Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Forma 1 - Interlagos

2008. november 03. 15:24 - sélli_

Záróra, pohárürítés, avagy ahogy azt már Juan Sanchez Villa-Lobos Ramirez is megmondta: 'végül csak egy maradhat'. Nem is lehetett máshogy, mivel elérkeztünk a 2008-as szezon utolsó futamához, a brazil nagydíjhoz, amely 2007-hez hasonlóan szintén két-esélyes koreográfiával indult a VB trófeát illetően a hazai színekben versenyzõ Felipe Massa, és az angol Lewis Hamilton révén. Személy szerint sokkal jobban örültem, hogy ilyen izgalmakkal a szívemben ülhettem le a varázsdoboz elé, ellentétben azzal az éveken át elõforduló helyzettel, mikor már a nyár derekán járva tudni lehetett, hogy ki nyeri a VB címet. Bár, a futam utolsó 5 percéban inkább volt szívinfarkusos agyvérzésem, mint ‘izgalom a szívemben’. Ami Massa abszulte elõnye volt ezúttal, hogy otthoni pályán, a sajátai elõtt versenyezhetett- ez ugye tudjuk, hogy lelkileg milyen erõt adhat az arra fogékonyak számára. A pályáról röviden annyit, hogy gyors és rövid; némi hullámvasút-hatással megbolondítva, valamint ami némiképp a savát-borsát adhatta a pilóták számára: az óramutató járásával ellentétes körözéssel kellett teljesíteni a 71 körös versenytávot. A ringben a Senna kanyaron kívül egyéb elõzési pont nem nagyon akadt, ami mindenképpen a szombati idõmérõn történõ brillírozásra késztethette a pilótákat.

A pénteki szabadedzésen végre beigazolódni látszott az oly régóta 'esõs hétvége' jóslat, mivel a pilóták szemerkélõ esõben indultak neki a délelõtti szabadedzésnek. A bált a szintén hazai színekben versenyzõ Piquet nyitotta meg, majd a két vb esélyes közül Hamilton lépett elõször a pályára ugorva egybõl az élre. Az edzés elsõ harmadában a sorrend a pillantnyi vb pontverseny elsõ három helyezettje volt: Hamilton, Massa és Kubica személyében.  Nem sokkal késõbb a másik Ferrairs, Kimi Raikkonen is kikászálódott végre a boxból, és verekedte fel magát a második helyre. Ahogy az már szokássá vált, mindenki az utolsó percekben akart még tovább javítani az idején, ennek örömére tumultussal egybekött fogócskázás szemtanúi lehettünk a szemerkélõ esõben. A zászló Hamiltonnak állt szinte végig, azonban Massa az utolsó elõtti pillanatban meg tudta elõzni fõ riválisát, s ugrott az élre idejével. Ennek köszönhetõen Hamilton az ezüst-, Raikkonen pedig a képzeletbeli bronzérmet szerezte meg a negyedik helyen záró Kubica, és az ötödik Kovalainen elõtt.

A délutáni szabadedzés hozott némi meglepetést Hamilton révén, aki a délelõtti csúcsformáját maga mögött hagyva csak a 9. helyet tudta megszerezni. Az etap meglepetésembere a betegséggel küszködõ Trulli lett, aki már az elejétõl fogva remek idõket autózott Rosberggel egyetemben. Az esõ délután is bejelentkezett, kicsinykét- épp annyira, hogy perceken keresztül akadályozza a versenyzõket a jobb idõk megszerzésében. A hajrában végül az utolsó futamokon remekül teljesítõ Alonso villantott menetrendszerûen, és a sokáig élen tanyázó Massát sikerült letolnia a trónról. A szabadedzés végül az Alonso, Massa, Trulli, Raikkonen és Webber elsõ ötössel zárult. Ami Hamilton teljesítménye mellett szintén meglepõ, hogy a másik Mercedessel Kovalainen csak a 15. helyet tudta megszerezni.

Felvirradt a nap - szó szerint, hiszen a szombati idõmérõre az utolsó esõfelhõ is eltolta a bringáját, ami miatt kellemes napsütésben vághattak neki a kvalifikációnak a pilóták. A szezon utolsó idõmérõjét Piquet kezdte, s nem okozott csalódást honfitársainak. Az edzés elején Glock biztosított némi szívdobogást a nézõknek a keresztbeforduló autójával, ám szerencsére a kis malõr ellenére folytatni tudta a versenyt.  A Q1-ben minden a papírforma szerint alakult: Massa, Raikkonen, Hamilton, Alonso, Glock, Trulli, Piquet, Kovalainen, Heidfeld, Kubica elsõ tizest üdvözölhettük a leintés pillanatában. Kiesõk: Coulthard, Nakajima, Button, Rosberg, Fisichella, Sutil. A Q2-ben folytatódott a Massa-Hamilton párharc, igaz a csapattárs Kovalainen, és a brilliáns tehetségû Vettel is bevillantottak egy-egy hiper-idõt. A már a kínai futamon is nyögve-nyelõs formát mutató Kubica sajnos ezúttal sem tudott feltámadni, mivel csak a 13. helyet tudta megszerezni, ezzel búcsút intethetett a továbbjutásnak.

A TOP 10-es keret: Kovalainen, Vettel, Hamilton, Massa, Glock, Raikkonen, Heidfeld, Bourdais, Alonso, Trulli. Az utolsó, 'mindent' eldöntõ Q3-at Vettel kezdte a legjobban a megtankolt autókkal, no nem sokáig mert érkezett Massa, aki gyors körével egybõl az élre ugrott. A brazillal ellentétben nem sikerült a gyors köre Hamiltonnak, mivel elsõre csak a 6. legjobb idõt sikerült autóznia. Második nekifutásra szerencsére jobban ment a dolog, mivel felugrott a saját idején is javító Massa mögé. Az öröm azonban úgy elillant, hogy még: megérkezett Raikkonen, egy olyan Kevin Costneres Bodyguard megoldással, aminek következtében befigyelt a második helyre csapattársa mögé. Ám ekkor még mindig hátra volt a feketeleves: Jarno Trulli valahonnan, nem tudom honnan, bárhonnan de se szó-se beszéd bekukucskált Raikkonen elé!!! Ezzel a rajtsorrend: Massa, Trulli, Raikkonen, Hamilton, Kovalainen, Alonso, Vettel, Heidfeld, Borudais, Glock.

Ki nyer ma? - nem, nem játék és muzsika 10 percben hanem kulcskérdés: a ki lesz 2008 Forma 1-es világbajnoka projektben. A vasánapi vurstlinak Hamilton vághatott neki jobb helyzetbõl, Massa pole-pozíciója ellenére, mivel az ezüst nyilas pilótának elég volt az 5. helyre beérnie ahhoz, hogy világbajnok lehessen. Még le sem vették a melegítõpaplanokat a rajtrácson leledzõ autókról, mikor eleredt az esõ. Oh yes! Nem, nem is esett- szakadt! Az esõ hál Istennek csak beijesztett, kereket nem kellett kötlezõ-jelleggel cserélni senkinek, de azért pár perces csúszást eredményezett a rajtnál a váratlan áldás. Persze egybõl felvetetődött a 10 pontos kérdést: száraz gumi vagy esõ gumi? Mindenki percekig bénázott, hogy cseréljen vagy sem, mert ugye szárazpályás gumival elindulni a csuti vizes pályán, öngyilok; viszont ha cserélnek, és a pálya 10 percen belül felszárad akkor az intermediate gumi agyhalál. Végül Massa cserélt, akárcsak a csapatok többsége, nem merték berizikózni a száraz gumit, mivel a pálya egyes szakaszain tavirózsákkal díszített tócsákban állt a víz. A felvezetõ körön mindenki lemeózta a pályát, majd végre start!!!

És elindultak…Massa, Trulli, Raikkonen  az élen- sima eljövetel, ellentétben a hátsó traktussal, ahol Nakajima és Coulthard alakított egy dupla piruettet, véget vetve ezzel versenyüknek – szegény David, nem ilyen módon szeretett volna elbúcsúzni élete utolsó versenyétől. Mivel Piquet is belekavarodott a buliba, Õ is kiesett… hát lehet hogy õt is utoljára játtuk Coultharddal egyetemben. Az élen Massa, Trulli, Raikkonen, Hamilton, Vettel (!!!) és Alonso alakulat kezte meg az első köröket. Vettel olyat rajtolt, hogy még, akárcsak Alonso, aki szintén legyakta Kovalainent., a finn a 7. helyre csúszott vissza a rajtkavalkád hevében. A piruettes csete-paté miatt pályára küldték a SC-t, na pánik indult… Végre az idén először sikerült ésszerű döntést hozni, mivel kinyitották a box-utcát. Közben Vettel ráugrott Hamiltonra, Raikkonen pedig Trullira, de nem gyengén: a finn miliméterekre lihegett az olasz nyakában. A pálya közben elkezdett felszáradni, ennek örömére szinte mindenki jött a boxba szárazpályás gumira cserélni: Rosberg, majd Fisichella, akárcsak Glock és Nakajima. Massa-Trulli-Raikkonen ekkor még mindig intermedeiate gumin fogócskázott kint az éterben.

Hamarosan Massa is jött a boxba cserére Kovalainennel párban, ezzel Trulli vette át a vezetést, mögötte Raikkonen és Hamilton trio. Azonban a hármas egy plussz kör kint-maradás után szintén belátogatott a boxba. A sima vizit ezúttal elmaradt, mivel Raikkonen megelõzte Trullit a boxban. Az első boxkiállások után kissé kavargásos lett a mezőny eleje: Massa, Vettel, Alonso, Raikkonen, Fisichella, Trulli, Hamilton, Glock, Bourdais. Közben Nakajima mégegyszer eldobta az autóját, Trulli is esett-kelt, akárcsak Hamilton, aki szintén szenvedett a hideg gumikkal. Olyan balettmûvészeti elõadásokat láthattunk, mint karácsonykor a Diótörõ. Fisichella felkeveredett az 5. helyre, hoppá! Viszont Kovalainek visszacsúszott a 12. helyre, ezzel Hamilton hátvéd nélkül maradt ... Hamilton úgy tűnt, hogy tanult hibáiból, és nem ment bele eszetlenkedésbe Fisichella megelőzésével, ám végül csak nem bírt magával, és mégis megelőzte az olaszt. Rizikós volt, nem mondom, de bejött!

Az élen ezalatt Vettel ráakaszkodott Massa nyakára, és nem volt hajalandó egy tapodtat sem mozdulni, igaz az Ő autója jóval könyebb volt mint a brazilé. A középmezőnyben Glocknak is sikerült megelőznie Fisichellát, majd utána Borudais is odaért a nyakára, az övére meg Trulli. Ám Borudais úgy el volt foglalva az előtte autókázó olasszal, hogy nem nézte a hátsó visszapillantóját, ennek örömére Trulli pálya-letolásos előzéssel küldte ki a fűre vizitálni. Az előzés után Hamilton beállt Miss Daisy sofõrje tempóra, és a biztos 5. helyét õrizgette majd egy órán keresztül. 44. körrel a vége elõtt Vettel is kijött a boxba utántölteni, a kérdés az volt, hogy nehéz autóval mennyire lesz lábában a bugi? A tankolás után a 6. helyre jött vissza, viszont mintha mi sem történt volna: ugyonaolyan gyors tempóban folytatta ahol abbahagyta. Nem tudom milyen EPO benzint nyomtak az autójába…Élmezőny: Massa, Alonso, Raikkonen, Hamilton, Glock, Vettel, Kovalainen, Fisichella, Trulli.

Féltávnál jött ki Glock Hamilton háta mögül, mialatt Massa folyamatosan a leggyorsabb körökkel szakította le magáról Alonsot. Megkezdődtek a második kerékcserék: Massa, majd Fisichella –bár neki az első cseréje volt- utánuk Alonso, majd Hamilton, Kovalainen és Raikkonen. Az élen ezek után: Massa, Vettel, Alonso, Raikkonen, Hamilton. Vettel semmitől sem zavartatva magát folyamatosan lopakodott Massa mögött, sőt 1,5 mp-re megközelítette a brazilt, ám 20 körrel a vége elõtt Ő is kijött kereket cserélni – sorrendben a harmadikra. Ezek után kis nyugalom következett, mindenki nyugdíjas tempót diktált, de csak egy ideig, mert 8 körrel a vége elõtt el kezdett cseperegni az esõ...! Heidfeld egyből bejött a boxba: intermediate gumi fel – hiába, no ez egyszer már bejött a BMW-nél. Utána rögvest Kubica is érkezett, közben Vettel elkezdte letolni a pályáról Hamiltont, és nyomult mint a meszes, az eső meg csak esett, és esett. A Ferrarinál először Raikkonen, majd egy körrel később Massa jött kerékcserére.

Az intermediate gumi cserék utáni sorrend: Massa, Alonso, Raikkonen, Glock, Hamilton, Vettel. Glock nem szívbajoskodott, kint maradt szárazpályás gumival, és tartotta magát a 4. helyen! És akkor innen 'élõben': Hamilton a határon tácikál, mivel Vettel folyamatosan támadja õt, és ha Vettel megelõzi... akkor bukó van, mert a 6. hely nem elég a VB címhez! Kubica mi a jó Isten csinál?? Atya ég, jaaaa, hogy visszaveszi a körét, de pont MOST kell? Vettel, pedig ezt kihasználva megelőzi Hamiltont!!! Kész!! Massa vezet, Hamilton pedig 6.!!! MOST Massa a világbajnok két körrel a vége előtt, és az eső még mindig ömlik!!! Ide egy marék xanaxot, mert végem van! Hamilton próbálkozik, próbálkozik, nem bírja Vettelt megfogni, és csúszkál a Merci. Massa áthalad a rajtvonalon!!! 3 kanyar… 2 kanyar…1 kanyar: Vettel még mindig elöl, Hamilton mögötte, és Hamilton megelőzi Glockot!!! Hihetetlen! Feljön az 5. helyre, ezzel Ő a világbajnok! Azt a leborultjóélet! De HOGY??? Hát ilyet még nem látott a világ!!!

A befutó végül: Massa, Alonso, Raikkonen, Vettel, Hamilton első ötös. Le a kalappal Vettel elõtt, aki volt olyan tökös, és csak nem hagyta békén Hamiltont: VB cím ide, VB cím oda.  Minden tiszteletet megérdemel Massa, akit úgy viselkedett szurkolóival, hogy azt tanítani kellene. És valljuk meg, ilyen könnyes dobogó legfelső fokot sem láttunk még… Azt hiszem ez a futam történelmet írt, nemcsak Hamilton miatt, mint utolsó utáni pillanatban megszerzett VB cím, és legfiatalabb VB trófea tulajdonos, hanem Felipe Massa, a nap gyõztese miatt is. És ugye az esõ… már megint az esõ, mint idén oly gyakran, és egy kanyar- ennyin múlott Massa VB címe. EZ egy FUTAM volt, csupa nagybetûvel, reméljük 2009-ben még sok ilyet látunk. Jövõ máricusban újra felkerekedeik a száguldó cirkusz, és mint itt a futam elején: BÁRMI megtörténhet!

Képek: http://indafoto.hu/selli8/f1_interlagos_forrasgettyim

Címkék: sport f1
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

adam434_ 2008.11.03. 18:05:01

2007-ben háromesélyes volt...
de szegény Massa, má valszeg bemondták neki a rádióba, hogy nyert...

Ditti82 2008.11.03. 22:18:35

Hülye nnnnnémet...

sarah76 2008.11.05. 11:04:37

Köszi az összefoglalót, pardon, a hogyvoltot! :) Csak a végét láttam, az rettentő izgalmas volt, szegény Massát nagyon sajnáltam...

enzo23 2008.11.05. 13:27:08

Best.Race.Ever.
Az utolaó 5 kört, de főleg az utsú hihetetlen nagy volt, ezért szeretem a Forma1-et..
"És megint jön az eső!
És Glock kint marad szárazzal!
Hamilton nem engedheti el Vettelt!
Jön Kubica, visszavenni körét, de miért most?
És Kubica elmegy! ÉS VETTEL IS!!
Hamilton 6., Massa a világbajnok!
Már csak 1 kör, Hamiltonnak meg kell előznie Vettelt, de nem megy!
Csúszkál a McLaren Mercedes! Massa beért és örül!
ÉS GLOCK, ÉS GLOCK!!!!!! Nem bírta a száraz gumi!!! Megint 5.Hamilton és világbajnok!!!"
Fantasztikus volt...
hát nem a két nagyon múlt, hanem Kubicán, Vettelen és Glockon...
Se59 is over...

enzo23 2008.11.05. 13:30:57

hibajavítás:
*utolsó
*utsó
(ez a szó ezexerint nehéz:))
süti beállítások módosítása