egyik legsikerültebb epizódja, szerepeltet minden, igazán kaméleonos elemet. Elegáns kettős játékok, stratégiai harc Jarod és a Központ közt, bosszúk, érdekek fejtegetése. Jarod most fagylaltosként dolgozik, az elődje drogot is árult iskolásoknak, őt kis híján belefojtotta a fagylaltjába. Az egyik kissráctól kap egy ajándékot: a golyóbisnak fel kell tenni egy kérdést, és válaszol rá. Jarod kipróbálja: 'Megtalálom valaha a családomat?' 'Jobb, ha most nem mondom meg'. Köszi. Munka után tévéhíradó, Emma Barrett-et elrabolták. A nő koronatanú egy yakuza-vezér, Sammy Tanaka büntetőperében. Járókelőként keveredett egy utcai lövöldözésbe, a kisfia a szeme előtt halt meg. A rablás jól előkészített akció volt, Jarod a saját megoldására ismer. Most nem gyerekkori videót látunk, a felvétel abba nyújt bepillantást, hogyan dolgozott Jarod felnőttként a Központban, ilyet most látunk először. Magyarázatot kapunk az összes idétlenkedésre: a viselkedése, akkori fellépése egyértelműen egy harmincéves gyereké, Sydney is úgy kezeli őt. Jarod akkor még fel sem fogta, mennyire fontos, amit csinált. A gondolkodása pedig egy igazi stratégáé volt, ő ezt az akciót túszmentésre dolgozta ki.

Egyetlen hiba volt a tervben: a sofőrnek mindenképpen meg kell halnia, most így is történt. Az Emma autóját vezető FBI-ügynököt halálos lövés érte. Jarod tombolva hívja Sydney-t: hazudtatok, kihasználtatok, tulajdonképpen én öltem meg. Miss is nyugtatná, de Jarod tovább fenyegetőzik, ha a Központ háborút akar, tőle megkapják.

Tovább
Címkék: a kaméleon
3 komment

A fiúk a klubból 3x02 - Szegény Brian

2008. december 26. 15:00 - leeann

Mindenkinek Nagyon Boldog Karácsonyt és eszeveszetten jó újévet kívánok!

Brian a nyolcvankettedik prédapasival csillapít fájdalmat. Így van, semmit sem jelentenek neki, csak fájdalomcsillapítók. Brian nagyon kivan, a Ted és Emm páros ezzel ellentétben nagyon boldog, jól működik a szex közöttük, és imádják egymást. Persze mivel az új páros a kajáldában enyeleg, Brian majd rosszul lesz a sok becézgetéstől. Mikeynak még mindig csúnya a szeme, de marhára megérdemelte, amit kapott. Közben egy Rage rajongó elmondja, hogy mennyire szereti a képregényt, de már jó lenne olvasni a következő részt. Mikey felismeri, hogy beszélnie kell Justinnal ahhoz, hogy újra legyen közös munka, de Justin nem kér belőle.

A lányok a parkban vannak Gus-szal, és egy másik leszbi anyával beszélgetnek, aki felteszi a nagy kérdést: lesz következő baba? Linds szerint nem, de Mel mintha másképp gondolná. Közben Justin és Daphne egy kávézóban beszélget, ahol a közelben Ethan zenélget. Miután a zenész megkereste a napi betevőt, leül a beszélgető pároshoz, akik épp ott tartanak, hogy Justin halaszt egy félévet, mert nincs pénze a sulira. Aki idáig fizette a sulit, az éppen a neten keres magának esti elfoglaltságot, de nem megy neki ma a becserkészés.

Tovább
13 komment

Twin Peaks 2x16 - The Condemned Woman

2008. december 26. 13:00 - Médiageci

Cooper és a seriff végighallgatják Earle kazettáját. Earle megfenyegeti Coopert: ha nem teszi közzé egy napon belül a következő sakklépését a helyi lapban, ő lép helyette. A seriff aggódik Cooperért, de a nyomozó rámutat, hogy Earle már megölte volna, ha ez lenne a szándéka. Lucyn keresztül berendelik Pete-et, és érdeklődnek a lapzárta időpontjáról. Mielőtt elindulna, Pete még reggelit ad Catherine-nek és Andrew-nak. A két öregember óvodás szinten ugratja egymást, ami a jégkirálynőnek nem tetszik túlságosan. Pete távozása után a két testvér megbeszéli, hogy sínen van a birtokok eladása, majd Josie lép be, és újabb sokkoló meglepetés éri, eddig ugyanis nem tudta, hogy az általa felrobbantott férje él és virul.

Sólyom bekíséri a mankóval bicegő Hanket a seriffhez. A seriff sorolja vádakat: illegális határátlépés, kábítószer-kereskedelem és gyilkossági kísérlet Leo ellen. Hank védekezik, azt állítja, hogy ez utóbbira van alibije, a bisztróban volt. A seriff egy szemtanú említésével (nem nevezi meg Bobbyt, de mindenki képben van) szereli le a nehézfiút. Hank üzletet ajánl: ha ejtik az ellene szóló vádakat, leleplezi Andrew gyilkosát. A seriff nem áll kötélnek, mire Hank újabb lapot húz elő, gúnyosan röhögve mutat rá, hogy pont a seriff „cicababája” volt az elkövető. Sólyom erre „véletlenül” kirúgja Hank egyik mankóját, a férfi pedig padlót, pontosabban íróasztalt fog.

Tovább
Címkék: twin peaks
Szólj hozzá!

Battlestar Galactica 3x09 - Unfinished Business

2008. december 26. 10:00 - Freevo

Úgy jött ki a lépés, hogy a szeretet ünnepén hőseink jól összeverik egymást, méghozzá nem is egy, hanem mindjárt másfél órában, ugyanis a hogyvolt a bővített változat alapján készült, amit sose fognak kiadni nálunk. Mivel olyan tetemes mennyiségű a változás az eredetihez képest, mintha két külön epizódot néznénk, ezért összehasonlítgatások helyett álljon itt pőrén a bővített változat tartalma.

Több idősíkon ugrálunk a nyitó képsorokban, először Adama emlékezik vissza néhány békés momentumára a megszállás előtti Új-Capricán, Starbuck és Anders a pilótaszálláson szeretkeznek, néhány villanás erejéig Lee és Starbuck az Új-Capricán szeretkeznek, ugyanakkor Helo és Lee a hangárban felállított bokszringben kesztyűznek, mi meg hirtelen azt se tudjuk, ki kivel van. 

Tovább
2 komment

Moonlight 1x04 - Fever

2008. december 24. 14:00 - Sonrisa

Ezúton is szeretnék minden kedves olvasónak/írónak Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánni!

Összefoglalóval nyitunk az előző részekből, s ne feledjük, Mick bizalmába fogadta Bethet. Vágás, lelakott, elhagyott épületben járunk, szemét és csótánycsorda mindenütt, Mick pedig egy kád vízben ülve épp Beth nyaki artériáját vizslatja közelebbről. WTF? Mielőtt megkeresnék a leesett állunkat a padlón, Mick már folytatja is, hogyan is jutott el odáig, hogy egy lepusztult motelban, besárgult szemmel, félholtan vizionál össze minden baromságot. Vissza kell menni egy nappal korábbra. A vér továbbra is az élet, az ismeretterjesztés közben épp egy riportot látunk a BWnál (naná, hogy Beth tudósít), valami nagykutya tárgyalásáról van szó. Az ügyet épp Josh viszi, akinek minden vágya rács mögött tudni azt a rohadékot. Beth pedig megpróbál belőle valami morzsácskát kiszedni, amin elcsámcsoghatnak a híradóban.

Josh adu ásza a tárgyalás során egy titkos tanú. Akit épp két kártyázó, nemtörődöm zsaru őriz egy lepra kis szobában. A tanú halálra unja magát, zsarukat ez cseppet sem zavarja, túl nyugodt minden. Valaminek történie kell, túl sok filmet láttunk már ahhoz. Naná, tanú telefonál, amit ugye tilos lenne, pizzafutár hangtompítóval érkezik, a két rendőr kap egy-egy golyót, nekik annyi, tanú meglép. Főcím.

Tovább
Címkék: moonlight
1 komment

Kés/alatt 2x14 – Trudy Nye

2008. december 23. 13:00 - Madmoazell

Bár a mai rész a legkevésbé sem karácsonyi, ettől függetlenül azért nagyon kellemes, boldog, sorozat- vagy filmnézős karácsonyt kívánok az összes hogyvolt-olvasónak, ehhez pedig soksok ajándék-dvd-t! (az újévi köszöntő majd jövő héten jön, addig egyetek sok beiglit és szaloncukrot – szigorúan a fáról…)

Christian még mindig együtt van a vak lánnyal, Natashával. Most épp filmkölcsönzésre készülnek, ebből pedig arra következtethetünk, hogy minden rendben van köztük. Ritka történés Christian életében. Ami pedig most jön, az valószínűleg még ritkább. Míg ő a videókölcsönzőben válogatja az esti programravalót, két srác kiszúrja a kocsiban zenére ugribugrizó Natashát, továbbá azt is, hogy ő vak, majd gyakorlatilag seperc alatt elvisznek minden mozdíthatót a Merciből. Mennek a kerekek, a lökhárító, a fiúk kreatív módon gyakorlatilag szétkapják a kocsit teljesen. Na doktorbácsink most azért begurul, Natasha pedig természetesen semmit se észlelt az egészből. Hehe. Hehehe.

Napibetegünk egy fiatal nő, Trudy Nye. Az orra eltört 16 éve, és ezt szeretné rendbehozatni. A sztori mögött azért több is van, kiderül, hogy Trudy (most már lassan volt) férje egy kicsit bepipult az ötéves fiukra, hogy az nem pakolta el a játékait az útból, a nő orrát betörte, a gyereket meg új fejbedobta valamelyik játékkal, hogy meghalt. A pasi most szabadul a börtönből, de nem emiatt akarja Trudy rendbehozatni az orrát, hanem hogy tovább tudjon lépni. Érthető. Ezalatt Ava csini rucit próbálgat, mikor megjelenik a meztelen Adrian, és pár mondatukból kiderül, hogy a srác teljesen be van indulva anyucira. Ava visszautasítja, és elküldi maszturbálni. Ezek se teljesen normálisak.

Tovább
Címkék: kés/alatt
1 komment

Buffy, a vámpírok réme 3x08 - Szerelmesek sétája

2008. december 23. 09:00 - leeann

A csapat megkapta az év végi vizsga pontjaikat, de Buffy nem boldog, pedig nagyon jó eredményt ért el és a pontjaival akárhova jelentkezhet. Meglepő módon Will is el van kenődve, pedig még a legjobb tanuló sem éri utol a pontjait, sőt még látótávolságba se tudna kerülni. Cordi meg is világítja, hogy miért jó nagyon jó pontszámokat szerezni. Konkrétan az, hogy el lehet menni Sunnydale-ből, de van, aki nem elmenne, hanem éppen erre tart, és ő nem más, mint régi ismerősünk Spike. Nagyszerű nem elég az idióta polgármester megérkezett hidrogénezett barátunk is, akit úgy tűnik Dru úgy ott hagyott, hogy még.

A suliban nagy ajándékozás folyik Cordi képeket rakott ki Xanderről a szekrényébe, ami a fiúnak hatalmas ajándék, Oz pedig egy boszorkány pez cukorkatartót vett Willnek. Szóval a párok megvannak. Közben Giles egy fura helyre készül, de ő is megjegyzi Buffynak, hogy ezekkel a pontokkal nyugodtan mehet főiskolára. Buffy tudja, mert már anyuci is említette, és most, hogy Faith itt van a küldetés lehet a második szerelem is. Will és Xander viszont kezd teljesen betojni az estére tervezett páros randitól.

Tovább
Címkék: buffy
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása