Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Lost 3x14 - Exposé

2008. január 20. 11:30 - sixx

Furcsa egy epizód volt ez, hiszen két karakterre fókuszáltunk midössze, a többiek az ún. másodhegedűs szerepet játszották a fizetésükért, és az Ádörfalván héderező kommandóról egy mukkot sem hallottunk. A két említett szereplő Nikki és Paolo voltak, a színészek (Matt Fox) és a rajongók által egyaránt rühellt páros, akik tulajdonképpen egy kísérlet szereplői voltak a sorozatban: a készítők látni szerették volna, hogy a háttérben lebzselő túlélők közül elő lehet-e szedni kettőt csak úgy, és a sorozat szerves részévé tenni őket. Nem lehet.


Két szálon megy a cselekmény: a parti népség körében a jelenben, és Nikkiék flesbekkjeiben, amik kellemesen csatlakoznak az eddig látott eseményekhez - itt jegyezném meg, hogy szerintem ez volt a harmadik évad egyik legjobban megírt epizódja, klasszikus noir elemekkel és sokkoló befejezéssel, kár hogy pont két olyan szereplőről szólt, akiktől behányt a rajongótábor 99%-ka. Először nézzük a flesbekk sziget előtti részét. Nikki tévészínésznő, és egy Exposé című sorozatban játszik amolyan Pamela Andersonos (VIP) jócsajt, aki az évadzáró epizódban meghal, de ez a tévé világában nem mindig állandó állapot, mint tudjuk Bobby Ewing óta. Hörli természetesen a sorozat rajongója.

Tovább
Címkék: lost
komment

Las Vegas 2x03 - Vér nem válik vízzé

2008. január 19. 18:35 - C21

A széplányok összefognak, és úgy döntenek belevágnak az ingatlan bizniszbe. Egy házat vesznek amit majd kiadnak bérbe amíg annak fel megy az értéke. Hihetetlenül örülnek hogy erre most nagyon rájöttek. Közben a Montecitoba két német érkezik. Mi más is lenne a nevük mint Gerthard és Reiner. Nagyon fésültek, nagyon szigorúak. Csak a valósághű ábrázolás kedvéért. És minden második mondatuk a "ja"-ban ér véget.

Big Edet a casino közepén letartóztatják, egy fizikus megölésének vádjával. De nehogy azt higgyük hogy tojáslevest eszik majd kakakós tésztával a biztonsági főnök. 5 millió dolláros óvadék fejében hazaengedik. Először az irodájába megy hogy közölje Danny-vel és Mike-al, hogy le kell mondania attól függetlenül mi lesz az ítélet, de nem tett semmit. Ezért nem is szükséges magánnyomozást folytatni. Persze a fiúk nem bírnak magukkal, utánanéznek az ügynek.

Tovább
Címkék: las vegas
komment

Tűzvonalban 2x02 - Fehér por

2008. január 18. 14:13 - kiricsiz

Alter és Bordás megfigyeli Demsát. Kocsiból, távolról. Demsa meg mit sem sejt, a muterjához megy rántott csirkét, meg metélttésztás húslevest zabálni. Most még csak megfigyelik, de Kolonicsék nagy terve az, hogy Demsa egyik megszokott útvonalán lejátszanak egy közúti ellenőrzést. Az ellenőrző rendőr Alter lesz, és beleköt majd minden szarba, aztán Bordás meg épp arra jár és megmenti Demsát. Persze ezt úgy kell csinálni, hogy Bordás és Demsa beszélgessenek, újra összehaverkodjanak és találkát dumáljanak meg. Szóval ne az legyen, hogy Bordás megment, Demsa meg elhúz a vérbe. Bordás szerint a terv egy nagy hülyeség, Kolonics hülyeségeket talál ki. Én ezt kedves, önreflektív, önironikus elemnek tekintem, olyasminek, mintha csak a mi fejünkkel fikázná az akciót Bordás és a forgatókönyvírók. Mintha csak tudnák, hogy itt a Hogyvolton úgyis szét fogják trancsírozni az egészet a fanok. De mostmár megvan a főbűnös. Nem a forgatókönyvírók találnak ki béna ötleteket, hanem Kolonics. Úgyhogy itt a Hogyvolton is csak őt hibáztathatjuk, hiszen Bordás szerint is baromság a terv. Ő is megmondta!

Az őrnagy persze arra is ráérez csalhatatlan rendőrszimattal (habár ő nem rendőr, hanem kommandós, na mindegy), hogy Demsa pár évvel azelőtt, autóbalesetben elhunyt felesége valószínűleg nem baleset áldozata, hanem elintézték. Ez egy érdekes szál lesz a jövőben, gondolom én.

Tovább
Címkék: tűzvonalban
komment

A szökés 2x20 - Üzenet Panamából

2008. január 18. 10:16 - sixx

Kicsit elúsztunk a heti programokkal, így ez a hogyvolt sokkal rövidebb lesz, mint a többi, de jövő héten mindenkit kárpótol majd az utolsó előtti, igencsak izgalmasra sikerült epizód összefoglalója, jó lesz, tessék elhinni. Kezdjük ott, hogy a rövidebbet Sára húzza ma, mert míg a tetkós és a másik elhajóznak a teherhajón Panamába, és a hajuk lobog a tengeri szélben (muhaha), őt elkapja Mehón, aki idegbeteg, és csak azért nem toporzékol, mert ezt méltóságán alulinak érzi.


Színót ránézésre normális FBI-ügynökökkel tárgyal, és közli velük, hogy egyszer már kötött üzletet egy normálisnak tűnő FBI-ügynökkel, oszt mi lett a vége, szóval ne jöjjenek neki a minden rendben lesz dumával, tanuvédelmi programot akar, meg élni, békében. Egy kis fogcsikorgatés után belemennek, Színót sorsa és történetszála ezzel lezárulni látszik, jobban járt, mint pár mellékszereplő, kis családjával balra el.

Tovább
Címkék: a szökés
komment

Shark 1x07 - Deja vu

2008. január 17. 14:04 - mg_b

Szar dolog ügyésznek lenni, a legváratlanabb pillanatokban kell otthagyni egy dögös macát. Átéli ezt Stark is (az feltűnt már, hogy minden rész más csaja van?), amikor megtalálják egy eltűnt nyolc éves kislány, Emily Forrester holttestét. A szája körül ronda foltok vannak, a helyszín is ismerős Starknak, egyáltalán, az egész, és eszébe jut egy tizenöt évvel korábbi ügye, amelyet történetesen elvesztett, azért is fáj neki annyira a dolog. Akkor is eltűnt egy lány, azt is megölték, Jessica meg egy másik ügyész pedig bekaszniztak érte egy Charlie Davis nevű lúzert, Stark védencét. Személyes ügy lesz ez, na, nem kell ezt ragozni tovább.

A másik vonalon, mármint családügyileg, felbukkan egy bamba képű kölyök, és mindenféle leveleket ad át Julie-nak, hogyaszondja: ezek itt a frissen elhunyt apám levelei az anyádnak, szeretők voltak, vágod? Julie elég hülye hozzá, hogy egytől egyig elolvassa őket, aztán nekiáll hisztizni, hogy ezt miért nem mondtad el nekem soha, apa? Hiszen én gyűlöltelek végig, amiért tönkrevágtad a házasságotokat anyával, erre kiderül, hogy ő volt a hunyó? Kincsem, ne szívd mellre, nem úgy volt az… illetve úgy volt, de ne vegyük már el ezzel a vergődéssel az értékes időt a sokkal érdekesebb másik száltól, jó?Hát így. Vihar a biliben, sok kihatása nem lesz a dolognak, de legalább megint láttunk apa-lánya összeborulást.

Tovább
Címkék: shark
komment

House 3x07 - A kómás fickó fia

2008. január 17. 11:12 - candyperfumegirl

Ebben az epizódban szerencsére nem pazarolták a drága műsoridőt dögunalmas hetibeteg-felvezető jelenetre, hanem egy zseniális húzással megmutatják az egész alapszituációt, és még House is brillírozik a jelenetben, süti. Kedvenc dokink éppen egyik kedvenc időtöltésének hódol: egy kellemes pikniket fogyaszt egy kómás beteg ágya mellett, csipsszel, szendóval, szappanoperával, vikodinnal, ahogy kell.

Az idillt megtöri a kissé idegesen beállító Wilson, akit persze elkezdett marni a bűntudat, hogy hazudott a rendőrségnek, de még ennél is jobban idegesíti, hogy House le se szarja mindezt, és különben is miféle tiszteletlenség egy kómás beteg ágyára morzsálni? Ház megnyugtatja, hogy csak vegetatív állapotú a beteg, így máris sokkal vidámabb mindenki. Vegetatív pasi fia ekkor állít be szobába, na most van egy kis ciki, mi az, hogy ezek itt a vegetáló apja mellett piknikeznek, és őt meg se várták? Pedig, ha tudták volna, hogy még bort is hozott… Ház kapcsolgatni kezdi a villanyt, amitől a srác kicsit ideges lesz (meg Jimmy is), majd összeesik. (a srác, nem Jimmy) Kiderül persze, hogy mindez Greg House brilliáns tervének a része volt, ugyanis kiszúrta, hogy a fiú mozgáskoordinációja eléggé bizonytalan, a mozgást nem érzékeli, de majd ő kigyógyítja ebből. Na így kell beteget szerezni!

Tovább
Címkék: house
komment

Lost 3x13 - A tallahasse-i férfi

2008. január 17. 09:05 - sixx

Az előző rész végén azt láttuk, hogy a doki mosolyogva bolondozik az ádörökkel, így jogos volt a kérdés: vaddöfakk? Nyugi, megtudjuk, de először tudjuk le a flesbekket, ami annyira nem is volt unalmas (nem hát, Lokkbácsi visszaemlékezései mindig ütnek), és van benne egy kis disztroj is a miheztartás végett. A munkaügyi hivatalban nyitunk, Lokkbácsi segélyen, de nem sokáig, mert nem jár pszichiáterhez, így nem kap lóvét sem, ez szívás. Ja, nem azért jár, mert tolószékben van (még nem), hanem mert a faterja (?) lenyúlta a veséjét. Én is járnék.


Lokkbácsi egy nagyon lepukkant apartmanban lakik, mikrózható kaját vacsizik, és a tévében egy olyan sorozatot néz, aminek az egyik szigetes tyúk a főszereplője, de nem mondjuk meg ki. Nem sokáig tart a nyugalom, mert jön egy nyikhaj, akinek van egy kis baja egy Adam Seward nevű emberrel. "He?" kérdezi Lokkbácsi, és mi is, de kiderül, hogy Adam Seward és Anthony Cooper (Lokkbácsi apja) egy és ugyanaz, egy mocskos szemét állat, aki ugyan most nem vesére hajt (már van neki), hanem a nyikhaj anyjára és a lóvéjára. Lokkbácsi látszólag leszarja az egészet, van nekem elég bajom.

Tovább
Címkék: lost
komment

Maffiózók 6x02 - Üdv a klubban

2008. január 16. 17:32 - sixx

Először is kötelességem elnézést kérni mindenkitől, akiket zavartak az előző írásomban lévő hibák. Előbb csatoltam, mint ahogy alaposan átnéztem volna, sajnálom. Azoknak, akik még így is rám szavaztak, Kovács Kati szavaival köszönném meg vagyis „Úgy szeretném meghálálni, vagy legalább megpróbálni…”

És most a második rész. A Woke Up This Morning főcímdalt természetesen nagyon szeretjük minden rész elején (tisztelegve a második helyezettnek), ha belebeszélnek, ha nem. Tony halotti pózban fekszik, egy szállodai szobában az ágyon. A néző meg ismerve az előző rész végét, értetlenül bámul, mint gyerekek a planetáriumban. Szóval Tony felkel és egy italra a bárba megy, miután megitta az italát, felkapja a táskáját, és a dolgára indul. Megérkezik egy konferenciára, ahol igazolvánnyal engednék csak be. Tony előveszi az igazolványát, de az nem az ő nevére szól, sőt a táska sem az övé. Próbálja nyájasan bekuncsorogni magát a konferenciára, de a szélesen mosolygó hölgyike, a kötelező protokollt betartva nem engedi be Tonyt.


Tony felhívja az asszonyt, de segíteni ő sem tud. A konferenciának már úgy is vége Tony visszamegy a szállodába, ahonnan kijelentkezett és iratok nélkül nem engedik újra bejelentkezni. A bürokrácia csapdájába esett Tony visszament a bárba, ahol a táska csere lezajlott, a pultosnak elsírta a bánatát, aki meghívja egy italra. A bárpultnál ül még egy férfi, aki szintén sajnálkozik Tony gondjain. A bárban közben beindul a nagyüzem, egy tűt sem lehet leejteni. Nem rég még a bárpultnál állt férfi a barátaival készül vacsorázni, és miután közhírré teszi Tony gondjait a társaságban, meghívja őt, hogy vacsorázzon velük, amit Tony visszautasít.

Tovább
Címkék: maffiózók
komment

Született feleségek - A legszennyesebb részletek

2008. január 16. 14:35 - Tm

Ez itt nem a kritikarovat, nekem meg volt gyerekszobám, de bár ne lett volna, mert akkor most a megfelelő szavakkal tudnám kifejezni, mit gondoltam tegnap a szenzációsnak beharangozott összefoglaló és leleplező epizódról. Na mindegy, eleve nem tűnt nagy ötletnek hogyvoltot írni a hogyvoltról, így hát a nyögvenyelősen tagolt, zagyván egymás mögé hajigált jelenetek és aljas spoilerfiókák helyett egy legalább ilyen felesleges és értelmetlen triviagyűjteményt ütöttem össze a sorozatról meg a színészekről. És a "tudta-e ön, hogy" fordulatot nem írom le egyszer sem.


Lila akác köz a valóságban a Universal Stúdió Colonial utcája, ahol számos filmet forgattak a 40-es évek közepétől. Susan háza például látható volt a Deep Impactben, a Van De Kamp rezidencia pedig az Ami sok, az sokk című Tom Hanks filmben.

A sorozat főcíméhez id. Lucas Cranach: Ádám és Éváját, Nofertari királynő falfestményét, Jan Van Eyck Az Arnolfini-házaspár és Grant Wood: Amerikai gótika című festményét valamint Andy Warhol Campbell leveskonzervjét használták  fel.

Tovább
komment
süti beállítások módosítása