Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

House 4x15 - House feje (Évadzáró/1)

2008. december 10. 08:44 - candyperfumegirl

Nagyon gyorsan eljött ez a pillanat, itt a vége a sztrájk által rövidre szabott 4. évadnak, ez az évadzáró első fele, ami a -következő résszel egységet alkotva- a sorozat legerősebb fináléja volt. Tessék nagyon erősen kapaszkodni a karosszékbe, továbbá javasolnék némi szíverősítőt is kikészíteni, mert agyeldobatós pillanatok sokasága vár ránk. Már a kezdés sem rossz: House egy sztríptízbárban ül, és csak bámul ki a fejéből, pedig egy táncosnő különböző testrészeket villant neki, de őt ez nem is érdekelhetné kevésbé, láthatóan valahol egészen máshol jár. Mi folyik itt? Greget nem olyannak ismertük meg, aki teljesen érdektelen tud maradni az ilyesmi iránt. Helyzet az, hogy hősünknek kiesett kb. négy óra, halvány segédfogalma nincs arról, mi mindent csinált, mióta a munkaidő végeztével elhagyta a kórházat. Sztriptíztáncosnő rendkívül segítőkésznek mutatkozik, House kérésére felsorol 5 random állatnevet a memóriateszthez (persze csupa olyat, amikhez valamilyen szexuális asszociáció köthető), de House csak kettőt tud felidézni, ráadásul vérzik a feje. Mi a fene történt vele?

A kép lassan tisztulni kezd, miután House kilép az utcára, és azonnal egy buszbaleset helyszínén találja magát, ahol javában folyik a mentés. Az már beugrott neki, hogy ő is ott ült azon a buszon, amelynek az oldala jelenleg pontos derékszöget zár be az úttesttel, és az is, hogy a buszon látott valakit, aki haldoklik. És ennyi, nem több. Ki a beteg, mi baja van, mit látott House, miért biztos benne, hogy az illető haldoklik, és hol van most ez az ember, mindezek ugyanannak a kirakósnak a darabkái, amik szépen fokozatosan fognak a helyükre kerülni ebben a zseniális két epizódban.

House sikeresen betalált a kórházba, Cameron összevarrja a fejét, de továbbra is retrográd amnéziája van. Vagy ez magyarázza, hogy csak második próbálkozásra jut eszébe az új alkalmazottai neve, vagy az, hogy ő is kb. olyan unalmasnak tartja őket, mint az átlagnéző. Jimmy aggodalmaskodik, agyrázkódással nem nagyon kéne ugrálni, de House eltökélte, hogy megtalálja a haldoklót, biztosan itt lesz a sérültek között. Vagy azok között a sérültek között, akiket a Princeton Generalba szállítottak, de mivel Gregory House-ról beszélünk, szavazzunk neki annyi bizalmat, hogy megtalálja, legkésőbb az epizód végére. A sürgősségi tele van potenciális hullajelöltekkel, de valahogy egyik sem akar belepasszolni a képbe, még túl kevés az információnk. Először is el kell érni, hogy senki ne hagyja el a kórházat, úgyhogy House egész véletlenül elszólja magát, hogy meningitis fertőzés terjed a sürgősségin, senki el nem hagyhatja a helyiséget. A buszsofőr esélyes lehet a hetibeteg posztra, mert lehet, hogy az ő betegsége okozta a balesetet. House akár láthatott rajta valami olyan tünetet, ami csak és kizárólag két, rendkívül ritka egzotikus betegség együttállását jelentheti, melyek 2 évszázada nem fordultak elő az Egyesült Államok területén, egyszerre pedig még soha az írott történelemben; majd ennek hatására emberünk rohamot kapott, és félrerántotta a kormányt. A sorozatba tökéletesen passzoló eset lenne.

Mindenekelőtt persze nem ártana tisztába tenni azt a rengeteg homályos részletet is, ami House-t illeti. Hol volt abban a kiesett 4 órában. A motorját a parkolóban hagyta, eddig megvan, Kutner zseniális nyomozói munkával egész pontosan eddig jutott. És ha már ezen a vonalon elakadtak, azt javasolja, House vesse alá magát hipnózisnak, az felszabadítja majd a zárolt emlékképeket, és egy ekkora kórházban biztos akad valaki, aki ért is hozzá. Naná, hogy akad, és egyet lehet találgatni, ki lesz az. Talált, süllyedt, Chase, a szuperdoki, aki diagnoszta, agysebész, szülész-nőgyógyász, woodoo pap és javasasszony egy személyben, már csak a kézrátétel és a vízfakasztás hiányzik a repertoárjából, de csak idő kérdése. A hipnózisban is profi természetesen, amit egyébként nem is csodálok, mert attól a hangtól, ahogy beszélni kezd, nők milliói ájulnának delejes álomba a pillanat töredéke alatt. Sőt, még House-ra is hat A HANG, mert gyorsabban a buszon találja magát, mintsem hogy végig tudná mondani, hogy „ezegyfasság.” Cool.

De még mennyire cool, Chase, alias Uri Geller utódja az elmehatalamával Jimmy kárálását is elhallgattatja, és visszaviszi House-t a buszra, most lesz igazán érdekes a dolog. Gond az, hogy a busz üres, ennek nem így kéne lennie, még egy kicsit jobban vissza kell menni, és House máris a bárpultnál ül. Abban a bárban, ahol előző este beivott -végre eszébe jut ez is-, vele szemben „likőr” feliratú röviditalos üvegek és „sör” feliratú sörösüvegek vannak, körülötte arctalan tömeg, és az egész jelenet színtiszta zsenialitás. Azért csak van itt egy ismerős arc, méghozzá Amber, aki képes még hipnózis alatt is csesztetni House-t, meg is kéri Jimmyt, hogy vigye el innen a csaját, mert zavarja a csi szabad áramlását. Chase a biztonság kedvéért eltüntetni mindkettőt, és ekkor House felismeri a csapost. Végre egy emlék, sőt, az is megvan, hogy a csapos elvette a kulcsait hogy még csak véletlenül se üljön fel a motorra, ezért kellett House-nak buszoznia, alakul. Ismét a buszon vagyunk, de már mások is vannak, pl. egy érdekes, ismeretlen nő, aki drága cipőt, és egy furcsa nyakláncot visel, és sejtelmesen mosolyog, mintha rá akarná vezetni House-t valamire, Hogy ezzel mit akarnak az írók sugallni, egyelőre nem derül ki, de annyit mondok, érdemes lesz ezt az epizódot a válaszok ismeretében visszanézni, még nagyobbat fog ütni, mint első nézésre.

House további lehetséges hetibetegeket keres, van is itt egy emó/gitárhős/szánalmas hülyegyerek (House egyelőre bizonytalan a kategóriába sorolásbál), aki túrja az orrát, és ez a gusztustalanságon kívül ezer betegség tünete lehet. Na, irány a sürgősségi. Emós barátunkat éppen Cuddy vizsgálja, de amikor látja, hogy House mániákus tekintettel közelít, és olyan szavakkal dobálózik, mint „agydaganat”, inkább átengedi neki a terepet. Emónak az ízlésficamon kívül semmi baja, House-t Cuddy már zavarná haza pihenni, de ebben a pillanatban úgy tűnik, mégis megvan a hetibeteg, mert a buszsofőr hirtelen lebénul.

Indul a differenciál, de csapat részéről csak félgőzzel, House pedig tolja a Vikodint ész nélkül. Csapata valahogy nehezen azonosul azzal a koncepcióval, hogy diagnosztizáljanak valamit, amit House félrészegen látott, de nem tudja, mi az, és az sem biztos, hogy ennél a betegnél. Nem tudom hibáztatni őket. House-nak a kávéillatról viszont beugrik valami, hiszen az illatok nagyszerűen serkentik az emlékezést, úgyhogy ő most megy és megszagolja a buszt, akármilyen hülyén is nézek rá ezért alkalmazottai. De nem is a buszt szagolja meg, hanem az utasok ruháit, és hogy biztosra menjen, Rambo-stílben a ruhakupacba veti magát.

Újabb hallucináció, a buszsofőrrel beszélget, aki fejfájásra panaszkodik, de mivel most ő is csak House agyának a szüleménye, ezért House tulajdonképpen a saját fejfájását próbálja diagnosztizálni, kezd zavaros lenni. És újra itt van a Rejtélyes Nő, aki kicsi sem ismerős továbbra sem, nagy kérdés, hogy miért van itt? Jimmynek közben elege lett a vajákosságból, hipnózisból, anyámkínjából, haverjának agyrázkódása van, úgyhogy épp itt az ideje, hogy úgy tegyenek, mintha nem a józsefvárosi piacon vették volna az orvosi diplomájukat, MR-be vele de rögtön. Jimmy persze most sem bírja, ki, hogy ne hobbipszichologizáljon, és még szellemeskedik is egy sort, House-nak van egy megnagyobbodott fasz alakú nyúlványa az agyában, ez mindent megmagyaráz. Csak azt nem, hogy miért látta Ambert is a bárban, talán tisztátalan gondolatai vannak az ő barátnőjéről? Naná, hogy vannak, biztosítja House, de Jimmy szerint a dolog nem ilyen egyszerű, hiszen Amber nem ruha nélkül szerepelt a látomásban (mondja House), vagyis nem tárgyiasította, akkor lehet, hogy valamit akar tőle?

Közben megvan az MR eredménye is, House-nak repedés van a halántékán, úgyhogy anyuci ágyba parancsolja. House meg ellenáll, és Cuddy és Wilson fel nem tudják fogni, miért fontos most a beteg ennyire, hogy a saját fájdalmait is leszarja, csak meggyógyítsa. Buszsofőr közben jobban van, majd a gyomra fájdul meg, House füléből pedig vér folyik, de nem izgatja, mert itt az ideje némi profi hallucinációnak. House fürdőt vesz, irány az alfa-theta fázis, ismét a buszon van, sőt, ezúttal Cuddy is. De ez emlék nem lehet, mert ő nem volt a vele buszon, és erre egy magyarázat lehet csak, hogy ez nem emlék, hanem fantázia, és tekintve, hogy most House fejében vagyunk, öveket becsatolni.

Először is, ha ez egy fantázia, akkor Cuddy nem a megszokott kórházi adminisztrátor kosztümjét viseli, hanem egy melltartónál alig több blúzt, térdharisnyát, diszkrét fétiscipőt, és az elképzelhető legrövidebb skótkockás textilcafatot, amit valaha szoknyának mert csúfolni a divatvilág. A poén az, hogy Cuddy még House szexuális fantáziájában sem esik ki a szerepéből, természetesen lecseszi, hogy ahelyett, hogy azon agyalna, mi baja a buszsofőrnek, róla fantáziál, de House sokoldalú figura, miért ne lehetne a kettőt egyszerre csinálni? Simán lehet, máris eltűnik a busz, és egy fülledt sztriptízbárban vagyunk, a rúdon Cuddy pörög, és közben megy az ötletelés, legjobb differenciál diagnózis EVER. Egy ötlet-egy ruhadarab eltávolítása, kb. ez a ritmus, de House érthető módon egyre kevésbé tud koncentrálni, és amikor már a melltartó is majdnem lekerül, végleg elveszti a fonalat, úgyhogy FantáziaCuddy úgy dönt, ideje leállni. Bámulatos House tudatalattija, képes magát kontrollálni, hol az a pont, amikor be kell látni, hogy a diagnosztizálás fontosabb, mint a kanosság, és felöltözteti FantáziaCuddyt a decens kiskosztümbe, majd jól leszúrja saját elcseszett agyát, hogy nem tudta befejezni azt, amit elkezdett. Talán majd máskor, mert egyelőre még a buszsofőr is itt van, vérzik a füle és sántít (de várjunk csak, nem ismerősek ezek a tünetek?), és előkerül a Rejtélyes Nő is, és azt mondja, ő a VÁLASZ. Mi van?

Ez most nem derül ki, mert Cuddy, Wilson, Foreman és 13 kiszedik House-t a fürdőből, aki éppen csak annyit tud kinyögni, hogy a betegnek Parkinsonja van, majd hány és beájul. Cuddy eddig tűrte a hülyeséget, ezek után hazaküldi, bezárja, őrt állít az ajtóhoz, és kiutal egy brutálnővért is mellé, nem bíz sokat a véletlenre. További utasításig House-nak nyughass van. Persze ez nem olyan egyszerű, House lenyúlja Brutálnővér mobilját, telefonon vesz részt a buszsofőr tesztelésében, és előre tudja, mik lesznek a teszteredmények, amivel ráhozza a frászt Kutnerre. Ne nézzen körbe ijedten, nem látom magukat, és igen, maga ennyire kiszámítható, mondja leghiszékenyebb alkalmazottjának, miközben a beteg a fánkteszt (=futópad és fánkzabálás ötvözete) roszul lesz. Rejtély, hogy mi ez, de hogy nem Parkinson, az tuti.

Cuddy ezek után reaktiválja House-t, mielőtt a Három Hülye sikeresen kinyírja a beteget, Brutálnővér meg gyanítom, hasonlóan végezte, mint Eric Cartman szuperdadái. Csapat szerint vérrög lesz a gond, és már tolnák be a műtőbe, amikor House felfedezi hogy a betegnek szépek a fogai, és neki ennyi elég a diagnózishoz, mert ő Greg House. Nyilván nemrég esett át fogászati műtéten, és a mivel a fogorvosok már csak ilyenek, a fúróval buborékot fújtak az ínyébe, ami vezetés közben elmozdult, elérte a gerincét, a máját, és legutóbb a tüdejét, minden passzol! Remek, már csak bizonyítani kéne, de mivel House éppen bezárta a vizsgálót saját magára, a betegre és 13-ra, mindenki kicsit ideges, pedig nézzék csak a mestert munka közben, már megint igaza van! 13 segítségével igazolja a buborékot, buborék megszüntetve, beteg megmentve, éppen amikor Cuddy és a vérebei rájuk törik az ajtót.

Ezek után viszont ágyba dugja House-t, ő pedig a szomszéd szobában fog őrködni, egy töltött lőfegyverrel az ölében, és ami engem illet, egy pillanatra sem hiszem, hogy viccel. Jó éjt, villany lekapcs, és House álmodik. Rejtélyes Nőt a kanapén, és még mindig nem érti, ki ez és mit keres a gondolataiban, a nő pedig tovább sejtelmeskedik, és a nyakláncát buzerálja megállás nélkül. Ő lesz a válasz a nagy kérdésre, és minden mozdulata utal valamire, csak House-nak nem áll még össze a dolog, de valahogy minden ismerősnek tűnik. Pl. a piros sál, amit valami miatt Rejtélyes Nő lábára kell kötni, a nő fázik, és House erre automatikusan azt reagálja, hogy maradjon vele. De miért mondta ezt, és melyik részlet a lényeges? A piros sálon vér folyik, és House ébred.

Ébreszti Cuddyt is, mert nagy gáz van, a buszsofőr csak a forgatókönyvírók ügyes elterelő hadművelete volt, az igazi hetibeteg továbbra sincs meg, és haldoklik valahol, erre figyelmezteti House-t a tudatalattija folyamatosan a Rejtélyes Nő által. Ahhoz, hogy a dolog végére járjon, vissza kell térni a buszra, és fel kell idézni a buszozást pontosan úgy, ahogy volt, minden résztvevővel. Néhány sérültet a jelenlegi állapotát tekintve bajos lenne erre rávenni, de nem baj, az is jó lesz, ha valakik eljátsszák őket. Cuddy vérnyomást már, és engedélyezi a manővert, de az továbbra sem tiszta, hogy House-nak miért fontos annyira mindez?

Függönyt fel, kezdődik a nagy finálé, itt is van mindenki, Cuddy, Wilson, a régi és az új csapat, mindenki egy-egy utas szerepében, együttműködve annak érdekében., hogy House fejében végre összeálljon, hogy mi is történt azon a buszon közvetlenül a baleset előtt, mit látott, és ki van életveszélyben. Hogy rásegítsen, House Alzheimer gyógyszert vesz be, de kb. úgy, ahogy Lorelai Gilmore a kévét issza, vagyis a nulla alapból ötnél indul. Tényleg beveti a nagyágyúkat, és a dolog működésbe lép, kezdődik az utazás az emlékeiben. Flashback a buszon, vele szemben ül Rejtélyes Nő, és már nagyon itt lenne az ideje, hogy kiderüljön, mi az ő szerepe, miért is ő a válasz, és pontosan ezt kérdezi ő is, KI VAGYOK ÉN? MIBŐL VAN A NYAKLÁNCOM? House agya gyönyörűszépen elhelyezte a jeleket neki, amikből már rájöhetett volna, de nem esett le neki eddig a pillanatig, hogy a nő kit helyettesít, hiszen borostyánból van a nyaklánca, és itt a válasz: AMBER.

Amber utazott vele a buszon, és most már tisztán látja, amint egy autó nekimegy a busznak, és elszabadul a pokol, borul a busz és az emberek, ő pedig csak egy dologgal törődik, hogy megmentse a legjobb barátja nőjét, de a helyzet katasztrofális: Ambernek egy rúd fúródott át az egyik combján, ezért kell a sálat köré tekerni, és fázik, ezért mondja House, hogy maradjon vele. De ebben a pillanatban elveszti az eszméletét, még látja, ahogy Ambert kiviszik a buszból, de amikor a saját lábán elhagyja a buszt, már semmire nem emlékszik, és akkor fekete fehérben látjuk, ahogy Cuddy szájon át lélegezteti, Jimmy pedig üti teljes erőből. Vissza a jelenbe, House szíve leállt a sok hülye gyógyszertől, amit hülye fejjel beszedett, ezek ketten mindent megtesznek, hogy visszahozzák, és sikerül. House magához tér, Cuddy első dolga, hogy lecseszi –abszolút jogosan-, House pedig végre megadja a választ: Amber. Azok között a sérültek között lesz, akiket a másik kórházba vittek, és nem tudja, hogy került arra a buszra, de a lényeg, hogy ott volt, és most haldoklik. A változás, ami ekkor lejátszódik Jimmy arcán, leírhatatlan. Itt vesszük fel a fonalat az évadzáró második felében, nem lesz kevésbé zseniális a folytatás sem.

Címkék: house
108 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ChPh 2008.12.10. 09:24:38

"(és itt most nagyon kuncogok)." ne kuncogj, a lehető legjobban jött át a fordítás

rognork 2008.12.10. 09:29:04

kibaszott jó rész volt

OkoskaTo:rp 2008.12.10. 09:58:30

Egészítsük ki annyival, hogy amikor eltávolítják 13-mal a hetibetegből a buborékot, az konkrétan úgy zajlik, hogy House bezárja a mankójával az üvegajtót, és 13 meg gyorsan eldöntheti, hogy belevág-e egy _ekkora_ tűt a sofőr szívébe, miközben kintről mindenki azt üvölti, hogy nehogy megtegye.

A Cuddys differenciálban viszont megint hangsúlyozni próbálták, hogy főnöknő milyen bombázó - a folyamatosan emlegetett dekoltázs teljes hiánya ilyen öltözetben viszont eléggé hervasztó volt.

Mindenesetre egy érdekes rész volt, várom a mai folytatását.

SumQuiSum 2008.12.10. 10:00:45

Hurrá Torpedó hozzászólásához, CPG-nek:
Ha ragaszkodsz a derékszöghöz, azt a busz tengelyei, alváza, esetleg padlólemeze zárja az aszfalttal :)

Hammer · http://car-pencil-etc.blog.hu/ 2008.12.10. 10:03:02

candyperfumegirl
ez a hogyvolt most nem volt olyan jó, mint szokott lenni

a motorját nem hagyta a parkolóban, a biztonsági kamera felvételén is látszik, hogy elhajt. a motorját a kocsmánál hagyahatta, hiszen - ahogy írod is - a csapos elvette tőle a kulcsot, miután bepiált.

a derékszöget már írták a többiek...

attilatimar 2008.12.10. 10:04:14

Én is azok közé tartozom,akiknek nem jött be ez a rész. Ilyen posztmodern jellegű fantáziálgatásokra már építettek részt korábban is. Az AMBER=Amber kapcsolat az anyanyelvi nézőknek kb. fél másodperc alatt leesett.
És kb. ennyi volt az egész rész, (na, jó Cuddy striptease interruptus-át leszámítva:).
Az meg, hogy cliffhanger-t raknak a végére.... nem is értem, ez most a House vagy valami más?? Gáz, ilyen olcsó trükköt alkalmazni.)

_T_ 2008.12.10. 10:05:32

Az epizód vége után pár percig ültem és meredtem magam elé, utána is csak ennyit tudtam kinyögni: "WOW" :D
Az egyik évad végén volt már ilyen hallucinálós téma, úgy látszik ez visszatérő motívuma egy évad lezárásának.

basel 2008.12.10. 10:07:52

"A változás, ami ekkor lejátszódik Jimmy arcán, leírhatatlan."
Esetleg képet kaphatunk róla, ha már leírhatatlan? :)

Edward Nygma 2008.12.10. 10:16:52

Talán a legizgalmasabb rész volt az összes közül! Bevallom őszintén, szörnyen utálom, ha kedvenc sorozataim duplarésszel szívatnak; így olyat tettem, mint még soha: letöltöttem a következő részt, és azon melegében meg is néztem... Hát, nem semmi.

És ami még nem semmi, az Cuddy, minimál textilben :P Jézuska igazán elhozhatná a fa alá, csak egy hétre, próbából :))

hiperaktív 2008.12.10. 10:25:23

WOOOOOWWWW!!!! Így visszaolvasva még izgalmasabb, mint mikor láttam. Újra megnézném, de együtt a mai résszel.

Annyira várom már a ma este kilenc órát, hogy éjjel House-zal álmodtam. Valami olyasmit, hogy orvostan hallgató vagyok és előadást tart, de valami robbanás történik és mindenkinek ki kell menni az auditóriumból. De közben House elhagyja a cipőjét és én visszamegyek érte, felmarkolom és rohanok ki az egyetem épületéből mielőtt rámomlana, mert már hallom is a nagy robajt, ahogy mögöttem dőlnek a falak és visítanak a szirénák....

.... aztán felébredtem és hallottam, hogy csak a kisfiam dobálja a cumisüvegét, közben kezdő színészek beszédgyakorlatára emlékeztető hangokat ad ki (mamamama, bababababa), monotonon ismételve az őrületig hajszolva szegény anyját :) :) :)

undibajsz 2008.12.10. 10:26:58

Áááá, és tényleg Fred Durst a csapos! Nekem eddig fel sem tűnt. Úgy jártam, mint a Trópusi Viharral, ott sem esett le elsőre, hogy Tom Cruise az idegbeteg producer!:)

OmegA404 (törölt) 2008.12.10. 10:37:33

Mikor lehet megvenni ezt a sorozatot?

báró Csekonics 2008.12.10. 10:57:55

nagyon brutál rész volt - bár az utazás a tudatallatiban / emlékekben kicsit emlékeztetett arra a bizonyos robotműtős részre.
Cuddystripet minden kórházba!
Ja, persze TB finanszírozással!

2008.12.10. 11:03:17

Nagyon jó kis rész volt. A felénél mondjuk én még ott tartottam, hogy "á ez csak ugyanaz mint amikor meglőtték és full halucináció az egész, majd a végén meglátjátok" aztán ott, hogy min van rajta az aki ezt a részt írta, kicsit Twin Peaks függő tán. De jó volt.

Mr. Zebra 2008.12.10. 11:09:52

Számomra a legzseniálisabb az egész részben az volt, hogy Chase azt mondta ugye House-nak a hipnózis alatt, hogy ne foglalkozzon Amberrel, hagyja figyelmen kívül - ezért nem jött elő többet direktben. De annyira erős volt a késztetés a dokiban, hogy "álruhában" mégis visszatért (pl. álmában), mintegy kényszerítve őt arra, hogy törje át ezt a tiltás. Ez abszolút ül, kicsit szakmámról is van szó. (az mondjuk persze elképzelhetetlen, hogy egy "sima" sebész vezessen egy hipnózist, de ez sztem, filmről lévén szó, belefér.) A fordítóknak piszkosul nehéz dolguk volt, hiszen a slusszpoén egy lefordíthatatlen szójáték, de asszem tisztességgel megoldották.

attilatimar 2008.12.10. 11:14:05

Na, ez a másik, amin kiakadtam: Fred Durst beharangozva, mint special guest, aztán ehhez képest jó ha 2 mp-ig látható a feje.:)

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2008.12.10. 11:25:17

"Chase, a szuperdoki, aki diagnoszta, agysebész, szülész-nőgyógyász, woodoo pap és javasasszony egy személyben, már csak a kézrátétel és a vízfakasztás hiányzik a repertoárjából, de csak idő kérdése."
Imádom Chase-t, ki más értene a hipnozishoz, ha nem ő.:)

Zseniális részhez zseniális hogyvolt! Köszi Candy!!!

diktatorikus kleptokrácia 2008.12.10. 11:37:38

meg kell néznem az évadzárót :)
írj a tegnapi horogkeresztes Gray's-ről is, képekkel, amint épp belevág a szike a fasiszta mentős hasába

XiX 2008.12.10. 11:48:41

Nagyon tetszett, bár a évadzáró 2 rész hiánya egy kicsit földre ületett (ma lesz, de jó lesz)
Cuddy megmozdulása frame szinten beleégett az emlékeimbe (nem attól jó nő, hogy, hanem ahogy) .....

drhúz egy kicsit önmeghasomló, mert az ismeretlen NŐ a vágyképe, de az amber(AMBER) leányzó a valóság (szerintem meg csak drjimmyvel akar, barátilag, kicseszni).

Na, a lényeg, valakinek meg kell halni.

Tarfful 2008.12.10. 12:00:25

zseniális epizód volt, imádtam ezeket a hallucinációs részeket! nálam benne van a top3-ban
"Brutálnővér meg gyanítom, hasonlóan végezte, mint Eric Cartman szuperdadái" ez meg LOL :D

Kenda 2008.12.10. 12:11:48

"House, magát a saját tudatalattija is leszarja!" :DDD
vagy valami hasonló, de brutál a beszólás Cuddy részéről :D

Nagyon király rész volt!

Kavics 2008.12.10. 12:31:28

És mi volt az a hosszú adok kapok House és Tizenhárom közt a fürdés előtt??
Egy kukkot se értettem, és a hogyvolt is átugrott!!

Tilcsák Bea (törölt) 2008.12.10. 12:40:05

mint lány, azőn csodálkozom, hogy cuddy stripje ilyen kicsit visszahngot keltett.
szerintem fenomenális volt.

eperlekvár 2008.12.10. 12:45:37

Nagyon jó rész volt, megnéztem én is már a folytatást :(

Imádom ezt a sorozatot :)

Freevo · http://delta.blog.hu/ 2008.12.10. 12:52:40

Plusz nem ezért a zseniális rendezésért kapott Greg Yaitanes Emmy-díjat? Kiérdemelte.

totyatotya 2008.12.10. 13:02:54

Omega, DVDn mar kaphato a negyedik evad. ha mashol nem, akkor amazon.co.uk

4ttys 2008.12.10. 13:20:36

ha a busz oldala zar derekszoget az uttestel tulajdonkeppen a kerekein, vagy a tetejen van ami annyira nem is meglepo a buszoknak :D ok,ok, a tetejukon ritkan vannak azert. nem lattam a reszt de azt gyanitom az oldalan fekszik es a teteje zar be derekszoget

ricardo montelban 2008.12.10. 13:26:07

édes istenem: cuddy. ő a nem mindegy.

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2008.12.10. 13:42:51

Nagyon jó rész volt: jó felvezetőrész a következőhöz (igaz, azt még nem láttam, de megelőlegezem... ez a jó, hogy vége, és az ember még fél percig ott ül, hogy most mi van? Vége? Kizárt... :-D)

Ezt kifejezetten jó volt magyarul nézni! Sajnálom azokat, akik angol anyanyelvűek, nem volt olyan nagy meglepetés az Amber= Borostyán (pedig az egy másik sorozat:-)

Kenda 2008.12.10. 14:04:16

Valaki írta, h Cuddy híres dekoltázsa nem jött át. Pedig de.
A nő fantasztikus. (Pedig én is lány vagyok.)

murcicomp 2008.12.10. 14:35:18

Ez a dupla rész nagyon komoly, már 3 hónapja láttam az egészet de nagyon oda vágott, ilyennek kell lenni egy jó évad zárásnak (nem is emlékszem rosszra, a lelővés király, a komplett csapat kirugva megint csak, volt vég egy vég de arra most nem emlékszem). Viszont nekem úgy rémlik hogy a hipnozis alatt pont Amber nem tűnt el csak Jimmy és ez volt az igazán meglepő (a magyarázat is az volt hogy simán ignorálja őket mivel nem voltak ott a kocsmában, ezért volt a meglepetés hogy Amber maradt!) Lassan neki állok letölteni az ötödiket, már van elég hogy érdemes legyen megnézni!

Hélix 2008.12.10. 14:57:13

Azon kevesek közé tartozom (az eddigi kommentek alapján), akik bezony a második hipnotizálós-villódzófényes-érthetetlen szakasznál már vakartam a fejem, hogy mi a fene akar ebből kisülni??!! Merhogy eddig imádtam ezt a sorozatot, akkor most hogy a fenébe lett így elcseszve... A film felénél erősen fontolgattam, h elkapcsolok, de legalábbis elmegyek fürödni, mert egy nagy Sz.r a jelen epizód, se füle-se farka, és amúgy sem szeretem az ilyen emlékezem/fantáziálok/álmodom hülyeségeket a jelenben... Viszont becsületükre legyen mondva, az egy órás punnyasztó semmi után az arcomba vágták a borostyánt és utána percekig csak pilláztam, h akkor most mivan??!!... Mér kell kiírni a csajt, mire megszokom?... :oP
Viszont a Cuddy-strip jelenet sztem űbergagyira sikerült... A bemutatóban összevágott, szövegelésmentes mozdulatsorok alapján sokkalbobmasztikusabb jelenetre számítottam, nekem ez naggyon erőltetett menetnek tűnt... Mongyamámeg vki, hogy mér kell azta szerencsétlen ötvenes nőt 12 évesnek beöltöztetni? Merhogy jó teste van, az még hagyján, de könyörgöm, ha a fejét nézem, elmegy a gusztusom... Öreg ő már ehhez...

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2008.12.10. 15:17:36

50es? Hol?:))) Ha ő 50esnek néz ki, akkor én 30 vagyok...:)

Hélix 2008.12.10. 15:29:06

Na jó, csak 49,5... :)))
Egyszerűen csak a feje nem illik a testéhez vagy mi... Habár a vonaglás és a szoknyaletolás jó volt, ugy amblokk nekem nem jött be... (lehet, h a folyamatos orvosi értekezés miatt, ami elvonta a figyelmem..)

Viszont, ha nem titok, tudna nekem vki spoilerezni, h mi lesz ma?? Tudom, ma este úgyis kiderül, de mi van, ha vmi miatt nem látom?!!... Szóval csak vázlatosan, segítsen már vki.. ;))

kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2008.12.10. 15:33:20

Lisa Edelstein: sz. 1966. 05. 21.
42,5. Messze még az ötven...

denamano 2008.12.10. 15:38:50

hát pedig szerintem minden passzol Lisa Edelsteinen. örülök, hogy nem egy agyonbotoxozott felpumpált mellű randaságot kell néznem, hanem egy húsvér nőt. mondjuk én lány vagyok.

amúgy a rész fenomenális volt. kár, hogy Amber az áldozat, bőven lenne más jelöltem, kevésbé izgalmas történettel.:P

Johnny336 2008.12.10. 16:13:57

Azt nem értem, hogy amikor az MR-ben el kezd viccelődni Amber-ről House, Jimmynek nem jut eszébe, hogy "hoppá, hol van Amber?"

A Cuddy-sztriptízért volt érdemes nézni 4 évadon keresztül a sorozatot. :D

felfog6atlan 2008.12.10. 16:25:19

A két előzetes alapján tudtam hogy érdemes lesz megnézni, csak akkor még nem sejtettem hogy ennyire. Akkor még csak Cuddyra koncentráltam, meg a másikban a zűrzavarra.
Aztán én azokhoz tartozom, aki magyarul nézi, és élvezi, és a kezdeti fanyalgásom ellenére kezdem megszokni Kulkával is, aki egyre jobban ráérzett a karakterre. Már van olyan jó mint Szakácsi volt. Magyarul nézem, de tudok angolul, és ahogy a nagy könyvben meg van írva, amikor az ismeretlen csaj a buszon legelőször rákérdez a nyakláncára, amit korábban(mintegy véletlenszerűen) megállapítottak hogy borostyánból van, akkor én tökéletesen úgy reagáltam ahogy az írók megálmodták(emlékezve a régi kétszínű autós rádiósmagnók háttérvilágításának leírására) :
"- Miből van a nyakláncom?"
..borostyán=amber..úúúbbazzmeeeg..ááááá...
:)

kilfenora 2008.12.10. 17:13:35

Johnny, ha jól emlékszem Ambernek dolgoznia kellene, Jimmy azt hiszi ügyel vagy ilyesmi.

szubÉnke 2008.12.10. 18:36:24

Zseniális ez a rész. :|
Attól féltem, hogy megint az lesz, hogy mivel kihagytam kb. három House-részt, már szart se fogok belőle érteni... mondjuk így is csak felét értettem, de az elég volt! Nagyon ott volt ez a rész! XD

spdf smd (törölt) 2008.12.10. 19:07:13

Minden elismerésem a rendezőnek!
valljuk be nem mindenki képes ilyen sztorikat kitalálni

ebilafan 2008.12.10. 19:08:40

Köszi Candy!!!

Nagyon vártam már a HV-t, kíváncsi voltam, hogyan foglalod össze, jó lett és pont. Nekem ez most amúgy is nagyon kellett, ültem ma 8,5 órát a Szent Imre várótermében a étlen-szomjan, eredmény: nagy büdös semmi. (Saját dühöngés over.)

Hülye TV2!!! Megszoktam a tíz előtti időpontot, nincs TV újságom, így mire bekapcs (kilenc után értem haza) már ment. Szerencséjük, hogy a Cuddystripről meg a CPR-ról nem maradtam le, mert akkor Frei stílusában árajánlatot kértem volna a TV2 fejeseinek kiirtására!!

"Eric Cartman dadái" =imádlak. LOL
Nekem tetszett a tárgyalás a vastagbelével is. :)
A shotgunt én puskának, esetleg vadászpuskának fordítottam volna, de ez csak nüansznyi kekeckedés.

2008.12.10. 19:47:03

Nő létemre mondom, hogy Edelstein HIBÁTLANUL néz ki. És messze nem ötvennek.
Persze, ízlések és pofonok, nem kell, hogy mindenkinek bejöjjön (mert akkor esélyem sem lenne ;-))), de, hogy ötven, meg hogy öreg az baromság.
Persze, tizenöt évesen én is azt hittem, huszonöt felett már csak a halált várják az emberek a ráncos seggükön, míg reszkető kézzel kavargatják a herbateájukat.... ;-))
Mostantól pedig naponta imádkozni fogok, hogy adja a jó Isten, hogy ötven évesen úgy nézzek ki, mint Cuddy. De jó lesz 42,5 évesként is annyinak kinézni, mint ő. Még akkor is vállalom, ha ezek szerint az ifjúság egy résznek az lesz a véleménye, hogy ilyen kinézettel már a koporsóba kéne feküdnöm ;-)))

ladybyron 2008.12.10. 20:59:52

Attilatimarral és felfog6atlannal értek egyet. Engem is letaglózott ez a rész még tavasszal, de rossz értelemben, nem tudtam eldönteni, hogy sírjak vagy nevesssek, és hogy most komolyan gondolják-e, vagy csak rossz vicc. Gondoltam, megnézem újra, hátha most másként hat rám. Nos, a jó borral és a jó karmesterrel ellentétben ez nem lett jobb, viszont mivel ismerem a végkifejletet, untatott is. Semmi újat nem találtam benne, pedig a legtöbb House-epizódnál x-dik alkalommalis találok valami újat. (A jó hír, hogy nem csak új pozitívumot, de új negatívumot sem találtam. :-))

Cuddy-ügyben nem nyilvánítok vélenényt, úgy tűnik, cuddy, Cameron és 13-ska külseje sem tud érdekelni, sem felöltözve, sem sztriptíz közben. Azzal a jelenettel az volt a bajom, hogy teljesen felesleges volt, főleg a diáklányos része, és akárhogy ellemezzük Cuddy és House kapcsolatát, nem fért bele.

Sok volt a hallucináció (egy-két részben elmegy, de ez már unalmas), a humor olcsó (biztonsági őr és nővérke egy gyenge telefonos poén miatt), és a végén a tőrdöfést az elképesztően hatásvadász lezárás adta meg. Sok-sok színes lufit láttunk, de mögöttük nincsen semmi. Lehet, hogy más sorozatnál ez oké, de a House esetében szánalmas ennyi üres, bombasztikus elemmel operálni. Még akkor is, ha tudjuk, hogy fel kellett tupírozni két részre. inkább csináltak volna egy tisztességes epizódot, úg, hogy ennek a résznek a feléz, a következőnek a 60 százalékát kidobják. (Bár lehet, hogy akkor kiderült volna, hogy igazából semmi gondolat sincs benne? :-))) Egy intelligens, elgondolkoztató sorozattól ennyi buta közhelyet nem lehet elfogadni.

Hiába jó ötlet az Amber-szál, a rengeteg banális, erőltetett elem tönkrevágta. Sok hűhó, semmiért. :-((

Jöhetnek a kövek. :-))))))

ladybyron 2008.12.10. 21:01:26

Bocs, helyesen:

Cuddy-ügyben nem nyilvánítok vélenényt, úgy tűnik ÉN VAGYOK AZ EGYETELEN, AKIT Cuddy, Cameron és 13-ska külseje sem tud érdekelni, sem felöltözve, sem sztriptíz közben. :-))

prometheus_X 2008.12.10. 22:33:22

Hát ez a mai rész nálam leb*ta a biztosítékot.

Várom a hogyvoltját.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.12.11. 08:40:42

marha jó volt az évadzáró/2. már én is várom a hogyvoltját.

pláne mert valamit nem értek: mi volt az a gyógyszer? pontosan mire való? alapjáraton nem veszélyes? miért fejtette ki a hatását úgy ahogy? többet nem írok, hátha valaki nem nézte tegnap...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.12.11. 09:37:49

Hurrátorpedó: A gyógyszer önmagában nem volt veszélyes, gondolom valami olyasmi, mint itthon a Kalmopirin, DE MIVEL a balesetben megsérült Amber veséje, a szervezete nem tudta kiüríteni a belőle származó méreganyagokat, és ebből lettek a problémák.

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2008.12.11. 10:05:36

Nem tudom...ha volt is ennek a két résznek hibája, azt velem feledtette az utolsó House-Cuddy kép.:)))

Anni* 2008.12.11. 10:24:28

Nem lévén rendszeres House néző, csupán "belecsöppentem" a tegnapi részbe, köszi ezt a hogyvoltot az előzményekért. :-)

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2008.12.11. 11:25:49

Hát nem tudom, az előző részhez képes (amekkora felütéssel bevezették), sokkal jobbat vártam. Vontatott volt, csöpögős. Az előző részhez képes nem volt sehol, persze évadzárásnak tökélestesen megfelelt. De többet vártam tőle.

madz 2008.12.11. 11:46:17

ütős évadzáró volt. én egyedül azt hiányoltam belőle, hogy asszem egyszer sem nevettem, pedig nekem az kell, ha House-t nézek...
az a Love Story-idézet már talán kicsit sok is volt
de Cuddy nagyon aranyos volt abban a fotelban :)

tza13 2008.12.11. 12:15:06

Köszi Candy!

Különösen a befejező rész első epizódját nehéz lesz felülmúlni, önmagában a 4-ik sorozat méltó lezárása volt a mostani.

Bogoj · http://bogoj.blog.hu/ 2008.12.11. 12:31:25

nekem nem tetszett ez a két rész.
nem volt rossz, nem volt rossz, csak hiányoltam belőle azt a sok iróniát, humort, amit eddig megszoktam...
Cuddy nagyon jól nézett ki, de a rész-végi amber-borostyán szójátékot csak félig értettem. illetve értettem, nagyon durva és ütős volt, csak az nem jött le, hogy ez hogy hangozhatott eredetiben?
merthogy a nő mondta housenak: borostyán... hogy van angolul a borostyán?
vagy valami ilyesmi... de eredetileg pont angolul beszéltek. akkor? valaki elmondaná, aki eredeti nyelven látta?

eperlekvár 2008.12.11. 12:33:25

én először angolul láttam, tegnap meg magyarul de még így sem tiszta. ezek szerint ha nincs a buszon és nem sérül meg akkor nem kellett volna meghalni?!?!? tehát tényleg House "hibája"? (jobban mondva benne van a keze és van miért utálnia Wilsonnak?)

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2008.12.11. 12:41:40

Eperlekvár, én így értelmeztem.

tza13 2008.12.11. 12:56:03

"ezek szerint ha nincs a buszon és nem sérül meg akkor nem kellett volna meghalni?"

Szerintem akkor is, mivel többszőr mondták, hogy mindenki meghal..neki ennyi jutott, hiába volt fiatal és szerelmes.

Kitörölhetetlen nyom marad Wilsonnál, ehhez több kell mint sima megbocsátás, utálat...szar ügy.
Ilyenkor bomlanak fel (v éppen erősödnek meg az igaz) barátságok.

heki 2008.12.11. 13:01:19

Azért hogy House könnyezik, kicsit megalázó volt, nem?
(Kicsit úgy éreztem a befejező részeknél, hogy nagyon szándékoztak valami durranósat rakni ide, aztán valakinél vagy bejött, értékeli ezt a szándékot - illetve elfeledkezik róla, valaki meg erőltetettnek találja a sorozat egészéhez képest.)

Dekatlon 2008.12.11. 13:07:21

második rész: Love Story remake. Egyáltalán nem vicces. Bakker, én röhögni szeretek House-on, nem sírni. :(

Dekatlon 2008.12.11. 13:10:29

Bogoj:
"merthogy a nő mondta housenak: borostyán... hogy van angolul a borostyán?
vagy valami ilyesmi... de eredetileg pont angolul beszéltek. akkor? valaki elmondaná, aki eredeti nyelven látta?
"

nem olyan bonyolult az:
- Miből van a kő?
- Amber.

eperlekvár 2008.12.11. 13:32:03

közben megnéztem az ötödik évad első részét és tisztázódott a kérdésem! Nevetni még azon sem lehet viszont .

Thomas Dantes 2008.12.11. 13:46:46

Érdekes az hogy House könnyezett. Talán nem való oda...de valójában még is.

Mert ügye House olyan amilyen, elég szerencsétlen és szar az életet. Most meg az egyetlen barátjának is miatta hal meg a nője.

És mivel épp áramot vezettek az agyába: így emberként viselkedett egy rövid időre.

Egyébként semmi baj, minden rendbe jön majd ha lesz a ,,road movie"

madz 2008.12.11. 13:47:44

igazából már az is sokaknak spoiler lehet, hogy a befejező részről beszélünk. de az ötödik évadot idekeverni azért már nemá!
szerintem ez a borostyán-dolog még jobb is így fordításban, mert eredetiben túl hamar leesett volna, így meg a végén kap a fejéhez az ember :)

nemvagyokmatyohimzes 2008.12.11. 14:57:33

Régebbi részeknél járt errefelé igazi orvos is, most is elmagyarázhatná, hogy tényleg House hibája e Amber halála! Mert House többször említi, hogy a baleset ELŐTT látott valamit, ami miatt az illető haldoklik, ami alapján úgy is lehetne értelmezni, hogy a baleset nélkül is bekövetkezett volna a dolog.
Vagy?

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2008.12.11. 15:11:34

"Vagy?"
Vagy a baleset alatt látott olyat... (összekapcsolta az előtte és alatta látottakat)

sunshine66 2008.12.11. 16:52:37

Itten van egy "igazi" orvos.
Na, túlzás, hogy mindent értettem a tegnapi részben - mondjuk konkrétan még mindig az államat keresgetem a földön - de röviden így lehet összefoglalni: Amber az influenzájára szedett egy amantadine tartalmú- egyébként ártalmatlan - gyógyszert. Ez a szer a veséken keresztül ürül ki. A balesetben viszont megsérült a veséje, megállt a veseműködése és az ártalmatlan gyógyszer egyből méreggé vált. Mivel elég mértéktelenül szedte, a felhalmozódott gyógyszer bőrkiütéseket és szívritmuszavart okozott. Valszeg ezért állt le a szíve. Az is igaz, hogy dialízissel nem lehet eltávolítani. Azt viszont nem értem, hogy miért nem próbálták meg a vérplasmáját megszűrni plasmaferezissel, ez eléggé bevett módszer mérgezésekben. Mindegy.
Szóval még mindig sokkhatás alatt állok, most ennyi tellett tőlem.
Ja, és nem House hibája a lány halála, csak annyiban, hogy ő hívta telefonon magához.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.12.11. 17:56:04

No meg ha rögtön a balesetet követően figyelembe veszik a gyógyszer hatásait is, akkor talán megmenekülhetett volna. De House a baleset okozta emlékezetvesztés miatt csak majd egy nap múlva kapcsolt, hogy egyáltalán ott volt...

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2008.12.11. 18:25:16

A "House könnyezés" alatt azt értitek, amikor áramot vezettek az agyába? Vagy valamiről lemaradtam?

ladybyron 2008.12.11. 19:48:36

"Mert ügye House olyan amilyen, elég szerencsétlen és szar az életet"

Izé, Cuddy és Wilson nekem semmivel sem tűnnek boldogabbnak (az Amber-sztorit most hagyjuk), pedig ők fizikailag egészségesek is. Semmivel sem jobb a magánéletük, noha ők görcsösen próbálkoznak. Ettől persze House magányosnak érzi magát, és persze, hogy szenved a fájdalmai miatt, de egyáltalán nem nyomorultabb.

"Most meg az egyetlen barátjának is miatta hal meg a nője."

Oké, ez az írók szemforgató álláspontja, de próbáljunk elszakadni attól, amit sugallnak, és nézzük meg logikusan, miért is hibás House?

1. Tudta, hogy Amber mindenféle bogyókat szed, amelyek veszélyesek lehetnek, ha megsérül a veséje?

Nem.

2. Hívta Ambert?

Nem.

3. El akarta küldeni a csajt, és az erőszakoskodott?

Igen.

Ha mondjuk House tud a gyógyszerekről, és ő könyörög Ambernek, vagy ő erőszakoskodik, akkor talán joggal lehetne némi bűntudata, de hibás akkor sem lenne. Akkor lehetne hibásnak tartani, ha ő okozza a balesetet szándékosan vagy felelőtlenségből. Erről nem volt szó, az egész képmutató álprobléma, egyike az üres frázisoknak, amiket az írók elpuffogtattak. Köllött valami dráma, mert a Wilson-Amber szál kevés volt (hiszen "csak" wilson szerelme haldoklik), ezért kellett House percenkénti haldoklása, az égi kinyilatkoztatás, 13-ska drámája, Kutner sanyarú gyermekkora, és valami konyhafilozófia a női lapok pszicholoógiai rovatát olvasó háziasszoynoknak House "pusztító" természetéről. :-)) Legalább tett volna valamit House, hogy alapja legyen ennek az álproblémának, vagy legalább azt mutatták volna be, hogy nem tesz meg mindent, hogy megmentse Ambert. De azután, hogy kis híján meghalt drága egy cimborája kérésére (NB: tudnám, miért nem volt elég annyi, hogy akár kómába is eshet, miért kellett az újabb hatásvadász haldoklást belevenni) lássuk be, hogy az egész kérdésnek semmi értelme.

Személy szerint ennyi giccset ebben a sorozatban én eddig összesen nem láttam, mint ebben a két epizódban, főleg a másodikban. :-))

Mr. Zebra 2008.12.11. 20:25:25

ladybyron, logikus az érvelésed, de ha valaki úgy érzi magáról, hogy hibás (vagy okolható) egy ember haláláért, akkor neki hiába érvelsz...

Lilla79 2008.12.11. 20:25:49

Csatlakozom ladybyronhoz, egyelőre nem értem, mitől House hibája.
- ő Wilsont akarta hívni (miért is volt otthon Amber? nem ügyelnie kellett volna? nem azért nem kereste wilson, mert úgytudta, dolgozik?), szóval Amber volt a minden lében kanál, aki csakazértis elment House-ért
- innia sem lett volna muszáj, igaz, House vette rá, de nem szorított pisztolyt a fejéhez...
- a gyógyszerről végképp nem tehet
- a balesetről mégannyira sem

Magyarán a csaj magának köszönheti az egészet. Ennyi erővel egy bevásárlás során is érhette volna baleset.

Amúgy nekem a 2. rész nem tetszett, nem volt katarzis, amint azt az első rész után elvártam volna...

Mr. Zebra 2008.12.11. 20:28:28

rendesen rommá spoilereztük a köv. hogyvoltot :-D

ladybyron 2008.12.11. 20:43:05

Mr Zebra - House esetében érthető lenne, a baj, hogy ez (jelen pillanatban) Wilson álláspontja, és ami nagyobb baj, hogy az íróké. Nyáron az egyik azt nyilatkozta, hogy "ha megölöd a barátod szerelmét". :-(((

Mr. Zebra 2008.12.11. 20:55:55

Oké, értem én, csak azt mondom, ha én lennék House helyében, én is így érezném magam, ill. ha én lennék Wilson helyében, én se tudnék szabadulni a gondolattól, hogy a szerelmem még ma is élne, ha a f*sz barátom nem issza le magát épp ott és akkor. Ezek emberi érzések, nem racionálisak persze.

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2008.12.11. 21:02:26

Már hogy ne lett volna House hibája Amber halála (közvetve természetesen)! Ha nem hívja fel Wilsont, hogy vigye haza, hanem szépen egyedül felszáll a buszra, akkor most ő feküdne ismeretlenül egy idegen kórházban.

"Magyarán a csaj magának köszönheti az egészet. Ennyi erővel egy bevásárlás során is érhette volna baleset."
De akkor nem is okolhatná senki House-t. Ha nincs a hívás, nincs ott a csaj, és halálra vásárolhatta volna magát. Ő is rossz döntéseket hozott (elment érte, ivott - ez az egyetlen logikátlan momentum az egészben, miért ivott, amikor fuvarozni ment), de az események láncolatát House telefonhívás indította el. ha az nincs... Tudod, pillangóhatás. ;-)

Mr. Zebra 2008.12.11. 21:05:02

Mondjuk azon nem gondolkodott el senki, hogy ha motorral mész kocsmázni, akkor hogyan fuvaroznak haza? Ha meg buszra szállsz, akkor ahhoz minek segítség?

ladybyron 2008.12.11. 21:43:01

Vadász2 - jaj ne, hagyjuk ezt az ezoterikus blablát. :-)) Ha Téged baleset ér, amikor randira mész, akkor a barátnőd/barátod a hibás? Ha a gyerekeidért mész az iskolába, és akkor ér baleset, akkor a gyerekeid hibásak? Ha a kórházba beteget szállító mentőt éri baleset, akkor hibás a páciens, hogy szívrohamot merészelt kapni, és a hozzátartozó, hogy mentőt mert hívni?

Lehet, hogy valami nagyon mélyet akartak mondani, de egy álfilozofikus zagyvaság lett belőle. Ezen az alapon mindenki hibás mindenért, és egész életünket töltsük valami kellemes bűnbánatban dagonyázva. :-))

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2008.12.11. 21:56:02

"ladybyron 2008.12.11. 21:43:01
Vadász2 - jaj ne, hagyjuk ezt az ezoterikus blablát. :-)"
Ha most emiatt a válaszod miatt a válaszod miatt felakasztom magam, érezd magad hibásnak miatta! :-D
Persze, nem ő ütötte el, de hogyha Wilson és House úgy belegondol (és bele gondol, mert egy halál esetnél rögtön az ember elkezd bűnbakot keresni: mekkora részem volt nekem benne, rajtam kívül ki okolhat - bűnbak), ahogy én írtam, bizony érezheti magát felelősnek House, és okolhatja őt Wilson. Nem ő okozta a halálát, de könnyen vissza lehet vezetni, hogy azért mert ő... (és Wilsonnak is lehet bűntudata: ha otthon lettem volna...;-)

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2008.12.11. 22:11:00

Ladybyron! Igazad van! De az is biztos, hogyha én fölhívom a barátomat, hogy találkozzunk, ő elindul hozzám és közben balesetet szenved, hét én bizony iszonyúan érezném magam! S akkor is, ha hazafelé történik vele valami! Lehet, hogy nagyon ezoterikus és közhelyes vagyok, de akkor is! (Egyébként nem hiszem, hogy az vagyok!:D)

Ha pedig House csak úgy simán rendel egy taxit, akkor nem kapunk két zseniálisan megrendzett részt - tudom, néha csöpög, de akkor is -, remek színészekkel, s akkor most nem beszélgetnénk!:)))

ladybyron 2008.12.11. 22:41:26

Ismétlés a tudás anyja. :-)) Ezt írtam:

"Oké, ez az írók szemforgató álláspontja, de próbáljunk elszakadni attól, amit sugallnak, és nézzük meg logikusan, miért is hibás House?"

Vagyis nem House, Wilson és Wilson kutyája reakciójának jogosságáról beszéltem :-)), hanem arról, hogy objektíven, kívülállóként és az írók világképe szerint jogos-e House-t felelősnek tartani. (Merthogy az egyik írónak sikerült azt nyilatkoznia a nyáron, hogy aszongya: "ha megölöd a barátod szerelmét". )

Tényleg olyan bonyolult? :-))

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2008.12.11. 23:31:28

De azt sem Vadász2 sem én nem mondtuk, hogy House megölte Ambert, csak az író szólt ilyen értelmetlenséget...tudom, most jöhet, hogy nem értek semmit!:)))

ladybyron 2008.12.12. 00:02:59

Most már én sem. :-))) Két különböző dologról beszéltünk. Én arról írtam az első ezzel kapcsolatos hozzászólásban is, hogy a baj az, hogy a sorozat azt sugallja, hogy House tényleg felelős, tehát egyet értenek Wilsonnal és House bűntudatával, mintha tényleg "bűnhődnie" kellene. Holott a készítőknek - logikusan átgondolva - nem lehetne ez a koncepciója. Ti viszont arról kezdtetek beszélni, hogy érthető, hogy a szereplők hogyan éreznek ilyen esetben. Amivel én viszont nem foglalkoztam. Egy dolog a különböző reakciók bemutatása, ls egy dolog az, hogy melyik mellett foglalnak állást az írók (és a nézők).

ladybyron 2008.12.12. 00:07:24

OFF

Ja. .-)) És akkor képzeld, hogy a környezetedben élő emberek melléd ülnek, sóhajtva átülelik a vállad, és azt mondják: "Már hogy ne lett volna a Te hibád", hiszen Veled készült randizni, "az események láncolatát" ez indította el. "ha az nincs... Tudod, pillangóhatás. ;-)"

;-)))


ON

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2008.12.12. 10:03:26

Na jó.:) Én nem úgy látom, hogy a készítők álláspontja az, hogy House-nak bünhődnie kellene, és azt sem hiszem, hogy Wilson utolsó pillantás azt mondta: "jaj, mit tettél". Biztos nem értjük egymást..., de ha most tovább folytatnám, az már ötödik évad lenne, és még akarok írni ide.:)))

yeti68 2008.12.12. 13:00:01

Üdv mindenkinek! A kommentek feléig olvastam, tovább nem. Lehet hogy értekeztek már róla csak tisztázni szeretném. Az utolsó hogyvolt nélkül nem lelőve semmit.

Miért House a hibás Amber miatt?
Ő vezette a buszt? Ő okozta a balesetet?

Azért abba a hülye nézetbe ne süllyedjünk bele, hogy minden mindennel összefügg!
Ami igaz, de ilyen esetben House-t hibáztatni? "Ha Kínában egy lepke meglebbenti a szárnyát akkor itt tornádó lesz!" Ne így nézzük!

Balesetek mindig történnek főleg kötúton. Ha 1 percccel korábban indulok...! Ha.. Ha.. Ha.. !

Egy baleset történt ! Ennyi !

Fölösleges bárkit hibáztatni, legfeljebb a gépjárművezetőt aki ezt okozta.


Szokatlan két rész volt ,kicsit hajazott egy korábbi évadzáróra, de jó részek voltak. Sztem nem kell House-t hibáztatni, fatális véletlen baleset volt!

SumQuiSum 2008.12.12. 15:03:05

Komolyan nem értem, hogy mit kell ennyire ragozni a kiahibás dolgot. Ha az ember szentimentalista, akkor House hibája - ugyanúgy ha összeveszel pl a pároddal, aki dühösen elmegy, majd két sarokkal arrébb elgázolja egy menetelő katonazenekar, akkor érezheted hibásnak magad, mert ha nem veszel vele össze, akkor otthon lenne még mindig veled.
Pedig igazából mindkettő a rosszkor rossz helyen levés tipikus esete...

eperlekvár 2008.12.12. 21:34:49

azért érdekes ez a dolog, azért "kell" ragozni mert befolyással van pont a legfontosabbra House életében, a barátságára Wilsonnal!!! Mert ők maguk sem tudják eldönteni, hogy mi is van...remélem ezzel nem spoilerezek :o

Wilson utolsó tekintete ahogy nézte House-t eléggé árulkodó volt...!

PuffCinq · http://puffcinq.blog.hu/ 2008.12.12. 22:22:40

Igen, eperlekvár, én is épp ezért nem akartam folytatni az előző hozzászólásom...most is inkább megyek.:)

eperlekvár 2008.12.13. 12:15:14

Bocsi, csak hogy meglegyen a 100 komment muszáj pötyögnöm valamit :)

kaltenem 2008.12.16. 15:38:07

Tudja valaki, hogy mikor jelenik meg az utolsó rész hogyvoltja?

Sólyomszem 2008.12.17. 09:38:10

kaltenem:
már ott van a hogyvót-naptárban: holnap (csütörtökön 13-14h között. HA igaz.

kaltenem 2008.12.17. 13:18:23

Köszi Sólyomszem. Kicsit meg vagyok keveredve mostanában, hogy a hogyvoltok mikor jelennek meg. Meg eltelt egy hét, úgyhogy jó lenne már olvasni.

butatót 2008.12.17. 18:04:21

eperlekvár 2008.12.12. 21:34:49
"azért érdekes ez a dolog, azért "kell" ragozni mert befolyással van pont a legfontosabbra House életében, a barátságára Wilsonnal!!! Mert ők maguk sem tudják eldönteni, hogy mi is van..."

Hogyhogy mi is van?! Remélem, nem fog kiderülni, hogy mindketten buzik és az összes eddigi rész csak arra szolgált, hogy a végén egymás karjaiba omoljanak, mert tökönszúrom magam!

butatót 2008.12.17. 18:07:05

Ja, és a dupla évadzáró szerintem kritikán aluli volt. Hiányzott belőle minden, ami miatt House a House és a helyére undorító csöpögés meg a sokadszor elővett logikátlan látomásosdi került. Remélem, ez csak szükségmegoldás volt a rövid évad miatt és a követekző jobb lesz.

andyka91 2008.12.17. 19:15:47

Fúúú naggggyon durva ez az utolsó két rész...
Amúgy a részek címe nem House feje, hanem Wilson szíve nem? (csak mellékesen) :)

kla 2008.12.17. 20:06:41

Az első House feje, a második Wilson szíve.

eperlekvár 2008.12.18. 09:34:20

Yamamoto, nem erre gondoltam :)
(hanem, hogy H. sem erti v. akarja erteni h. Wilson miert fordul el tole.

süti beállítások módosítása