Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Lost 4x06 - The Other Woman

2008. május 11. 22:10 - sixx

Az előző részt nemigen lehetett volna űberelni, így a készítők ebben a részben nem is nagyon próbálkoztak vele. Adtak ehelyett egy elég gyenge magyarázatot arra, hogy mi Dániel és Sárlott egyik feladata a szigeten, Dzsekk kapott egy romatikus pillanatot, amitől a hideg is kirázott minket, megmutattak még egy ádört és továbbra is Michael Emersonra bízzák a sorozat megmentését - ha valami nem megy jól, akkor jön Ben, és odabasz egy pillantással. A flashback Juliskáé, és ugyan van benne érdekes momentum, de ezen kívül felejthető.


Juliskával nyitunk, kicsit erős sminkben és nagyon idétlen frizurával üldögél egy pszichológus rendelőjében, akit Harpernek hívnak, és az a nő alakítja, aki Tommy Gavin felesége volt a Ments meg című sorozatban. Juliska nem örül annak, hogy celebritásként kezelik a szigeten, és mindenki bámulja, a pszichológus csaj meg csak néz rá, hogy ne legyél már ennyire beképzelt, lófasz se' vagy. Pont ekkor jön Tom, akit Szójer mellbelőtt a fináléban, és bemutatja Julist Bennek, Ádörfalva akkori polgármesterének. Kap szép kis házat, virágot, velkám tu Ádörvill.

Tovább
Címkék: lost
24 komment

Csillagkapu Atlantisz 2x03 - Az üldözött

2008. május 11. 18:01 - the black ball

Új főszereplő, GonoszSzuperFord, kezdünk. Egy erdőben járunk, Lorne őrnagy és egy tudós Jancsi ás Juliskát játszik. A tudósnak összefut a nyál a szájában, hogy micsoda virágokat találni errefelé, Lorne meg inkább lövöldözne. Tökéletes összhang. Megtudjuk, hogy itt bitang erős a napsütés, nem éppen használ az amúgy is romló egészségünknek. A mókának azonban vége lesz, amikor egy lidérchullába botlanak. Ezzel bizony valami/valaki nagyon elbánt, úgyhogy Lorne lefújja a virággyűjtést, irány a kapu. Aztán felnézünk a fára, és kit látunk, na kit? GonoszSzuperFordot!


Atlantisz. Mint azt tudjuk, a doki imád lidérchullákat macerálni, szóval ezzel is rekordidő alatt végez. Bizony kivágták az enzimzacskóját. Ez bizony Ford fortélya. Sheppard már indulni is akar a bolygóra. Coldwell becsatlakozik hozzá egy kis „nefelejtsdelkiafelettesed” beszélgetésre, és közli vele, hogy ha Fordot nem lehet elkapni, akkor bizony ki kell iktatni, mint veszélyforrást. Ugrunk. Megérkezünk a bolygóra. McKay figyelmeztet, hogy a sugárzás miatt az érzékelők nem működnek, mellesleg ez sem használ úgy igazán a szervezetnek. Ezért hozott egy saját készítésű, Made In McKayLand naptejet, 100-as faktorral. Sheppard Teyla-val megy, Lorne meg megkapja McKay-t. Nagyon örül neki. Sheppard szerint furcsa, hogy egy lidérc egyedül, gyalog erre mászkált. A Lorne-McKay és a Sheppard-Teyla páros is felfigyel valamire. Most kezdődik igazán a vadászat.

Tovább
Címkék: atlantisz
1 komment

Rock of Love 2x10 - Bitter Suite

2008. május 11. 17:09 - sixx

Az előző, káprázatos epizódban mindent megkaptunk, amit egy ilyen műsortól várni lehet, dráma, sírás, idióta kurva pucéron cigánykerekezik, másik idióta kurva darabosan okádik Bret fejkendőjére, és visszatért Heather is. Ennél jobb az idén már nemigen lesz, hacsak valamelyik agyhalott ribancot rajta nem kapnak a többiek, miközben Bretnek szerez orális örömöket, és akkor meglesz a Dicksucker Whorebag Díj idei nyertese is (Daisy látatlanba megkaphatja, mert kiderült, hogy még mindig együtt él atlétás köcsög exfaszijával).


Irány Vegas, Bret, a kurvák, Big John és Heather, még jó, nélküle nem szabad elmenni sehová. A lyányok díszamerikaiban vágják magukat, és úgy néznek ki, mint egy csapat rock-groupie, mit is beszélek, ezek azok, miért néznének ki máshogy? Négyen maradtak, Jesica, Ambre, Daisy és Destiney, az elején erre a kvartettre nem tettem volna fel Brat lyukas kondomját sem. Bret visszaemlékszik az előző évad vegasi kirándulására, ahol Britney darabosat hányt (visszatérő motívum 1) Lacey meg holtrészegen vergődött az asztalon (visszatérő motívum 2).

Tovább
Címkék: rock of love
16 komment

Szex és New York – 2x04-2x06

2008. május 11. 15:12 - Windermere

Egy bulival indítunk, ahol a 4 lány éppen azon kesereg, hogy ebben a pillanatban egyikőjüknek sincsen pasijuk. Így hát ivásra adják a fejüket, és Carrie annak ellenére bulizik a többiekkel reggelig, hogy másnap fotózásra kell mennie egy magazin címlapjához. Mint ahogy azt kell, reggel el is alszik, az előző napi ruhában és smink nélkül esik be a fotózásra, ahol így is örökítik meg őt a jövőnek. Később meglátja magát Carrie az újságosnál a címlapon, és teljesen ledöbben, mert nem elég, hogy úgy néz ki, mint a mosott szar, de ráadásul a Szingli és elragadó szlogent kérdőjellel írták, nem felkiáltójellel, ahogy ő hitte, hogy lesz.

Egyik reggel futás közben a lányok találkoznak Miranda egy volt pasijával, akit végül azért hagyott ott, mert vele sosem tudott kielégülni, mindig tettetnie kellett, hogy jó. Ennek a történetnek a megismerése el is indítja Carrie-ben a heti gondolatot, miszerint Jobb-e tettetni, mint egyedül lenni? Miranda újra találkozgatni kezd a pasival, még abba a titokba is belevonja, hogy eddig sosem élvezett az ürgével, erre kitalálnak mindenféle figurát, mégsem működik. Így a lány újfent nem keresi a fickót többet.

Tovább
Szólj hozzá!

Veronica Mars 1x09 – Drinking the Kool-Aid

2008. május 11. 13:42 - foxglove (törölt)

Ott folyatjuk, ahol az előző rész abbamaradt: Veronica igyekszik megemészteni az Abel Koontzól hallottakat. Tehát az új felállás mostantól az, hogy Jake Kane az apja és hogy vérfertőző kapcsolata volt a saját testvérével. Ahelyett, hogy önsajnálatban fetrengve a világ végére bujdosna inkognitóban, ahogy ezt mondjuk egy szappanopera-hősnő tenné; úgy dönt, hogy inkább egyszemélyes bosszúhadjáratot indít Jake Kane ellen. Akárki is állt idáig a feketelista első helyén, most fellélegezhet egy időre.

A bosszúhadjárat kiváltó oka (de inkább ürügye) egyébként az a Veronicát ábrázoló fotósorozat, amit Mars-anyuka banki letétje rejtett. Veronica most már egyértelműen Jake Kane-hez köti a zsarolást, és mint általában, most is igaza lesz. Kis utánajárással beazonosítható, hogy pontosan mikor és hol készültek a fotók, és mivel a helyszín „véletlenül” pont egy étterem volt, elég csak visszamenőleg kikeresni az egy évvel ezelőtti számlákat, és meg is van a tettes bankkártya-száma. És a neve, Clarence Wiedman. A Kane-vállalattól. Mr. Kane ezért fizetni fog, méghozzá sokat.

Tovább
Címkék: veronica mars
3 komment

Las Vegas 2x19 - Az állam rajta tartja a kezét

2008. május 11. 11:00 - C21

A tini lányokkal mulatozni veszélyes, támogatni a szegényeket ajánlott, és mindenünket elárverezni egy játék kedvéért tilos. A morális tartalom most felül kerekedik a bonyolultsági szinten, a csöcsfaktor is visszaesik, de összevetve mindent, azért eseménydús részt kapunk.

A nagyfőnök irodájába vendég érkezik. Hosimin unokája személyesen, vagyis a kém csaj, akit még az egyik korábbi részben állított Sam-re, hogy utána járjon minden gyanús dolognak. Rögtön látjuk az objektíven keresztül a követés képeit (persze a fényképezőgép keresője kör alakú), ahol a lány legszebb ruháiban járkál a legcsóróbb negyedekben, és négerekkel beszélget. Itt már minden Amerikainak leesik a tantusz. „Ez csak valami drog ügylet lehet!”

Tovább
Címkék: las vegas
7 komment

Szolgálati közlemény

2008. május 11. 07:01 - sixx

A Survivor ma este búcsúzik, így a műsorváltozás lesz, ma teccenek kapni egy hogyvótot az évad eddigi legjobb/legrosszabb epizódjáról majd hétfőn délután kimegy az utolsó rész dupla ismertetője is. Nem semmi ez az évad, az tuti. Ja, ma délutánra az elmaradt Rock of Love is felkerül.

Szólj hozzá!

Csillagkapu Atlantisz 2x02 - A betolakodó

2008. május 10. 15:39 - the black ball

Most egy kisebb visszaesés jön az évadnyitóhoz képest. GonoszSzuperFordot még nem kutatjuk, az a következő, cool részben jön elő. Viszont lesz egy kis horror-beütés, Daedalus, számítógépek, szóval megleszünk így is. A Daedalus süvít a hipertérben. Weir egy asztalnál ül, és az esztétikailag erősen ingerszegény bögréjét szorongatja. Jön Sheppard, szintén bögrézik egyet, aztán felvág, hogy előléptették alezredessé. Pedig már egy hónapja történt. Ugyanis a Földön jártunk, hiszen már van hozzá energia, de a visszaúthoz kell a Daedalus, ami így durván 3 hétbe telik. A meghitt beszélgetést egy fickó félbeszakítja, és közli, hogy baleset történt. Carson már a helyszínen van, ahol egy Monroe nevű doktor fekszik a földön, erősen halott állapotban. Ejnye.


Monroe-t bezsákolják, és elkezdünk nyomozni. Az ujjai megégtek. Sheppard szerint rövidzárlat okozta, mivel a közeli ajtópanel szét van szedve, és kiégtek a vezetékek is. De Coldwell közli, hogy annyi energia nincs benne, hogy öljön. McKay közben már nézi is, hogy Monroe mivel foglalkozott. Rendszerdiagnosztikát végzett, Rodney még a biztonsági kamera felvételeit is előbányássza. Most mindenki kapaszkodjon, mert óriási klisé jön: amikor meghalt, a kamera pont nem működött. McKay szerint talán egy energiaugrás miatt tudta megölni a panel. Jó lenne kilépni a hipertérből, és megvizsgálni az energia eloszlását. Coldwell nem kockáztatja meg, hogy felfedezzék őket, 2 nap múlva úgyis Atlantiszon vagyunk, majd ott átnézik.

Tovább
Címkék: atlantisz
Szólj hozzá!

A férfi fán terem 1x06 - Rénszarvas az ágyban

2008. május 10. 12:03 - leeann

Áttekintjük gyorsan, hogy mit tett az előző részben a meleg, majd beleugrunk a hatodik részbe. Marin egy kiállítás meghívóját nézegeti és ráeszmél arra, hogy kultúrára éhezik. Patrick meg is mutatja Elmo múzeumát. Múzeumot írtam? Dehogy múzeum, csak egy makett a városról. Méretes példány, de mégiscsak egy asztali makett, jó, van néhány régi tárgy is, de mind elfér egy szobában. Marin se erre gondolt kultúra címszó alatt, hanem borkóstolásra meg balettra vagy hasonlóra. „Karaoke szokott lenni”,- hangzik a válasz. Ez sem biztos, hogy az, amire Marin gondolt, de rögtön munkát is kap, ha már nem tud mit kezdeni az idejével. Patrick elmondja, hogy megint gond van. Most nem a szex a baj, mert abba már belejött, mint kiskutya az ugatásba, hanem az, hogy Annie szex után mindig hazaküldi őt.


Marin azt tanácsolja, hogy ne aggódjon, sok idő kell, míg kialakul a dolog. Ha már beszéltünk róla, nézzük is meg. Annie és Patrick épp ágyban fekszenek és csókolóznak, majd mikor szóba kerül az ottalvás, a lány beindítja a kifogás gyárat, hogy miért is kell párjának hazamennie ismét. Egy autó, egy sötét parkolóban áll, nem is értem, hogy ebből ki nem jön rá arra, hogy az utóban szexelnek éppen. Sara és Ben csókolóznak ezerrel, de a törvény megzavarja őket. Celia parancsnok előveszi a legkegyetlenebb arcát és rendre utasítja őket. Ezzel meg is ölte a pár élményét. Sara és Ben pórul járt ezzel a titkos viszony verzióval. Marin a kocsmában összeakad Jackkel, ami az előző részben történtek után kicsit zavarba ejtővé válik mindkettőjük számára. Egy gyors köszönésben ki is merül a beszélgetés köztük.

Tovább
1 komment

Reaper 1x08 - A zsaru

2008. május 10. 10:00 - Sonrisa

Haláli nyugalom mindenütt, peace és happiness, csak a légy zümmögését halljuk. (most csapott belém 220-ként a felismerés - crossover: a kocsiban haját igazgató nő - Gladys - nem más, mint Dolores a Dead like me-ből). Barátaink épp egy szék összerakásán fáradoznak, minimális sikerrel, mikor észreveszik Gladyst, mint vásárlót a WB-ben. Olyan arcot vágnak, mikor a kisgyerek megtudja, hogy nincsen Télapó és Jézuska. Socké a Nobel-díj, mikor felteszi a nagy kérdés: Mi van, ha a démonok is úgy élnek, mint mi? Ez a kérdéskör ugyanis még nem jutott igazán eszükbe. És nincs is annál hétköznapibb, mint egy hétvégi bevásárlás a barkácsáruházban. Sock-ot a válasz is érdekli, Gladys nyomába ered a polcok között. Kis trükközés után beáll a pénztárba, majd segít a nőnek bepakolni a kocsijába. A választ azonban nem kapja meg a kérdésre. Egy autó meg kis híján elgázolja a parkolóban. Főcím.

Munkahelyi megbeszélés a WB-ben, Ted kiélheti felsőbbrendűségi érzését, Sock pedig magasról tehet rá. Kiosztják a hónap dolgozója díjat (a győztes soron kívül tag lehet a „Világ Lúzerei Egyesüljetek - Anyuci kedvence” alkategóriában), a hónap kutyája díj pedig Samé. Sock felháborodik (hiszen már 9 hónapja ő kapja, respect!), ám kiderül, hogy ez a titulus eléggé aljamunkával jár. Rágókaparászás a parkolóvégi konténerekből. Itt jön be a következő filozófia a részemről: az embereket ősidők óta két kérdés foglalkoztatja: 1. Ki találta fel a „munkát”? 2. Miért nem verték agyon? Ráadásul Samnek jelentkezik az IK-ja is, egy piros madárka jelenik meg tetoválásként az alkarján. Aranyos. Azért egyre gázabbak a „képességek”, melyek segíteni hivatottak a soul-huntingban. Devilfőnök is tiszteletét teszi, szemfényvesztés, és egy elegáns francia étteremben vacsorázunk. Sam szokás szerint megint túlöltözött a kék kötényében és gumikesztyűben.

Tovább
Címkék: reaper
6 komment
süti beállítások módosítása