A Horne család idilli vacsoráját Benjamin tékozló öccse, Jerry dúlja fel. Az alacsony, hiperaktív tag bagetteket hozott szuvenírként Párizsból. Az ételfetisizmus újfent befigyel: Benjamin még soha nem evett ilyen finomat. A két fivér falatozva elvonul, és Jerry is tudomást szerez Laura haláláról. Félszavakból átjön, hogy a bratyók egy Félszemű Jack nevű kaszinó-bordélyba járnak, ahol gyakran igénybe vették Laura szolgáltatásait is. A prostikat is ők szervezték be az áruházuk illatszerosztályáról, tehát korábban Laurát és Ronette-et is, most pedig egy új lányt. Pénzfeldobással döntik el, hogy melyikük próbálja fel először, Benjamin nyer.

Haywardéknál véget ér az előző epizódban megkezdett vacsora, a szülők elteszik magukat másnapra. Donna és James kettesben maradnak. Belátják, hogy végül is nem baj, hogy Laura halála után összejöttek, sőt titkon már korábban is szerelmesek voltak egymásba. Innen már fel is vállalják, hogy együtt járnak. Repkednek a szerelmi vallomások, turbékolnak, csőröznek, a továbbiakat persze nem tárják a néző szeme elé.

Cooper ügynök a fárasztó nap után hazatér a szállodai szobájába. Sólyom jelentést tesz neki telefonon: beszámol a furcsa, félkarú férfiról, akit a kórházban követett, és megemlíti Ronette munkahelyét is. Ekkor egy cetlit csúsztatnak be a szállodaajtó alatt, Cooper ügynök pechjére már nem tudja elcsípni a postást. A „Félszemű Jack” tippet tartalmazó papírt jó kutyához méltón megszaglássza, és Audrey zenei témájának felcsendülése jelzi, hogy mosolyra fakadó ügynökünk azonosította a parfümöt és viselőjét.

Bobby és Mike az éj leple alatt beveszik magukat az erdőbe. Egy, a jelek szerint jól bejáratott rejtekhelyen meg is találják az előző részből ismert rögbilabdát. Azonban Leo csak a megbeszélt kokain felét varrta bele, mivel csak a felét fizették ki – mint ismeretes, a másik tízezer dollárra a rendőrség tette rá a mancsát. Előkerül Leo is egy sörétes puskát lóbálva, követeli a zsét, és mellékesen közli, hogy azért is majd’ szétveti az ideg, mert rájött, hogy a neje csalja. Bobby behúzza fülét-farkát, nehogy Leo valahogy ráérezzen, hogy ő a hunyó. Végül a pipa Leo a srácokra fogja a fegyvert, és megparancsolja, hogy fussanak, ő pedig dobja majd nekik a labdát. A fiúk rohannak az erdőn keresztül, mint a nyulak (a kézi kamera rázkódik, billeg, mint az Ideglelésben), majd a kocsijukhoz érve döbbenten látják, hogy Leo a fél erdőn át pontosan eltalálta a lasztival a motorháztetőt. Ergo, ha akarta volna, őket is fejbe csűrhette vagy hátba lőhette volna.

Másnap reggel Ed olajos kézzel oson be óvatosan a házába, megbotlik Nadine félkész találmányában („a világ első, száz százalékig csöndes függönyhúzójában”), és véletlenül összeolajozza azt. Nadine, aki egy evezőgéppel gyúrt, dührohamot kap, de akkorát, amitől emberfeletti ereje lesz: össze-vissza deformálja az edzőmasina fémcsöveit.

A kék-zöld foltokkal pettyezett Shelly a „Jöjj, és szeress” című, roppant nyálasnak tűnő szappanoperát nézi a tévében, majd miután az adásnak vége, kikapcsolja a dobozt. Ebből egyébként gyakran láthatunk részleteket, és beszélnek is róla az emberek. Lynch ezzel az önmagába bújtatott Twin Peaks paródiával húzta alá, hogy a sok néző által véresen komoly drámának tekintett sorozat az ő egyedibb humorával (lásd még a blogban is kísértett kutyájára épült képregényét) egy feketekomédia – ez is illusztrálja, hogy a humor mennyire sokszínű és szubjektív. Bobby érkezik rövid időre (mielőtt Leo hazaér), és nagyon begurul, amikor meglátja, hogy Leo mennyire helyben hagyta Shellyt. Bosszút esküszik, de ugyanakkor halálosan fél is Leótól, mint tudjuk, nem minden alap nélkül. A reváns tehát nem férfias, szemtől-szembe küzdelem lesz, és még várat magára.

Ed Norma bisztrójában kávézik, panaszkodik a feleségére, közben jól elvannak: mosolyok, érintések. Ezzel egy időben egy erdei tisztáson furcsa nyomozást folytat a helyi közeg. Kivittek egy fánkokkal megrakott asztalt, egy iskolai táblára neveket írtak, összeszedtek egy vödörre való követ, mérőszalaggal kimértek egy fix távolságot, és egy tuskóra egy üveget helyeztek. Az elmaradhatatlan bögrés kávézás után Cooper ügynök vázolja, hogy mihez kellettek a többiek számára értelmetlen előkészületek. Az előadás egészen Tibet megszállásáig és a Dalai Lámáig nyúlik vissza. Cooper évekkel korábban, a tibeti nép nehéz sorsán megindulva egyszer úgy ébredt álmából, hogy elsajátított egy különleges, természetfeletti képességet – ebből persze továbbra sem ért senki semmit, és a seriff kételkedik is a módszerben.

A táblára azokat a J-vel kezdődő neveket írták fel, amiknek Laurához valami közük volt: James, Josie, Dr. Jacoby, Johnny Horne, Norma Jennings, Shelly Johnson, Félszemű Jack (kakukktojás, mivel nem személy, szórakozóhely) és Leo Johnson. Cooper ügynök ez után minden név felolvasását követően megpróbálja egy-egy kővel eltalálni az említett üveget. Az eredmény a következő: Dr. Jacoby esetében leesik az üveg, de nem törik el, Leo esetében el is törik (bár nem ismert a Laurával való kapcsolata, bizonyára nem sokat vártak tőle, amikor Shelly miatt felírták), továbbá Félszemű Jacket diszkvalifikálják, és Cooper Andyt is hókon küldi egyszer.

Audrey betér a bisztróba kávézni. (Az érdekességekre szomjazóknak: a sorozatban előforduló koffein-túladagolás hatására Lynchet felkérték egy Twin Peaks témájú kávéreklám-sorozat legyártására is.) A wurlitzerben kiválasztja a csettintgetős, bőgőpengetős, elvont, jazzes zenéjét (szintén érdekesség: ha jól emlékszem, a betétdalok szövegét is Lynch írta, és ő volt a zenekarban a dobos), közben Hayward doki és kis családja őt méregeti. Látszik, hogy nincsenek túl jól véleménnyel a furcsán és néha kihívóan viselkedő gazdag örökösnőről, és ezzel a városkában nincsenek egyedül. Donna csatlakozik hozzá. Ami eddig csak sejthető volt, az szóba is kerül, miszerint Audrey és Laura nem kedvelték egymást, így mindenkit meglepett, hogy Audrey ennyire szívén viseli Laura halálát. Aztán a kávéra terelődik a szó, sokszor kimondják: kávé, kávé, kávé, hogy kellően szürreális legyen a diskurzus. A kávéhoz pedig kapcsolódik Cooper ügynök, akibe Audrey belehabarodott – ezen a két lány jót kuncog. Majd kissé megfagy a levegő, amikor Audrey egy kérdéssel szóba hozza az apja és Laura kapcsolatát. Megtudjuk, hogy ő képben volt Laura titkos „másodállásával” kapcsolatban, tudta, hogy az apja is a lány kuncsaftja volt, ugyanakkor az apja nyilvánosan is úgy bánt Laurával, mintha a lánya lenne, például énekelt neki. Ez a furcsa féltékenység formálta Audrey jellemét ilyenné. Végül Audrey táncra perdül.

Megérkezik az FBI-os szakértőcsoport, Albert Rosenfield (Miguel Ferrer, George Clooney unokatestvére és Rosemary Clooney fia adja) és csapata. Albert, akiből Cooper ügynök szerint „hiányzik minden emberi érzés”, csípőből fikázni kezdi Lucyt, a rendőrőrsöt, a kórboncnok szakvéleményét, és úgy általában mindent, ezzel rögtön ki is húzza a gyufát a seriffnél. Ed este már félve megy haza, mivel a neje kezd egyre jobban becsavarodni, Nadine azonban kitörő örömmel fogadja, ugyanis a vattapamacsokra csöpögött olaj tökéletesítette a nő nagy találmányát: „a világ első, száz százalékig csöndes függönyhúzóját”. Nadine már előre látja a milliókat. Pete és Catherine lefekvéshez készülődnek, komolyan civódnak, látszik, hogy régóta megromlott a kapcsolatuk, külön alszanak, és Catherine nem csak papucsként, de totális idiótaként kezeli férjét. Pete nem annyira mulya, mint amilyennek látszik, csak azért szöszmötöl Catherine hálószobájában, hogy kicsempéssze Josie-nak (akit kis híján Lynch akkori csaja, a legendás szülőktől származó, újabban kicsit megkattant (lásd Green Porno), csodálatos Isabella Fiorella Elettra Giovanna Rossellini alakított, a karakter neve is a Giovannából jött) a „valódi főkönyv” kulcsát. Megtudjuk (és Josie is), hogy Catherine kettős könyveléssel vezeti a fűrészmalmot, valójában sokkal jobban megy a biznisz, de ugye Catherine és Benjamin érdeke az, hogy a malom csődbe menjen.

Leland is zenét tesz fel otthon, és szürreális módon táncra perdül magában (ez visszatérő elem nála és Audreynál). A lánya fényképével forog, egyre jobban begolyózik, és üvölteni kezd. A felesége állítja le egy józanabb pillanatában, de aztán rá is rátör a roham, artikulátlan hangon rikácsol. A dulakodás közben Laura képkerete eltörik, Sarah kezét felsérti az üveg, Leland pedig szétmaszatolja a vért a képen.

Cooper ügynök este elalszik a szállodában, és először kerül a vörös függönyös, cikcakkos padlós álomvilágba. Itt ő egy ráncos, ősz, idősebb változataként van jelen, a szereplők pedig rendszerint furcsán beszélnek, fordítva mondják a szövegüket, amit a sorozatban fordítva játszanak le, így fura, túlvilági hangsúly dominál. Egy törpe háttal Laura nevét ismételgeti, és a kivitelezhetőnél gyorsabban rázkódik, remeg – a Jimmy Page által feltalált „fordított visszhang” természetesen nem itt jelent meg először, de ez a remegős effektus szerintem a Twin Peaks óta vált a horrorfilmek egyik alapelemévé, igaz a Jákob lajtorjája is alkalmazta valamivel korábban. Megjelenik még Sarah az otthonában (a Laura szobájához vezető lépcsőt és a forgó ventilátort gyakran láthatjuk ugyanabban a beállításban), Bob az ágy mögött lapulva, mint először, és Laura a boncasztalon. Aztán a félkarú fickó kezd Cooperhez beszélni, Mike-ként mutatkozik be, a szövege szándékosan zavaros, álomszerű, eléggé dadaista, és tartalmazza a visszatérő „tűz, jöjj velem” sort is. Az valamennyire kihámozható belőle, hogy a félkarú és a társa, Bob valamiféle varázslók, akik egykor talán emberek voltak (a vegyesbolt felett), aztán a sátán szolgálatába álltak. Az alkut egy tetkó pecsételte meg, de a félkarú kiszállt a dologból azzal, hogy önkezével levágta a tetovált karját. Utána Bob jelenik meg, Mike-hoz intézi szavait, megfenyegeti, hogy elkapja a „halálzsákjával”, és újra ölni fog.

A sorolt látomások után Cooper visszakerül a vörös szobába, egy fotelbe. A törpe (az őt alakító Michael J. Anderson az alacsony növésén túl is számos fejlődési rendellenességgel rendelkezik: deformált a feje, és olyan törékenyek a csontjai, mint Samuel L. Jacksonnak A sebezhetetlenben, mellesleg egy raklapnyi diplomája van a mikrobiológiától a filozófiáig, és dolgozott az űrkutatásban is) még mindig remeg, aztán táncra perdül, majd leül a szép és fiatal Laura mellé. Mindketten furcsa dolgokat mondanak a furcsa helyen (ami ugye Lynch névjegye is), rágógumikról, hátrahajló karokról, éneklő madarakról és mindig szóló zenéről. Ezek mellett a törpe azt mondja a lányra, hogy az unokahúga, aki úgy néz ki, mint Laura. Nem állítja, hogy Laura, de az ellenkezőjét sem, mellesleg egy későbbi szereplő, Madeleine Ferguson is úgy néz ki, mint Laura, őt is az eredetileg csak hullának castingolt „senki”, Sheryl Lee játssza, ő lesz a sorozatban Laura kuzinja.

Aztán a törpe táncra perdül Lelandhez és Audreyhoz hasonlóan, Laura (vagy a hasonmása) pedig megcsókolja Coopert, és a fülébe súg valamit, amit mi nem hallunk, de jelentősége lesz. Végül Cooper felébred szörnyen elfeküdt hajjal, felhívja a seriffet, és közli, hogy tudja, ki a gyilkos, mivel ezt súgta meg Laura az álmában. A zene még ekkor is szól, és Cooper is táncolni kezd.

Az epizód végére nyilvánvalóvá vált, hogy a sorozat nem szimpla krimi és feketekomédia (ez a vonal csak McGuffin, mellesleg Lynch ügynöke, Tony Krantz javasolta, hogy Lynch Amerikáról alkotott Kék bársonyos képét dolgozzák össze egy soha meg nem filmesített Marilyn Monroe forgatókönyvvel), hanem igazi Lynches, bizarr, horroros, sok kísérlettel és improvizációval fűszerezett művészcucc, ami két táborra osztotta a nézőket. Sokaknak elment tőle a kedve, túl elvontnak találták, és válaszokat akartak (például a gyilkos elfogását, ami komoly kreatív ellentéteket szült, Lynch nem akarta leleplezni a gyilkost, misztikus társadalomkritikára hegyezte ki a tollát, a barátja, Frost ugyanakkor pontot akart tenni a történet végére, végül a sorozat is ebbe bukott bele, máig lebeg a cliffhanger), mások, a magamfajta Lynch-rajongók itt kaptak igazán rá az anyagra.