Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Hősök 2x08 - Négy hónappal korábban

2008. július 31. 09:00 - sixx

A Minden Kérdést Megválaszolós rész van soron, mi az Isten történt Nathannal, Emóval, Nikivel, Díellel, honnan van Mádzsá fekete könnye, és így tovább. Én személy szerint a sima, részenkénti flashbackeket részesítem előnyben, de itt annyi kérdés merült fel, hogy tényleg nem lehetett másképpen megcsinálni.

Az persze nem kóser, hogy menten visszaugrunk, így ott kezdünk, ahol abbahagytuk múlt héten, szegény kicsi Emó nem érti, honnan ismeri az eddig Takezo Kensei néven haknizó Adam Monroe, és azt sem, hogy miért nem égett el a bal keze, amikor megvillámozta. Az egykori masszív alkoholbeteg is értetlenkedik, hát nem emlékszel arra, hogy mindenféle világmegváltó terveink voltak? A Néma (aki nem is az) faszán kipucolta a fejedet, öcsém. Van ám megoldás, Emó is tudja magát gyógyítani, hiszen elcsaklizta a képességet Klermackó néven ismert unokahúgától, ehhez a számára legkedvesebb személyre kell gondolni, ez pedig Nathan, a repülő tesó. És már jönnek is a képek, a Néma meg bekaphassa.

Odáig megyünk vissza, hogy a Petrelli Brádörz Vándorcirkusz felrepül az égbe az első évad végén, Emó lángol és üvölt, Nathan arca mállik széjjel, majd az öccs felrobban, Nathan meg zuhan lefelé, kissé leamortizált állapotban, de mielőtt széjjelcsapódhatna a feje a betonon, jön Emó, aki ugyan DARABOKRA ESETT SZÉJJEL A ROBBANÁSBAN, de ez mind smafu, mert van neki regeneráló képessége Klermackótól, és összerakódott, mint a kirakósjáték. Ha már flashback, akkor mindenkiről szó lesz, jön Niki és Májka, akikkel közlik a kórházban, hogy Díel túlélte a balesetet.

Megint ugrunk, Alehandró esküvőjére, amit Mádzsá kissé keserű arccal néz, Tainted Love, mi? Miközben a násznép mulat, Mádzsá azt gyanítja, hogy az újasszony félrekúr, mégpedig az előző csávójával. Annyira ideges lesz, hogy feketét könnyezik, amikor meg meglátja, hogy az arát úgy rakja meg az ex, mint dinnyetermelő a platósifát, akkor nagyon kiakad, feketét váladékozik, kinyírja az arát, a csábítót, az egész kurva násznépet, csak Alehandrót nem, mert neki meg at a csudaképessége, hogy erre a szarra immunis, de ettől még elég szomorú, hogy egy komplett falu kihalt, mert a húga ideges lett. Emó kórházba viszi Nathant, aki félig szénné van égve, az orvosok csak csóválják a fejüket, szar ez így, Petrellikém. Emó a láthatatlanos trükkel közlekedik a kórházban, míg Bob és lánya, az egykori VeraMars el nem kapja (a csaj is tud villámokat szórni, amivel ezek szerint el lehet kábítani valakit).

Amikor Emó magához tér, Elle (a szőkecsaj) nézegeti és szívatja kicsit, Bob meg szól neki, hogy nem játék az, hanem híró. Emó azonnal a tesóról érdeklődik, de túl jó hírt nem kap, elég szar helyzetben van a szenátor, majdnem belehalt a kis mutatványba. Emó magára veszi a dolgot természetesen, jajistenem, ez mind miattam, meg a hülye képességeim miatt van, bárcsak kikapcsolhatnám őket. Lottóznod kéne, Emó, mondja Elle angyali mosollyal, mi már megtettük helyetted, s lőn, Emó egy pohár vizet sem tud megmozdítani. (Tetszik érteni? A párhuzamot a gonosszal? Sylar képességei is elhaltak ugye.) A képességek persze azért nem működnek, mert a Néma ott van a szobában, neki ugye ez az egyik haszna. A másik, hogy nagyon csúnyán tud nézni.

Bob elmeséli, hogy évekkel ezelőtt elkezdtek kifejleszteni egy vakcinát, amivel a hírók tudományát semlegesíteni lehet, de olyan dolgok történtek, hogy ihaj, és leálltak a dologgal, de most itt az idő, hogy ismét nekilássanak a fejlesztéseknek. Petrelli muter, aki az egész "robbanjon New York, ha beledöglünk is" terv egyik kiagyalója most sírva nézi nagyobbik fia szarrá égett arcát, jaj, én nem ilyen lovat akartam. Emóról senki nem tud, keresik ugyan, de nem találják (okokat lásd fent). Díel jól van, Niki és Májka látogatja, kit érdekel. Niki ezüstszínű csizmája nem egy sikerült darab, ezt halkan megjegyzem. Díel kórházi számláit Bob és a Cég kifizeti, Bob ezért majd kér valamit Nikitől, mégpedig azt, hogy vesse alá magát a gyógyszeres kísérletnek, mert nem elég, hogy Jessica ott lakott a fejiben, jöhet elő még egy rakás másik őrült nőszemély, ajaj. Ehhez ott kell hagyni a családot, Niki ideges lesz.

Ugrunk Emóra aki Elle gondjaira van bízva, és megtudjuk a hülyegyerekfrizura eredetét is: a csaj nem egy Vidal Sassoon. Emó folyamatos gyógykezelés alatt van, és a szőkecsaj alkalomadtán megrázza kicsit a kezéből kilövelő villámokkal, mert ő ilyen szadista dög. A szomszéd szobának is van lakója, Adam Monre személyében. Ugrunk Májka 11. születésnapjára, Niki nincs jól, mert szedi Bob gyógyszerét, Díel viszont igen, még munkája is van neki. Skizóanyu nem bírja tovább, és a mosogatóba hajigálja a kapszulákat, ejnye. Adam Monroe és Emó egy hónap alatt sem került egymáshoz túl közel, még csak egymás nevét sem tudják, de Monroe szépen lassan áthatol a kolléga által emelt mentális falon.

Újabb hónap telt el, Elle jön játszani Emóval, azaz villámokkal basztatja, fene a gusztusát. Emó kiváncsi, hogy ki is ez a csaj igazán, az meg (mivel titokban szerelmes Emóba), megnyílik neki, gyerekkorában felgyújtott mindent és mindenkit a környéken, azóta itt él a Cég betonbunkerében és még nem dugott. Ez egy kicsivel több infó volt a kelleténél, de most már mindegy. Adam a szomszédból beszól, hogy hat évvel ezelőtt történt valami közte és Elle között, amit bán, mint a proverbiális kutya a nyolc kölykét. Ja, és röhög Emón, mert az még mindig hisz Bob gyógyszereiben, pedig azok szart sem érnek. Harminc éve nem haladnak vele, mondja Adam, én azóta szívok itt. De ha nem hiszel nekem, akkor próbálj csak ellógni.

Két hónappal ezelőtt vagyunk, PetrelliMuter jön Nathan fiához, aki mellett ott áll ismét járó neje (Linderman ajándéka az első évadból), a csávó kicsivel jobban van, de még mindig égett a bőre. Mivel Nathan mindent elmondott a nejének, a muter damage control üzemódba kapcsol és azt hazudja a nagyon kék szemű Rena Sofernek, hogy a férje egyszerűen síkhülye, a családban minden férfi ilyen, ez van. És közben szorongatja a karját a csajnak, mintha neki is lenne valamilyen képessége, talán az emberek meggyőzése? Ki tudja. Vegas, Niki egy autókereskedésben fog melózni, és tényleg sokkal jobban van, hogy nem szedi a gyógyszert, kár, hogy a tükörben megint előjön egy másik személyiség, mégpedig Dzsina. Niki kiborul, mi is, mert kinek kell ennyi Ali Larter a képernyőn. Emó le akar lépni a Cég börtönéből, de Bob nem engedi, úgy meg pláne nem, hogy Emó Elle társaságában menne kirándulni. Adam élvezi a dolgot, mert így van egy fasza szövetségese, aki azt kamuzza, hogy évekkel ezelőtt a világ elé akart állni, hogy elmondja: a vére gyógyító hatású - milyen jó lenne például, ha ezt a képességét mondjuk Nathan gyógyítására használná, nem? Emó rábukik az ötletre, mert naiv és hülye, mint a seggem. Egy égő házra ugrunk, ahová a tűzoltóvá avanzsált Díel bemegy hősködni és kihoz egy kislányt belőle, ráadásul meg sem ég közben, de a kollégák nem nagyon értik mi a fasz van. Májka a tévében látta, hogy milyen híró az örege, de Niki sehol, illetve bezárva a tükörbe, míg Dzsina nevű énje Los Angelesben hetyeg.

Egy hónapal ezelőtt. Emó Krisztuspózban az ágyon, jön Elle, egy kis csók, flört, villámlás, de persze ez csak az álca, Emó kamuzik a gyógyszerrel, amit nem nyel le, és már öt napja tiszta. A falonátjárós képessége vissza is jön, és találkozik Adammal. Irány Nathan. Ugrunk egyet Venezuelába, Mádzsá apácának állt, úgy legalább nem lesz ideges, de Alehandró itt is rátalál, testvéri szeretet, meg hasonló faszságok. Bennem van a gonosz, mondja a lyány, megölök én mindenkit, ha beszakad a körmöm, csak tégedet nem, Alehandró. Jön egy rendőr, vinné Mádzsát a kaptárba, nem egy bölcs döntés, de legalább kiderül, hogy Alehandró elnyeli a fekete szmötyit és az ezzel járó dögvészt. És megindul a menekülés.

Niki/Dzsina Los Angelesben egy közönséges kokós kurva, de Díel rátalál, megveri a csávóját, mutat neki egy képet, amitől Niki előjön a hedonista némberből, de ó jaj, tragédia a lépcsőn, a keménycsávó fogja, és lelövi Díelt. Temetés, halotti tor, előkerülnek a rokonok is, akikhez végül Májka elkerül. Na és Bob is, aki egy "ugye megmondtam bazmeg" arckifejezéssel fogadja Nikit. Emó és Adam bejut Nathan szobájába, ahol az ex-szamuráj befecskendez egy adagot a véréből a tesó infúziójába, ami menten hatni is kezd. Le is lépnek, Adam hamis dokumentumokat ad át Emónak, de közbelép a jó helyen jókor feltűnő Elle-Néma duó, a csaj megvillámozza mind a két csávót, majd jön a Néma, és a kikötőig menekülő Emó fejéből minden emléket kiszed.

A záró képsorokban PetrelliMuter megérkezik tökéletesen gyógyult fiához, Syalr éppen Mázsá képességére vágyik, Niki gyógyultnak hiszi magát és lelép Bobtól, Emó pedig immáron mindenre emlékszik, így elindul Adammal megmenteni a világot.

Címkék: hősök
62 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

oatBXL · http://blog.osztrogonacz.com 2008.07.31. 09:19:39

... és azt hiszem, hogy kb. ezután a rész után ütött igazán az írósztrájk a sorozaton, mert elkezd becsavarodni az egész ... bárcsak jönne már a harmadik évad.

s3v3n 2008.07.31. 09:26:07

rosszul hiszed. ezek az epizódok már a sztrájk előtt meg voltak írva. egyedűl az finálé az amibe belenyúltak(de ott is csak a legvégébe..)

Llew 2008.07.31. 09:34:50

Mádzsá és Niki együttes feltünése miatt akár még szar is lehetett volna a rész, ha nem lett volna benne Elle. A VeraMarsot (tudom, szégyeljem magam) nem láttam, de tegnap este szerelmes lettem. Ez a nő. Mondjuk bejött a tippem, hogy Bob lánya. Adam képessége mennyivel másabb, mint Klermacié? Mohi és Bob a múltkor arról pofázott, hogy a csírlídör vére lesz a gyógyír a vírusra. Nem igaz, hogy nem tudnak több új kpességet kitalálni! Lehet, hogy Peteré a legfaszább képesség, de lehetne olyan híró is aki szimplán csak okos, mert akkor Emó(aki már nem is az) legalább egy ki sészt is magába "szívna". Díel miért nem változott átjárhatóvá a lövés előtt? Mondjuk nem fog zavarni a hiánya, de még mindig jobb karakter volt mint Niki.

Kicsit kezd kaotikus lenni a helyzet a sok szereplővel, meg a három féle szálla l. Ráadásul, most ahogy kinéz, a Néma (aki nem is az) cégbomlasztó akciója miatt Adam kpott egy eszközt a terveihez.

drn 2008.07.31. 09:50:05

a hogy volt szokás szerint jó volt, de ez a rész... ettől a sok Nikitől teljesen besokkoltam
+ nekem baromira nem hiányzott a Mádzsáról meg a nyűves tesójáról szóló nyavalygás, kibírtam volna nélküle- de hát ízlések...

0Hanga 2008.07.31. 09:59:23

Kérdések amik felmerültek bennem:
Peter mikor talizot DL-el?
Miért van az, hogy egy 3.foku égési sérült ágyával szembe egy nagy tükröt raknak?

Scientist · http://deadindian.extra.hu 2008.07.31. 10:01:51

Alehandró elnyeli a fekete szmötyit és az ezzel járó dögvészt. szépen megfogalmaztad :)

ezt a részt mikor adják?

0Hanga 2008.07.31. 10:15:04

Rájöttem egy-két dologra: Emo tényleg jobb ezzel a hajjal, a szappanopera szökevények Sylar nélkül idgetépőek.

2008.07.31. 10:34:33

Szarrá röhögtem magam, hogy Nathan haldoklik, mert a MAJDNEM felrobbant Peter összeégette, erre Peter alul szinte SÉRTETLEN, felül némileg tépett ruhában viszi be az elkapott bátyuskát a kórházba.
Úgy látszik, nem csak a falon lehet átmenni, ha valaki fogja Peter vállát, hanem a ruhák is regenerálódási képeséget kapnak (ahogy az első részben Klermaci haja is tökéletesen állt - Schwarzkopf hajlakk-, mikor kisétált a radióaktív ember által keltett tűzből)

Azon én is filóztam, hogy Peter hol találkozott úgy DL-lel, hogy TUDTA is, hogy tőle milyen képességet tanulhat meg (az első évad zárórészében persze mindketten voltak, sőt, az összes hős, de gondolom, nem az volt a beszédtéma ;-)))

DL-nek viszont van egy extra képessége: egy hét alatt felépül egy extra súlyos sebből úgy, hogy már tűzoltós bevetésen is részt vehet.
És azon sem fog nyilván senki csodálkozni a kórházban, hogy Nathan hipp-hopp, szebb, mint a Botox klinikákról kilépő összes idős hölgyek, sehol egy seb, egy ránc, egy égésnyom.

Viszont, Peter most találkozott a náma haitivel, aki nem is néma, azaz, mostantól Peter is tud képességet blokkolni, Sylar meg bekaphatja, ha legközelebb taliznak ;-))))

Niki és Mazsa együttes szerepeltetése azért kicsit sok volt. Kétségbe esve tekintek arra a pillanatra, amikor EGYETELEN jelentben lesznek majd.

Angelanak mi lehet a képessége? Mikor megfogta NAthan feleségének a kezét, nagyon úgy tűnt, hogy valamilyen rábeszélő, meggyőző képessége van.

Ez a tüzes kezű, tüzes ...-ű csaj nekem sok volt. Egyelőre nem tecc a karakter, el van túlozva meg minden.

midrovertalt 2008.07.31. 10:37:03

Magyarországon még csak idáig adták le a sztorit? Nemár. Töltsétek le felirattal, sokkal jobb angolul!

Harmadik évad mikor jön már??? Legalább angolul...

sixx · http://comment.blog.hu 2008.07.31. 10:37:57

ádám, te tényleg ennyire egyszerű vagy?

2008.07.31. 10:46:50

Ja, és igazán nem Mazsa védelmében, de ki és hogyan gondolta, hogy nyom nélkül meg tud annyi embert mérgezni? Úgy, hogy mind egyszerre patkoljon meg?
MEg, lehet, hogy nincs igazam, de mintha a Mazsáék alapvetően Costa Ricaban nyomták volna az ipart, aztán az apáca Mazsa meg mintha egyszerre csak VEnezuelában találta volna magát a zárdában?
Ha így van, a kettő kicsit odább van egymástól ahhoz, hogy Mazsa csak úgy megoldja az utazást...

drn 2008.07.31. 10:52:51

Costa Ricában mindenkit kinyírtak, hát hol lett volna apáca he?

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2008.07.31. 11:09:05

Nekem is az jutott eszembe, hogy tényleg mikor találkozott Pítör Díellel, meg azért az, hogy Ádám/Kenszejt nem fogja se penge, se golyó, azért nem jeleti azt, hogy nem halhat meg végelgyengülésben, vagy influenzában... Jó, hogy élteti a bosszú, de akkoris :-( (Tényleg a múltkor Híró japánul Kenszej Takezónak ejtette a nevét. Akkor most hogy is van ez? Melyik a vezetékneve?)
Nem tudom, nekem Elről nem derült ki ebben a részben, hogy Bob lánya lenne, viszont maga a karakter és a megformáló művésznő tetszik :-)

Cinnouse 2008.07.31. 11:10:01

Llew: Empath-ként jobb h Peter nem kapott sok észt az élettől, mert akkor Világuralom lenne, meg miegymás... azt meg nm akarjuk, ugye?

nekem a kedvenc részem h Peter emlékei visszaszerzéséhez Nathanre kell gondolni. :))) jó, h az írók se veszik magukat komolyan.

Llew 2008.07.31. 11:13:09

Szerintem Mádzsáék eredetileg is Venezuellaiak, csak amikor megismertük őket akor már Costa Ricában tartottak a mohinder apuhoz vezető útjuk során. és mivel közben nyílván befeketítteek sok-sok szemet, így minden dél- és közép-amerikai rendőr őket kereste.
Peter az előző évad végén találkozott DL-e. Szerintem nem tudatosan veszi el a képességeket, hanem ez valami passzív dolog, ami autómatikusan magába szívja egy adott hatókörön belüli hírók erejét. Szóval a teste/agya képes azok végrehajtására, csak tudatosan nem tudja előhozni őket.

A Néma általi blokkolással kapcsolatosan van egy kérdésem. A Néma ugye csak az "agyi" képességeket blokkolja (lásd Nathan elrepülése). Na most ha egy helyen Peterrel, akkor csak a telekinézises, gondolatolvasós dolgait blokkolja vagy a eredeti lopós képességét is? Mert ha azt is akkor az ő képességét sose foja tudni elszedni, ha meg nem akkor már a kórteremben is blokkolhatták volna egymást,. mint ahogy annó Parkmannel is oda-vissza olvasták egymást a kihalgatáson.

Végre lehetne egy olyan ráész, amiben kiderül, hogy Petreli muter mi a faszt tu, mert nagyon kiváncsi vagyok.

Llew 2008.07.31. 11:14:48

na baszki megnt nem tudok helyesen írni, nekem egy olyan képesség kéne:)

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2008.07.31. 11:16:12

Petrelliné erősen tud kezetszorítani... :-D

2008.07.31. 11:20:15

vadász2, japánul a vezeték, keresztnév sorrendje ugyanaz, mint nálunk. Angoll meg nem. Ha japánul mondta Híró, és fordítva, akkor a fentiek szerint... ;-)
ÉS nekem az rémlik, hogy az esküvő is Costa Ricaban volt, de azért mérget nem vennék rá persze, mert annyira utálom a mazsás részeket, hogy gyakran oda se nézek ;-)))

Llew, igen OTT találkoztak, de Peter nem tudta, hogy MICSODA DL képessége, hiszen nem beszélgetett el minden odasereglett ismeretlen hőssel, nem? Tegap viszont direkt DL falon átmenős képességét hívta elő magából, nem csak úgy gondolkodott, hogy vajon nem szedhetett-e össze valamilyen képességet valakitől, amit éppen előránthatna... Ezzel az erővel használhatta volna mondjuk Sylarnek azt a lopott képességét is, hogy megolvasztja a fémet, és akkor Peter is megolvaszthatta volna a zárakat, és már kint is vannak. De szerintem ugyanúgy, ahogy nem tudhatta, hogy milyen képességes lehetett DL-nek, azt sem tudta, hogy Sylar mi mindent bányászott össze magának a többi hős agyából...

És elvileg a néma mindnet blokkol, viszont, az első évadban is simán elröppent tőle meg SZE-től Nathan, sőt, mintha Sylar is megkavarta volna már az öregfiút...

Llew 2008.07.31. 11:30:32

Az öt nap gyógyszer nélkül lehet csak annyira hozta viszsza a képességeit, hogy még azokat se mindet tudta használni, amit már megtanult. Próbálkozott, hogy valami előjöjjön és hasznos is legyen a szökéshez, aztán elő ugrott ez a DL-féle és átesett az ágyon. De mivel ez egy sorozat és a 40 perc alatt nincs idő mindent megmuatni, mi már csak azt láttuk, hogy tudatosan erre a véletlen előszedett képességre koncentrált. Vagy csak szimplán elfelejtették a forgatókönyvírók az előzményeket.

Azt, hogy a Néma csak az "agyi" képességket blokklja, azt valamelyik első évados hogyvolt után tárgyalták/tuk. Nathan repülés inkább valami "testi" képesség. Ha mindent blokkol akkor Klermaci regenerálódását is tudná, az pedig az akaratától függetlenül, magától helyre hozza a csajt.

2008.07.31. 11:40:10

Asszem, nem jól magyarázom. Peterrel meg DL-lel.
De kb. ha nem tudom, hogy tudok mondjuk úszni, akkor, ha át kell kelnem egy vízen, meg sem próbálok úszni, hanem hozok egy deszkát, hogy azon fekve átevezzek. És nem próbálkozom azzal, hogy hátha egy-két kapálódzás után mégis fent maradok a vízen.
Nem beszélve arról, hogy Bobék is tudhatják, hogy Peter a robbanáskor kikkel találkozott (azt tuti tudják, hogy DL ott volt, hiszen fizeti neki a kórházi kezelést!), azt tudják, hogy Peter empath, ebből következik, hogy ahogy Sylart is szedálva, blokkolva őrizték, Peternek sem kellett volna hagyniuk, hátha próba cseresznye alappon ő is rájön, hogy valamikor találkozott egy csókával, aki át tudott menni a falon... (és nem hiszik már el eleve azt a mesét, hogy beszedi a gyógyszert...na, jó, az elején még gyógyulni akart, de ugye aztán Bob nem engedte ki, és ezután illett volna gyanakodniuk egy kicsit)

Szerintem meg nem fontos, a Néma milyen képességeket blokkol, mert Peternek annyi van, hogy kizárt, hogy ne tudott volna valamit előhozni, amivel simán meglép. Esetleg pont a Nathantól beszedett repülést, amit még keresgélni sem kellett volna magában, hiszen az volt az első,a mit átvett. Nem beszélve a láthatatlanná válásról, vagy arról, hogy akár fel is robbanhatott volna, vagy kelthetett volna villámokat. (az egyik csak "testi" képesség már ;-))))
Mindegy, vicces lenne, ha a haiti nem tudna mindent blokkolni, Peternek meg eszébe sem jutna egyetlen olyan kis képesség sem, amivel ki ne tudna mászni a csávából ;-)))

gyurmalány 2008.07.31. 11:41:32

komolyan szétüt az ideg. az első értelmes részt nem láttam.

de legalább tudom hogyvolt, köszi :)

ladybird 2008.07.31. 11:43:07

Tényleg informatív volt ez a rész, de kissé lapos. És a Mádzsá-Alehandró párost csak Sylar jelenléte teszi elviselhetővé, enélkül a világból ki lehet szaladni tőlük. Épp tegnap este rémültem halálra Mádzsá egyik arckifejezésén, amit az egyik következő részben vágott.
Díel nem nézett hátra, ezért ha jól vettem ki, csak azt érzékelte, h. utánuk ment a fickó, azt nem, h. már fegyvert is rántott.
Adam képessége ugyanaz, mint Klermackóé, nem?
Petrelli mama képessége viszont ha jól tudom,ebben az évadban már nem derül ki, csak a következőben.

2008.07.31. 11:44:55

Még egy apróság: Bob v. valaki más megérzi a képességeket? Csak, mert DL temetéséről jövet igen csak megnézte magának Maunikát, akiben gondolom épp alakult a hősség...(én meg úgyis kérdeztem pár résszel ezelőtt, mikor Maunikát bevitték a céghez hatástalanítani, csak Mohi nem tudta megszúrni, hogy honnan tudták, hogy van neki képessége?

kla 2008.07.31. 11:46:00

Azért DL-nek elég szar lehet. Megmenti a világot, részt vesz egy Gonosz Összeesküvő (Linderman) meggyilkolásában, túléli, erre a hülyepicsa felesége miatt lelövi egy random keménycsávó...

Llew 2008.07.31. 11:47:36

Értelek, de én nem arra gondoltam, hogy Peter direkt a falon akart átmenni (kapálózós vizen maradás), hanem mondjuk a telekinézist akarta újra előszedni, de gyógyszerezés vagy akármi más hatására véletlenül előjött a DL képesség.

Szóval én a saját gondolatmenetem alapján kitöltöttem a forgatókönyv hiányosságait. És nekem az így megfelel. Persze még így is ott van a Bob miből gondolta, hogy Peter később is szedi a gyógyszert. Kicsit lukas a háttér, de ha az ember nem kötekszik túl sokat, akkor ez egy szórakoztató sorozat.

Llew 2008.07.31. 11:51:12

az előző Los Alamuszi 2008.07.31. 11:40:10 hozzászólására ment.

Llew 2008.07.31. 11:57:20

A DL-es jelenet elég fura volt, mert bent a klubban elhajtja a kemény csávót, aztán kifelé menet az szembe jön velük a lépcsőn. Hiro 2, vagy mi? Énb mondjuk ott vártam volna, hogy Jessica előjön és kettétépi a csávót.
Los Alamuszi:
Bob csak aranycsináló, de a Cégnek (ezek nem tudják, hogy ez a név már foglalt?) lehet egy Ki-mit-tud jelző embere.

2008.07.31. 12:23:47

Oks Llew, így már értem. És aranyos vagy, hogy próbálod menteni a készítőket, de azért ez így elég kacifántos ;-)))

Llew 2008.07.31. 13:02:50

Tudom, de szeretem a sorozatot, viszont néha (ami nem is annyira néha) olyan következetlenségek/logikátlanságok vannak benn, hogy ha nem ilyen jóindulattal állok hozzá akkor már lekaszáltam volna. Mádzsára is úgy tekintek, mint Sylar egyik leendő áldozatának kicsit hosszadalmas bemutatására. Aki remélhetőleg egy arányaiban hasonló hosszúságú szépen kivitelezett fejtetőlevágással teljesíti be sorsát. Így elvislhető.:)

sélli_ 2008.07.31. 13:04:22

Ez végre egy jó rész volt! Még nem olvastam vissza a hosszászólásokat, tehát ha volt már akkor szorri, de akkor hogy is van az, hogy VeraMars tud villámlani, miközben a Néma (aki nem is néma) ott áll mellette???!!!
Pszichoanyu... :)))
Jó rész volt! Volt sok Mr. Sark :)))

Mhaelt 2008.07.31. 13:11:33

Emlékeztek, hogy az első évadban Petrelli anyu mennyit tapizta az embereket? Főleg Nathant, pl. mikor meggzőzte, hogy a "robbanjon fel New York" az egy jó terv. Lehet ebben valami..

A Néma blokkolja Peter másolós képességét is, ezt valahol leírták. Mondjuk, ha találkoznak úgy, hogy a Néma alszik vagy ilyesmi, akkor talán lemásolhatja a képességét. (?)

Ami idegesít, hogy elvileg Peter lemásolta Sylar eredeti képességét is, azaz hogy megérti, hogy a dolgok hogyan működnek. Az én olvasatomban ez lényegében egy "okosság" képesség. De akkor meg miért ilyen hülye továbbra is?

Llew 2008.07.31. 13:12:46

Nyílván nem a Néma jelenléte blokkol, hanem "csinálnia" kell.

0Hanga 2008.07.31. 13:21:42

Klermackó lehet akár Adam leszármazotja is nem? 400 év azért elég hosszú idő egy ember életében elég sok nővel összejöhetett. Még akor is, ha az utobbi idöben be is volt zárva a kis drága.

0Hanga 2008.07.31. 13:35:52

Peter nem annyira hülye , jó nem valami okos lásd 30 éves korrára végezte el a növérke képzöt. Inkább retentően naiv szerintem. S mindenkiben megbizik ez a ő fő próblémája.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.07.31. 13:49:21

"Mondjuk bejött a tippem, hogy Bob lánya."

Azért ez így még expressis verbis nem derült ki ebből a részből sem, csak sejthető. Aztán ki tudja.

Lehet, hogy csak én lógok ki a sorból, de engem ez a sok Maja/Niki cinkelés lassan már jobban idegesít, mint amikor beesik egy okostojás, hogy "még csak itt tartotok, miért nem tőtitek le...". Oscar díjat nem fognak kapni, ez egyértelmű, de azért nekem semmi bajom velük...

Syler egyébként hogy vesztette el a képességeit? Mert ha esetleg gyógyszeres kezelés miatt, mint Peter, akkor annak a hatása már valszeg elmúlt, nem?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.07.31. 13:55:13

"Klermackó lehet akár Adam leszármazotja is nem? 400 év azért elég hosszú idő egy ember életében elég sok nővel összejöhetett."

Ebben van logika. És gondolom a 400 év során nem ő volt az egyetelen hős a bolygón, egészen a XX. századig, tehát lehet, hogy még lesznek időugrások Adam korábbi énjeire, mint a Hegylakóban. Az lenne a szép, ha "kiderülne" egy híres történelmi személyiségről, hogy ő is hero volt :-)

2008.07.31. 13:55:16

Nem tudom, én meg abban hittem, hogy Kenseiről kiderül, hogy valamiképpen a Petrelli család tagja: egyrészt, mert a képen nem kérdezték Nathanék, hogy ki az a pofa, másrészt, mert ugye Klermacc Nathan lánya, és öngyógyító, tehát valahonnan gyünnie kellett a dolognak. De most, hogy megtudtuk, Peter honnan ismeri Kenseit, csak felkiabált volna, hogy "APUUUUU" ;-)))

Fedornak meg nem akarok spoilerkedni, hiszen olvasni mindenki tud, hogy miket lehet már most tudni a 3. évadról, de sajnos mindkét hölgyeményhez lesz szerencsénk. Vagy ki tudja...lehet, hogy megkavarják, mint DL-nél, akiről azt hittük, hogy meghalt, de nem is, ami után persze mégis, de az már más tészta ;-)))

Ja, és lehet, hogy Milo Ventigmiliat is beíratnám vm színészképzőbe ;-) PEdig igazából a Gilmore Girlsben pl. nem volt vele semmi bajom, de itt neki is kb. három nézése van összesen, és akkor már sokat mondtam ;-))))

Llew 2008.07.31. 14:04:14

Mhaelt
Ha Petrelli muter is meggyőzős, akkor megint a miért mindenki ugyan azt tudja gondolat merül fel bennem. De majd ha bebizonyosodik akkor a képességa akkor okosabbak leszünk.
Az, hogy Peter miért nem tudja használni Syler okosító képeségét annak valósínűleg ugyan az oka, mint, hogy elvileg DL-ről se tudja, hogy mit tud. Lásd fentebb amit Los Alamuszi írt.

sélli_ 2008.07.31. 14:11:59

Ne már Fedor, csak viccölünk (na jó, nem mindig) de most komolyan, télleg ennyire zavar? Ne mááááár! :))
Erről jut eszembe: tegnap Nikkinek volt új arca!!! NAAAAGYON mérges, és még csapkodott is!!! Höjj!

sélli_ 2008.07.31. 14:14:16

Szerintem Petrelli muternak tuti nem a meggyőzés a képessége... akkor minek kellett Májka, hgy meghekkelje a választási szavazatokat Peternek? Máshogy is 'meggyőzhette' volna a jónépet, hogy a fiát válasszák meg. Meg volt az első etapban már meggyőzős karakter, (nem jut eszembe a neve) Mohi faterjának a szomszédja!

Llew 2008.07.31. 14:15:00

Fedor:
Az Elle bob lánya olog tényleg nem egyértelmű, de még mindig rátenném Klermaci fél kezét, és most már emelném is a tétet Adam lábával.

"a sok Maja/Niki cinkelés..."
Mádzsával szerintem a legtöbbeknek nem az a baja, hogy rossz színésznő alakítja. Hanem, hogy teljesen értelmetlen és ami a még nagyobb baj, hogy dög unalmas is a szál. Eleinte a Hiro a középkorban is értelmetlen volt, de ott legalább történt valami, amíg nem leltük meg a magyarázatot addig is.

Sylar képességeit a cica vitte el.

Kicsit zavaros, hogy mikortól vannak hírók. Az első évad elején puff egyszer csak kiderült egy csomó emberről. Aztán megtudtuk, hogy már a szüleik is azok voltak egy generációval hamarabb. Erre most itt van Adam, hogy már 400 éve is volt/ak. Lassan a normális emberek lesznek kevesebben.

0Hanga 2008.07.31. 14:18:28

Igen, ez már én észre is vettem, hogy Milonak nem igazán az arcjáték az erőssége, de ebben a részben meg ismerhetünk egy új arcát. Amikor a beszél Bobbal és Elle piszkálja akkor egész jó "hagyámá te ribanc fejet vág".

0Hanga 2008.07.31. 14:32:31

Jaj ez most jutott eszembe, hogy Peter olyat flashbackkel amiben a Muhi a koment, te jó isten :-0

2008.07.31. 14:43:35

sélli, az a nyúlkálás nem lehet véletlen. NEkem most is az tűnt fel, hogy jóban vagyok ugyan az anyósommal, de eléggé furán érezném magam, ha ÍGY közölné, amit közöl, legyen az bármennyire is bizalmas.
Az összes választót meg nem fogdoshatta meg, ezért köllött Májka ;-)))
Viszont, képességének meg kell lennie, mert a fotóra nem kerülhetett fel másképpen, és azt is mondta, hogy megmentJÜK a világot (azaz, nem megmenTIK T/3-ban)
Ahogy Hiro apjának is kellett legyen képessége, csak nem tudjuk azt sem, mi az.

És azért is gondolom, hogy Kenseiről kiderül még, hogy valakinek a valakije, mert ha végignézzük, eléggé belterjes a dolog: Májka-Nikki-DL, sőt Maunika, a Petrelli család inklúziv Klermacc anyutája, Mazsáék (a francba), a fentiek alapján Hiro és atyja, Parkman és az apja..
Jó, persze az is benne a pakliban, hogy ez csak egy szappanoperai "mindenki ismer mindenkit, sőt, állandóan keresztezik egymást az útjaik" klisé.
És akár az is benne van, ha eldobom az agyamat, hogy mindannyian Kensei leszármazottjai :-)))))

kla 2008.07.31. 15:17:39

Hiro még hagyján, de DL és a Néma (aki nem is az) is? :D

"Erről jut eszembe: tegnap Nikkinek volt új arca!!! "

Ja ez, nekem is feltűnt. Akkor a tegnapival együtt már van neki három. :D

Llew 2008.07.31. 15:32:14

Ha Petrelli muter nyúlkálós-meggyőzős, akkor hogyan mászott bele Parkman fejébe?
Ha Kensei=regenerálódós=hegylakó, akkor Klermaci is lesz 40->400 éves szűz?

oatBXL · http://blog.osztrogonacz.com 2008.07.31. 16:03:22

Kenseinek nem lehetnek leszármazottjai, mivel a spermiumai hasonlóan élterősek, így a szerencsés nő (pl. kovácslyány) petesejtjét több száz vagy ezer spermium termékenyítené meg / venné körül / ostromolná folyamatosan, szóval, "hagyományos úton" nem lehet gyermeke. Persze lombikozva, sperma szeparációval, már javulnak az esélyei, de emlékeim szerinit megtermékenyítéskor a spermum "farka" kívül marad a petesejten, viszont a szupersperma lehet, hogy nem hagyja kinn a farkát, ami megintcsak azt etredményezi, hogy olyan genetikai információ is petesejtbe jut, ami nem teszi lehetővé az osztódást ...

Szóval szerintem nem leszármazottai a hírók Adam Kenseinek.

2008.07.31. 17:14:14

Llew, ahhoz, hogy meg tudjon valakit győzni (HA), ahhoz szerintem KELL neki az ÉRINTÉS, a FIZIKAI KAPCSOLAT.
Ahogy a választókat nem tudta végigfogdosni, úgy Parkmannhoz sem ért, érhetett hozzá. + Parkmannél nem volt igazán érdeke, hogy meggyőzze, egyszerűbb is lehetett neki beledumálni a fejébe, mint, hogy kiderüljön (akár Nathan előtt is), hogy mami is hero...

2008.07.31. 17:16:07

oatBXL, szép magyarázat.
Ami hibádzik, az az, hogy nem biztos, hogy bármennyire is tudományosnak és helytállónak hangozhat, amit írtál, ha az írók akarják, akkor Kenseinek igenis lesz gyereke, sőt, akár még Mafla Úrról is kiderülhet, hogy a gyereke ;-)))
Lsd. Peter regenerálódó ruhatára, ami ennél sokkal viccesebb és sokkal alapvetőbb tényeket nem vesz figyelembe ;-)))

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.07.31. 20:52:59

"Ne már Fedor, csak viccölünk (na jó, nem mindig) de most komolyan, télleg ennyire zavar? Ne mááááár! :))"

Csak már rohadt unalmas. De majd megpróbálok átlendülni rajta legközelebb. :-)

0Hanga 2008.08.01. 08:26:40

oatBXL érdekes okfejtés.
De én biosból úgy tanultam, hogy a spermiumoknál a gyorsaság is számit és ha egy már egy célba ért akkor többi így járt. A farok elvesztéséről pedig annyit, hogy Adam nem sebezhetetlen , csak gyorsan regenelálodik ja és ez egy természetes biológiai folyamat ez nem sérülés, már mint a farok elvesztése.Ugy, hogy ez nem kizáró ok szerintem.
Juj, ha most valaki csak úgy elolvassa ezt a hozzászólásomat gondolhat rólam valamit.

0Hanga 2008.08.01. 08:31:59

Most néztem meg TV újságot s láttom, hogy ez az idióta TV2 23 órára rakta a Hősöket , hogy franc esne beléjuk.

2008.08.01. 08:49:52

Az hagyján, de aztán meg 23:25-re.
Ugyanis Stanley Tucci kifutott, előtte filmeket raknak be az okosok, ahogy annak vége van, akkor kezdik, össze-vissza.
Még jó, hogy egyelőre a napokat nem variálják...
Tehetségtelen banda: benyomni nyárra, aztán variálni.

0Hanga 2008.08.01. 09:13:25

Ez TV2 mit képzel magáról így persze, hogy nincs nézetsége ha ilyen későre rakják 22 óra is késő volt,de azt még kibirtam.De ha tényleg 23 : 25 lesz akotr már nem tudom megnézni :((( mivel akor cirka fél egyre lesz vége és én 6 kor kellek. Tényleg már csak a hogyvolt fog maradni nekem.

2008.08.01. 10:22:04

Én felveszem, és ugye annak sem jó az állandó változtatgatás, mert elég egyszer elfelejtenem megnézni, hogy épp mi az aktuális időpont, aztán lőttek a dolognak.
Azt még megérteném, ha valóban a nézettség miatt tolnák későbbre, de ugye ez itt nem forog fent, hiszen, ezt így tervezték előre...hiszen Tucci sorozata 8 részes volt eleve, és nem is terveztek más sorozatot helyette, lévén nyár, és ilyenkor semmi premiert nem nyomnak be. Kivéve persze a Heroest, amit megint nem értek, mert ha tényleg nincs ilyenkor nézettség, akkor ugye eleve megágyaznak szerencsétlen sorozatnak...
(mostantól meg ha szabin van valaki, még normálisan beprogramozni sem tudja a felvevőjét, mert ugye nem fix az időpont)
Sok helyen elmondtam: itt komolyan arra gyúr a TV2, hogy a további évadokat már meg se kelljen vennie, mert "feketén-fehéren" ott lesz mögötte, hogy nem volt nézettsége.
Azt viszont senki nem vizsgálja, hogy mennyit vettek el ők maguk a nézettségből...

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2008.08.01. 10:41:36

Én pont ugyanígy jártam a Rómával (előtte meg a XXI. századdal). Az is film után megy, folyton változó időpontokban (néha egy fél órát is képesek csúsztatni) És ha nem figyeltem, akkor a videó beállítása hol a végét, hol meg az elejét vágta le :-(
Eddig azt hittem, hogy a Tv2 normálisabb, nézőbarátabb csatorna, de ezzel megcáfoltak.
A másik idegesítő meg, hogy reklám nélkül kezdik - egybefolyatva az előző műsorral, olykor a kiírt időpont előtt. Pfff :-(

2008.08.01. 11:15:39

A kiírt időpont előtt azért nem szoktak kezdeni (elég sok sorozatot veszek fel és nézek így a tv2-őn), de néha tök pontban akkor kezdődik, néha meg akár 15 perccel is később. Ezért a tv2-nél tíz percet rakok rá az eléjére és egy fél órát a végére.... A Via-nál vagy az AXN-nél elég öt-öt... (a Rómát meg az HBO-ról vettem fel, hozzájuk meg órát lehet igazítani ;-)))

0Hanga 2008.08.01. 11:32:36

Igazán kéne szólni AXN - nek vagy a Viasatnak, hogy vegyék már meg Hősöket s csiga kettős elmehetne a fenébe a hülységeivel.
Szerintem lenne nézetsége .

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2008.08.01. 16:54:59

Alamuszi, én is pont ezért teszek előre is hátra is 5-10 percet rá az időzítésre, de a csúsztatgatás ellen olykor még ez sem segít :-(

_sanyi_ 2008.08.05. 21:12:09

Szerintem Syler ugy vesztette el a kepessegeit,hogy beleszeretett Candyce ,akinek asszem koze van a Ceghez,esjol begyogyszerezte.
süti beállítások módosítása