Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Kemény Zsaruk 2x06 - Az ámokfutó

2008. október 08. 12:00 - Dr. Stein (törölt)

Aceveda és Mackey magnót hallgatnak. Smasszerek küldték az Armadillo telefonos fenyegetéseit tartalmazó kazettát. A mexikói zöld lámpát ígér a kommandónak, börtönszlengben: megdöglötök mind. Nyugi, minket mindig fenyegetnek, hárít Vic. Aceveda viszont komolyan veszi a saját testvérét is meggyilkoltató Armadillo üzenetét. Más témára térve, a százados már megtalálta a kommandó kisebbségi tagját, nemsokára megérkezik. Csapata egy emberként áll ki Mackey mellett, mikor az szabadkozik az Armadillo eset elfajulása miatt. Egyedül Ronnie tamáskodik „Armadillo azt mondta, nektek zöld a lámpa. Ebben most én is benne vagyok, vagy csak rátok vonatkozik?”.

Jogos a két pont, ő nem vett részt egyedül a mexikói fejének roston sütésében, mikor rózsás arcocskája felvette a villanyrezsó mintáját. Mackey ráállítja korábban is sikeres magánnyomozóját a családra, szóljanak, ha Armadillo emberei arra ólálkodnak, illetve mellékesen, ha Corrine összejönne valakivel. Otthon új riasztót szereltet be és ezzel sem oszlatja el felesége gyanakvását.

Danny meggondolta, mégsem mondja el Julien menyasszonyának, hogy járőrtársa egy hím bűnözővel kefélt, de inti: Sokkal jobban fog fájni, ha mástól tudja meg. Beérkezik egy megszakadt segélyhívásról szóló üzenet, arra indulnak. A sötét házban egy csomó, feszítővassal agyonvert nőt találnak, valóságos tömegmészárlás történt. A felső szinten egy szobába zsúfolódtak össze az áldozatok gyermekei. A ház bántalmazott nők menhelyeként szolgált, akiket most utoljára bántalmaztak. Ámokfutókban járatos párosunk, Wagenbach és Claudette helyszínel.

A menhely működési rendje kizárja, hogy agresszív férjek rátaláljanak áldozatukra, most mégis ez történhetett. A pszichológusok már dolgoznak a gyerekeken, egyelőre nem kihallgathatóak. Előre megtervezett cselekmény sejtenek, kiiktatták a videorendszert, az áramot. A nők még az igazolványukat sem tartják maguknál, a beérkező igazgatónő is csak fedőneveken ismeri az áldozatokat. Kiderül, hogy hiányzik valaki, egy prosti, egyelőre arcképe áll rendelkezésre. Két ember tudta csak a névnyilvántartó számítógép jelszavát, mindketten halottak. A kapitányságon bú és panasz uralkodik. Az igazságügyi - informatikai - szakértő hasonló kihívásokkal küszködik, mint magyar társai, Danny ellen pedig ismét panaszt emelt a lelőtt arab özvegye. Most telefonos fenyegetés a vád. A telefonos rész igaz, vallja be a nő, de csak beszólt neki, miután gyanúja szerint tönkretette a kocsiját. Aceveda, Danny, arab özvegy, rasszügyvéd egy szobában. Danny hivatalos bocsánatkérése zajlik, de attól még eltiltási határozatot kérnek ellene, mert féltik az özvegy biztonságát.

 

Aceveda aggodalmaskodik „Bocsánatot kell kérnie tőle”, szépen vagyunk. Ronnie közelebb lopakodik és besegít a béna IT-szakembernek jelszót törni, sikerrel. Mackey azonosította az eltűnt prostituáltat, aki stricije fenyegetése elől kért menedéket a házban. Nevet is ad az elkövetőnek: „Menhelyi mészáros”. Connie, mint újsütetű hivatalos informátor elindul infokért, de erőlteti a javadalmazás kérdését is. A múlt részben egy jó fülessel indított, de még igazi nyomot nem szolgáltatott. Viszont szeretné visszavenni a kis Brian gyereket Corrine (Mackey felesége) pótanyától. Fülese nyomán Vic felkeresi és bántalmazásszerű kikérdezéssel szóra bírja a stricit. Ő maga is hiányolja dolgozóját és tagadja, hogy verte volna.

Vic visszatér a hírrel, hogy a strici vakvágány. Dutch szerint hiányzik egy kétéves gyerek a házból.  A gyerek apja tűzoltó és szereti a kurvákat, már háromszor bukott velük. A menedék igazgatónője szembesíti Mackey-t korábbi ígéretével, hogy elhelyezi a mészárszékké változott ház új beköltözőit, két nőt. Emma (Vic hívja így) megköszöni az ideiglenesen kiutalt, egyébként tanúvédelemre használt lakást. Emmát is verték már - derül ki Mackey dicséretére válaszul. Nevetést és tapsot kap Aceveda, amint utcai járőr egyenruhában ballag le irodájából. Minden százados havi egy napot járőrözik - szól a friss utasítás - ki ne jöjjenek a tapasztalatból. Julien és Danny (kopaszukkal, Aceveda-val) ellopott gyerekbiciklit keres. Egy kiskölyök szomorú ábrázatát igyekszik felvidítani a százados, fel a fejjel, öcsi, visszaszerezzük!

A közös járőrben Julien házassági jó tanácsot kap Acevedától: titkok, azok ne  legyenek. Nem is tudja, mennyire időszerű tanácsa, Julien nem szól, csak néz. A szemeivel. Egy mellékúton a százados felismeri a lopott bicajt. Kövér kisgyerek karikázik rajta. Szegény csórikám, tagadja a vádat, de arcára írt önuralommal odaadja a bringát, mikor letartóztatással fenyegetik. „Kicsi vagy még ugyan, de letartóztatlak. Add ide.” Aceveda jóságosan hangon figyelmezteti, rajta ne kapjalak megint. Kisgyerek lehajtott fejjel elballag, arcán visszafojtott önuralom tükröződik, majd meglátjuk miért. Julien dicséri főnökét, két óra alatt megoldott egy ügyet. Kis álszerénység a válasz „Hát tudja, ha egyszer ráérez az ember”.

Lemansky Wanted! plakátokat osztogat az elveszett prosti arcképével, 5000 dollár a fejpénz. Connie ismét a prémiumról beszélne, de egyelőre a tűzoltó után kell érdeklődnie. Szintén 5 rugó az ára. Wagenbach a gyanúsított tűzoltó (Mike) rendőr barátját kérdezi ki. Kihúzta már néhányszor havert a bajból, mikor kurvákat zaklatott és csendet háborított. Haveri kutya. Alig van epizód, melyben a farmingtoni zsarukat ne vádolná valaki korrupcióval (ügyész Armadillo első letartóztatásakor: „Ez még Farmingtonban is túlzás”, hehe), ez a rendőr is beszól Claudett-nek. Gyorsan visszavesz arcából, mikor az egyik halott nőben felismeri Mike feleségét. A rendőr zavartan falaz barátjának, de a nyomozópáros felfedi vádjait: ő szerezte meg a menhely címét. Húsz percet kér a zsaru, hogy átgondolja a dolgot, de nem kap. Hát akkor ő sem mond semmit, mission faliure.

 „Elloptam egy gyerek bicaját” - összegzi a történteket Aceveda, mikor a diadalmasan visszavitt bicikliről hiányolják a bevésett monogramot és indulnak vissza az einstand színhelyére. „Nahát. A zsernyák, aki lenyúlta a bringámat.” - üdvözli őket a kissrác, aki méltósággal viselte nemrég bringája elvesztését. Aceveda jelvényszámát már leolvasta és faji megkülönböztetést emleget. Végül meghajlik Julien érvei előtt: „Kopasz még a kolléga, ez volt az első napja”. Hát, máskor elő ne forduljon, engedi el őket kegyesen a kisfiú. Közben az eltűnt prosti futtatója jelentkezik, hogy felismerte Mike tűzoltót a szórólapon. A férfi rákattant a prostira és viszont. Tűzoltóbarát Rendőr 400 dollár készpénzt vett fel, de nincs nála, hol a lé? Előtte 10 perccel felhívták mobilján egy fülkéből. Ezért kirúghatnak - tépelődik a rendőr és nem szól semmit. A szaros nyugdíjára gondol, nem hatja meg, hogy Mike-nál a gyerek és bármikor bekattanhat. Kihallgatói esélyeiket latolgatják a lépcsőházban, párbeszédükre az arra járó Mackey is felfigyel. Kényszervallatás szagot érzek.

Mégsem ez történik, inkább csatlakozik Dutch ötletéhez, hogy engedjék el a fickót és figyeljenek rá fél szemmel. Claudette (akit nem szeretünk) kötözködik egy sort, kompetenciahiányt emleget, majd mellig nyúló arccal konstatálja, hogy Dutch letorkollja. Ez az élet, Claudette néni. A párbeszédben győztes páros tovább faggatja a zsarut. Mackey alkut ajánl, tegye meg azt a bejelentést névtelenül, majd fedezik ők. Nem - hangzik a rendőr válasza, kit már „szemétnek” hív az imént még barátságos nyomozó. Majdnem bántalmazás jön, amit a monitor mögött kucorgó Claudette láthatóan alig vár. Ezt megsejti Vic és otthagyja őket feldúltan. Danny összefut a konyhában Shane-el és megpendíti, nőket alkalmazna-e a kommandó. Mackey épp most szemlézi Aceveda választottját. Színes kell neki, ez a mostani jelölt latin, lazán terpeszkedik a fotelban.

Ajánlólevele elmenne a Teréz Anya Beavatkozó Osztagnál (betartja a szabályokat és lecsap a szabályszegőkre), de nem a farmingtoni kommandónál. Aztán látom, van családod, kisgyereked - dicséri Vic, nagy bátorság volt jelentkezned, gratulálok. Ez a nem értős rész leendő munkatársánál, miért? Ááá, csak épp most rakott halállistára egy mexikói drogbanda. Vágás. A bicikliskalandból visszatérő százados értetlenkedik, a jelölt visszavonta pályázatát. Mackey sem érti, sajnálja a törekvő fiatalembert. Aceveda figyelmezteti, ha mindenkit elijeszt, egyre rosszabb emberanyagból válogathat és kap egy színes beosztottat, akár tetszik, akár nem. Connie fülest súg, van egy lány, aki bébiszitterkedett, míg a tűzoltó a prostival enyelgett. Az ex-prostituált nő nagyon hajt, hogy rendes foglalkozást találjon, ezt értékelnünk kell.

Shane és Lem kérdőre vonja a még mindig járőrszerelésben adminisztráló Aceveda-t, 7 óra alatt senkit nem kaptatok el, ez egy vicces rész, fejére olvassák jelmondatát: „Csak eredmény legyen”. Julien is cseszteti, hogy írja meg a jelentést a biciklis esetről. Mackey-t hívja az asszony, most szerelik be a riasztórendszert házukba, de épp csak rakétaelhárító rendszert nem telepítenek, mi ez a felhajtás? Telefonja közben érkezik a magánnyomozó, szerinte sem kellene ennyi emberrel figyeltetni a családot és egyébként Corrine tiszta, nem találkozgat senkivel. Újabb telefon Connie hívja a tűzoltó rejtekhelyéről (!), a férfi bébiszittert keresett az elrabolt srác mellé és most épp rá vigyáz. Közben belép a tűzoltó, „Kivel beszélsz?” - érdeklődik, majd dugni hívja. A kommandó már a panelház előtt várja a mesterlövészeket, erre hangosan szirénázva közeledik az odarendelt mentőautó, ennyi a fedett behatolásról.

Kicsit fanyaloghatunk a forgatókönyvön, mert biztos (ejtsd ironikusan) olyan nagy ritkaság Los Angelesben egy szirénázó mentőautó, hogy Mike kinézzen az ablakon. Mindenesetre kiszúrja a kertben szaladgáló egyenruhás erősítést. „A zsarukat hívtad!” - ordít Connie-ra és túszként maga elé penderíti, pisztolyt tart a fejéhez. Mackey már a konyhaablakon keresztül céloz rá. Hevenyészett túsztárgyalás következik, Mackey egyelőre visszazavarja az egyenruhásokat a körfolyosóról. Felajánlkozik túszként Connie helyett. A másik kurva (illetve, tekintve Connie újdonsült társadalmi helyzetét, a lakásban egyetlen) kinyitja az ajtót és lehúzza a reluxát.

Elhagyott apák könnyes nosztalgiázása következik, engem is elhagytak - magyarázza Vic - feleségem elvitte a fiamat. „Ezért bírom én a kurvákat, az ember tudja mit vesz” - ért egyet a kiborult tűzoltó. Már lassan öszemelegednének, mikor autó fékez odakinn és Mike kapcsol, hát te csak átversz engemet, haver. Belelő Connie-ba, megjelenik Mike fia. Mackey kihasználja a pillanatnyi figyelemelterelődést és lerántja a reluxát. Odakinn a mesterlövészek egyből kapcsolnak és leszedik a tűzoltót. Mint a szovjet filmek hősei, tántorog, lőne, végül Shane teríti le. Szegény Connie kislány meghalt, Mackey láthatóan megrendült.

Lassan a birkatürelmű nézőknek is kezd elege lenni az arab özvegy mesterkedéseiből. Most két nyomozó keresi fel Danny-t a kapitányságon. Bejelentést kaptak, hogy a rendőrnő marihuánát árul kocsijából. Át kell kutatniuk az autót. Az anyósülés alatt találnak is vagy negyed kilót. Rohadtul kínos helyzet és a köcsög belső ügyosztályosokról sem ordít a kétkedés, miszerint egy hivatásos rendőr a kapitányság udvarán parkolja cuccal teli kocsiját. Claudette erkölcsi prédikációt tart a Mike-ot fedező rendőrbarátnak, majd bizonyíték hiányában elengedi. „Ez a dolgunk” - nyújt át egy biciklit Aceveda a károsult kisfiúnak jóságos, de egyben savanyú arckifejezéssel. Savanyúság a 300 dolcsi miatt van, melyért biciklit vásárolt saját pénzéből. „Jó, hogy csak havi egyszer van őrjárat, pár síró gyerek, kész csőd” - állapítja meg.

Este van Mackey ex-otthonában is, aki épp élesíti a globális rakétavédelmi rendszert, ja nem, a riasztót. Megtudjuk, 2000 dollárba került. A harckészültségi fokozat emelése kiváltja Corrine aggodalmát, oké minden? - érdeklődik együtt érzően. A családi vacsora után Mackey nem alszik, hanem meglátogatja a bujkáló asszonyokat és pesztrájukat, Emmát. Adománykaját visz, ebben a megvilágításban csinos ez az Emma asszony, szép telt ajkai vannak. Mackey lányos zavarban búcsúzik el.

Címkék: kemény zsaruk
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Stein (törölt) 2008.10.08. 12:51:29

Megint elkúrtam a képeket, a tizenkettest konkrétan.

Persze (bocsesz, dühöngés jön), hogy ha a blog.hu műhelyében végre rájönnének, hogy az összes!!! blogmotor tudja már a csoportos képfeltöltést és ráadásul nem kellene minden egyes kicseszett képbeszúráskor újból bejárni a média-alkönyvtárakat, akkor nem trükközgetnék képhivatkozás-kódok másolgatásával és nem a kicseszett kódban kéne átnevezni az elb**tt hivatkozásokat.

Hölgyeim és uraim, ennyit a tudomány és technika világából.

Ja, az nem az, hanem ez:
"A világ legveszélyesebb és legundorítóbb munkája operatőrnek lenni magyar celebműsorokban. Fotó: comment.com"
futoblog.wordpress.com/2008/10/08/tul-a-napiszalonnan/

Komment-törlés: szerzőtörlés.
süti beállítások módosítása