Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Veronica Mars 2x09 – My Mother, the Fiend

2008. október 19. 15:00 - foxglove (törölt)

Neptune High. Ms. Hauser a szexuális felvilágosítás-óra címszó alatt tovább folytatja nem titkolt hadjárat a tanulók szexmentes életmódra való áttérítésére. A nemi betegségek alapos kivesézése után most páronként egy-egy speciális játék pólyásbabát („animatrikus szülői életmód szimulátort”) bíz rájuk, amit akit öt napig kell gondozniuk a diákoknak. A babákba beépített szenzorok jelzik, ha a „szülők” rosszul bántak velük, és ebben az esetben bizony tudják teljesíteni az órát. (Micsoda előrelépés a sunnydale-i tojásokhoz képest.) Veronica és Duncan is kapnak egy babát, és Veronica a szülői feladatait rögtön úgy indítja, hogy átpasszolja a kis szenzorost Duncannek, neki most dolga van.

Clemmons igazgató igazgató-helyettes várja az irodájában, és nincs jó hangulatban. Elkobozza Veronica kulcsait, beleértve azt is, ami az iskola különböző, tanulóktól elvileg gondosan elzárt területeit nyitja. Mr. Clemmons bejelenti, hogy az iskolai betörések miatt a felfüggesztésen gondolkodik, de hajlandó a büntetést „közmunkára” módosítani. Veronica kénytelen beleegyezni (az ösztöndíja érdekében), így belevetheti magát az irattár összes anyagának újrakatalogizálásába.

Tovább
Címkék: veronica mars
komment

Odaát 2x01 - Ha eljön a kaszás

2008. október 19. 13:30 - Annácska5

Elérkeztünk a második évad évadnyitó részéhez, ami egy átfogó visszatekintéssel nyitnak, mivel sok mindent fel kell idézni. Ugyebár az utolsó részben Winchester papát megszállta a az a bizonyos sárgaszemű démon, Deant kishíján megölte, és grátiszként kaptunk egy hatalmas cliffhangert: az Impalát ledarálta egy kamion, benne Apucival és a tesókkal. Hál’istennek ezzel is nyitunk. Mégpedig a kamion vezetője kimászik, hogy megnézze mi a helyzet. Csakhogy az öregnek koromfeketék a szemei, tehát megszállta a démon, persze a család egyetlen eszméleténél lévő tagja, aki Sam, ezt ki is szúrja, és a Colttal fenyegetőzik. Erre a démon megijed, és elhagyja a testet. Az öreg zokogni kezd, Sammy pedig hiába szólongatja Deant és Johnt, azok bizony halálukon vannak.

Látszik, hogy a kinti egészségügy sem jobb az itthoninál, ugyanis ezek éjjel történtek, de a mentőhelikopter már fényes nappal viszi őket a kórház felé, és még mindig Sammy az egyetlen, aki magánál van, és hiába kérdez a többiekről, a doktor néni gyakorlatilag lekussolja. De nem kell izgulni, Dean a következő jelenetben magához tér. Mezítláb és kis pizsamában indul útra. Azért megnéztem volna, abban az igazi kórházi hálóingben, aminek a háta teljesen szabad… A kórház szinte teljesen kihalt, míg végre a recepción talál egy szőke nővért, aki keresztül néz rajta. Szó szerint. Nahát itt valami gond lehet, rohan vissza a kórtermébe, és mit lát? Saját magát, és testéből mindenféle csövek állnak ki. Ó jaj.

Tovább
Címkék: odaát
komment

Tudorok 2x08

2008. október 19. 11:00 - Bruzsy

Anna tehát újra terhes, mindenki boldog, itt abba is hagyhatnánk a sorozatot, de sajnos a történelem megy tovább... Például azzal, hogy Jane Seymour megérkezik az udvarba, majd ünnepélyesen megesküszik, hogy példamutatóan fogja szolgálni a királynét. Höhö, legalább annyira példamutatóan, mint annak idején Anna Katalint. Ennek megerősítése képpen elcsípünk egy beszélgetést Sidious és Chapuys között, ami szerint Katalin boncolása egyértelműen kimutatta, hogy az egykori királyné mérgezés áldozatául esett. És ez azt jelenti, hogy Mária is veszélyben lehet. Ejnye, Anna, mit tettél?

Majd érkezik Henrik, Chapuyshoz, gondolta jól benyal neki, hiszen feltett szándéka, hogy megpróbál közelebb kerülni a császárhoz. Kicsit feltűnően csinálja, de hát a diplomácia már csak ilyen sport. Szóval Cromwellt is ráállítja az ügyre, hogy hozzon össze egy új békét. Anna pedig rájön, hogy a király szeretetét úgy tudja csak bebiztosítani, hogyha a nép megszereti őt, ezért ő is belekezd a jótékonykodásba és a szegények megsegítésébe: Nagycsütörtök alkalmából áldását és adományát adja a templom előtt összegyűlt hívőknek, pont úgy, ahogy azt annak idején Katalin tette. Csak ő kétszer annyi pénzt ad, mint elődje, szóval így nem lesz nehéz lenyűgözni az embereket. És Anna nem is sejti, hogy eközben Henrik még mindig Janet stíröli elragadó tekintetével.

Tovább
Címkék: tudorok
komment

Csillagkapu 2x16 – Egy végtelennek tűnő pillanat

2008. október 19. 10:30 - Llew

Az űr a legvégső határ. Az univerzum egy számtalan csillag és bolygó alkotta, folyton változó, végtelen mező. Itt ez az ismeretlen rendszer, ahol éppen valami rendkívüli történik. A csillagból tölcsérként elnyúló gázfelhő húzódik egy fényes kis törpe csillagig. A törpe csillag felrobban, és a lökéshullám nyomában egy gyorsan növekvő őrvény jelenik meg az űrben. Nem, megnyugtatlak kedves olvasó, nem a Discovery egyik adását kezdtem hogyvoltba önteni, hisz a következő képeken már az látjuk, amint egy ismeretlen CSK csapat kapkodj a lábát egy sivatagos bolygón, mialatt a vezetőjük iiiillyyyeeeen teeemmmpóóóóbaaaaannnn ooorrrdííííít, hogy siessenek, mert mindjárt odaér. Na, de ki?

Ez alatt otthon a bázison Carter egy alma=galaxis, féregjárat=féreg példával igyekszik a Jacknek elmagyarázni a csillagkapus utazások lényegét. Valljuk be, ettől egyszerűbben már nem lehetne. Nem várt kapuaktiválás történik, és megtudjuk, hogy Daniel hűtlenkedik, mert egy másik csapattal kalandozik. Alacsony frekvenciás rádióadást fognak. Carter okoskodik, kicsit gyorsítanak a jelen és kiderül, hogy a CSK-10 kódja az. Kinyitják a kaput, de az a nélkül kapcsol le, hogy bárki átjönne. Jack már menne, de Hammond óvatoskodik.

Tovább
Címkék: csillagkapu
komment

Tudorok 2x06-2x07

2008. október 18. 17:00 - Bruzsy

Morus Tamás és Fisher bíboros tehát halott, a pápaság behódolt, innentől senki sem állhat Henrik útjába, hogy végre elfoglalhassa az egyházfői trónt, Anna küzd a király szerelméért, de egyre inkább elveszti a reményt, Pál pápa pedig beszédet mond a Szent Péter téren, elítélve az eddigi eseményeket. Ja, igen, ez már az új epizód történése, és végre olyan dolog is történik, amire eddig nem nagyon volt példa: a nép szeméből is végignézhetjük az eseményeket, a plebs egy része ugyanis nem hajlandó egy vállrándítással elfogadni a kor egyik szellemi vezérének kivégzését, így a katolikus egyházhoz fordul segítségért, míg a többiek pont az eddig imádott bálványok ledöntésén fáradoznak. És persze Őszentsége végigkommentálja a képsorokat, és egyben felszólítja Angliát, hogy térjen vissza, amíg még nem túl késő. Mintha már nem lenne rég az.

London, Henrik a mindennapi teendőkkel bíbelődik, egy házasság itt, egy kolostor-bezáratás ott, de valami mégse stimmel: igen, az uralkodó gyászol. A szomorúság azonban rögtön elszáll arcáról, amikor meghallja a papság ármánykodásainak az eddigi talán legsötétebb bizonyítékát: a szerzetesek egy kacsa vérét Szent Vérnek nevezik, amihez hívők tízezrei zarándokolnak el évente megváltást várva. Szörnyű, ékes bizonyítéka annak, hogy a kacsák már a XVI. században is mindenhol ott voltak. Cromwell pedig azt javasolja, hogy a legegyszerűbben színdarabokon keresztül lehet bemutatni az embereknek a Bibliát, mentesen minden káros hatástól, amit a katolikus anyaszentegyház rányomott az elmúlt évszázadokban. Nédda, hát Cromwell a korabeli Mel Gibson!

Tovább
Címkék: tudorok
komment

A férfi fán terem 2x12 - Read Between the Minds

2008. október 18. 15:00 - leeann

Nem is tudom, hol kezdjem, talán ott kéne, ahol az előző rész véget ért. Tehát Patrick kitalálta, hogy egy székkel repül, amihez sok léggömb van kötve, amit Celia kifigyelt, követni kezdte gyermekét és nagy igyekezetében nekiment egy fának a rendőrautóval. Patricknek csak sikerült leszállnia valahol, és rohant megnézni, hogy az anyja hogy van, de ő nem enyhül meg egy kis balesettől, és letartóztatja a fiát. Közben a kocsmában Jerome nem fér a bőrébe, ideges, így mindent babrál, ami csak a kezébe kerül. Az idegesség oka, hogy New York-ba készül Sam és Jane utóesküvői bulijára, ahol találkozik majd Mary Alice-szel is.

Annie is idegesen érkezik meg a Chieftainbe, hisz ő volt Patrcik bűntársa, így alibi kell neki, amit a kocsmában próbál felhajtani. Közben a frissen összeköltözött pár is próbál egyről a kettőre jutni, de nyilvánvaló, hogy ez sem megy egyik napról a másikra. Most éppen Marin dolgozni próbál, Jack pedig jobbra-balra csörömpöl, mert nem tud aludni, és épp a mosogatót javítja. Miután Marin ezt közli is kedvenc pasijával, ő magához húzza szőkét és házaséletet élnek egy kicsit.

Tovább
komment

The Big Bang Theory 2x04 - The Griffin Equivalency

2008. október 18. 13:00 - Bruzsy

Ha megkérdezném, kit tartotok a legreménytelenebb esetnek az összes kocka közül, mi lenne rá a válasz? Valószínűleg Sheldon. Ez pedig nem igaz, hisz ha végiggondoljuk Rajesh Koothrapali eléggé előkelő helyezést érne el, valószínűleg Dr. Coopert is megelőzve. Pláne ezek után. Penny sikeresen kigyógyult a játékfüggőségből (sorozatfüggőségre nincs hasonló, egy hetes terápia?), így boldogan készül falatozáshoz a csapattal, a kedvüket még Sheldon érkezése, és a kéztörlő vs. kézszárító című értekezése se törheti meg. Azonban megjön Raj is, akinek nagyon jó hírei vannak, de nem mondhatja el őket, mert Penny is itt van a közelben. Szegény srác, Penny végiggondolja a helyzetet, majd úgy dönt, lelép. Lássuk csak, Rajesh nem beszél, Sheldon beszél, Wolowitz meg ott van? Gratulálunk, kislány, jól döntöttél, ennél még az egyedüllét is jobb.

Penny tehát lelép, Raj pedig belekezd a hírek mesélésébe: tavaly sikeresen felfedezett egy bolygót az űrben, 2008-NQ Sub-17, leánykori nevén Planet Bollywood. És most ennek a felfedezésnek köszönhetően a People magazin cikket ír róla a Figyeljünk 30-at 30 alatt című rovatába. Gratulálunk, ez szép teljesítmény, ha valaki nem pedig tudná, mit jelent a cím, ne keseredjen el, Sheldon is ugyanolyan műveletlen, mint mi vagyunk. Szóval nemsokára kiderül, hogy a rovatban minden évben 30 olyan 30 év alatti fiatalember szerepel, akikre figyelemmel kell lenni, különben elnyomják őket a szakterületük előítéletei. Na, ki találta volna ki? Wolowitz még rákérdez, hogy meg lesz-e ő is említve a cikkben, mint a felfedező teleszkóp tervezője, Raj azonban nem tervezi a barátai beleírását, egyszerűen nem illik az indiai nyomorból a csillagokba törő fiatal tudós arculatához.

Tovább
komment

A Kaméleon 1x18 - Unhappy Landings

2008. október 18. 10:00 - missparker

A múltkori részekben szó volt már arról, hogy több gyerek nevelkedett a Központban, most pont egy ilyen visszaemlékezést látunk: Jarod és Sydney összefutottak a folyosón egy másik párossal. Jarod barátra vágyott, Sydney azt mondta, felejtse el a találkozást. A másik fiú visszanézett rá, valószínűleg hasonló érzései voltak.

Vissza a jelenbe, tanúvédő program keretében szállítanak egy embert, Ezerarcúnak, Kaméleonnak hívják. Csak nem Jarod? Nos, nem. Ő Cody marsallként van jelen a repülőgépen.

Lane és Garrison kifejti, hogy nem örülnek, hogy Jarodot az ügy közepén hozzájuk rendelték, van elég bajuk. Megszökött egy Diggs nevű tanú, de nagyon kellene ahhoz, hogy elítéljenek egy kolumbiai drogkartellt.

Tovább
Címkék: a kaméleon
komment

Csillagkapu 2x15 - Az ötödik faj

2008. október 18. 08:00 - the black ball

Minden idők egyik legjobb Csillagkapu-epizódja. Így van? Így van. A tárgyalóban Daniel felidézi a bolygót, ahol azt a szép nagy atomos adattárat találták. Élet értelme, ilyesmi. Volt a falon ugye négy ismeretlen írás. Na most az egyiket egy másik bolygón is lekapta az egyik MALP! A többiek körében ez a felfedezés kínos csendet vált ki, szóval magyaráz egy kicsit: ennek a nyelvnek a végén ott van egy rúnajel, ami ugye azt jelenti, hogy az írás tulajdonosai jóban voltak Thor népével. Áháá, ja hogy úgy. Vetünk rá egy pillantást. Odaát egy terem van, benne a tárcsázóval, meg az írásból álló körrel a földön. O’Neill áthalad rajta, erre megjelenik a falon valami korong, lyukkal a közepén. Teal’c belenéz, és színes fényeket lát, mint valami B kategóriás kaleidoszkópban.

O’Neill is megnézi, erre a korong megnyúlik, és szépen összeszorítja a fejét! Jacknek fájnak a fények gondolom, mert ordít veszettül, aztán a dolog visszamegy, ő meg elterül a földön. Milyen király volt már ez. Otthon Fraiser doki szerint minden rendben van. Orvosnak hinni kell, nem firtatjuk. A tárgyalóban O’Neill valami HAJDU vízbojlert rajzolgat egy lapon, a többiek meg nyugtázzák, hogy mivel Teal’c kukacos, rá azért nem reagálhatott az a cucc. Az ezredes a szokásosnál is jobban unja a számadást, ingerlékennyé válik erőteljesen. Megkérdik, hogy jól van-e. Jack szerint persze, nincsen semmi krúvusza. ???  Hacsak nem vett esténként gyorstalpaló latinleckéket, akkor itt bizony valami melasz van.

Tovább
Címkék: csillagkapu
komment

Szívek szállodája - 5x21-5x22

2008. október 17. 17:44 - candyperfumegirl

A ’Blame Booze And Mellville’ című epizódban mégis megjelenik a Szitakötő Szállóról szóló újságcikk, méghozzá pontos idézetekkel, Lorelai frappáns megfogalmazásaival Emilyről, melyben a közelmúlt legismertebb diktátoraihoz hasonlítja szülőanyját. Ez egyrészt azt jelenti, hogy Lorelai és Luke mehetnek New Yorkba egy flancos magazinos partira, ahol érdemes lesz olyan jól érezni magukat, ahogy csak tudják, mert amikor Emily kezébe kerül a lap, az lesz Lorelai életének utolsó perce. Luke-ot pedig Taylor hívja, és nagyon úgy néz ki, hogy már csak alá kell írni a szerződést, és övé a Twickhum ház. Amiről Lorelai még semmit sem tud…

Rory közben nagyon belejött a gyakornokoskodásba Mitchum Huntzberger lapjánál, igazi lótifuti lett belőle, mindenhol ott van, mindenre van válasza, mindenki asztalán ott van időre, aminek ott kell lennie, gondolom, ipari mennyiségű koffeinnel tankolt a munkanap kezdetén. Ráadásul ahol tud, a főnök kedvében jár, kedves, mosolygós és lelkes, egyszóval feltette a homlokára az „eszményi munkaerő vagyok, ALKALMAZZ” feliratú táblát.

Tovább
komment
süti beállítások módosítása