Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Csillagkapu Atlantisz 1x09 - Home

2008. március 23. 12:44 - the black ball

Oké. Ez a rész az első évad hűdekirály részei közül való, viszont anyázás követi a vége felé, mert hasonlókat már láttunk az anyasorozatban is. De a hűdekirály mivolta erősebb, mert HAZAMEGYÜNK! A poént ezzel még nem lőttem le, szóval majd tessék továbbkattanni. Továbbá lesz a részben Weir nagyúrnő, aki végre egyszer megnyugszik, majd ezzel arányosan ki is akad; Teyla, aki ebben a részben lesz a legeslegrondább, mert földi cuccokban fog flangálni, és brrr, nem éppen fogja eltakarni; és persze lesz McKay, aki szimplán McKay, ergo röhögünk rajta. Lesz Sheppard is, de most már inkább induljunk neki. Hosszú lesz.


Egy bolygón vagyunk, ahol egy pár oszlopon, a kapun és sűrű ködön kívül semmi sincs. McKay magyaráz valamit, hogy az egész helyet egybefüggő energia veszi körül. Sheppard-öt az érdekli, hogy fel lehet-e használni. McKay azért akart idejönni, mert az energia technológiára utalt, viszont csak köd van. Ami szerinte nem köd. Szóval Sheppard-nek azt válaszolja, hogy még nem tudja, hogy lehet használni, de jó sok van belőle. Az őrnagynak elege van, tárcsáznak. Miután a kapu aktiválódik, McKay észrevesz valamit. A kapu a ködből veszi az energiát. Sheppard-öt ez nem nyűgözi le. McKay szerint, mivel a köd jó sok helyet elfoglal, elég energiát tudna adni ahhoz, hogy tárcsázzák a Földet. Yeah!

Tovább
Címkék: atlantisz
1 komment

Veronica Mars 1x02 - Credit where credit’s due

2008. március 23. 10:56 - foxglove (törölt)

Van egy jó és van egy rossz hírem: az egyik, hogy Paris Hilton fog vendégszerepelni ebben a részben, a másik, hogy ez csak egyszeri alkalom. Hogy melyik a jó és melyik a rossz, mindenki döntse el saját maga. Péntek este. A fiatalság tehetősebb fele, a 09esek (a 09 végződés az irányítószámokban elit környéket jelent), zártkörű tengerparti buliban múlatják az időt. Belépés csak gazdagoknak, vagyis sem Veronica, sem Wallace nincs a meghívottak között, bármennyire szeretné is ezt utóbbi. Találkozhatunk viszont magával Parissel, aki Caitlin Ford néven fut, szerepe szerint újságíró(!), és Logan csaja(!); valamint Duncan új barátjával, Troy Vandegraffal, aki annyira hasonlít X-Men Ice-Man-re, hogy akár az ikertesója is lehetne (az is). A jelenet érdekessége még, hogy végre hallhatunk Duncantől egyszerű indulatszavaknál bonyolultabb mondatokat, ami elsőre kicsit életidegennek tűnik, de szokjunk hozzá.


Csak Weevil váratlan megjelenésén múlik, hogy nem bontakozhatnak ki magasröptű párbeszédek Paris és Duncan között. Weevilnek nagyon nem tetszik, hogy betolakodtak az ő területére. Logan és Weevil territórium-védelmet folyatnak (ezek nagyon nem lesznek jóban…), persze Logan ismét elkezd anyázni, illetve jelen esetben nagymamázni: Weevil nagyija takarítja ugyanis Echollsék házát, és ez Logan szerint nagyon ciki. A vitát egy razzia szakítja félbe: Lamb seriff, mint a rend szigorú őre jót röhögve végignézi, ahogy a tömeg egy másodperc felszívódik, majd elkoboztatja a söröshordót „Mondd meg a többieknek, hogy holnap grillparty nálam” utasítással.

 

Tovább
Címkék: mars veronica
3 komment

Csillagkapu Atlantisz 1x08 - Underground

2008. március 22. 16:57 - the black ball

Ez a rész egy újabb fontos mérföldkő (vagy kilométerkő) a sorozatban, szóval vétek kihagyni. Maga a mérföldkő pedig egy Genii nevű nép. Ebben a részben hozzájuk megyünk kéregetni, de nekik más terveik lesznek, megtámadunk egy kaptárhajót, ravaszak leszünk, meg ilyenek. Szóval haladunk gőzerővel. Na gyerünk.


A tárgyalóban ülve kezdjük a dolgokat. Teyla egy Genii nevű népről beszél, akik egyszerű, amis földművesek, és jó kereskedők. Mindezt azért teszi, mert kezdenek kifogyni az ételből. McKay közben a tárgyalóban reggelizik, és megerősíti, hogy fogyóban a kávé, aminek tetemes részét egész véletlenül pont az ő bögréje körül szokták szem elől veszíteni. Weir beleegyezik, mehetünk kereskedni. A túloldalon vagyunk. Megtudjuk, hogy élelemként valami tava nevű babot tudnának szerezni. Viszont sehol senki, de Teyla szerint majd előjönnek. Igaza volt. Két különböző nemű emberke tűnik fel a 19. századból: Tyrus és a lánya, Sora. Nem tűnnek nagyon vendégszeretőnek, főleg Tyrus, mert Sheppard félreérthetetlenül ráhajtott Sora-ra. Persze tagadja. Tyrus belemegy, hogy elvezesse őket valami Cowen nevű fickóhoz. Tyrus hátramarad, és egy csuklóra erősített adóvevőn keresztül figyelmeztet valakiket, hogy mindent kapcsoljanak ki. Na ennyit arról, hogy mennyire egyszerű népség.

Tovább
Címkék: atlantisz
Szólj hozzá!

Las Vegas 2x12- Ha menni kell, hát menni kell

2008. március 22. 16:00 - C21

Na mi a helyzet Las Vegas-ban? Ebben a részben kapjuk a Duran Duran remek slágereit, láthatjuk a jobbra-lefelé üvöltő dzsungelhőst, Sylvester Stallone-t, és a nagyfőnök Ed-et úgy szájon vágják, hogy rossz nézni!

A Montecito aljában beszélnek barátaink, hogy mekkora ász az új Duran Duran album, és ha már az együttes ennyit fizetett a bújtatott reklámért, akkor belefűzik azt is, hogy Danny és Mary a középiskolában már voltak egy koncerten, de valamit erősen titkolnak ezzel kapcsolatban. Ed-nek nem sok fogalma van a retro bandáról, úgyhogy odébbáll. Egészen a Hummer-ig, ahova beülve, egyből stukkert tolnak a fejéhez. Ebből mássz ki haver!

Tovább
Címkék: las vegas
1 komment

5IVE days to midnight – Csütörtök

2008. március 22. 13:47 - Mr. Zippo

Hát lássuk csak. Hősünk az előző rész folyamán sikeresen begyűjtött magának három „jóakarót”, miközben azon igyekezett, hogy önmagának bebizonyítsa, a sorsa megváltoztatható. Ám Mandy Murphie halála ráébresztette önön apróságára a nagy világegyetemmel szemben. Ezért a negyedik nap hajnalán videóba mondja új végrendeletét: „Én John Tracy Neumeyer ….”

Brad rokont kihagyja a végrendeletből, mit tesz a rossz tapasztalat, és helyette Ben doktort és feleségét bízza meg lánya gyámságával, de azzal a kikötéssel, hogy senki sem nyúlhat Jessy örökségéhez. Eközben Jessy a reggeli újságot lapozgatja, melynek címlapsztorija a csodálatos módon megmentett Mandy Murphie halálos balesete. Utána elgondolkodva az alaksorba megy, hogy kutasson kicsit, s lám meg is találja a jövőből jött táskát. Nem kell neki sok, hogy megfejtse a kódot, s elolvasson mindent, amit eddig eltitkoltak előle. Eközben a prof a jövőn mereng, ami most elérhetetlen távolba kerül tőle. Majd az alaksorba megy ő is a lányát keresve, s hogy megpróbálja neki megmagyarázni azt, amit nem lehet. Hogy milyen lesz az élete nélküle. Vajon mindez a beletörődés jele? Úgy látszik a prof már ott tart, hogy feladjon mindent, hogy felkészüljön az elkerülhetetlenre. De Jessy fellázad az ellen a beletörődés ellen. Nem engedi, hogy az apja most egyszeriben feladja az egészet. És talán ez, talán egy pillantás egy képre, amin Roy B. mered a kamerába, mégis arra sarkalja a professzort, hogy újra felvegye a kesztyűt. S a háttérben mindezt Claudia/Angela is végighallgatja. Vajon ő hogy kerül bele valaha is ebbe a családi idillbe? Sehogy. És már rohan is. Sürgős dolga van!

Tovább
Címkék: to days midnight 5ive
Szólj hozzá!

Tuti gimi 2x06 – Csillaghullás

2008. március 22. 10:27 - Windermere

Peyton a korhatárnélküli bulit hirdetendő, ki akar rakatni egy plakátot a helyi lemezboltban, de számomra valami érthetetlen ok miatt, az eladó srác elkezdi őt szívatni. Keith felhívja Julest (az autót kipróbáló csaj az előző részből) azzal az álindokkal, hogy felmérést végezzen az autószalon nevében. Végül egy vacsoránál kötnek ki, Keith főz, Jules kérójában. Keith isteni kis vacsorát rittyent össze, egészen addig, míg be nem kapcsol a füstriasztó, ami a vacsifőzés végét is jelenti egyben.

Lucas közben Whitey edzőt zaklatja, hogy miért nem vállalja a műtétet, mint kiderül az öreg felesége műtét közben halt meg. Az edző egyre erőszakosabb kezd lenni, be is szól Lucasnak. Később az irodájában az 500. győztes meccs fotóját nézegeti, és úgy dönt, kell még neki másik 500, így mégiscsak jelentkezik a kórházban.

Tovább
Címkék: tuti gimi
Szólj hozzá!

Tűzvonalban 02x10 - Árulók és elárultak

2008. március 21. 13:26 - kiricsiz

Ennek a résznek a legfontosabb mozzanata sokunk számára nem az, hogy Demsa mindent tud a beépülésekről, meg mindenről. Ugyan. Dehogyis. A legfontosabb, hogy megjött a jócsaj Szivar helyére, akire már olyan régóta vártunk.

Pista garázsában folytatjuk, ahol múltkor abbahagytuk. Alter tűzharcba keveredik Demsa embereivel. Egyébként oké, hogy nincs pénz arra, hogy minden részben felrobbantsanak egy egész kerületet, de azért lövöldözés lehetne gyakrabban, az pont jól megemeli az adrenalinszintet. Habár, akkor meg az lenne a problémánk, hogy nem elég valószerű, ennyi töltényt egész évben nem lőnek ki a magyar rendőrök. Nehéz a kedvünkre tenni. Lényeg, hogy Alter behúzódik valami zugba és onnan próbál tárgyalni Stirlitzékkel. Közben Olasz egyre közelebb lopózik hozzá. Alter észnél van és kilövi a seggfejt. De csak annyira, hogy ne kelljen kiírni a hátralévő részekből. Szóval csak megsebesíti. De az is valami, az eddigi, vértől és kifröccsenő agyvelőtől mentes koszorútolvaj-üldözésekhez képest. Amíg Stirlitz Olasszal tökölődik, addig Alter meglép.

Tovább
Címkék: tűzvonalban
57 komment

A fiúk a klubból 1x04 - Jönni és menni

2008. március 21. 11:25 - leeann

Fura, hogy a negyedik rész nem rögtön Teddyvel kezdődik, hanem a Liberty kajáldában találunk a fiúk egy részére. Éppen Michael meséli el Emmettnek és Briannek, hogy milyen pasit szedett fel a Babylonban előző szombaton. Mikey elmondása szerint jól néz ki, érzelmileg labilis gyerekekkel foglalkozik, amit élvez is, ő a meleg vízipólócsapat kapitánya. Mikey csókolgatja és vetkőztetni kezdi jó pasit, aki arról beszél milyen jó volt Brazíliában, csak vannak ott ilyen izék. Vagyis homokban élő paraziták, és előfordul, hogy befészkelik magukat oda. Mire Mikey azonnal el a kezekkelt játszik a helyes pasival. Brazíliai strand paraziták voltak a seggében - meséli Michael, miközben a többiek esznek. Emmett következik a meséléssel a pasiról, aki hazavitte őt. Épp hozzákezdtek, mikor kiderült, hogy a pasi, akit felszedett, sírásó. Brian következik a mesereggellel, de mindenkit megdöbbentve azt mondja, hogy korán lefeküdt. De mivel mi mindhármuk történetét láttuk képekben, tudjuk, hogy Justinnal volt ám. Emmett jó kedvre deríti a csonka csapatot, majd Debbie megkérdezi őket, miért nincsenek a kórházban. Tehát Teddy nem halt meg, hála isten. Az előbb még nevetgélő csapat komor csapattá válik Theodor neve hallatán.

Szegény Teddy kómában fekszik a szokásos pittyegő gép mellett. A csonka csapat a nővérpultnál álló nővérkén próbál túljutni, hogy lássák barátjukat, mikor egy egyszerűen öltözött nő megszólítja őket. Ő Margaret Schmidt, Teddy mamája, és azt mondja, hogy ha engedély kell hozzá, hogy bemenjenek, ő megadja, mert Ted biztosan értékelné. Mikey bemutatja csonka csapatot, Tedmama meg szomorú, mert az orvosok nem hiszik, hogy Teddy felébredhet. Michael leül mellé, és a három fiú csendben hallgatja, ahogy Tedmama elismeri, hogy nem is ismeri a fiát. Brian prédapasi érzékelő radarja jelez az egyik ápolóra. Brian, megfeledkezve arról, hogy hol van, szinte teljes felsőtestével fordul újabb prédapasi után. Mikey rászól, ami prédapasi-vadászunkat azonnal emlékezteti, hogy most másért vannak itt. Szöszike alszik, anyja (Jennifer Taylor) kopog az ajtaján, hogy keljen fel, mert elkésik. Justinanyu, míg Justin zuhanyzik az ágyat kezdi rendezgetni, mikor felfigyel a fiú rajzfüzetére. Persze, hogy belelapoz és persze, hogy talál benne rajzokat meztelen pasikról, valamint egy olyan oldalt, amin Brian neve van felírva körülbelül húsz különböző írásmóddal. Justinanyu gyorsan visszadugja a füzetet fia táskájába, és a szemét becsukva szerintem arra gondol, hogy istenem, a fiam meleg. Kedves Jennifer, ezt jól tetszik gondolni, pontosan az.

Tovább
4 komment

Narancsvidék 1x04 – Bemutatás

2008. március 20. 12:14 - EasyFriend

Ott hagytuk abba, hogy Ryan marad, az anyja elhúzott, Summer felfigyelt Sethre, Sandy és Kirsten kibékültek, csupa öröm és boldogság, mehetnénk is haza, csak éppen van még hátra 24 epizód az évadból. Rögtön történelmi eseménnyel nyitjuk ezt a részt: Ryan először nyomja le Sethet a konzolon. Tudjuk ezt be szerelmi dekoncentráltságnak. Kirsten és Sandy jönnek komoly arccal: kérvényezték, hogy Ryan hivatalos gyámjai lehessenek, de ehhez magukra kell vállalni minden felelősséget. Arra kérik tehát Ryant, ne gyújtson fel több házat és a kocsikat is hagyja a helyükön, egyszóval kerülje a balhét. Hehe, mintha Sethtől kérnénk, hogy ne poénkodjon, vagy Marissától, hogy logikusan cselekedjen. Vagyis: férfias erőpróba lesz.

Tovább
Címkék: narancsvidék
3 komment

Jöjjön buliba mindenki!

2008. március 20. 11:27 - sixx

Ha eddig nem vette volna észre az idelátogató nyájas olvasó, akkor itt jobbra van egy banner, azon felhívás: sorozatbulit szervez a comment:com és a hogyvolt, be lehet öltözni Cylonnak, Supermannek, akár amerikaifutballistának is, de ha valaki csak egy "Syler tok my brain" pólóban akar parádézni a az RS9 pincében (VII. kerület, Rumbach Sebestyén utca 9.) március 21-én pénteken 19 órai kezdettel, hát tegye, mi sem vesszük fel az ER-feliratos műtősköpenyünket, csak egy "Frack me" feliratot tolunk a jónép elé a mellünkön. Buli, pia, sorozatok - aki kihagyja, nem igazi függő.

18 komment
süti beállítások módosítása